Vissza a főoldalra * Vissza 2002 szept 13-14 írásokhoz

2002 szeptember 12

dr Zétényi Zsolt: Jogfolytonosság és alkotmány

Amint az öreg Cato a római szenátusban azzal kezdte beszédeit, hogy „egyébként azt tanácsolom: Karthágót el kell pusztítani", azonképpen kezdhetünk minden - nem parlamenti, nem akadémiai jellegű, ezért tabuktól nem korlátozott - közjogi fejtegetést: a magyar állam jogfolytonosságát helyre kell állítani. Mi tehát nem rombolni szeretnénk (amint Karthágó elpusztítása sem volt helyes cselekedet,) hanem valamiképpen - ahogy lehet - visszatérni a magyar államiság és jogalkotás, jogalkalmazás szerves folyamatába, természetszerűleg korunk követelte változások figyelembevételével.

Ha valaki a jogfolytonosság fogalmát keresi újabb jogi könyveinkben, vagy akár az 1999-es megjelenésű, államilag támogatott jogi lexikonban, nem találja meg, amint nem találja meg jogi tankönyveink többségében sem, kivéve talán az alkotmánytörténeti tankönyveknek a két világháború közötti, a Habsburg trónigényt támogató legitimisták és a szabad királyválasztók közjogi vitáját kizárólag történeti, azaz elmúlt tényként taglaló sorait. S ha valaki nem érdeklődött ezen mellékesnek látszó vita iránt, akár sikeresen, kitüntetéssel is egyetemi oklevelet nyerhet anélkül, hogy a jogfolytonosságról érdemleges ismerettel bírna. Pedig ennek igen nagy a súlya és jelentősége a magyar történelemben és alkotmányban.

A jogfolytonosságot fejezik ki az ismétlődő királykoronázási formulák, esküszövegek és koronázási hitlevelek Magyarország törvényeinek és szokásainak, szabadságainak, mentességeinek és kiváltságainak megtartásáról. A királyi eskü mellett a Habsburg korban már a koronázási hitlevél 5. pontjában kötelezik magukat - családjukat -, hogy az adott biztosítékokat (esküt és hitlevelet) változatlan tartalommal utódaik is megadják, nemcsak jelen időben tettek fogadalmat az ország alkotmányára.

A jogfolytonosságról beszél Deák 1866. február 22-i országgyűlési felszólalásában: "Magyarország közjogának egyik alapelve az: hogy törvényt alkotni, módosítani vagy eltörülni csalt a király és nemzet egyetértésével Lehet. Másik alapelve az: hogy a törvényhozó hatalomnak azon részét, mely a fejedelmet illeti, csak a koronázott magyar király gyakorolhatja. Harmadik alapelve az: hogy a király koronázás előtt köteles kiadni a koronázási hitlevelet, melyben ünnepélyesen ígéri, hogy az ország jogait, szabadságát s törvényeit szentül megtartja és másokkal is megtartatja. E három közjogi alapelv ellenében miként nyughatnánk meg abban: hogy alkotmányunk, melyet állami alapszerződés szentesített törvények és királyi hitlevelek ünnepélyesen biztosítottak, s melyet soha csak egy óráig sem volt jogos megszüntetni, hadd szüneteljen tovább mindaddig, míg annak lényeges részét át nem alakítjuk. (Igaz!)"^{1 - 284}.

Amikor az 1919 utáni időszakban fellángoltak a legitimisták és szabad királyválasztók vitái, ez a felfogás az alaki jogfolytonosságot hirdetők, főleg legitimisták, érvelésében jelenik meg, de megfelel a hagyományos magyar felfogásnak. ... Az alkotmány fogalmából következik, hogy az állami akarat kijelentésére csak az alkotmány által meghatározott tényezők jogosultalj mégpedig kizárólag a magában az alkotmányban meghatározott módon. Az állam nevében mások által vagy más módon tett nyilatkozat vagy elhatározás jogilag irreleváns. Az erőszakos alkotmányváltoztatás tehát nem alkalmas arra, hogy a megváltoztatott rendelkezéseket érvényes jogszabály jellegüktől megfossza, megakadályozhatja azonban hatályosulásukat és a hatalmi úton helyükbe tett tényleges szabályokat juttathatja érvényre." ^{2 – II.6.}

