Vissza a főoldalra * Vissza a keserű levelek előlaphoz
A
legitimitás valaminek/kinek a törvényességét, ilyennek elismertségét
jelenti. A "legitimista" a legitimitás ortodox értelmezésének
talaján áll. Ragaszkodik a törvényességben egy lineáris jogfolytonossághoz,
amikor az újjogosultságok levezethetők a régiekből, mert jogintézményi
funkciójuk változatlan. Úgy is mondhatnánk, hogy egy történelmi intézmény
attól "történelmi", hogy történeti formájának változatossága
ellenére őriz valami maradandó állagot (szubsztanciát). Ez különös mód
személyesen érdekvágó, amikor a hatalomgyakorlásban, dinasztikus örökségek
elbirálásában, történelmileg folytonos szokáselvek alakulnak ki, s azok sérülnek.
A bevált jogszokások - a kánonok - a legmagasabb jogi tekintélyek, ill,
alapelvek, mert ezek közösségi konstansoknak, kölcsönös azonosítási fogódzóknak
számítanak. (A nyelvész "közös szemantikai tér"-nek mondaná.)
Habsburg Ottópl. legitimistának nevezi önmagát. Alapvetőn azt jelenti, hogy
ragaszkodik a szentkoronatanként ismert, nemzeti létazonosságot kifejező
eszméhez, ill. annak a történelmi szügségletek szerint fejlődő tanításához.
Történelmileg ez alkotja a mi "társadalmi szerződésünk"-nek, az
alkotmánynak a szubsztanciáját. Azt nem tudom, hogy a Sacra Coronával
"megszentelt" (szankcionált) alkotmány jogfolytonosságához feltétlenül
hozzárendeli-e a rojalizmust is. Mert a Sacra Corona szimbólumát szekulárisan
úgy lehet értelmezni mint a nemzetalkotó eszmeteremtői (kreatív) garanciáját.
Vagyis az ősi gondolat a NEMZET reprodukálása körül forog, amely kultúrálisan
és politikailag megszervezett nép, és nem a minősítetlen "nép" (vulgus).
A mondott alkotmányos jogfolytonossági értelemben magam is
"legitimista" vagyok az államforma hozzákapcsolása nélkül.
A
"legitimitás" fogalmának van egy vulgáris értelme is: egyszerűen
az elfogadottságot jelenti, és teljesen függetlenül valamilyen történelmi
normától. Nem minősíti ez a szóhasználat magukat az "elfogadókat",
hogy a "hatökörséget", vagy "mennybemenetelt" emelik törvényerőre.
Az alkotmány körüli - mélyebb értelemben - folyó vita, ténylegesen a kétféle
megközelítés közt folyik.
Az
én "legitimista" álláspontom a következő:
Korábban
itt közöltem Mindszenty 1946. februárjában írt levelét Tíldy Zoltán köztársasági
elnöknek, melyben kinyilvánítja, hogy a köztársasági államforma bevezetése
idegen megszállás alatt történt, és véleménykorlátozás mellett, amiről
meglesz a történelemnek a véleménye. Nem közöltem Tildi Zoltán válaszát,
amelyben tagadta, hogy bármilyen kényszer is fönnállt volna. Nem kutakodtam,
hogy melyiknek volt igaza. De ha más nem, akkor a rendkivüli helyzet, a háború
utáni sokk, a megszálló hatóságok elvárásai, a békekötés előtti térdre
kényszerítettség, engedelmes, "jó magaviselet" szándéka is egy
nem tudatosított kényszer. A megvert Magyarországtól elvárták, hogy szakítson
"átkos múltjával", így államformájával is. DE eddig még hagyján.
Miután megváltozott az államforma, és elkezdtünk "demokratizálódni",
a szovjet hatóságok leplezetlenül nyúltak bele a politikai életbe. Megelőlegezték
1946-tól kezdve, a csak 1948-ban megalakított sztálinista Államvédelmi Hatóság
funkcióját. Ők ítélték el, szovjet törvények szerint, a számukra kívánatos
"rendszerváltás" akadékait, - a nemzeti ellenállás gyanúsítottjait,
és megpróbálóit -, hogy a velük kollaboráló csoportot segítsék
uralomra. Több mint húszezer, innen már békeidőben Szibériába húrcolt
emberről tudunk (ha pontosan tudom), köztük volt Kovács Béla is, a többségi
politikai erő, a kisgazda párt főtitkára. A fenyegetettség légkörében
Nagy Ferenc miniszterelnököt lemondatják stb. Ekkor 1947augusztus 31-ére kiírják
az országgyűlési választásokat. Ekkor esik meg a "kékcédulás"
csalás, mellyel a 22%-os relatív többséget megnyeri az MKP. Innen egyenes az
út Mindszenty letartóztatásáig, koholt perekig, kivégzésekig és az
1949-ben XX. törvénycikként jegyzett alkotmányelfogadásáig. E TÖRVÉNYCIKK
MÓDOSÍTÁSA MA IS MINDEN "ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS".
