Vissza a főoldalra * Vissza 2002 okt 21 konferenciakötethez * Vissza a BEVEZETŐ-höz
Az Európai Uniós csatlakozás követelményei miatt az 1949. évi 20-as alaptörvény módosítására készül az országgyűlés és a kormány.
A tervezett lépések ténye közismert.
Kevésbé közismert, hogy milyen részletkérdések merültek fel az előkészítés során.
Sok éve befejezett tényként és közvetlen uniós követelményként terjeszti minden jelentősebb újság, rádió, TV, hogy az ország szuverenitását fel kell adni 90%-ban, és a törvények harmonizációja után következik az alkotmány (helyesebben az alaptörvény) mechanikus, eldöntött, az EU-ból elvárt harmonizációja.
Utóbbi időben kezd megfogalmazódni, de egyelőre csak szakmai berkekben, hogy bár az életünket meghatározó globalista erőknek valóban a mechanikus, alárendelt (gyarmati jellegű) alkotmány harmonizáció a követelése, de ennek elfogadására még maga az Európai Unió sem alkalmas.
Az Európai Unióban sem eldöntött még ugyanis, hogy egy európai szuperállam jön-e létre, amelynek legfeljebb megyéje lehetünk, az is lehetőleg olyan felosztásban, hogy a szlovákiai közigazgatási reform mintájára magyarok a jelenlegi Magyarország területén se lehessenek többségben a megyékben – avagy a Nemzetek Európája lesz a jövőben a tartalma az EU-nak, és akkor a magyar nemzet végre természetes egészként lehet része a tágabb Európának.
Egyelőre semmi sem dőlt el. Tehát egyelőre felelőtlenség azt állítani, hogy a nemzeti problémák az EU-ban bizton megoldódnak majd legalább a környező országok időben távoli csatlakozása után (mert erre semmi biztosíték), de ugyanennyire alaptalan fikció azt állítani, hogy az EU csatlakozás értelemszerűen tiltaná a nemzeti önszerveződést (például saját alkotmányos állapotaink rendezését).
A magyar politikai élet legszűkebb színfalai mögötti küzdelmekről, kételyekről a nagyközönség keveset tudhat. Elvileg társadalmi vita folyik az országban a 49-es alaptörvény módosításáról. – Vegyünk részt benne.
Próbáljuk megfogalmazni higgadtan a már-már reménytelenül figyelmen kívül hagyott, de változatlanul fontosnak tűnő kérdéseket.
Ha a XX. század tényeit tekintjük, akkor furcsa egyértelműséggel rajzolódik ki egy nemzet, egy ország, egy kultúrkör pár nemzedéket átfogó szinte felszámolási eseménysora. Lehet ez a kíméletlen sors eredménye (nem kell feltétlenül összeesküvésre gondolni), de a magyar államtól elvárható mindenképpen, hogy akár a nemzettől idegen erőcsoportok elvárásaival szemben is legalább ő (a magyar állam és intézményei) ne a teljes nemzeti felszámol(-ód)ás programját igyekezzen végbe vinni. A XX. sz nagy tényeiből:
- Trianon területi, gazdasági, politikai leépítési program (amelyet egyre inkább úgy tűnik, hogy a világháború indítása előtt fogalmaztak meg mint célt Magyarországgal szemben (ilyen a háború)
- A szovjet megszállás gazdasági rombolása, visszafejlesztő tevékenysége, államosítása, átnevelő tevékenysége (látszólag egy másik győztes kényszerítő hatására)
- Az 1990. utáni években mind a területi mind a gazdasági, szellemi nemzeti lét leépítésének törekvése (egy harmadik győztes fél nyomására)
- Végül pedig a formális szuverenitás-igény feladásának követelése – a magyar parlamenti padsorokból, kormányzati tisztségekből, kíméletlen médiaerőszakkal támogatva (jól kitapinthatóan spekuláns monopolérdekből).
A fenti sajnálatos folyamatba jól illeszkedik a magyar alkotmány hisztérikus tagadása, még a nyomainak is kiradírozása iskolai, egyetemi tankönyvekből.
Ki kellene emelkedni a XX. századi pszihózisból (megszabadulni a düh és a félelem ködétől), és legalább fel kellene mérni, hogy mi is a tétje alkotmányos kultúránkhoz való ragaszkodásnak vagy attól való végleges elrugaszkodásnak.
A jelen fordulatban úgy tűnik, hogy nem lehet későbbre halasztani semmit, mert a döntések után korrigálni sokkal súlyosabb feladat lesz.
Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a mulasztás, a feladatokkal való szembenézés elhalasztása, az alkotmányunkhoz való visszatérés elodázása nem biztos, hogy alkotmányunkat veszíti el örökre, az is meglehet, hogy a jelenlegi állapotunkról ad minden másnál egyértelműbb látleletet az ezutáni eseményekkel együtt. - Az alkotmányt el nem ismerő diktatúra bélyegét, a bolsevik megszállás továbbélő viszonyait, az Európai Unió megszálló hatalomkénti azonosítását eredményezné. – De a sok gyötrelmet eredményező elodázó, hamis megoldás, az alkotmány mibenlétének nemzedékek előtti további eltagadása nem lehet épeszű célja senkinek. A kivezető alkotmányos utat kell keresni. MOST.