El kell ismernünk, hogy a húszas évek elejének nemzetközi viszonyai között az egyébként saját személyében is legitimista rokonszenvet hordozó Horthy és köre az ország érdekében, nemzetközi veszélyek és katonai támadások elkerülése végett ill. ezekre hivatkozva hárította el IV. Károly visszatérési törekvéseit, majd mondatta ki a nemzetgyűléssel a trónfosztást nyomatékos közjogi érvekkel alátámasztva. A pragmatica sanctió trónöröklési szabálya Habsburgok örökös királyságát egy létező, Magyarország támogatására és védelmére képes birodalom uralkodóinak adta, s e birodalom megszűntével megszűnt a trónigény jogalapja. Ebből is következőleg a jogfolytonosság alaki elmélete, amely a király alkotmányos részvételét követelte az alkotmányos életben, nem lehetett sem szükséges, sem elegendő egy alkotmányos hatalom legitimitásához.

. Az alkotmányosságnak, a folyamatosság értelmében is nagy jelentősége van. Ezért írja Egyed István az anyagi jogfolytonosság elméletének szellemében, (amely szerint a trónfosztás után a Szent Korona szuverenitása visszaszállt a nemzetre, amely ennek a szuverenitásnak a közjogi forrása) : nem elég az, hogy a reformok a forradalmi út mellőzésével, azaz a törvényes keretek közt jöjjenek létre, hanem a reformoknak a meglévő intézményekben kell gyökerezniök, az alkotmányfejlődés irányával számolniok, alkotmányos berendezésünk összhangját fenntartaniok." ^{3- 250}.Ez az anyagi jogfolytonosság elmélete, s ez képviselhető napjainkban is a kor igényei és a hagyomány egészséges együtt esében.

Mi a legitimitás? Nemcsak a fogalom szűk, a régi fejedelmi családok történeti szerves fejlődéssel kapcsolódott uralmi jogát, - beleértve annak fenntartását és visszaállítását jelentő, a napoleoni háborúk után kialakult értelmében használták a kifejezést, hanem ma elfogadott jelentése szerint is. Eszerint általánosan a jog és törvény uralmát értjük rajta. A főhatalom legitim birtokosai az alkotmány által meghatározott módon nyerik el hatalmukat, akár trónörökösödés vagy királyválasztás, akár más, köztársaságokban szokásos módon.

A legitimitás nem egyszerűen a történelmi jogintézményeknek és az alkotmányfejlődés irányának való megfelelés, hanem a köz általi elfogadottság, a "nemzet akarata" szerint ítélhető meg. A legitimitásnak azonban - noha fakadhat kizárólag a köz általi elfogadottságból, s így a korábban nem legitim hatalom is legitimmé válhat - egyik fontos forrása a hatalom folyamatossága, azaz a szerves történetiség.

A közakarat és történetiség szerves együttesében érthető a "nemzeti szuverenitás" fogalom, mint a jogfolytonosság és legitimitás alapja. A húszas-harmincas évek jogirodalmában Molnár Kálmán, Bölöny József és mások, ezen - általunk osztott - felfogás szellemében utasították el a népszuverenitás leegyszerűsített változatát, amely szerint a nép mindent és mindennek az ellenkezőjét megteheti szavazás útján, megtagadhatja történelmét, közösségének szerves fejlődését, végső soron öngyilkos lépéseket határozhat el. Ezért a cél a nemzetszuverenitás, a nemzetkoronázás, mint a népszuverenitás nemesített változata, a közhatalommá szervezett, tudatos nép létformája.

"Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről" szóló 1920. I. törvénycikk előadója, Turi Béla prelátuskanonok, ismert közjogi író elvetette a legitimisták állítását, miszerint csak a formai jogfolytonosság, azaz a király hivatalba helyezése és a forradalmi jog között lehetne választani. Rámutatott: alkotmányunk legfőbb elve a főhatalom megosztottsága a király és az országgyűlés között. Minden hatalom a nemzettől ered, amint azt Werbőczy is leírta, mint az ősi alkotmány tételét. Ez a Szent Korona jogelméletének alapja.

"A szent korona tana szerint a szent koronában, amely forrása és átszármaztatója minden hatalomnak, ebben a szent koronában a nemzet él. A korona a nemzetnek eleven megtestesítője... A szent korona annak a közhatalomnak a kifejezője, amely a nemzetben bírja gyökerét és a királyra, a királyi hatalomra is csak a korona útján, a koronázás által a nemzettől ruháztatik át. .....És ha a szent korona jogelmélete szerint is a szent korona magában egyesíti az államhatalom összes alkatelemeit, akkor csak világos, hogy ha ezeknek az alkatelemeknek, tényezőknek, közjogi szerveknek működése megszűnik, akkor a nemzet joga az, hogy ennek pótlásáról gondoskodjék."

