vissza a főoldalra * megjegyzések

Restrictio mentalis

            Ahol hiányzik az igazság szeretete, ott minden csak látszat, képmutatás, hazugság és csalás. Évtizeddel ezelőtt Demszky Gábor március idusán (MH 1996. 03. 16., 4.) így szónokolt: „A felemelkedéshez a családok által megvalósított modernizációs programon át vezet az út. A nem feltétlenül igazságos rendszerváltás mai legfontosabb feladata az építés, amely csak a társadalmi szolidaritás erősítésével lehet eredményes.” Kijelentése a Bokros-csomag évfordulóján hangzott el, éppen azon aktor szájából, aki egy igazabb és szabadabb létezés bajnokának hitte – és sajtójával hitette – el magát. Azóta csak egy dolgot sikerült felmutatnia: a „mintha” virtuális valóságát.

            Nyilatkozata idején a 2006. év virtuális virtuózát, az extra legem miniszterelnököt, még a rendszerváltás előtti végidők kapcsolati tőkéjének felbruttósítása foglalkoztatta, mint akit a pénz szaga orrba vert s egészen az Altusba magasztalt…

            Mindkét – időközben – emblematikussá stilizált figurát a meggyőződések sokarcúsága jellemzi. Mao-tól, Marx-tól Milton Friedmann-ig ihletetten. Keresztény-ellenességük mint legkisebb közös nevező – érthető, mert a valóban Istenben hívőnek nincs két vagy több meggyőződése, hanem csak egy. Szent Pál apostol szerint a bűn ott és akkor kezdődik, ahol és amikor az ember meggyőződését elhagyja. A hazugság a szellem paráznasága. A hetente másként emlékező és kinyilatkoztató miniszterelnök, főpolgármester, pénzügy-, gazdasági miniszter, u. s. w. hatalmi arroganciájukkal saját vállalkozóik emberi méltóságát is lealázzák. Társadalmi reklámfelületük szociálpszichológiai hatása a rendszerváltás előtti idők akkori kizárólagosainak kontinuus jelenlétét garantálja a rendszerváltás utáni szimulált baloldal ú. n. elitjével.[i]

            Mindez nem valósulhatott volna meg, ha a nyilvánosság intézménye, a felháborító (pimasz) fölényével tevékenykedő szoclib sajtó teljesítené a közel másfél évszázada ismert, Deák Ferenc nevéhez kapcsolt egymondatos sajtónormát: „hazudni nem szabad!”

            1956 őszének katartikus ideje „a hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk mindenkor” beismerése – 2006 nyarán jobb oldalon egyértelműen, bal oldalon is egyre erősbödőn analógiák sejlenek történelmünk félmúltjával. Jogrendszerünk sztálini alapozottságú – ideiglenes és demokrácia-deficittel terhelten – alapszövege, a maga letisztulatlanságában híven tükrözi az alapvető erkölcsi princípiumok kifejeződésének és érvényesülésének hiányát. Kulcsár Kálmán[ii] jogszociológus summázatában: „A békés átmenetért, a viszonylag gyors hatalomátadásért fizetni kellett, mégpedig a koherens, új alkotmány előkészítéséről és elfogadásáról való lemondással.” Az 1949: XX. törvény 1989-es modifikációja Ádám Antal interpretálásában „nem fogalmazza meg a hatalmi ágak elválasztásának alapelvét és nem használja sem a törvényhozó hatalom, sem a végrehajtó hatalom, sem a bírói igazságszolgáltatási hatalom kifejezését – jóllehet e hatalmi centrumok viszonyában nagyrészt érvényesíti a hatalommegosztás követelményeit. (…) nem rendelkezik a magyar alkotmány az államcélokról sem…”[iii]

            Az idegenkezűség és a kierőszakoltság minden jegyét magán viselő normaszöveg arra „épül”, hogy „mind a náci, mind a bolsevista: a szocialista jog – jog. – Bármennyire is arculcsapása a nyugati kultúrákban fogant jogi értékeknek, a modern formális jog sajátos ismérvei szemszögéből nézve az ú. n. szocializmus joga is jog. (…) Ez jognak minősül akkor is, ha egy politikai rezsimváltás után történetesen undorral fordulnak el tőle…” Aki mindezeket képes volt papírra vetni, Varga Csaba professzor a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről. Akkor, bekerítettségünk okán, miért is csodálkozunk?

            Az újnak mondott „alkotmány” szövege, büntető törvénykönyve éveken keresztül őrizte, gyomlálatlanul benne hagyta a szocialista demokrácia jelzős szerkezetet. Már a középkor jogbölcselete leszögezte: „az alkotmányozó hatalom a sokaság osztályrésze marad, a király csak a kormányzást végzi”.[iv] A király csak a sokaság megbízottja: vices gerens multitudinis. A tartásos XII. Pius pápa 1945. X. 2-án elhangzott ú. n. Rota-beszédében kifejti az Egyház és az állam alapvető különbségét a hatalom eredete szempontjából:

¾    az állam esetében „az Istentől származó polgári hatalom eredeti birtokosa maga a nép” – ilyetén a polgári társadalom „alulról fölfelé” épül fel,

¾    addig az Egyháznak mint társaságnak a megalapítása „nem alulról fölfelé, hanem felülről lefelé” történt.

