New Page 1

A jelen válogatás előkészítése során ennek az írásnak a születése váratlan volt. Ma alapvető a gond, hogy mit értsünk alkotmány alatt. És száz éve? Mi történt a XX. század elejétől végéig alkotmány ügyében Magyarországon?

Az alábbi írást tekintsék egy problémafelvető kezdeményezésnek. Mert a kép teljességéhez tartozik egy további kitekintés, hogy mi volt ugyanakkor, párhuzamosan a világ más tájain? Milyen folyamat részeként, milyen előzmények után és a sors milyen további alakulása előtt alakult a magyar alkotmányosság története úgy, ahogy a XX. században végbement? Ha lesz következő kötetünk, abban talán sort kerítünk a szélesebb áttekintésre is. – szerk.

Úton a nemzeti tudathasadás felé: politikai szakítópróbáktól a történelmi alkotmánnyal való szakításig
(B.L.)

Harc az alkotmány sáncán belülre kerülésért: az általános, titkos választói jog kiterjesztéséért

A magyar történelemben hemzseg a közjogi csatározás, a forradalom, a szabadságharc, amit korábban az osztályharcban mint a történelmi mozgás végső természeti elvében egyesítettek. Értették ezen azt, hogy a történelem minden tényezője saját testet öltött társadalmi léthelyzetében vívja meg a maga szabadságharcát a létfeltételek egyenletes elosztásáért, az igazság és az igazságosság érvényüléséért. De csakis az nevezhető szabadságharcnak, amelyikben az emberi méltóság minősíti a létfeltételeket: a társadalmat közösségként, testi-szellemi egységként megélő és föltörekvő cselekvőképesség, amely mindig valamilyen gazdagító irányban elmozduló kiegyenlítő erő.

Sokaknak nem szökik szembe, hogy az Aranybulla maga is egy forrongó állapot terméke és ilyen születési bizonyítványa szerint töltötte be a magyar alkotmányosság vezérfonalának tisztét. Hóman- Szegfű Magyar története ezt írja: „A legkülönbözőbb néprétegek folyton növekvő elégedetlensége 1222-ben forradalmi erejű megmozdulásban robbant ki. Királyaink Szent István óta évente — kezdetben Nagyboldogasszony, majd Szent István-napján — általános törvénylátó széket tartottak Székesfehérvárott, mikor is minden alattvaló a király elé járulhatott személyes elbírálásra…(…) Így történt, hogy a királyi szerviensek, várjobbágyok, kisbirtokos nemesek igen nagy számban sereglettek Fehérvárra s az ellenzéki főurak egy csoportjának vezetésével kormánya elbocsátására és követeléseik elismerésére kényszerítették Andrást.”

Az eredményt ismerjük. A király által kibocsátott okirat elsőként tárgyszerűsítette nálunk a „köz” jogát úgy, hogy visszavezette arra a szabadságra, amit Szent István minden egyes országlakónak adományozott. Ez a szabadság a közjog vonzáspontja. Megnevezte azokat a közügyeket, amelyek gyűjtőivé kellett, hogy váljanak az újra elosztandó közszabadságnak. Azokba foglalva adható meg mindenkinek, ami jár neki. S hogy a közszerepek a közjó szabadságát szolgálják mindenkor, azt is „örök időkre” meghagyta, hogy köztisztében a leghatalmasabb és a legkisebb egyaránt fölléphet a másik ellen, ha az megszegte a közmegegyezést. Ez az a bizonyos ellenállási záradék. Az Aranybullában megörökített társadalomszervező eljárás pedig mint élő minta: a magyar történelmi alkotmány.

A 19. század vége felé „Új nép, másfajta raj” kérte bebocsátását „az alkotmány sáncai mögé”, a szervezett munkásság. Minket most csak egyetlen epizód érdekel a szociáldemokrata mozgalomból, az, amelyik legjobban rávilágít az alkotmányhoz való viszonyára. A Magyarországi Szociáldemokrata párt 1906 június 3-5 között Budapesten tartotta XIII. kongresszusát és az azt előkészítő pártértekezletet, amelynek jegyzőkönyvét az írásos előterjesztésekkel együtt kiadták. Az értekezlet egyik napirendi pontja a „Küzdelem az általános választójogért” c. előtersztés, majd ez uralja a kongresszust is. E dokumentum, mint cseppben a tenger, rávilágít az egész akkori közéletre a szervezett munkásság szemüvegén át, amelyik kb. 15 százalékát tette ki akkorra az összes ipari munkásnak, 71 000 fővel. De ereje hatása messze fölülmúlta szervezettségi arányát, mert az iparon kívül magával húzta az agrárszocialistákat is. A mozgalomba tömörült „új nép” nélkül, a legújabb kori történelem értelmezhetetlen sajátunkkal együtt.

