vissza a főoldalra *   

...........................

<<<(((A tanulmány azért élvezetes olvasmány, mert alapul vett pénzelméleti modelljét nyíltan felvállalja, ezáltal lehet hozzászólni. Laikusként minden intézményi háttér nélkül jól esett olvasni ezt a nagyívű tájékoztató áttekintést – mégha nem is értek egyet számos elméleti megállapításával – amellyel a végén levő ajánlást alátámasztotta.

Az ajánlást érdeklődéssel olvastam, elgondolkodtató, a kifogásolt elméleti részekkel nincsen is összefüggésben. -FÁ)))>>>

 <<<(((olvasóként menet közben megjegyzéseket tettem, és egyes helyeken sárgával, tagolással kiemeltem az eredeti szöveget. A tartalomjegyzék oldalszámai az eredeti terjedelmet mutatják. -FÁ)))>>>

Gyulai Iván: Pénz és fenntartható fejlődés

² Tartalom

I.                 TOC \o "1-5" \h \z A fenntarthatatlan világ                                                                                                                   3

1.1.                               Globális helyzetkép                                                                                                      3

1.2.                               A fenntarthatatlan világ okai                                                                                       6

II.                 A pénz különös természete                                                                                                          8

11.1.                              Mi a pénz?                                                                                                                    8

11.2.                              A pénz funkciói                                                                                                            8

III.                 A pénz ellentmondó természetének következményei                                                           9

111.1.                             A kamat                                                                                                                        9

111.1.1.                                              A kamat néhány tulajdonsága                                                            10

111.1.2.                                              Kamat és társadalmi igazságtalanság                                              13

111.2.                             A pénz visszatartása                                                                                               15

111.3.                             A pénz vásárlóerejének (értékének) változása                                                   16

111.4.                             A pénzkibocsátás, a „pénzteremtés”, és az adósságteremtés                        18

111.5.                             A növekedési kényszer és a környezeti válság                                                  20

IV.                A hitel szerepe a fenntarthatatlan világban                                                                            22

V.                 A globális pénzügyi rendszer                                                                                                    24

V.1. A Nemzetközi Valutaalap                                                                                                                       24

V.2. A Világbank                                                                                                                                              25

V.3. Az Európai Központi Bank                                                                                                                     27

V.4. Az Európai Beruházási Bank (EIB)                                                                                                       27

V.                                 5. Árnyékbankok                                                                                                          28

VI.                 Hová megy a pénz?                                                                                                                   28

VI.                                 1. Kereskedelmi bankok                                                                                            29

VI.2. Közpénzek és támogatások                                                                                                                  30

VII.                 A pénztőke, a reálgazdaság, és a természeti tőke viszonya                                             34

VIII.                 A természeti tőke és a pénz                                                                                                    35

VIII.1. A természeti tőke értékelése                                                                                                              35

VIII.                                 2. A természet finanszírozása                                                                                37

IX.                   A jó ötletek - Kísérletek a fenntarthatatlan világ kezelésre                                               38

IX.                                   1. Hivatalos válaszok                                                                                               38

IX.1.1. A Jackson-jelentés                                                                                                                              39

IX.1.2. A Stiglitz-jelentés                                                                                                                                 41

IX.2. Nem hivatalos javaslatok                                                                                                                      42

IX.2.1 A pénz és a globális                   léptékű fenntarthatósági törekvések                                           43

IX.2.1.1. A Gesell-féle                                                              szabad-pénz                                                43

IX.2. 2. A természeti erőforrások igazságos elosztása kvótákkal - a karbon-pénz                                48

IX.2.2.1. A Magyar Természetvédők Szövetségének javaslata                                                                50

IX.2.2.1.1. Az MTVSZ szemlélete                                                                                                                 50

IX.2.2.1.2. A javaslat története                                                                                                                      52

IX.2.2.1.3. A javaslat                                                                                                                                       52

IX.2.2.1.4. A javaslattól várt eredmények                                                                                                    56

X.                  Utószó                                                                                                                                           57

I.                      A fenntarthatatlan világ

A fenntartható fejlődés a környezeti javak megújuló képesség szerinti használatát, illetve a megtermelt javak igazságos elosztását feltételezi. Ezek hiányában a világ fenntarthatatlan az emberi társadalom számára.

I.1.                     Globális helyzetkép

A növekedési trendeket szemlélve a XX. században a népesség 4-szereződött, a teljes anyagfelhasználás 8-szorozódott, a világ gazdasági összterméke pedig 24-szereződött. Mivel az anyagfelhasználás jobban nőtt, mint a teljes népesség, ezért az egy főre jutó anyagfelhasználás is gyorsabban nőtt, több mint duplájára. Ugyanakkor a gazdaság növekedéséhez hasonlítva, az anyagfelhasználás intenzitása folyamatosan csökken, az anyagok tekintetében 30%, az energia tekintetében 50% csak a felhasználás intenzitása a század elejéhez képest. Ez a relatív szétválás azonban csupán hatékonyabb erőforrás-felhasználást, és sajnos nem kevesebb, hanem több környezeti terhelést jelent. Az emberiség ma másfél bolygónyi erőforrást igényelne ahhoz, hogy tartamosan elégíthesse ki szükségleteit. A világtársadalom jelentősen meghaladta bolygónk ökológiai kapacitásait, minden további terhelés rontja a jövő generációk és az élet esélyeit a Földön.

A Brundtland-jelentés olyan gazdasági növekedést álmodott a világ számára, amelynek eredményei igazságosabban terülnek szét az emberek között. Azonban ha a hosszú távú trendeket vizsgáljuk, akkor a Föld gazdag és szegény országai közötti különbség folyamatosan nő. Míg az 1800-as évek elején a gazdagok csak 3-szor voltak tehetősebbek a szegény országoknál, addig ez a szorzó 72-szeres lett a XX. század végére. Összességében a világ népességének 80%-a olyan országokban él, ahol a jövedelemkülönbségek növekednek. Jelentősek a jövedelemkülönbségek az egyes országok viszonylatában is. 2006-ban a világ gazdasági összterméke 48,2 billió (ezer milliárd) dollár volt, és ennek 76%-át a leggazdagabb országok nagyjából egymilliárd lakója tudhatta magáénak. A világ gazdasági össztermékének 7%-át kitevő 3,5 billió dollár 497 gazdag emberre jutott. Ezzel szemben az alacsony jövedelmű országok, mintegy 2,4 milliárdos népessége a világ össztermékének mindössze 3,3%-ával rendelkezik. A világ pénzügyi eszközeinek negyede 8,3 millió ember kezében összpontosul, az ő vagyonuk gyarapodása a leggyorsabb, és ők felügyelik a világ pénzügyeit.A jövedelemviszonyoknál talán jobban szemlélteti a gazdagok-szegények helyzetét, ha a személyes fogyasztásokat vizsgáljuk. 2005-ben a világ népességének legszegényebb 20%-a az összes fogyasztás 1,5%-át tudhatta magáénak, míg a népesség 60%-át kitevő középosztály a 21,9%- ot, addig a leggazdagabb 20% a 76,6%-ot. A legszegényebb 10%-nak 0,5%, a leggazdagabb 10%-nak 59% jutott.

A pénz, a gazdaság és a társadalom viszonyát a legjobban kiadásaink szemléltetik. A XX. század végén a legnagyobb kiadást a katonai ráfordítások jelentették 780 milliárd dollárral. Ugyanekkor 40 milliárdot költöttek a világon narkotikumokra, csak Európában 105 milliárdot alkoholra, 50-et dohányzásra, 11-et jégkrémre. Európában és az USA-ban együtt 12 milliárdot adtak ki a fogyasztók parfümre, 17-et pedig a házikedvenc állatok élelmezésére. A szórakoztatóipar bevétele Japánban 35 milliárd dollár volt ekkor. Ugyanekkor alapszintű oktatásra az egész világon mindössze 6 milliárdot, egészségügyi alapellátásra 13 milliárdot fordítottak.

Azt gondolhatnánk, hogy a környezet és a társadalom kizsákmányolása árán legalább a világgazdaság jól teljesít, ám a gazdaság fellendülése csak szerény mértékben folytatódott a 2008-as pénzügyi válság utáni években. A fejlett országok alacsony növekedési képességet mutatnak, míg a feltörekvők növekedési rátája visszaesett a válság előttihez képest. A globális gazdaság kibocsátása 2013-ban 3,3%-kal bővült az előző évhez képest, és 0,1%-kal alacsonyabb volt, mint az előtte lévő évben. 2014-ben a növekedés üteme nem változott az előző évhez képest. A fejlett gazdaságok növekedése gyorsult, de szerény maradt, 2012-ben 1,2%,

2013-                              ban 1,4%, 2014-ben 1,8% volt. Ezen belül az Egyesült Államok teljesített jobban 2,2%-os növekedési rátával mind 2013-ban, mind 2014-ben. Az EU 2012-es és 13-as negatív rátája (-0,7%; -0,4%) után 2014-ben 0,8%-os növekedés könyvelhető el.

A feltörekvő piacok esetében magasabb a növekedés, de a ráta csökkenő tendenciát mutat. 2012-ben 5,1%-os volt a növekedés, 2013-ban 4,7%,

2014-                              ben 4,4%-os. Ezen belül még mindig Kína teljesít a legjobban, ahol a növekedési ráta 7,4%, enyhén alacsonyabb, mint az előző két évben. Az indiai növekedés ugyan szerényebb, mint a kínai, 5% felett mozog, de a növekedési tendencia itt a leghatározottabb.

A világ három legerősebb gazdasága az Európai Unió, Kína és az Egyesült Államok. Ha a világ éves gazdasági kibocsátásában (GWP) való részesedésüket nézzük, és nominál értéken számoljuk a GDP-t, akkor 42014-ben az EU és Kína adta a GWP-jének 30,5-30,5%-át, míg 22,3%-ot az Egyesült Államok. Vásárlóerő paritáson számolva a GDP-t, Kína adta a GWP 29,3%-át, az Egyesült Államok 12,8-át, az EU 10,8%-át. Ebben a tekintetben már megjelenik India is, amely 9,9%-kal járult hozzá a világgazdaság kibocsátásához.

A válság utáni valamiféle kilábalás oka, hogy néhány tehetősebb állam pénzt pumpált a gazdaságba. Jelenleg az elemzők pozitív fej I eményként könyvelik el, hogy a pénzpiacok optimisták, alulértékelik a kockázatokat, magasabbak a részvényárak, alacsony a pénzeszközök volatilitása (hozamváltozékonysága). Ennek ellenére egyáltalán nem nőtt a befektetési kedv, számos bizonytalanság árnyékolja be a kilábalást. A központi (állami) monetáris eszközökkel történő támogatás megszűnőben van, a fejlett gazdaságú országokban a várakozásoktól eltérő mértékben alacsony az infláció, he I yenként már defláció van. A fejlődő országokban 5% körüli az infláció, de itt is enyhe csökkenést mutat. A csökkenő olajárak, a még ennél is jobban csökkenő nyersanyagárak lefelé nyomták az inflációt, de szerény mértékben mindenhol csökkentek a fogyasztói árak is. A geopolitikai feszültségek növekednek, és lokális gazdasági válságokat okoznak, amelyek könnyen kiterjedhetnek. A deflációs környezet, a magas magán-, és közadósság fenntartja az alacsony hitelezési kedvet és a hitelezés kockázatát.

I.2.                      A fenntarthatatlan világ okai

Elvileg tudjuk, hogy a tárgyalt fenntarthatatlan társadalmi és környezeti folyamatok végső oka az általános értékválságban keresendő. A társadalom által vallott értékek rendszere ugyanis megszabja, hogy a társadalom milyen intézményeket hoz létre, és azokat miként működteti. Az intézmények pedig a struktúrák szintjét szabják meg, a termelés (az egyes szektorok) és fogyasztás szerkezetét, de a települési szerkezetek és infrastruktúrák is ide tartoznak. Az egészet együtt a társadalom viszonyrendszerének, kultúrájának nevezzük, ahol a meghatározó alap az értékek rendszere, a felépítmény pedig az intézmények és struktúrák rendszere.

Az okok-értékek meghatározzák az okozatokat, de az okozatok visszahatnak az okokra, így sokszor a tyúk-tojás dilemmájával találjuk szembe magunkat. Ahogyan a felépítménynek bonyolult szerkezete van, maga az alap, az értékek szintje is bonyolult szerkezettel rendelkezik. Az értékek rendszere a társadalom közmegegyezésének eredménye, azokat az értékeket tartalmazza, amelyek nélkülözhetetlenek a társadalom jól-létéhez.

A teljesség igénye nélkül a következő általánosan elfogadott értékek képezik a társadalom alapzatát: jövedelem; magas életszínvonal; élvezetes élet; egészség; a környezet jó minősége; biztonság; a szépség világa; a tudás, műveltség, bölcsesség; a munka, kiteljesedés a munkában, a munka öröme; erényes erkölcsi normák szerinti élet; önbecsülés, identitástudat; autonómia; értelmes, teljes, célba ért élet; család, családi kapcsolatok fontossága, családi biztonság; igazi barátság, emberi kapcsolatok fontossága; a másik ember méltóságának tisztelete; az élet tisztelete; másoknak való segítségnyújtás, gondoskodás, együttműködés; a környezetről, természetről való gondoskodás; igazságosság, egyenlő bánásmód a másik emberrel; szolidaritás a rászorulókkal, nélkülözőkkel; bizalom a másik emberben; bizalom a társadalmi, közéleti intézményekben; vallásosság, hit.

Teljesen nyilvánvaló, hogy egy kiegyensúlyozott, fenntartható társadalomban minden felsorolt érték a maga helyén, egyformán fontos. Ma viszont rangsort állítunk az értékek között, az általános megítélésben az anyagi értékek, az anyagi jólét kerül az első helyre. A jól-léti értékek egyensúlytalansága visszatükröződik a társadalmi felépítményben, azaz az értékek szerkezete minden más szerkezetet is meghatároz. Ha a legfőbb érték az anyagi jólét, akkor annak következménye, hogy az ember gondolkodásában megjelenik a természet kizsákmányolása, s az a hit, hogy az ember uralja környezetét, és azt saját igényeinek megfelelőn átalakíthatja. Amennyiben a környezet egyenrangú érték lenne az anyagi jóléttel, akkor az ember elfogadná önmagát a természet részeként, alkalmazkodna hozzá, és nem törekedne átalakítására. Ismereteink szerkezete is követi az értékszerkezetet. A technikai ismeretek tudása azért válik elsődl e- gessé, mert a technika az ember segítő társa a természet átalakításában, az anyagi javak megszerzésében.

Ha az arányok megbomlanak, akkor nem lesznek hiteles jól-léti mutatóink sem, hiszen a mutatók csak bizonyos jól-léti összetevőkre fognak koncentrálni. Ennek tipikus példája az egy főre jutó nemzeti termék, amely a gazdaság növekedését mutatja, de nem ad hiteles információt a társadalom jól-létéről. A GDP-nek tulajdonított túlzott szerep rossz hatással van a társadalom helyes tudatára, gyengíti a rendszerszemléletű megközelítés képességét.

Ugyancsak az anyagi értékek, a pénz elsősége okozza például a városvidék közötti különbségek létrejöttét is. A problémalánc itt is az értékválasztással indul. Az anyagi boldogulást a nagy piacokon lehet elérni, ott

ahol sok a fogyasztó, ahová érdemes termelni, s ahol érdemes eladni, szolgáltatni, mert sokan vannak. Az anyagiak megszerzésének jobb lehetősége ezért a városokba vonzza az embereket, melynek következtében nő a városok fejlődési potenciálja. Ezzel párhuzamosan a vidék fejlődési lehetősége csökken, a kiüresedő piacokra nem érdemes termelni, hiszen nincs fogyasztó, vásárlóerő.

A felsorolt gondok mindegyike levezethető abból a hitből, hogy az emberek többsége az anyagi jóléttől várja jól-létét. A pénztől, problémáink megoldását, szabadságot, boldogságot, a javakhoz való egyenlő hozzáférést reméljük, de helyette több problémát, kevesebb szabadságot, boldogtalanságot, társadalmi igazságtalanságot kapunk. E negatívumok okaként mindent átható szorongásunkat jelölhetjük meg, attól való félelmünket, hogy pénz szűkében nem tehetjük teljessé életünket. A szűkösség leküzdése érdekében áldozzuk fel társas kapcsolatainkat, szabadidőnket, romboljuk le természetes környezetünket, és minden olyan értéket, amely útjába áll az anyagi boldogulásnak. A pénztől reméljük kiteljesedésünket, miközben bérmunkásnak adjuk el magunkat a pénzért. Az eredmény fordított: életünk sorvad, a gazdaság kiteljesedik!

Nem véletlen tehát az a közismert szólás, hogy a pénz mozgatja a világot. Ugyanakkor közmondásaink sokasága figyelmeztet arra, hogy nem kapjuk meg a pénztől azt, amit vártunk. „A pénz nem boldogít.”; „A pénz minden rossznak a gyökere.”; „Akinek tele a zsebe, nem tiszta a keze.”; „Könnyebb a tevének a tű fokán átjutni, mint a gazdagnak a Mennyországba kerülni.”, szólnak a bölcsességek. Tanulmányunkban nem állítjuk azt, hogy a pénz minden rossznak a gyökere, de szeretnénk ráirányítani a figyelmet arra, hogy a pénz mai intézményrendszere alapvető oka a fenntarthatatlan világnak. Mivel a pénz intézményrendszerét az emberek közmegegyezése alakította olyanná, amilyen, így nem lehet azt mondani, hogy elsődlegesen a pénz alakította ki az emberek értékrendjét. Vagyis egy tartós értékválság emelte a pénzt hatalmi pozícióba, amely fokozatosan eluralkodott az emberi társadalom felett, és egyre jobban megerősítette a torz értékrendet. Az is nyilvánvaló, hogy a pénz hatalmi pozíciója azokat is hatalommal ruházza fel, akik rendelkeznek felette, és ennek a hatalomnak nem érdeke, hogy a hatalmát biztosító eszközt megváltoztassa.

II.                            A pénz különös természete

II.         1. Mi a pénz?

A pénz egy jel, amely mögött egy közmegállapodás áll a jel használatával kapcsolatban. A közmegállapodás leírja a jel fizikai megjelenését, funkcióit, működését, kibocsátási jogát stb. A jel időről időre változik a közmegállapodás módosításával, mivel az emberek megállapodása hozta létre, ebből kifolyólag az emberek megváltoztathatják azt.

A klasszikus közgazdasági felfogások szerint a pénz a bonyolult cserekereskedelem megkönnyítése érdekében jött létre. A vonatkoztatási alap eleinte az árupénz (pl. a só) volt, később pedig a fémekből készült érmék. Más felfogás szerint a pénzre nem volt szükség egy zárt közösségben, amelyet a kölcsönös nagylelkűség uralt, és amely az ajándékozás útján mozgatta az árukat, szolgáltatásokat és a hálát kifejező apróságokat (Charles Eisenstein: Sacred Economics). Eisenstein azt valószínűsíti, hogy a pénz akkor válik szükségessé, amikor az ajándékozási kör túlterjed a személyesen ismert embereken, amikor a gazdaság keretei és a társadalmi munkamegosztás túlnyúlnak a törzs vagy falu szintjén. Pénznek a fizetőeszközöket, bankjegyeket, érméket nevezzük, vagyis az állam által kibocsátott csereszközöket. A követeléseket, csekkeket, hitelkártyákat nem nevezhetjük pénznek, noha pénzhelyettesítő eszközök. A pénzt és a pénzkövetelést együtt pénzvagyonnak nevezzük. Ma a legtöbb országban a pénzkibocsátás jogát az állam az irányítása alatt lévő jegybankokra ruházza. Korábban magánszemélyek, bankok is kibocsáthattak pénzt, amit az állam általában magas adókkal lehetetlenített el. Látványos kivétel az Egyesült Államok, ahol a szövetségi kormány az elmúlt évszázadban a Szövetségi Tartalékra (Federal Reserve - FED) ruházta a pénzkibocsátás jogát, amely magántulajdonban lévő pénzintézmény.

II.2.                            A pénz funkciói

A pénz funkciója szerint: csere-, értékmegőrző és értékátruházó eszköz; elszámolási egység (ár-összehasonlító); tőke, ha kamat ellenében kölcsönadjuk. Jogi szempontból közintézmény, az egyedüli törvényes fizetőeszköz, a társadalmi termék igénybevételére való jogosultság igazolása. Ezek a tulajdonságok számos módon ütköznek egymással. <<<(((elszámoló eszköz (amivel mindenfélét lehet elszámolni, pld cserét, stb) -FÁ)))>>>

•                       A pénz értékmérő, a gazdaság alapvető mértékegysége. Ám képzeljük el, ha más értékmérőket, pl. a távolság mérésére szolgáló métert naponta változtatnánk, és a napi érvényes métert úgy keresnénk a hírek között, ahogyan nap mint nap reménykedve bogarásszuk a változó árfolyamokat.

•A pénz csereeszköz, az árucsere lebonyolításának egyszerűsítését szolgálja. Ám mégsem muszáj árura cserélni, mivel értékőrző eszköz is. Az értékőrző szerep érvényteleníti a csere funkciót. A pénz ugyan csereeszköz, de amíg a cserekereskedelemben árut áruval fedeznek, addig a pénz az egyetlen keresleti eszköz, ami a jegybank teljesítményfedezete nélkül is forgalomba hozható.

•                       A pénz közintézmény és magántulajdon egyszerre.  <<<(((mert a közösség és a magánszemély egyezségén alapul a használata -FÁ)))>>> A tulajdonos dönti el, hogy mikor, mire használja a pénzét, amely tág teret nyit a spekulációnak. A pénz átvétele ugyanis nem jár továbbadási kötelezettséggel, tulajdonosa megszakíthatja a pénz körforgását, ezzel lassíthatja, megbéníthatja a gazdaságot, kényszerítheti a gazdaság más szereplőit. Vagyis az egyetlen olyan közintézmény, amelyet bárki kivonhat a forgalomból és visszaélhet vele. Ha egy hónapban a pénz kétszer cserél gazdát, akkor ezer félretett forint egy év alatt 24 ezer forint keresletkiesést okoz.

•                      Noha a pénz hamisítása büntetendő, a körforgásból való kivonása megengedett. <<<(((a pénzt az állam most is hamisítja, használatát centralizálja stb -FÁ)))>>>

•                      A pénz anyaga időtállóbb, mint a legtöbb áru és szolgáltatás, ezért a pénztulajdonos fölényben van az árutulajdonossal szemben, amely fölényt a pénz kölcsönzése után járó prémiumban érvényesítheti. A pénz anyaga időtálló, de vásárlóereje változó, a pénz „értékét“ veszíti, azaz inflálódik. <<<(((legfeljebb a pénz jelét hordozó anyagok egyes fajtái lehetnek időtállóak vagy éppen mulandóak -FÁ)))>>>

III.                      A pénz ellentmondó természetének következményei

111.                        1. A kamat

A kamat a tőke birtoklásából származó bevétel. A kamat a pénzkölcsönzés ára, szépen fogalmazva a likviditásról való lemondás biztosítási prémiuma. Mivel a pénz anyagát tekintve időtálló, ezért a pénz tulajdonosa fölényben van a többnyire romlandó áru tulajdonosával szemben.  <<<(((időtálló, mint a papírra írt vers, vagy mint a papírra írt majd levéltárba került hazugság -FÁ)))>>> A pénz eme természete azt eredményezte, hogy a pénztulajdonos csak jutalék fejében hajlandó a pénzét kölcsönadni. <<<(((nem, ez csak egy lehet értelmezés, de nem a lényeg -FÁ)))>>>

Könnyen belátható, hogy egy szakosodott árutermelőnek fáradságos lenne megtalálnia, hogy kivel cseréljen árut szükségleteinek kielégítése érdekében. De nemcsak a szükségletek kielégítése vezérli a cserét, hanem az áruk minőségromlása is. A technikai csodák hamar elavulnak, a ruhák kimennek a divatból, a fémek korrodálnak, az étel megromlik, ismereteink is elavulnak.

A pénz nem egyenlő értékű sem a munkával, sem az áruval. Helmut Creutz a „Pénzszindróma” című könyvében nagyon szellemesen világít rá erre az összefüggésre. Képzeljük el, mi történne, ha két hétre egyaránt bezárnánk egy páncélszekrénybe tízezer eurót, vagy egy csarnokba 10 ezer euró értékű árut, vagy öt embert étlen-szomjan egy szobába, akik ennyi idő alatt 10 ezer eurót keresnek. Nos, valószínű, hogy az öt ember nem éli túl a két hetet, az áru java megromlik, a pénz viszont semmit sem veszít frissességéből. Ez a példa szemléletesen indokolja a pénztulajdonos fölényét az árutulajdonossal szemben, és igazolja a kamat létét.

A halásznak, péknek sürgős a halat és a kenyeret elcserélnie, különben a hal megbüdösödik, a kenyér kiszárad. Ezért az árucsere idejében a hosszú élettartamú áruk (árupénz) szolgáltak csereeszközként, amelyeket a csereeszköz birtoklója saját maga is felhasználhatott szükségleteinek kielégítésére. Az árupénzt később főleg nemesfém pénzérmék váltották fel. Mivel az ezüst- és aranypénzek önmagukban is értéket képviseltek, könnyű volt őket szállítani, elrakni, és tartósságuk felülmúlta az általuk vásárolható áruk tartósságát, ezért a pénz értékesebb jószággá vált az árukkal szemben annak birtoklójának szemében. Az emberek vágytak a pénzre, és mivel keresettsége alapján mindig kevés volt belőle, ezért hajlandók voltak felárat fizetni a kölcsönvett pénzért. <<<(((a brakteátok időszaka bizonyítja, hogy ennél sokkal jobban hozzáértő korszakok is voltak, nevezetesen hogy a bármilyen fémből vert pénzeket tudták időszakosan használni a magyar aranybulla időszakában. A tartós aranypénz korszaka tehát nem a fel-nem ismerés miatt, hanem hatalmi küzdelem eredményeként következett be a brakteátok után[1]. -FÁ)))>>>

III.1.1. A kamat néhány tulajdonsága

A piacon az árakat elvileg a kereslet-kínálat alakítja. Ha valamiből hiány van, felmegy az ára, és ezzel nő a realizálható nyereség. Ezt a piac más szereplői is szeretnék magukénak tudni, ezért ők is ráállnak a termék előállítására. Ezért a keresletet a kínálat kiegyenlíti, az árak csökkenni fognak. A piac önszabályozó mechanizmusa biztosítja, hogy a nyereség ne nőhessen az égig. A kamat az egyedüli „ár”, amely képes kivonni magát ez alól a törvény alól.  <<<(((és (már elnézést) minden wc-falfirka, tehát minden jelnek ez a tulajdonsága. A jel nem viselkedik azonosan a jelezettel sehol sem a maga jel-mivoltából következően. Kissé bonyolult, de ide kívánkozik az absztrakcióról általánosságban egy megjegyzés, miszerint a jel absztrakciót feltételez, de nem azonos vele, hanem a pénz esetében egy absztrakció jele az, ami másként viselkedik mint az esetlegesen romlékony áru. De ez sem kivétel nélküli, hiszen jogokat is lehet adni-venni, és maga a jogosultság sem úgy romlékony, mint a tej a boltban.[2] -FÁ)))>>> Az áruk öregedése, romlása, raktározási és mozgatási gondjai megnövelik a költségeket, így célszerű tőlük idő előtt, akár leértékelve is, megszabadulni, mielőtt túl sok költséget okoznának. A pénztöbblet azonban az árutöbblettel szemben nem kényszerül kiárusításra, várhat, csökkentheti az összes pénzkínálatot, és a hiányából eredően nyereséget kényszeríthet ki. A kamat addig létezik, amíg a kereslet a pénz iránt nagyobb, mint a pénzkínálat. Azonban a pénzhiányt nemcsak a fenti módon, a pénzkínálat csökkentésével, hanem a kereslet növelésével is el lehet érni. A pénz tehát monopólium, még akkor is, ha sok kézben van.

