Vissza a főoldalra * Vissza 2002 szept 13-14 írásokhoz * Vissza meghívóhoz
A jelen politikai helyzetben nem érdektelen megvizsgálni a Szent Korona politikai és közjogi szerepét a jogfolytonosság fényében. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar hallgatói önkormányzatának lapja, ÍTÉLET, IV. 5, 2001 május 3-i számában Koltai András, Jelkép vagy hatalom címmel, beszélgetést folytatott Dr. Kukorelli István alkotmánybíróval a Szent Korona-törvényről. Dr. Kukorelli, alkotmánybíróvá való választása előtt részt vett a Szent Korona törvény előkészítésében, így nemcsak mint alkotmány-jogász, hanem mint a törvény előkészítője is illetékes a kérdésben nyilatkozni.
Kukorelli szerint talán a legfontosabb közjogi vonatkozás az, "hogy az Alkotmány szerint a Korona szerepel a Magyar Köztársaság címerében." A Koronának mint heraldikai ábrázolásnak "kiemelkedő közjogi jelentősége van." Azonban "a képviseleti hatalomgyakorlási konstrukcióban a koronához (kisbetűvel!) kapcsolt hatalom átruházási elmélet … elhelyezhetetlen." A "közjogi jogfolytonosság kérdése" sokkal kényesebb. "Vissza kell találni oda, ahonnan a történelem bennünket eltaszított a második világháború után. Tehát nem csak szimbolikus jelentősége van ezeknek a hagyományoknak…. Meg kell találni a azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a nemzeti tradició és a modernizáció ötvöződhet."
Tehát Kukorelli szerint a második világháború után törés állt be a jogfolytonosságban és oda vissza kell menni, megkeresni azokat a törés előtti "kapcsolódási pontokat," amelyekhez a jogfolytonosság kapcsolódik.
Koltai kérdésére, hogy akkor mi is a Szent Korona közjogi funkciója, az alkotmánybíró ezt válaszolta: "A Szent Korona története szimbolizálja az állam függetlenségét, szuverenitását. A Korona ereklyeként él a nemzet tudatában. A törvény deklarálja e hagyományok meglétét." A sorok közt olvasva, a jogfolytonosság kérdése a szuverenitás kérdésével függ össze. A ki nem mondott vád, hogy a jogfolytonosság a Szovjet Unio által történt megszállás és a ránkerőszakolt politikai rendszer következménye.
Majd a következő kérdésre, hogy miért nem a Koronára esküsznek fel az ország közjogi méltóságai, ez volt a válasz: "Eddig a pontig sokan eljutottak a törvény előkészítése során, magam is el tudtam volna képzelni egy ilyenfajta szabályozást. Ez összeférne a hatályos közjogi rendszerrel. Nem könnyű feladat az alkotmányjogászok számára állandóan azt vizsgálni, milyen határig lehet elmenni….A Koronára felesküdni a hagyományok továbbélése lenne, amelyről tudjuk, mennyire fontos egy nép fennmaradásában." Más szóval, volt és van igény a Koronának nagyobb szerepet juttatni, és a mai helyzet egy kompromisszum azokkal, akik a múlt rendszert kívánják folytatni és elleneznek minden további szerepet a Koronának, mert a hagyományok visszaállítása és a nemzet fennmaradása, enyhén szólva, nem szívügyük.
A következő kérdés Trianonra vonatkozik, hogy t.i. az ország területi és népességi megcsonkítása hogy érinti a Korona közjogi szerepének jogfolytonosságát? Kukorelli szerint a jogfolytonosság az állam három összetevőjel lehet kapcsolatos: a terület, nép, és a főhatalom. "Én alapvetően a főhatalom fontosságát emelném ki az állami szuverenitás három összetevője közül…."
Történelmünkkel kapcsolatban megjegyzi, hogy a sok rendszerváltás "igencsak megnehezíti a jogfolytonossági kérdések megoldását… Nyíltabban kellene beszélni múltunkról, hogy felegyenesedve tudjunk járni és ünnepelni, megbeszélni, ami hagyományainkban megőrzendő." Így meg kellene vizsgálnunk ahonnan, ahova, és ahogyan "történelem bennünket eltaszított a második világháború után." Például meg kell tárgyilagosan vizsgálnunk, hogy miért és hogyan lettünk köztársaság! Politikai okok miatt eddig ezt a kérdést nem lehetett szabadon feszegetni.