A század elején átértékelődésen ment át a legitimitás fogalma, elsősorban Max Weber munkásságában. "A hangsúlyt egy államhatalom legitimitásának megítélésében nem a hatalmi váltás alkotmányjogi formáinak betartására helyezte, hanem az adott államhatalom társadalom általi elfogadottságára. Ebben az értelemben legitim egy államhatalom (alapuljon az királygyilkosságon vagy forradalmon), ha az megfelelő érvekkel igazolni tudja magát, és az adott társadalom elfogadja azt. Weber ezzel az átértelmezéssel ténylegesen létező mechanizmusokra tapintott rá, és mivel a társadalmi fejlődéssel századunkban felfokozódott az igény az államhatalom igazolása iránt, ill. stabil állam csak társadalmi elfogadottsággal tud tartósan fejlődni, bevetté vált a szociológiai és politológiai irodalomban a legitimitás ilyen fajta értelmezése. Fogalmi pontosítással a legitimitást egy államhatalom igazolása hatékonyságánál~ és ennek révén az államhatalom társadalmi elfogadottságának tekinthetjük Ezt az állapotot különböző mechanizmusok és folyamatok révén tudják az államok elérni ezek a legitimációs folyamatok."^{4- 286}.A legitimitás helyett tömegloyalitásról, azaz a hatalomnak a manipulált, politikailag közömbös szürke tömeg által való eltűréséről beszélhetünk manapság, ami nem azonos az igazi legitimitással, a hagyomány és a jelen követelményeinek egységében gondolkodó öntudatos, értelmes a szentkorona tagság érzelmi-erkölcsi szolidaritásában élő nemzettagok cselekvő részvételén nyugvó elfogadással.

Megállapíthatjuk, hogy a legitim hatalom nem mindig jogfolytonos, a jogfolytonos hatalom nem mindig legitim. (Így a törvények technikai folytonossága értelmében jogfolytonos önkényuralom nem legitim.) A magyarországi alkotmányos legitim hatalomnak nélkülözhetetlen ismérve volt 1944-ig a jogfolytonosság, amely- amint sok más ország, például az angolszász országok alkotmányosságának is- a történelmi és jogfolytonosságon (mint egyik nélkülözhetetlen pilléren) nyugszik. Szabad-e, érdemes-e ezt a szilárd pillért kiiktatni az alkotmányossági, legitimitási tényezők közül? A jó válaszhoz ismernünk kell az alkotmányosság követelményeit általában és a történeti alkotmány ismérveit különösen.

Bölöny József a két világháború közötti kor ma is érvényes nézetét közvetíti: "... a modern államjogi felfogás és ennek nyomán a mindennapi szóhasználat az alkotmányos állam fogalmához nemcsak az állami élet működési rendjének a meghatározását kívánja meg, hanem azt is, hogy az államhatalom gyakorlásában az állampolgárok is részesedjenek, egyéni és politikai szabadságuk biztosítva legyen. Ahol ez hiányzik, ott nem is beszélhetünk állampolgárokról, hanem csak alattvalókról."

Egyik legnagyobb jogtudósunk, Frank Ignác szerint azok a legjobb és legerősebb törvényelv melyek már írásba foglalásuk előtt a szokásban mintegy élve gyökeret vertek A történelmi alkotmányok természetes fejlődése ilyen lassanként meggyökeresedett jogszabályok sorozata, vagy legalább is olyanoké, melyek szükségességéről a köztudat már törvénybeiktatásuk előtt meg volt győződve.

Közjogunk az 1741. évi 8. törvénycikk óta nevesítve, azelőtt értelemszerűen ismerte a "sarkalatos" jelentőségű, súlyú törvények fogalmát. Ekkor szól a törvény az ország "Sarkalatos Jogairól" (jura cardinalia), s ezidőtől találkozunk ún. alaptörvényekkel (jura fundamentalia), mint a sarkalatos jogok biztosítékaival. Szokás a sarkalatos törvényekről mint megváltoztathatatlan feudális jogokról rosszalló értelemben szólni, különösen a XIX. század jogfolytonosságot és ezeréves alkotmányt hangoztató konzervatívjaival szemben.