A kamat nem elégszik meg azzal, hogy a betétet kamatoztassa, a futamidő alatt a kamat többször is jóváírásra kerül a betét összegéhez, vagyis a kamat is kamatozik. Ez a kamatos kamat intézménye. Tegyük fel, hogy befektetünk 100 000 forintot egy negyedéves kamat-jóváírású betétbe, ami 8%-os kamatot hoz. A számolás eredménye így egy év elteltével 108 243,216 forint lesz.

Ezzel szemben, ha nem történik kamatjóváírás a futamidő alatt, akkor tisztán 108 000 forint üti a markunkat. A kamatos kamatnak nem sok jelentőségét látjuk ilyen rövid idő alatt. Ám 10 év alatt ez az összeg 215 892 forintra, 50 év alatt pedig 4 690 161 forintra nő. Vagyis a kamatos kamat már rövid-, vagy középtávon is érezteti hatását, különösen akkor, ha a betét nagysága jelentős. <<<(((más néven az e^x exponenciális függvény. -FÁ)))>>>

Ha nem lenne kamatos kamat, akkor a gyarapodás 50 év alatt csupán 400 000 forint lenne, vagyis a betétünk csupán 500 000 forintra nőtt volna.

Döbbenetes példaként szemlélteti ezt az aránytalanságot a „József-fillér”

1. ábra

 

(1. ábra) példája (Heinrich Hausmann). Amennyiben Szent József egyetlen pfenninget (a német márka század része) Jézus születésekor 5%-os kamatra betett volna a bankba, akkor 1990-ben, a német újra-

egyesítés évében a keletkezett pénzvagyonból 134 milliárd aranyból lévő Földet (bolygót) vásárolhatott volna. Az exponenciális növekedés robbanásszerű voltát mutatja, hogy 296-ig csak egyetlen kilogramm arany gyűlt volna össze, és 1446-ban már a Föld súlyának megfelelő lett volna az arany mennyisége. 1890-ben lett volna egymilliárd aranybolygó, és az 1990-et megelőző száz évben gyűlt össze a többi 133 milliárd. A növekedés persze csak ez után lódul meg igazán, 2004-ben már 268 milliárd volt, és 2018-ban 536 milliárd lesz. Ha ellenben az 1 pfenning után járó kamatot valaki egy nem kamatos kamat számlára gyűjtötte volna, akkor 1990-ben csupán egy márkája lett volna.

A pénzvagyon exponenciális növekedésének azonban látható módon nincs fedezete, <<<(((helyesebben közgazdasági tartalma -FÁ)))>>>  nemhogy 134 milliárd aranyból lévő bolygó nincs, de ez az egy is túlzottan törékeny. Tehát a pénz intézményrendszerében kódolva vannak a válságok, a háborúk és a hiperinflációk, meghatározott, hogy a rendszereket időről időre le kell valamilyen módon nullázni.

Vagyis a kamatos kamat intézményrendszere elkerülhetetlenné teszi a válságok kialakulását.  <<<(((igazságról meg egyébről, például a szerződő felek áttekinthető józan megállapodásától, reális vállalásáról egyenértékűnek mondható cseréjéről stb nem is beszélve -FÁ)))>>> A kamatos-kamat a pénzvagyonok exponenciális növekedését hívja életre, csakhogy ezeknek a pénzvagyonoknak a növekedésével sem a gazdaság teljesítményének növekedése, sem pedig a természet eltartóképessége nem tud egyensúlyt tartani.

Természetesen a reálkamatot figyelembe véve nem lett volna ekkora vagyon növekedés. <<<(((de a reálkamat legfeljebb utólag állapítható meg. A szerződést meg előzetesen kötik. A reálkamatot statisztika alapján lehetne becsülni előre, de az is csak becslés lehet, az utólagos értékhez meg a szerződés nem tud előre igazodni, azt számba venni (illetve ilyen lehetne valami esemény indexált kamat – csakhogy ennek elvi lehetőségével éltek vissza a devizahiteles bankok az általuk kierőszakoltan törvénybe iktatott árfolyamindexálásban -FÁ)))>>>  De ha csak egyszázalékos növekedés lett volna, akkor sem lehetne teljesíteni a követeléseket, egyszerűen nincsenek aranyból lévő bolygók.

Ennek ellenére az eladósodott államok gyakran bocsátanak ki hosszú futamidejű, akár 30 évre szóló, magas kamatozású állampapírokat. Pl. egy 10%-os kamatra kibocsátott 1 millió forint értékű, 30 év futamidejű papírért az időszak végén 17 449 401 forintot kell visszafizetni. Mivel a kamatok visszafizethetőségét a növekedés határozza meg, ezért a növekedésnek is 17-szer nagyobb kibocsátást kellene produkálnia a kezdő évhez képest. A magyar állam 2014 elején még 4,9%-os betéti kamattal bocsátott ki államkötvényt, amelyek lejárta 10-15 év. Ehhez 15 év alatt duplázni kellene a gazdaság teljesítményét, amely aligha valószínű a jelenlegi növekedés üteménél. Ha a növekedés nem tart lépést a tőke növekedésével, akkor egy ilyen szerződés vagy egy még nagyobb adóssággal (az adósságot növekvő adóssággal finanszírozzák), vagy magas inflációval teljesíthető.  <<<(((tehát közgazdasági tartalmát tekintve fércmű, valamiféle trükkös erőszaknak tekinthető, azaz a közgazdasági tartalmat kifejező legitimitással nem rendelkezik. -FÁ)))>>>

III.1.2. Kamat és társadalmi igazságtalanság

Pénzhez jutni alapjában véve kétféle módon lehet: munkával, vagy pénzünk kamatoztatásával.  <<<(((elméletileg ez nem állja meg a helyét, elégtelen, hiányos definíció. Ugyanis sorra kellene venni a jövedelem-típusokat, amiből a munkabér és a megtakarítás kamata csak kettő fajta. A felsorolás hosszú is lehet, de egyet mindenképpen meg kellene említeni, éspedig a pénzteremtő hitelt. A pénzteremtő hitelt gazdasági tartalma szerint a társadalmi közösség megelőlegezett bizalma nyújtja a hitel felvevőnek, aki a megelőlegezett bizalmat meg kell szolgálja a hitel visszafizetésével, törlesztésével (de mert tartalmilag ide tartozik a pénzteremtő támogatás is, a támogatási célok megvalósításával). A bank pedig a tartalmat illetően elsődlegesen sehol sincsenek. Technikailag a művelet bankok nélkül is megvalósítható. A bankok ha mégis szerepelnek, akkor lényegében szakszolgáltatóként a műveletet, a pénzteremtő hitel műveletét adminisztrálják. És ezt az adminisztráló szerepet a társadalomnak kellene ellenőriznie legalább olyan szigorúan mint egy vállalatnál a házipénztár kezelőjét vagy a könyvelőt. Az első világháborút követően immár száz éve domináns hitelpénzrendszerben a pénzteremtő hitel a gazdaság finanszírozásának meghatározója. A József-fillér példázata azért szerencsétlen, mert az e^x függvényt nem kérdőjelezi meg, illetve csak azt kérdőjelezi meg. De nem világít rá a tulajdonképpeni hitelpénzrendszeri összefüggésekre. Nem jelöli meg a legitim szereplőket. Ebből a szempontból Gesell sem az elméleti lényeget ragadta meg, hanem egy gyakorlati megoldást kínált, ami lehet hogy működne, de az elméleti alapok híján nehezen volna kezelhető illetve szintén visszaélésekre adna lehetőséget. -FÁ)))>>> Ahhoz viszont, hogy pénzünk kamatozzon, valaki mástól el kell venni munkája eredményének egy részét. A kamat miatt ilyen módon a munkával szerzett jövedelmek átrétegződnek a pénzzel szerzett jövedelmek oldalára. <<<(((ez önmagában semmit nem mond, mert következik a kamat a pénz használatáról való lemondásnak az ára definícióból. A gond az, hogy a kamat a pénz ára egy régi definíció, az arany- vagy arany-alapú pénz korszakából való. A pénzteremtő hitel elvileg lehetővé tenné a megtakarítások nélküli finanszírozást. A kamattal ott van baj, ha egyrészt a hosszú távú kamatos-kamat túlpörgését, elszakadását minden realitástól nem gátolják meg (például a kamatos-kamat letiltásával), másrészt hogy a nagybetétesek érdekét fejezi ki. Mégpedig úgy, hogy pénzteremtő hitelt ne lehessen felvenni, hanem csak közvetített megtakarításhoz lehessen jutni. A hitelpénzrendszerben a megtakarítások közvetítése egy másodlagos funkció kellene legyen, tehát ellenőrizni kellene a pénzteremtő hitelek mellett a teremtett pénzek megszűnését is. Ez egy pénz-szabályozási feladat. Megkerülhetetlen. Enélkül egy szélmalomharc a kamat elleni felszólalás, mert továbbra is homályos maradna a pénzrendszer, ezernyi további visszaélési lehetőséget kínálva – lásd a devizahitelek árfolyamindexálásának a kamatos kamatnál sokkal súlyosabb és gyorsabb katasztrófához vezető példáját. -FÁ)))>>>

Helmut Creutz „A pénz szindróma” című könyvében érthető bizonyítékát nyújtja, hogy a kamat léte hogyan vezet a különböző társadalmi csoportok jövedelmének átrétegződéséhez. Az emberek általában azt gondolják, csak akkor fizetnek kamatot, ha kölcsönt vettek fel a banktól. Nos, ezek után tényleg meglepő, bár teljesen logikus, hogy az is fizet kamatot, aki nem vett fel hitelt. Ez a rejtett kamat. A rejtett kamat az árakban lévő kamatköltség, ami a tőke és a kamatláb szorzatának az eredménye. Ugyanis az árakon, adókon, illetékeken keresztül minden állampolgárnak kamatot kell fizetnie. Ha egy vállalkozó, aki egy termékkel szeretne megjelenni a piacon, kölcsönt vett fel a banktól, annak a hitelnek a költségeit és kamatterheit megjeleníti termékének árában, hiszen azt neki valamiből vissza kell majd fizetnie. A kenyérgyári beruházás hitelköltségei megjelennek a kenyér árában, a cipőgyáréi a cipőben stb. A teherviselők végső soron mindig az adófizetők. Az államadósságot is mi fizetjük vissza, az is ott szerepel az el sem képzelt kamatterheink között. Creutz szerint Németországban, az 1990-es években minden harmadik márkát kamat-márkaként fizettek a németek.

Az emberek azt is gondolják, hogy a bankok az általuk fizetett kamatokból élnek, pedig ha a teljes kamattranszfert nézzük, minden kamatteherrel kamathozam áll szemben - vagyis az egyenleg nagyjából zéró. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a betétes kamathozama a hitelfelvevő által fizetett kamatból kerül kifizetésre. A kettő közötti különbség lehet a bank haszna, de a bank inkább a banki költségekből él. Ebből az következik, hogy amit az egyik ember befizet kamatteherként, azt egy másik felveszi hozamként. Ez a mechanizmus teremti meg az alapját a jövedelmek átrétegződésének.

Creutz, vizsgálatában (14. oldal, 2. ábra) tíz jövedelemcsoportra osztotta az akkor még nyugat-német társadalmat, és azt találta, hogy az első nyolc jövedelemcsoport több hitelkamatot fizet, mint betéti kamatot kap, ha egyáltalán van megtakarítása. A kilencedik csoport semleges, annyi a kamatterhe, mint a betéti kamata. Ezzel szemben a leggazdagabbak cso-

 

A jövedelem átrétegződése a német
társadalomban

DE^⁰⁰⁰⁰

80000

70000

2. ábra

 

portjában már bőségesen meghaladja a kamatterheket a betétek után fizetett kamat. Vagyis az első nyolc csoportban lévők által megfizetett kamatteher a tizedik, legtehetősebb csoportba rétegződik át kamatjövedelemként. A vizsgálat évében 116 milliárd márka vagyonátrétegződést mutatott ki a kalkuláció.

Vagyis csak a nagyon gazdagok azok, akik kamatjövedelmeikkel ellensúlyozni tudják az általános kamatterheket és az inflációt, míg a terhek a kevéssé tehetősökre, és leginkább a szegényekre jutnak. Ez okozza a társadalom polarizációját, az egyenlőtlenségek növekedését. Még ha nő is a GDP, az egyre nagyobb tortából keveseknek egyre nagyobb, és sokaknak egyre kisebb szeletek jutnak. A kamatnak a társadalmi újraelosztásban játszott negatív szerepe önmagában is elég lenne a pénz kamatos természetének átgondolására. Ám a kamat érinthetetlen, jogosságát számtalan módon próbálja a közgazdaság igazolni. „A kamat a fogyasztásról való lemondás jutalma”, hangzik a legismertebb magyarázat. Vajon milyen fogyasztásról kellene lemondania annak, aki pénzvagyonát kamatoztatja, és pusztán a kamatbevétele sokszorosa az átlag munkabérnek? Ha a kamat a fogyasztásról való lemondás jutalma lenne, akkor azokat is jutalmazni kellene, akik tudatosan csökkentik fogyasztásukat, vagy otthon malacperselybe gyűjtik a pénzt. (Creutz: Pénzszindróma)

III.2.   A pénz visszatartása

Klasszikus történet, hogy hány forinttal lehet megadni egy ezer forintos adósságot. Mivel a gazdaság és társadalom szereplőit a pénz összekapcsolja, ezért a szereplők rendszeresen tartoznak egymásnak. Ha valaki ebben a sorban talál egy száz forintost, és megadja annak, akinek tartozik, és ez végig megy a soron, és visszakerül ahhoz, aki a láncot elindította, akkor belátható, hogy ez a száz forint elegendő ahhoz, hogy ezer forint adósságot megadjunk, ha tízszer körbe forog a száz forint. Vagyis akár egy forinttal is megadhatjuk az ezer forintos tartozást, ha kellően gyorsan forog a pénz a szereplők között.

Hamar rájöttek arra a történelemben,  <<<(((de mi a jelenkorban, a hitelpénz rendszerben vagyunk -FÁ)))>>> hogy a kölcsönadott pénz csak a kölcsönzőnek jelentett előnyt, az adósnak olyan teher volt, amelynek az ellenértékét a kamatokkal együtt ki kellett termelni. Nem csoda, hogy ezt a társadalmi egyenlőtlenséget és konfliktusokat szülő intézményt a vallások mindegyike megpróbálta ellehetetleníteni. Paradox módon azonban, akik félvén a bűntől, nem adták kölcsön megtakarításaikat, a gazdaságot megfosztották a csereeszköztől, és a pénzhiánnyal még magasabb kamatokat okoztak.

A kamat legfőbb ellentmondása, hogy a kamat növeli a társadalmi egyenlőtlenséget, viszont kamat nélkül a pénz körforgása megszakad. <<<(((és nem a körforgás megszakadásával van baj, mert a megszakadás egyik fajtája, amikor a pénz kilép, megszűnik, hanem a kezeletlenségével van baj. -FÁ)))>>>  A kamat ösztönzi a pénztulajdonost, hogy pénzét a gazdaság szolgálatába állítsa, vagyis a kamat nélkülözhetetlennek tűnik a pénz forgásának biztosításához. Csakhogy, ha a pénztulajdonos nem bízik abban, hogy a pénzét megfelelő kamattal fogja visszakapni (Silvio Gesell őskamatnak nevezte azt a kamatszintet, amelyen alul a pénztulajdonos visszatartja pénzét, és 5%- ban jelölte meg ennek az értékét), akkor visszatartja a pénzét, és mindaddig zsarolja a piac szereplőit, amíg nem hajlandók az elvárt kamatot megfizetni. <<<(((hacsak nincsen megoldás a visszatartott pénz kiléptetésére – sok sportban, a sakkban is megoldották. El kellene gondolkodni rajta a pénz esetében is. -FÁ)))>>>

Vagyis a kamat léte csak megfelelően magas szinten biztosítja a pénz forgását, alacsonyabb szinten viszont éppen elrekeszeli a gazdaság működését. A kamat tehát lehetőséget ad a pénztulajdonosnak, hogy időről időre manipulálja a piacot, és kikényszerítse a magasabb jutalékokat. Ez döntő oka az időről időre bekövetkező gazdasági válságoknak. <<<(((ha a pénztulajdonos nem veszi észre, hogy a megtakarítási forrásból történő finanszírozás sok tekintetben illetve sok esetben az ő esetlenségén múlik, mert csak egyik lehetséges forrása a finanszírozásnak, mégpedig egy másodlagos pótmegoldás, amolyan pótkerék megoldás. Mintha az autó csakis pótkeréken haladhatna -FÁ)))>>>

A pénz visszatartásával kikényszeríthető egy olcsóbb ár. A halász, ha egy sikeres éjszakai fogását nem veszi át a kereskedő reggel, akkor kénytelen olcsóbban áruba bocsátani azt, hiszen délben már büdösödni kezd a hal. Ha addig sincs vevő, bármi áron eladná, hiszen estére nemhogy haszna nem lesz, de még költségei is keletkeznek a veszélyes hulladék megsemmisítése miatt. <<<(((ez egy hitelpénz korszak előttről ittmaradt atavizmus. A színfalak mögött meg a beavatottak vagy érdeklődők számára megy a hitelpénz-teremtés, amit aztán ők mindjárt betétbe is raknak. Teremtett hitelpénzből 1990 környékén világszerte 54 ország iparát, infrastruktúráját vásárolták ki egy nagy lendülettel. És közben a tehetetlen világ legnagyobb akadálya az volt, hogy a pénzről úgy vélekedett, ami hamis volt, felszínes, a működtetésre, de még a kontrollra is alkalmatlan. -FÁ)))>>>

A pénz, mint csereeszköz, akkor tölti be a funkcióját, ha gyors körforgásban van a gazdaságban.  <<<(((Az előbbiekhez kapcsolhatóan téves következtetés. Legfeljebb a hitelpénzrendszer előtti korra értelmezhető. A pénzt mint csereeszközt megfelelő módon és helyen és időben kell beléptetni a gazdaságba és megfelelő időben és helyen és módon kiléptetni. -FÁ)))>>> Ha valaki blokkolja a pénz áramlását, azzal a gazdaságot lassítja, akár meg is béníthatja. A pénz teljesítménye tehát nem annak abszolút mennyiségtől függ, hanem ahogy a wörgli példában látjuk (lásd később), a forgás sebességétől.  <<<(((a forgás sebessége olyan, mint a nyerőgépek képernyője. Hogy mi van a képernyő mögött, azt legtöbben nem vizsgálják. De a pénz vagy akárcsak a helyi pénz is ehhez túlságosan komoly dolog. Kontrollálni kell a képernyő mögötti algoritmust is. -FÁ)))>>> Ha az említett példa nem lenne elég bizonyíték, akkor a manapság Svájcban történő folyamatok meggyőzhetnek bennünket arról, hogy a felhalmozott, de parkoló pénz mekkora gondokat képes okozni. Mennyi pénz nem találhatja a helyét a világban, ha a pénztulajdonosoknak még negatív kamat esetén is érdemesebb a biztos Svájcban tudni pénzüket a bankokban?

III.3.             A pénz vásárlóerejének (értékének) változása

Fontos tisztázni, hogy a pénznek önmagában, mint anyag, nincs, vagy alig van értéke. <<<(((Ha egyszer a pénz jel, akkor itt a jel értékéről van szó? „A pénz egy jel, amely mögött egy közmegállapodás áll a jel használatával kapcsolatban……” -FÁ)))>>>  A pénznek vásárlóereje van, amelyet a gazdaságban kínált szolgáltatások és áruk mennyisége határoz meg. Vagyis a pénz vásárlóereje a kínálat és kereslet közötti viszonytól függ. Mindenki a jövedelme szerinti keresletet képes csupán támasztani. A jövedelem és a kínálat egyaránt a szolgáltatások eredménye. Ha valaki rendszeresen elkölti a jövedelmét, vagy másnak adja kölcsön, és az költi el, akkor a kereslet és kínálat viszonya stabil marad, hiszen a kereslet felveszi a kínálatot, a piac kiürül, és az áruk pótlására van szükség. Ebben a helyzetben lesz stabil a foglalkoztatás és a pénz vásárlóereje is.

A vásárlóerő a gazdaság teljesítménymennyiségének és a pénzmennyiségnek a hányadosa. Ebből az is következik, hogy az önmagában értéktelen pénz fedezete a gazdasági teljesítménytől függ. A pénz mennyiségének megduplázása anélkül, hogy a gazdaság teljesítménye is duplázódna, elvileg az árak megduplázódásához vezet. <<<(((ez egy laza megközelítés. A pénz mennyisége, közelebbről a „szükséges mennyisége” sokmindentől függ. Leginkább társadalmi közmegegyezéstől kellene függjön. Ezekhez a klasszikus pénzelméleti kérdésekhez a mai korban ismételten a pénzhasználók köréből kellene kiindulni (mint a pénzteremtő hitelnél a hitelben bizalmat megelőlegező társadalmi közösség és a megelőlegezett bizalom egy kis hányadával élő, a hitelt felvevő ügyfél viszonyából). Másrészt pénzt használunk fogyasztási javak, termelési javak adás-vételéhez. Tehát egy technológiai átálláshoz, katasztrófa utáni helyreállításhoz valószínűleg több pénz kell, mint az üzemszerű csendes menethez. A hitelpénzrendszer ehhez tud alkalmazkodni. Az alkalmazkodást azonban megnehezíti mind a pénzrendszeri összefüggések nem ismerete, az irántuk való érdektelenség, mind egyes a helyzettel visszaélő érdekcsoportok kalózkodásai. De a kettő, a széles körök érdektelensége és egyes szűk körök visszaélései kiegészítik, szinte feltételezik egymást. -FÁ)))>>>

Vagyis az áremelkedés az infláció következménye, annak, hogy a pénz vásárlóereje csökken. Az infláció tehát a pénz mennyiségének növekedésére vonatkozik (pénzhígulás, pénzromlás). Teljesen logikus, ha ugyanakkora gazdasági teljesítmény mellett megnöveljük a bankjegyek mennyiségét, akkor egy-egy bankjegyre kevesebb teljesítmény fog jutni. Ha viszont kevesebbet ér a bankjegyünk, akkor a szolgáltatásért, vagy áruért ennek arányában többet is kell fizetnünk. Az infláció felelőse ezért a bankjegyeket forgalomba hozó jegybank, amely túl sok bankjegyet hoz forgalomba. <<<(((ez természetesen érvényes összefüggés, ha minden más tényező változatlan. De a más tényezők általában nem változatlanok. -FÁ)))>>>

Az infláció az újraelosztás egy igazságtalan formája, amely megtéveszti a gazdaság szereplőit. <<<(((Ezt könnyű kijelenteni. Ehelyett inkább jelöljük meg, hogy egy adóztatási, erőforrás allokálási forma. Amely lehet igazságtalan is, de akár elkerülhetetlen is. A társadalom nem tud mit kezdeni az összkereslet és összkínálat egymáshoz igazodási folyamataival. Mármint nem tudja azt bemerevíteni, Az olyan, mint a vízállás a folyón. Tudja befolyásolni és felelőtlenül szerencsejátékot is tud csinálni belőle nemtörődömséggel. A gazdaság szereplőinek, beleértve a lakosság legszélesebb köreit, tudomással kellene lenni az infláció jelenségéről, sőt annak kontrolljára kellene törekedjen valamilyen módon és mértékben. -FÁ)))>>>  Ez az a bizonyos gyakran változó „méter”, amely átszabja a gazdasági számításokat, a tegnapi költségek nem felelnek meg a mai áraknak, a tegnap elvégzett munka ellenértéke a mai béreknek, a kölcsönzött pénz vásárlóereje a megtakarított pénz vásárlóerejének. A leg- drasztikusabb formája a hiperinfláció, amely társadalmi rétegek sorát taszíthatja szegénységbe.