Koronánk szuverenitásunk fő védője és restorátora. Ezért jelentős Kukorellinak szuverenitásunk realisztikus kiértékelése: "…A folyamat amelyről beszélünk az egész világon zajlik. Az állam belső szuverenitása teljesnek mondható, szabad választások vannak, Magyarország tehát önálló államnak tekinthető. Külső szempontból azonban már csak a nagyhatalmak tekinthetők teljesen szuverénnek. A többiek külső szuverenitása változó. Magyarországot a pénzügyi függések miatt a középső mezőnybe sorolnám. Természetesen ez a függés a törvényhozásban is érezteti hatását." Érdekes megfigyelni az óvatos megfogalmazást: belső szuverenitásunk nem teljes, csak annak "mondható," mivel szabad választások vannak. De hogy a "szabadon választott" kormány keze mennyire van megkötve, arról Kukorelli nem beszél.
Mit lehet ez ellen tenni? "Létezik bizonyos mozgástér. Szuverenitásunkat őrizve kell ebben a mozgástérben a számunkra legideálisabb helyzetet, lehetőségeket megtalálni, lehetőségünk szerint azt kell kibővíteni." Látszólag csalódottan jegyezte meg, hogy "nem jó látni, hogy néha feltett kézzel, elvtelenül alkalmazkodunk másokhoz, ahelyett, hogy kiállnánk a magunk igazáért…"
Végül a mi Szent Koronánk egyedülálló kultuszáról ezt válaszolta: "Félelmetes és fantasztikus, hogy a Korona ennyi hányattatás után a legutóbbi időkig meg tudta őrizni e képletes hatalmát.… A történelem során az állam gyakran nem volt szuverén, az ország pedig szabad…. Mindig fogódzót jelentett, és a szuverenitás-mentes korszakokban - melyekből jócskán akadt történelmünk során-a Korona, más nemzeti jelképekkel együtt jelképezte az ország fennmaradását, létezését…. A Korona számomra e megmaradás jelképe is, amely erőt és hitet ad," fejezte be Kukorelli a beszélgetést.
Így ismét itt az alkalom, hogy a Szent Koronához való kapcsolat segítségével véget vessünk a második Világháború utáni ex-lex állapotnak és legalább alkotmányos jogrendszerünk visszatérjen a normális illetve legális keretbe.
Ez a szerfelett érdekes beszélgetés bár elkerüli a koronázás és a királyság kérdését, több problémakört vet fel, amelyekkel már foglalkoztunk, azonban nem árt újra végigmenni rajtuk.
Az alkotmánybíró szerint "a képviseleti hatalomgyakorlási konstrukcióban a koronához (kisbetűvel, tehát általánosságban beszél a köztársasági államformáról! S.B.) kapcsolt hatalom átruházási elmélet … elhelyezhetetlen." Ez valóban így van. Mint fentebb érveltünk, király nélkül azaz a köztársasági államformában a Korona önmagában nem elegendő alapja egy teljes és következetes államrendszernek. "Meg kell találni a azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a nemzeti tradíció és a modernizáció ötvöződhet." Itt lehet behozni a királyságot mint kapcsolódási pont. Mint már kifejtettük, az alkotmányos királyság szépen megférne a modern parlamentáris rendszerrel és szépen áthidalná a múlt hagyományait és a jelen követelményeit. Azonkívül a szakrális királyság érvényesítené a koronázással járó természetfeletti kegyelmeket is. A koronázás és a királyság visszahozása nem forradalmi újítás lenne, hanem a múlt és jelen "ötvöződése"!
