New Page 1

Szubsztancia c. filozófiai konferencia, MÁFI Filozófiai Vitakör 1000. ünnepi ülésszaka.

A szubsztanciának mint önálló létezőnek a tulajdonságai teszik egyáltalán lehetővé, hogy a világról és dolgairól beszélhessünk. Mert bizony magának a szubsztancia létének a fennállása alapozza meg az egyes egyedi szubsztanciák létezését. Ezért a szubsztancia fogalma szorosan megfelel a lét fogalmának. Nem csoda hát, hogy midőn határozott okoknál fogva a létről szóló vizsgálódás került előtérbe, a szubsztancia fogalma lassanként kiavult. Ennek során előbb az egyed és a faj szubsztanciája került összetűzésbe és egyezett ki a szubsztancia fajtaalkotó lényeg fogalmában, s szorította az egyedet vizsgálatra érdemtelen faji lényegen felüli esetlegességbe, majd az anyagi és formai természettel bíró szubsztanciák mellett feltűntek az anyagtalan szubsztanciák, mint amilyen Isten és a bolygókat pályájukon tartó intelligenciák. Amikortól pedig már az egyedi, vagyis a puszta ezség is lényegnek és szubsztanciának számít, lehetővé válik a tapasztalat előtérbe állítása, vagyis érzékelésünk észlelete kerül a középpontba, és nem az érzékelő léte. A világ gondolkodó és a kiterjedt része mint szubsztancia az ókori ezoteriát hozná vissza a földre, ha Istenen kívül lehetséges lenne más szubsztancia, aki viszont ekkortól monászként bezáródik, s ez a fejlemény monászi elérhetetlenségbe zár minden, harmóniába rendezett szubsztanciát.

A lét előtérbe kerülése nem is annyira a szubsztancia ellenében történt, hanem annak fennállási módozatai meghatározásaként, sőt továbbfejlesztéseként. Ez azt jelenti, hogy a valami, aminek létét megállapították, amit így létezőnek tekintettek, háttérbe szorult, s főként nem lehetett az maga a lét, és előtérbe került a valami létezése, előtérbe kerültek a létezési módok. Ezzel tehát a dolog lényege szintén háttérben maradt, viszont nélküle is lehetett tenni igaz megállapításokat a létezésről, például hogy térben és időben történik, vagy hogy valami egyáltalán létezik-e. Ez a mondanivaló gazdagodás a létről oda vezetett, hogy a létezés módját meg lehetett különböztetni a nem létező fennállás módjától, amilyen az érvényesség, például egy matematikai egyenleté. Sőt meg lehetett különböztetni a létesületlen, tértelen-időtlen létezést is, ebben a szubsztancia állásának, sorsának kifejezett taglalása nélkül. S érdekes itt, azaz nem véletlen, hogy ezzel a létmóddal éppen az ezoteriát alapozták meg, sőt teremtették, hiszen az indoklás szerint az örökkön változó, állandóan keletkező, azaz létesülő természeti világ valójában nem létezik a lét valódi értelmében, mivel az örök, változatlan meglét.

Így hát ha valamilyen létezés felmerült, arról már nemcsak azt állapíthatták meg, hogy rendelkezik-e léttel, vagy nem, hanem azt is, kapcsolatban áll-e más létezéssel, sőt azt is, valóságos-e a létezése, vagy csak gondolati. Igaz, a gondolati létezésnek támadtak ezoterikus magasságai is, mégis inkább a nem valódi, nem igaz létezést jelentette, míg az ellenkezője, a valóságosság mindig a valódiságot és igazságot hordozta magában. Utóbb ez majd annyiban módosul, hogy kiderült, a létezés egyik esetben sem gazdagítja a dolgot, azaz nem lehet a kettő, a valóságos és a gondolati létezés között rangsort felállítani, s arra jutni, hogy a valóságosság tökéletesebb lévén a létezésben, mint a gondolatiság, a legtökéletesebb lény csak valóságos lehet, azaz Isten gondolatához nem ad semmit hozzá a létezése, megmarad az gondolatnak. És továbbá a valamire valóságának, a mibenlétének a megállapításával a létezés talaján maradva, a szubsztancia vagy a lényeg területét nem érintve, tudtak megkülönböztető megállapításokat tenni. Ezzel mintegy egyneműsítették a filozófiát, azaz olyan egyforma, létezési alakban tárgyalták, amely a természet egyneműsített vizsgálatához tette hasonlóvá. S ez a modern filozófia máig felmérhetetlen sikerességéhez vezetett, amint a hasonló is a természettudományokéhoz. Igaz csak az utóbbinak lettek nagy eredményei, mert a filozófiát, illetve társadalomtudományi hatásának szabad kibontakozását foglyul ejtette a világpolitika, míg a természettudományok fejlődését hadi célokra felhasználva lehetővé tette.[1]