Mindazonáltal hiba volna a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntve szakítani a jogfolytonosság, ezeréves alkotmány és sarkalatos jogok fogalmával. Sarkalatos törvények a legfontosabb jogokat szavatoló, ezért alkotmányos jellegű alaptörvények, mint a történelmi alkotmány részei. Szabó Bélát olvasva láttuk, hogyan tért vissza a XIX. század közjogtudománya a hagyományos alkotmányhoz, a XVIII. század végének alkotmánylevéllel kísérletező politikusai és tudósai, Martinovics, Hajnóczy, Berzeviczy után. Az alkotmánylevél megjelenése 1919-ben, majd 1949-ben az ország súlyos szerencsétlenségét és romlását jelezte, csakúgy, mint a vérrel megszentelt Kossuth-címer.

Hajnóczy alaptörvénynek tekinti a Hármaskönyv primae nonusát a nemesi szabadság biztosítékairól és az azt megerősítő 1723 évi VI. törvénycikket. A "De comitüs" c. művében Hajnóczy alaptörvényeknek tekinti azokat, "amelyek a nemzet jogait általánosságban meghatározzák, a törvényhozó és végrehajtó hatalom között a határvonalat meghúzzák, ingó vagy ingatlan tulajdon szerzésének, valamint a megsértett jogrend helyreállításának módját megmutatják, a bűncselekmények büntetését megállapítják, az államigazgatás költségeit, a külső biztonság s a belső nyugalom biztosításának rendjét meghatározzák, mindezeknek azonban csak a belső és legfontosabb alapjait szövegezik meg."⁵

Kovács István akadémikus 1988-ban elismeri a rendi alkotmányosság eredeti értékét, amikor arról ír, hogy létrejött "Magyarországon egy sajátos rendi alkotmányosság, mely az országgyűlés és az államszervezet feudális jellegének érintetlenül hagyása mellett az országgyűlés számára mindazokat az alkotmányos garanciákat igényelte, amelyeket a felvilágosodás politikai irodalma elsősorban a polgárság érdekeinek szolgálatában, a polgárság képviselőiből álló törvényhozó szervek számára munkált ki (vagy elevenített fel, az abszolút hatalommal kormányzó uralkodók által felszámolt rendi képviseleti intézményekre utalással). Ezáltal a felvilágosodás által népszerűsített és ebben az időben már a francia forradalom deklarációjában is tükröződő alkotmányos elvek Magyarországon kettős arculatot kaptak: védelmezték a rendi kiváltságok retrográd rendszerét, egyben kifejezték a nemzeti függetlenségi jogi biztosítékait."⁶

Széchenyi postumus munkájában az ősszerződést, azaz a vérszerződést, az Aranybullát, a koronázási esküt, a hitlevelet, a bécsi és linzi békét, a Pragmatica Sanctiót, 1791-es közjogi törvényeket és a vallásszabadságról és nyelvről szóló későbbi törvényeket sorolja a sarkalatos törvények közé.⁷

Toldy Ferenc hasonló összeállítást közöl. "A Magyar Birodalom Alaptörvényei" című 1861-ben megjelent gyűjteményében.⁸

• a hatalomátruházós,
• a korlátozott, osztott és ellenőrzött hatalomgyakorlás, az állami és nemzeti függetlenség,
• a jogkiterjesztés,
• a Szent Korona tagság (1848-tól a magyar állampolgárok összessége) mellérendeltsége ( egyenjogúsága),
• az egyenlő alkotmányos szabadság;
• a népcsoportok egyenjogúsága; az önkormányzatiság elve;
• a népszuverenitást megelőző és magába olvasztó nemzeti szuverenitás, amely szerint minden hatalom forrása a magyar nemzet (az állampolgárok összessége);
• a törvénysértés jogot nem alapít elve ;
• az önkényuralmi hatalomgyakorlás tilalma;
• az alkotmányellenes hatalomnak való ellenállás joga (ius resistendi); az alkotmányos hatalom jogfolytonossága;
• a szerves jogfejlődés;
• a szolidaritás, mint a szentkorona-tagság megbecsülése, a közösségi értékek és érdekek védelme.

Az alkotmányosság nemzetközileg elfogadott követelményei: a népszuverenitás és népképviselet, ami nemcsak a négyévenkénti választásokon való részvételt, hanem a közhatalomban való széleskörű részvételt követeli meg a csoportérdekek, helyi közösségi, nemzetiségi, foglalkozási, egyházi érdekek érvényesülésével, s nem utolsó sorban a közvetlen demokrácia intézményeinek működését jelenti. További követelmény a hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának elve, a törvények uralma, az egyenjogúság elve, az emberi jogok deklarálása és érvényesítése. Az alkotmány ezen túl hordozója, felmutatója és alakítója a társadalom értékrendjének, kulturális és történelmi örökségének, a közösség reményeinek és igényeinek, megmutatja milyen és milyen akar lenni az állam és a társadalom. Külön tanulmányt igényel a mai és a történeti alkotmányos elvek és követelmények közötti összefüggés és átjárhatóság elemzése.