A beszélgetés következő témaköre az állami főhatóság és szuverenitás kérdése. Egyrészt a Korona a szuverenitás megtestesítője. Másrész állami szuverenitásunk csorbát szenvedett egyrészt Trianonnal, mikoris a Szent Korona területének és népének jelentős része idegen nagyhatalmi döntéssel leszakíttatott a Szent Koronától. Kukorelli helyesen jegyzi meg, hogy a határok kérdésében a jelen körülmények közt nem tudunk semmit sem tenni. Azonban a nemzetnek az országhatároktól független egyesítése a Szent Korona alatt nemcsak kívánatos, hanem lehetséges is.
Amit Antall miniszterelnök úr tévesen jegyzett meg, hogy t.i. ö a 15 millió magyar miniszterelnöke, meg lehetne oldani úgy, hogy a mindenkori országgyűlés és a választott kormány a 10 milliós országot kormányozza, de a király a 15 millió magyar királya lenne. A köztársasági elnök is, alkotmányos hivatalánál fogva, és a királlyal ellentétben, csak a 10 milliós köztársaság elnöke lehet. Ezzel szemben a Szent Korona és a királyság kérdésében mind a 15 millió nemzettag illetékes véleményt nyilvánítani és dönteni!
Abban is igaza van Kukorellinek, hogy a világ nagyon sok más országával együtt, Magyarország a nemzetközi bankrendszertől való pénzügyi függősége miatt elvesztette szuverenitásának jelentős részét. Népiesen ezt úgy fejezik ki, hogy "kimentek a tankok, bejöttek a bankok!" Ez azt jelenti, hogy vannak paktumok vagy nincsenek, még belső szuverenitásunk is szigorú korlátok közt mozoghat attól függően, hogy a kormány milyen hosszú pórázt tud kiharcolni az országnak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy minden külföldről kölcsönzött Forint vagy Dollár szuverenitásunk egy darabkájának elidegenítését jelenti. Ezért is lenne fontos a külföldi adósságok kérdését újra napirendre tűzni és más államok példáját követve, komoly adósságcsökkentést kérni, követelni. Aki a kölcsönök csökkentése ellen van, az szuverenitásunk visszanyerése ellen van, és a bibliai jó pásztorral szemben a tolvajhoz hasonlít, "aki csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson," (Jn. 10,10).
Sajnos, állapítja meg az alkotmánybíró, mi mindenkinek lefekszünk, minden játékpisztollyal való fenyegetésre felemeljük a kezünket. Jelen helyzetben "Szuverenitásunkat őrizve kell ebben a mozgástérben a számunkra legideálisabb helyzetet, lehetőségeket megtalálni, lehetőségünk szerint azt kibővíteni." Az utolsó választások után ez kell, hogy az új kormány legfontosabb feladata legyen! Ebben nemcsak a nyugati emigráció hanem az egész nemzetet képviselő Magyarok Világszövetsége mint az egész nemzetet képviselő NGO hasznos segítőtársai lehetnek a kormánynak.
"A történelem során az állam gyakran nem volt szuverén, az ország pedig szabad…. Mindig fogódzót jelentett, és a szuverenitás-mentes korszakokban-melyekből jócskán akadt történelmünk során-a Korona, más nemzeti jelképekkel együtt jelképezte az ország fennmaradását, létezését…. " Nem szabad úgy venni, hogy a Koronának csak egy teljesen szuverén országban van szerepe. Ha valamikor szükség volt a Korona egyesítő és nemzetmentő szerepére éppen a maihoz hasonló "szuverenitás-mentes" korokban volt.
Így teljes mértékben érthető és igazolt Kukorelli záró mondata, amely szinte "megkoronázza" a többször elejtett megjegyzését, hogy amit mint alkotmánybíró mond nem szükségkép azonos a személyes véleményével. Záró szavai megérdemlik, hogy megismételjük: "A Korona számomra e megmaradás jelképe is, amely erőt és hitet ad."
A Szent Korona misztikumán kívül persze van, és talán érthetően, sokkal jobban ismert fogalom, a Szentkorona-tan, amely a magyar alkotmányosság, törvényesség és legitimitás alapja volt, és kellene lennie a jövőben. Erről is rengeteg könyv és cikk, vitairat, politikai értekezés, stb. jelent meg az utóbbi években. Ezekből jelenleg csak két témát kívánok kiemelni: a Szentkorona-tan sikeresen összefogta és egy stratifikált társadalomban egyenlő jogokat garantált nem csak a különböző vallások követőinek de a kisebbségeknek is (Kocsis, 125). Kocsis a Szentkorona-tanban talál megoldást a Trianoni igazságtalanságra. Hacsak a hitetlen Nyugat elfogadná a Szentkorona-tan egyesítő, egyenlőséget és jogfolytonosságot garantáló elvét (Kocsis, 180 o)!
