Vissza a főoldalra * genocidium oldalhoz *
Zárónyilatkozat
A
Vajdasági Magyar Tudományos Társaság szervezésében 2003. október 24-én
és 25-én nemzetközi tanácskozást tartottunk Újvidéken az 1944 végén,
1945 elején a Délvidéken lezajlott magyarellenes atrocitások feltárásának
eredményeiről. A rendkívül nagy érdeklődést kiváltó tanácskozás résztvevői
megvitatták a beterjesztett Zárónyilatkozat tervezetét, amelyre több kiegészítő
javaslat hangzott el. A szöveg véglegesítésével megbízott Csorba Béla,
Matuska Márton és Dr. Ribár Béla akadémikus az alábbiakban összegezzük
munkánkat.
1.
A beterjesztett tanulmányok és a korábbi ismeretek alapján leszögezzük,
hogy a jelzett időben a délvidéki magyarok között a konstituálódó második
Jugoszlávia hatalmi és pártszervei irányításával és közreműködésével,
a helyi lakosság egy részének cselekvő részvételével tömegesen végeztek
ki magyarokat, kollektív bűnösséggel vádolva kollektív büntetéssel sújtották
őket. A felelőtlen kivégzések sok helységben tömeges lincseléssé
fajultak. A cselekményt a hivatalos szervek akkor is, és a későbbi évtizedekben
is úgy állították be, mintha háborús bűnösöket vontak volna felelősségre
szabályos eljárással, noha erre a legritkább esetben került sor. A polgári
lakosságon kívül tömegesen végeztek ki hadifogoly honvédeket. Az áldozatok
számát még mindig csak becsülni tudjuk, de mindenképpen több tízezerre
tehető. A kivégzettek nevét, esetleges bűnüket, a kivégzés körülményeit,
a nyughelyüket soha sem hozták nyilvánosságra. Utólag háborús bűnössé
kiáltották ki valamennyiüket, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték.
Három helység: Csurog. Zsablya és Mozsor teljes maradék magyar lakosságát
- akik túlélték a vérengzést - mindenüktől megfosztva örökre kitiltották
lakóhelyükről. Az alaptalan vádak alól sem az áldozatokat, sem hozzátartozóikat
még nem mentesítették, anyagilag nem kártalanították, és nem is rehabilitálták
őket, ügyükkel az illetékes hivatalos szervek nem foglalkoztak. Bízunk
abban, hogy Crna Gora és Szerbia államközösség hamarosan elfogadja az
UNESCO 2000. évi jelentésének ajánlásait (Összefoglaló a volt elnyomó
rendszerek biztonsági archívumairól), beleértve a jogsértések áldozatainak
jogát az okozott károk megtérítéséhez és jóvátételéhez, valamint az
elkobzott javak visszaszolgáltatásához való jogot éppúgy, mint az emberi
jogok ellen elkövetett bűnök felelőseinek azonosításához való jogot.
2.
A magyar állam a tömegmészárlás kezdetén értesült az eseményekről,
ennek ellenére a nemzetközi nyilvánosság előtt nem foglalkozott velük. A párizsi
béketárgyalásokon nem tette szóvá, ezzel megszűnt annak lehetősége, hogy
kedvező tárgyalási pozícióból vethesse fel.
A második Jugoszlávia
felbomlásának folyamatában, valamint a Szerbia és Montenegró államszövetség
létrejötte után a magyar állam szintén nem tette szóvá a kérdést. A délvidéki
vérengzés kérdésében tehát az anyaország, mint szuverén állam nem
nyilatkozott hivatalosan. Szükségesnek tartjuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia
kezdeményezze és serkentse és támogassa ebben a tárgyban a kutatásokat,
valamint a tanulmányok publikálását. Ugyanezt elvárjuk a Szerb Tudományos
és Művészeti Akadémiától és a jelenleg alakulóban levő Vajdasági Tudományos
Akadémiától. A további munka sikere érdekében fiatal kutatók ösztöndíjazásával
lendíteni kell a munkán.
Az anyaországra és
a tudományos intézményekre háruló felelősség annál is inkább fontos,
mert a szóban forgó események előtt, a magyar hatósági szervek által elkövetett
hasonló cselekmények egyoldalú hangoztatása az egész magyar nemzetre, de különösen
a Délvidéken élő magyarokra káros következményekkel jár.
3.
A második Jugoszláviának érdeke volt a vérengzés elhallgatása, olyan
kezelése, ahogyan a magyar állam eddig tette. A tudományos kutatás ezt a kérdést
csak az állampolitika szemszögéből vizsgálta, hamis beállításban tálalta.
A milosevići
állam nem sokat törődött azzal, hogy az eset megtörtént, és még azzal
sem, hogy a délvidéki magyarság első politikai szervezete, a történelmi
VMDK megnyitja a kérdést a szerb és a magyar tudományos akadémiák előtt,
de - akárcsak a titói rezsim - nem segítette, inkább akadályozta a kutatókat
a tények feltárásában, s nem volt hajlandó meghallani a magyarság követelését,
hogy a katonai közigazgatás idején, a kollektív büntetési elv alapján
kimondott vétkességet hatálytalanítsa és elhárítsa következményeit. A
vajdasági parlamentben ugyan foglalkoztak már az üggyel, tekintve azonban
arra, hogy a szóban forgó események a központi hatalmi szervek - illetve az
általuk bevezetett katonai közigazgatás - irányításával történtek, a
mai állam központi szerveire tartozik a következmények elhárítása is.
4.
A vérengzés során körülbelül harminc magyar lelkészt, köztük egy püspököt
is kivégeztek, s az érintett egyházak még nem nyilatkoztak ügyükben.
5.
Tekintettel arra, hogy az eddig jórészt elérhetetlen levéltári anyagok
egyre inkább kutathatókká válnak, a további munkában az alábbi
feladatokat tartjuk elsődlegesnek:
a)
Az eddig felhalmozott anyag kezelésére
nélkülözhetetlenné vált egy központi adattár létrehozása, intézményi
kezelése. Az anyagok közé be kell iktatni az eddig felállított emlékhelyek
dokumentált nyilvántartási listáját.
b)
Szükség van helységenként leírni
az eseményeket, összegezni az áldozatok számát, s összeállítani a minél
teljesebb helyi áldozati névsort. Különösen hiányosnak minősül a bánsági
részek eseményeinek ismerete, az ottani áldozati névsor. Sokatmondó, hogy a
tanácskozásra nem készült bánsági tanulmány. A további kutatómunkához
jó alapul szolgálnak az eddig elkészült monográfiák, és az itt
beterjesztett tanulmányok.
c)
Össze kell állítani és közzétenni
a témával foglalkozó cikkek, publikációk és kéziratok bibliográfiáját.
d)
Az eddigi kutatások eredményét
- beleértve a könyv alakjában kiadott monográfiákat - hasznos lenne
elektronikus módszerrel feldolgozni és a világhálóra feltenni.
6.
Szükségét látjuk, hogy az akkori események tényét beépítsük az utódok
tudatába.
7.
A vajdasági magyar pártok feladata, hogy a kérdést átléphetetlen küszöbként
odategyék a szerb kormány elé.
8.
A Zárónyilatkozat szövegének véglegesítésével megbízott testület úgy
ítéli meg, hogy a fentiekről levélben tájékoztassa a délvidéki magyar
politikai pártokat, a Magyar Tudományos Akadémiát és a most formálódó
Vajdasági Tudományos Akadémiát.
Újvidéken,
2003. október 27-én.
Csorba Béla s.k.
Matuska Márton s.k.
dr. Ribár Béla akadémikus s.k.