From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Sunday, November 16, 2014 11:01 PM - To: 'kincsesne'; - Subject: RE: Varga Csaba: A MAGYAR NYELV EREDETE
Az axiomatikus, a teljes világot tárgyalni kívánó törekvések lehet, hogy intuitív alapon az emberi léttel, gondolkodással egyidősek.
Egy fejlődési ívet ismerünk a görög filozófusoktól napjainkig, amelynek a végén a számítógépekben megnyilvánuló, igen magabiztos axiomatizálási technikához jutottunk. De a technikai virtuozitás részegsége, önhittsége elsodort minket a teljességtől, a teljességgel szembeni alázattól (mint modern embert).
Varga Csaba ellenben bízott abban, hogy ő képes átlépni a jelenkor ferdülésein és képes a lényeget megérinteni (helyesen vagy sem).
Látványosnak mindenképpen látványos, amit csinált. Ha nem több mint egy eszmei művészeti alkotás, akkor ezt ő igen magas színvonalon művelte (hát még ha igaza is van).
még egyszer köszönöm a levelet
Fáy Árpád
From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Sunday, November 16, 2014 10:53 PM - To: 'kincsesne'; - Subject: RE: Varga Csaba: A MAGYAR NYELV EREDETE
Kedves Mária!
Ezt az összefoglalót nem ismertem.
Van benne pár lépés, amit nem tudtam követni, de mindenképpen bámulatos.
Amiért leginkább meglepett, az az axiomatikus építkezésre támaszkodása. Más szempontból én is ilyesmit próbálgatok, csak én nem tanultam erős matematikát (jobb későn mint soha).
Axióma történeti, elméleti könyvet nem tudsz ajánlani?
szervusz
Árpád
From: kincsesne [mailto:kincsesne@t-online.hu] - Sent: Sunday, November 16, 2014 7:11 PM - Subject: Varga Csaba: A MAGYAR NYELV EREDETE
From: Endre Q [mailto:endre.q@gmail.com] Sent: Saturday, November 15, 2014 1:59 PM - To: undisclosed-recipients: Subject: A MAGYAR NYELV EREDETE
V a r g a C s a b a
A MAGYAR NYELV EREDETE
Írástörténészként az írásbeliség történetét (írásjel-készleteket és írásmódokat) kutatván fedeztem fel, hogy egykoron rövid szavak tartoztak a jelekhez. Olyannyira összetartoztak, mint nap és nyár, észak és dél. Természetes tehát, hogy e titokzatos ős-szavak nyomába eredtem. Ám a kikerekedő tájképen igen csak elámultam: nemcsak az ősi jelekhez jutottam közelebb, hanem kiderült az is, hogy az ősi írásjelekhez kitalálásukkor tapasztott szavak az emberiség legmeghatározóbb, legelterjedtebb alapszavai *
*Ez
az írás A magyar nyelv története című, hamarosan kiadásra kerülő
könyv egyes részeinek kivonatolása.
KÉT AXIÓMA
Írástörténeti kutatásaim kezdetén kilenc
axiómát fogalmaztam
meg, hogy útjelzőül szolgáljanak a távoli múlt ismeretlen tájain jártamban.
Közülük a sorban a IX. axiómába foglaltakat kell itt leginkább megszívlelni,
és egy pillanatra sem feledni.
(1)
IX. axióma: Ha működik egy szabály, akkor létezik
Tehát ha
egy szabály – szigorúbb formában: törvény – általánosan érvényesül, akkor
nem kételkedhetünk abban, hogy valóságos az a kapcsolatrendszer, amelyben
megnyilvánulását tapasztaljuk. Ez nem semlegesíthető megállapítás. Úgyanis
ha csak egy kicsit is bizonytalan lenne, akkor például a fizika tudománya
fabatkát sem érne.
Az
írástörténeti axiómák közül az V. is vonatkoztatható szavakra, mely így
hangzik: "Ha két jelkészletet azonosnak látunk, akkor nem két jelkészletet
látunk, hanem egyetlenegy jelkészletet látunk két példányban leírva." Ez
jelen témánkra átigazítva:
(2)
V. axióma: Ha két szót azonosnak hallunk-értünk, akkor nem két szót hallunk,
hanem egy és úgyanazt a szót halljuk kétszer kiejtve.
Ám itt nagy
akadályba ütköztünk: a szóegyezésekkel kapcsolatban oly erősek a
hiedelmeink, hogy e témát külön is meg kell vizsgálnunk.
MIKOR EGYEZIK KÉT SZÓ?
Hogy két
szó azonos, tehát egy (egyazon) szó legyen, ahhoz két feltételnek kell
teljesülnie egyszerre:
a) a
hangzásnak meg kell egyeznie,
b) és
egyúttal a jelentésnek is azonosnak kell lennie.
Csak e két
feltétel együttes teljesülése esetén mondható el két szóról, hogy nem két
szó, hanem egyetlenegy szó az, kétszer kiejtve. Ha tehát a piacon azt mondom
a néninek, hogy "füge", s ő fügét ad, nem sárgarépát, vagy tojást, akkor
biztos lehetek benne, hogy az ő "füge" szava és az én "füge" szavam egy és
úgyanaz a szó.
A SZAVAK VÉLETLEN EGYEZÉSÉRŐL
"Óh,
kétszáz véletlenül egyező szó bármely két nyelvben található!" Ha létezik
ostoba tudományos dogma, akkor ez az a javából. Amolyan ráolvasással való
ördögűzés. Egyszerű számításokkal bemutatom a fenti, oly gyakorta
hangoztatott állítás (vágy) bámulatosan balga voltát. E kis számolgatás
eredménye olyan lesz számunkra, mint amikor elvágják a táltos paripa bokáján
a béklyót. (Nem állhatom meg, mert tanulságos: ez a "bék", az a "bék", amely
a "béke" szóban is a lényeget adja: "kötés".)
Nézzük az
átlagos, négy hangból álló szavak véletlen egyezésének esélyét:
a) Vegyünk
alapul egy 25 betűből álló ábécét.
b) Alkalmazzuk
továbbá azt a megszorítást, hogy egyetlen hang sem ismétlődhet a szóban.
A kérdés
ekkor: Hány négy hangból álló szó állítható elő 25 hangból?
A négy
hangból álló szó első helyére tehát 25 féle hang kerülhet. A második helyre
azonban már csak eggyel kevesebb hangot tehetünk, azaz csak 24-et, hogy
kizárjuk az ismétlést. Hasonló módon a harmadik helyre már csak 23, a
negyedikre 22 hang kerülhet. Eszerint a négy hangból álló lehetséges szavak
száma:
25
x 24 x 23 x 22 = 303 600
Ám még nem
értünk a számolás végére, mert láttuk, hogy szóegyezés akkor és csakis akkor
mondható ki, ha a két
szó hangra is, és egyúttal jelentésre is azonos.
A jelentés azonban a fenti számításban még nem szerepel.
Vajon hány
jelentése lehet egy szónak? Például mit jelenthet ez az ismeretlen szó: sriv?
Bármit az
ég világon, ami jelentés csak létezhet. Nagyon lebecsüljük az emberi
értelmet, ha azt mondjuk, hogy tízezer jelentése lehet, de vegyük ennyinek.
Tehát a 303 600 még beszorzandó tízezerrel:
303
600 x 10 000 = 3 036 000 000
Vagyis négy
hangból álló szavak véletlen egyezésének esélye egy a három milliárdhoz. A
lottó telitalálatra ennél hétszer nagyobb az esélyünk!
Öt hang
esetén a véletlen egyezés esélye:
1 :
63 756 000 000. Hét hang esetén:
1 :
24 227 280 000 000. Azaz egy a 24 trillióhoz!