És ezért inkább ez utóbbi fejleménnyel van kapcsolatban, hogy újabban már az ember létmódjára is teljes filozófiai irányzatok kénytelenek épülni, sőt a földi világ egésze létmódját is tudományosan ökológiával, globális hatásfolyamatok megfigyelésével kell vizsgálni. Hol van már az empirizmus, amely kiiktatta az érzékelő alanyt a létezők vizsgálatából, mert az eredmény volt a fontos, elég volt arra figyelni: jutott mindenkinek érzékelendő, a szájba is. S ne feledjük, ennek párhuzamaként tekinthető, hogy a kezdetekben az egyéni szubsztancia is vizsgálhatatlan volt tudományosan. Olyan nagyot és sajnos olyan rosszra változott tehát a világ, azaz az ember helyzete, hogy léte kérdéssé, létezése kérdésessé vált. Ezzel azonban nemcsak azért jutottunk nagy veszélyek közelébe, mert a létkérdés szükségszerűen felhasználja a válaszhoz a nemlét fogalmát, ami elképesztő, megszokhatatlan és értelmetlen a mai ember számára is, mégha marad is remény a létezés választását egyértelműsíteni, hanem főként azért, mert a létezés létéről szólván az ember is bekerült a létezők közé, mintha nem is ő végezné a vizsgálatot, nem is ő határozná meg a sorsát. Mintha lenne, lehetne valamiféle sors, végzet, hatalom felettünk, amely nem engedi meg, hogy végül mi döntsünk a létezők létéről, mert ő máris döntött, isteni szubsztanciaként, bennünket bolyongó pályákon mozgató intelligenciaként, felsőbbrendűségként.

S ami a nagy baj, hogy tehát rosszul döntött, s nincs erő, mely helyes útra térítsen. Igaz, az utóbbi pár évszázadban a filozófia alakulásával párhuzamosan épült ki ez a döntéshozó világhatalmi központ, mégsem vette figyelembe a filozófia színvonalas eredményeit. Valódi emberi csúcsokig jutottunk a filozófiával, mégpedig a szubsztanciától indulva, s a létezési módok megállapításával végezve. És a szubsztanciáig is elmondhatatlanul hosszú út és nagy emberi teljesítmény, fejlődés vezetett. Ezért kiváló gondolat, hogy a következő itteni ünnepi ülésszak a teremtésről szóló konferencia lesz. Az ember ugyanis tényleg önmaga teremtője már igen régóta. Végzetes és tragikus, hogy éppen most látszik megszakadni ez a folyamat, S kár, bár persze nem kis eredménye, hogy éppen a szubsztancia filozófiai feldolgozása teszi lehetővé észrevenni a veszélyt, nyitja fel a szemünket. Hiszen már eleve is ő tette ezt, amikor elindította a filozófia pontos beszédét a világról, annak dolgai lényegéről. S mennyire sajnáljuk, hogy azok az emberi fejlődési távlatok is veszélybe kerültek, amikre oly büszkék lehetnénk, ha nem kellene a végveszély árnyékában élnünk.

S végül a szubsztancia arra is figyelmeztet, hogy nélküle is van embertelen Föld, amint vele lett igazán emberséges abban az értelemben, hogy kinyílottak a távlatok, felmerült a lehetőség, hogy technikailag is nagyra törjünk, ne csak lelkileg. A szubsztancia a kicsinységünkre figyelmeztet, azokéra leginkább, akiknek képzelőereje nem tudja elérni a másik embert, megreked a saját önzésében. S majd a földi természeti környezet összeomlása magával hozza a társadalmiét, amivel megreked minden félúton, köztes állapotban a már nem és a még nem között. Már nem tudunk egyszerűen és nagyszerűen élni, de még nem tudunk korszerűen és elvszerűen se. Pedig fajként a feladataink igen nagyok lennének, ha felismernénk és vállalnánk őket. Évmilliókra is kiterjedők akár. Reménykeltő, hogy a kedvünk legalább még megvan. De már nem vagyunk önálló létezők, szubsztanciák, sem egyénileg, sem fajunk tagjaiként. Letöredező fogak vagyunk, s fogaskerekeink sorra összetörnek. Így hamarosan az egész gépezet leáll. Addig azonban mindazoknak jól megy a dolguk, akik feledik a filozófiát, benne a szubsztanciát, s helyette inkább magukkal törődnek, hogy felérjenek a csúcsra, legyőzzék a többieket, mindenkit. Mindenki legyőzzön mindenkit, s az az egy győztes legyen mindenki. Hogy ezt a filozófia, a szubsztancia léte nem engedi meg? Akkor jaj a filozófiának! Vesszen a szubsztancia! S utánunk a vízözön és a végetlen nemlét.

[1] Sajnálatos, hogy már a társadalomtudományok területén is vannak hadi kutatások, mint pl. a tömeglélektan, az agynedvek lélektani hatásmechanizmusa, a hipnózis lehetősége, a kábítószerek hatása, a genetikai módosítások.