Vissza a főoldalra * Vissza a makromodellek és alkotmányos elvek előlaphoz
(1996)
Síklaky István és Drábik János a 90-es évek végén
más vetületből, de ugyanezt a kérdéskört vizsgálja:
számukra is eszközrendszer a gazdasági szabályozás.
Liska Tibor az Ökonosztátban a 60-as évek elején kibernetikával
példálózott, de értetlenség vette körül, nem épült rá
országosan meghatározó gondolkodási, kutatás törekvés.
A szabályozási elveket az alapvető társadalmi értékekkel
azóta sem próbálta nyilvánosan illeszteni a magyar
társadalmi és gazdasági közgondolkodás.
A XVIII. század végén az amerikai Henry George
volt az egyik fő hangadója az erkölcs (igazság) és
gazdasági hatékonyság hatékony összeillesztésének.
Síklaky és Drábik hangsúlyozza, hogy
a Henry Georgot mestereként emlegető Silvio Gesell
gondolatai nem avultak el a természetes pénzről.
Az alkotmány lehet számunkra a kulcsa e kérdéskörnek,
"ha" utána akarunk gondolni a lényegi összefüggéseknek.
Ha sokat markolunk, keveset fogunk. És fordítva: ha nem járjuk körül a problémákat, esetleg nem találunk megoldást. Korunk egyik legnagyobb problémájának tűnik a nehezen felfogható "pénzmonopólium" kérdése, amely exponenciális lendülettel karolja át a világot.
Nézzük meg az alábbiakban, hogy alkotmányosság felől közelítve hogyan néz ki ez a probléma, illetőleg egyik megoldási elméleti javaslata.
A pénzügyi rendszer egészével vagy annak bármely részével kapcsolatban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ezek olyan eszközök az ember-ember közötti kapcsolatokban, amelyek nem vonhatók ki az alkotmány hatálya alól.
A kamatmechanizmus nem csak hatalmi kérdés, hanem elvi, logikai dilemma is.
Az államadósság ügyében az már lassan közkeletű kétely, hogy ha a Világbanki tanácsokra és követelésekre hallgatva adósodtunk el, akkor mindenképpen felelősség terhelné (elvileg) a Világbankot is. Az, hogy ez nem így történik, tehát nem száll be adósságterhünk törlesztésébe, csak annak tudható be, hogy valóban hatalmi függelmi viszonyba kerültünk velük szemben (és ez a függelmi viszony nélkülözi az alkotmányos jelleget ).[i]
A kamatmechanizmus, és főleg annak konrét kialakítása nem egy Isten által kőbe diktált változatlan örök igazság. A hosszú távú beruházásokra közismert, hogy nem alkalmazható ugyanaz a kamatmechanizmus, mint amely egy heti forgóeszköz hitel esetében kiváló lehet. S ha ilyen feltételek (a világpiaci mozgó kamatláb elutasítása) mellett nem jut a tőkepiacról a hosszútávú beruházásokra, akkor azt "másként" kell megoldani.
Az uzsora, és általában a kamat eszköze ellen nem hiába léptek fel annyiszor a történelem során. E kételynek nem az ellenzők fejében uralkodó sötétség volt az oka (szemben a kamatot meg nem kérdőjelezők világosságával), hanem az, hogy felismerték, hogy az exponenciális görbe szerint elhatalmasodó terhet eredményező kamat mechanizmus finoman szólva "túlterhelhető eszköz". Nem mindig és nem mindenre alkalmas. Ellene fordulhat az emberi voltunknak. Kiléphet a kamatmechanizmus abból a szerepkörből, hogy elsősorban az áruk és szolgáltatások cseréjének legyen hatalmilag semleges eszköze. Hatalmi visszaélés eszköze gyanánt viszont egészen más megitélés alá esik, hiszen immár nem sok köze van a gazdasági erők jobb allokációjának elősegítéséhez, sokkal inkább a teljesítmény nélküli egyre nagyobb bevételt biztosítja egy szűk, egyre szűkülő réteg számára.
Az biztosan nem megoldás, hogy minden további nélkül el kell fogadtatni a kamatterhek alatt nyögő ország adófizetőivel a közgazdasági tartalomtól régen elrugaszkodott "sajnálatosan" magas adósságterheket, akár tehetnek róla akár nem, akár gajjra mennek tőle akár nem, akár egy manipulált folyamat részeként maradt fenn ez a kamatteher, mint gazdasági hadviselési eszköz(!), akár nem.