A századvégre kirajzolódott a kiegyezéspárti 67-esek és az ellenzéki 48-asok érdekbeli, és támogatottsági háttere. A 67-esek javarésze politikailag elkerülhetetlennek tartotta az osztrák birodalommal való együttélést éppen a soknemzetiségű ország sebezhetősége miatt, gazdaságilag pedig a két országnyi piac előnyeit értékelték. Az őket képviselő Szabadelvű Párt pedig 1875-től folyamatosan uralkodott. Az ellenzéki Függetlenségi és 48-as Párttal főként katonapolitikai, és gazdasági kérdésekben ütköztek. Ellenezték a közös vámterületet, követelték a hadseregben a magyar vezényszót. 1899-ben lett miniszterelnök Széll Kálmán, aki el tudta még odáztatni a vámunió felülvizsgálatát, ugyanis minden tíz évben újra kellett tárgyalni a gazdasági kiegyezést, ami éppen az 1897-99-es válság idején lett esedékes. A pártok közötti átpártolások és új koalíciók révén mindegyre elmosódottabbá vált a kormányzók és ellenzék közti különbség. Az ingatta meg mégis a miniszterelnök székét, hogy nem tudta keresztülvinni az újoncozás új magasabb kvótáját helybenhagyó törvényjavaslatot, amit az uralkodó kívánt. A feszült balkáni helyzet volt az indok. Az ellenzék obstruált. A nemzeti oldal még a szociáldemokratákkal is egyezséget kötött, akik tömegtüntetést szerveztek többlet újoncozás ellen. A paktumnak volt hagyománya, mert a szocialisták a választói jog kiterjesztésének támogatását kérték cserébe, hisz parlamenti képviselet nélkül, nincsenek politikai eszközeik. Az eredmény Széll Kálmán lemondása lett, akinek „széllcsendes” kormányzása mindenkit megnyert. Az epizódszereplő — megvesztegetési botrányba keveredet — Khuen-Hédervári után, az uralkodó az erőskezű Tisza Isvánt nevezte ki 1903 novemberében. A technikai obstrukció tovább folytatódott, ezért javaslatot terjesztett be a házszabály módosítására. Az ellenzék megszeppent, látszategyezséget kötött vele, és szavazáskor fondorlatos önkényt alkalmazott („zsebkendős szavás”- nak ismerik), miközben katonákat is rendelt a parlamentbe. Annyira felbőszült az ellenzék, hogy összetörte berendezést, s 1905 januárban az uralkodó feloszlatta a Házat és új választásokat írt ki. Akkor saját hívei egy része is nemzeti koalícióba tömörült Tisza ellen és fölényesen győzött. De ekkor sem az ellenzéket engedte a hatalomhoz az uralkodó, hanem Fejérváry Géza, volt honvédelmi minisztert jelölte kormányfővé. Az ő alkotmányellenes, abszolutista kormányát nevezték „darabont kormánynak”. Az ellenzéki koalíció „nemzeti ellenállást” szervezett. „Ahhoz fogható Monarchia- és királyellenes hangulat, mint 1905-ben, 1849, illetve 1861 óta nem volt Magyarországon” (Romsics Ignác). Az uralkodó és kormánya válaszképp előkészületeket tett a választójog szélesítésére és a titkosság bevezetésére. Ez azonban annyira aggasztotta a nemzeti koalíciót, hogy titkos paktumban egyezett ki uralkodójával, hisz Ausztriára is átragadt volna a magyar példa. Így 1906 tavaszán végre „nemzeti kormánya” lett az országnak közel négy évig. Apponyi Albert, ifj. Andrássy Gyula, Kossuth Ferenc, Wekerle Sándor az új kormányerő magja.

1905-ben az orosz polgári forradalom híre februárban érkezett, ami önmagában is fölfűtötte a harci szenvedélyeket. Az orruknál fogva vezetett szociáldemokraták pedig 1906-ban elemezték a történteket, szó szerint kijelentve, hogy megint szembeállították a nemzetet a néppel. Ennek ismeretében különös fényt kap a párt optimista jövőképében — ha netán véletlen fogalmazás is — az a mondat, hogy „E fejlődés most először alkotja meg az ezredévi elnyomatás és kizsákmányolás megszüntetésének előfeltételeit.” Ha eszünkbe jut a „múltad a fájó bús ezerév” mozgalmi dalrészlet, vagy Vörösmarty „ezredévnyi szenvedés”-e, akkor az „ezredévnyi elnyomatás” az ezeréves Magyarországgal társítja képzeteinket. Az ország sorsa csak megerősít valami sejtelmes utalást.

A jegyzőkönyv elbeszélése szerint a küldöttek reggel 9-kor „Budán a Fácán vendéglő tágas termében gyülekeztek (…) az emelvény mellett két oldalt Marx és Lasalle mellszobra…” A napirend előadója Garbai Sándor, ekkoriban 27 éves, és a MÉMOSZ egyik létrehozója és elnöke. Mozaikok a helyzetképéből: „Az ellenzék egyes tagjait próbálták pénzzel megvesztegetni s ugyanakkor magát a munkásságot, a munkáspártot is (…) a kormány olyan ajánlatot tett, hogy minden embernek, ha négy koronán aluli zálogcédulája van, azt ki fogja váltani.” „Tisza István kifejtette… bennünket nagy elvi eltérések választanak el egymástól. Én önöknek őszintén kijelentem, hogy az általános választói jogot nem helyeslem… mert Magyarországra nézve veszedelmesnek tartom (…) Ezt Tisza István a küldöttség szemébe mondta. Nyílt volt tehát a küzdelem (…) És a szociáldemokrata pártnak soha nem lett volna következetesebb állásfoglalása, mint hogy az egyesült ellenzék ellen minden vonalon küzdjön… a kormányzást magához ne ragadja…” „Én önérzettel jelentem ki, hogy inkább haladok párhuzamosan egy imparlamentáris kormánnyal, mint csatlakozzam egy reakciós, demagóg, és mindenkor a klerikálisok szolgálatában álló feudális kormányhoz.(…) Mert ma azt igazolják az események, hogy a függetlenségi és a 48-as párt sokkal reakcionáriusabb, mint volt a szabadelvű párt” Az igazságügy miniszter kijelentette: „Megcsináljuk a választó jogot…de akik a tulajdon, a haza és a vallás ellen izgatnak, ki lesznek zárva a politikai jogok élvezetéből.(…) Hanem itt van Magyarországon egy hatalmas párt, amely minden között mindig hirdeti, hogy ez ellen a hármas szövetség ellen izgatni kell, mert másképp a munkásság a tőke nyomása alól soha felszabadulni nem tud.” „Rendőrkapitány: Kérem, a szónok urat figyelmeztetem, hogy beszédje… a vallás ellen való izgatásnak veszem, ezt nem engedem és ha a beszéd tovább így folyik, kénytelen leszek az ülést feloszlatni.(Nagy zaj)” Másnap délelőtti ülés: „Rieger (Bécs), az osztrák parlament tagja(..) Olyan országból jön, amely közjogilag Magyarországgal szoros kapcsolatban áll: mindkét ország proletáriátusa, abban a szerencsés helyzetben van, hogy két hazája van. Igaz, hogy ez a kapcsolatos viszony Európát már hosszú idő óta mulattatja, mert a külvilág előtt azt a benyomást kelti, hogy ez egy házasság, egy otthon minden családi béke nélkül. Nagy most az izgatás Ausztriában Magyarország ellen és viszont. (…) Mindkét állam hatalmon lévő urainak a jelenlegi törekvése az, hogy az általános választói jog kérdésében újabb csalást vigyenek véghez…(…) Ha erős a mozgalom Ausztriában ennek Magyarországra is van visszahatása és viszont.”