Az infláció ellentéte a defláció, amely a jövedelmek visszatartásával (pénzáramlás megszakítása) érhető el. Vagyis amíg az inflációt a jegybank felelőtlen pénzkibocsátása okozza, addig a deflációt a potenciális fogyasztók a pénz visszatartásával érik el. Mondhatnánk, hogy az infláció túl sok pénz és túl kevés vásárlóerő, a defláció túl kevés pénz és túl magas vásárlóerő. A deflációnak, a pénz visszatartásának előbb-utóbb inflációs hatása lesz, hiszen ha a jegybankok pótolták a hiányzó pénzt (pl. FED bankóprés a 2008-as pénzügyi válság után), és a pénzt visszatartók a felhalmozott állományokat kiadják, akkor megnő a bankjegyek mennyisége, és kialakul az infláció. Ha pedig infláció van, akkor a kamatszinteknek is növekedniük kell.  <<<(((azt hiszem a stagfláció volt ez alól kivétel például -FÁ)))>>> A pénz tulajdonosai így kellő időben és kellő mértékben manipulálhatják a gazdaságot, játszhatnak mások egzisztenciájával. <<<(((létezik ez a pénzrendszer manipuláció, de ehhez a visszás állapothoz kellenek azok a pénzhasználók, akik marionett figuraként nem kíváncsiak, hogy ki van a zsinórpadláson és mit csinál ott fent. -FÁ)))>>>

A pénz forgását a mai pénzrendszerben a kamat és az infláció hivatott biztosítani. <<<(((ebben a formában ez egy sokat sulykolt féligazság, azt hiszem önmagában igen nagy hamisságokhoz vezet -FÁ)))>>> A kamat a mézesmadzag, az infláció az ostor. A kamat a mézesmadzag, hogy kellő jutalék ellenében rábírja a pénz tulajdonosát, hogy átadja a nála lévő eszközt. Az alacsony kamat csökkenti a kölcsönzési hajlandóságot, míg a magas kamat esetén senki sem mondana le a tetemes előnyökről. Az infláció pedig az ostor, hogy az emberek minél gyorsabban kiadják, vagy kölcsönadják pénzüket, hogy az értékvesztéstől megkíméljék. Az infláció együtt mozog a kamattal. A kamat, mivel beépül az árakba, ezért költségtényező, amely megdrágítja az árukat, szolgáltatásokat. Ezért a magas kamat növeli az árakat és növeli az inflációt. <<<(((Lehet erre hivatkozni, de már Keynes is másról beszélt. Szükséges a féligazság működéséhez, hogy kevesen lássanak át a szitán. Illetve sok mechanizmust találtak ki, hogy ezeket a tételeket működésben megnyilvánulóvá tegyék, de a manipulációk szétfeszítik a rendszert. -FÁ)))>>>

A kamat és az infláció együtt futása miatt a reálkamat mértéke kevésbé változik, az mindig a névleges kamat és az infláció rátáinak a különbsége. <<<(((ezt nem tudom megítélni. A devizahitelesek mást mondanának. -FÁ)))>>>

Gondolhatnánk, hogy az infláció legalább egyformán hat a társadalom szereplőire. Azonban ez nem igaz, hiszen a „megbízható” befektetők - ők azok, akik sokat halmoztak fel, és sok tőkét tudnak nélkülözni hosszú időre - magas kamatköveteléseket tudnak elérni, és ezzel kivédeni a magas inflációs hatást. Ezzel szemben a takarékkövetelések kamatozása esetén az is előfordul, hogy az infláció mértéke alatt marad. <<<(((a megbízható befektetők elérik, hogy a pénzteremtő hitelek is megtakarítás közvetítő hitelekként szerepeljenek a köztudatban, és akkor még a pénzteremtő hitelek után is olyan jövedelmeket tudnak húzni banki utakon, amikről a kisebb ügyfeleknek fogalmuk sincsen. -FÁ)))>>>

III.4.             A pénzkibocsátás, a „pénzteremtés”, és az adósságteremtés

A pénz kibocsátását többnyire az állami felügyelet alatt, és tulajdonban működő jegybankok végzik, ám a pénz nem közvetlenül, szétosztással kerül forgalomba, hanem a kereskedelmi bankok felé történő hitelnyújtással. A hitelnyújtással járó pénzgyarapodás hátránya, hogy kamattal jár. Vagyis a kereskedelmi bankok kamatot fizetnek a jegybanknak, amely ebből (is) finanszírozza működését, és a kereskedelmi bankok pedig a kereskedelmi kamattal megnövelve hitelként adják ki a „pénzt” a piacra. A forgalomban lévő „pénz” nagy része, (Drábik János szerint Angliában a pénz 95%-a), ún. számlapénz. Ha a forgalomban lévő „pénz” hitelként kerül forgalomban, akkor ez elkerülhetetlenül vezet az adósságok kialakulásához.  <<<(((Drábik Jánosnak ez a hiedelem a tulajdonképpeni nagy bűne. megtéveszti olvasóit a hitelpénzrendszer mibenlétét és felhasználhatóságát illetően. Az az adósság, amiről Drábik beszél, a megtakarításból közvetített hitelre illetve kölcsönre lenne érthető, ami mögött a betétes tulajdonosi érdeke áll. De a kereskedelmi banki hitelek mögött ilyen valós tulajdonosi érdek alapvetően nincsen (beszüremkedhet mögé valamilyen hányadban banki műveletek káoszában, de alapvetően nincsen). Drábik tehát eltekint a pénzteremtő hitelek és a megtakarítás közvetítő hitelek konkurenciájától, „versenyétől”, amivel olyan képzeteket kelt olvasóiban, amivel azok ismereteit leszűkíti …. és ezzel bizony-bizony a pénzrendszer vámszedőinek a játékterét „nem bántja”, nem fedi fel. Továbbá nem került említésre, hogy a jegybankok hiteleinek és a kereskedelmi bankok hiteleinek aránya (jegybanki tartalék ráta) sosem volt 30% fölött, napjainkban a 0% és az 5% között mozog. Tehát jegybank felé való adósság alig van a kereskedelmi bankok hitelei mögött. A tankönyvi szabályokkal nem írhatók le a pénzrendszer viszonyai. Különbséget kell tenni a mintapéldák és valóság állapota között. A valóság elemezhető a mintapéldák illetve az elméleti tételek alapján, de akkor kiadódik egy cselekvési rés, pénzszabályozási feladat is. A lyoni takácsok mintájára nem a pénzhasználatot kellene hibáztatni, mint inkább a visszaéléseket és a szabályozási elégtelenségeket kellene pénzpolitikai feladatnak tekinteni (a pénzpolitikai feladatok forrásának, indoklásának). -FÁ)))>>> A kereskedelmi bankok természetesen csak annyi pénzt kölcsönöznek a jegybanktól, amennyit hitelként ki is tudnak helyezni. <<<(((pontosabban elvileg is annak a multiplikátor szorzóból adódó kb 20-szorosát, 100-szorosát. -FÁ)))>>>  A tartalékráta által nyújtotta „pénzteremtési” lehetőséggel is, éppen ezért csak a hitelkihelyezés mértékének erejéig élnek. <<<(((a „hitelkihelyezés” nagyon megtévesztő lehet, ha nem tudjuk, hogy a hitel nem más mint engedély a pénzteremtés mértékét megadva. Aki dolgozik, akinek a vállalására a pénz létrejön, az nem a bank, hanem az ügyfél, az ügyfél tevékenysége, vállalása, amire az ügyfélnek a társadalmi közbizalomból való részesedése ad alapot. -FÁ)))>>>

A kereskedelmi bankok „pénzteremtését” a tartalékráta intézménye teszi lehetővé. A kereskedelmi bankok az általuk gyűjtött betétek és egyéb források után - a tartalékráta által meghatározott százalékban - tartalékot kötelesek képezni a jegybanknál. A tartalékba tett pénz után a jegybank jegybanki alapkamatot fizet Magyarországon. Minél magasabb a tartalékráta, annál kevesebb hitelt tudnak nyújtani a bankok és fordítva. Magyarországon ma a kereskedelmi bankok 2010 októberétől 2, 3, 4 vagy 5%-os tartalékráta közül választhatnak, és ezt félévente módosíthatják. <<<(((fontos kérdés, hogy a tartalékráta vonatkozik-e a pénzteremtő hitelek betéteire vagy csak a megtakarítási betétekre (erre a gyakorlati kérdésre nem tudom a pontos választ, csak tudom, hogy ez a dilemma létezik). Az indoklás mindig a megtakarítási betétekre vonatkozik. De ha ez így van, akkor semmi (SEMMI) összefüggés nincsen a banki hitelezés és a jegybanki szabályozás között. Pontosabban van egy érdekesség, miszerint a bankoknak a bankközi fizetésekben van szüksége jegybankpénzre a szaldó kiegyenlítésére. De ennek közvetlen semmi köze az ügyfeleknek nyújtott hitelekhez. Ennek a bankok egymás közti viszonyához és a bankok ügyfélkörének alakulásához van köze. -FÁ)))>>>

Mit jelent a tartalékráta a gyakorlatban? Ha egy ezer forintos adósságot meg lehet adni száz forinttal - lásd fenti példa -, akkor száz forintból lehet ezer forintot is hitelezni. A tartalékráta reciprokát pénzmultiplikátornak is nevezik, hiszen ennek a mértéke szabja meg a „pénzteremtés” lehetőségét.

A következő levezetés Vezér Szörényi László munkája: <<<(((elnézést kérek, de ő nem elméleti szakember, illetve elméletileg nincsen képben, illetve a működéséből nem ítélhető meg. Tudtommal banki számítástechnikai munkatárs volt és az most is Németországban, de egyáltalán nem világos hogy milyen tanácsokat adott a német kormánynak. Hogy vásároljanak több memóriát a bankrendszer számítógépeibe vagy …. Elméletileg a devizahiteleseket megtévesztette fellépésével…. úgy láttam. -FÁ)))>>>

Egy ügyfél betétként készpénzt helyez el a bankban, 1000 forintot. A bank a betét után betéti kamatot fizet. A bank kihelyezheti hitelbe a betét összegének 98%-át, 2%-ot meg kell tartania belőle, amennyiben ez a kötelező banki tartalék. A kihelyezés szintén kamatra, a betéti kamatnál magasabb hitelkamatra történik. Valamikor bejön a bankba egy másik ügyfél, aki hitelt vesz fel, mégpedig azt a 980 forintot, amit a bank hitelbe kihelyezhet. Az ügyfél a hitel összegével fizet, pl. vásárol valamit. Miután az eladónak fizetett, az eladó bemegy egy másik bankba és beteszi az összeget a betétszámlájára. Ezután újra kezdődik a folyamat, a 980 forint 98%-át, azaz 960,4 forintot ez a bank szintén kihelyez hitelbe, ami előbb- utóbb megint visszakerül valamelyik bankba és a folyamat kezdődik újra, azaz a bank a 960,4 forint 98%-át újra kihelyezi. <<<(((ez egy tankönyvi levezetés, amelynek hogy mi a köze a valóságban érvényesülő gyakorlathoz, azt fel kellene tárni. De biztos, hogy az elméleti alapokat nem lehet belőle levezetni. -FÁ)))>>>

Tetszőleges számú tranzakció esetén egy olyan mértani sorozat jön létre:

∑(980 + 960,4 + 941,1 +.....),

melynek határértéke tart a 50.000-hez.

Nézzük csak meg, hogy mi is történt? Volt eredetileg 1000 forint készpénz a rendszerben, amit a bankok megtöbbszöröztek számlapénzként a hitelnyújtáson keresztül, mégpedig majdnem az 50-szeresére, vagyis 1000 forint készpénz után még közel 50000 forint számlapénz jöhetett létre. Az 50-szeres multiplikátor pontosan a kötelező banki tartalékráta (ez estben 2%) reciprokának felel meg.

Az egyszerűség kedvéért most egységesen 20%-nak vesszük a hitelkamatokat. Ennek összegét a következő mértani sorozat adja meg:

∑( 980*0,2 + 960,4*0,2 + 941,1*0,2 +.....),

mely összegének határértéke 10.000 Ft.

A bankrendszer pedig a következő összeget fizeti ki a betétek után, ha a betéti kamat 10%:

∑ (1000*0,1+980*0,1+9604*0,1+941,1*0,1+...),

mely összegének határértéke 5.100 Ft.

A két összeg különbözete 4900 Ft.

Most vegyük számba, mi történik akkor, ha az összes tranzakció befejeződik. A hiteltörlesztés folyamán a teremtett számlapénz megsemmisül, és az 1000 Ft készpénz visszakerül eredeti tulajdonosához. <<<(((de nincsen eredeti tulajdonos. Vagy ha van, az nem szükségszerű. -FÁ)))>>>

A végén megmarad:

4.900                                                           Ft haszon a bankoknál, és

4.900                                                           Ft adósság az ügyfeleknél.

A rendszerben paradox módon nem maradt pénz, de mégis maradt adósság. Ha viszont nincs pénz a rendszerben, akkor ezt az adósságot sem lehet visszafizetni, mert nincs miből. Röviden összefoglalva, a jelenlegi kamatos kamatra és a „pénzteremtésre” alapuló bankrendszer egy állandó adósságspirált hoz létre, amiből matematikailag (és közgazdaságilag is) lehetetlen a kitörés. <<<(((azt hiszem, hogy ez a levezetés téves feltételezéseken alapul. A valóságot legalább trendjében mégis jellemezhetei, de nem azért mert egzaktan magyarázni tudná. Egybe esésről van szó. A két világháború között a hadiipart és általában anagyipart nem megtakarításból, hanem arra a célra teremtett pénzből finanszírozták. Ehhez a teremtett pénzhez megfelelő befolyással rendelkező csoportok jutottak hozzá. Nem volt mindenkinek adott a lehetőség. Ha szigorúan vesszük, ezek a csoportok bizományosai, megbízottai voltak az ipar-finanszírozó pénzeknek. A megbízotti vagy bizományos szerepkörök nem azonosak a tulajdonosi szerepkörrel. Viszont az eredményes iparszervezők „jutalomként” illetve a szabályozás (az iparfinanszírozás) kezdetlegessége miatt már magántulajdonosként léphettek fel. főleg a fiaik és unokáik. A hetvenes években Freedman ezeknek az unokáknak hangoztatta a magántulajdonhoz való elidegeníthetetlen jogát. És akkor még nem beszéltünk a bankok magántulajdonáról, amely bankok a pénzteremtő hiteleket az ügyfelekkel szemben mint magántulajdonú kölcsönöket számolták el (mint a magyarországi devizahitelek esetében is). -FÁ)))>>>

Creutz „A pénzszindróma” című könyvében helyteleníti a „pénzteremtés” kifejezést. E mögött fogalmi problémát lát, nevezetesen azt, hogy a követeléseket és hitelállományokat is tévesen pénznek nevezik. Nézete szerint annyi történik, hogy a betétesek pénze átkerül a hitelesekhez, a hiteleket a betétesek pénze biztosítja. A betétek összege pedig mindig magasabb, mint a hiteleké. <<<(((Creutz tájékozatlan volt. Akkor is ez a helyzet, ha Magyarországon sokan abszolutizálják a nézeteit mint az igazság abszolút megnyilvánulásait (mondjuk feltétlenül hitelesnek tekintik) – holott nincsen kritikai hátterük Creutz állításainak megítéléséhez. -FÁ)))>>>

Ha a követeléseket és hiteleket összeadjuk, akkor az eredményből valóban hitel-, vagy pénzteremtésre következtethetünk, de itt csak bejövő és kimenő könyvelési tételekről van szó, amelyek nem befolyásolják sem a pénzmennyiséget, sem a vásárlóerőt.  <<<(((ez téves -FÁ)))>>> A kötelező tartalékképzés miatt pedig nemhogy nőne, de még csökken is a vásárlóerő. Ha a pénzteremtés igaz lenne, akkor azt az infláció jelezné a számunkra.  <<<(((nem, mert a pénzteremtés és a pénz-megszűnés párhuzamosan érvényesülnek. -FÁ)))>>> A levezetés ezen érvek ellenére igaz, csupán nem pénzteremtésről, hanem adósságteremtésről van szó - ezért is szerepel idézőjelben a pénzteremtés - és amint látjuk a kamatos-kamat hatásával összefüggő követelés kiterjedés okozza az adósságot. <<<(((Ez Drábik nagyon nagy hibája, mert torzít egy valóságos problémát. De egy torz tökörben megfésülködni sem nagyon lehet. -FÁ)))>>>

III.5.          A növekedési kényszer és a környezeti válság

A kamat okozta jövedelem-átrétegződés a társadalom minden szereplőjét növekedésre sarkallja, növekedési kényszerhelyzetet szül.  <<<(((ez a növekedési kényszer is hamis, eltakar nagyon fontos kérdéseket, amiknek ismerete hiányában nem a gazdaság egészének a növekedését lehet megítélni, hanem nem tudjuk megítélni a gazdaság egyes szereplőinek térnyerését, manipulációit – nagyjából amint a menekült-migráns-bevándorló-hódító szerepek közti különbségeket mossák el napjainkban az uniós politikában. -FÁ)))>>> A hitelezetteknek a kamat összegével növelve kell visszafizetniük a felvett pénzt, vagyis a törlesztés idején ennyivel csökken a jövedelmük.  <<<(((viszont valamit létrehozhattak. -FÁ)))>>> Az a nyolc jövedelemcsoport, amelyik kénytelen elviselni a kamatterheket, vagy csökkenti a költségeit, magyarul összehúzza a nadrágszíját, vagy nagyobb teljesítményt kénytelen nyújtani, hogy kiegyenlítse jövedelme csökkenését. Ahogy láttuk, ezek a társadalmi csoportok munkával keresik a jövedelmüket, vagyis dolgozniuk kell. Ahhoz, hogy dolgozni lehessen, fogyasztani kell, mégpedig azért, hogy a termelés produktumai elfogyjanak, és újakra legyen szükség. Gazdasági növekedés a mai makrogazdasági feltételek mellett csak növekvő fogyasztásnál lehetséges.

Nemcsak a polgárok, de az eladósodott vállalatok, és az állam is a növekedésben érdekeltek, hiszen ha nem nő a jövedelmük, akkor nem tudják törleszteni az adósságaikat. Ráadásul az állam még mindig hiánnyal tervezi a költségvetést, amelyet újabb adósságokkal kell ellensúlyoznia. <<<(((de ez nem valódi növekedés, hanem félre-könyvelés. Ez torzulás. Tehát aki ezt a torzulást növekedésnek nevezi, az beilleszkedik a szavak átkódolásába. Ha ezen növekedés ellen van a fenntartható fejlődés, akkor legfeljebb a félrekönyvelés elleni próbálkozása sikerülhet, vagy nagyon rossz lesz a hatásfoka. De nem azért mert mások gonoszok, hanem mert a feladat, a korrigálandó állapot vagy folyamat meghatározása téves fogalmakból, definíciókból indul ki. -FÁ)))>>>

Az adósságszolgálat komoly kamatterheket ró az egész társadalomra, amiből az következik, hogy az állam a növekedésben érdekelt.  <<<(((minden kritika vagy megjegyzés nélkül használni a reál-növekedés értelmét sugallva a növekedés szót?! -FÁ)))>>> Az adósságszolgálat ezért háttérbe szorítja azokat a közügyeket, <<<(((ami igaz, de miért nem a torzulásról beszélünk? -FÁ)))>>>  amelyek közvetve kapcsolódnak a növekedéshez, mint amilyen a társadalom jól-léte, vagy a környezet jó minősége, illetve előtérbe helyezi azokat, amelyek közpénzen biztosítják a magántőke gyarapodásának feltételeit, mint például az infrastruktúrák kiépítése.

A 10. jövedelemcsoport, ahol az első 8 jövedelemcsoport kamatterhe kamatjövedelemként megjelenik, ugyancsak a növekedésben érdekelt, vagyonát enélkül nem gyarapíthatná. A halmozódó pénztőkét vagy tovább kamatoztatja, vagy befekteti, annak megfelelően, hol látja a magasabb jövedelmezőséget. Bármelyiket is választja, az közvetve, vagy közvetlenül növekedéshez vezet. Fontos észrevenni, hogy ebben az esetben az újabb és újabb befektetések célja nem a társadalmi szükségletek kielégítése, hanem a vagyon növelése.

A végső következtetés tehát, hogy amíg a kamatláb pozitív, addig a társadalmi összeomlás csak az állandó növekedés mellett kerülhető el. A növekedésnek azonban nemcsak társadalmi, gazdasági és pénzügyi határai vannak, hanem környezetiek is. A környezeti határokat a globális környezeti rendszer - bioszféra - terhelhetősége, másként rugalmassága jelenti, mivel ennek meghaladtával csökken a környezet eltartóképessége.

A gazdasági növekedés  <<<(((a hamisan növekedésnek mondott torzulás …. pénzügyileg ilyesmik jutnak eszembe -FÁ)))>>> az eddigi tapasztalatok alapján elkerülhetetlenül magával vonja a környezeti terhek növekedését. A fenntartható fejlődés a gazdasági növekedéssel szemben a növekedés és a környezeti terhelés abszolút szétválasztásának szükségességét fogalmazza meg, vagyis a gazdaságnak úgy kellene növekednie, hogy közben a környezet terhelése ne csökkentse annak eltartó-képességét.  <<<(((ez egy szükséges feltétel, de nem elsődleges. az elsődleges, hogy az egyén (az ideák általánosságában fogalmazva a személy) társadalmi helyzetének pénzügyi rendezése. És ez elsősorban nem pénz-mennyiségben fejezhető ki, hanem a pénzhasználati feltételekben, tehát a pénzügyi, pénzhasználati szabályozásban. De sajnos ezen általánosság helyett „csak a kamat” kérdéséig jutnak el olyanok, akik javítanának a jelen helyzeten. Tehát annak oka, hogy a társadalom „érzéketlen” a gazdaság környezet károsító hatásaival szemben elsődlegesen az, hogy a társadalom túlnyomó többsége ki van iktatva nemcsak a cselekvő de a véleményező helyzetből is – pénzügyi helyzetének jellege miatt. Senki sem kíváncsi az ő pénzhasználatban is megnyilvánuló véleményére. Van az a közkeletű és közismerten demagóg megfogalmazás, hogy a vásárló a pénze elköltésével szelektál, dönt, gyakorol befolyást a termelésre. Csakhogy ez statisztikailag nem igaz. A marketing iparnak nagyon jól láthatóan más a célja és eredményesen. Ahol eldőlnek alapvető kérdések, ott a szokásos megfogalmazás szerint „nagy pénzekről” van szó. És ezek a nagy pénzek nagy mértékben az egyénektől elvont, centralizált pénzek. Nem a papírdarab a ráírt pénzmennyiséggel a fontos, hanem ami mögötte van. Az elvont illetékességgel. A környezetvédelem erős szóval élve egy igen megalkuvó szemléletmóddá alakult. Azon az áron szólal fel a környezet rombolása ellen, hogy nem tesz említést az okról, nevezetesen az autonóm életmód, létezés feltételeinek rombolásáról. Még az igényt is romboló folyamatokról, állapotokról – ami a pénzhasználat intézményesül mai módjában jól tetten érhető. Ez tehát tágabb probléma mint a környezetvédelem, de a kettő egymásra nagy hatással van. A gazdasági növekedés szóhasználatban pedig zavaróan keverednek, egymással keverten szorulnak ki a nyilvánosság elől. -FÁ)))>>> Jelenleg néhány fejlett gazdaságban a relatív szétválásra találunk példákat, vagyis amikor gyorsabban nő a gazdaság, mint amilyen mértékben nőnek a környezeti terhek. Összességében azonban a csekélyebb tehernövekedés is növekedés, és egy már eleve túlterhelt bioszféra esetén ez a kisebb növekedés is további romlást jelent a környezet állapotában.

IV.              A hitel szerepe a fenntarthatatlan világban

Amikor valaki hitelt vesz fel egy termelő beruházás érdekében, akkor ezt abban a reményben teszi, hogy majd a jövőben kitermeli a hitel költségeit. Amikor valaki fogyasztás céljából vesz fel hitelt, akkor egy olyan fogyasztást előlegez meg, amelynek majd a jövőben termeli meg a pénzügyi fedezetét.

Valaki azt mondhatná, hogyha elítéljük a hitelezést, akkor ezzel megakadályozzuk a fejlődést, hiszen ha nincs hitel, akkor semmi újba nem lehet beruházni.  <<<(((értékközvetítő vagy pénzteremtő hitel, nem mindegy -FÁ)))>>> Nos, a beruházási hitelekkel önmagukban nem lenne baj, hiszen, ha a beruházás tényleges társadalmi szükségletet elégít ki, akkor lesz rá kereslet. Vagyis a társadalom akar és tud fizetni az új javakért. Azonban, amikor fogyasztási hitelekkel segítik az új javak fogyasztását, akkor a hitelekkel igényeket keltenek.

Amikor a Föld egész népessége másfél bolygónyi erőforrást fogyaszt el, akkor a hitel egy olyan fogyasztást előlegez meg, amelynek természeti erőforrás-fedezetét a bolygó még nem termelte meg. Mivel a fenntartható fejlődés az erőforrások tartamos - a bolygó eltartó-képességének megfelelő - használata, ezért az ilyen fejlődést fenntarthatatlannak nevezzük. <<<(((és ebbe bele értendő az a torzulás is, amit az előzőekben felhoztam, hogy tehát a fejlődés fogalma pénzügyileg bizonyos mértékig önmagában egy a pénzhasználatban tetten érhető torzulást fed el a vizsgálódás elől. -FÁ)))>>>

A hitelezés és a fenntarthatatlanság közti összefüggés egyértelmű, a hitelezés teremti meg a pénzügyi fedezetét a túlfogyasztásnak. <<<(((Nem egyértelmű. Van egy fáziskülönbség, de ha végtelen sorokban sikerülne felírni a hitelre történő fogyasztást vagy a hitel nélküli fogyasztást ugyanazon irányban, akkor nem volna az összegek között különbség. A hitelek elsősorban azt hiszem nem a fogyasztás mértékét növelik, hanem irányát befolyásolják azzal, hogy mikre adnak könnyített hiteleket. -FÁ)))>>>  A túlzott, könnyelmű hitelkihelyezés és a felelős hitelkihelyezés között a fenntarthatatlanság szempontjából az a különbség, hogy az első még mélyebben hatol a jövőbe, mint a második, vagyis a túlfogyasztásban közös tulajdonságúak, csak a mértékükben eltérők. <<<(((nekem ezen a ponton, amikor a könnyelmű és a megfontolt hitelkihelyzés kerül említésre, a hitelhez, más néven a pénzhasználathoz való jog jut eszembe. Milyen alapon döntenek a bankok, mert a tulajdon alapján nem dönthetnek egy pénzteremtő hitel esetében, hanem legfeljebb a hitelezői tulajdon képzetére hamisan hivatkozva, amit a társadalom nem kifogásol. -FÁ)))>>>

A pénzügyi válság jó előrejelzése volt annak, hogy ha túl sok hitelt veszünk fel, túl sok fogyasztást előlegezünk meg a jövőtől, azt előbb vagy utóbb nem tudjuk visszafizetni.  <<<(((Azt hiszem, ez téves mint lényegi összefüggés. Mi az, hogy túl sok? A hitelezést hogyan lehet bekalibrálni, hogy ez kevés, az elég, amaz túl sok? Az hogy mi a túl sok, kizárólag aszerint dönthető el, hogy mit hoz a jövő. Nem szabadjára engedett lovakra gondolok. A gazdasági folyamatok alakulásához, a gazdaságpolitikai törekvésekhez képest lehet túl sok vagy túl kevés még a fogyasztási hitel is. Magyarországon abszurd a helyzet. Nem teljesen jogos, de vegyük példának az osztrák helyzetet. Ott mennyi egy átlag fogyasztó hitelállománya a fizetésképtelenség veszélye nélkül? Vagy ha sohasem érhetjük utol Ausztriát jelszóra hallgatunk, akkor számos olyan ország statisztikája vehető példának, amely 30 évvel ezelőtt ezelőtt gyengébb lábakon álltak mint Magyarország. Vagy vegyünk 60 évet, és akkor a kistigrisek is szóba jöhetnek. Bokros túlfogyasztási fenyegetése csalás volt. Ő és általában az utóbbi 30 év a magyar fogyasztók helyzetét olyan alacsonyra nyomta le, hogy a túlhitelezésnek mondható mértéket is tolta egyre lejjebb. A devizahitelek is erről szólnak, bár ott az árfolyamindexálás még rátett egy lapáttal. -FÁ)))>>> Ma a pénzügyi rendszer, holnap az ökológiai rendszer omlik össze, de azt nem lehet majd pénzzel feltámasztani. Az előrehozott fogyasztás árát egyszer meg kell fizetni valakinek, a pénzpiacon ugyanúgy, ahogyan az ökológiai javak piacán.