Ezek oly
hatalmas számok, hogy törölhetjük szótárunkból a véletlen egyezés
lehetőségét. Tehát a számítással nem hogy számottevően csökkentettük az "Óh,
kétszáz véletlenül egyező szó bármely két nyelvben található!" ördögűző
ráolvasásban szereplő 200-as számot, hanem eredményünknek köszönhetően
egyenest kijelenthetjük:
(3)
A véletlen szóegyezés maga a csoda.
Természetesen a lehető legelképesztőbb véletlenek (csodák) is bekövetkeznek
néha, de épp ritkaságuk miatt nem kell figyelnünk rájuk.
A helyzet
azonban koránt sem ennyire egyszerű nagy időtávok esetében. Mert az egyezés
megfoghatóságát rontja a kiejtés általános sokszínűsége, valamint a
helyesírások és ábécék (a hiedelmekkel ellentétben koránt sem túl lassú)
változékonysága. Vagyis ha lényegesen eltérő időpontokban leírjuk úgyanazt a
szót, a két íráskép szinte biztosan eltérő lesz. Ám ez a nehézség is
kezelhető, ha áttekintjük és megértjük a torzító hatásokat.
FONETIKUS ÍRÁS MÁRPEDIG NEM LÉTEZIK
Teljességgel érthetetlen hiedelmünk az is, hogy fonetikusan írunk.
Vajon miért
nem üt szöget a fejünkbe, hogy akkor viszont miért a helyesírásért vívott
nyolc-tíz évnyi küzdelem az iskolákban? Ha "fonetikusan" írnánk (ahogyan az
gondoltatik), akkor elég lenne megtanulni egy ábécét (mi több: bármelyiket),
ez egy hét, és ripsz-ropsz, már kész is, mehet egy életen át az írás: "ki
mint hall, úgy ír". De kell-e bizonyítani: az a diák, aki fonetikusan ír,
biztosan elégtelent kap dolgozata helyesírására. ("Åotjåortå a fist å
sunkåot". Nos? Mert hogy ez már eleve leírhatatlan így a mai magyar
ábécével. Vagyis úgyanazt mindenki úgyanúgy írja le, de saját kiejtésével
olvassa fel.) Ebből következően:
(4)
A "fonetikus" írás csak azt az egyszerű megkülönböztetést jelzi, hogy
hangokat jelölő jelek láthatók a papíron, és nem például szótagjelek, vagy
szójelek, ám ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy úgy írnánk le mindent,
ahogyan halljuk. Ezt nagyon össze tetszettek keverni eddig.
Tehát eleve
arra kell számítanunk, hogy nem úgy ejtették ki a szavakat egykoron, ahogyan
azt ma a
régi írásokat böngészvén visszamenőleg
kikumuláljuk a betűkből. Mert mi a mai szokásaink szerint látjuk a
papíron lévő betűsorozatokat. Aki ezt nem veszi figyelembe, nem juthat
messzire.
A KIEJTÉS SOKSZÍNŰSÉGE ÉS AZ ÁBÉCÉ VÁLTOZÉKONYSÁGA
Ha régen
leírtak például egy kórógyi kiejtésű szót az akkori latin ábécével és
helyesírással, akkor a szót jelképező betűhalmazra – ahogyan mondani szokás
– az anyja sem ismerne rá. Kezdjük egy példával e csapda megértését. Ötszáz
év szempontunkból nem nagy idő. Íme, egy idézet egy 1536-ban leírt szövegből
(tessék csak nekigyürkőzni!):
Elég
ijesztő annak, aki böngészni kezdi, holott csak az ábécé és a helyesírás
módosulásával szembesült: a szöveg hibátlan, ma
is friss magyar
szöveg. Úgyanez, pontosan úgyanez a szöveg mai
betűvetői szokások szerint leírva:
"Lássatok
hogy meg ne csalassatok, mert sokan jönnek én nevemben mondván, hogy ők
volnának a Krisztus, és az idő elközelgett volna, de ne menjetek azok után.
Mikoron kegig (pedig) hallandotok
hadakat és háborúságokat, ne rettenjetek meg. Mert szükség hogy ezek először
meglegyenek…"
Helyesírási
megjegyzés: A magánhangzó fölé húzott vonal azt jelzi, hogy a hang után még
egy n hang
is ejtendő. Sokâ = sokan, utâ = után, môdván = mondván. Az efféle
hangkihagyás, hangugratás – sokszor jelöletlenül is – igen jellemző volt a
régi helyesírásokra.
És minél
távolabb megyünk az időben, a mai és az akkori papíron lévő látványok
közötti
eltérés fokozatosan egyre nagyobb annál, mint ami a két írás között látható.
AZ IDŐ NYILÁNAK MEGFORDÍTHATATLANSÁGA
A papírra
vetett SAILA szó mai szemünknek –
mert a leírt szó csakis a szemünknek szól! – erőst idegen, ismeretlen szónak
tűnik. Ám ha tudjuk, hogy e szó ama szép növény neve, amelyet ma ZSÁLYÁ-nak
nevezünk, azonnal "képbe kerülünk". És itt jön a megszívlelendő érdekesség:
a)
Teljesen tiszta tehát, hogy akkoron mindenképpen a ma ZSÁLYÁ-nak
ejtett szót írták le.
b) De
az, hogy SAILÁ-t írtak, nagyon keveset mond arról, hogyan ejtették ki a ma
ZSÁLYÁ-nak ejtett szót.
Ekként el
kell fogadnunk az új gondolatot: Nem tudhatjuk meg, hogy pontosan hogyan
ejtették akkoron azokat a szavakat, amelyek papírra körmölve maradtak meg. Csak
azt mondhatjuk meg, hogy az akkor és úgy leírt szót ma hogyan ejtjük ki.
(5)
Tehát nem fordíthatjuk meg az idő nyilát, a mából nem következtethetünk a
múltra.
(Ez következik abból is, hogy a múlt nem ismerhető meg tetszőleges
részletességgel.)
Vagyis
szóegyeztetéseinkben csak akkor lehetünk eredményesek, ha a múltból
közeledünk a mához. Ellenkező esetben kutatásainkkal csak kis körön belül
bolyongunk, a lényeg megértésének legkisebb reménye nélkül. (Immár vagy 150
éve.)
A KŐKOR SZAVA: A KÉP
Ha pedig a
régen leírt betűkből nem deríthető ki, miként ejtették ki pontosan a belőlük
akkoron összetákolt szót, akkor miként közelíthető meg a régi szó? Itt
mintha végleg talajt (múltat) vesztenénk. Pedig akad fogódzó, mégpedig a
nyelvészetben minden eddig figyelembe vettnél is pontosabb. Ez pedig a szóba
rejtett kép. Mert minden egyes szavunk: kép. És mert:
(6)
a régiségben mindent, de mindent annak látványa alapján neveztek meg.
(Ha
szavakról beszélünk: már maga a "kiejtés" kifejezés is kép: kiejtjük a szót
a szánkból, mint kezünkből a bögrét.)
Ezzel egy
eddig fel nem használt harmadik erős fogódzót illesztettünk a szóhoz, és ez
a szent hármasság jött létre: 1. a szó mindenkori hangzása (változó), 2. a
szó leírt alakja (változó), 3. a szó által megadott kép (örök érvényű).
Tehát ez utóbbi a legbiztonságosabb fogódzó. Bemutatom alább, mint nyílnak
meg a múlt kapui, ha e hármasságra támaszkodván vizsgáljuk a szavakat, a
képet tévén mércéül. Lükő Gábor A
moldvai csángók című
művében (Budapest, 2002, Táton.) egy szőlőültető szerszám nevével
kapcsolatban a következőt írja (124. oldal): "A moldvai magyarok már
évszázadok óta ismerik ezt a szerszámot, mert nevét még palatalizálatlan
alakban vették át. Az oláh pitinog-chitonog,
a magyar
bitonág név
eredete ismeretlen".