Az alábbi ábra a kamatos kamat jól ismert exponenciális ábráját mutatja, azzal a kiegészítéssel, hogy A-B-C zónákat különböztet meg. Eszerint az "A" sávban a kamat használata nem okoz gondot, a törlesztési összeg nem többszöröse a felvett hitelnek. A "B" sávban már elszakad a valóságtól, már meg lehet kérdőjelezni, hogy használata az áruk cseréjének előmozdítását jelentette-é. A "C" sávban azt lehet mondani, hogy értelmetlenség a kamat mechanizmusának alkalmazása, immár semmi köze sincsen az áruk cseréjét előmozdító józan pénzműveletek világához.
Az irreális kamatos kamat mennyiségekre sok példa ismeretes.
Ha az amerikai indiánoktól 500 éve elvett nemesfém mennyiséget 10% kamattal számoljuk, akkor jól látható, hogy Európa nem termelhetett ennyi gazdagságot. Pontosabban nemesfémben (aranyban és ezüstben) számolva a Föld tömegénél nagyobb mennyiség adódna.
Ha 2.000 évvel ezelőtt 1Ft-ot adott volna kölcsön valaki évi 5%-os kamatra, akkor most több mint 100 milliárd olyan aranygolyót követelhetne, amelyek tömege egyenként a Földével azonos.
Fenti két példa esetében nem kell magyarázni, hogy az 5 és 10% kamatláb növekménye is elképzelhetetlen, kilóg az emberi dimenziókból.
Azokhoz a példákhoz hasonlíthatók a fentiek, amikor arról elmélkednek iskolás biológiai könyvek, hogy ha egy baktérium, vagy légyfajta akadálytalanul szaporodhatna, akkor milyen rövid időn belül haladná meg az utódok tömege a Földét. Ez a példa is azt szemlélteti, hogy a mai kölcsönmechanizmusok enyhén szólva irreálisak (a békeidőben "igaztalanul", méltánytalanul kivasalt kamatjövedelem, pénzügyi koncentráció egyelőre azonban csak rendszerváltás, forradalom, háború révén vehető vissza).
A kamat használat terén már csak a fenti ábrára ránézve is két megszorítás mindenképpen aktuális:
az ügylet átfutási idejének maximálása a kamatláb függvényében, illetve
az általános kamatszint leszorítása legalább 5%-hoz (egyesek szerint még tovább 1-2%-ra).
A nemzetközi adósságválság ügyletei ma valahol a B és C sáv határán lehetnek.
A kamat úgy szorítható le technikailag, például Helmut Creutz szerint[ii], hogy a készpénztartás ingyenességét megszünteti, és költséget ró ki rá, akár havi 1%-ot is (évi 12%). Ekkor az 1-2%-os hitelkamat már realitás lehet, lesz hozzá elegendő betét, hiszen a kamatrés tekintélyes 12-14%. Nem kell félni a megtakaritási hajlandóság gyengeségétől. A betétekre 0% kamatot is elképzelhetőnek tart ezáltal. Célja a javaslattal az, hogy a pénztulajdon ne vezessen automatikus forráselvonáshoz a gazdaságban, hanem csak befektetés, vállalkozás révén gyarapodhasson. Ha ez az elképzelés működőképes és megvalósításra kerül, akkor sok szelet kifogtunk a harmadik világ-polgár-háború vitorlájából.
Hazai keretekben gondolkodva alkotmányossági feltételekre
utalt gazdasági, pénzügyi kísérletezést igényelne ennek a kérdéskörnek
a vizsgálata.
? Nehezebben átlátható, de ha a kamatot nem sikerül leszorítani, akkor valamiképpen ki fog alakulni az a rendszer, amelyben a pénz kölcsönző osztozik a hitel felvevő kockázatában, illetve ez a megoldás a szokásos ügyletek világában is el fog terjedni.
Harmadik alternatívaként az a már sokszor felmerült gondolat nyerhet teret, hogy a pénzkibocsátást vagy annak egy részét valamiképpen az egyes emberekhez kellene kötni, akiknek születése és halála a pénzmennyiségben is növekedést illetve csökkenést kell okozzon (lásd Liska Tibor negyven éven át hangoztatott álláspontját). Ez azonban messze visz az alkotmányosság aktuális kérdésétől (mert nincsen még kitalálva e pénzügyi technika), bár kétségtelen, hogy elvileg a leginkább felelne meg az emberiességnek, az alkotmányosságnak. Ugyancsak alkotmányossági feltételekre utalt pénzügy szabályozási kísérletezést igényelne. Érdekessége, hogy szintén inflációmentes stabil pénzt igényelne.