A hitelt igénylők között - legyen az magánszemély, vállalat, vagy akár maga az állam - nincs különbség, abban a tekintetben, hogy a jelen fogyasztását finanszírozzák a jövő teljesítményéből.  <<<(((változás, innováció, megújulás nem képzelhető el másként, főleg nem egy 30-40 évenként kirabolt, tehát tartalékok nélküli országban. -FÁ)))>>> Amikor tehát az állam segítségére siet a pénzintézeteknek, akkor meghosszabbítja a nem fenntartható fogyasztás lehetőségét. <<<(((pénzhasználati jog feletti rendelkezést a bankoktól el kellene venni. Valamint meg kellene fogalmazni az egyének, családok és tágabb közösségek pénzben kifejezhető vagyoni-jövedelmi feltételeit. -FÁ)))>>>

A reális teljesítmények és a túlfogyasztás közötti szakadékot jól mutatja, hogy amíg 2007-ben a világon megtermelt jövedelem (GWP) 65,82 billió (ezer milliárd) dollár volt, addig az államok külső adóssága csak 44,61 billió dollár volt. Ez már akkor is ijesztő volt, ám ma arról írnak a legfrissebb jelentések, hogy világ teljes adóssága - privát és közadóssága, valamint pénzintézeti adóssága együtt - meghaladta a világgazdasági kibocsátást 313%-kal, ami 77,60 billió dollár. A pénzintézeti adósság nélkül a teljes adósság 212%-kal haladja meg az éves kibocsátást, amelyből a kormányok 78, a magánszektor 133%-kal részesedik. A fejlett országok 272%- kal haladták meg a saját kibocsátásukat, míg a fejlődők 151%-kal. <<<(((ebben az ügyben nem vagyok tájékozott, de értetlenül állok előtte, hogy akik idézik sosem néznek a számok mögé. Mennyi a folyószámlahitel, mennyi hitel rendeződik éven belül, mennyi az 5-10 évre tervezett megtérülés, mennyi a görgetett hitel és mennyi a reménytelen, bedőlt hitel, mennyi a termelési és mennyi a fogyasztási. Nem igazság nélküli a tömör, rövid megfogalmazás sem, de nem lehet belőle sok következtetést levonni. -FÁ)))>>>

A fejletteknél nagyobb az állam adóssága arányaiban, mint a fejlődőknél. A legeladósodottabb fejlett ország Japán, ahol az adósság a kibocsátás 411%-a és itt az állam adóssága is nagyobb, mint a privát. Őt követi Svédország, Kanada, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, majd az euro zóna, Dél-Korea és Ausztrália, mind meghaladva a gazdasági kibocsátás 200%-át.  <<<(((Ennek az elszabadult hitel-spirálnak az egyik oka az elméleti bizonytalanság. A két világháború után az inflációtól való félelmet abszolutizálták. A magyar hiperinfláció mint egy világbajnoki teljesítmény gondolom ma is szerepel az iskolás tankönyvekben. Ebből egy tabu lett. Nem a hiperinfláció lenne jó, hanem az okainak a vizsgálata. Mert egyáltalán nem a felelőtlen költekezés önmagában volt az ok, hanem sokkal mélyebben a hitelpénz logikájának ismeretlensége miatt a kezelési technikák elégtelensége. A hiperinflációtól annyira félnek, hogy inkább belemennek az adóssághegynek nevezhető megoldásokba. A jelenség a világot átfogóan ott van mindenütt. A legfeltűnőbben számunkra Magyarországon a helyi pénzek körüli bizonytalanságban. Én nem láttam még valóban kidolgozott helyi pénz koncepciót. Amit Creutz, Gesell, Síklaki, Drábik nyomán lehet olvasni, az meg sem próbálja az alapokat tisztázni. Valamit kiemelnek, azzal megelégszenek és legfeljebb érzelmileg az érdeklődés felkeltésére alkalmasak. Azzal együtt mondom, hogy én nem vagyok a nap 24 órájában ilyen tanulmányokat lapozgató szakember. Tehát lehet hogy van a helyi pénzeknek avatottabb irodalma is, de arról még nem hallottam. Jelszó az van. Azt bátran, egyre bátrabban elmondják sokan a változó érdeklődés fényében. De nem találkoztam valódi helyi pénz elképzelésnek a nyomaival sem. -FÁ)))>>> Magyarország teljes adóssága 223%, amelyből 79%-kal részesül az állam. Kína is szépen növekszik e tekintetben, 217%-kal, de az államadósság itt csak 49%-on áll. Az Egyesült Államok teljes adósságállománya megközelítette a 60 billió dollárt, amely önmagában is egy szép darab a 230 billiós globális adósságból. Az ennyire eladósodott országokban megengedhetetlen a kamat emelése. Amerika egyelőre még nagyon alacsony kamat mellett tud kölcsönt kapni, átlagosan ez 2,4%, ennek ellenére az éves adósságszolgálat így is meghaladja a 400 milliárd dollárt.

Azóta, hogy a 2008-as világgazdasági válság első jelei mutatkoztak, a világ adósságállománya 40 százalékkal nőtt.  <<<(((mert akik régi szóval a bankóprés közelében állanak, azok nem akarnak leállni. Eddig sem volt ellenőrzés felettük, azóta sincsen. Valami történt, de legalábbis a közvélemény előtt azóta sincsen a hitelpénzrendszer elméleti logikáját ismertető mű. Meg érdeklődés sem iránta. -FÁ)))>>> A válság után a magánadósságok csökkentek, míg az államadósságok nőttek. A világ legrégebbi nemzetközi pénzügyi szervezete, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS - a nemzetközi bankok közötti pénzügyi együttműködés legfőbb szervezője, „a központi bankok központi bankja”) szerint ez azért van, mert a kormányok a válság alatt hitelből oltottak tüzet, hogy kihúzzák a gazdaságaikat a recesszióból, a cégek pedig kihasználták a rekord alacsony kamatokat.

Összefoglalva a hitelezés mind ökológiai, mind társadalmi értelemben a jövőtől vesz el lehetőségeket.  <<<(((egyik esetben. Más esetben pedig a jövőnek ad lehetőségeket. Pénztechnikai oldalról nem lehet az egyik oldalt elhagyni. -FÁ)))>>> Következménye, hogy ma olyan ökológiai javakat fogyasztunk el, amelyek tartamosan nem állnak rendelkezésünkre, tehát a jövő nemzedékektől vonjuk el őket.  <<<(((ezt hitel nélkül is meg lehetne tenni. -FÁ)))>>> Társadalmi vonatkozásban a hitelből ma elvégzett munka ugyanígy a munkalehetőséget vonja el a jövőtől, mint ahogyan az áruval túltelített piac is a holnap lehetőségeit csökkenti. A helyzet fenntartásához így egyre nagyobb adósságok társulnak, mind pénzügyi, mind társadalmi és ökológiai értelemben. Érdekesség, hogy amíg 2000- ben 1%-os gazdasági növekedéshez 2,4%-os adósságnövekedés tartozott, addig ma az 1%-os növekedést 4,6%-os adósságnövekedéssel lehet elérni.  <<<(((ez lehet, hogy egy tapasztalati szám a statisztikában. De ha elvi összefüggéseket vizsgálunk, akkor a statisztika nem lehet kiindulópont, hiszen a statisztika is magában hordja az esetlegesen kifogásolható elméleti torzulásokat. A gyakorlat biztosan nem jó irányban halad ezen számok szerint, de a mgoldást nem lehet ezen számokból kikövetkeztetni. -FÁ)))>>> Az adósságspirál veszélyeire figyelmeztet a „Deleveraging? What Delever- aging? The 16th Geneva Report on the World Economy” c. tanulmány, amely szerint a világ semmit sem tanult a 2008-as válságból.

V.             A globális pénzügyi rendszer

A globális pénzügyi rendszer a nemzetközi pénzintézetek kapcsolatrendszere, amely két részre oszlik, úgymint a nemzetközi bankok és biztosító társaságok, valamint a szabályozó és tanácsadó szervezetek, mint pl. az Európai Központi Bank, vagy a Nemzetközi Valutaalap. A rendszer ugyancsak magába foglalja a kevésbé, vagy egyáltalán nem szabályozott, un. árnyék-bankokat is (shadow banking).

V.1. A Nemzetközi Valutaalap

(International Monetary Fund, IMF) 1945-ben létrehozott szervezet, amely 188 tagországot számlál (2013). Célja a nemzetközi pénzügyi együttműködés és az árfolyam stabilitás elősegítése, a gazdasági növekedés fokozása és a magas szintű foglalkoztatás megteremtése, illetve hogy átmeneti pénzügyi segítséget nyújtson fizetési mérleggel kapcsolatos problémákkal küzdő tagországainak. A tagok meghatározott kvóta (gazdasági súlyuk) szerint járulnak hozzá az alaphoz, és a szervezettől kölcsönöket vehetnek fel adósságaik törlesztéséhez.

A Valutaalap tevékenységét illető legfőbb kritika, hogy a Világbankkal közösen a fejlődő és a volt szocialista országok nagyfokú külső eladósodást kihasználva kölcsöneik révén neoliberális szerkezet-átalakítási programok megvalósítására kényszeríti ezen országok kormányait. A programok lényege a piacnyitás, melynek keretében a fejlődő országoknak meg kell nyitniuk piacaikat a náluk sokkal erősebb fejlett országok cégei, és a fejlett ipari országokból kiinduló spekulációs tőkemozgás előtt (importliberalizáció, a tőkemozgás liberalizációja, privatizáció). Ezen túl a kormányoktól megszorító intézkedéseket követelnek a lakossággal szemben, továbbá olyan gazdaságpolitikát, amely biztonságot nyújt a befektetők számára (szigorú monetáris politika, a költségvetés jóléti kiadásainak lefaragása a külső adósságszolgálat teljesíthetősége érdekében). <<<(((tehát súlyosan visszaélnek a mai helyzettel. Kevésbé tudnák ezt megtenni, ha a 188 tagországnak legalább a felében a hitelpénzrendszer mibenléte kb olyan szinten állana, mint a villamos áram hálózat műszaki alapismeretei. De erről szó sincsen. -FÁ)))>>>

V.2. A Világbank

A washingtoni székhelyű Világbankot (World Bank) a Bretton Woods-i egyezmények aláírása után, 1945-ben alapították, Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank néven, Mivel Európában a Marshall-terv kielégítőnek bizonyult a háború utáni állapotokból történő kibontakozáshoz, <<<(((ezt sokan vitatják. A vitatók szerint például a háború utáni Németországban a Marshall-segélynek pszichológiai hatása volt. A tényleges újjáépítési források között elhanyagolható hányadot képviselt. Például a lepusztított, kifosztott Németországban a világháború vívására azért lehetett belső erejük (a végül is bekövetkezett bukásig), mert a hitelpénzrendszer adta önfinanszírozással voltak sikeresek. Ennek ismeretei pedig nem tűntek el nyomtalanul az újjáépítési időszakra. Nem akarok parodizálni, de a balkáni országok, ha a Szovjetunió engedte volna, biztosan nem álltak volna úgy lábra mint a németek dupla akkora Marshall segéllyel sem. -FÁ)))>>>  ezért a figyelmük sokkal inkább a fejlődő országok felé fordult. Intézményei a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD), amely piaci kamatra hitelez, míg a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDC), az iparilag elmaradott országok számára nyújt kedvező kamatozású hiteleket. A Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC)a fejlődő országokba irányuló magánberuházások és tőkebefektetések fő előmozdítója, éppen ezért tevékenysége sok kritikával illethető környezeti és társadalmi szempontból. További intézmények a Nemzetközi Befektetések Vitarendezési Központja (ICSID) és a Nemzetközi Beruházás-biztosítási Ügynökség (MIGA), amely a beruházások biztonságát garantálja. Az intézmények egymás munkáját kiegészítik, a nemzetközi beruházási programok kidolgozásától, a pénzügyi tervezésen, technológiai ismeretek átadásán, tanácsadáson, elemzéseken keresztül, a kölcsönök folyósításig széles spektrumú szolgáltatásokat nyújtanak a nemzetközi közösségnek.

A Világbanknak jelenleg 183 ország tagja. A tagországok befizetéseik alapján kapnak szavazati jogot, vagyis az egyes döntéseket anyagi erejüknek megfelelően befolyásolják. A Világbank legnagyobb tulajdonosa az Egyesült Államok 17%, illetve a világ hét legnagyobb gazdasági hatalmát tömörítő. ún. G7 ország csoport a szavazatok közel 50%-át mondhatja magáénak. A többi 176 országnak pedig együtt jut a szavazatok alig több mint 50%-a. <<<(((érdekes volna, hogy ez a befizetési tulajdonjog hogyan viszonyul a tényleges támogatásokhoz. A tulajdonjogra való hivatkozáshoz lehetett leginkább szükség a befizetésekre … merül föl az emberben. Különben a nagy befizetők segélyszervezeteként kellene megnevezni a világbankot. -FÁ)))>>>

A Világbank intézményeinek a tevékenységét számos kritika érte és éri ma is, elsősorban azért mert az általa finanszírozott fejlesztések  <<<(((tehát miből finanszírozza ezeket a fejlesztéseket? -FÁ)))>>> sokszor drasztikusan beavatkoznak a helyi gazdaságok és közösségek életébe, valamint a környezet rombolásával járnak. Ugyan a legtöbben a konkrét projektek mentén ítélik meg a tevékenységét, ám sokkal inkább a kevéske pénzért szerzett befolyás miatt lehet elítélni, amelynek kapcsán a Bank kölcsönfeltételei között az országok piacainak megnyitása, a gazdaság átalakítása, szerkezetátalakítási programok, egy-egy szektor reformja szerepel. A Bank jelentős szerepet játszik a gazdasági globalizáció folyamatában. Ugyancsak kritikával illethető a Bank azon magatartása, hogy etikai megfontolások nem izgatják, a befektetések biztonsága érdekében szívesen kölcsönöznek olyan rezsimeknek, amelyek elnyomással biztosítják a politikai stabilitást, és nem igazán tisztelik az emberi jogokat.  <<<(((én nem vagyok a diktatúra híve, de Haiti formálisan demokratikusnak mondott rendszere jelentette volna a legjobb befektetést? -FÁ)))>>> Az általános kritika része, hogy a fejlődő országok számára folyósított kölcsön a fejlett országokból származik, és legnagyobb részt oda is tér vissza, miután az adományozó képes elérni, hogy a beszerzéseket a kölcsönt adó országokban valósítsák meg. <<<(((de ez egy kisstílű visszaélés a fejlettek részéről. És összeillik azzal, hogy a fejlesztendők pénzhasználati joga fel sem merült. Alig akartam hinni a szememnek, amikor először olvastam a volt francia gyarmatok Franciaországgal meglévő mai pénzügyi kapcsolatairól. Ez magyarázza a franciák kiszolgáltatottságát a bevándorlókkal szemben…. de ez egészen távoli ügy. -FÁ)))>>>

Az egyes projektek finanszírozásának kapcsán ugyan néhány pozitív eset is felemlíthető, amikor lakossági tiltakozásra elálltak néhány nagyberuházás támogatásától, de inkább negatív előjellel emlegetik a civil környezetvédők a Bankot. Ennek oka, hogy a Bank portfóliójában elsősorban környezetkárosító nagyberuházások szerepelnek, mint szénerőművek, gátak, autópályák építése, kőolajipari, vegyipari, járműipari beruházások, szén- és aranybánya nyitásának támogatása. A bank a létét nem tudná ilyen nagy beruházások nélkül igazolni, ezért sokkal nagyobb érdekek fűzik a beruházások minden áron való megvalósításához, mint a társadalmi, közösségi, környezeti szempontok megfontolásához. <<<(((meg nem volna ekkora a haszna sem. -FÁ)))>>>

A Világbank ugyancsak gyanúba hozható a világon megindult földzsákmányolás (land grab) ügyében. A földzsákmányolás lényege, hogy az őslakosokat megfosztják alapvető megélhetési forrásuktól, a termőföldtől. A világon körülbelül 2,5 milliárd ember foglalkozik kis léptékű, főleg önellátásra vagy kisárutermelésre alapozott mezőgazdasággal. A Világbank szerepe ebben a folyamatban, hogy a különböző országokat rangsorolja a befektetések szempontjából, segítve a befektetőket, hogy hol könnyű jó üzletet kötni. A jó befektetési helyek azok az országok, ahol alacsony a szabályozottság, pl. a termőföld forgalomképes és áruba bocsátható. Ez a befektetések érdekében deregulációra ösztönzi a kormányokat, amelyek azután könnyű célpontjai a földzsákmánylásnak. <<<(((ez is menne hitelpénz nélkül is. Az ENSZ gazdasági egyezségokmánya érdekes módon tiltakozik ezen folyamatok ellen. Maximálisan kiáll a természeti erőforrások mai szóval szabad forgalmú tőkének minősíthetősége ellen. -FÁ)))>>>

Sierra Leonéban a szántóföldek 20%-a került ki a helyi termelők kezéből, és vált idegen befektetők bérelt területévé, ahol cukorrépát és pálmaolajat termelnek agroüzemanyagok céljára. A Bank segítségével azok kezébe kerül a föld használati joga, akiknek sok pénzük  <<<(((első sorban pénzteremtő hitelekből -FÁ)))>>> és jó ügyvédjeik vannak. A hektáronként egy dollárért 99 évre bérbe adott föld ügylete inkább rablásnak nevezhető. A szubszaharai Afrikában a becslések szerint a földek 41%-a, Délkelet Ázsiában a 32%-a, Amerikában és a Karibi térségében 19%-a került ily módon nagyüzemi gazdálkodás keretébe (Action Aid jelentés).

V.3. Az Európai Központi Bank

A frankfurti székhelyű Bank az EU egységes valutájának, az eurónak a kezelésével foglalkozik. Célja az árstabilitás megőrzése (az infláció ellenőrzés alatt tartása), <<<(((amivel a pénzhasználati jog és a pénzteremtő hitelekhez való mérsékelt jog is teljesen összeférne -FÁ)))>>>  különösen az euró övezetben, továbbá a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése, annak biztosításával, hogy a pénzügyi piacok és intézmények felügyelete megfelelő legyen. Az Európai Központi Bank a 28 uniós tagállam központi bankjával dolgozik együtt, amelyekkel közösen alkotja a Központi Bankok Európai Rendszerét.

V.4. Az Európai Beruházási Bank (EIB)

Az Európai Beruházási Bank az uniós tagállamok tulajdonában áll, és elsősorban ezek projektjeit támogatja, de tevékenysége kiterjed a jövőben csatlakozó, illetve a fejlődő országokra is. Az Unió költségvetési forrásainak felhasználása helyett hitelt vesz fel a tőkepiacokon, majd azt alacsony kamat mellett olyan projekteknek kölcsönzi ki, amelyek az EU-n belül, illetve a szomszédos vagy a fejlődő országokban infrastrukturális, energiaellátással kapcsolatos vagy környezeti fejlesztésekre irányulnak. Az EIB nonprofit alapon működik, ezért alacsony kamatú kölcsönöket képes folyósítani. <<<(((a megtakarítási és pénzteremtő hitelforrások különbsége itt is vizsgálható lenne -FÁ)))>>>

A Bank alapvetően infrastruktúrák fejlesztését mozdítja elő, és nyilván nemcsak a saját ízlése, hanem a tagországok igényei alapján hitelez. Sajnos az infrastrukturális beruházások környezeti viszonya aligha hagyhat kétséget, hogy ezeket a pénzeket csak ritkán költik a környezet javára.

V.5. Arnyékbankok

Az árnyékbankok a pénzügyi eszközök, szolgáltatások, intézmények és kereskedési platformok formáit vagy ezek olyan együttesét foglalja magában, ahol a tradicionális banki tevékenységek szinte azonos módon jelen vannak, de nem vagy csak részben tartoznak a klasszikus bankokra vonatkozó körültekintő (prudenciális) szabályozás hatálya alá. Ilyenek a befektetési bankok; jelzáloghitel biztosítók (mortgage insurance company); fedezeti alapok (hedge funds); rövid lejáratú pénzpiaci alapok; Tőzsdén Kereskedett Indexkövető Alap, stb. Szervesen kapcsolódnak a „hagyományos” bankrendszerhez és alternatív tőke- és likviditási forrást is biztosítanak a piaci szereplőknek. A bankok segítségükkel mérsékelhetik és szétteríthetik kockázataikat, ügyleteikhez specializált intézményeket, partnereket vehetnek igénybe, csökkenthetik a tőkekövetelményt, rövid lejáratú pénzügyi eszközöket adhatnak el, finanszírozhatják likviditási igényeiket, stb. A pénzügyi válságban játszott szerepük irányította rá a szabályozatlanságukra a figyelmet, azóta több próbálkozás is történt megregulázásukra (G20-ak; ECB, Európai Bizottság Zöld könyve).

A „hedge fund“ magyar fordításban fedezeti alapot jelent, de a fedezés itt a piaci hatásoktól való függetlenítődésre utal, amikor a szisztematikus kockázatoktól egy vegyes portfolió kialakításával próbálják a befektetők fedezni magukat. A „hedge fund“ egy kevéssé szabályozott befektetési alap, amely jellemzően csak szűk körű, vagyonos befektetők részére elérhető, akik a tőke arányában vett fix díjon felül gyakran sikerdíjat fizetnek az alap menedzserei részére. Lazább szabályozásuk és zártkörűségük miatt egyedi, és gyakran kockázatosabb befektetési stratégiákat tudnak megvalósítani, mint más szabályozott tevékenységeket végző intézmények. Ez többek között az árfolyam csökkenésére spekuláló ún. short-pozíciókat, akár tőzsdén kívüli származtatott termékek felhasználását jelenti. Az ágazat mérete egyes becslések szerint meghaladja a 2 ezer milliárd dollárt, amely elmaradást jelent a válság előtti, 2007-es 2,5 ezer milliárdos értékhez képest.

VI.             Hová megy a pénz?

A pénz természetével kapcsolódó fejtegetésből kitűnt, hogy a pénz mai intézményrendszere kifejezetten ellenséges viszonyban áll a fenntartható fejlődéssel. Ám az sem közömbös, hogy a pénzt mire költjük el. Végső soron természetesen a pénzt fogyasztásra költjük,  <<<(((ez így erős, a „végső fogyasztás” kifejezés pontosabb. Az alapja az, hogy a gazdaság egésze végső soron a fogyasztást van hivatva biztosítani. De ebben a magánfogyasztás mára már kisebb hányadot jelent, mert a meglévő és jövőbeni termelési és társadalmi rendszerek (pld infrastruktúrák) csak közvetve szolgálják a végső fogyasztást) -FÁ)))>>> de az eddig vezető út, a fogyasztás elősegítésének útja is pénzzel van kikövezve.

A pénz intézményrendszere által kikövetelt növekedés csak növekvő fogyasztáson és termelésen keresztül érhető el. <<<(((ebbe a képbe beletartozik a civilizáció terjedése is, ami extenzív elterjedés. Érzékletesek az interneten található animációs filmek a villanyfogyasztás alakulásáról az utolsó kétszáz évben a Földkerekségen (vagy a gázé, vagy az úthálózaté, csatornázásé, autóhasználaté, autógyártásé stb). Ilyen a növekedésbe beleszámítandó iskolázottság terjedés, de vele együtt a funkcionális analfabétizmus terjedése. Amire a szerző utal, azt mellékhatásnak mondanám. A pénzrendszert, mármint a hitelpénzrendszert kalózfunkciók rátelepedése is jellemzi. A kalózfunkciók nem a főfunkciót jelentik. Nehéz a különválasztás, de a rendszer életképességének feltétele, hogy a kalózokat kivesse magából. Az eligazodást megkönnyíti, ha a kalózfunkciókat meg tudjuk nevezni. Tehát a mániákus városba toloncolás, amely ma is tart Magyarországon éppúgy, mint a világ legtöbb részén, egy kalózfunkciót szolgál, nevezetesen hogy a városi lakosokat meg lehessen sarcolni azzal, hogy fizetniük kell minél több létfeltételért (helyesebben minél több definiált vagy lappangó monopólium által üzemeltetett létfeltételért. Ilyen kalózfunkció az is, hogy három generációval ezelőtt még nem ismerték a kémiai mezőgazdasági szereket, gépeket. De amikor egy háztartás ellátásról volt szó, akkor igen hatékonyan, és környezetkímélően tudtak gazdálkodni …… a mai általános állapotokhoz képest. Ebből szakították ki az embereket tömegével, helyenként elképesztő embertelenséggel. A túltermelésnek vagy túlfogyasztásnak az is egyik oka, hogy megtámadják az önellátás lehetőségét jól megfontolt profit érdekből. -FÁ)))>>>  Ahhoz, hogy fogyasztani lehessen termelni kell, a több és állandóan megújuló termékszerkezet érdekében pedig termelő beruházásokra van szükség. A termelőberuházások azonban nem jöhetnének létre, ha nem lennének olyan közberuházások, amelyek biztosítják a termelőberuházások infrastrukturális hátterét. A termelő-, és közberuházások természetesen pénz nélkül sem jöhetnének létre. Ezt a fedezetet rendszerint egyrészt a magántőke, másrészt a banki hitelek, harmadrészt az állami támogatások biztosítják. Az arányok természetesen függnek a beruházás természetétől, a társadalmi és környezeti szempontoktól, a politikai környezettől, és a kapcsolati hálótól is. A következőkben a kereskedelmi banki hitelezéssel, és az állami támogatásokkal foglalkozunk röviden a fenntarthatóság szempontjából.