Ám a fenti
vizsgálati módszerünk alapján nagyon is könnyedén megtalálhatjuk az oláh pitinog-chitonog,
a magyar bitonág elnevezés
eredetét. A pitinog-chitonog szőlőültetéskor használt bot, melyből alul
kiáll egy ág, hogy lábbal nyomva mélyíthessék a lyukat a venyige számára.
Lükő Gábor az eszköz rajzát is közli. Nézzük, mi olvasható ki az alábbi
háromszögből:
Az
alsó sorból világos úgyan, hogy a pitinog
= chitonog = bitonág,
tehát egy szó ez, háromféle kiejtéssel, de mindhárom "elmosódottsága" miatt
a jelentésről nehéz valamit is mondani; Lükő Gábornak sem sikerült. Ám ha a
viszonyítás harmadik pontjául tesszük meg azt az eszközt, amelyet
megneveztek e szóval, tökéletes bizonyossághoz jutunk. Mint ahogy a kétlábú
szék eldől, de a háromlábú áll rendületlen: ez csakis magyar teremtette szó
lehet. A rajz egyértelműsíti: a szóban két szó, a bot és
az ág
szerepel, mi több, a bot helyhatározóval: bot-on,
és pontosan boton
ág a
tárgy is. Így jutunk billegő sejtéstől pontos, körkörös bizonyítékig.
Felírhatjuk tehát:
pitinog,
chitonog, bitonág, botonág
Egy szó,
négyféle kiejtéssel.
A kép tehát
nagyon biztonságosan segít a kiejtési változatok közötti eligazodásban,
azonosításukban.
A SZÓ VÁLTOZIK, A KÉP MARAD
Azzal, hogy
így írjuk fel a szókapcsolatokat: "egy szó négyféle kiejtéssel", "egy szó
huszonötféle kiejtéssel", "egy szó tízféle kiejtéssel" stb., a (2) sorszám
alatt már látott V. axióma egyik következményét juttatjuk érvényre. Ezzel
pedig egy igen fontos új eszközt vonunk be a szóegyeztetésekbe. Ráadásul ha
megvizsgáljuk az "egy szó, x-féle kiejtés" tartalmát, teljesen kitisztul a
lényeg:
(7)
Ha a szó képi tartalma azonos, a kiejtése pedig többféle, akkor ezzel azt is
mondjuk egyben, hogy A SZÓ VÁLTOZIK, A KÉP MARAD.
Ez is egy axióma értékű megállapítás, és tökéletesen új szemléletet hozván a
vizsgálódásainkba, döntő hatással van a múltban való kutatás
eredményességére.
Például a kör mások
által is szaporított kiejtési változatai egyaránt úgyanazt az ősképet-ősszót
őrzik:
cir,
kir, ker, kör, kor, kur, kür, kr, khor, khr, gör, gir, ger,
gar, gor, gyr, gur, gr, győr, gyűr stb.
egy szó ez,
húszféle kiejtéssel (no és többféle ábécével és helyesírással leírva)
Alább olyan
példákat látunk, melyekben a szó jelentése is, és kiejtése is eltérő, csak a
kép rendületlen, ám mégis egyértelműen belátható: egyetlen szó kiejtési
változatai mindahányan.
KÉT UJJGYAKORLAT
Régente a
hangsúlytalan magánhangzót sokszor nem írták ki, meglehet az is, hogy némely
vezető nyelvjárásokban egyszerűen "elharapták" a szó kiejtése közben. Pl. golóbis
= glóbus, kriszt = kereszt.
A szlávok különösen brillíroznak a magánhangzó kihagyásában: zmrzlina
= zúzmara, strbit = csorbít, tkács = takács.
Figyeljük meg, a szóba rejtett kép tengelybe állításával, és a kihagyás
efféle jelenségére építve, mennyire meglepő felfedezésekre juthatunk. Legyen
az első példa a latin crep szó.
A crep a
szótár szerint: "zörög". Tehát a krepp-papír = "zörgő papír". Toldjunk a c
és az r közé
egy magánhangzót: mondjuk az e-t.
Az így kapott szó: cerep.
Ha a
crep-et krep-nek
(is!) ejtjük mostanság, ezt is ejthetjük így: kerep.
Kérdésem: vajon mit tesz a gólya, amire az mondható, hogy zörög, és a kerep a
jó szó rá?
Ha i-t
teszünk oda, és c-nek
ejtjük a c-t
(például Ciceró egyaránt helyes olvasatai: Ciceró, Kikeró, Csicseró!), akkor
a cirip szót
kapjuk. Vajon mit tesz a tücsök késő nyári este, ami összevethető a gólya
"zörgésével"?
Ha a
Ciceró-Csicseróhoz hasonlóan a c-t cs-re
váltjuk: csirip.
Mit tesz a madárka, ami összevethető a gólya és a tücsök "zörgésével"?
Úgyanez e magánhangzóval
ejtve: cserep.
Használjuk az m gyakori
vendéghang voltát is. (Pl. klupa-klumpa,
kalapál-kalimpál, göb-gömb.)
Tegyünk tehát a
cserep szóba m-et: cseremp.
Ö-vel ejtvén: csörömp.
Mit tesz az edényeket rakosgató, ami összevethető a gólya, a tücsök és a
madárka "zörgésével"? Szóismétlés tehát: "csörömpölő
cserép".
(Csak megjegyzem: cserfes [>cserpes>cserepes] szájú = zörgő szájú, de már
láttuk, érthetjük ezt csiripelésnek = ciripelésnek is.)
Az r gyakran
változik l-lé.
Változtassuk meg a kerep szót
ekként. Ekkor a kelep
szót
kapjuk. Joggal tehetjük, mert a kerepel és kelepel,
körlő és küllő kiejtés
egyaránt él. Mit tesz a gólya, ami úgyanaz, mint amit a kovács tesz? Kalapál.
Egyik a csőrével, másik a kalapáccsal. Kelepel = kalapál azonosság titka:
nyelvünkben igen sok szó megvan magas és mély hangrendben egyaránt.
Ballag-billeg, vás-vés, család-cseléd, csak-csek(ély), korzó-körző,
fonák-fenék, és ilyen a kalapál-kelepel is.
A kelep szó
pedig m vendéghanggal
és mély hangrendben kolomp.
Lám, megkaptuk, hogy a csörömp és
a kolomp egész
pontosan úgyanaz a szó – kétféle kiejtéssel. És vajon nem csörömpöl-e
az, aki kolompol?
Továbbá nyelve zörgeti a kolompot: kalimpál,
ahogy a kovács is. Továbbá még: latin colaph(us),
ejtsd kolap(usz)
= ütés, az-az pontosan kelep,
kalap, -ál véggel kalapál,
ez az első magánhangzót vesztett klopf(ol)
is. Vagyis ez is mind egyetlenegy magyar szó.
Hogy nem
elszórt jelenségről van szó, megerősítésül álljon itt egy következő példa
is, a változatosság kedvéért ezúttal ógörög: lataks és latag.
Ez így
"ijesztőnek" tűnik. Ha leírjuk saját betűinkkel: lataksz,
a másik latag,
még mindig "nem látunk semmit", csak azt, hogy úgyanaz a szó áll mindegyik
elején. Ám menten megvilágosodunk, ha ide írom, hogy mit akartak kifejezni
az ógörögök e szavakkal: lataksz
= latyak, latag = lötyöget (ez
áll a szótárban, de
löttyög lenne
ez). Tehát lat
= laty.