Weltner Jakab, a párt titkára, 33 éves, eredetileg asztalos, a Népszava munkatársa a pártvezetés közel egyéves jelentését terjesztette be írásban, szóban csak kiegészíti. Az írásos jelentésből: ”Többen meghaltak azok közül is, akiket a mozgalom előtérbe tolt és az első sorokban küzdöttek. Klein Lipótot egy garázda tiszt sebezte halálra. Évek hosszú során át működött a kassai munkásmozgalomban. A halálos sebet is mások védelmében kapta. ”Szilágyi Miklóst politikai tüntetés alatt rendőrlegények sebezték halálra.” ”Kopek Jánost a fiumei általános sztrájk alkalmával gyilkolták meg a csendőrök.” „Nándorhegyen 9 munkást öltek meg a csendőrök. Egyedüli bűnük az volt, hogy sztrájkolni mertek. A vidéki szolgabírák sok esetben halállal büntetik az ilyesmit.” „Szeptember 15-én 100 000 munkás állt némán fenyegetőn a parlament előtt.” Újságcikket idéz:”…vagy befogadnak bennünket, kitagadottakat is, hogy megállítsuk útjában a dühöngő hatalmat, vagy elvész minden és Magyarország megszűnik alkotmányos állam, jog-állam lenni.” Másik újságidézet: ”A koalició rettenetesen sarokba szorult. A nemzeti kérdések eltörpültek a választói jog hatalmas kérdése mellett”. „ A szeptember 15-i felvonulás és tüntetés nagyszerűsége felülmúlt minden várakozást. (…) Több külföldi elvtársunk meghatva jelentette ki, hogy ilyen hatalmas tüntetést még sohasem látott. (…) Százezer ember tette le a munkaszerszámot. Nem törődött senki azzal, hogy megrendszabályozhatják. Százezer munkás állta körül a parlamentet. Csak inteni akarták a kiváltságosok maroknyi csoportját, hogy ne játsszanak a tűzzel. A Dunán két hajón „tolongtak” a „nemzeti ellentállás” hívei. Hatszázan százezerrel szemben. A százezer munkás egynapi keresetét áldozta fel, hogy jogaiért tüntethessen, a „nemzeti ellentállás” hívei pedig lerészegedtek a bortól, és zsebrevágták a napszámot, amelyet az alkotmányvédők juttattak részükre.”

Állásfoglalás az új kormányrendszerrel szemben — Előadó: Garami Ernő, 30 éves, eredetileg műszerész, pártvezető, a Népszava segédszerkesztője: „Tisztelt elvtársak! Az új rendszerről kell tulajdonképpen beszélnem, azonban előre is bejelentem, hogy sok újat nem mondhatok, egyszerűen azért, mert új rendszer nincs. Az a rendszer, amelyik ma kormányoz, az a régi rendszer.(…) Annak az álalkotmányosságnak a rendszere, amelyről annak idején Lasalle már megmondotta, hogy sokkal rosszabb az abszolutizmusnál… annál az abszolutimusnál, amelyik nem kendőzi magát parlamenti formákkal, amely nyíltan és bevallottan önkényuralom. Sokkal jobb a nyílt abszolutizmus, mint a párt- és kormány abszolutizmus, amely évtizedek óta kormányoz Magyarországon az alkotmányosság leple alatt. (…) Ha a nép szemével nézzük, hogy az ő számára mit jelent az, amit ma alkotmányosságnak neveznek, azzal szemben, amit annak idején abszolutizmusnak neveztek, akkor meg fogjuk látni, hogy semmi különbség nincs, csak az, hogy akkor nem kellett adót fizetni, most pedig kell, akkor nem volt szabad újoncozni, most pedig fognak újoncozni. A gyűléseket — kérdem — nem kel-e éppúgy bejelenteni a szolgabírákhoz, mint eddig? És nem úgy dobhatják-e vissza a bejelentéseket semmis ürügyek alapján, mint annak előtte? (…) A földműves szervezetek elleni támadás jellemzi legjobban a helyzetet, csak a régi szabadelvű kormányok merészkedtek nagy szervezetekkel szemben ilyen módon fellépni.(…) Politikai téren tehát…ki vagyunk téve annak, hogy ha megint megcsinálják a reformot, megint hosszú időkre lehetetlenné igyekeznek tenni azt, hogy a magyar nép jogaihoz juthasson.”

Kovács Alajos (Miskolc): „A mágnások mindig az uralkodó áramlathoz húztak. Azért nem volt eddig, de van most a függetlenségi pártnak oly sok mágnás tagja. Ez a többség tudta, hogy a kereskedelmi szerződések 1906 márciusban lejárnak és újra megkötik azokat, amivel 10 esztendőre megint lehetetlenné van téve Magyarország gazdasági függetlensége, mégis belementek az obstrukcióba, hogy elhárítsák magukról az ódiumát ennek.” Zombori Lajos (Makó): ”Ha általános sztrájk nem használ, kezdjünk forradalmat, mert a saját érdekeinkről van szó.”

