From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Sunday, April 06, 2014 9:38 PM - To: 'mindenkinek.akit.erdekel@gmail.com' - Subject: – problémafelvetés mentén az emberi személyről - a nekem javasolt olvasmányok kapcsán
– problémafelvetés mentén az emberi személyről -
a nekem javasolt olvasmányok kapcsán
Kedves ………… !
Hogy szolgál egészséged?
Remélem sok örömötök van a kertben, most indul a kizöldellés.
Kezd kialakulni a három könyvről a véleményem vagy óvatosabban élményeimet meg tudom fogalmazni.
A Reinhard Marx féle kötet (A tőke, Bp 2009 Szent István társulat) és a Hans Peter Dürr könyve (A tudomány határai - hasonlatok és szóképek a tudomány világában, Bp 2011 Kairos Kiadó) nem tudott elvarázsolni. Minek részletezzem-soroljam, nem érnek fel például a nekem emlékezetes Bertalanffy szintjére (ami lehet irányultság kérdése is, nem csak képességi korlát). Olyanok mint valami dolgozat, aminek volt egy alapötlete, azt jól megforgatták, de mintha nem érdekelte volna őket semmi további következmény, sem az ötleten kívüli mélyebb összefüggések.
Joachim Bauer darwinizmusról szóló kötete (Az együttműködő ember, Bp 2012 Ursus Libris) egészen más. Ennek van társadalmi és természettudományos kérdések közti összefüggésekről egy egészséges szemlélete. Persze ez sem a bölcsek köve, a második részben olyannak tűnik, mint az az evezős versenyző, aki a táv első felében kiadta energiáját, és nem tud rátenni egy lapáttal, nem tud már hajrázni. Ha rövidebb távon indul, akkor még nagyobb lett volna a teljesítménye. Már-már ideológiai szöveggé változik. De még itt is olyan színvonalú, és tisztességes szándékú, hogy érdekes, magával ragadó.
Másik példaként a kirándulás jutott eszembe idegenvezetővel. Marx és Dürr egy zárt szobában vetít fantasztikus tájakat. Bauer meg a tényleges valóságba visz ki minket, rólunk-magunkról is szól. És igaz hogy nem különleges képességeket villant meg, nem különleges összefüggéseket világít meg, viszonylag szűk szeletét tárgyalja egy lehetséges tágabb körnek, de élet-szaga van, ott lépkedhetünk mellette. (?!).
Ha mármost az merül fel, hogy „az emberi személyre mint alapfogalomra épülő társadalmi gondolkodási axiomatikus rendszer explicit kifejtési próbálkozásához, problémafelvetéséhez” e három személynek mi a köze, azt lehet válaszolni rá kissé sommásan, hogy „semmi” (azon túl hogy ehhez a témakörhöz ajánlottad elolvasásukat). Az említett negyedik személyről, Bertalanffyról tudom elképzelni, hogy filozófiai műveltsége, gondolkodási irányultsága olyan volt, hogy ha negyvenöt évvel ezelőtt tudom ki ő, minden követ megmozgatva meg kellett volna látogatni, levelezésbe bonyolódni vele már tizenévesen (csakhogy tizenévesen nem tudtam, hogy ilyesmi érdekelni fog és hogy ilyesmivel ennyire magára tud maradni az ember). Nem a tekintély árnyékát keresem, hiányolom visszatekintve. Sőt, 20 éves koromban volt egy kis értekezésem arról, hogy elérhető környezetemben nincs tekintély, nincs tanár, nincs kire oda figyelni (hetvenes évek). Úgyhogy ha azt mondanád, hogy mint egy megöregedett indiai farkas nevelte kölyök csetlek-botlok bizonyos kérdések közt, akkor igazad lehet. De a szimata jó a farkas nevelte kölyöknek még most is.
Ami meglep, hogy mennyire ritka a hasonló szimat. És az is elképzelhető, hogy senkit se fog érdekelni. Ady-t nem szerettem, mert túlságosan hatott rám, és nem kívántam az ő hangulatát. De kikerülni nem lehetett. Tehát legnagyobb bánatom, hogy nem tudok elfogadhatóan fütyürészni. Az ugyanis egy-két nemzedékkel ezelőtt még meg tudta vigasztalni az embereket. Mindenütt. Az íróasztalnál, volán mellett, munkapadnál, sétálgatva, töprengve.