És így már
sorolhatjuk: latyak,
latyakos, löttyen, lötyög, löttyed, löttyint, lettyen, littyen, lötye,
lötty, lity-loty, lotyog, lotyó, lütyő, lityi; a ty-t cs-re
váltván loccs,
locs-pocs, locsog, locsol, lucs, lucsok, lucskos,
régi: lacsakos,
lacsik, locska; f-re
váltván lefety,
lefetyel, lafatyol; a loty-ban
az l
r-re
váltván rityeg,
rotyog, rötyög, rottyant, rittyent (vö. r
= l, littyent, lottyant: loccsant), rityroty,
retyerutya, rötyi és
így tovább (a reterátot és
bizony a latrinát
is a magunk térfelére húzhatjuk tehát).
Tehát
kőkori-ókori nyáresti tájkép: tücsök ciripel,
a madár csiripel,
a cserépedény
csörömpöl,
a gólya kerepel > kelepel,
a kereplő szintén,
a kút kereke kerreg,
a víz csörög,
bocsánat, csorog,
a kovács kalapál,
kalimpál,
a kolomp kolompol,
a kolomp nyelve úgyan csak kalimpál,
a víz lötyög,
a szomszéd lotyog,
a kölökrötyög,
a leves rotyog és
így tovább. De vigyázat: Nem az mondható, hogy különböző dolgokat nevezünk
meg egy szóval, hanem egyedülálló módon akként cselekszünk, mióta világ a
világ, hogy mindig a dolgok mélyén lévő azonosságot mérjük fel, és amiknek
legmélyebb lényege azonos, azokat természetes módon e legmélyebb lényeget
kifejező gyökkel nevezzük meg. A kiejtésben tapasztalható különbség csak
annyi, hogy a kiejtés módosítgatásaival finomítjuk, terelgetjük a jelentést.
Ezzel egy önmagában is csodálatos és egyedülálló jelenséget fedeztünk fel:
(8)
A magyar nyelvben nemcsak a szó összeállításával, hanem magával a szó
kiejtésével is irányítható, pontosítható a jelentés!
(Vagyis
szókincsünk: "változatok egy kevéske témára".)
E
lényeg-keresés és aszerinti megnevezés az oka, hogy nyelvünkben
szükségszerűen felgyülemlenek a valaha is megszületett kiejtési változatok.
Mert ha már átirányítottuk a cirip-et
a tücsöknek, a csirip-et
a cinegének, a cserep-et
az agyagedénynek, a kerep-et
a gólyának, a kalapál-t
a kovácsnak, az úgy és ott is marad. Ennek köszönhető, hogy szókincsünk a
lehető legtávolabbi múltból is nagyon sok emléket őriz rendületlen. Ezért
mondhatjuk, hogy nyelvünk nagyon jól emlékezik a múltjára, szavaink döntő
többsége: nyelvemlékünk az idők mélyéből. Következmény:
(9)
A magyar nyelvből visszafejthető a kezdet.
Hogy
lássuk, nagy titkokat fejtünk meg itt, és nem bűvészkedünk, bemutatom, hogy
akár egyetlenegy betű is elvezethet a múltból a mába bennünket, ha
valamennyire már eligazodtunk az írásbeliség útvesztőiben.
A DI BETŰPÁR NYOMÁBAN
Megkértem
egyik, angolul anyanyelvi szinten beszélő, és az angol helyesírást
tökéletesen ismerő barátomat, hogy írja le nekem a gyönyörű szót.
Mivel az angol ábécében se gy,
se ö,
se ny,
se ű nincsen,
keze nyomán ez lett a
gyönyörű-ből:
dioniorou
Szintén a
fenti "di" betűpár áll a csizmadia szóban is. A csizma annyit jelent, hogy csiszolt,
fényesített bőrből készült valami, a dia pedig készítő.
Csizmadia =
csizmakészítő. (Ógörög csizmadia = szüszmatia.
Aligha igényel kutatást...) Nézzük meg, mit mond erről, és magáról a "di"
betűpárról a régi (Czuczor–Fogarasi) szótár:
CSIZMADIA
Máskíp csizmazia, azaz, csizma-csia, csizmacseáló, v. csináló, DI dia,
czizma-dia, változattal: zi, csi, zia, csia, a törökben: dsi. V. ö. cse,
cseál, és te, tesz.
Ebből
látható, hogy a "di" gyök sokféle kiejtéssel használtatott és használtatik.
Ezek:
di,
te, té, zi, zia, csi, csia, cse cse(ál)
Egy szó ez,
nyolcféle kiejtéssel.
A csin,
csin-os
is annyit jelent csupán, hogy cseált, csinált, mármint a küllem. Úgyancsak
ez a szó a csín is:
valaminek a
csínja,
csínja-bínja, hogy kell csinálni, cseálni, tenni. Csízió érteménye is ez: a
cseálás fortélya. Van azonban a di-nek
egy további kiejtési változata is, a gya,
mely –k (eredetileg
–g), illetve –r
végződéssel:
GYAK a
cselekvést, működést jelentő dia, csia, szókkal rokon, gyakor, gyakorol,
gyakorta. Gyakor, a cselekvést jelentő dia diag-ból, mintegy diagó, azaz
valamit ismételve tevő, cselekvő.
GYÁR
gyáros, gyárt, gyártó. Amennyiben csinálást jelent, rokona; csi, di, csinál,
dia.
Vagyis a gyak,
eredetileg gyag (diag)
úgy adatik a di
= gya gyökből,
mint a rú-g, sú-g, zör-g, mor-g emezek gyökéből. A –g (változattal –k)
tehát folyamatossá teszi a cselekvést. (Régente gyag > gyak jelentett
közösülést is.) Így tehát e fent bemutatott nyolcféle kiejtéshez egy
kilencedik is járul, a gya.
Csakhogy ez
a dia
= gya egyéb
szavakban is megtalálható (pl. még: Dienes–Gyenes). Ha a már említett –g > k
végződést egyaránt a dia
= gya után
illesztjük, akkor diak
= gyak adatik.
Ez a diak pedig
nagyon emlékeztet a diák,
a gyak
pedig
a gyak(orló)
szóra. Nem is véletlenül. A diák nem egyéb, mint gyak(orló), gyak(ornok).
DIÁK (…) A
régibb magyar mesteremberek így hívták tanítványsegédeiket. (…) Tájejtéssel:
deák. A hellen diakonoV (diakonosz)-ból eredett a latin diaconus, mely azt
jelenti: egyházszolga, és ezekből aztán alkalmasint a magyar diák.
Megjegyzendő a hellén didaskw (didaszko) is, mely azt jelenti: tanulok,
pontosabban tehát: gyakorlok.
A diák és a
diakon (latinosan diakónus: papi hivatalra készülő növendék) tehát
egyszerűen gyakorló, gyakornok.
Nem gyésítve írhatjuk akár így is:
diakorló, diakornok, diakorlat, diakorlott, diakorta.
Nem idegen
szó tehát a deák sem,
a di bővérű
magyar változatai igazolják, hogy a magyarból került az ógörögbe és a
latinba is egykoron.
"Di"-t
tartalmaz továbbá a diamant is
(francia és holland diamant,
olasz és spanyol diamante,
angol diamond).
Ha a di helyett gy-t
ej-tünk, a gyamant szót
kapjuk, mely kissé nyíltabban ejtve: gyémánt.
Tehát:
diamant,
gyémánt
Egy szó
kétféle kiejtéssel.
Tehát ahogy
adatik a diak
= gyak azonosság,
éppúgy adatik a diamant
= gyémánt azonosság
is. (Az átadás-átvétel iránya is világos, mert a gom,
göm, gam, gy-vel gyöm gyök
rejtezik benne, például a gyöngy
régen gyömgy,
ahogy a
rongy
pedig romgy
volt.)