VI.1. Kereskedelmi bankok

Ahogy láttuk a „friss“ pénz, amit a jegybankok bocsátanak ki a kereskedelmi bankokon keresztül kerül forgalomba hitelként, és ezért rögtön adósságokat generál. Ettől a bajtól eltekintve az sem közömbös, hogy a bankok milyen hitelezési gyakorlatot folytatnak. Vajon muszáj-e, hogy egy bank csak a gyorsan és biztosan megtérülő beruházásokra nyújtson hitelt, vagy alkalmazhat bizonyos etikai megfontolásokat is, amelyek kapcsolatosak a társadalmi méltányossággal, vagy a környezet megóvásával? A bankoknak azt is alaposan át kell gondolniuk, hogy az ügyfelek mit terjesztenek róluk, mennyire tisztességes és átlátható a tevékenységük. A bankok tekintélyét és elfogadottságát alaposan megtépázta a devizahitel szerződések tisztességtelen volta, és az a tény, hogy egy válsággal terhelt időszakban magas hasznokat tudtak realizálni. <<<(((„tudtak” -FÁ)))>>>

A bankok tevékenységéből okkal, vagy ok nélkül kiábrándult tömegek lassan kikényszerítik az etikus bankok létrehozását, vagy a meglévők átalakítását. Az emberek egyre inkább nyitottak a felelősen működő cégek termékeire, szolgáltatásaira, így a pénzüket is ilyen bankra szeretnék bízni. Ezért talán nem véletlen, hogy a brit Co-operative Bank - az Egyesült Királyság legnagyobb etikus bankja - átvette a Lloyds 632 fiókját, amellyel korábbi mérete háromszorosára nőtt. <<<(((? -FÁ)))>>>

Az etikus, vagy közösségi, más néven „újbankok“ lehetőséget adnak a betéteseknek, hogy betéteik sorsát nyomon kövessék, és beleszólhassanak, hogy a bank milyen célra nyújtson hitelt.  <<<(((ha ezek a bankok pénzteremtő hitelt nem tudnak nyújtani, akkor kicsit a kisdobos takarékossági bélyeggyűjtésre emlékeztetnek. Az sem volt hiába való, de a helyzet lényegén nem sokat változtat. -FÁ)))>>> Ezzel lehetővé válik, hogy a betétesek pénze környezeti, szociális, vagy kulturális kezdeményezéseket segítsen megvalósítani. A közösségi bankok már eleve rendelkeznek preferencia listával, tudtára adják az ügyfeleknek, hogy mely tevékenységet nem támogatják (pl., fegyvergyártás, dohányipar), illetve melyekre nyújtanak szívesen hitelt. Ez utóbbiak közé tartoznak az ökológiai célok, a biogazdálkodás, a megújuló energia támogatása, vagy a kultúra, oktatás, egészségügy célterületei. <<<(((hiszem ha látom. De ha a sikeres hitelfelvevő ügyfelek is legalább a bank egyik szekciójának tulajdonosai lehetnének, az sokkal többet jelentene. Mert honnan vannak a betétek? Pénzteremtő hitelből. Tehát a pénzteremtő hitelnek a megtakarítási betétekbe eldugott monopóliuma nem számolódna fel. -FÁ)))>>>

Az etikus bankolás része, hogy a betétes lemondhat kamatának egy részéről, hogy ezzel kamatkedvezményhez juttassa az általa fontosnak tartott tevékenységet. A befektetéseknél így nemcsak a profit maximalizálása a cél, hanem a létrehozott társadalmi, környezeti haszon is. A közösségi bankok ügyelnek az átláthatóságra és ügyfeleiket rendszeresen tájékoztatják pénzük felhasználásáról.

A legismertebb etikus bankok a brit Co-operative Bank, amelynek átfogó etikai programja hét emberjogi, öt környezetvédelmi, négy nemzetközi fejlesztési és öt állatjóléti célt foglal magában; az 1980-ban alapított holland Triodos Bank, amely a fejlődő világban támogat kezdeményezéseket; az 1974-ben indított német GLS bank, amely kulturális, szociális és ökológiai területre fókuszál, és a tulajdonosai nem vesznek fel osztalékot sem. <<<(((önszervezés -FÁ)))>>>

VI.2. Közpénzek és támogatások

A közpénz olyan javak összessége, amelyet az állampolgárok bocsátanak közösségük rendelkezésére, és amelynek kezeléséről, költéséről, ellenőrzéséről az állam gondoskodik.  <<<(((kivéve a pénzteremtő támogatások elvi lehetőségét -FÁ)))>>> A valóság az, hogy az állam a gazdaság, helyesebben mondva polgárai teljesítményének egy jelentős részét adók és járulékok formájában elvonja, és ezeket a költségvetésen keresztül visszajuttatja a közjó (anyagi és szellemi javak és lehetőségek összessége, amelyek egy közösség tagjainak boldogulásához szükségesek, de amelyek előállítására önállóan nem, csak közösen képesek) biztosítására.

A közpénzek célja tehát a közjavak biztosítása. Azonban az állam nemcsak a közjószágokra, hanem a vegyes és magánjószágok gyarapítására is költi a közpénzeket. A különböző jószágok előállítása, fenntartása konfliktusban van egymással, tekintettel arra, hogy minden közjószág eredete a természet.  <<<(((ez hiányos bár nagyon hatásos megállapítás. A közjószágok egyik forrása lehet a természet, de csak az ember által birtokba vett, átalakított, felhasznált természet. Tehát önmagában a természet nem közjószág (legfeljebb közpréda, uratlan környezeti elem lehet). -FÁ)))>>> Ahogyan a fenntarthatóság elve diktálja, ez a konfliktus csak a környezeti rendszerek rugalmasságának határáig terjedhet, azon túl a közjavak kielégítését veszélyezteti.

A levegő, biológiai sokféleség, táj, a környezet szolgáltatásai eredetileg olyan tiszta közjavak, amelyek élvezetéből senki sem zárható ki, ezért ha tönkretesszük, akkor köz-rosszá változnak, és ez közvetve vagy közvetlenül mindenkit érint.  <<<(((A környezeti javakat közjavaknak mondani, vagy közszolgáltatásnak nem tudom, hogy mennyire célszerű, bár a problémát könnyebben kezelhetőnek tüntetheti fel. De valóban? -FÁ)))>>> Ennek a felismerését akadályozza, hogy amíg a természetből elsajátított köz, vegyes és magánjószágok élvezete azonnali, addig a környezeti köz-rossz halmozható, megoldása a jövőre halasztható. <<<(((ez a közgazdaságban a gazdasági tevékenység internalizált és externalizált feltételeinek, következményeinek a kérdése. Mi a célja a szakkifejezés megváltoztatásának? A kritikát az externalizált következményekkel, költségekkel szemben a közgazdaság is megfogalmazza. -FÁ)))>>>

A fenntartható fejlődés eszméjét és gyakorlatát követő államnak kötelessége lenne gondoskodni arról, hogy a társadalom gazdaság ne haladja meg a természet gazdaság teljesítményét, és a közpénzek felhasználása ne okozzon a társadalomnak köz-rosszat. A köz-rossz elkerülése nem azt jelenti, hogy az államnak a közpénzeket a környezet utólagos védelmére kellene fordítania, hanem a közpénzek felhasználásakor azzal a gondossággal kellene eljárnia, hogy a természeti közjó ne sérüljön a környezet terhelhetőségének határán túl.  <<<(((olyan példák merülnek fel emlékeimben, amikor öntözést évekig nem engedtek egy patakból, mert a békák, egyes halak és a patakba benőtt fűzfák élőhelyét a vízszint apasztásával sértenék. Erre a vízügynek külön friss diplomás munkatársai ügyeltek vétójogot hangoztatva a vízügyi döntésekben. Majd a 2010-es árvizeket követően a patakmedre kitisztították mindenféle fától, és a lefolyást gyorssá tették, mindenfajta öntözés nélkül. Hasonló volt a máig rendezetlen kokadi lepkeügy. Ismeretesek a zöldítések fonákságai. Tehát felnő-e majd az apparátus, hogy önérdekén túl valóban a természeti környezet hatékony megóvásában lehessen erős? -FÁ)))>>> Az is nyilvánvaló, hogy a természeti közjavak fenntartható használatát nem az oktatásra, egészségügyre, és más közjavakra fordított közkiadások veszélyeztetik, hanem a vegyes és magán-javakra kiadott közpénzek. <<<(((? -FÁ)))>>>  Ezek a kiadások elsősorban a fejlesztéspolitika területén testesülnek meg.

Hangsúlyozni kell, hogy a fejlesztéspolitikára költött közpénzek rendszerint eltörpülnek a többi közkiadás mellett, de szerepük a velük szerezhető befolyás révén jelentős. Az állam a befolyását a pénz hatalmi funkciójától kölcsönzi, miközben maga is a pénz hatalmától szenved a kamat és adósság okán. A kamat és adósság - ahogyan láttuk - az államot a folytonos gazdasági növekedésben teszi érdekeltté, <<<(((ha nem tisztázza a pénz eszközrendszer mivltát a mainál sokkal alaposabban -FÁ)))>>>  ezért a közpénzek egy részét a gazdasági növekedéshez szükséges feltételek biztosítására (intézmények megteremtése, infrastruktúrák kiépítése), vagy a gazdaság közvetlen támogatására költi. Az állam, nyakában a mindenkori hatalmon lévő politikai elittel, maga választja meg, hogy a társadalom és gazdaság mely érdekcsoportjait erősíti és melyeket gyengíti, vagyis a pénztől kölcsönzött hatalommal hogyan gyakorolja kegyeit azok felett, akiktől hatalmát kapta, és annak megtartását reméli.

A növekedést szolgáló fejlesztéspolitika tehát sokkal nagyobb mértékben támogatja a vegyes és magánjószágok gyarapodását, mint a természeti közjószágét.  <<<(((? -FÁ)))>>> Bár nyilvánvaló, hogy a természetet nem lehet pénzkiadásokon keresztül megvédeni, ahogy azt a jelenlegi szemléletben sokan gondolják, de még ebben a gondolkodási rendszerben is feltűnő, hogy a környezeti értékeket degradáló fejlesztési beruházások nagyságrendekkel meghaladják a lerontott környezet állapotjavítására szánt közkiadásokat.

Becslések szerint 2030-ig 71 billió - nagyjából a világ egy éves gazdasági össztermékének megfelelő - dollárt terveznek költeni a világon a közlekedési-, vízi-, elektromos-, és telekommunikációs infrastruktúrák fejlesztésére. Képzeljük el, ha ezek a fejlesztések megvalósulnak, akkor ezek milyen mértékben vesznek igénybe természeti erőforrásokat, újabb természetes ökoszisztémákat, és mennyi környezeti kibocsátást generálnak. Ezzel szemben egy alacsony karbonkibocsátású energiaszektor kialakítására 2050-ig 36 ezer milliárd dollárt kellene csupán költeni, ám ennek megvalósulása kétséges, amennyiben a jelenlegi probléma egyszerűsítése miatt egy ilyen szerkezet nem járulna hozzá a világ gazdasági össztermékének gyarapodásához.

A közpénzek felhasználásának egy speciális esete az Unió, ahol a közösséghez tartozó országoktól elsajátított közpénzek segítségével gyakorolja befolyását a brüsszeli bürokrácia. A csatlakozni szándékozó országok már a belépés előtt, az előcsatlakozási alapok felhasználásával megtapasztalhatták, hogy még egy szegény országnak is kicsinyke pénzösszeggel, hogyan lehet átalakításra kényszeríteni a csatlakozásra vágyók intézményrendszerét, és finoman kényszeríteni a szuverenitás részleges átadására. Mindenek felett a csatlakozás után az is kiderült, hogy az új szabályozás semmivel sem fog jobbat jelenteni a társadalmi újraelosztásban, vagy a környezeti terhektől való megszabadulásban. A Közös Mezőgazdasági Politika (KAP) támogatási rendszere kiváló példája annak, hogy egy jelentős támogatási rendszer milyen alacsony környezeti teljesítményt nyújt, miközben szavakban azt halljuk, hogy az Unió élharcosa a klímaváltozás és biodiverzitás csökkenés elleni harcoknak.

A KAP sokak szerint egy szociális eszköz a gazdaságilag elmaradt vidékek segítésére és a vidéki környezet megőrzésére. Az utóbbi évtizedben bekövetkezett változások a pénzt átcsoportosították, így a művelés alól kivont területekre és vidéki táj megőrzésének támogatására több gondot fordítottak. A meghatározott növények ültetésének támogatása helyett egységes összeg kerül kifizetésre a megművelt földterület nagysága alapján. A földalapú támogatás elvileg nagyobb szabadságot hagy a gazdáknak az alternatív, nem közvetlenül termelési célú földhasznosításra, hiszen a támogatást akkor is megkapja, ha nem termel semmit, csupán „rendben tartja” a területét. <<<(((ez a támogatás úgy tudom, eredetileg szociális célú volt. Magyarországon elhagyták mellőle a termelési támogatást, nem beszélve a piaci megjelenés hátráltatásáról, monopolizáltságáról. -FÁ)))>>>

A támogatásoknak ez a része nincs környezeti feltételekhez kötve, vagyis annak is jár, aki fenntarthatatlan, és annak is, aki netalán fenntartható módon használja a termőföldet.  <<<(((mivel szociális célú volt, hogy a falusi lakosságot megtartsa -FÁ)))>>> Noha teljesen világos elv, hogy közpénzen csak a közjót szolgáló tevékenységeket kellene támogatni,  <<<(((a lakosságmegtartás a közjót szolgálja -FÁ)))>>> ez mégsem érvényesül, a támogatás nem tesz különbséget azok között, akik negatív, vagy éppen pozitív externáliákat termelnek a társadalomnak. <<<(((a környezeti szempont fontos, de ha nincsen lakosság, akkor mire megyünk vele? Másrészt Ángyán József látványos melléfogása volt, hogy a brüsszeli környezetvédelmet akarta meglovagolni vidék-politikai stratégiájában. Nem volt neki nyilvánvaló az első lépésben, hogy a vidéki élethez való alkotmányos alapjogból kellene kiindulni (annak elismertetésére törekedni elsősorban). És ha van vidéki lakosság, annak lehet hatékony kályhákat ajánlani, meg hatékony kertművelést és sok mindent. -FÁ)))>>>

A KAP esetében kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy a közjóról tévesek az elképzelések. Ugyanis a KAP legfontosabbnak mondott célja, hogy az élelmiszerek alacsony árán keresztül mindenki számára biztosított legyen az elegendő élelmiszer.  <<<(((két világháború miatt az élelmeiszerstratégia alapjává vált Európában, hogy a piaci hatásokat nem engedik rá a stratégiai élelmiszertermelésre, de legalábbis mérsékelik -FÁ)))>>> Ez a gondolkodás mára a következő helyzetet teremtette. A támogatási rendszerek miatt relatívan olcsó az élelmiszer mindenki számára. Olcsó annak is, aki a tényleges árat is képes lenne megfizetni, megfizethető annak, aki az árat képes megfizetni, és drága azoknak, akik az olcsó árat sem képesek megfizetni. Összességében ez az élelmiszer-alapanyagok és kész élelmiszerek erkölcstelen szintű pocsékolásához vezet (a jóléti társadalmakban nagyjából a fele végzi a kukában). <<<(((de ha jön a háború, akkor mások lesznek a szempontok -FÁ)))>>>

A valódi közjó azonban nem az olcsó élelmiszer, hanem azok az ökoszisztéma szolgáltatások, amelyek biztosítják az életünkhöz nélkülözhetetlen javak fenntartását és megújítását.  <<<(((majd ha mindenkinek lesz ökológiailag kifogástalanul működő kiskertje, gyümölcsöse, kaszálója, állatállománya, akkor talán halványulhat némileg a háborús megfontolás súlya. Olyan ez, mint a leg-pince. Kívül esik a piacgazdasági megfontolásokon. -FÁ)))>>> Azzal, hogy a KAP az olcsó élelmiszert támogatja, a fogyasztás növelését és a pocsékolást serkenti, amelyek miatt területeket, ökoszisztémákat, erőforrásokat és a közjó egy lényeges darabját áldozzuk fel fölöslegesen. Álszent viselkedés tehát, amikor a KAP zöldítéséről beszélünk, mert az olcsó élelmiszerár fenntartása nem elég jó szociális intézkedés, környezeti szempontból pedig kifejezetten káros.

VII.  A pénztőke, a reálgazdaság, és a természeti tőke viszonya

A pénztőke piramisa a pénzgazdaság és a reálgazdaság részekből tevődik össze. A pénzgazdaság alapzata a globális pénzügyi eszközállomány, amely magába foglalja a pénzintézetek és a pénztulajdonosok összes pénzügyi eszközét. Ennek teljes összege 2010-ben kereken 600 billió dollár volt. A pénztulajdonosok - a háztartások, vállalatok, állam - pénzvagyona 335 billió dollárt tett ki. A reálgazdasági rész alapzata az eszközalapok, amely a különböző szektorok tényleges és virtuális eszközeit foglalja magába, mint amilyenek a gyárak, farmok, infrastruktúrák és szellemi tulajdon értékei. Ezt 2010-ben 210 billió dollárra értékelték. Ez termeli ki a teljes GDP-t. A valós gazdasági kibocsátás 2010-ben 63 billió dollár volt. A piramis csúcsán az éves gazdasági megtakarítás van, ez a GDP szabad, felhasználható része, amelyet az eszközalapok megújítására és új befektetésekre lehet felhasználni. 2010-ben ez 15 billió dollárt tett ki.

Amíg a világgazdaságban a különböző termékek és szolgáltatások kibocsátási rátája csökkenni látszik az utóbbi évtizedben, addig a globális pénzügyi eszközök gyorsan bővülnek.  <<<(((ezt mindig hallom. De nem teszik hozzá a feltételezhető halmozódás %-át. Más oldalról nézve, ha a reálértéket és a pénzmennyiséget egyenlőnek tekintem, akkor máris van egy arányszám a tényleges (tehát nem a kimutatott, bevallott) halmozódásre a pénzeszközökben. -FÁ)))>>> Mint a fentiekből láthatjuk 2010-ben 600 billió dollár volt a globális pénzügyi eszközállomány, közel tízszerese a globális gazdaság kibocsátásának. A teljesítmény és a pénztöbblet közötti különbség főleg a pénz vásárlóerő veszteségét (infláció) tükrözi. <<<(((elméletileg ez nem feltétlenül állja meg a helyét. Éppen a korábban a tanulmányban utalt jövőbeli teljesítményeket megelőlegező hitelek hatása miatt. Tehát ha a jövőbeli befektetéseket megtérülőnek ítélik, akkor nincsen inflációs hatás. Ha viszont a várakozások nem teljesülnek, akkor beszélnek kipukkad lufiról, összeomlásról. Ami talán ki sem kerülhető. De mert a világ nagyobbik része még mindig olyan követő gazdaság, amely másutt bevált technológiákat telepít, ezért az extenzív gazdasági növekedésnek van egy a világháború után „helyreállítódási növekedési fázisnak” mondott sajátsága. Itt nem a világháború rombolta le a gazdaságot, amit ha újjáépítenek, akkor az újjáépítés ismert módon nagyobb lendületű lehet, mint az azt követő gazdasági trend. Tehát a világ egy részének felzárkózása is belejátszhat a 10-szer annyi pénz van mint amennyi reálérték megállapításba. -FÁ)))>>>

Mit jelent ez környezeti szempontból?

A közgazdászok általában bíznak a piaci folyamatokban, és talán igazuk is lenne abban, hogy a piac jól szabályoz, vagyis visszaszabályozza a túlpörgést, ha ők maguk nem éppen azzal foglalkoznának, hogy a lassuló, vagy stagnáló gazdaságot hogyan lehet újraéleszteni.

A tendenciákból valóban az látszik, hogy a túl sok pénz a megnövekvő kockázatok miatt nem fejti ki azt a hatást, amit a pénzeszközök bőséges rendelkezésre állásától elvárnánk. Ez a helyzet is igazolja, hogy a pénz teljesítménye nem annak mennyiségétől, hanem forgási sebességétől függ, és az áramlás lelassítása, akadályozása gazdasági válságokhoz vezet.  <<<(((ezt ide be lehet hozni? -FÁ)))>>> Ugyanakkor ez a fékező hatás nem sokat javít a környezeti terheléseken, hiszen környezeti terhe a kockázatos befektetéseknek is van. Még akkor is, ha egy-egy beruházás következményeként létrejövő üzem csődbe megy az alacsony kereslet miatt, akkor is tetemes erőforrást, és feltehetőleg érintetlen ökoszisztémát emésztett fel. A legszomorúbb tanulság, amit le kell vonnunk, hogy a tőke piramis számol a teljes pénzeszközök állományával, az eszközalapokkal, vagyis a reálgazdasággal, de egyáltalán nem számol a természeti tőkével, amely pedig a piramisban az eszközalapok alapja lenne. <<<(((a természet nem internalizált javaival nem számolt. Ami visszafelé is elsülhet, mint azt Mao-nak a verebek elleni küzdelménél is lehetett tapasztalni. Nekem mint laikusnak néha felmerül, hogy megtanulják kivonni a CO”-t a természetből és ha túlzásba viszik? Ilyesmit nem lehet piaci automatizmusokra bízni sosem. Ez mindig emberi lehetőség, felelősség, kockázat marad. A gazdaság egésze, benne a piac, a pénz emberi eszközrendszer. Ha ránk dől, akkor rosszul csináltuk, vagy nincsen szerencsénk. Tehát oda kell figyelni. Amivel maximálisan egyetértek, hogy a piaci demagógiát pénzügyben is és általában közgazdaságban el kell utasítani, mert az ugyanolyan átverés lehet, mint a devizahitelek mára gyengülő meséje. -FÁ)))>>>

VIII.   A természeti tőke és a pénz

A tőke piramisból, ahogyan láttuk, hiányzik a természeti tőke, <<<(((az európai klasszikus közgazdasági fogalmak szerint termelési tényezőnek kellene nevezni a természeti erőforrásokat. Ez volt az első termelési tényező, amit a fizikraták megneveztek „föld” néven. Ide tartozott a szántóföldön kívül a mező, erdő, vizi közlekedési útvonal, a bányakincs stb. Tehát a levegő tisztasága is ide tartozna a fiziokraták szerint ha élnének. A tőke fogalma D. Ricardóhoz köthető mint termelési tényező. A lényege, hogy tőkés elvek szerint működtetett termelés, tehát profitra törekvő termelés. Ricardótól származik az az elv, hogy a tőkés termelésnek előnye van minden mással szemben, tehát a feudális, a kisipari vagy mai szóval a nonprofittal szemben. Aztán jöttek évszázadok és sokmindent úgy megtekertek, hogy még a klasszikusok sem ismernének rá. Ricardo biztos nem értene egyet a földnek a szabad tőkejószággá definiáló uniós határozatokkal, szerződésekkel. Érdekes viszont látni egy ökologikus törekvésű tanulmányban a „természeti tőke” szóösszetételt, mert ha mélyére nézünk a fogalmaknak, akkor ez nem tartható. -FÁ)))>>>  mintha javainkat képesek lennénk csak pénzzel és a reálgazdasággal előállítani. Talán nem véletlen, hogy nem tartjuk számon a természeti tőkét, hiszen akkor állandóan azzal kellene szembesülnünk, hogy miközben a pénztőke piramisa gyarapszik a természeti tőke alapzata fogyatkozik.

VIII.1. A természeti tőke értékelése <<<(((illetve a természeti erőforrás értékelése -FÁ)))>>>

A természeti tőke az emberi jólét, egyben a gazdaság alapja. A természeti tőke fogalmát a környezetgazdászok nagy nemzedéke fogalmazta meg a huszadik század kilencvenes éveiben. Daly (1994) a természeti tőkét olyan jószágnak tekintette, amely biztosítja a természet szolgáltatásainak folytonos áramlását, és a kézzel fogható természeti erőforrások létrehozását. Egyszerűbben a természeti tőke ökoszisztéma vagyonból és természeti erőforrásokból áll. <<<(((téves szóhasználat, amelyet nem fog elbírni a gyakorlat. Amint kb 2015-ben vagy 2013-ban volt egy nyelvész konferencia Budapesten, ahol az orosz résztvevő azt nyilatkozta a tv-nek, hogy amíg a fasiszta meg a kommunista jelzőt használják akár aktuálpolitikára akár a XX. század történelméről értekezve a közbeszédben, értve alatta a szakmai közbeszédet is, addig fogalmunk sem lehet a XX. század történelméről, mert ezek a kifejezések elzárják előlünk a valóságot. És szemléltetésül mindjárt jött Ukrajna, hol az amerikai meg európai politikusok a fasiszta pártot támogatják, szövetségre léptek vele. Az orosz nyelvész nyilatkozatára emlékezve ezek olyan sablon elnevezések, amelyekre hivatkoznak, amelyekhez érzelmi töltetet kapcsolna, de amelyeknek nincsen lényegi valós jelentése. -FÁ)))>>>

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) egy ideje már szorgalmazza, hogy a „föld ingyenes szolgáltatásait” értékeltetni kell, és a biológiai veszteségeket is be kell árazni. A koncepció alapján az UNEP megjelentette a „Towards a global map of natural capital: key ecosystem assets“ nevű kiadványát, amely a természeti tőke globális feltérképezéséhez igyekszik módszertani útmutatást adni. <<<(((olyan ez, mint a segédismeretlen, engem legalábbis arra emlékeztet. Mert közvetlen értelme e szóhasználatnak nincsen. Aki megoldáson töpreng, az nem nehezíti a helyzetét félredefiniált fogalmakkal. -FÁ)))>>>

A természeti tőke értékének a GDP-ben is tükröződnie kellene. Elképzelések szerint „kimerítési díjat” kellene beépíteni a GDP-be, hogy a természeti erőforrások - olaj, földgáz, ásványok, halállomány, erdők - használata követhető legyen, és a „természeti tőke” apadása mérhetővé váljon. Mások a környezetszennyezésre visszavezethető betegségek - mint az asztma vagy az ipari melléktermékek okozta korai elhalálozás - kórházi ellátásának költségeit is levonnák a GDP-ből. Ezek a módszerek akár jelentősen is csökkentenék a nehéziparra és az agráriumra alapozó országok GDP-jét, míg a szolgáltató szféra dominanciájára alapozókat ez kevésbé érintené, és persze elfednék a környezeti átterheléseket. A koncepció kapcsán olyan új fogalmakat ismerhetünk meg, mint a természet beárazása, értékelése, megfizetése, finanszírozása. Ahogy George Monbiot, a Guardian weboldalán 2014-ben írta, a természetet többé nem hívjuk természetnek, az ma már természeti tőke,  <<<(((ez vagy hibás fordítás, vagy originális értelmetlenség. -FÁ)))>>> az ökológiai folyamatokat ökoszisztéma szolgáltatásoknak nevezzük, a hegyeket, dombokat, folyókat pedig zöld infrastruktúrának. Azok, akik ezt az elképzelést támogatják, arra hivatkoznak, hogy mivel eddig nem értékeltük a természeti tőkét, így nem vált láthatóvá, hogy az mit jelent a számunkra pénzben, és így talán meggyőzhetők az emberek, hogy ezt nem lerombolni, inkább védeni kellene. Továbbá ezen a módon több pénz szerezhető természetvédelmi projektekre, mint eddig.

Monbiot szerint azonban ez az út még inkább a romlásba vezet, mivel olyan javakat kíván értékelni, amelyek nem összehasonlíthatók más javakkal, éppen ezért pénzben nem is kifejezhetők. <<<((( mert a pénzben kifejezett árnak más a célja -FÁ)))>>>  Jutta Kill, a Fern klímaváltozási kérdésekért felelős koordinátora a World Rainforest Move- ment (Nemzetközi Esőerdő Mozgalom) „Trade in Ecosystem Services“ című kiadványában az ökoszisztéma szolgáltatások megfizetésének lehetőségét a rombolás engedélyezésének nevezi.

„A pénz egyneművé tesz mindent, amihez csak hozzáfér“ írja Eisenstein a „Megszentelt gazdaságtan¹' című könyvében.  <<<(((az egy nehéz olvasmány, mert ezotérikus közhangulat felé lépked. -FÁ)))>>> Igen, hiszen összehasonlításra használjuk, ezen keresztül hasonlítjuk össze azokat a dolgokat, amelyeket egyébként lehetetlen összehasonlítani.

A pénz világa azonban ezzel mit sem törődve adja össze a körtét az almával, az egyedit az általánossal, a mérhetetlent a mérhetővel. A természeti javak értékelése, tőkévé, pénzzé tétele most erre készül, a pénz hatalma és ellenőrzése alá vonni a természetet is. <<<(((ez így van, és ebben nagy segítségére van egy tájékozatlan közvélemény, amely nemcsak a pénzteremtő és a megtakarítás közvetítő hitel között nem tesz különbséget, hanem fogalmi kétértelműséget elfogadva a tőke és termelési tényező között, megnehezíti a tőkés elvek korlátainak kijelölését (mert azontúli megjelenése már csak álca lehet, nem pedig funkció szerinti tőkés működés) -FÁ)))>>>

Amennyiben a természeti tőkét a gazdasági növekedés részévé tesszük, azzal csak megerősítjük azt, ami eddig is történt, nevezetesen, hogy a növekedés tönkretette a természetet. Ezért nem csodálkozhatunk azon, ha a fenti elképzeléssel szemben megfogalmazott általános kritika szerint a természet kisajátítása magáncélokra, a természeti javak pénzbeni kifejezése és árucikké degradálása csak még nagyobb egyensúlytalansághoz vezet természetes környezetünkben, és ellene van etikai elveinknek. A biodiverzitásért dolgozó kapitalizmus üres ígéret.

VIII.2. A természet finanszírozása

A természeti javak megőrzésének egy másik új területe a természet finanszírozása.  <<<(((ez nagyon hatásos kifejezés, de megint félre vihet. -FÁ)))>>> Az un., innovatív finanszírozási mechanizmusok között felmerül a zöld áruk piacának elősegítése, a zöld adóreform, vagy az üzleti szervezetek direkt támogatása civil szervezetek vagy programok részére. Az innovatívnak tartott megoldások frontvonalában szerepelnek a kárpótlási mechanizmusok, vagyis hogy a biológiai sokféleségben okozott elkerülhetetlen veszteségeket, miként lehet kompenzálni.

Kárpótlási mechanizmus a biodiverzitás veszteségekért

A biodiverzitás kárpótlás (biodiversity offsetting) célja, hogy egy-egy fejlesztési projekt során ne következzen be nettó biodiverzitás veszteség, sőt lehetőleg nettó nyereség jöjjön létre. Ennek érdekében a projekt során mindent meg kell tenni, hogy megelőzzék, vagy csökkentsék a biodiverzitás veszteségeket, ám az elkerülhetetlen károsodásokat valahol kompenzálják, kárpótolják.

A fő kérdés, hogy lehetséges-e elérni a nettó veszteség teljes elkerülését. Tegyük fel, hogy egy zöldmezős beruházás felszámol egy természetes élőhelyet, és máshol egy lerontott helyen újjá építenek egy hasonló élőhelyet. Tekintettel arra, hogy a kompenzálásban pénzt használnak, amely erőforrások fogyasztását, és környezeti terhelést testesít meg, így nyilván nem valósul meg, hogy ne legyen nettó veszteség. A veszteség nélküliség csak látszat, mert nem érzékeljük az átterheléseket, amelyeket az erőforrásfelhasználás hoz létre a globális környezeti térben. Nettó nyereséget akkor lehetne csak elérni, ha minden új fejlesztés degradált területen valósulna meg, és azért kárpótolnánk a természetet, mert megakadályoztuk ennek a területnek a természetes gyógyulását. Vagyis egy szintén degradált területet állítanánk helyre cserébe máshol. Egy ilyen szabály valóban növelhetné a biológiai sokféleséget, de még itt is fellép a mesterséges létesítés környezeti költsége. A kárpótlási mechanizmusok legnagyobb veszélye abban áll, hogy ennek a lehetősége engedélyt ad a rombolásra. Vagyis, ha kárpótolok, akkor már nem kell adott helyen a legnagyobb gondossággal eljárnom. <<<(((ezek fűnyíró elvű megoldások. Tényleges előrelépést az hozhat, ha megnevezhetővé válnak a tényleges ökológiai összefüggések, állapotok. Mert amint a statika segítségével építenek viszonylag jó hidakat, úgy az ökológiai elvek ismeretében lehetne viszonylag jól összeilleszteni a beruházásokat az ökológiai folyamatokkal, életközösségekkel. -FÁ)))>>>

Összességében a természetben okozott károk pénzzel nem megválthatók, mivel pénzzel nem helyrehozhatók. A pénz elköltése tovagyűrűző fogyasztást testesít meg, ezért szétkapcsolhatatlan a természeti erőforrások igénybevételétől, a környezeti kibocsátástól, és más ökoszisztémák károsításától.

IX.      A jó ötletek - Kísérletek a fenntarthatatlan világ kezelésre

A fenntarthatatlan világ bajaira adott válaszokat már az elején muszáj elkülöníteni a hivatalos válaszokra, és a nemhivatalos javaslatokra. A hivatalos válaszokat globálisan az ENSZ, regionális szinten az államszövetségek, nemzeti vonatkozásban a nemzeti kormányok fogalmazzák meg. A válaszokra az apró, javító intézkedések a jelIemzők, gyökeres reformokról, a fenntarthatatlan világ okaira irányuló megoldásokról szó sincs. Szakemberek, szakintézmények, szakpolitikák, és ezekhez rendelt pénzeszközök hivatottak a globális válságtünetek megoldására, és senki sem veszi komolyan azt a felismerést, hogy az emberiség problémái egy rendszerben működnek, és nem oldhatók meg elkülönült intézményekkel.

IX.1. Hivatalos válaszok

A hetvenes években a világ felfedezte a gazdasági növekedés árnyékát, a környezeti és társadalmi problémákat, és azokra megpróbált választ adni Rióban, majd az ott elindult és máig tartó folyamatban. Az ENSZ „Közös jövőnk” jelentése szerint egy, az eddigiektől eltérő, erőteljes, fenntarthatónak mondható gazdasági növekedés biztosíthatja a megoldást, amelynek hasznai igazságosan terülnek szét a társadalomban, és amely nem haladja meg a környezet rugalmasságát, az erőforrások regenerálódásának ütemét. Vagyis a fenntarthatatlan világ problémái csak a fenntartható gazdasági növekedésen keresztül orvosolhatók, azon a növekedésen keresztül, ahol a gazdasági termék úgy nő, hogy közben a környezeti terhelés csökken. A gyakorlatban a gazdasági jót megfosztjuk a környezeti rossztól.

Az eredményt ma már ismerjük, a gazdasági növekedés erőteljes lett, ám sem a kívánt igazságos elosztás, sem a környezeti terhek növekedésétől való szétválás nem valósult meg. Az éghajlat és a biológiai sokféleség védelmére létrehozott két nemzetközi egyezmény teljesítménye pedig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megállítsa a környezet romlásának folyamatait. Ráadásul még e szerény törekvéseket is felülírta a pénzügyi és gazdasági válság, amely újabb kiútkeresést indított el, de nem a fenntartható fejlődés, hanem a gazdaság talpra állításának irányába.

A gazdasági válságra adott gazdasági válaszok többé-kevésbé egységesek abban, hogy a talpra állás titka a fogyasztás növekedésének serkentésében rejlik, abból a célból, hogy a gazdaság ismét növekedésnek induljon. Az eltérések nagyjából arra korlátozódnak csak, hogy ezt miként lehet elérni. A meghatározó (keynesiánus) válasz szerint, a közkiadások növelését és az adócsökkentések egyfajta keverékét kell használni a fogyasztás ösztönzésére. A gazdaság helyreállásához pedig befektetésekre, hitelekre van szükség, amiért is az államok közpénzeket fordítanak a banki szektor megszilárdítására. Mint ismeretes ezek a mentőcsomagok 2008-ban majdnem elérték a világ gazdaság össztermékének 5%-át.

Sokan abban reménykednek, hogy ezeket a befektetéseket az energiabiztonságba, az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó infrastruktúrákba, valamint a természet- és környezetvédelembe irányítva, több hasznot is elkönyvelhetünk egyszerre. Ebben az elképzelésben egy újabb, de most zöldnek nevezett New Deal ölt testet, hívén, hogy egy 'zöld ösztönző csomag' kimagaslóan érzékeny válasz a gazdasági válságra. Rövidtávon munkahelyeket és gazdasági talpra állást kínál, középtávon energiabiztonságot és technológiai innovációt, hosszú távon pedig fenntartható jövőt a gyermekeink számára. Mindazonáltal, még a legzöldebb 'keynes-i' ösztönző program is visszatérést jelent a folytonosan növekvő fogyasztás feltételrendszeréhez, és elkerülhetetlen, hogy a növekvő fogyasztás ne járjon a környezet terhelésének abszolút értelmű növekedéséhez. <<<(((a rabszolgaság irányáról le kellene térni. A pénzhasználati alanyi jogokat meg kellene fogalmazni és alapul venni. Keynes a maga idejében jelezte, hogy ő barkácsol, el kell jöjjön egy korszak, amikor a barkácsolásnak véget vetnek. Nem lehet a végtelenségig sejt nélküli emberi testekben gondolkodni. -FÁ)))>>>

A válságok hivatalos kezelésében szóba sem jön a valódi okok feltárása, noha néhány szokatlan hang megjelenik a hivatalos oldalon is, amelyek már mélyreható reformokat sürgetnek, köztük a pénzügyi reformokat is. Ezek sorában szükséges megemlíteni a Jackson- és Stiglitz-jelentéseket. <<<(((? -FÁ)))>>>

IX.1.1. A Jackson-jelentés

Tim Jackson professzor az angol Fenntartható Fejlődés Bizottságának Közgazdasági Bizottsági tagja „Jólét növekedés nélkül?  <<<(((vajon valahol megjelenik-e az irodalomban, hogy az exponenciális függvény kontroll nélküli alkalmazásával kellene felhagyni? Mert ha igen, akkor igen egysíkú ez a kritika a fennálló gyakorlattal szemben. Ezen túl ugyanis általában kellene ellenőrizni a matematikai algoritmusok alkalmazásának közgazdasági tartalmát? -FÁ)))>>> Átalakulás a fenntartható gazdaságba” címmel jelentette meg stratégiai fontosságú jelentését. A dokumentum szerint a gazdasági növekedésnek együtt kellene járnia a jóléttel. A magasabb jövedelmek jobb választási lehetőségeket, gazdagabb életet és emelkedő életszínvonalat kellene, hogy jelentsenek, mindannyiunk számára. A növekedés ahelyett, hogy a legrászorultabbak életszínvonalát emelte volna, a világ népességének nagy része számára semmit sem nyújtott. A gazdagság a kevés szerencsésnek jutott. <<<(((ez egy rettentően hamis érv, a Szovjetunióban is kiderült, hogy sosem gondolták komolyan. Nem mennyiségi, hanem minőségi változásban kell gondolkodni (túl a csalással szerzett pénzek divatjának fékezésén). A pénzhasználati jogok, módok, szintek rendszerét kellene rendbe tenni, és a pénzhasználó aktivitásától, önszervező képességétől függővé tenni egyénileg és közösségileg. -FÁ)))>>>

A dokumentum érdeme, hogy rávilágít arra, hogy egy olyan világ, amiben minden ugyanúgy mehet tovább, mint eddig, egyszerűen elképzelhetetlen. Az éghajlatváltozás, a fosszilis tüzelőanyagok fogyása, az eltűnő biológiai sokféleség és a globális egyenlőtlenség mind olyan kérdések, amelyek az elmúlt évtizedben könyörtelenül megjelentek a nemzetközi politika napirendjében. <<<(((érdekes a CO2 vita -FÁ)))>>>

A jelentés elismeri, hogy a szegényebb nemzeteknek gazdasági fejlődésre van szükségük, ugyanakkor megkérdőjelezi, hogy a már gazdagok állandóan növő bevétele megfelelő politikai cél-e egy ökológiai korlátokkal rendelkező világban. Vagyis kétségbe vonja a folyamatos gazdasági növekedés követelményét és felteszi a kérdést: elérhető-e a jól-lét növekedés nélkül? <<<(((a pénzben kifejezett összesítő adatok nem abszolút számok, hanem mindig viszonylagosak, amelyek nemcsak a felmért javak mennyiségétől függenek, hanem a számszerűsítés módszerétől is és még egy sor tényezőtől Mint ahogyan egy képlékeny műanyag kádban a vízfelszín függ a benyomódásoktól. -FÁ)))>>>

A jelentés meggyőződése, hogy a jelenlegi pénzügyi, gazdasági és ökológiai válság közös oka maga a növekedés.  <<<(((hogy hány autó meg mennyi növényi permetezőszer stb. De ezek naturális mennyiségek. A pénz mérőszámait önmagukban megfogni semmit sem ér. -FÁ)))>>> A növekedés hajszolása magával vonta a fogyasztás növekedésének szükségességét, és az ehhez szükséges pénzügyi források előteremtését, még olyan áron is, hogy a válságot magában hordozta. Ugyan eddig mindenki tudta, hogy a működő modell ökológiailag fenntarthatatlan, de most az is kiderült, hogy gazdaságilag sem az.

Következtetésként nem marad más, mint a jól-létet kell újjá értelmezni, és ahhoz az állandó gazdasági növekedés helyett új biztosítékot találni, olyat, amely nem teszi tönkre sem az emberi, sem az ökológiai kapcsolatokat. A jól-lét követelményei jóval túlmutatnak az anyagi jellegű létfenntartáson. A jól-létnek szociális és pszichológiai dimenziói vannak. Ahhoz, hogy az ember jól érezze magát, tudnia kell szeretetet adnia és kapnia, örömét kell lelnie abban, hogy tiszteletben tartják, hasznosan kell tevékenykednie, tartoznia kell egy közösséghez, amelyre támaszkodhat.

Ám ezeknek a feltételeknek a kielégítése mellett is, mindig lesz egy anyagi feltétel is, amelyet korlátos lehetőségek - egyrészről a világ népességének nagysága, másrészről a bolygó ökológiai rendszerének végessége között lehet csak kielégíteni. Az emberiségnek tehát úgy kell jól-létben élnie, hogy kevesebbet fogyaszt. <<<(((Ha önmagában a pénzügyet tekintjük, akkor egy újszülött potenciális vásárlóerőt és potenciális kínálatot egyaránt kell jelentsen. Ez az egyik (nem egyetlen) pénzügyi kulcs, amit kezelni kell tudni. Ez a potenciális kereslet és kínálat megfogalmazás ha belegondolunk a részletekbe, akkor azt jelenti, hogy potenciálisan meg kell legyenek a lehetőségek elvileg a jövedelemforrások mindenféle fajtájához (segély, munkabér, bérjövedelem, vállalkozási haszon stb), és az ő hajlandósága, teljesítménye, és természetesen kultúrája meg egyéni adottságai általi kontrollokkal. De ennek az ideának a közelébe nem érhetünk, ha a legrugalmasabb és az önszervezést leginkább segítő pénzteremtő hitelre mint szörnyűségre gondolunk vagy éppen semmit nem tudunk róla. Holott a mélyben a pénzteremtő hitelezés és a megtakarítás közvetítése közti „konkurencia” kezelése döntő társadalompolitikai állásponttá nőheti ki magát. Természetesen nem mindegy, hogy az irreálisan koncentrálódott megtakarítási pénzekről van szó vagy a kismegtakarításokról. De hasonlóan az sem mindegy, hogy nagybefektetői gigahitelekről van szó vagy az egyéni egzisztenciák vagy vállalkozások önszervező hiteligényéről. -FÁ)))>>>

A jelentés megkérdőjelezi a gazdasági növekedés és a környezet terhelésének elválasztási lehetőségét is. Ugyan a relatív szétválasztásra számos példa hozható, az abszolút szétválasztást semmi sem igazolja, noha ökológiai biztonságunkhoz éppen erre lenne szükség.

IX.1.2. A Stiglitz-jelentés

2008 februárjában, a Francia Köztársaság elnöke, Nicholas Sarkozy, elégedetlen lévén a gazdaságról és a társadalomról szóló statisztikai információkkal, felkérte Joseph Stiglitzet (a Bizottság elnöke), Amartya Sent (tanácsadó) és Jean Paul Fitoussit (koordinátor), hogy alakítsanak egy bizottságot, amelyet később „Bizottság a Gazdasági Teljesítmény és a Társadalmi Fejlődés Mérésére” névre kereszteltek. A Bizottság célja az volt, hogy felmérjék GDP, mint a gazdasági teljesítmény és a társadalmi fejlődés jelzőjének korlátait,  <<<(((ennek akkor már 20-30 éves kritikája volt -FÁ)))>>> beleértve a mérésével kapcsolatos problémákat is; megvizsgálják, milyen további információkra lehet szükség ahhoz, hogy a társadalmi fejlődést jobban kifejező indikátorok készüljenek; elemezzék alternatív mérési módszerek megvalósíthatóságát, és megvitassák, hogy hogyan lehet bemutatni a statisztikai anyagokat megfelelő módon.

A jelentés megkérdőjelezi, hogy a jelenlegi adatok alkalmasak-e egyáltalán a társadalmi jól-lét mérésére. Hosszú ideje világos, hogy a GDP alkalmatlan mérőeszköz a jól-lét időbeli változásának mérésére, különösen, ami annak gazdasági, környezeti és társadalmi vonatkozásait illeti. Ha rosszak a méréseink, akkor rosszak lesznek a döntéseink is.  <<<(((ha rosszak a méréshez használt fogalmaink idea-alapjai (deduktív fogalmi alapjai), akkor rosszak lesznek a mérések is. -FÁ)))>>> Mivel ma általában azt vizsgáljuk, hogy milyen fejlesztési stratégiák, projektek támogatják legjobban a gazdaság növekedését, ezért nem fordítunk figyelmet a környezet lerontására, vagy a szociális problémákra. Például, a GDP növekedése ellenére növekedhet az egyenlőtlenség, a gazdaság nő, de ettől még egyre több ember rosszabb anyagi helyzetbe kerül. Vagy a közlekedési dugók növelhetik a GDP-t a megnövekedett üzemanyag-fogyasztás révén, azonban nyilvánvalóan nem növelik az emberek életminőségét. <<<(((nem a számszerű összesítések elemzése a kulcs, bár az sem árt -FÁ)))>>>

A mérések elégtelen voltára világít rá a gazdasági válság is, ugyanis a jelenlegi mérések alapján kapott mutatók nem jelezték időben, hogy az utóbbi években elért növekedés a válság évének rovására történt.  <<<(((sokan jelezték előre, hogy a 90-es évek meggondolatlan deregulációs lépései ide fognak vezetni. Még nagyobb bajokat is jósoltak. Egyáltalán nem volt ismeretlen a baj és nem volt váratlan a törés. A tét az volt, hogy meddig lehet megerőszakolni hatalmi erővel a gazdasági összefüggéseket. -FÁ)))>>> Ugyancsak a hiányosságokra mutat rá a legtöbb környezeti probléma növekedése, amelyet azért nem veszünk kellő komolysággal, mert nem jelenik meg az értékük a legfőbb mutatónkban. <<<(((egyébként a csendes óceáni szemétszigetek kezeléséhez nem tudom, hogy miféle profit szempontok kellenének. Az indiai és kínai folyók deltájában szükségállapotot kellett volna kihirdetni, mint az olajfoltok ügyében, és aztán felfele a folyókon szűrni a szemetet mind feljebb. Ez ha hasonlatot keresünk, katasztrófavédelmi vagy akár háborús szemléletet igényelne és nem pénzügyit. Illetve ha pénzügyit, akkor a PET-palackok forgalmazóitól megkövetelni a palackok összegyűjtését. Korábban a tejesüvegekkel ez ment. A gond az, hogy a 90-es évekre szinte kontroll nélkülivé vált a nagy monopóliumok működése. És az ő létüket, hatalmukat tény-alapnak tekintve kezdett még a korábbinál is nagyobb sorvadásba a pénzügyi szemlélet. Egyre egysíkúbb, egyre hamisabb pénzügyi érvelések születtek. Elég a magyar rendszerváltás ideológiai indokaira gondolni. De egy elméleti tanulmány ettől a trendtől elszakadhat. -FÁ)))>>>

A jelentés különbséget tesz a jelenlegi jólét és a fenntarthatóság értékelésében, azaz, hogy mennyire lehet mindezt hosszú távon fenntartani. A jelenlegi jólét egyaránt kapcsolódik a gazdasági forrásokhoz, mint például a jövedelem, és az emberek életének nem gazdasági jellegű vonatkozásaihoz (mit csinálnak, és mit csinálhatnak, hogyan éreznek, és a természeti környezethez, amiben élnek). Az, hogy ez a jólét mennyire tartható fenn az idők során, attól függ, hogy azt a „tőkét”, ami számít az életünkben (természeti, fizikai, emberi, társadalmi), tovább adjuk-e a következő generációknak.

IX.2. Nem hivatalos javaslatok

Jól lehet a fenti gondolatok időszerűek, de mint látható, nem kínálnak módszert a környezetet kizsákmányoló, és a társadalmi igazságtalanságot újratermelő növekedés kezelésére. Másrészt a pénzügyi válságot követő gazdasági válság mindent kormányt arra ösztönzött, hogy valamilyen módon újraindítsa a növekedést. A tehetősebb kormányok az állam eladósodásának kockázata mellett is igyekeztek a gazdaságba pénzt fektetni, a már eleve eladósodottak pedig fiskális megszorításokat hozni a befektetői bizalom, és a versenyképesség helyreállítása érdekében. Egyik megoldás sem mutat azonban a fenntarthatóság irányába, mert ha kezelné is a gazdaság problémáit, semmilyen választ nem ad a környezeti és társadalmi problémák okaira.

A másik oldalon tudósok, reformerek, civil szervezetek fogalmaznak meg javaslatokat a helyzet jobbítása érdekében. Úgy néz ki, hogy a társadalom megelégelte a döntéshozók tehetetlenségét, és élve a világháló lehetőségével nemzetek feletti összefogást készül megvalósítani. Az elégedetlenek körében ugyanakkor egyszerre van jelen egy kifelé forduló, az emberek összefogására és a technikai lehetőségekre épülő szuper-globalista kibontakozás, és egy bezárkózó, a helyi közösségekre, piacra, önrendelkezésre alapuló irányzat. Mindkettőben közös azonban, hogy saját feltételrendszerét nemzetközi összefogással akarja kivívni. Közülük a legtöbb nagy léptékű és gyors változásokat sürget, és éppen ezért a hivatalosak számára befogadhatatlan, utópisztikusnak bélyegzett. <<<(((de nem ártana az elméleti alapokat is áttekinteni, hogy a hiábavaló erőfeszítések mennyisége csökkenhessen -FÁ)))>>>

A Tellus Intézet (www. Tellus.org) a Stockholm Intézettel közösen a „Great Transition” (A nagy átmenet) program keretében egy világméretű civilizáción munkálkodik a fenntartható világtársadalom érdekében. De jelen vannak az utópisztikusnak tűnő, technokrata megoldások is, mint pl. a Vénusz Projekt (The Zeitgeist Movement), amely globális mozgalommá nőtte ki magát. A projekt arra az elképzelésre épül, hogy a természet annyi erőforrást kínál a számunkra, hogy mindenki nyugodtan anyagi bőségben élhetne, ha ennek megvalósulását nem veszélyeztetnék a fennálló anyagi érdekeltségek. Már mai tudományos és technikai ismereteink mellett is képesek lennénk arra, hogy mindenki anyagi szükségét kielégítsük, ha a pénzalapú gazdaságot lecserélnénk egy erőforrás alapú gazdaságra.  <<<(((biztos van értelme ennek a megfogalmazásnak, de elsőre nem tűnik ki, hogy mi lehet az, hiszen az erőforrások elszámolására használják a pénzt -FÁ)))>>> A javakhoz való igazságos hozzáférés felszabadítaná azokat a lekötött energiákat, amelyek ma az egyenlőtlenségekből keletkező nemzeti, vagy nemzetközi szintű konfliktusok kezeléséhez használunk fel. <<<(((volt ilyen elképzelés igen sok az évszázadok alatt. De milyen javakról van szó? A vekni kenyérről? Ez nem sikerült. Az önszervezés, az életvitel szabadságáról? Ez már jobb lenne. Azonban a pénzügyi alapok tisztázatlansága miatt éppen most fordulnak az ilyen követelések aberráltságba a sokáig irigyelt nyugaton. Csak nem a ma Soros nevével fémjelzett, máskor Calergihez kapcsolt egyenlősdiről van szó? A nemzeti keret nem teher, hanem energia kanalizáló keret. A nemzeti keret felszámolása olyan, mint hogy miért futnak az emberek a sportpályán? Mert az első kap egy serleget. És a többi miért fut? A nemzeti keret hozza ki a teljesítményt. amint a vallásos nevelés tette alkalmassá az embert nagy távlatokban a közjóért való cselekvésre, a közjóban való gondolkodásra. -FÁ)))>>>

A lokalizáció mellett szól Colin Hines „Localizáció: egy globális kiáltvány” c. felhívása, amely szerint a lokalizáció egy időszerű eszme, míg a globalizáció irreális elveken nyugszik. Lokalizációs törekvéseket valósítanak meg a fenntarthatóságra irányuló helyi kezdeményezések is. Egymás mellett fejlődnek olyan kezdeményezések, mint a

·         Global Eco-Village Network (1994 óta),

·         az Urban Eco-village Network, vagy

·         az Utopian Eco-Village Network,

mely utóbbi az emberek spirituális értékeire épít, amellett, hogy a fizikai szükségletek kielégítésének alternatíváit is felsorakoztatja.

