Az üdvözlendő, de elégtelen rész-célról
A tisztességes pénzrendszernek a munkával fedezett pénz az egyik szegmense, összetevője. De nem csak (szükséges de nem elégséges feltétel).
1. Mert ezen kívül van a mindenféle természeti és társadalmi örökség, amelynek a megtartásához kell munka, de nem a meglétéhez (Bibliában van egy ilyen részlet: 3Móz 25,23 A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam.)
2. Közgázosokat tessék keresni a jövedelem típusokról. Mikro-makro ökonómia. A munka jövedelem mellett vannak a tulajdon-típusú jövedelmek (különösen a monopoljáradék jellegű jövedelmek, amelyek közül a természetes monopoljáradéknak nevezik azokat, amelyek elvileg sem szüntetetők meg – ezeknek a jövedelmeknek a levadászása, közösségtől való elvonása olyan ügylet, amelyről a kárvallott sokszor nem is tud). A föld is ilyen természetes monopólium, amely a magyar alkotmányosság és az általános természetjogi felfogás szerint a közösségé, nemzeté, népé, országé. A természetes monopoljáradék jövedelmeket különféle megfontolásokkal lehet számszerűsíteni, valószínűleg az összjövedelmek háromnegyedét tehetik ki. Sokféle felosztás képzelhető el. A munkajövedelmek eszerint (most tehát szakirodalomban meg nem hivatkozott becslést adok) az összes jövedelemtípus negyedét nem teszi ki. Más kérdés, hogy a legerősebb, legnyilvánvalóbb, legközvetlenebb erkölcsi jog fűződik a munkajövedelemhez, amelyet Adam Smith óta a közgazdaság is tud tárgyalni. A munkához és munkajövedelemhez való jog egy jól működő társadalomban, gazdaságban erkölcsi alapkérdés. Lényegében az öntevékenységhez, önszervezéshez, a személy szabadságához köthető a munkához való jog. De ha a gazdaság át meg át van szőve monopóliumokkal, méghozzá természetjog ellenére közösségtől idegen „természetes monopóliumokkal” akkor nem érvényesülhet a munkához való erkölcsi jog.
a. Itt van például a pénzhasználat. A mai poszt-proletárosító szemlélet számára megemészthetetlen, hogy valakinek saját jogán lehetne kölcsöne zálogtárgyi fedezet nélkül (kézizálog, ingatlanos jelzálog). Csak kapkodják a levegőt. És máris sehol az erkölcsi alapú munkához való jog (MUNKÁLKODÁSHOZ VALÓ JOG) érvényesíthetősége. Ugyanis a munkálkodáshoz való alanyi emberi jogot, lehetőséget a társadalom intézmények létre hozásával szabdalja. És utána úgy tesz, hogy az alig felismerhető intézményi körülmények közt már nem is értelmes dolog emberi alanyi jogokról értekezni. Pedig az emberi munkálkodáshoz, önszervezéshez való jog magával az élettevékenység jelentésével hozható fedésbe.
b. A munka alatt tehát nem a lepusztított bérmunkát értjük, ami képtelenség, értelmetlenség volna (pontosabban az is). Egyszerűbben fogalmazva a valóságban nem a puszta tárgy a legfontosabb zálog, hanem a mindenféle szabadságjogok pénzhasználati vetülete (például alapvető kölcsönökhöz jutási jogok és persze kötelességek, mert a jog tágabb jelentésébe nem csak a jussok tartoznak, hanem a jog által szabályozott kötelességek is). És ezek a szabadságjogok nem csupán a munkával fedezett pénzre vonatkoznak, hanem a tulajdoni jövedelmekre is (amelyeket vagy internalizál a gazdasági rendszer a pénzelszámolásokba, vagy nem). Ha internalizálja, megfizetőssé teszi pld a termőföld birtoklását, akkor a birtoklási és tulajdoni műveletek megfizetőssé tevését élesen el kell különíteni – különben úgy jár a népség, mint a magyarok a rendszerváltás után, hogy szemüket is kilopják, és a saját javaik, személyes szabadságuk megvonása után is adóznak, kamatot fizetnek, mindenfélét, aminek semmi értelme sincsen, de őket tönkre teszi (és nem találják a kiutat a mókuskerékből, hanem az elvi összefüggésekkel nem foglalkozván szépen ráálltak a Maugli kergeti Mauglit módján a mókuskerékben engedelmesen lihegnek, és mókuskerékkel fedezett pénzről álmodnak, a mókuskerék tulajdoni viszonyainak átgondolását elutasítván maguktól).
Elnézést kérek, ha túl keményre sikerült a záró mondat, de meglepő, hogy milyen régen nem érdekel senkit a nemzeti oldalon a nyilvánosság elé lépők közül, hogy a munkával fedezett pénz miért is elégtelen törekvés egy egyébként jó úton.
FÁ