1. A munkásosztály felszabadítása csak annak a küzdelemnek lehet eredménye, amely az osztályuralmat megszünteti, tehát ennek alapját, a termelési eszközökben való magántulajdont megdönti, azokat közös tulajdonná teszi s így a tőkés termelési rendszert szocialista termelési rendszerré alakítja.

Az első magyar népköztársaság

Forradalmi események után 1918 október 25-én Károlyi Mihály vezetésével megalakult a Nemzeti Tanács mint az ország ügyeit ideiglenesen vivő testület. Károlyi kéri az uralkodótól a neki tett eskü alól való felmentését, amit megkapott. Miután Németországban, Ausztriában, Csehszlovákiában már kikiáltották a köztársaságot, 1918 november 16-án a parlament kupolacsarnokában a Nemzeti Tanács kihirdeti a népköztársaságot.

A szociáldemokratákat itt találjuk Károlyi oldalán. Hamarosan ellentétbe kerülnek a november 24-én Kun Béla vezetésével megalakult Kommunisták Magyarországi pártjával. Az ellentét a kommunisták bebörtönzéséig élesedik, és csak a köztársaság végveszélyében engedik ki őket.

Azt tervezik, hogy nemzetgyűlésen döntenek az ország végleges státuszáról.

1918. évi I. néptörvény
a nemzetgyűlési, törvényhatósági és községi választójogokról

1. § Nemzetgyűlési választójoga van minden férfinak, aki életének huszonegyedik évét betöltötte és legalább hat év óta magyar állampolgár.

Nemzetgyűlési választójoga van minden nőnek, aki életének huszonnegyedik évét betöltötte, legalább hat év óta magyar állampolgár és bármely hazai élőnyelven írni-olvasni tud.

2. § A nemzetgyűlés tagjává választható az, akinek a választás időpotjában választójoga van, ha életének huszonnegyedik évét betöltötte.

3. aki gondnokság vagy csőd alatt áll, vagy akinek kiskorúsága meg van hosszabbítva;

4. aki üzleténél vagy foglalkozásánál fogva erkölcsrendészeti ellenőrzés alatt áll.

4. § Nem választható a nemzetgyűlés tagjává, aki a választójogból ki van zárva.

5. § Választójogot csak az gyakorolhat, aki a választók névjegyzékébe fel van véve.

6. § A választás községenkint (szavazókörönkint) közvetlen, titkos szavazással történik.

7. § Törvényhatósági és községi választójoga van minden férfinak, aki életének huszonegyedik évét betöltötte, legalább hat év óta magyar állampolgár és legalább féléve ugyanazon községben lakik, vagy ott lakása van.

Törvényhatósági és községi választójoga van minden nőnek, aki életének huszonnegyedik évét betöltötte, legalább hat év óta magyar állampolgár, bármely hazai élőnyelven írni olvasni tud és legalább félév óta ugyanabban a községben él, vagy ott lakása van.

A 2., 6. és 8. §-ban foglalt rendelkezések kiterjednek a törvényhatósági és községi választójogra is.

8. § A népkormány köteles a jelen törvény végrehajtása végett szükséges mindennemű szabályt (választói névjegyzékek elkészítése, választási eljárás, választás módja stb.) sürgősen megállapítani.

Ez a szabályozás, amely rendelettel is történhetik, nem érintheti a jelen törvényben foglalt rendelkezéseket.

Mivel a kormány hamarabb lemondott mint, hogy befejezte volna az alkotmányozást, egyelőre csak föltételezzük, hogy az 1920-as nemzetgyűlési választásoknak ez a tervezet alkotta az alapját

1919. évi XXV. Néptörvény (részletek) alkotmányozó nemzetgyűlési választásokról (1919 dec. havi közlöny)

1. § Az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjainak választása az e törvényben foglalt rendelkezések szerint - arányos képviseleti rendszer alapján - történik.

Az alkotmányozó nemzetgyűlés a választás napját követő tizenötödik napon Budapesten ül össze. Működésének időtartama az összeülés napjától számított két év.

Budapesti I. választási kerület. (Választ 9 tagot.) Határvonala: északon, nyugaton és délen a város határa, keleten a Duna folyam középvonala a vasuti összekötőhídig, e híd majd a m. á. v. pályatestének középvonala a Soroksári-útig; innen a Soroksári-út és Ferenc-körút, majd az Üllői-út középvonala a Calvin-térig, a Calvin-térnek az Üllői-utat és Mehmed szultán-utat összekötő úttestének középvonala, a Mehmed szultán-út és Károly király-út, majd a Vilmos császár-út középvonala a Berlini-térig, a Berlini-térnek Vilmos császár-utat és Lipót-körutat összekötő úttestének középvonala, a Lipót-körút középvonala a Dunáig, a Duna folyam középvonala az Újpesti rakpart mentén a kiindulási pontig.

Budapesti II. vk. (Választ 9 tagot.) Határvonala: a város északi határától a Duna folyam középvonala az újpesti rakpart mentén a Margit-hídig, a Margit-híd, majd a Lipót-körút középvonala a Berlini-térig, a Berlini-térnek a Lipót-körútat és Vilmos császár-utat összekötő úttestének középvonala, a Vilmos császár-út és Király-utca, majd a Városligeti fasor középvonala az Aréna-útig, az Aréna-út középvonala az István-útig, az István-út középvonala a Hermina-útig, a Hermina-út középvonala az Erzsébet kiráélyné-útig, az Erzsébet királyné-út középvonala a város határáig, végül a város határa a kiindulási pontig.

Budapesti III. vk. (Választ 9 tagot.) Határvonala: a város északkeleti határától az Erzsébet királyné-út középvonala a Hermina-útig, a Hermina-út középvonala az István-útig, az István-út középvonala az Aréna-útig, az Aréna-út középvonala a Városligeti fasorig, a Városligeti fasor, Király-utca és Károly király-út, majd a Rákóczi-út középvonala a Baross-térig, a Baross-térnek a Rákóczi-utat és Köztemető-utat összekötő úttestének középvonala, a Köztemető-út és Orczy-út, majd az Üllői-út középvonala a város határáig, végül a város határa a kiindulási pontig.