Az égetően fontos szociális eszmét és a nemzeti eszmét felhasználó, ezek nevében az emberiség tragédiáját okozó két önkényuralmi hatalom regnálása után, s egy gazdasági-kulturális egyeduralomra törő nemzetközi erő jelenlétében újabb elvek szükségesek.

Az európai egyesülés folyamatában, az adott korok szorításaihoz bölcsen igazodó közjogi hagyományunk szellemében még három alkotmányossági követelmény adódik a szentkoronás szolidaritás szellemében szinte természeti törvény erejével: az egyik a szociális jogállam, a másik a népi-nemzeti önrendelkezés, a harmadik a gazdaság alkotmányos érvényű elveinek rögzítése.

Korábbi kérdésünkre határozott válaszunk: nem szabad, nem érdemes a jogfolytonosság szilárd pillérét kiiktatni az alkotmányosság és legitimitás tényezői közül. Meg kell állapítanunk, hogy a jogfolytonosság helyreállítása a történeti alkotmány, az élő alkotmányos hagyomány követelménye és parancsa, mert múltunkat lehet elfelejteni, de nem lehet megszüntetni.

1944 március 19-én Magyarország szuverenitása, független államisága elveszett. Ezen a napon a német birodalom hadserege vonult be az országba, az ország alkotmányos vezetőjének akaratát kijátszva. Az idegen megszállás 1991 júniusáig tartott, amikor a másik megszálló hatalom, a Szovjetunió hadserege kivonult. Hálás történészi feladat lehet a megszállás és önkényuralom különböző szakaszainak egybevetése, annak bemutatása, hogyan mélyült alávetettségünk 1944 október 15-e, a sikertelen fegyverszünet, a háborúból való "kiugrási" kísérlet kudarca után.

"Ne feledjük, hogy a királyság intézménye azért szűnt meg, mert egy ellenséges nagyhatalom és annak kiszolgálói (a március 19-i szuverenitásvesztés után. Z.Zs.) 1944. október 15-én erőszakos államcsínnyel megszüntették. A megszűnés tehát külső behatás következménye. A köztársaság 1946. február elsejei kikiáltása a de .facto tények tudomásulvétele volt, ráadásul szintén külső, nagyhatalmi ösztönzésre, ami nem csoda, hiszen a győztes hatalmak már 1920-ban is egy feudális múlthoz történő görcsös, reakcionárius ragaszkodásnak ítélték az akkori nemzetgyűlési döntést Nagy Ferenc, 1946-ban miniszterelnök, aki, mint írja, a köztárssági államforma híve volt, így fogalmazott: voltak, akik »azzal érveltelt hogy ne a szovjet megszállás alatt kiáltsuk ki, hanem várjuk meg, amíg a nemzet szuverenitásának birtokába jut. Mintha a képviselők érezték volna azt, ami később bebizonyosodott, hogy a köztársaság kérdésének felvetése mögött a kommunista párt és a Szovjet áll. (Mivel) az NKYD emberei 1946 nyarán letartóztatták és elhurcolták gróf Pálffy Gézát (1902-1952, Szibéria) és Lajos Ivánt, akikről mindenki tudta, hogy a királyság hívei, ebből az erőszakos cselekményből következtettem, hogy a köztársasági államforma kérdésének már a felvetésében benne volt a Szovjet keze.« ^{9- 307}

Egy új korszak kezdetét, a teljes és korlátlan önkényuralom időszakát jelenti a "Magyar Népköztársaság Alkotmánya" néven ismert, 1949. augusztus 19-én egy legitimitás nélküli "országgyűlés" által elfogadott 1949. évi XX. törvény, amely mindmáig a Magyar Köztársaság Alkotmánya, az 1989. október 23-i, köztársaságot bevezető alkotmánymódosítás és más módosítások szövegével együtt. Igaz, hogy szinte az egész alkotmányszöveg kicserélődött 1989-től, de az 1989-es sarkalatos módosítás is legitimitás nélküli parlamenttől származott.