A
legitimáció " vulgáris" felfogása szerint, az 1949. augusztus 20-ánkihírdetett
törvény ma is hatályos, mert annak cikkelye alatt hatályosították az
alkotmányt. A "vulgust" egyáltalán nem érdekli, hogy, az1945.
november 4-én munkába kezdő NEMZETGYŰLÉS törvényi megbízatása többek közt
az államforma eldöntésére és az alkotmányozásra terjedt ki. A MEGHATALMAZÁST
A MAGYAR JOGSZOKÁS SZERINT KAPTA. Ám külső és belső erőszakkal megakadályozták,
hogy a nemzetgyűlés alkotmányozzon mint pártok fölötti testület. Helyette
az "egypárti" parlament alkotmányozott, a mostani többpárti
parlament pedig 1949-ig tekinti jogfolytonosnak az alkotmányt, mert AZ ALKOTMÁNY
JOGFOLYTONOSSÁGÁNAK AZ VÁLT A KRITÉRIUMÁVÁ, HOGY PÁRTALKOTMÁNY. NEM A
NEMZET AZ ALANYA HANEM "NÉP PÁRTJAI" (ill. egy párt). Abban a nézetben
sűríthető az Alkotmányossági Műhely és Fórum "legitimizmusa"
és a magamé is, hogy ami erkölcstelen, az nem lehet jogos. Márpedig hányszor
hallottuk már, ha felháborodott valamin az erkölcsi érzékünk, hogy
"persze erkölcsileg kifogásolható, dehát jogszerű. Mit lehet
tenni?"
Látszólag
"csak" szimbolikus jelentősége van annak, hogy a jelen alkotmány az
1949-it tekinti jogelődjének. Csakhogy a szimbólimoknak kemény üzenete van.
Pl. az elmúlt okt. 23-án Pető Iván parlamenti pártszónoklatában hangsúlyozottan
említette, hogy mennyire képtelen múltbatekintés, az alkotmány
jogfolytonosságának 1949. előttről keltezése, illetve a vele valópróbálkozás.
Petőt
nem érdekli, hogy az alkotmány minél hosszabbra tekintő jogfolytonossága (lásd:
brit alkotmány) magának az államalkotó történelmi tudatnak a folytonosságát
jelenti. Az alkotmányban képviselhető nemzeti, történelmi öntudatától
megfosztott magyar nemzet pl. ma bármennyire is elitélné az egykor hozott
zsidó törvényeket, alkotmányos lelkiismerete szerint, semmi köze hozzá. Ha
a magyar nemzet nem ura a maga történelmének még annyira sem, hogy elégtételt
szolgáltasson a hozzá való hűségükért meghurcolt tagjainak legalább a
rajtuk elkövetett erőszak alkotmányos jóvátételével, a történtekre való
emlékezéssel - vagyis az erőszak árán érvényesített törvénycikk ünnepélyes
semmissé nyilvánításával - akkor itt soha nem lesz értelmes nemzeti
konszenzus, sem őszinte bűntudat, sem őszinte bűnbocsánat. És természetesen,
minden jogérzékelő ember érzi, hogy "átok ül" az önfeladó
alkotmányon, és szegény Zacsek Gyuláék hiába piszmognak eljárási
ellentmondások cirkalmas kimutatásán a majdani EU-szavazáskor, mert már1949-BEN
CINKELTÉK AZ ALKOTMÁNYT ÉS A MOSTANI VÁLASZTÁS ELŐRE ELDÖNTÖTT EREDMÉNYÉT.
NEM VESZI ÉSZRE EGY JÓIZLÉSŰ JOGTUDÓSUNK, HOGY KÉKCÉDULÁS ALKOTMÁNYUNK
VAN.
Ennek
már természetes következménye az is, hogy az "ellenálló" polgárok"
lenyúlják" egymás ötleteit, kizárják egymást a szövetkezésből,
mert tökéletes "versenypolgárok", akik a legelőször kimondott
ostobaságot is szeretnék "jogvédetni", vagy az "erkölcsi
tőkeharácsolásban" az önzetlenül nyilvánosságra hozott gondolatok
kisajátításával igyekeznek előnyökhöz jutni.
Dantét
parafrazálva, és invertálva: "Ki itt kilépsz az 1949. évi. XX.törvényből,
hagyj föl minden reménnyel".
(Egyebekhez
azért nem szólok, mert ezzel bőven kimerítettem minden lehetséges türelmet.)
B.L.