Másodszor, a jelen alkotmányos rendszer és államrend legitimitása. Ennek az írásnak nem célja a jelen kormány nemzetközi legitimitását kétségbe vonni. Tudtommal semmiféle nemzetközi szerv nem döntött a magyar kormányok legitimitásáról, mivel ez a kérdés fel sem vetődött az elmúlt negyven öt év alatt. Így kétségtelen, hogy nemzetközileg a jelen kormány, amely az 1940-es évektől 1990-ig hatalmon lévő kommunista rendszer utódja, az ország elismert de facto kormánya illetve államrendszere.
Azonban a rendszer belső legitimitása megkérdőjelezhető amennyiben a köztársasági államforma Magyarországon a vesztett háború után a megszálló hatalmak kényszere folytán azaz külső erőszakra és nem egy szabadon választott nemzetgyűlés szabad döntése alapján jött létre. Ezenkívül az ezeréves alkotmányos rendszer hivatalos képviselője, a hercegprímás mint az ország első zászlósura és a király távollétében illetve hiányában illetékes személy hivatalból és hivatalosan tiltakozott köztársasági államforma törvénytelen bevezetése ellen.
Miután az 1945 november 4-i választásokat a Kisgazda Párt 59.9%-os azaz abszolút többséggel megnyerte, így a demokrácia és az akkor érvényben levő törvények alapján egyedül alakíthatott volna többségi kormányt (és a legitimitás kérdésében megegyezésre juthatott volna a nyugaton székelő 1939-es magyar parlamenttel), szovjet nyomásra kénytelen volt a kormányt 50-50 százalékban megosztani a marxista pártokkal úgy, hogy a kulcs belügyi tárca amely a rendfenntartó szerveket és az igazságszolgáltatást felügyelte, kifejezett szovjet nyomásra a szavazatok 17.11%-át, tehát a szavazók egy hatodának bizalmát élvező Kommunista Párt kezébe került.
A kor történésze így írja le a kommunista belügyminiszter kikényszerítését:
" Miután a FKgP magának követelte a belügyi tárcát, … Vorosilov marsall … átadott egy listát Dálnoki Miklós Bélának, az ügyek továbbvitelével megbízott ideiglenes kormány miniszterelnökének, amely a Vörös Hadseregnek szállítandó hús, zsír, olaj, cukor sb. mennyiségét tartalmazta. Ez kb. háromszorosa volt az ideiglenes kormány rendelkezésére álló összes élelmiszernek. Vorosilov követelte, hogy a kormány három napon belül szállítsa le a kívánt élelmiszert. Amennyiben nem teljesíti kötelezettségét, a Vörös Hadsereg lefoglal minden fellelhető készletet. Ettől csak abban az esetben áll el, ha a "demokratikus" kormány megalakul. A Szovjetunió azonban csak olyan kormányban bízik, melynek belügyminisztere kommunista."
"A legmegdöbbentőbb és legfélelmetesebb ebben a magatartásban az volt, -írja a politikai bizottság egy tagja-, hogy sem az ország népe, de még csak az FKgP képviselőcsoportja sem értesülhetett ezekről a tényekről. A Szovjetunió beavatkozását nem lehetett nyilvánosságra hozni" (Varga József, II. 245-6 o.; v.ö. Kiss Sándor, A magyar demokráciáért, New Brunswick, 1983, 55-57 o).