Ismét
megpiszkáltunk egy "idegen" szót, ezúttal egy ógörögöt, és nyelvünkből ismét
hatalmas szó-tűzijáték bomlott ki. Ott érintettünk
meg valamit, és itt
pezsdült nagy tűzijáték.1 Be
kell látnunk: a fenti lebilincselő úti élményekhez pusztán csak a
helyesírások, eltérő ábécék, változatos kiejtések torzító hatásának
felmérésével, majd semlegesítésével jutottunk el, de főképp azzal, hogy a
mai gyakorlattal szöges ellentétben mi
a múltból magyarázzuk a mát, és nem a mából a múltat.
Valamint azzal, hogy tudatosítottuk és munkaeszközzé tettük az "egy szó
(gyök) – x-féle kiejtéssel" jelenséget.
És hogy
legyen mibe kapaszkodva végleg átlendülnünk a legnehezebb akadályon, vagyis
ne utasítsuk el már eleve azt, amit egyre erősödve gondolunk a fenti példák
alapján, ismételjük meg itt az (1) jel alatt látott IX. axiómát, kissé
bővítve: Ha
egy szabály – szigorúbb formában: törvény – általánosan érvényesül, akkor
nem kételkedhetünk abban, hogy még akkor is valóságos az a
kapcsolatrendszer, amelyben megnyilvánulását tapasztaljuk, ha arról eleddig
nem tudtunk semmit.
Könnyű
belátni ennek igazát, miáltal következményeit is belátni kényszerülünk: a
fenti példákban végigterebélyesedő szabályszerű összefüggések mögött valós
kapcsolatrendszer húzódik meg: a mélyből mindenhol előtüremkedő, titokzatos
nyelv. És mint látszik, e szókincsnek éppoly jelzője a gyök és az általa
jelölt kép, mint madárnak a tolla és annak színe.
A GYÖK ÉS A GYÖKRENDSZER
A magyar
nyelv gyökrendszerének feltérképezése Czuczor Gergely nevéhez fűződik, bár ő
hivatkozik ebbéli elődökre. A gyökök alapvető volta sok állóvizet megzavart,
töröltetett is a köztudatból. Mi több, megtagadtatott.
Ezen a
döntésen csak csudálkozhatunk. A megtagadók (kik, miért?) olyanok, mint az a
viccbéli bácsi, aki az állatkertben hátat fordít a zsiráfnak, mondván,
"ilyen állat nincs is". ( Hogy kikerüljék a gyök felkavaró fogalmát [mert
ott van az], kitalálták az "elvonást". Például, hogy a
fon a fonadékból
keletkezett volna "elvonással". Ez lenne a gyök létének cáfolata, vagyis az,
hogy egy-egy hosszú szó kezdetét egyszer csak valakik "elvonták", és aztán
ebből újabb szavakat teremtettek. No, de amit "elvontak" volna a képzett
szóból, tőszóként új szavakat alkotandó belőle, az meg mi a csoda? Erre nem
is lehet mit mondani. Továbbá, amíg nem "vonták el" mondjuk a fonadékból a
fon gyököt,
addig vajon hogyan mondták azt, hogy "megfon", "fontoskodó", netán azt, hogy
"megfontoltan"? Fogós kérdés, nem? Az interneten láttam valahol erről egy
véleményt: "Engem sem lep meg, a víz szavunk is a vízvezetékből van, és a
kályha szavunk is a kályhacsőből. Nem?" Ennyi elég is.)
Legtanácsosabb, ha mindenről magunk győződünk meg. Vegyünk elő egy
magyar–angol szótárt, és figyeljük meg, hogy a magyar oldalon mennyire
egyöntetűen úgyanazzal a szótaggal kezdődnek rendre a szavak. (Az alábbi
adatokat én az Országh-féle szótárból vettem.) Például kör:
három oldalon keresztül sorjázik a szavak elején, legyenek a szavak
jelentései akár olyan távoliak is, mint: körömpörkölt, környék, köret, körző
stb. Ám a ker is
ez a gyök (kerék, keretlegény, kereskedő): újabb 8 oldal. A kar is
ez (karika [körike, kerek], karima, karzat): újabb 4 oldal, a gör is
ez a szó (görbe, görcs, gördül): újabb 3 oldal. A gar is
ez a szó: újabb egy oldal. Ám úgyanezek a meg-, át-, fel-, túl-, rá-, szét-
stb. előtétekkel is megvannak, tehát a kapott 19 oldalt teljes biztonsággal
szorozhatjuk legalább hárommal,
miáltal 57 oldal adódik. Vagyis 57 oldalon keresztül úgyanaz a gyök áll a
szavak fő helyén, és még nem is vettük számításba e gyök kiejtésben jobban
kitekeredett változatait. (Még kilenc gyök, és máris 570 oldalas szótárt
szorongatunk! Visszatérünk még ennek súlyos következményére.) Ám eközben az
angol megfelelőkben nem tapasztalható ilyen tökéletes rend. Nem csak ilyen
nem: semmilyen sem. (Aki figyelmes, talál rend-töredékeket ott is, de az e
csoportba tartozó szavak szerfelett ismerősnek tűnnek… Pl. angol undo
= ondó (azaz
ontó, ömlő); csak a kiejtésük tér el.) Nem folytatom. Aki azt mondja, hogy
magyar nyelv nem a gyökrendszerre épül, az nem látott még szótárt.
MI A GYÖK?
A gyök
különös szerzet. Három hangból áll (legalábbis az utóbbi tízezer évben).
Kétoldalt mássalhangzó, középütt magánhangzó: ez egy gyök. A közrefogott
magánhangzó tetszőleges lehet, nem járul hozzá a gyök alapvető jelentéséhez.
(Alapvetően a távolságot, közeli-távoli időt, minőséget, méretet jelöli.
Magas hangrend közeli, fiatal, mély hangrend öreg, távoli. Például ott–itt,
az–ez, av–iv (if), vás–vés. Meglehet, ez a hatás mára erősen leromlott.) A
mássalhangzók változása, például r
> l, h > f, h > b, g > k, t > d, b > p stb.,
szintén semmilyen hatással sincs a gyök jelentésére. A kezdő hang el is
veszhet (foszlik > oszlik, billeg > illeg), vagy közbe is szúródhat hang
(csónak–csolnak), a hangok össze is keveredhetnek (szökcse–zöcske,
ugrat–rúgtat). Vagyis a gyök jelentése áll, mint a levert cövek, miközben a
gyököt kifejező hangalak "elkószálhat", ám csak annyira, mint a cövekhez
kötött kecske. Vagyis ha egy gyökszó összes kiejtési változatát egymásra
vetítjük, egy rendkívül elmosódott alakzatot kapunk, mint amikor sok ember
arcképét egymásra vetítjük. (Ilyen elmosódott alakzat például az orkánban
lengő zászló is.) Ám ha ez így van, akkor mi alapján különböztethetők meg a
gyökök?
A válasz –
mint már említettük: a beléjük rejtett kép alapján. A gyökökbe rejtett kép
végtelenül maradandó: "a szó változik, a kép marad". Ezeket a meghökkentően
maradandó képeket neveztem el "ősképeknek". Az pedig, hogy az ősnyelvben –
magyar nyelvben a kiejtés miért nem változhat parttalanul, csak nagyon zárt
körön belül, de még akkor is nagyon lassan, röviden is érzékeltethető.
Az angol
szavak, például a ninny,
bárhogy változhat, mert semmi sem írja elő, hogy azt a jelentést hogyan kell szóba
önteni. Változik is az angol szókincs, derekasan.
Ezzel
szemben például ha a magyar köröm
szóban a kör megváltozna,
a szó értelmét veszítené. Mert
a kör nem tárgyat, hanem ilyen alakúságot jelent! Hogy
megváltozhasson a kiejtése, az új szónak a körmös,
a környék, körülbelül,környezetvédelem
stb., tehát az összes körrel kezdődő szót is magával kell húznia, melyekből
csak alapesetben is 15 oldal van a szótárban. Ez tehát igen jelentős,
módosulást fékező tényező. Az angol szóváltoztatás tehát teher nélküli, a
változni kívánó magyar szónak pedig tonnákat kell magával vonszolnia.