A politikai közösséggel ellentétben a hívek közössége nem birtokolja a hatalmat, mivel a tanítói megbízatás, a papság, a pásztori tekintély a Krisztus által választott apostolok testületére bízatott.

            Míg a polgári hatalom a „természetjogból” következik, és az ember „társas mivoltán” alapszik, addig az egyházi nem e kettőből, hanem „egy pozitív isteni aktusból: Krisztus akaratának megnyilvánulásából származik”.

            Ezt az egyértelmű és tiszta elválasztást „kutyulta” össze a szovjet hadsereg „időleges” akarata alatt kimondott 1946: I. törvény, amely az önkény erejével Magyar Köztársaságot szólt, a kompetens magyar lakosság akaratának megkérdezése nélkül. 1989 őszén az ú. n. kerekasztal résztvevői, demokratikus felhatalmazás nélkül, október 23-a elhomályosítását is „szolgálva”, újfent valamiféle respublica mellett törtek lándzsát.

            Az átalakulási és az ú. n. társasági törvények az átváltozni szándékozó „vörös burzsoázia” érdekeit Sárközy Tamás-fogalmazta gumi paragrafusok szolgálták. Felette tanulékonynak bizonyultak a Hámori-Nagy Imre-Szekeres-Fejti-Kapolyi-u. s. w.-féle máról holnapra kapcsolati tőkéjüket kamatoztató tegnapi komszomolisták. Nem a gazdasági életben kiformált, morális fedezettel rendelkező tehetségükkel tűntek ki, hanem a Vico-birodalomhoz oly közeli szemlélet antiszociális attitűdjének megjelenítésével. Jogrendünket híven tükrözi az olajgate, a Postabank, a Tocsik-ügy, a Co-Nexus, a K&H-ügy… bírói megítélése. Vagy miközben mintegy ezer milliárd forint értékben „konszolidálták” egykorvolt bankjainkat, hogy „piacképesek” legyenek, napjaink közteher-viselésének problémaköréből ezen intézmények menekülnek leglátványosabban. Mert – jogszabályok biztosította környülállások okán – tehetik.

            Ezt az alkotmányellenesen működő hatalmi, végrehajtó gépezet még a démosz ellenében is segíti. Alkotmánynak nevezett 1949: XX. modifikációjában ugyanis az áll, hogy „szociális piacgazdálkodásra” tértünk át, amiből a vadkapitalizmus igaz.

            2004-ben az egykori „komszomolec” sok apró lépéssel bekerült az unalmas milliárdosok zártkörű klubjából a hatalmi elitbe. Kijelentései, megnyilvánulásai Hérakleitosz hűséges tanítványává avatták: két, rövid időn belül elhangzó tárgyszerű mondat sohasem köszönt vissza megfogalmazójára. Egyszerűbben: fals szavai nem engedelmeskedtek, engedelmeskednek az elemi szintű verifikációs eljárásoknak. Ő maga mindezt „szerényebben” imigyen fogalmazza: „nem bontotta ki az igazság minden elemét”.

            Bizalmat kér és követel, miközben nem a védtelen állampolgárok tömegeinek szolgálója ~ minisztere (~ elnöke), hanem a multik gátlástalan érdekérvényesítője. Ma Magyarország tényleges hatalommal rendelkező premier presidentje szavát nem tartó, velejéig romlott személyisége. 1995-ben a nyolc hónapig tehetetlenkedő kormány Bokros-csomagjára még három szociális érzékenységére, lelkiismeretére hallgató miniszter engedett a „belső hang” követelő erejének – s kiléptek a kormányból. Napjainkban nincs az az elemi erejű katasztrófa, mely eme Gyurcsány-pestises társaság politikailag és jogilag érintett részét megmozdítaná.

            A miniszterelnök, gazdasági főembere, kancelláriai államtitkára a velük egyet nem értőket ellenségnek tekintik – és Európa más tájainak belakására ösztönzik. Mivel ellenségnek minősül a magyarság nagyobb része, ezért úgy bánnak velük, mintha azok betörő, rabló és egyéb agresszív foglalkozásúak lennének. Félrevezetik a természetes javak lelőhelyét illetően őket. Dezinformálják.