Ebből a stratégiai pozícióból, mint kisebbségi párt, a kormány megalakulása után a kommunisták első követelése a "köztársaság kikiáltása" volt, ami ellen Mindszenty "a magyar prímások több, mint 900 éven át gyakorolt közjogi tisztéből folyóan óvást emelt" a Miniszterelnökhöz írt levelében (lásd A Mindszenty bűnügy…, 17. oldal; Erdős Péter, "Mindszenty és prímási tisztsége," Török József… 26-27 oldalak). Tudtommal ezt a hivatalos, előzetes óvást soha semmiféle bíróság nem tárgyalta le és nem hozott döntést ebben a kérdésben, sőt, a Mindszenty perben ez volt az egyik vádpont Mindszenty ellen (lásd A Mindszenty bűnügy, 17 o).
Mindszenty rehabilitációja nem lehet teljes, és az 1990 utáni rendszerek legitimitása nem lehet vitán felüli amíg ez, az akkori alkotmányos rend szerint érvényes óvás és a Mindszenty per egyik fő vádpontja nem tisztázódik! Ilyen esetben az óvás nem évülhet el az óvást emelő személy halálával, mivel azt hivatalból tette! Az sem számíthat, hogy azt a hivatalt törvénytelen módon, az óvást figyelmen kívül hagyva, az új alkotmányban megszüntették. Az óvás nemcsak a törvény lényege, hanem elsősorban a folyamat törvénytelensége miatt történt. Ha az akkori alkotmány szerint szabadon, a nemzet önakaratából összehívott törvényes nemzetgyűlés mondja ki a köztársaságot, azt nem lehetett volna megóvni!
Balogh Sándor névrokonom (kivel otthon gyakran összetévesztenek) kommunista történész, akinek egyik kedvenc céltáblája Mindszenty hercegprímás volt, sokszoros álláspont változtatás után végre egy 1989-ben készült interjúban rátapint Mindszenty óvásának a lényegére, bár itt is súlyosan melléfog a kommunista történész.
Balogh szerint "történelmi tények bizonyítják, hogy a bíborosnak elsősorban nem a rendőrséggel, a földosztással vagy a köztársasággal volt problémája, hanem a népi demokratikus rendszer legitimitásával, amelyet nem volt hajlandó elismerni. Nem fogadta el az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány által reprezentált hatalmat…. A bíboros törvényen kívül helyezte magát, nem fogadta el a Nemzetgyűlés döntéseit" (Török, 140-41).
Baloghnak igaza van, Mindszenty nem egyes aktusokat kifogásolt, hanem elvi alapon, az egész rendszer legitimitását támadta és óvta meg. Ez fájt legjobban Rákosiéknak. Egyes kérdésekben lehetett volna kompromisszumot találni akkor még, de a legitimitás kérdésében nem lehetett sem alkudozni, sem érvekkel győzni. Mindszenty látta, hogy nemcsak az ezer éves magyar alkotmányos elveket sértették meg Rákosiék, hanem a demokrácia legalapvetőbb elvét, a szuverén állam népének szabad akaratán alapuló önkormányzás elvét is. Rákosi nem akart Mindszentyvel az állam szuverenitásának megsértéséről nyilvános vitát. Ezért kellett legitimitás megvitatása helyett Mindszentyt eltüntetni a politikai porondról a szovjet hatalomra épült kommunista kormánynak és népbíróságának.
Balogh ott fog mellé, hogy Mindszenty nem "törvényen kívül helyezte magát," hanem egy magasabb törvényt képviselve ellenezte a törvénytelen változásokat. Nem Mindszenty hanem Rákosi és a szovjet által támogatott Kommunista Pár valamint az általuk létrehozott Ideiglenes Nemzetgyűlés volt az, aki az akkor érvényben levő törvényeken kívülre helyezte magát!
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Kormány elismerésének volt még egy akadálya. Az utolsó szabadon, 1939-ben választott országgyűlés egyik utolsó határozata szerint a jogfolytonosság egyik feltétele a Szent Korona.
"Az 1944 évi VII. tv. az országgyűlés élettartamát a békekötés ratifikálásától számított további fél évre meghosszabbította és ugyanilyen törvényes úton lehetővé tette, hogy külföldön is ülésezhet.
"E törvény alapján az 1939-es parlament (mindkét háza, de persze nem teljes létszámban), a Párizsi béke aláírása és kihirdetése után 1947 év augusztus hó 20-án, Altöttingben, Guttenburgban (Németország) utoljára összeült.