Másként szólva lehet hogy a maga nemében felkészült, jószándékú, érdekes amit Marx és Dürr írnak. De külön-külön annyira más fogalmi kultúrával élnek ezek az egyébként művelt, szellemi igényű kortársaink - mint ami a klasszikus európai gondolkodás talán csak felsejlő, alig kitapintható legmélyebb, legáltalánosabb vonulata, amit a magam részéről keresek, alapzatnak érzek - hogy értelmét veszíti számomra, amit mondanak. Mert nem igaz, hogy bármely fogalmi vonatkoztatási rendszerből bármely témakör tárgyalható. Ez egy hamis fejlemény, a nagy kételkedők félre értett, ártalmas utóhatása, ami sokat ártott a XX. században az emberi önképnek és előtte is, meg úgy tetszik a XX. század után is. Vannak sajátos kérdéskörök, amik sajátos pozícióból, sajátos fogalmi eszközökkel tárgyalhatók csak. Tehát nem lehet egy jópofa ötlettel áthidalni olyan társadalmi kérdéseket, amelyekről Marx Károly azért tudott annyira nagy hatású lenni, mert olyan nagy volt az űr, a lustaság, az érdektelenség körülötte, az ő korszakában, hogy csak őt lehetett levenni a polcról kritikus pillanatokban (aminek iszonyú ára volt). És fordítva is, hasonló érdektelenség, kifáradtság okán létező mai űrt sem lehet azzal kezelni, hogy letagadom bizonyos kérdések létét is. Fogalmi paravánt húzok eléjük. A kavicsnak is van lelke alapon. Meg az elemi részecskéknek, hullámoknak szabad akarata, ami nem más mint például az inga instasbil pontja. És szemérmesen azt mondani a százmilliós nagyságrendű áldozatra, akik saját államuk áldozatai lettek, hogy a „mezoszkoptikus” kérdésfeltevés nem releváns. Ez butaság. Az ő rokonai (mármint Dürré) nem utaztak a Gulagra (gondolom). Ilyen egyszerű. Én sem értek eszkimó kajakból a fókavadászathoz. Viszont mindketen európaiak lennénk legalább. Az ember léptékű, azaz emberi lét sajátosságainak szintjén, dimenzójában való gondolkodást, életet, érzelmeket nem lehet áthidalni, söntölni, kiiktatni azzal a megoldással, hogy azt mondom rá: „mezoszkoptikus”, azaz nem releváns az alapvető kérdések világában, a világ lényegét illető kérdések dolgában. Mert nem lehet az embert, a szemlélőt, az értelmezőt kivenni semmiféle tudományból és más emberi tevékenységből. Mert emberek vagyunk, és ezt nem léphetjük át sem varázslással, sem szóvarázslással sem semmiféle közömbösséggel. Arisztotelesz alapvető tételét, szemléletét minden nemzedéknek meg kellene értenie koronként, és újra meg újra fogalmazni, hogy az ember önmagát nem lépheti át. A filozófiai kételkedés megannyi trükkjével sem. Az ember ezernyi dolgot, csodát fedezhet fel, alkothat és gyönyörködhet, hasznot vehet és céltudatos lehet – de önmagából nem léphet ki sem a „szezám tárulj” sem a „mezoszkoptikus” jelszóval.
Amikor tehát keresgélek, szaglászok, körül-járogatom és általában hangoztatni próbálom, hogy foglalkozni kellene „az emberi személyre mint alapfogalomra épülő társadalmi gondolkodási axiomatikus rendszer explicit kifejtési próbálkozásával, problémafelvetésével”, akkor nem merőben új gondolatokat akarok felfedezni, nem is konyhakész dolgokat kivenni a kredencből, hanem emberi önképünk egyik aktuális gyújtópontját próbálom megnevezni, értelmezni, rákérdezni, felőle tájékozódni – és másoknak is ezt ajánlgatni, szorgalmazni. ….
Arról nem is beszélve, hogy milyen nagy jelentősége lehet annak a mai magyar megoldásnak, hogy az alkotmány és az alaptörvény műfaja egymástól külön értendő. Sőt hogy az alkotmány jogon kívüli, az alkotmányos értékek jogon felüliek (ama bizonyos természetjogi alapok részei), míg az alaptörvény jogon belüli, a jogrendszer belső sarokpontja. Hogy tehát ez a műfaji különbség nem más, mint az európai gondolkodás „örök” jellemzője, de legalábbis a görögök óta eltelt két és félezer évet és az abba értendő keresztény kétezer évet tekintve minden bizonnyal. Ha pedig így van egészen, vagy legalábbis részben, meghatározó mértékben, akkor ki kellene fejteni, bontani axiomatikus egyértelműséggel: „az emberi személyre mint alapfogalomra épülő társadalmi gondolkodási axiomatikus rendszert”. Van tehát tovább, van még mit tisztázni, rendezni, átgondolni, megalkotni, ellenőrizni.
Mindezek ellenére nagyon érdekes volt a három könyvet kézbe venni.
És természetesen abban sem vagyok biztos, hogy „az emberi személyre mint alapfogalomra épülő társadalmi gondolkodási axiomatikus rendszer explicit kifejtési próbálkozása, problémafelvetése” abszolút értelemben feltétlenül most és itt aktuális valamint hogy logikailag az egyetlen lehetséges illetve kikerülhetetlen út volna. Csak annyit, hogy minden bizonnyal lehetséges és kívánatos. Egyelőre nem látok ellenérveket, sem más út, más kibontakozás lehetőségét. Ha tehát nincs kiépített út, autópálya, nem visznek turistautak e kérdés felé, akkor botorkálni kell, tapogatózni mint sötétben idegen szobában a székeket borogatva.
köszönettel a könyvek ajánlásáért – ha tudsz még hármat mondani, az is érdekes lenne (például a negyedik agyi rétegről).
üdvözlettel
FÁ