1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztásaságot és új kormány alakult, amelyben a szociáldemokraták egy része, a realitások kényszere alatt szintén szerepet vállalt, de később az utak javarésze megint szétvált. A kormány Forradalmi Kormányzótanács, melynek „tárcáit” népbiztosok vezetik. Itt külügyi népbiztos Kun Béla. Elképzelései szerint a szovjet Vöröshadsereggel sikerül együttműködni. Felveszi Leninnel a kapcsolatot, akinek gyakorlati tana az, hogy a polgári forradalmat permanens módon kell proletárforradalommá továbbfejleszteni. Ezt az elvet követték a magyar kommunisták. Nem haboztak a múlttal teljesen szakítani, és 1919 április 22-án megjelent az Ideiglenes Alkotmány, majd végleges változata.

A Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság Alkotmánya (részletek)

(Elfogadta a szövetséges tanácsok országos gyűlése 1919. június 23-án.)

A Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság alkotmányának alapelvei

1. § A Tanácsköztársaságban a proletárság minden szabadságot, jogot és hatalmat kezébe vett, abból a célból, hogy megszüntesse a kapitalista rendet és a burzsoázia uralmát s ennek helyébe a szocialista termelési és társadalmi rendet tegye. A proletáriátus diktaturája azonban csupán eszköz mindennemű kizsákmányolás és mindenfajta osztályuralom megszüntetésére és előkészítése annak a társadalmi rendnek, amely nem ismer osztályokat és amelyben megszünik az osztályuralom legfőbb eszköze, az állam hatalma is.

2. § A Tanácsköztársaság a munkások, katonák és földmivesek tanácsainak köztársasága.

A Tanácsköztársaság a kizsákmányolóknak semmiféle tanácsban helyet nem ad.

A munkások, katonák és földmívesek tanácsaiban a dolgozó nép hozza a törvényeket, hajtja azokat végre és biráskodik azok megszegői fölött.

A Tanácsköztársaság külpolitikája a világforradalom segítségével el akarja érni a dolgozók világának békéjét. Békét akar minden hódítás és hadikárpótlás nélkül, a dolgozók önrendelkezési joga alapján.

A világháborút előidéző imperializmus helyett a Tanácsköztársaság a világ proletárjainak egyesülését, szövetségét, a dolgozók nemzetközi tanácsköztársaságát akarja. Ezért ellensége a kizsákmányoló háborúnak, a népek minden elnyomásának és leigázásának. Az osztályállam külpolitikájának eszközeit, különösen a titkos diplomáciát elveti.

A dolgozók jogai és kötelességei a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaságban

4. § A Tanácsköztársaság arra törekszik, hogy a dolgozók társadalmának tulajdonába jusson minden termelőeszköz a kizsákmányolás megszüntetése s a termelés szervezése és fokozása érdekében. Ezért köztulajdonba vesz a kisüzem kereteit meghaladó minden mezőgazdasági, ipari, bánya- és közlekedési üzemet.

5. § A finánctőke uralma azzal szünik meg a Tanácsköztársaságban, hogy köztulajdonba mennek át a pénzintézetek és a biztositóintézetek.(…)

15. § A Tanácsköztársaságban a legfőbb hatalmat a szövetséges tanácsok országos gyülése gyakorolja.

16. § A szövetséges tanácsok országos gyülésének hatáskörébe tartozik minden nagyfontosságú állami ügy, de különösen (…)

38. § A szövetséges tanácsok országos gyülésének tagjait a kerületi és városi tanácsok választják. A kerületi és városi tanácsok minden 50,000 lakos után egy tanácstagot küldenek a szövetséges tanácsok országos gyülésébe.

39. § A falvak és városok ügyeit a munkások, katonák és földmivesek helyi tanácsai intézik. Általában abban a kérdésben, hogy valamely község falu-e vagy város, további intézkedésig a régi közigazgatási beosztás irányadó. Minden 6,000 lakosnál kevesebbet számláló község azonban falunak, minden 25.000 lakosnál többet számláló község városnak számit még akkor is, ha a régi közigazgatási beosztás másképen rendelkezett. (…)

66. § A Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaságban csak a dolgozó népnek van választójoga. Választók és tanácstagokká választhatók nemre való tekintet nélkül mindazok, akik tizennyolcadik életévüket betöltötték és a társadalomra hasznos munkából élnek mint munkások vagy alkalmazottak stb. vagy olyan háztartási munkával foglalkoznak, amely az előbb említett munkásoknak, alkalmazottaknak stb. munkáját lehetővé teszi. Választók és választhatók továbbá a Vörös Hadsereg katonái, valamint a Tanácsköztársaságnak azok a munkásai és katonái, akik hasznos munkából éltek, de munkaképességüket egészben vagy részben elvesztették.

67. § Választók és választhatók más állam polgárai is, ha az előbbi szakaszban említett föltételeknek megfelelnek.

78. § A Tanácsköztársaságot pénzügyi politikájában kizárólag a dolgozók szükségleteinek födözése vezeti. Nincs semmi tekintettel a mukanélküli jövedelemre.

79. § A Tanácsköztársaság szervei csak jóváhagyott költségvetés keretében szedhetnek bevételt és teljesíthetnek kiadást.(…)

A nemzetek jogai a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaságban

84. § A Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaságban élő minden nemzet szabadon használhatja nyelvét, ápolhatja és fejlesztheti nemzeti műveltségét. E végből minden nemzet, ha nem is él összefüggő területen, műveltségének fejlesztésére országos tanácsot alakithat. Ez a szervezet nem bonthatja meg a területi alapon nyugvó tanácstervezetet.