IX.2.1 A pénz és a globális léptékű fenntarthatósági törekvések

Nincs új a nap alatt, a jelenlegi megoldási javaslatok legtöbbje korábbi reformelképzeléseken alapszik. Ezek alapvető társadalmi, vagy gazdasági átalakításokat sürgetnek, és egyre kimunkáltabb eszközrendszereket kínálnak a változások véghezvitelére. Mivel tanulmányunk a pénzzel foglalkozik, ezért a javaslatok közül azokat taglaljuk, amelyek a pénz intézményrendszerének gyökeres változtatását sürgetik. Lényegét tekintve ezek a reformok két nagy csoportba sorolhatók. Az egyik csoport Silvio Gesell szabad-pénz, vagy forgásbiztosított-pénz javaslata köré épül, és a „helyi pénzek” széleskörű elterjesztését sürgeti.  <<<(((de mintha a hitelpénz sajátságát jelentő pénzteremtő hitelről nem értekezne -FÁ)))>>> A másik csoport pedig a pénzeszközök mennyiségét a természeti javak rendelkezésre állásához kötné, miközben szintén fontosnak tartja a pénz tulajdonságainak megváltoztatását. <<<(((tehát vissza szorítaná az átfedéseket a pénzeszközök között, ami azt hiszem lehetetlen illetve a fejlődés egyik útját zárná le, mely szerint a pénzügyletek magasabb szinteken kumulálódnak -FÁ)))>>>

IX.2.1.1. A Gesell-féle szabad-pénz

Silvio Gesellt (1862-1930) ismerői és követői a kapitalizmus utáni szabad piacgazdaság rendszerének szellemi atyjaként tisztelték, aki négy évtized munkássággal vetette meg az alapjait fő művének, „A természetes gazdaság rend”-nek. (A könyv 1916-ban jelent meg Berlinben és Bernben, magyarra Síklaky István fordította). Gesell Marxszal ellentétben úgy látta, hogy a kapitalizmus gyökere nem a termelőeszközök magántulajdona, hanem a pénz és föld monopólium hatalma.

Gesell gondolatai egyrészt az amerikai földreformer Henry George, és a francia társadalomreformer Pierre Joseph Proudhon munkásságából táplálkoztak.  <<<(((nem hallottam -FÁ)))>>> De - több mint érdekes - Gesell gondolatainak Mózes volt a fő inspirálója. Könyvét is neki ajánlotta, aki törvényeiben a földet eladhatatlannak nyilvánította és tiltotta a kamatszedést.  <<<(((időben évezreddel a kínai hasonló megoldások után -FÁ)))>>> „A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld: csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam” (Mózes 3. könyv 25.rész 23.vers), továbbá „Ha a te atyádfia elszegényedik.... pénzedet ne add néki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet” (25.rész, 35-37. vers - Szent Biblia, Károli Gáspár fordítása). <<<(((a mai emlékezet idáig terjed, de a gondolat, a probléma az emberiséggel egyidős. Az amerikai indiánokat és más természeti népeket nem is említve. -FÁ)))>>>

Gesell azon túl, hogy felismerte a pénz ellentmondásos természetének a gazdasági válságok és a társadalmi igazságtalanság kialakulására kifejtett hatását, ő volt az egyetlen, aki valóban használható választ fogalmazott meg a probléma leküzdésére.  <<<(((de nem a hitelpénzrendszer működését alapul véve. -FÁ)))>>> Korábban jó néhányan úgy próbálták feloldani a pénz által okozott anomáliákat, hogy kiiktatták a pénzt, és cserebankokat hoztak létre, vagyis a közvetlen árucserére alapozták a gazdaságot. Ez a megoldás azonban nem tökéletes, a pénzre szükség van a társadalmi munkamegosztáshoz, mint intézmény, nélkülözhetetlen. <<<(((még helyi pénz formában is. -FÁ)))>>>

Gesell javaslata, amely Georg Nordmann berni kereskedőtől származik eredetileg, nagyon egyszerű és szellemes. Ha a bajok forrása, hogy a pénz anyagában időtállóbb, mint az áruk, <<<(((ami téves kiindulópont -FÁ)))>>>  akkor a pénzt ugyanolyan romlandóvá kell tenni, mint amilyen az áru. Ezt negatív kamatozású, úgynevezett szabad-pénz, vagy forgásbiztosított pénz bevezetésével javasolta megoldani.  <<<(((ami 800 évvel korábban Európában általános volt, a brakteátokkal finanszírozták a katedrálisok építésének kezdetét.[3] -FÁ)))>>> Nyilvánvaló senki sem szeretne egy, a negatív kamat miatt romló pénzt a párna alatt tartani, attól félvén, hogy értéke csökken, vagy a pénz lejár. A negatív kamat, a romlandóság miatt a pénz tulajdonosa mihamarabb továbbadná, árura cserélné, vagy kölcsön adná pénzét. Mivel a negatív kamatozású pénz visszatartása értelmetlen, ezért nem lehetséges a pénz visszatartásával megakadályozni a gazdaság működését, vagy zsarolni a piac szereplőit. A romlandóság egyben garanciát jelent arra is, hogy a pénz betöltse elsődleges funkcióját, a cserét, vagyis körforgása biztosított legyen.  <<<(((Lehet, hogy helyi pénzként kellene kipróbálni, szimbiózisban a létező pénzrendszerrel? Nem tudom ezt végig gondolta-e már valaki. -FÁ)))>>> Nincs tehát szükség arra, hogy két, a társadalomra és környezetre nagyon ártalmas mechanizmus, a kamat és az infláció biztosítsa a pénz körforgását. A jelenleg piacon lévő pénzmennyiség mindössze 2-3 százalékára lenne szükség ahhoz, hogy a pénz cserefunkcióját be tudja tölteni: az összes többi pénz, a maradék 97-98 százalék spekulatív célokat szolgál.

A szabad-pénz lehetővé teszi a tartós és értékálló megtakarításokat, és az olcsó hitelezést. Abban az esetben, ha valaki a jövőre tartalékot kíván képezni, akkor a maihoz hasonló módon a pénzt a bankba lehet elhelyezni. Ugyan nem kapunk betéti kamatot a pénz után, de ettől kezdve nem bennünket terhel a negatív kamat fizetése, hanem a bank feladata, hogy minél hamarabb kölcsön adja.  <<<(((ez tehát a megtakarítás közvetítés, amelyen a megtakarító betétes tulajdonjoga van (a pénzteremtő hitelhez tartozó betéten a hitel felvevő tulajdonjogát lehet értelmezni?) ... -FÁ)))>>> Ez a banknak is elemi érdeke kölcsönadni, forgatni, különben neki kell a romlási díjat megfizetnie. Mivel a betét nem jár betéti-kamat kifizetéssel, ezért a hitelt csak a bank költségei és az esetleges kockázati felár terhelné. A kockázat azonban éppen az alacsony hitelkamat miatt csökkenne le, hiszen egy néhány százalék költséggel terhelt kölcsön visszafizetése, annak kitermelése jóval könnyebb, mint a mai magas hitelmutatóké.

A szabad-pénz rendszerében is lehet gazdagodni, csak egyetlen dolog nem lehetséges: munka nélkül pénzt keresni. Mivel a kamatok megszűnnek, ezért a hiteleseknek nem kell a hitelkamatot beépíteni az árakba, és az nem helyeződik át a társadalomra, mint fizetési kötelezettség. Ugyanakkor a kamat átterhelése is lehetetlenné válik, vagyis pusztán a pénz kamatoztatása által munka nélkül, nem lehetséges pénzt keresni. A pozitív és negatív kamatozású pénz között társadalmi vonatkozásban az a legfontosabb különbség, hogy amíg a pozitív kamat a magánhasznot szolgálja, addig a negatív kamatból közhaszon lesz, hiszen a pénz után fizetendő negatív kamat a közösség „adóbevétele¹'. <<<(((a pénzkibocsátó közösségé -FÁ)))>>>

A szabad-pénz rendszerében tehát nem lennének gazdasági válságok, és nem történne jövedelemátrendeződés a társadalomban, illetve az infláció veszélye sem fenyegetne. Mivel a pénz mennyisége a negatív kamat megfizetése miatt minden lejárati periódusban (pl., havonta) pontosan tudható, ezért a gazdaság számára kibocsátott pénz mennyisége hozzáigazítható a szükségletekhez, mind az infláció, mind a defláció elkerülhető. <<<(((mint minden hitelpénzrendszerben illetve az aranytól és más konkrét javaktól elszakított pénzrendszerben -FÁ)))>>>

Összefoglalva a szabad-pénz megszüntetné a spekulációt, a fölösleges növekedést, viszont felpörgetné a gazdaságot, és lehetővé tenné a szükségletek kielégítését a társadalom egésze számára.

A szabad-pénz nem fikció, számos kísérlet, és ma is működő gyakorlati példa igazolja jótékony hatását. A legismertebb szabad-pénz kísérletre az ausztriai Wörgl-ben került sor 1932-ben, a nagy gazdasági válság alatt. Wörgl ötezer fős kisváros volt akkor, ahol Michael Unterguggenberger polgármester Gesell tanainak birtokában egy segélyprogramhoz kezdett, látván a válság okozta munkanélküliséget, és kibontakozó szegénységet. Munkaelismervényeket bocsátottak ki, amelyek példányszámát a mindenkori igényekhez igazították, és amelyet pénzzel fedeztek, és amely 6%-ot kamatozott a számukra, amíg a munkaelismervények dolgoztak a pénz helyett. <<<(((technikailag a közmunka nagy része is finanszírozható volna így manapság -FÁ)))>>>

Első alkalommal háromféle - 1, 5, 10 schilling - névértékű munkaelismervényt bocsátunk ki, fajtánként 2000-2000 darabot, összesen 32 000 schilling értékben. A munkaelismervények 2% illeték levonása mellett visszaválthatók voltak, és tulajdonosát havonta a névérték 1%-át kitevő rendkívüli illeték terhelte, amelyet a hónap elején felragasztott megfelelő értékű bélyeg formájában kellett leróni. Azokkal a szelvényekkel, amelyeken a továbbadáskor nem volt rajta az illetékbélyeg, csak a hiányzó illetékbélyeg értékével csökkentett összeg ellenértékeként lehetett fizetni.

A község 1932. július 31-én a jóléti bizottságtól megvásárolta az első 1000 schillinget <<<(((1000 shilling névértékű munkaelismervényt? -FÁ)))>>>  és azzal fizette ki a béreket. A jóléti bizottságtól átvett 1000 schillinget átutalták a helyi takarékpénztárnak.

·         A szelvények eladása, a "pénzkiadás" a községi hivatalban történt,  <<<(((jó lenne pontosabban, hogy mit értsünk alatta, bár sejtem az egészet, de nem értem az egyes kijelentéseket, mert túl rövidek, túl egyszerűek, túlságosan feltételezik, hogy ki tudom őket bővíteni a teljes pontosságig -FÁ)))>>>

·         a beváltás a takarékpénztárban, a szabályzatnak megfelelően.

Az első bérek és fizetések 1000 schillinges összege szinte még aznap visszatért a községi pénztárba, a lakosok adókat fizettek. Három nap múlva már 5100 schilling adóhátralékot fizettek ki a kibocsátott 1000 schillinggel. Ausztriában a Nemzeti Bank akkoriban éves átlagban 914 millió schillinget tartott forgalomban a 6 millió lakosra, ami fejenként 153 schillinget jelentett. Amikor Wörglben a legtöbb munkaértékszelvényt adták ki, az 7483 schilling volt, vagyis fejenként nem egészen 2 schilling. Ez a fejenként 2 schilling azonban Wörglben 1932-ben és 1933-ban több bevételt és keresetet teremtett, mint az osztrák Nemzeti Bank 153 schillingje. Miért? Mert ez olyan pénz volt, amely az embereket arra késztette, hogy arra használják, amire való: fizetésre, pénzügyek intézésére, cserére. Hatására a válság idején építkezések indultak a községben, a munkanélküliség megszűnt, a közösség gazdagodásnak indult.

Wörgl a világ minden tájáról érkező közgazdászok zarándokhelyévé vált. Az emberek Kitzbüchelben, a legközelebbi faluban először megmosolyogták a wörgli kísérletet, de 1933. jan. 1-jén Wörgl példájára redukált pénzt hoztak forgalomba, kezdetben 3000 schillinget, fejenként 1 schillinget. A két község szelvényei mindkét községben érvényesek voltak, és minden további nélkül elfogadták őket. 1933. júniusában Unterguggenberger polgármesternek Bécsben 170 polgármester előtt kellett előadást tartania - mindannyian azon a véleményen voltak a község anyagi helyzete és a wörgli jelentés felülbírálása után, hogy saját községükben is be kellene vezetni ezt a „varázspénzt”. A kísérletet végül 1933. szeptember 15-én tiltotta be a hatóság, arra hivatkozva, hogy Wörgl község túllépte hatáskörét, mivel a pénzkiadási jog Ausztriában csak a Nemzeti Bankot illeti meg. <<<(((miért hívták pénznek? Miért nem elszámolási egységnek? Érdekes lenne hogy nálunk a TSZ munkaegységek ötletének volt-e köze a helyi pénz elvéhez akár szovjet közvettéssel -FÁ)))>>>

A wörgli példa azonban nem maradt követők nélkül. Amerikában közel 300 városban vezették be az un. 'stamped scrip'-et (bélyegzett pénzt), amelyek ugyan nem bizonyultak ennyire sikeresnek a magas, heti 2%-os negatív kamat miatt. Hasonlóan az osztrák esethez, azonban ezek is betiltásra kerültek. A legtartósabban fennmaradt szabad-pénz kísérlet a svájci WIR bank, amely már hetven éve működik. Összesen háromezer ismert helyi pénzt, vagy pénzhelyettesítőt regisztráltak, de becslések szerint ennél magasabb a számuk. <<<(((hol, Svájcban, a WIR keretén belül, vagy ezek közül egy a svájci WIR? -FÁ)))>>>

Fontos megjegyezni, hogy Gesell nem helyi pénzek kiadására, hanem egy világpénzre gondolt, amikor reformelképzelését megfogalmazta. A szabad-pénz kísérletek betiltásának valódi oka az attól való félelem volt, hogy a szabad-pénz tönkreteszi a nemzeti fizetőeszközöket, ami arra mutat, hogy a szabad-pénz sokkal sikeresebben teljesített, mint a hagyományos pénz. A helyi pénzek - helyesebben szólva pénzhelyettesítők - elvileg kiváló eszközei a helyi gazdaságok fellendítésének, de másokkal szemben igencsak önző stratégiát testesítenek meg. Elég arra gondolnunk, hogy amíg a pénzhelyettesítő dolgozik, addig a fedezeteként szolgáló hagyományos pénz a hagyományos hitelgazdaságban, a kamat és infláció által fejti ki társadalom-, és környezetrontó tevékenységét. <<<(((nem világos a megjegyzés értelme -FÁ)))>>>

Ennek ellenére a helyi „pénzek“ a pénzügyi válságot követően soha nem látott erőre kaptak. Számos tekintélyes testület is ezt a megoldást javasolja. A Római Klub 2012-ben kiadott jelentésében (Money and Sustainability - The Missing Link) pénzügyi rendszerünk azon sajátosságait elemzi, amelyek a fenntarthatóság koncepciójával összeférhetetlenek. Véleményük szerint az uralkodó monetáris struktúra olyan hibákkal terhelt, amelyek a gazdasági fellendülések és hanyatlások végtelen sorát generálják, rövidtávú gondolkodásra késztetnek, vég nélküli növekedést igényelnek, vagyonkoncentrációhoz, valamint a társadalmi tőke alulértékeléséhez vezetnek. A Jelentés külön-külön fejezeteket szentel az állami és a magánszféra által kezdeményezett, illetve kezdeményezhető kiegészítő fizetőeszközök rendszerének, amelyek a konvencionális pénz mellett párhuzamosan is tudnak működni.

 <<<(((a wörgli megoldás nem jelent hitelpénzt, hanem csupán egy utalványos megoldást. Tehát ha pénzfunkciókat fel kellene sorolni, akkor a megszokott csereeszeköz, fizetési eszköz, világpénz, értékmérő és hasonló kiüresedett, önmagában elégtelen lista helyett vagy mellett ilyeneket kellene felsorolni, ① mint utalvány, tehát közvetítési láncban elszámolásra használható, ② pénzteremtő hitel (ami a végső forrása minden mai pénznek), ③ megtakarítás közvetítő (ami azt mutatja, hogy elsőkörös a felhasználása a megtakarítás előtt, vagy sokadik a forgalomból kivonva és betétbe elhelyezve majd onnan tovább kölcsönözve), ④ ………….. Megjegyezhető, hogy a jegybanki és a kereskedelmi banki számlapénz egymástól megjelenésében nem különbözik. A gazdálkodó szervezetek és fogyasztók számlapénzben ma csak kereskedelmi banki pénzhez jutnak hozzá. A bankó jelent jegybanki pénzt, ez kikerülhet készpénzként a forgalomba is, azonban nélkülözhet4etlenként mint jegybanki pénz csak a bankok közti elszámolásban jelenik meg a jegybanki számlapénzzel egyenjogúan. A jegybank felvetett legutóbbi időkben, hogy lakossági bankszámlát is nyitna a kereskedelmi banki számlák alternatívájaként – ez sokminden gyakorlati kérdést átrendezne. De nem a hitelpénz alapelveinek a szintjén. -FÁ)))>>>

IX.2. 2. A természeti erőforrások igazságos elosztása kvótákkal - a karbon-pénz

A szabad-pénz társadalmában a nagy szélsőségektől mentes világ rajzolódik ki előttünk, ahol a kamatok miatt kikényszerített jövedeIem- átrétegződés megszűnése miatt nincs a maihoz hasonló társadalmi igazságtalanság, a hitelek alacsony költségei miatt pedig nincs állandó növekedési kényszer. Sokan vélik úgy, hogy mivel csak a társadalom jogos szükségleteinek kielégítésre kerül sor, így mérsékeltebb a környezetre háruló teher is. Ez a megközelítés, még ha igaz is, akkor is fel kell tennünk a kérdést, hogy van-e az a népesség határ, ahol már a jogos szükségletek sem kielégíthetők. A válasz nyilvánvalóan igen.  <<<(((egyesek szerint valahol a 30 vagy 80 milliárd fő körül. -FÁ)))>>> Noha a szabad-pénz valóban tetszetős alternatíva egy gazdasági válságoktól mentes, és társadalmi igazságtalanságokkal kevésbé terhes világ megalkotására, ám önmagában a környezeti válságot nem tudná kezelni. <<<(((szabad pénznek nevezett helyi utalványrendszer? Vagy ehhez némi hasonlóságot mutató Geselli javaslat? -FÁ)))>>>

Az amerikai technokrácia már a múlt század harmincas éveiben amellett érvelt, hogy a termodinamika második fő tétele miatt a környezet károsodása elválaszthatatlan az energia fogyasztástól (az energiafelhasználás elkerülhetetlenül entrópia-növekedéshez, a környezet rendezetlenségéhez vezet), és ezért a gazdaságban lévő pénzmennyiséget a rendelkezésre álló erőforrásokhoz kellene kötni. Vagyis egyensúlyt kell találni az ember és természet között, ezért csak annyi energiafogyasztási lehetőség jusson az embereknek, ami ezt az egyensúlyt lehetővé teszi. <<<(((ebben az esetben az élővilággal nem számoltak mint környezeti tényezővel? -FÁ)))>>>

A természeti erőforrások felhasználásának csökkentése ugyan elkerülhetetlen, ám még mindig azt látjuk, hogy tovább nő. Belátható időn belül az egy főre jutó erőforrás-felhasználást évi 4-5 tonnára kellene csökkenteni, amely jelenleg 4-40 tonna között szóródik a különböző országok lakossága között. Például Indiában még mindig 4 tonna/fő körül van, de Kanadában 25 tonna/fő. <<<(((tájékozatlan vagyok, minek a tonnája? -FÁ)))>>>

A jövőre nézve három forgatókönyvet vizsgáltak. Az első feltételezi, hogy a gazdaságilag fejlett országok nem növelik erőforrás felhasználásukat, míg a többiek utolérik a fejletteket. Ez 2050-re megháromszorozná az erőforrások felhasználását. A második feltételezi, hogy a fejlettek megfelezik az erőforrásfelhasználásukat, míg a fejlődők a fejlettek szintjére növelik. Ez 2050-ig 40 százalékos felhasználás növekedést jelentene. A harmadik változat szerint maradna a 2000-es fogyasztási szint, és mindenki egyformán részesülne az erőforrásokból, így értelemszerűen maradna a jelenlegi szint. <<<(((a 2015-ös? -FÁ)))>>>

A három felvázolt forgatókönyv egyike sem ad választ a környezeti terhek és a gazdasági növekedés abszolút szétválására, hiszen a legjobb forgatókönyv esetében is maradna a 2000. évi fogyasztásterhelési szint, amely már akkor is meghaladta a környezet tűrőképességét. Ezért valóban nélkülözhetetlen létrehozni az erőforrás-felhasználás korlátozásának eszközrendszerét. <<<(((kár hogy nem utal a szervesanyag növelési lehetőségekre ebben az írásában -FÁ)))>>>

Az eredeti javaslatot többek között az a King Hubbert jegyzi, aki az olajcsúcs teóriát is megalkotta (Peak Oil Theory 1948-56). Az ötlet lényege, hogy a gazdasági rendszert az energia szétosztására és nem az árakra kell alapozni. Pénz helyett energia krediteket osztanának szét az emberek között. Minden felnőtt kapna energia kreditet, és kiadásaikat ezekkel a kreditekkel fizetnék. Így a rendelkezésre álló kredit és kiadás között az egyenleg bármikor látható. Ehhez az kell, hogy minden árunak és szolgáltatásnak legyen energia igazolása. Két lényeges különbség van a pénz és a kredit között. Az egyik, hogy a ténylegesen működő pénz mennyisége soha sem tudható, mivel a pénz egyénileg visszatartható, míg a karbon-kredit regisztrált. A másik fontos különbség, hogy amíg a pénz nem, addig a kredit lejár. Ezzel megakadályozható a pénz felhalmozásának lehetősége.

A javaslat modern változatát 1995-ben Judith Hanna a New Scientist-ben mutatta be, azt javasolva, hogy minden évben határozzanak meg az egész világ számára egy fosszilis felhasználási plafont, és ezt osszák szét a világ felnőttjei között. Azok, akik túlfogyasztanának pazarló életmódjuk miatt, azok a takarékosoktól vásárolnának. Pl. egy gazdag amerikai egy szegény indiaitól, amely alkalmas eszköz lenne a globális szociális igazságtalanság felszámolására, miközben a környezeti eltartóképességet sem lehetne meghaladni a globális energiakorlát miatt.

2004-ben a Harvard International Review hasonló elven felépülő nemzeti szintű karbon pénzrendszereket javasolt.

2006-ban az Egyesült Királyság környezeti államtitkára, David Miliband javasolta a karbon pénz bevezetését, mint az éghajlatváltozás elleni küzdelem hatásos eszközét.

2007-ben Hannah Fairfield a New York Times hasábjain, 2008-ban a Point Carbon konzultáns cég, 2009-ben a Telegraph javasolta a személyes karbon kvóta bevezetését (Currency of carbon credits).

A Technocracy Inc 2010-ben Energy Distribution Card néven mutatta be az új pénz elektronikus változatát, amely egy műanyag kártya egy mikrocsippel, amely egyben személyi igazolvány is.

Az ÜHG emissziók csökkentését először David Fleming kötötte össze a fosszilis energiaforrások felhasználásának csökkentésével 1996-ban, aki kidolgozta az energiaegységekkel történő kereskedelem rendszerét, amelyben a mai emisszió-kereskedelmi rendszerhez hasonlóan rendszeresen csökkenő felhasználási plafont javasolt. Az elképzelés szerint minden felnőtt ember kapna energiafelhasználási kvótát, míg minden más energiafogyasztó heti árveréseken vehetne felhasználási jogokat. Az egyes termékeket a bennük realizálódó energiafelhasználásnak megfelelő bizonylat kísérné, a fogyasztók pedig a kapott kvótájukkal egyenlítenék ki a kérdéses termékben az energia árat. Aki kevesebb energiát fogyaszt, annak marad felhasználható kvótája. A szerényebb szociális helyzetűek, és környezettudatosabb fogyasztók így jól járnának anyagilag, míg az így kialakuló árverseny ösztönözné a kevesebb energiafelhasználással megvalósuló termékek létrejöttét.

 <<<(((ilyesmit nemzeti keretekben is el lehetne képzelni. -FÁ)))>>>

IX.2.2.1. A Magyar Természetvédők Szövetségének javaslata IX.2.2.1.1. Az MTVSZ szemlélete

1.              A társadalmi egyenlőtlenségeket a fennálló intézmények termelik időről időre bővítetten újjá. A pénz intézménye a kamat és infláció miatt átrétegzi a munkával szerzett jövedelmeket a társadalom alsó és közép osztályaitól a pénzt felhalmozni képes magas társadalmi osztályba, tartósan szegényekre és gazdagokra osztva a társadalmat. A pénz monopóliuma biztosítja, hogy a jövedelemteremtés minden feltétele - az erőforrásokhoz, tudáshoz, információhoz, piachoz való hozzáférés - a gazdagok kezében összpontosuljon. A pénz jelenlegi intézménye kikényszeríti a legtöbb társadalmi szereplő eladósodást, az adósság pedig létrehozza az állandó növekedési kényszert. <<<(((különösen azért mert a hatásmechanizmusok nem közismertek -FÁ)))>>>

 <<<(((nem említi, hogy mi az átrétegzés elleni orvosság -FÁ)))>>>

2.              A környezeti problémák összefonódnak a növekedési kényszerrel, tekintettel arra, hogy a gazdasági növekedés együtt jár az erőforrások felhasználásának a növekedésével. A környezeti problémák a túlzott erőforrás-felhasználásból és a természetes élőhelyek felszámolásából, a terület felhasználás mértéktelenségéből és kíméletlen módjából származnak. Mindkettő lehetőségét a rendelkezésre álló kapacitások szabják meg. Az erőforrás-felhasználás hatékonyságának növelése a kapacitások bővülésével jár, ezért a hatékonyság növelése nem vezethet a környezeti problémák felszámolásához.  <<<(((ez nagyon rossz irány. A maximális technikai hatékonyságot kell illeszteni az ökológiához illeszkedő leegyszerűsítésekhez. -FÁ)))>>> A környezeti gondok enyhítése csak akkor képzelhető el, ha a jelenlegi erőforrás-felhasználás az erőforrások megújuló-képességének a szintjére süllyed.  <<<(((vagy a magújulást kell felerősíteni -FÁ)))>>> Az erőforrások megújításához elengedhetetlen feltétel, hogy az ökoszisztémák támogató és szabályozó szolgáltatásai fennmaradjanak.  <<<(((illetve meg kellene birkózni az ökoszisztámák működési elveivel, mert az üres, munkanélküliség csökkentési szempontú ökoszisztéma-szolgáltatások nem sokat javítanának a helyzeten -FÁ)))>>> Mindebből az következik, hogy maximálni kell az erőforrások és a természetes ökoszisztémák felhasználásának a lehetőségét. <<<(((az unió is ezt akarja. Magyarországon ne legyen mezőgazdaság meg feldolgozó ipar. Itt valami nem stimmel. -FÁ)))>>>

A jelenlegi környezeti szabályozás ezzel szemben a kibocsátásokra koncentrál, és csak kevés figyelmet szentel a problémák valódi okának, az erőforrások és természetes ökoszisztémák felhasználásának. Logikusan gondolkodva könnyen belátható, hogy a szennyező kibocsátások az erőforrások felhasználásából származnak, ezért nem a folyamatok outputjait, hanem inputjait kellene szabályozni. <<<(((vagy a folyamatokat, mert a folyamatok belső működése nem végleges, nem megújíthatatlan. -FÁ)))>>>

A helyes környezeti szabályozás tehát az lenne, hogy maximáljuk a természeti erőforrások felhasználását, maximáljuk a természetes ökoszisztémák átalakításának lehetőségét, vagyis az átalakítható terület nagyságát, <<<(((ez önmagában öngyilkosság, és akkor lehet minareteket építeni minden útfordulóban -FÁ)))>>>  és körbeírjuk azon területhasználati módokat, amelyek megfelelnek a fenntartható területhasználatnak. Végül a kibocsátások területén a toxikus kibocsátások fokozatos betiltására lenne szükség.

