Ha nincs fogalmunk sem valamiről, akkor nem is cselekedhetünk annak érdekében, tudatában. Alkotmányos kultúránk tiszteletéről sem beszélhetünk, ha valóságos taburendszerként kezeljük mindmáig.
és innét jut el a részekre bontott intézményi rendszer alapelveihez, a törvényhozáshoz irányt szabó alaptörvényekhez. A teljesség megragadása a társadalmi létben, emberi értékekben, nép, nemzet és állam létében alapvető ismérve a magyar felfogásnak - az államalkotó elvekről, a magyar alkotmányról. Ez egy kulturális igény, amely egyébként a sok korszakon átívelő történelmi alkotmány eredményességének egyik alapfeltétele – mert ezáltal képes újraértelmezni, harmonikus egészbe újrarendezni az alkotmány szimbólumrendszerét.
Mit diktálhat ebben Európa? Miféle harmonizációról van értelme itt beszélni? Harmonizálni fogjuk a népmeséket, népdalokat, a párna szőtteseket, régészeti emlékeket, az anyanyelvünket, irodalmunkat, szociális érzékenységünket, intuíciónkat, identitásunkat is?
Ez a tabu mindaddig működik, hat, amíg a teljesség megragadásának igénye nem „hivatalos, meghivatkozható” követelmény a magyar alkotmánnyal szemben!
hanem nemzedékről nemzedékre ismét felmutatja, és minden kudarc, megcsalattatás, intézményi változás ellenére ragaszkodik hozzájuk. Ezzel a kudarcok, hányattatások keserűségét még jobban tudatosítja, ugyanakkor védőmellényt nyer vele a történelem legmélyebb gödreihez való idomulás ellen. Iránytűt nyer vele a kátyúkból való kiemelkedéshez.
A Szentkorona „szent” jelzője, a korona Boldogasszonynak való felajánlása, a hatalom teljességének a Szentkoronához való rendelése mind ezt a szellemiséget megjelenítő tétel. A megfogalmazott elvek lényegéből máig semmi sem avult el. Örök szentségek, értékek ezek. Miért kell szégyenérzetet sugallni velük kapcsolatban? Miért kell eltaszítani őket, amikor helyettük nincsen más? Miért kell kifosztani alkotmányos kultúránkat? Tartsuk becsben értékeinket.
Ez a tabu mindaddig működik, létezik, amíg alkotmány körüli vitákban az útszéli leszólást fel nem váltja a tisztelettel fogalmazott, és a józan érvekhez ragaszkodó fogalmazásmód.
Ez az átalakulás azonban egyelőre nem explicit, és kétséges, hogy a háttérben zajlik-e. Amíg nyilvános vitákban, alkotmányra hivatkozó döntésekben a történelmi alkotmányhoz fűződő viszonyunk nincsen rendezve, addig a szó teljes értelmében alkotmányunktól elzárt életet élünk. Vonatkozik ez mind belső ügyeinkre, mind külső viszonyainkra más országokkal, népekkel, nemzetekkel, illetve az államok feletti szervezetekkel való kapcsolatunkra.
Ez a tabu mindaddig működik, amíg a kerülő kifogás úgy kezdődik, hogy „tulajdonképpen” mi már alkotmányos keretek között élünk, csak ezt nem lehet bevallani. Amíg a rendszerváltásnak, és ebben kiemelkedően a privatizációnak alkotmányos szellemű felülvizsgálata, korrekciója vagy szabályozási kompenzációja nem történik meg, nem beszélhetünk a szó teljes értelmében alkotmányos viszonyokról.
gazdasági és pénzügyi rendszer keretében, kulturális, szociális stb téren. