From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Friday, May 17, 2013 11:31 PM - To: arpad.fay@gmail.com - Subject: a színlelt és valódi funkcionális analfabétizmus a politikában – napjaink rákfenéje --- (Kinek mondom? Magamnak - hát ki a fenének mondhatnám.)
a színlelt és valódi funkcionális
analfabétizmus
a politikában – napjaink rákfenéje
A társadalom szervezési kérdésekben ál-teológiai fogalmakkal, mondatokkal kerül elhárításra a baj megnevezése, a kiút keresése, a baj orvoslása, a valódi társadalompolitika vállalása.
Teológiai kérdésekben meg arra hivatkoznak, hogy azt nem fontos komolyan venni, mert a teológiai kifejezések a jogban nem értelmezhetők teológiai jelentésükben. Tehát jogszabályban lehet egyháznak nevezni a nem-egyházi vallási közösséget is.
Azaz beszéljünk össze-vissza, legyen minél nagyobb a zűrzavar, és a végén majd erőszakkal rendet teremtünk mi vagy más vagy csak az idő meg az enyészet.
Az általános kötelező oktatásnak sok áldása van, és meglepő módon majdnem annyi káros mellékhatása is. Felerősödött a funkcionális analfabétizmus problémája. Amikor valaki látszólag tud írni-olvasni, valójában azonban nem, mert sorminta a számára a sok betű, rajz, iromány, nem pedig jelentéssel bíró jelhalmaz. De ha beszél az illető, ha zsong a rádióban, az utcán vagy a parlamentben, akkor úgy tűnik, mintha . . . őt legalábbis mintha nem zavarná, hogy milyen laza a kapcsolata a valósággal, az írások jelentésével, az általa is kimondott szavak értelmével.
Mi az írás-olvasás tulajdonképpen? Jelhasználat, a lényegét tekintve, amely emberi elmék kapcsolattartását vannak hivatva segíteni eszközként. A jelet kódolják, kibocsátják, továbbítják, fogadják, dekódolják. Lehet ezt az alapvető sémát bonyolítani, mindenféle részleteket nagyító alá venni, de lényegében erről van szó.
Lépjünk tovább. Vannak az egyezményes jelek, amelyek a környezetüktől jobban elhatárolva is értelmezhetők, és vannak az általában vett jelek, amelyek környezetüktől elzárva lényegében nem értelmezhetők. A jel értelmezése ugyanis része, egyik része a helyzet értelmezésének. Sarkítottan fogalmazva azt lehet mondani, hogy a helyzetétől elszigetelt jel értelmetlen.
A hétköznapi példák eléggé egyértelműek. Valaki felkiált, hogy „hé!”. És attól függ, hol vagyunk, milyen hangsúllyal hangzik el, ki hallja meg, hogy ez barátságos köszönés, ellenséges fenyegetés, jószándékú figyelmeztetés vagy éppen a figyelem elterelése.
Ne kerteljünk tovább, a parlamentben az obstrukció (hogy ne mondjam eseteként a szenteskedő, az álságos, a koldusmaffia módján a méltányosságot és szeretetet visszaélésként hangoztató obstrukció) a szándékos, színlelt funkcionális analfabétizmus egy példája. Amikor szándékosan ért félre bármit a beszélő vagy annak értelmezője. Létezik ilyen? Igen. Hogy taktikából vagy értelmi szinti elégtelenségből, az nem mindig egyértelmű. De sokszor a viták, párbeszédek megértéséhez kulcskérdés a színlelt vagy tényleges funkcionális analfabétizmus jelenségének megnevezése.
Például nevezetes kijelentés volt, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Attól az embertől, aki azt hirdette választási ígéreteiben, hogy ő fog nagytakarítást csinálni, majd elmulasztotta, majd mentegetődzésként vagy ki tudja tán félre magyarázható módon azt találta mondani lényegében: „melléfogtak, amikor hittek nekem, nem kellett volna”. Bizonyítványt állított ki magáról, amit máig kevesen hajlandók értelmezni. Vannak közelebbi példák is.
A parlamentben folyik egy szemérmeskedés bizonyos problémák néven nevezhetőségéről. A mostani nevezetes kijelentés valami olyat talált mondani, hogy minden ember születésétől fogva egyenlő, tehát származása szerint nem különböztethető meg. Azt hiszem éppen cigányság kulturális különbözőségéből adódó társadalmi problémákról volt szó. Hogyan? Nem teológiai vita zajlott, hogy vajon mindannyian Isten gyermekei vagyunk-e egyformán? Nem. Hanem társadalmi vita, amelyben annak a kormánynak a vezetője, amelyik pillanatról pillanatra tesz különbséget emberek közt aszerint, hogy miként adóztatja őket, miként alakítja életfeltételeik legkisebb mozzanatát is hol GDP-re hol egyébre Holdról jött érthetetlen dolgokra hivatkozva, …. nos ennek az apparátusnak a feje olyasmiket jelent ki, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk?
A kérdés a parlamentben hangzott el, a funkcionális színlelt és tényleges analfabétizmus nagy színházában – mert senki sem tudott vissza felelni, hogy de kérem itt ne beszéljünk értelmetlenségeket, mert ugyan ez az épület képletesen szólva az ország temploma, de nem úgy, ahogy a válasz sejteti, nem mise, istentisztelet vagy éppen hittanóra helyszíne, hanem a politizálás legfelsőbb fóruma (elvileg). Ettől még lehetne itt Istenre, a bibliára és egyebekre hivatkozni – de nem funkcionális analfabéta módjára, eredeti jelentéséből kiszakítva.
Mert a miniszterelnök belügyminisztere például bünteti a jogosítvány nélküli vezetést vagy még a lejárt jogosítvány használatát is. Mégsem ülteti szégyenpadra a tisztelt főnöke, hogy de kérem pajtikám mit teszel itt, amikor azt mondtuk, hogy nincsen megkülönböztetés?
Funkcionális analfabétaként a legegyszerűbb mondatok is elvesztik egyértelmű jelentéseket. Gúnyolódás tárgyává válhat a törvény előtti egyenlőség igénye, az alkotmányosság meg sok egyéb fontos dolog.
Vagy csak egy elfuserált, teológiai képzettségű tanácsadó mocorog a háttérben, akinek arról sincs fogalma, hogy egyedül Krisztus alapított egyházat, ezért a mohamedán és egyéb egyházak törvénybe iktatott víziója (legyünk vidámak) egy nagy vicc csupán? Továbbá hogy a politika, az államszervezés egyrészt bizonyos elveket szem előtt kell tartson, de másrészt az esetlegest, a pillanatnyit is kell tudja kezelni? Nem tudja a különbséget politika és teológia közt? Tényleg funkcionális analfabéta?
Az a helyzet, hogy a parlamenti funkcionális analfabéta megnyilvánulásokhoz ragaszkodni szoktak. Nem az hangzik el, hogy hopp, de jó hogy szóltál, ennek így tényleg nem sok értelme van, hanem fordítva. Először kiátkozzák azt, aki szóvá teszi, majd megpróbálják minden más módon is elszigetelni, nevetségessé tenni (a funkcionális analfabétizmust szóvá tevőt – nyilván mert kilóg a sorból), és nem engednek. Szívósan próbálják magukkal rángatni akár több választási perióduson is a legnagyobb félre szólásaikat maguk a kijelentők. Tehát mintha funkcionálisan analfabétának lenni dicsőség lenne. Mint Recsken. Van érettségije? Mert ezt a krumplit nagyon rosszul hámozta! Igen van. Na és hány, mert ilyen felületesen többet biztosan nem tudott szerezni!
Mert mi lenne a parlament feladata? Hogy a társadalom egészének működő képessége érdekében az eltérő kulturális alapon állókat megpróbálja felmérni, megnevezni és megoldást keresni olyan ügyekre, amelyeket muszáj rendezni a társadalom működő képessége érdekében. Például a cigányság jelentős része, mint az kiderült mostanában, igazából, funkcionálisan, erkölcsi értékekben vállaltan nem ismeri a köztulajdon fogalmát. Ő csak úgy talál. Erdőn-mezőn, úton-útfélen, barlangban meg lakásban. Nehezíti a baj kezelését, ha megnevezik? Nem hiszem. Nem kell gúnyolódni, nem kell más hibájával vissza élni. Segíteni kell neki, és akkor megköszöni jó esetben.