Változhat a kiejtés persze, például úgy, hogy mindenki kh,
majd g-ként
ejti a kezdő k hangot.
Ekkor lesz körből gör.
Aztán a néprészek, nyelvjárások keverednek, és keverednek a kiejtési
változatok is. Így adódik, hogy hol azt mondjuk, keret,
hol azt, hogy köret,
a körbül
lehet görbül,
a kert
lehet gart,
a kör
lehet Győr,
gyűr(ű)
is és így tovább.
Kiejtésének
változása tehát nincs hatással a gyökre, különben például már az erősen í-ző
nyelvjárás is érthetetlen lenne az a-zó
nyelvjárást beszélők számára. (Példa a nagyobb eltérésre: az ás és
a váj;
egy gyök – kétféle módon kiejtve.)
A GYÖKÖK SZÁMA
Elsőként
leszögezhetjük:
(10)
Ha a teljes szókincshez viszonyítva kicsi a gyökök száma, akkor igen alapos
ok miatt az.
Tehát a
gyökök számának megállapításával szükségszerűen a gyökök számának okára is
fény kell, hogy derüljön.
A gyökök
kutatásának egyik ága a Czuczor Gergely2 –
Kiss Dénes3 vonulat.
(Nélkülük semmi sem lenne.) Czuczor is a hangok hangulatára vezette vissza a
gyököket, csakúgy, mint ma Kiss Dénes. (Kiss Dénes fogalmazta meg elsőként,
hogy a mássalhangzók hordozzák a gyökök jelentését.) Ezen elgondolás
lényege, hogy minden hangnak van érzelmi, képi tartalma, például b:
búb, bab, á:
ámulat, a nyitás érzeményével, tehát akár ás is,
és ásít
is, és így tovább. Kétségtelen, a hangok kifejező erejét már a csecsemő is
érzékeli, és él is vele. Eszerint annyi végső alapgyök létezne, ahány hang,
amit ha durván 25-nek veszünk, azt mondhatjuk, hogy szókincsünk kb. 25
gyökből épül fel. Nem légből kapott gondolat: a hang "érzeménye" szókincsünk
nagyon fontos alakítója. Mi több, ha egy adott pillanatban, az idő egy
metszetében vizsgáljuk a gyököket, a gyökök keletkezésének efféle
magyarázata elkerülhetetlen.
Egyetlen
hiba van ebben: a gyökök kiejtése az idők folyamán akár lényegesen is
változhat. Például a VÖLgy, VALag, valamint a FESték, FOS gyöke egy és
úgyanaz a gyök, érteménye: "szétmálló, "szétváló", csak kiejtésben
különböznek. (Itt nincs lehetőség ezt kifejteni, a teljes könyvben
bemutatom, miért van ez így.) A gyök "végigzongorázhatja" a fél ábécét, a
lehetséges összes variációban: alapképe rendületlen. (Teljes
mellszélességgel vállalom: például
horror és borzol egész
pontosan úgyanaz a szó – kétféle kiejtéssel. Lásd bőven: HAR 2.) Tehát nem a
hang hangulata adja a gyök végső, legelemibb jelentését, bár fontos alakító
erő.
Érdemes itt
megismételni: nemcsak
a szó képzésével, hanem magával a szó kiejtésével is irányíthatjuk,
pontosíthatjuk a jelentést.
Czuczor Gergely és Kiss Dénes azt ismerte fel, hogy ennek milyen nagy a
szerepe a szóalkotásban. De ez csak a szavak "színezése", árnyalása.
A másik
kutatási irány képviselője Marácz László. (Épp az Ökotájban jelent meg a
gyökökről egy nagyon fontos írása.4)
Igen jelentős eredmény, hogy Marácz az időt is bevonja vizsgálódásaiba, így
nála a gyökök rendszere – általa meg nem adott, de példáiból láthatóan
nagyon kis számú, és teljesen elkülönült – hanggomolyokra válik szét. Ezek
azonban összefolynak. Hiszen a PIRinyó, PIRos és a PÖRög PIR, PÍR és PÖR
gyökében hiába szerepel egyaránt a p és
az r,
a PER, PIR, PÍR gyököknek semmi közük egymáshoz. A szétválasztás elve tehát
nem lett meg.
Marácz
eredménye azonban szintén nagyon jelentős. Bebizonyította, hogy a gyökök
jelentés alapján szerveződnek, és kiejtésük nincs jelentős hatással
jelentésükre, csak színezik azt. És ebből következik az alábbi fontos tétel:
(11)
Ha többféle kiejtési változata van egy gyöknek, akkor nem gondolhatunk
egyébre, mint arra, hogy egyetlenegy gyökből jöttek létre ezek a változatok.
Tehát mindegyik "gyökcsaládnál" egy és csakis egy gyök áll a kezdeteknél.
Tehát hiába
van egy gyöknek mondjuk ötvenféle kiejtése, ez csak egyetlen gyök akkor is.
Ebből következően ismét az adódik, hogy a gyökök száma szükségszerűen nagyon
kicsi. Pusztán ennek végiggondolásával is sorsdöntő eredményre juthatnánk.
Czuczor még lajstromba is vette a szókincsünkben lévő összes gyököt (ezt a
gyökszótárt az említett művének elején be is mutatta5),
és sokszor jelzi, hogy ez a gyök úgyanaz, mint az, az meg, mint amaz stb.
Például
t-betűnél töm.
Végül megjegyzi: úgyanaz, mint döm.
A d betűnél
a dömre
hozott példák után jelzi: úgyanaz, mint gyöm.
Ekkor a gy betűhöz
lapozunk, a további utalás itt: lásd zöm,
és így tovább. Csak annyi kellett volna, hogy megkérdezze a munka végeztén:
No, akkor lássuk végül, mennyi is ez? Ám Czuczor nem kezdett el
számlálgatni, ahogyan Marácz sem, és Kiss Dénes sem. Pedig ott állt
mindegyikük a határon.
Czuczor
gyökszótára 2400 címszót tartalmaz. Óvatos alsó és felső megközelítéssel
első lépésben az adódott, hogy 30-60 közé tehető egy-egy gyök kiejtési
változatainak száma. Vagyis 30-60 helyen is szerepel úgyanaz a gyök, csak
különböző kiejtésekkel, tehát a kezdőbetűik szerint szét vannak szóródva a
legkülönbözőbb helyekre a szótárban.
A két
szélső értékkel osztva: 2400:30 = 80, illetve 2400:60 = 40. Tehát ezzel az
óvatos megközelítéssel az adatik, hogy a gyökök száma 40–80 közé tehető.
Ennyi bőségesen elegendő annak bizonyítására, hogy ez a nyelv kitalált
nyelv.
Másképp is
becsülhető a gyökök száma, mégpedig egy eddig soha el nem végzett
számítással. Emlékezzünk az előzőleg említett kör gyökre:
kb. 57 oldalt foglal le a szótárban. Ez a szótár (az Országh-féle) 1000
oldal körüli. Ebből egyértelműen adódik:
(12)
Ha mindegyik gyök hasonlatos terebélyű, mint a kör (és nincs okunk nem ezt
feltételezni, mert miért lennének kivételezett gyökök?), akkor nyelvünk nem
épülhet fel 19-20-nál több gyökből, hiszen 20 X 57 = 1140, és ez máris több,
mint a vizsgált szótár 1000 oldala. Ennek bizonyító erejéhez nem kell
magyarázatot fűznöm.
(Tessék csak kiszámolni.)