"[A csonka parlament] megállapítja, hogy az ország szuverenitását ez a testület képviseli.
"Határozatában leszögezi, hogy a Szent Korona jogfolytonossága fenn áll. A történelmi ezeréves alkotmány minden jogi alapja, és a magyar nép felfogása szerint is, a nemzet összességében az azt jelképező Szent Koronában van" (u.o., 347 o).
Tehát volt az országnak egy másik, a hagyományos alkotmány szerint legitim országgyűlése, és a helyes megoldás az lett volna, hogy ezzel a legitim, bár külföldön székelő országgyűléssel kapcsolatot teremteni és a folytonosság megszakítása nélkül vinni tovább az ország vezetését. Sajnos, a szovjet megszállás és a kommunista párt erőszakos hatalmi törekvése, ami legalább is vis major-nak tekintendő, nem tette lehetővé a jogfolytonosság megőrzését.
Hogy ma, békésen és törvényesen, fegyveres felkelés és forradalom nélkül lehessen a kérdést tisztázni, el kell dönteni, hogy a köztársaság kikiáltása 1946-ban majd később a Rákosi alkotmány és a "népköztársaság" bevezetése az akkor érvényes alkotmányrendszer szerint, és a nép szabad akaratából történt-e?
A jogi helyzetet Tóth Z. J. alapján, aki az 1920-as I törvénycikkel foglalkozik, alkalmazhatjuk a jelen illetve az 1940-es évek óta kialakult helyzetre is. A törvény szerint "erőszakos megszakítás (vis major) miatt a történeti alkotmány intézményei ugyan érvényben maradnak (királyság, országgyűlés), de átmenetileg nem nyernek alkalmazást…
"A Szentkorona-tan értelmében a nemzet minden hatalom és jog forrása, ezért az ellenállhatatlan kényszerhelyzet miatt (vis absoluta) az állami szuverenitást egyedül képviselő nemzetgyűlést hoznak létre az alkotmány helyreállítása céljából. Ugyanakkor ezt az intézményt nem kívánják állandósítani, ezért a történelmi alkotmányba nem építik be" (Toth Zoltán, 343-4 o).
A jelen helyzetre alkalmazva, az Alkotmánybíróság tárgyilagosan, azaz a tények alapján, nem tagadhatná, hogy az 1940-es években bevezetett változások ha nem is vis absoluta, de legalább is vis major eredményei voltak.
Ezért a jelenlegi alkotmányon-kívüli jogrendet megszüntetendő, és az alkotmányos rendet visszaállítandó, egy különleges, az egyházak és a jelenleg működő társadalmi szervek valamint Szent Korona népességét képező de politikai és történelmi okok miatt az ország határain kívülre kényszerült nemzetrészek képviselőinek bevonásával alkotmányozó nemzetgyűlés létrehozása elengedhetetlen.
Mint a régi alkotmányos rend jelenleg "nem alkalmazott" szervét, a Felső Házat, újra össze lehetne hívni és szerepet biztosítani neki a nemzetgyűlés összehívásában és legitimizálásában a jogfolytonosság megkérdőjelezhetet-lenségének biztosítása céljából. Megjegyzendő, hogy az 1920 I. tc., amely a jogfolytonosság elve alapján a jelenleg is érvényes szabály, az alkotmányos rend helyreállítását kivette a rendes országgyűlés (amely egyébként jelenleg maga is hiányában van az alkotmányosságnak) hatásköréből és különleges "nemzetgyűlés" hatáskörébe utalta.
A Gondviselés még a két háború utáni zavaros időkben is gondoskodott, hogy a Szent Korona ne veszítse el érvényét, és a második világháború utáni káros és alkotmányellenes kormányzás időszakát áthidalva egy békésebb korban ismét lehetővé tegye ezeréves alkotmányunk és hagyományos jogrendünk túlélését illetve visszaállítását. Tehát itt az ideje, hogy a nemzet ne csak az új alkotmány kérdését tárgyalja, hanem érvényes nemzetgyűlés állítsa helyre a jogfolytonosság mellett a történelmi magyar alkotmányt és döntsön az államformáról! +++