Ha a köztulajdon kérdéséről nem lehet beszélni, akkor hogyan jön a megoldás? Mert vagy ezer éve itt Európában nem jött el a harmonizáció például a cigány és a helyben lakó világszemlélet között. Meg ennek a gondnak a gyökere több ezer éves lehet. De beszélni ma nem lehet róla, mert görcsbe rándul a funkcionális analfabéták nyelve – amikor a jelentést kötni kell a jelhez, a szóhoz, a hanghoz és betűhöz. De nem kötik, mert az fárasztó, hanem varázs formulákká alacsonyítják az olyan teológiai tételt, mint „minden ember Isten egyformán kedves gyermeke”. De mi nem vagyunk a Jóisten konkurensei. Nekünk gyakorlati problémáink vannak. Ne szépelegjünk.
Például, hogy mi az a köztulajdon és hogyan kell viszonyulni hozzá. Nem csak a cigányságnak jelent gondot. Magukat zsidóságnak valló bankárok 1990 óta szinte évente tesznek olyan nyilatkozatot, hogy a nemzeti érdeket, a nemzet köztulajdont értelmezhetetlennek tekintik (a CIB egyik első vezetője volt ebben a legemlékezetesebb). Ez nem faji kérdés, aminek igyekeznek beforgatni a dilemmát, hogy származási alapon a funkcionális analfabétizmus felszámolása, kezelése, megnevezése alól felmentést lehetne kapni. Mert a mai funkcionális analfabéták egyik kibocsátó szervezete volt hajdanán a Foxi-Maxi, a tudszoc főiskola, diploma. Ma is ezzel a szerzett funkcionális analfabétizmussal operálnak sokan, függetlenül öröklött kulturális sajátosságaiktól.
Tud valamit kezdeni a köztulajdonnal 23 év akármelyik kormánya? Nem. Mert a köztulajdon fogalma rendezetlen. Nemzetietlen és nemzeti oldalakon egyaránt. Indulatok vannak, de leginkább a május elsejei sörözés szintén artikulálva. Funkcionális analfabéta köpönyeget magukra terítve próbálnak a felszín alatt taktikázni ezek is meg azok is. Mint gyerekek a nyári táborban a takaró alatt takarodó után. Izgalmas talán, de igen kártékony. Egyesek arról beszélnek, hogy élhetetlen életfeltételek közt örlődünk, a másik meg nem akarja megérteni. Ez a meg-nem-értés meg félre magyarázás sok energiát elvisz. Nem marad másra, az elvégzendő dolgokra. A végletes, valódi analfabétizmus kezelésére sem, meg a tényleges funkcionális analfabétizmus megértésére, azonosítására és kezelésére sem.
Itt maradunk a hangzavarban, és aki teheti, azok nagy része egyszerűen kimegy a szobából, kimegy a házból meg a hazából. Itthon meg győzött az erősebb, erőszakosabb, a magát egyre butábbnak mutató vagy tényleg oktondi erőcsoport – beáll az általános szellemi alultápláltság. Megy a színlelés, a meggondolatlan érdekeltséggel indokolt obstrukció, aztán úgy maradunk – mintha nem is tudnánk értelemmel beszélgetni. Sőt. A végén nem is tudunk.
A társadalom szervezési kérdésekben ál-teológiai fogalmakkal, mondatokkal kerül elhárításra a baj megnevezése, a kiút keresése, a baj orvoslása, a valódi társadalompolitika vállalása.
Teológiai kérdésekben meg arra hivatkoznak, hogy azt nem fontos komolyan venni, mert a teológiai kifejezések a jogban nem értelmezhetők teológiai jelentésükben. Tehát jogszabályban lehet egyháznak nevezni a nem-egyházi vallási közösséget is.
Azaz beszéljünk össze-vissza, legyen minél nagyobb a zűrzavar, és a végén majd erőszakkal rendet teremtünk mi vagy más vagy csak az idő meg az enyészet.