Jelen
pillanatban már – jónéhány gyököt alaposabban átvizsgálva – úgy látom, hogy
a gyökök száma valószínűleg 20 közeli, vagy akár annál is kevesebb. (Lásd:
HAR 1., 336–338, valamint 356–358. old. Ezen kívül a HAR 2. kötete nem
egyéb, mint négy gyök bemutatása és hatalmas európai terebélyüknek a lehető
legrészletesebb leírása, mely egyben fenti 12. sorszámú tétel lehető
leglátványosabb bizonyítása is.) Ez a felfedezés a gyökök lényegének
feltárásával még inkább belátható.
A GYÖKSKÁLA
Elsőként
bemutatom azokat a gyököket, amelyek alapvető voltáról már szerteágazóan
megbizonyosodtam (csak egy kiejtési változatot jelölök):
MÁL: ami részeire megy szét,
GUR:
ami görbére hajlik,
RO:
ami az ép állapotot megrontja,
NE:
ami bővül, növekedik,
HAR:
ami erőteljesen előtör.
Itt most
számot kell vetnünk egy meghökkentő és könyörtelenül érvényesülő
törvényszerűséggel is. Ezt fogalmazza meg az alábbi, nagyon fontos tétel:
(13)
Bárki önmaga is könnyen megbizonyosodhat a szótárt lapozgatva, hogy azt, ami
görbére hajlik, sohasem kezdjük MÁL gyökkel kezdődő szóval megnevezni. Azt,
aminek lényege a bővülés, növekedés, sohasem kezdjük RO gyökkel kezdődő
szóval megnevezni és így tovább.
Ha most ezt
a felismerést is beépítjük a fenti meghatározásokba, a következővel kell
szembesülnünk. Számunkra
MÁL: a világegyetemben minden, ami részeire megy szét,
GUR:
a világegyetemben minden, ami görbére hajlik,
RO:
a világegyetemben minden, ami az ép állapotot megrontja,
NE:
a világegyetemben minden, ami bővül, növekedik, keletkezik,
HAR:
a világegyetemben minden, ami erőteljesen előtör, kiemelkedik.
Ebből
egyértelműen megállapítható:
(14)
A gyökök axióma-rendszert képeznek. Ebből a rendszer elve is pontosan
megállapítható. Az elv: a világ látható változásainak lényegük szerinti
elkülönítése, szétválasztása. Maguk a gyökök pedig: ezen elkülönített részek
megnevezései.
Olyan
rendszer ez, mint ami a prizmával állítható elő: ha a prizmával az
észrevehetetlen tiszta fényt hullámhossz szerint részeire választjuk,
"húzzuk szét", akkor az elkülöníthető részek észlelhetők, miáltal
megnevezhetők lesznek. És csak ezt követően tudunk beszélni, gondolkodni a
fények világáról. Mindebből következően a gyökrendszer teremtett rendszer. A
rendszer lényegéből megállapítható: a gondolkodás számára teremtett
rendszer.
Kezdetben
vala az ige. Azaz a megnevezés. Ennek valóságosságát bizonyítottuk a
fentiekben.
Hogy
egyelőre csak öt példát tudok hozni? Teljes biztonsággal csak ennyit;
részeredmények belekeverésétől tartózkodom. De:
a) Ennyiből
is megállapítható egy tiszta rendszer léte. Ez az, amit bemutattam. Ha a
többi szó nem illene e mélyen szellemi rendszerbe, akkor is feltétlenül
kimondhatjuk, hogy van a szókincsünkben egy elkülöníthető tiszta rendszer,
mégpedig az, amit bemutattam.
b) Ha
nem tiszta a rendszer, akkor már a megemlítettek esetében is erős szórást
tapasztalnánk. Ám nem ezt tapasztaljuk, következésképp joggal számíthatunk
arra, hogy a további feltárás során kibontakoznak e rendszer további rétegei
is.
c) Ha
valóban 20 körüli lenne a gyökök száma, akkor a fenti bemutató már
egynegyede a teljes rendszernek.
d) Továbbá
ahogy fél ábécé, fél számjelsor stb. nem létezhet, a fenti rendszer sem
lehet fél, vagy negyed. Következésképp a teljes rendszernek a nyelvünkben
kell lennie, legfeljebb csak az fordulhat elő, hogy időközben másféle (vagy
egyenest rendszertelen) rétegek is kerültek közé, és ez elhomályosítja az
összképet. Mert ez az axióma-rendszer vagy teljes, vagy nincs, és ez utóbbi
esetében a fenti összefüggések sem lennének lehetségesek. (Lásd 13. és 14.
tétel.)
e) Ha a gyökök rendszert alkotnak, akkor a gyöksorozat bármelyik részletéből
is visszafejthető a kezdet.
(Mint például a bizonyos haladvány szerinti számsor egy részletéből is
megállapítható a haladvány mértéke, és a töredékekből helyreállítható a
teljes sorozat.) Továbbá az előzőekben egész másra alapozva is az adatott,
hogy nyelvünkből visszafejthető a kezdet.
A GYÖKÖK SZÁMA MEGVÁLASZTHATÓ
a) Láthattuk,
hogy ez az axióma-rendszer úgy adódik, hogy a világot, mint teljességében
érzékelhetetlen káoszt, az értelem számára "megfoghatóvá" tettük azáltal,
hogy elkülönítettük egymástól a valami módon azonos lényegűnek tekinthető
részeit.
b) Maga
a gyökszó pedig úgy keletkezett, hogy az elkülönítés alapjául szolgáló
lényegeket megneveztük.
Könnyű
észrevenni, hogy a fenti két pont semmit sem mond a gyökök számáról. Vagyis
szabadon eldönthető, hány részre és milyen szempontok alapján különítjük el
a világegyetem látható változásait. Ha akarjuk 4, ha akarjuk 10, 20, netán
50 részt is elkülöníthetünk benne a fenti alapelvet betartva. Egyetlen
kötöttség van csak: akár 4, akár 10, 20, 40 részre bontunk, a 4-nek is, a
10-nek is, a 40-nek is stb. "le kell fednie" a teljes világegyetemet. Vagyis
mindegyik felbontás kerek egészet, elvontan értelmezve: mindig pontosan 1-et
kell, hogy kiadjon. Mert bármennyi részt különítünk is el, mindig úgyanazt
az 1-et bontjuk.
Ezt könnyű belátni. (Nyelvünkből tehát feltétlenül ki kell domborodjon a
Világegyetem = 1 = minden azonossága.)
Mi a hatása
a felbontással kapott részek kisebb vagy nagyobb számának? Ha csak néhány
részre bontjuk a világegyetemet, akkor például négy gyökünk keletkezik.
Könnyű belátni, hogy e négy gyök segítségével nem lehet eléggé árnyaltan
gondolkozni, beszélni a világegyetemről. Ha 80 részre bontjuk a
világegyetemet, akkor pedig már nehéz eligazodni, hogy mi hova is tartozik
éppen. Így van ez például a hangskálákkal is. Minél több részre osztunk egy
oktávot, annál nehezebb megkülönböztetni a hangokat egymástól.
Vagyis a
"használhatóság" elve is azt valószínűsíti, hogy a gyökök száma 10-20 körül
lehet. Ez természetesen nem zárja ki, hogy ne lehetne akár 7 rétegre való
felbontással is a világról való gondolkodás számára használható nyelvet
létrehozni.
Mindez
tökéletesen ábrázolható fényképpel, illetve annak felbontásával is. Maga az
alább látható kép a világegyetemnek, a "raszterek" száma pedig a gyökök
számának felel meg. A képek összehasonlításával jól érzékelhetjük a gyökszám
változtatásának hatását:
Balról
jobbra haladva egyre több a gyök, itt a képen a gyöknek a "pixel" felel meg.