3.        A pénz mai intézményrendszerével, és ezért magával a pénzzel, sem a társadalom, sem a környezet gondjai nem orvosolhatók, mivel azokat a pénz intézményrendszere okozta.  <<<(((egészen pontosan a máig elhanyagolt pénzismeret -FÁ)))>>> Ezért a mai pénzt nem lehet a közjavak oltalmára úgy felhasználni, hogy az ne térülne vissza a növekvő fogyasztás rendszerébe, ami a környezet túlzott terhelését okozza. <<<(((ez egy elhamarkodottnak tűnő összegzés. -FÁ)))>>>

4.        A fenntarthatóság nézőpontjából minden probléma egy rendszerben létezik, legyen az szociális, gazdasági, vagy környezeti természetű. Rendszerben létező problémákra csak rendszerszintű választ lehet adni. Ezért a fenntartható fejlődés egységes szabályozó rendszert igényel. <<<(((egységest, de milyet? Úszónadrágot az Alpok hágóin téli szélben? Nagyon szerencsétlen általánosítás. -FÁ)))>>>  A mai állapotokra reagálva ezért olyan szabályozó rendszerre van szükség, amely

·  kezelni képes a bővülő társadalmi szakadékokat a jövedelem-, és információszerzés terén,

·  választ ad a természeti erőforrásokhoz való egyenlőtlen hozzáférésre,

·  élénkíti a gazdaságot,

·  és a természeti erőforrások felhasználási mértékének abszolút csökkentésével

·  ösztönzi az erőforrás és hulladékszegény termelési és fogyasztási szerkezetet,

·  valamint az ehhez szükséges társadalmi tudatosságot.

 <<<(((ez lehet egy elvi kutatási stratégia. De amilyen konkrétan kezelte a pénzt mint nem-hitelpénzt, olyan konkrétságban értelmezhetetlennek tűnik. Túlzónak, hibásnak, elégtelennek. Kár, hogy ilyesminek a nyílt vitájára nem került sor az elmúlt években. -FÁ)))>>>

IX.2.2.1.2. A javaslat története

Az MTVSZ eleinte a természeti erőforrások megadóztatását tartotta egy elképzelhető megoldásnak, de látva, hogy ezt egy ország nem képes a globalizált piacon veszteségek nélkül kivitelezni, továbbá a szociális hatását is kezelni kellene, ezért megváltoztatta korábbi javaslatát. A természeti erőforrások megadóztatása helyett a fosszilis energiaforrások maximálásának, és a felhasználási lehetőségek folytonos korlátozásának ötletével állt elő. Mivel az aktuális politikában az éghajlatvédelem, ha nem is vezető, de szerepet kapott, ezért logikus volt az új ötletet egy éghajlatvédelmi törvénybe becsomagolni. Az éghajlatvédelmi törvény megalkotásának gondolata még 2008-ban jött létre, éghajlatvédelemmel foglalkozó civilek és szakemberek kezdeményezésére.

A Magyar Természetvédők Szövetsége eleinte önálló elképzelést alakított ki a törvény koncepciójáról, majd a 2008 decemberében megalakult Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács karolta fel a kezdeményezést, és vette munkaprogramjára. Ennek köszönhetően hozott a Magyar Országgyűlés határozatot a törvény megalkotásáról, amelynek során 2009-ben elkészült a törvényjavaslat, amelyet a Tanács országgyűlési képviselő tagjai nyújtották be a Parlamentnek. A törvénytervezetet az országgyűlés megvitatta. Két módosító indítvány beterjesztése miatt azonban a törvény elfogadására nem került sor, mivel a tevékenységét éppen befejező országgyűlés - idő hiányában - nem tűzhette újra napirendre.

IX.2.2.1.3. A javaslat <<<(((amelynek előkészítését szolgálta az elméleti áttekintés, amelyet kifogásoltam olvasói megjegyzéseimmel – de ez a javaslatköteg önmagában érdekes, érthető és nem érinti az általam kifogásolt elméleti krédéseket -FÁ)))>>>

A javasolt szabályozó rendszer 3+1 pillérre épül.

Az első pillér a fosszilisenergia-kvóta.

A fosszilisenergia-kvóta évente felhasználható fosszilis energia fogyasztói jogosultságot jelent a társadalom egészére és minden fogyasztói egységre külön-külön. Ennek értelmében a fosszilis, nem megújuló energiaforrások teljes felhasználását évente meghatározott mértékben csökkenteni kell az előző éves felhasználáshoz képest. A csökkentést mértékét az állam határozza meg, a jogosultságok szétosztását az egyes fogyasztói csoportok közmegegyezés alapján végzik. A háztartások energia-felhasználási jogosultságot a családtagok után szereznek, mégpedig egyenlő mértékben. A fogyasztási jogosultság a háztartások fűtési primer energiáit (gáz, szén, olaj), az elektromos áram fogyasztását, valamint az egyéni közlekedésre szánt üzemanyag-fogyasztást együttesen fedezi.

Az energiafelhasználási jogosultságot kvóták formájában osztja ki az erre létrehozott szervezet, és egy elektromos kártyára tölti fel a kvótákat év elején. Az energiajuttatási kártya tehát egy folyószámla, egyrészt tartalmazza az éves felhasználható fosszilis energiamennyiséget, másrészt minden energia-szolgáltató a szolgáltatás elszámolásakor rákönyveli a fogyasztott energiamennyiséget. A könyvelés nem érinti a szerződött partnerek közötti fizetési kötelezettséget. A kártya minden esetben alkalmas az egyenleg lekérdezésére, ezáltal az éves fogyasztási lehetőségek nyomonkövetésére.

A jogosultságok kezelését végző kvótakezelő szervezet párhuzamos könyvelést végez a fogyasztókkal és szolgáltatókkal, így minden számítógépes terminál kapcsolatban áll a kvótakezelővel, és a személyes fogyasztás itt is könyvelésre kerül. A kettős könyvelés lényege az adatbiztonság, az elveszett kártyák pótolhatósága, illetve az összes egyenleg napra kész nyomonkövethetősége. A kvótakezelő és az elektronikus számla tulajdonosa a tárgyév végén felhasználási mérleget készít, amely a folyószámla év végén esedékes egyenlege, miután minden fogyasztás elkönyvelése megtörtént. A kapott fogyasztási jogoknak, energiafelhasználási juttatásoknak, meg kell egyeznie az igénybe vett szolgáltatásokkal. Amennyiben az elszámolásban hiány jelentkezik a fogyasztónak a kvótakezelőtől a hiányzó fogyasztási jogokat meg kell vásárolni. A jogosulatlan fogyasztás megelőzését a folyószámla egyenlegének folyamatos jelzése biztosítja, meghiúsítását pedig a szolgáltató által történő energiaszolgáltatás megtagadása.

Amennyiben az elszámolásban fel nem használt fogyasztói jogosultságok maradnak fenn, úgy a kvótakezelő azt kvótapénzként (pénzhelyettesítőként) jóváírja a tulajdonos számláján. A kvótakezelő ilyen módon a túlfogyasztók és az alul fogyasztók felhasználási jogaival kereskedik. A kvóta vásárlásra kötelezettek forinttal fizetnek az extra fogyasztási jogokért, amely a kvótapénz forint fedezeteként szolgál. A fogyasztási jogokkereskedelme a kvótakezelőn keresztül bonyolódik, és minden - nemcsak a lakossági - fogyasztói csoport között fennáll. A kvóta árfolyamát a mindenkori energiaárakhoz szükséges igazítani, hogy az energiaárak változása ne hozza hátrányos helyzetbe a kvótapiac szereplőit.

Amennyiben túlfogyasztás mutatkozik az összes fosszilis energiafelhasználásban a kitűzött célhoz képest, úgy a túlfogyasztók felárat fizetnek az éppen aktuális kvótaárra. A felárat a fogyasztás mértékének megfelelő progresszivitással állapítják meg, minél nagyobb a túllépés mértéke, annál nagyobb a felár. A felárat csak a nemzeti szinten megszabott összes fogyasztási lehetőség feletti felhasználásért lehet számolni. A felárat a túllépők a túllépés mértékének aranyában fizetik meg, a nagyobb túllépés vonja magával a progresszíven emelkedő költséget. A kvótakezelő, egyben az egész rendszer működési költségeit a kvóta adás-vételi tranzakciók 0,5%-a fedezi.

 <<<(((erre nem alkalmatlan a mai magyar közigazgatás? Gondoljunk a devizahitelekre, lakásmaffiára, a parkolási visszaélésekre országos szinten stb…. A társadalmi kontrollt nem tudom elképzelni …. Nem újabb adóztató pénz-szivattyú lesz belőle? -FÁ)))>>>

A második pillér a környezetbarát áruk és szolgáltatások piaca

A környezetbarát áruk és szolgáltatások piaca környezeti és etikai szabályok szerint működő nyitott piac. Az etikai szabályok elve, hogy a piacon történő gazdasági tevékenységek a közjót szolgálják azáltal, hogy egy létező áru/eljárás/szolgáltatás kisebb negatív externáliával valósul meg. A környezetbarát elvárás alapja a kevesebb anyag és energiafelhasználás, a hulladékok minimalizálása, és a toxicitás kizárása az egész életciklusban. Erre a piacra azok az áruk kerülhetnek, amelyek a kínált áruk és szolgáltatások között a legjobb környezeti teljesítményt nyújtják egy hasonló áruhoz és szolgáltatáshoz képest.

A fenntarthatósági szempontok környezeti, szociális, üzletetikai és piaci megfontolásokat foglalnak magukba. A környezeti szempontok azokat a megújuló erőforrásokkal előállított termékeket részesítik előnyben, amelyek minimális mennyiségű és a rendszerbe illeszthető, nem toxikus hulladékokat eredményeznek. Meghatározó szempont a szállítás távolsága és módja, ami összekapcsolódik a helyi termelés és fogyasztás, valamint értékesítés előnyben részesítésével. A szociális szempontok közül az élőmunka magas aránya kap elsőbbséget, ezen a téren is előnyt élveznek azok, akik hátrányt szenvedőket vonnak be tevékenységükbe.  <<<(((6-800 ezer ember meg emigrált -FÁ)))>>> A helyes üzleti magatartás érdekében egy etikai kódex kerül kidolgozásra. A feltételek teljesítésének betartását a termékminősítő tanács ellenőrzi, amely védjeggyel látja el a piac termékeit.

A környezetbarát áruk és szolgáltatások piaca nyitott minden piaci szereplő számára, aki teljesíti a piac számára megszabott feltételeket, és megszerzi a védjegyet. A piac fizető eszköze a kvóta-pénz, vásárlásra azok jogosultak, akik megtakarításaikkal kvóta-pénzre jogosultak, vagy akik munkájuk, áruik és szolgáltatásaikért cserébe kvóta-pénzt kaptak. A kvóta-pénz pénzhelyettesítő eszköz, fedezetét a kvótaeladásból származó forint bevételek jelentik. A kvóta pénz nem kamatozik, de negatív kamattal sem terhelt. A kvóta pénz csak elektronikus jelként létezik, fizetése és beszedése a minden fogyasztói egység által birtokolt kártyával lehetséges. A tranzakcióban a vásárló elektronikus kártyájával fizet, amely megjelenik a kvótakezelő elszámolási-nyilvántartási rendszerében, aki rákönyveli a szolgáltató elektronikus számlájára. A kvóta pénz forintra váltható, értékét a mindenkori fosszilis energiaár szabja meg. Az átváltást 20% illeték terheli, amellyel a kvóta kezelő rendelkezik. Az állam lehetővé teszi, hogy az adókat és járulékokat kvóta-pénzben lehessen megfizetni.

A harmadik pillér a visszatérülő alap

Az alap célja, hogy lehetővé tegye a környezetbarát termékek és szolgáltatások piaci szereplőinek hitelezését, és ezen keresztül szolgálja a termelés és fogyasztás szerkezetének kevésbé anyag és energiaigényes átalakulását, élénkítse a környezetbarát áruk és szolgáltatások piacát, lehetővé tegye a szociálisan hátrányos helyzetűek energiatakarékos, energia-hatékonyságra törekvő magatartását, és beruházásait, továbbá elősegítse az alternatív energiaforrások piaci bevezetését. Az alap kamatmentes hitelt biztosít mindazok számára, akiknek a beruházásai energia és anyagmegtakarításhoz vezetnek, és amely árukat és szolgáltatásokat a környezetbarát piac szabályai befogadnak. Az alap akár a teljes beruházás összegének erejéig is hitelt nyújthat, annak megfelelően, hogy a beruházás egésze, vagy annak csak egy része hat pozitívan a közjóra.

Az alap elszámolási eszköze a kvóta-pénz. Az alapból igényelt támogatás visszatérítésének üteme akár a megtakarításokból származó bevételek ütemében is lehetséges. A visszatérülő alap igénybevételével energiatakarékosságra, hatékonyságra illetve megújuló erőforrás-felhasználásra irányuló beruházások esetében az évente megállapításra kerülő energiafelhasználási jog a kiindulási év szintjén stagnál, amíg a visszatérítés meg nem történik. Az alap működtetésének költségét a hitel ügyletek után felszámított 0,5%-os tranzakciós díj fedezi, amelyet a hitelesek megtakarításaikból, a kölcsön részeként fizetnek vissza. Az alapot az állam tölti fel az energiatakarékosságra szánt állami forrásokkal, de ide táplálja be a széndioxid kereskedelemből származó bevételeit is. Az állam által biztosított források a kvótapénz forint fedezetét képezik, a forint fedezetet az állam kamatoztatja.

A negyedik pillér a támogató szolgálat

Az állampolgárok és egyáltalán a piac szereplőinek racionális döntéseit egy magas szakmai színvonalat képviselő támogató szolgálat végzi,  <<<(((segíti, nem? -FÁ)))>>> amely non-profit alapon működik. Működésének anyagi alapjait a visszatérülő alapot igénybe vevők befizetései képezik, akik a 0,5%-os tranzakciós díjon túl teljes hitelösszegük 1,5%-át fizetik erre a célra. A támogató szolgálat tervezéssel, életviteli, szociális és környezeti tanácsadással kötelességszerűen látja el a hiteleseket.

IX.2.2.1.4. A javaslattól várt eredmények

A szabályozás alapja a fosszilis energiaforrások felhasználásának csökkentése.  <<<(((legalább Kárpát medence szinten lenne környezetet megváltoztatóan sikeres -FÁ)))>>> Ez környezeti szinten biztosítja, hogy a felhasznált fosszilis energiamennyiség és vele együtt az ÜHG kibocsátás  <<<(((amit egyre többen vitatnak elméletileg -FÁ)))>>> csökkenjen, és a megkívánt szintre redukálódjon.  <<<(((de ettől függetlenül is áldásos lenne, ha a devizahiteleket és egyéb visszaéléseket koordináló lobbitól mentesíteni lehetne -FÁ)))>>> A gazdaság-társadalom működése a szabályozás miatt fokozatosan áttevődik a megújuló energiaforrásokra, és egyben csökkenti hazánk külső energiafüggőségét. Másrészt a fosszilis energiaforrások fokozott elvonása kikényszeríti a jelenlegi termelési és fogyasztási szerkezet átalakítását egy lényegesen kisebb anyag és energiafelhasználású, kevesebb hulladékot termelő szerkezet irányába. Miközben csökken a természeti erőforrások inputja, és áramlása a rendszerben, szükségszerűen növekszik a gazdaságban, és társadalomban az információ áramlása. Az információ összefonódik a természeti erőforrások fenntartható használatának szükségével, és ez meghatározza az innováció irányát. Az erős innovációs nyomás hatására létrejön a fenntartható erőforrás-használat ismeretbázisa, az ismeretbázis pedig megteremti azt a technikai fordulatot, amely szükséges a gazdasági recesszióból való kilábaláshoz. A különböző társadalmi rétegek számára az erőforrásokhoz való hozzáférés jelenlegi módjának megváltoztatása, hozzájárul a szociális igazságossághoz, és a személyes érdekeltségen keresztül a környezeti tudat helyes irányú alakulásához. Az átalakulás nehézségeire, a versenyképességi hátrányokra egy ösztönző rendszer ad választ, amely biztosítja, hogy a környezetbarát termelési és fogyasztási szerkezet beruházásai olcsó hitelből valósulhassanak meg. <<<(((csak a harmadik világháború meg az unió el ne söpörjön mindent -FÁ)))>>>

X.   Utószó

Amit a közgazdaságtan felismert, és amit leírtunk a pénzzel kapcsolatban, az nagyon hasonló a fizika felismeréseihez, vagyis ideális esetben, zárt rendszerben igaz.  <<<(((energetikailag vagy informatikailag zárt rendszerről van szó? -FÁ)))>>> Csakhogy a globalizált világgazdaság egy rendszerbe kapcsolja a nemzetgazdaságokat (ha van ilyen egyáltalán), <<<(((nemzetgazdaságok relatív önállósága, ami minden esetben más és más, bár onállósági típusok és mértékek megfogalmazhatóak -FÁ)))>>>  így azok mindegyike nyílt gazdaság, az egész pedig együtt sztochasztikus rendszer (időben változó véletlen eseményeket szolgáltató rendszer).

Ezért senki sem tudja előre megjósolni, hogy mi történik egy-egy gazdaságban, vagy regionálisan, vagy a világban. Illetve, ha valaki farkast kiált, annak biztosan igaza is lesz, hiszen az IMF szerint 1970 és 2010 között 145 bankválság, 208 pénzügyi összeomlás, 72 államadósság-válság, összességében 425 rendszerszintű válság volt a világon, vagyis évente átlagosan legalább tíz. Ezek a válságok, a 180 IMF-hez tartozó országok kétharmadát érintették, akár többször is az időszak alatt.

Várhatóan 2020-ra a feltörekvő gazdaságok saját pénzügyi piacainak bővülése miatt a globális tőke másfélszeresére (900 ezer milliárd dollár) fog nőni, hasonlóan a pénztulajdonosok pénzvagyonához (500 ezer milliárd dollár). A növekedésben még mindig a fejIett országok veszik ki a nagyobb részt, mintegy 170 ezer milliárd dollárral, de ez önmagukhoz képest csak 33%-os bővülést jelent majd. A fejlődők növekedése ezzel szemben 145%-os lesz a hozzájárulás tekintetében, noha értékben alulmarad, 130 ezer milliárdra tehető.

Ez a nagymértékű pénzeszköz növekedés hasonlóan az elmúlt két évtizedhez egy szerénynek mondható globális gazdasági kibocsátásra épül. Az eszközalapok 90 ezer milliárddal, a teljes gazdasági kibocsátás 27 ezer milliárddal, az éves gazdasági megtakarítás 8 ezer milliárddal bővül majd 2020-ig a „Bain” prognózis szerint. Vagyis a teljes pénzügyi eszközállomány tízszer lesz nagyobb a gazdasági kibocsátásnál, és háromszor az eszközalapoknál. Hogy mindez mivel jár majd, azt csak megélni lehet esetleg, megjósolni nem. <<<(((a statisztikai számokban a halmozódást talán elkezdik majd kimutatni -FÁ)))>>>

A változásra egy fenntartható társadalom felé, egyben a mai értékválság megszűnésére az egyetlen lehetőség, ha a társadalom megismeri a pénz valódi természetét. Ezt erősíti Helmut Creutz a „Pénzszindróma” című könyvében, aki Hans-Christoph Binswanger svájci közgazdászt idézi:

„Az emberek 99%-a nem látja a pénz problémáját.  <<<(((bizonyos tekintetben Helmut Kreutz sem kényeztetett el minket. -FÁ)))>>> A tudomány nem látja, a közgazdaság nem látja, sőt nem létezőnek minősíti. Ameddig nem ismerjük fel a pénzgazdálkodásban rejlő problémát, addig nem képzelhető el valódi ökológiai fordulat”. Hozzáteszem, társadalmi, gazdasági sem!

Mivel a pénz intézményrendszerét az emberek közmegegyezése hozta létre, így az meg is változtathatja. Rajtunk múlik, hogy mit szeretnénk! <<<(((Ez a lényeg! De kérdés, hogy képesek leszünk-e rá, mert ez plusz intellektuális erőfeszítést igényel olyan körökben, amelyek korábban nem voltak hozzászokva a pénzrendszer mibenlétének felmérésére.

Nem találtam a korunkbeli hitelpénzrendszert alapjaiban ismertető tanulmányt. Talán 2-3 részlet lóg ki a sorból, illetve ennél több is:

·         http://mandiner.hu/cikk/20150915_szabo_gergely_az_eu_tamogatas_nem_ajandek_hanem_penznyomtatasi_engedely

·         http://mandiner.blog.hu/2016/03/05/mar_az_imf_szerint_is_a_semmibol_teremtik_a_penzt_a_bankok

·         A pénz és a bankok ellentmondásos kezelése a makroökonómiában - Hitelintézet Szemle, 15. évf. 2. szám, 2016. június, 33–58. o.

·        

·         https://drive.google.com/file/d/0B_0OyNuI6NzEb1FnVmFRLXRFZVk/view

 -FÁ)))>>>

ActionAid. 2014. „The Great Land Heist: How the world is paving the way for

CORPORATE LAND GRABS"

Creutz, H. 1995. A pénz szindróma I.-II. Nyíregyháza: Örökségünk kiadó  <<<(((olvastam, a csakis kamatra koncentrálása miatt felületesnek tartottam, mert általában kell vizsgálni a pénz-absztrakcióhoz alkalmazott matematikai formulák közgazdasági tartalmát, nem csak az e^x esetében à lásd például a devizahitelesek hamis árfolyam indexálásának közgazdaságilag ugyanúgy tarthatatlan alkalmazását. -FÁ)))>>>

Daly, H.E., and John B. Cobb, Jr. 1994. For the Common Good: Redirecting the Economy Toward Community the Environment, and a Sustainable Future, Second Edition. Boston: Beacon Press

Eisenstein, C. 2011. Sacred Economics: Money, Gift, and Society in the Age of Transition. Evolver Editions

Ellie Violet Bramley, E.V. World Bank and aid donors accused of enabling land grabs. The Guardian (UK)

Gesell, S. 1913. The Natural Economic Order. San Antonio, TX: The Free Economy Publishing Co., 1934. (Translated from the sixth Germán edition). <<<(((Síklakinál olvastam -FÁ)))>>>

Kennedy, M., Lietaer, B., Rogers, J. 2012. People Money: The Promise of Régiónál CURRENCIES

Kennedy, M. 1988. Interest and Inflation Free Money. Steyerberg:Permakul- tur Institut

Kill, J. 2014. Economic Valuation of Natúré The Price tó Pay fór of Conserva- tion? Brussels: Rosa-Luxemburg-Stiftung

Kill, J. 2014. Trade in écosystem Services. World Rainforest Movement

Lietaer, B., Arnsperger, C., Goerner, S., Brunnhuber, S. 2012. Money and Sustainability, the Missing Link. The Club of Romé EU Chapter. Triarchy Press

Medvéné dr. Szabad, K, 2013. A fenntartható fejlődés gazdaságtana, TÁMOP- 4.1.2 A1 és a TÁMóP-4.1.2 A2 könyvei <<<(((ezt nem láttam -FÁ)))>>>

Monbiot, G. 2014. The Natural Capital Agenda looks like an answer tó the en- vironmental crisis. Bút it’s a delusion. Guardian’s website

Reinhart, CM. Financial and Sovereign Dept Crises: Somé leessons learnt.

IMF

https://www.imf.org/external/pubs/ft/wp/.../wp13266.pd

Schwarz, F. 1951. Das éxperiment von Wörgl. Bern: Verlags-Genossenschaft Freies Volk

Síklaky, I. 2003. Létbiztonság és harmónia. égy zöld fordulat programja. Budapest: Éghajlat kiadó <<<(((olvastam, de nem éreztem átütőnek -FÁ)))>>>

Szlávik, J. A környezet gazdasági értékelése, Magyar Tudomány, 2006/1 <<<(((nem láttam -FÁ)))>>>

UNEP's Division of éarly Warning and Assessment, UNEP World Conserva- tion Monitoring Centre. 2014. Towards a global map of natural capital: key écosystem ASSETS. http://WCMC.IO/TOWARDS a GLOBAL MAP OF NATURAL CAPITALKiadja

Magyar Természetvédők Szövetsége Felelő kiadó: dr. Farkas István Cím: 1091 Budapest, Üllői út 91/b Tel: +36 1 2167297 Fax: +36 1 2167295

Kiadványunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Európai Bizottság támogatásával készült, a „Financing Sus- tainable Futures" program keretében. Jelen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi a támogatók hivatalos álláspontját.

 Külgazdasági és

Külügyminisztérium

 

A kiadvány újrahasznosított papírra készült.

·         Global Eco-Village Network (1994 óta),

·         az Urban Eco-village Network, vagy

·         az Utopian Eco-Village Network,