1990. május 2-án, még idegen megszállás alatt, formailag szabad választások után alakult meg az új országgyűlés. A jogtechnikai jogfolytonosság megmaradt az önkényuralmi rendszerrel, az alkotmányos jogfolytonosság létrejött az 1946-ban kikiáltott köztársasággal, de a történelmi alkotmány folytonossága nem állt helyre. Átmeneti, provizórikus állapotban élünk, nemcsak alkotmányjogilag, hanem gazdaságilag, erkölcsileg, kulturálisan is.

Az ilyen országgyűlés és politikai rendszer, nézetünk szerint átmeneti, időleges, feltételes legitimitást, azaz hitelességet, elfogadottságot élvez. A feltételes legitimitás mindaddig tart, amíg az állami élet kiegyensúlyozott alkotmányos folyamata helyre nem áll, vagy meg nem hiúsul. Történeti alkotmánnyal bíró országban a szabadságjogok tényleges érvényesülése és a társadalom alapvető működőképessége fenntartása mellett a kiegyensúlyozott alkotmányos élethez hozzátartozik a történeti alkotmány helyreállítása, vagy a vele való végleges és végzetes szakítás a népszuverenitás elve alapján. Ez azonban egy külön alkotmányozási célra választott testület, alkotmányozó nemzetgyűlés vagy országgyűlés feladata lehet, amint ezt illeti az államforma megállapításának joga is. Az államforma tekintetében véleményünk az, hogy a szentkorona állameszme nem zárja ki a köztársasági államforma lehetőségét, noha a királysági államforma - a trón betöltésére tekintet nélkül - közelebb áll hozzá. Összegezve: min mindkét államforma alkalmas mind a jelenkorban elfogadott alkotmányossági követelmények, mind a történeti alkotmány követelményeinek érvényesítésére. Jelen tanulmányunkban nem kívánjuk letenni a garast egyik mellett sem éppen azért, hogy mindkét államforma hívei fogadják el a történeti alkotmány értékes, a nemzetközi követelményeknek megfelelő, de a nemzetközi kényszereknek hatékony ellensúlyt jelentő elveinek megújítva történő beépítését a jelenkor alkotmányos elveibe és szabályaiba.

A jogfolytonosság bizonyos időponttól - amely nézetünk szerint 1944. március 19. - való megszűnése azt a megállapítást követeli meg a nemzeti szuverenitást hordozó választott

Térjünk vissza a Corpus Juris-hoz? Igen! A szabadon választott országgyűlés törvényeinek ott a helye. A történelmi alkotmány visszatérését azonban nem elegendő kinyilatkoztatni. Az ötven éves megszakítás törést jelent a közjogi szokásokban, a nem legitim szervezetektől származó létező, most ható, évtizedeken át életviszonyok tömegét alakító szabályok visszamenőlegesen, azaz életviszonyok tömegére hatóan érvényesen nem változtathatók meg.

A törvényalkotásra általában korlátozás nélkül jogosult országgyűlés, miként azt az újabb szerzők kifejtik, nem lehet elfogulatlan, jó és végleges bírája egy olyan törvénycsomagnak, amely saját szerepét, hatáskörét is meghatározza. Ezért alkotmányozó nemzetgyűlés vagy ilyen felhatalmazású, külön szabályok alapján választott (a társadalom szellemi, gazdasági elitcsoportjait, érdekképviseleteit, önkormányzatait, egyházait, nemzetiségeit is felölelő) országgyűlés és népszavazás elvileg nélkülözhetetlen.

A Szent Korona kiszabadítása felveti a magyar történelmi közjog újraértékelésének, a nyugat európai jogi formákkal és értékekkel együttes, méltó kezelésének nemcsak feladatát és kőtelességét, hanem foganatosítását is. Elemi igényű követelmény az, hogy Magyarország Szent Koronája - a főhatalom teljességét jelentő és jelképező, a társadalmi béke és egyensúly létrehozására és megtartására alkalmas különleges államszemélyiségként - megkapja soha meg nem szűnt jogalanyiságának elismerését. Legyen Magyarország valóban a Szent Korona országa!

2002.szeptember 12.

5. Magyar állam- és jogtörténet. Hatodik bővített, átdolgozott kiadás. Egyetemi tankönyv. Szerkesztette Csizmadia Andor. Írták: Asztalos László, Csizmadia Andor, Kovács Kálmán. Budapest, 1995. Átdolgozta: dr. Horváth Pál, dr. Stipta István

Vissza az oldal tetejére