Tehát
gyökei számát tekintve a mi nyelvünk csak egyike az ezen az elven
létrehozható lehetséges nyelveknek. (Nem elképzelhetetlen, hogy volt [netán
van is?] több így létrehozott nyelv.) Az elvre pedig azt lehet mondani, hogy
egész egyszerűen zseniális. (A gyökök használatához persze játékszabályok is
kellenek, erről itt nincs hely szólni.) Mondhatni tehát: az így létrehozott
nyelv teremtésre teremtett nyelv. Alkotásra és a lényeg lehető legmélyebb
megértésére. Nem csoda hát, hogy olyan elsöprő hatással volt az ókor
kialakuló nyelveire is: az ókor nagy nyelveit is ez a nyelv tette
kultúrnyelvvé. Mindahányat. Ám a csak részleteket, töredékeket átvevők és
utódnyelveik számára a teljességben való gondolkodás elérhetetlen.
Egy nevét,
címét nem megadó nyelvész – miután levelében kifejezte elismerését, és még
tanácsokkal is ellátott – ezt írta nekem feddően: Nem szép dolog
felemlegetni a nem magyar nyelvek "hiánybetegségeit". Felhánytorgatni
valóban nem, de a világ alakulásán nem gondolkodni: bűn.
AZ ŐSNYELV MODELLJE
A fentiek
számtalan módon bizonyíthatók. Ezek közül itt most csak az egyik
leglátványosabbat mutatom be. A szótárban lapozgatva könnyen
megállapíthatjuk, hogy szókincsünk pontosan fraktál szerveződésű.6 Ez
az alakzat a természet legalapvetőbb szerveződési formája. A fa koronája,
gyökere, minden élőlény, egyszóval minden, ami egy pontból valamilyen
szervező erő által irányítva burjánzik, növekedik szétfelé, eredendően
fraktál alakzatúvá válik. Ez az egybeesés lehetővé teszi, hogy szókincsünket
a lényegét teljes pontossággal bemutató modellel, mégpedig az úgyancsak
tisztán fraktál felépítésű karfiollal ábrázoljuk:
A karfiol
azért emlékeztet íly erősen az agyra, mert az agy (de akár a dióbél) is
fraktál szerkezetű. Ezért lehet a karfiol nemcsak a magyar szókincs, hanem
egyben az agy modellje is. De figyelem! Hiba ebből arra következtetnünk – a
tudomány mai állása szerint –, hogy a kertben a karfiolunk töpreng valamin.
A magyar
szókincs tehát olyan szerveződésű, mint a fent látható karfiol. Igaz,
itt-ott kis rothadások jelentek meg a vezető nyelvészek lebilincselően
mosolygós nemtörődömsége és egyéb szintén megvetendő hatások következtében,
de ez a lényegen nem változtat. Mert a lényeg az, hogy
(15)
Fraktál alakzat csak egy pontból kifelé tartva jöhet létre, de csak akkor,
és csakis akkor, ha minden egyes pontjának a keletkező további pontokba
átöröklődő tulajdonsága már a legelső pontban is megvan.
Ebből is
egyszerűen adódik:
(16)
Amennyiben nyelvünk gyökrendszerre épül, szükségszerűen kitalált nyelv.
Márpedig
gyökrendszerre épül. Tehát az a jól előkészített mag, amely útnak indult
bele a nagyvilágba: a gyökrendszer. Karfiol esetében ez a vetőmag, az ő
összes tulajdonságával (tűzijáték esetében a patron). Nem nehéz belátni: a
nyelvünk minden tulajdonságát magába foglaló magot annak elvetése
előtt létre
kellett hozni. (Ez a megállapítás pedig segíti annak a kérdésnek a
megválaszolását is, hogy miért nem ilyen mindegyik nyelv.)
Vagyis
valakik leültek és kitaláltak egy nyelvet. Zaklató kérdés: milyen nyelvet
beszélhettek? Annak is magas rendű nyelvnek kellett lennie, hogy általa
ilyen elmés és mély találmány legyen megfogalmazható. Akkor pedig miért
bíbelődtek egy másik nyelv létrehozásával? Miféle új vizsgálandó cél bukkant
fel akkoron, amelyhez új gondolkodási eszköz kellett? Továbbá jól látható,
hogy ez a nyelv szétterjedt az egész földgolyón. Mikor? Hogyan? Miért? Újabb
kérdések. (A távoli kőkor nagy titkok őrzője.)
Visszagondolván most a karfiolra és a gyökök lényegére, meg kell, hogy
állapítsuk: ez a nyelv a természettel tökéletes összhangban lévő nyelv.
Alapkövei a világmindenség részleteit adják meg, különítik el és nevezik
meg, az alapkövek összessége pedig tökéletesen átfogja, "lefedi" a teljes
világegyetemet. E nyelvben a test, a nyelv, az ész, a lélek, Isten és a
természet összesimul. Ez az, ami felülmúlhatatlanul csodálatos. Ez a nyelv
teremtett és teremtő nyelv. Teremtésre teremtett nyelv. Teremtésének
pillanata nagyon távoli korba helyezhető.
Ez a nyelv
azóta is töretlenül őrzi lényegét, mind a mai napig. Egyébként már nem lenne
benne a ma is látható rend.
AZ ŐSNYELV MAI NYOMAINAK ÁBRÁZOLÁSA
Láttuk,
hogy például a KÖR gyök legalább 57 oldalnyi szó alapját adja a magyar–angol
szótárban. Ennyi szó tehát szervesen kapcsolódik – amit ha síkon ábrázolunk,
fraktálként egy hópihe-formát kapunk. Ha az angol szókincs tartalmilag
megfelelő részét vesszük számba, akkor viszont egy széttöredezett kép
rajzolódik ki:
Hogy ez-e a
különbség, vagy sem, nem érdemes vitatkozni: tessék belenézni a szótárakba!
(A HAR 1. 182–183. oldalain egy terjedelmes példasort is bemutattam.)
Könnyű e
két kép összevetésével megállapítani, hogy melyik a régebbi nyelv – mi több:
melyik az ép, egészséges nyelv. Ám észrevehetjük azt is, hogy az angol
szókincs sem teljesen porrá hullott világ. Elszórtan kis hópihe töredékeket
is tartalmaz. S ha figyelmesebbek vagyunk, felfedezzük: épp ezek az ősi
magyar szókincsből átszármazott töredékek.
A magyar
nyelvnek úgyancsak nagy mennyiségű töredékeit találjuk meg Európa mindegyik
nyelvében,7 sokkal
inkább a latinban (az etruszkok révén, ők csináltak ábécét is a latinoknak),
méginkább az ógörögben, még ennél is inkább az ősgörögben. (Ez utóbbi
kettőre előzőleg mutattam már pár terebélyes angol szókincs magyar szókincs
példát.8)
Mindebből szintén tisztán következik, hogy a magyar nyelv Európa ősnyelve.
Szükségszerűen az ókor kezdetét megelőzően is itt volt Európában (és a
teljes mediterráneumban). Tehát így is be kell látnunk, hogy az ősnyelv
keletkezése a távoli kőkorba helyezendő. Mindez természetesen semmit sem
mond arról, hogy végül is hol, különösképp mikor találták ki. A genetikai és
régészeti nyomok azt mutatják, hogy (hacsak nem volt már előbb is itt) 45-43
000 évvel ezelőtt került Európába valahonnan. Ezt igazoltam jómagam is az
írásjelek révén a JEL JEL JEL című könyvemben. A titkok megoldásai mindig
további titkokat fednek fel.
Végül egy
következmény, itt most már csak bizonyítás nélkül: Időben minél mélyebbre
megyünk, az írások annál nagyobb valószínűséggel magyarul "szólalnak meg".
Jegyzetek
2. Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. 1–6. köt. Pest, 1862–1871, Emich.
4. Marácz László: Nyelvi és képi gyökök – a magyar kultúra megtartói.Ökotáj, 2002. 29–30. sz.
6. Lásd bővebben uo. 138–157. o.
http://www.okotaj.hu/szamok/33-34/ot33-04.htm