A német és ruszin népbiztost a német, illetőleg a ruszin oszágos tanács választja. A német és a ruszin népbiztosság vezeti a német és a ruszin országos tanácsok, valamint nemzeti kerületi tanácsok ügyeit.

85. § A tanácsrendszer következményeként a helyi igazgatást mindenütt annak a nemzetnek a dolgozói vezetik, amely nemzethez tartozó dolgozók az illető helyi körben többségben vannak. Ez a helyi igazgatás nyelvében is kifejezésre jut. A nemzeti kisebbségek is használhatják azonban a tanácsszervekkel való érintkezésben nyelvüket.(…)

Restauráció és Horthy „kétfrontos harca”

A nemzetgyűlés március 1-én ideiglenes államfővé választja Horthy Miklóst kormányzói minőségben. Öt évig tart a nemzetgyűlési munka. A királyság intézménye továbbra is fennmarad, de nem tekintenek el a közben megváltozott jogviszonyoktól, és attól, hogy a rendi jogi maradványok nem visszaállíthatók.

az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről

A nemzetgyűlés, mint a nemzeti szuverénitás kizárólagos törvényes képviselete, megállapítja, hogy a királyi hatalom gyakorlása 1918. évi november hó 13. napján megszünt. Megállapítja továbbá, hogy Magyarországnak és társországainak a volt osztrák birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és országokkal fennállott feloszthatatlan és elválaszthatatlan együttbirtoklása a bekövetkezett események folytán megszünt. A nemzetgyűlés mindezekből a tényekből folyó következmények megállapítását a békekötés utáni időre tartja fenn magának.

Megállapítja továbbá, hogy az 1910. évi június hó 21. napjára törvényszerűen összehívott országgyűlésnek képviselőháza az 1918. évi november hó 16. napján hozott határozatával önmagát feloszlottnak nyilvánította, főrendiháza pedig ugyanazon a napon tartott ülésében e határozatot tudomásul vette és tanácskozásait berekesztette, miáltal az országgyűlés működése is megszünt. Mindezeknél fogva az állami főhatalom gyakorlása az alkotmány rendes formái között lehetetlenné vált. (…)

az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről

I. Az 1914. évi július hó 25-ike óta tartozó világháborúban jelentékenyen megfogyatkozott és meggyöngült magyar nemzet nem tudott ellenállani annak a céltudatos destruktív törekvésnek, amely egyfelől a háború elvesztését követő lelki meghasonlást és gazdasági válságot tervszerűen kihasználva, másfelől az általános békevágyat a jó béke kötésének hazug igéretével céljai szolgálatára fordítva, az országot a nemzet lelkétől idegen forradalmak ingoványos talajára juttatta.

Ma már a jóhiszeműségében csalódott nemzet öntudatra ébredése után világosan látható, hogy az 1918. október 21-én és az azt követő időkben lefolyt forradalmak nem a magyar nemzet újjáéledését jelentették, hanem nemzetietlen irányukkal, a hadsereg szétzüllesztésével, a jogrend megbontásával és a gazdasági élet teljes tönkretételével még irtóztatóan megsokszorozták a háború hosszú tartamának és szerencsétlen kimenetelének úgy is eléggé hátrányos következményeit.

Ezek a forradalmak nem kímélték a nemzeti élet megnyilvánulásának egy irányát sem; de fő csapásaikat épp nemzeti egyéniségünk legkifejezőbb mesterművére: az ezeréves magyar alkotmányra mérték. A történeti fejlődés biztos elvét megtagadva és a nemzet akaratának megkérdezése nélkül hirtelen összetákolt fércmunkákkal akarták kiküszöbölni és helyettesiteni azt az alkotmányt, amely mint a magyar jogalkotó génius legeredetibb alkotása a nemzet lelkéből évszázadokon át fejlődött ki és a legsúlyosabb megpróbáltatások között a nemzet legjobbjainak véráldozatával lett a nemzeti lét biztos épületévé felszentelve.(…)

Málnási Ödön esete szintén a cseppbe zsugorított tenger, vagy a Trianoni sokkban élő Magyarország összes belső ellentmondásának fehér törpéje. Még vázlatosan sem adható elő kálváriája. Felszentelt pap, egyháztörténész, párton kívüli szocialista, a Vatikán kitüntetettje, másfél évtized alatt írt 51 történeti munkát. 1937-ben irt „A magyar nemzet őszinte története” munkáját egy ferences kolostorban néhány hónap alatt mondja gyorsírásba, könyvnapra meg is jelenik. Nincs olyan társadalmi réteg, amely ne dicsérné. A szocialisták kedvence, aki evangéliumi alapon kritizál. Aztán sanda zsurnaliszták sajtólavinát indítanak ellene. Elítélik izgatásért. Antibolsevizmusa miatt pedig 1945 után szenved 9 évi börtönt, megjárva az Andrássy út 60-at. 1956-ban rokkantan megy külföldre, és ott sincs vége… Horthy börtönével együtt 12 évet ül, de népi nyomásnak engedve, a kormányzó még rehabilitálja.

Visszaemlékezéseiben főmotívum, hogy sorsa körül visszatérő arcok bukkannak fel a legkülönbözőbb szerepekben.

Dr. Málnási Ödön vádlottnak „A magyar nemzet őszinte története című könyve vádirat a magyar államot évszázadok óta fenntartó nagybirtokos rendszerrel és meg nem engedhető bírálat az államfenntartó tőkés rendszerrel szemben. A budapesti m. kir. Törvényszék nem vehette figyelembe a vádlottnak közismert és áldozatos hazafiságát és nem térhetett ki a szabadságvesztéssel és pénzbüntetéssel sújtó ítélete elől.