            E reklámfogást azonban még ezen iparág etikai kódexe is elítéli. Sőt, már Arisztotelész, mintegy 2400 éve megfogalmazta: a hazugság önmagában rossz és kerülendő[v], „mendacium est per se pravum et fugiendum”. Ahogyan a KISZ-ben ismeretlen ideológiai vonulatnak bizonyult Platón tanítványa, ugyanúgy a Tízparancsolatból a 8. is, vagy a Bölcsesség Könyvének (1,11) azon verse is: „amely száj hazudik, az megöli a lelket”. János evangelista nevesíti a hazudozás fő technikusát: az a Sátán, ki „hazug és a hazugság atyja” (Jn 8,44). Jakab apostol a nyelv bűnei közé sorolja: „földi, állati (értsd: etikus embervolthoz méltatlan), ördögi bölcsesség ez” (3,14).

            Aranyszájú Szent János szerint azonban a dolog nem ilyen kategorikusan egyszerű. (Itt gyúrt Csány nevű olvasóm apró lélegzetet vehet.) T. i. ha valaki csalárd szándék nélkül követ el valami csalfaságot, azt nem is csalfaságnak, hanem tapintatnak (ökonomia), bölcsességnek (sapientia), ügyességnek (ars quaedam) kellene neveznie, mert számos esetben a bűnt csakis így lehet megakadályozni.

            Csakis azt szabad csalónak nevezni, aki rossz szándékkal szed rá valakit, nem pedig azt, aki ezzel jót akar. Az ilyen rászedés többet ér az egyenességnél is – így döntött Hiller elnök elvtárs úr is –, mert az Magyarország feltétlen hasznára van, míg az egyenesség, az ország tényleges helyzetével szembenézni a választások idején káros. Amint nem minden emberölést lehet gyilkosságnak bélyegezni és öt ember haláláért, több száz sebesüléséért sem lehet felelőst találni a politika szférájában, úgy minden rászedést sem lehet egyaránt elítélni.

            Gyurcsány premier president a magyar nemzet egészséges részének felelősségfirtató össznépi kérdésfelvetéséhez a kapcsolati tőke logikája mentén viszonyul: személyes meggazdagítója „életét” meg akarván menteni, nem a természetes erkölcsi érzéknek engedelmeskedik, hanem hatalmi arroganciával „rövidre zárja”: öt ember halálának politikai értelemben vett felelősét homályban hagyja – olyanból ugyanis egyetlenegyet sem talál környezetében. Lactantius annak idején szembeszállt a pogány világ felfogásával, amely szerint csak a jóbarátot nem szabad megcsalni. Gyurcsány mentorát: D-209-et, ha érdeke úgy kívánta, egy következmények nélküli országban, megpuccsolta. Majd a magyar társadalom teherbírását tesztelve, súlyos tízmilliók szabad felhasználását biztosítva, végkielégítette. Sapienti sat!

            Egy magát demokratikusnak nevező jogállam premier presidentjének illene tudni: erőszakkal (a sajtóval, a magyar viszonyok negyedik hatalmi ágának rendszeresített igénybevételével) a lélek fölött nem élhet. Ha mégis azt teszi, akkor e hatalmi technikust diktátornak kell minősíteni. S ilyennek a demokratikus közéletben nincsen helye! El kell fogyjon a levegőnek körülötte.

            A hazugság ellenkezik az igazsággal. A hazudozó mindig bűnt követ el politikai választóival és az igazságra vágyó elleneseivel is szemben, nemcsak az okozott kár miatt, hanem főképp azért, mert ez az attitűd a természet rendjével ellenkezik.[vi]

            Az alkotmánynak nevezett sztálini ihletésű alaptörvényünkkel is összeilleszthetetlen az a liberális velleitás, mellyel jogrendszerünk „in praxi” becsomagoltatott, „sub aliqua dissimulatione”.[vii] A dissimulatio fogalmán értvén, hogy valaki oly kifejezést használ, amelynek több jelentése van s ilyetén nem tudható, mily értelemben veendő. Restrictio mentalis-on pedig azt értik, mikor a szó csak egy jelentéssel bír, de a használatban több jelentésűvé válik. Itt is megkülönböztetik: late mentalis és pure mentalis felosztásban. Late ~: mikor a különben egyjelentésű szó külső, mások által is ismert körülmények folytán válik többjelentésűvé, de nem tudható, a sok közül melyik jelentésben használják: pure ~ pedig az, amikor valamely hozzágondolt, de ki nem mondott és el nem található tudással válik valamelyik szó többjelentésűvé.

            A hazugság az ember lelkét gyarmatosítja. A gyarmatosító embertársát nem tekinti magával mint emberrel egyenlőnek. Azaz e magatartás antidemokratikus, szeretet- és bizalomellenes. Az igazság táptalaja csak a bizalom televénye lehet. Aki mindezt bármily látszat fenntartása érdekében megkérdőjelezi, az adott közösség természetes jövőjét kockáztatja. „Magyarország percei drágák!”

Rászlai Tibor

Jegyzetek:

Vissza az oldal tetejére