Egység.
Az egység (lat. unitas) a lét lényegi tulajdonságai vagy →transzcendentáléi között az első és legalapvetőbb. Ez azt jelenti, hogy a lét lényegileg egységet tételez.
A lét minden megvalósulása egységet hordoz, és az egység minden alakja a létben gyökerezik.
Miként nincs lét egység nélkül, akként egység sincs lét nélkül. <<<(((már akkor tiltakoztak a globalista gondolat ellen? -FÁ)))>>> A lét mértéke és módja határozza meg az egység mértékét és módját; fordítva, az egység mértéke és módja nyilvánítja ki egyértelműen a lét mértékét és módját.
Az egység mint első transzcendentálé a legközelebb áll a lét lényegéhez; vele együtt, közvetlenül (nem úgy, mint más transzcendentálék esetében), közvetítés nélküli tevékenységgel adott. <<<(((később ez kiegészülhetett az egységek közti struktúra gondolatával, a rendszerelmélettel. A kérdés, hogy a rendszer miféle egységekre épül? A személy is egy ilyen egységnek fogható fel? -FÁ)))>>>
Az egység mint alapvető trnszcendentálé a többiek alapjául szolgál; az egység mértékétől és módjától függ az igazság, a jóság (→érték), a szépség mértéke és módja; az egység uralkodik mindnyájunkon. - A lét reális egységével áll szemben a fogalom logikai egysége. Az előbbi azt mondja ki, hogy egy létező önmagában osztatlan, zárt és így minden más létezőtől elhatárolt. Az utóbbi az általános fogalomban egy reális sokaságot fog össze egységgé. Az olyan fogalmak egysége, mint ember, létező stb. logikai vagy gondolati, de alapja a valóságban van, amennyiben a bennük átfogott egyedi lények sajátosságaikban hasonlítanak egymáshoz. –
A fent leírt reális és transzcendentális egység metafizikai természetű, tehát Istenben is megtalálható.
Nem esik egybe a mennyiségi egységgel, amely a testire korlátozódik.
Ez megszámlálható dolgokat előfeltételez, vagyis olyanokat, amelyek egymás mellé vannak rendelve, így nem érvényes Istenre és szigorúan véve a tiszta szellemiségre sem.
A lét fokozataival egyszersmind az egység fokozatai is adottak. Midenekelőtt meg kell különböztetnünk
az összetett, részekből kiteljesedő,
valamint az egyszerű, nem részekből fölépülő egységet;
mindkettőnek megintcsak vannak fokozatai. A szervetlentől a növényi és állati életen keresztül az emberig való felemelkedésnél világosan látható, hogyan növekszik a befelé való zártság, és a kifelé való elhatárolódás (tehát az egység). - Az egységnek a sokasággal szembeni elsődlegességét mondja ki a henologikus elv, mely szerint a sokaság szükségképpen feltételezi az egységet; sokaság nem létezhet az alapjául szolgáló egység nélkül. E tétel a reális létre vonatkoztatottan azonos a →metafizikai oksági elvvel. Minden sokaság ugyanis kontingenciát jelent, amennyiben ugyanaz a lényegi tartalom itt ebben, ott abban az egyedi lényben mutatkozik, ennélfogva egyikhez sem járul szükségszerűen. Ennek végső oka egy olyan valóságos létező, kell legyen, amely már nem enged meg számos hordozót, hanem abszolút szükségszerűen létezik: ez Isten egysége. Amennyiben minden teremtmény erre az egy eredetre vonatkoztatott, annyiban egyek az eredet reális egységében. Ezt az összefüggést élezi ki a szélsőséges →monizmus, amikor az egész univerzumot egyetlen individuumnak tekinti (így például Parmemdész és Spinoza). Közel áll ehhez a panteizmus, amely gyakran azonosítja, vagy legalábbis nem különbözteti meg kellőképpen a létfogalom logikai egységét és az abszolút lét reális egységét. —> Egyszerűség.
a) Arisztotelész: Metafizika, X., Aquinói Szent Tamás: Kommentárok Arisztotelész
Metafizikájához, X.; Summa theologiae, I q 11. - b) D. Feuling: Hauptjragen dér Metaphysi, 1936, F. Klimke: Dér Monismus, 1911; F. M. Sladeczek: Die spekulative Aujfiassung vöm Wesen dér Einheit in ihrer Auswirkung auf Philosophie und Theologie, ld.: »Scholastik« 25 (1950), 361— 388.; J. T. Clark (szerk.): Philosophy and Unity, Woodstock 1953. - c) H. Rickert: Das Eine, die Einheit und die Eins, 1924; R. Léveque: Unité et diversité, 1963.- d) J. Maiéchal: Le point de départ de la métaphysique, I 21927 [A sokaság és az egy]; L. Oeing-Hanhoff: Ens et unum convertuntur. Stellung und Gehalt des Grundsatzes in dér Philosophie des hl. Thomas von Aquin, 1953; H. R. Schlette: Das Eine und das Andere, 1966 [Plótinoszhoz], - e) J. Lotz-J. de Vries: Philosophie im Grundrifi, 1969.
Lotz/Cs. E.