A bűnvádi eljárás során az alsófokú bíróságok tévedtek, amikor a vádinditvány nyomán mérlegelés tárgyává tették a vádlottnak a könyvében kifejtett egész történetfelfogását ezeréves múltunkról. Azonban a vádlott gróf Bethlen István miniszterelnöksége időszakának ismertetése során a közelmúlt eseményeinek meghatározóiról olyan bírálatot tanúsított, amellyel alapjában támadta meg a nagybirtokos és tőkés renden nyugvó magyar államot. A kiszabott szabadságvesztés büntetés arányban áll a megvalósított, az állam és társadalom rendje erőszakos felforgatására irányuló izgatás és megrágalmazás bűncselekményével. Az alsóbbfokú bíróságoknak az 1921. Évi III. törvénycikk szerinti minősítése helyesnek vélelmeztetik, mert a nagybirtokos és tőkés renden nyugvó államnak ilyen bírálata nemcsak akkor meríti ki az állam és társadalom rendje erőszakos felforgatására izgatás és nemzetrágalmazás bűncselekményének tényálladéki elemeit, ha ezt egy bolsevista egyén követi el, hanem akkor is, ha ennek megvalósítója egy közismert antibolsevista és hazafi tudós.

Fattyúhajtások

1945. évi I. törvénycikk a magyar állami szuverénitás gyakorlásáról

1. § Az ideiglenes nemzetgyűlés - törvényerőre emelve a Debrecenben, 1944. évi december hó 22. napján tartott ülésében hozott határozatát - a magyar állami szuverénitás kizárólagos képviselőjévé nyilvánítja magát.

2. § (1) Ezt a törvényt az Országos Törvénytárban, mint az 1945. évi I. törvénycikket kell kihirdetni.

(2) A kihirdetés céljára ezt a törvényt a következő bevezetéssel kell ellátni: "Emlékezetül adjuk mindenkinek akit illet, hogy Magyarország ideiglenes nemzetgyűlése a következő törvénycikket alkotta." Ezután következik a törvény szövege. A törvény szövegét a következő záradék rekeszti be: "Ezt a törvénycikket, mint a nemzet akaratát, mindenki köteles megtartani". A záradékot az ideiglenes nemzetgyűlés elnöke és a miniszterelnök írják alá.

3. § A 2. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket az ideiglenes nemzetgyűlés által alkotott minden törvény kihirdetése tekintetében alkalmazni kell.

(Az 1945 aug. 30 a közalkalmazottak gyűlésén elmondott beszéd szemelvényei)

„Maga az a tény, hogy mi közalkalmazotti rétegünk ma is ugyanaz, amelyik végigszolgálta az elmúlt 25 esztendő mindenféle kormányzatát, nem teszi szimpatikussá őket a valóban demokratikus munkás, paraszti, népi tömegek és az egyre erősbödő haladó intelligencia rétegei előtt. Ezt is meg kell mondanom.

Ennek ellenére mi, kommunisták minden alkalommal a legerélyesebben fellépünk az ellen, hogy a közalkalmazottakat, leegyszerűsítve, valami reakciós masszának, valami reakciós tömegnek tekintsék.”

„ És most külpolitikai vonatkozásban a szlovák kérdésről akarok beszélni, amely kétségkívül a legsúlyosabb pillanatnyilag és amelyikben, sajnos, a magyar köztisztviselő politikai beállítottsága és az igazoltatások sikertelensége rendkívül komoly érvet jelent ellenünk. (…) ’Ne felejtsétek el, magyar demokraták — mondották nekem — hogy az első döntő frontszakaszon: a közalkalmazottak kérdésében már elvesztettétek a csatát és a ti közalkalmazottaitoknak túlnyomó többsége ma is ugyanaz a réteg, amely 1938-ban mámoros ujjongással üdvözölte, hogy Horthy Hitlerrel összefogva rátört Csehszlovákiára’.(…) — Látják az elvtársak, hogy a csehszlovák demokráciának is megvannak a maga érvei. Általában a becsületes külföldi demokratákkal szemben, amikor tárgyilagos érveket hangoztatnak, nehéz vitázni. Hallottam ilyen érveket is tőlük: ’Ne legyetek optimisták! Ne felejtsétek el, hogy a ti reakciótok a legrégibb Európában! Ez a reakció az utolsó négy évszázad alatt soha egyetlen komoly politikai vereséget nem látott. Ezek megúszták 1848–49-et anélkül, hogy csorba esett volna a hatalmukon, hogy kiestek volna a nyeregből. Ne legyetek illúzionisták, hanem legyetek résen. Magyarország nem lehet addig demokrata ország, amíg közalkalmazottainak zöme nem demokrata.’(Úgy van! Nagy taps)”

„…ellentámadásba mentünk át és kikényszerítettük a köztársaság létrehozását! (…) Nekünk jutott az a történelmi feladat, hogy valóra váltsuk és továbbvigyük a magyarság legjobbjainak álmát: Kossuthét, Petőfiét, aki száz évvel ezelőtt mint kommunista agitátor bukott el a választáson, aki azt hírdette, hogy eljön az idő, amikor nem lesznek többé a kiváltságok kevély tornyai: amikor a bőség szarujából mindenki egyaránt vehet, és a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán.”

Az úgynevezett hűtlenség vétkének esetei pedig azok, melyek ha fölmerülnek, a királyi felség bárkinek fekvő jógszágait még életében törvényesen és szabadon adományozhatja annak a kinek akarja. (halálbüntetés, vagyonelkobzás)

1. § Első eset a felségsértés bűne; ha tudniillik valaki fejedelmünk személyére szentségtelen kezet vet, vagy fegyverrel avagy méreggel élete ellen tör, vagy azok közé a falak közé vagy abba a házba, a hol a fejedelem maga tartózkodik, hatalmasúl beront.

2. § Második eset: ha valaki nyilván az alkotmány, a király és korona közhatalma ellen támad és ellene szegül. E támadást azonban úgy értsd, hogy akkor, ha jogos önvédelemből történik, nem szül hűtlenségi vétket.

