Vissza a főoldalra * Vissza 2002 okt 21 konferenciakötethez * Vissza a BEVEZETŐ-höz
A szólásszabadságról (de hasonlót lehet/kell fogalmazni a tanulási jog/kötelesség kapcsán, az egészségügyben, az öröklés és önálló minimális életkezdés jogának terén, a vállalkozáshoz való személyes jog, a vállalkozási infrastruktúra és a hitelezési rendszer ügyében stb)[1]
A sajtószabadság elvi követelményét kell szolgálnia elsődlegesen a sajtó intézményeinek. A sajtó szerkezetének, finanszírozásának is. Nem csak etikai kódexekről van szó!
Keressünk jellemző sajtó-típusokat:
1) Az állam vagy más szervezetek közlönye (nem az állampolgárok sajtószabadságát szolgálja, hanem az intézmény létéhez kötődő tájékoztatási kötelezettséget szolgálja), garantáltan hitelesnek kell lennie saját működési területén, az illető szervezet felel érte.
2) A lehető legszabadabban működő úgynevezett kereskedelmi sajtó (elsősorban a finanszírozó monopol-tőkecsoport érdekeit szolgálva formál véleményt – éppen a sajtószabadságra jogosult egyénnel szemben!)
3) Az alkotmányban rögzített információhoz jutási, a szólás- és a vélemény-szabadság az egyes emberek számára akkor képzelhető el a modern világban, ha a sajtó finanszírozási érdekeltsége is ennek megfelelő, más szóval ha ő fizeti a sajtót.
§ Ennek technikai megoldása hasonlíthatna a civil szervezeteknek juttatott 1%-os adóra. Adója „1” vagy „x”%-át mindenki csak sajtóra fordíthatná. Az így finanszírozott sajtónak el kellene különülni a kereskedelmi sajtótól és az állami sajtótól is (más a felelőssége, funkciója, eszközrendszere, mentesíteni kell a magán-monopóliumi és az állam-monopóliumi önkénytől egyaránt). Azonban míg a kereskedelmi sajtónak csak kívül kellene maradnia, erőfölényét közvetett módon sem érvényesíthetve ezen a területen, de kötelessége sincsen, addig az önmegtartóztatáson túl az államnak felelőssége az, hogy a szólás-szabadság elvét érvényesíteni hivatott sajtótípus kielégítő feltételrendszere működjön, és valóban eljusson hozzá az adófizetők pénze.
§ Az állami feltételrendszer alapvető pontja az, hogy az alkotmányban az alapvető szabadságjogok önálló, más jogtól és érdektől független finanszírozásának előírása szerepeljen
§ A modern társadalom a választójogban például nem tűri meg a vagyoni cenzust. Márpedig a szólás-szabadság legalább olyan erős alapjog. Itt sem tűrhető meg az intézményesült, még csak nem is kontrollálható vagyoni cenzus, különösen nem a tájékoztatás és a véleményformálás keverése esetében. Lehet pontosítani vagy változtatni a technikai megoldáson. Például a valamely adómértéket el nem érők számára állami utalványokat lehet adni, hogy ők is befizethessenek egy olyan újságra, amelyik nekik tetszik (és mentes a monopolista tőkeérdekeltségtől valamint az állami befolyástól, az állami költségvetés adott éves állapotától). Gyerekeknek csökkentett összeg járna. De a döntő a kialakítandó intézmény érdekeltségének ezen alapjogtól idegen befolyástól való mentesítése – ténylegesen ható alkotmányos erővel.
Az elvi lehetőség tehát, például a logikai séma a sajtószabadságot megvalósító sajtófinanszírozásra adott. Csak nem kellene elhinni, hogy lehetetlen, hogy nincsen rá szükség, hogy kényelmetlen. Csak meg kellene adni a tényleges jogi védelmet, anyagi feltételeket. Csak komolyan kellene venni.
A hirdetők és politikai pártok által uralt mai sajtó egy olyan agyrém az alkotmányos elvek felől nézve, amelyen túl kellene jutni.
Egy valóban alkotmány szintű, -távlatú szemlélet még sok további problémára találhat megoldást a visszaesés, a lezüllés, a barbár (itt kommunista, lelkiismeretlen tőkés érdekű, mindenfajta emberies szolidaritást elutasító) megoldások helyett.
Kérdés, hogy az EU például gátolja vagy segíti az ilyen megoldások kiérlelését? Úgy tudom, hogy jelenleg gátolja a piaci szabadság és egységes szabályozás nevében, valójában a monopóliumok érdekében. Tehát amit a 60-as években háztájival, később melléküzemággal, gmk-val próbálkozhatott a magyar gazdaságirányítás, azt most forma szerint az EU tiltani fogja, azaz fel sem merülhet hogy gazdasági helyzetünkön pl a gazdaságszabályozás javításával próbáljunk könnyíteni, hogy a hitelezési gyakorlatban rejlő lehetőségeket pörgessük fel?
§ Ismert természetesen az a vélemény, hogy a gazdaságszabályozási (általában az állami intézményekben) eluralkodott képtelen állapotokat majd az Unió fogja orvosolni, majd ő megküzd a szabályozási korrupció legravaszabb kártevőivel.
§ De van másik vélemény is, mely szerint éppen nekünk kell megvívni belső csatáinkat, például alkotmányossági viszonyaink rendezésével. Ez ugyanis a belépőjegy a teljes értékű tagságért.
És van olyan vélemény is, hogy amíg alkotmányos viszonyainkért semmit sem tettünk, addig az Uniótól függetlenül fel sem fogtuk, hogy mi történik velünk.[1] Hogy e téren mennyire nem támaszkodhatunk egyoldalúan a nyugati minták és ajánlások átvételére, arra tankönyvi megfogalmazásban figyelmeztet a Tankönykiadó 1994-es Általános jogtörténet I. c. egyetemi kötete a 449-ik oldalán: „A külföldi tőke kiteljesedő hatalma, illetve a nemzetközi monopóliumok színrelépése tehát még a némi alkotmányos tradíciókat őrző országok társadalmát sem hagyta érintetlenül, a délkelet-európai régióban újjászülető államok jogrendjét pedig permanens válságba taszította.” – a szövegrész a XIX. századról és a XX. sz. elejéről szól, dr Horváth Pál fogalmazásában.