8. § Továbbá: a kik az ország belállapotának felforgatására idegen dúlókat vagy zsoldosokat hoznak be

10. § Továbbá: a kik saját uruk várait elárulják. Nem különben, a kik bármely hazafiú várait, kastélyait vagy más erősségeit ostrommal beveszik, elfoglalják vagy alattomban kezükre kerítik, a mennyiben ezért nyilván elmarasztalva vannak.

18. § Továbbá: azoknak háborgatói, letartóztatói, és fosztogatói, a kik kárhoztatott hitvallásukkal felhagyván, állandó ittmaradás végett, e hazába menekülnek. (politikai menedékjog)

Preambulum-néző

A bevezetés az írott alaptörvényeinknek, (avagy „sarkalatos” törvényeinknek) az Aranybulla óta, műfaji kötöttsége. Ebben a törvényalkotó mint kollektív személyiség nyilatkozik meg, mert a törvény értelmezése a törvényalkotó akaratához és személyiségi jegyeihez kötött. Ezt a személyiséget, mégha eszmei is, nem bírálhatja fölül semmilyen „objektiv jogi mechanizmus”, csak egy másik személyiség.

A mellékelt bevezetésekben kiemeltük a fő egyezéseket, a különbségek amúgyis láthatók. Közös jellemzőjük, hogy mai fogalmaink szerint, ezek nem hosszú távra érvényes alkotmányok, hanem a bármilyen dologi rendszerre érvényes, „rendszerspecifikus” működési szabályzatok, ami egyébként tényleg az alaptörvény funkciója. De ha ezek az alaptörvények azonosak az alkotmánnyal, akkor ki változtatja meg őket, és melyik garantált személyiség akarata szerint? A mellékeltek tanúsítják ugyanis, hogy a „szuverén nép” mindig mást akart, azaz, sodródott a „fejlődés törvényei szerint”. Utolsó alkotmányunk preamblumának már szuverén alanya sincs, hanem csak alakítandó nyersanyaga. A sodródás legfőbb beismerése az “alkotmányban” az, hogy nem vállalja a nemzet eredeti erkölcsi életkorát, amit a Szt. István által adományozott, és az Aranybullában alkotmányos biztosítékokkal megerősített közszabadságtól számítunk. Beletörődik a nemzet közjogi származástudatának abortuszába a nemzeten tett erőszakot követő fattyúhajtás kedvéért. Felejt ahelyett, hogy szembenézne, és vállalna.

1949. évi XX. törvény (1949. Aug. 20)

A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját. A régi rend urai és védelmezői ellen vívott kemény küzdelmekben hatalomra jutva, a magyar munkásosztály, szövetségben a dolgozó parasztsággal, a Szovjetunió önzetlen támogatásával újjáépítette háborúban elpusztult országunkat. Évtizedes harcokban megedződött munkásosztályunk vezetésével, az 1919. évi szocialista forradalom tapasztalataival gazdagodva, a Szovjetunióra támaszkodva népünk megkezdte a szocializmus alapjainak lerakását s országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé. E küzdelem és országépítő munka már megvalósult eredményeit, országunk gazdasági és társadalmi szerkezetében végbement alapvető változásokat fejezi ki és a további fejlődés útját jelöli meg: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA. (…)

10. § (1) A Magyar Népköztársaság legfelsőbb államhatalmi szerve az Országgyűlés.

(2) Az Országgyűlés gyakorolja a népszuverénitásból folyó összes jogokat, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit.

1949. évi XX. törvény(1972. O4. 26)

Magyarországot több mint egy évezreden át a nép munkája, áldozatvállalása, társadalomformáló ereje éltette és tartotta fenn. Az államhatalom ugyanakkor az uralkodó osztályok eszköze volt a jogfosztott nép elnyomására és kizsákmányolására. Népünk nehéz küzdelmet folytatott a társadalmi haladásért, az ország függetlenségéért; számtalan megpróbáltatás közepette védte és őrizte nemzeti létünket.

Történelmünknek új korszaka kezdődött, amikor a Szovjetunió a második világháborúban kivívott győzelmei során felszabadította hazánkat a fasizmus elnyomása alól, és megnyitotta a magyar nép előtt a demokratikus fejlődés útját. A dolgozó nép a Szovjetunió baráti támogatásával újjáépítette a háború sújtotta, romokban heverő országot. A régi rend urai és védelmezői ellen folytatott küzdelemben a magyar munkásosztály - szövetségben a dolgozó parasztsággal, együttműködve a haladó értelmiséggel - kivívta és megszilárdította a dolgozó nép hatalmát.

A forradalmi harcokban megedződött munkásosztály vezetésével, az 1919. évi Tanácsköztársaság tapasztalataival gazdagodva, a szocialista országok közösségére támaszkodva népünk lerakta a szocializmus alapjait. Hazánkban uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok. A régi helyén új ország született, amelyben az államhatalom a nép érdekeit, az állampolgárok alkotó erejének szabad kibontakozását és jólétét szolgálja. A magyar nép nemzeti egységbe tömörülve, a szocializmus teljes felépítésén munkálkodik.

A Magyar Népköztársaság Alkotmánya kifejezi az országunk életében végbement alapvető változásokat, a társadalmi haladásért vívott küzdelem és az országépítő munka történelmi eredményeit.

Az alkotmány, mint a Magyar Népköztársaság alaptörvénye, biztosítja eddigi eredményeinket és további előrehaladásunkat a szocializmus útján. (…)

19. § (1) A Magyar Népköztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az Országgyűlés.

(1) Az Országgyűlés gyakorolja a népszuverenitásból eredő összes jogot, biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit.

1949. évi XX. törvény(1989. 08. 23.)

A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg: (…)

19. § (1) A Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az Országgyűlés.

(2 ) Az Országgyűlés a népszuverenitásból eredő jogait gyakorolva biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit.

Úton a nemzeti tudathasadás felé: politikai szakítópróbáktól a történelmi alkotmánnyal való szakításig (B.L.)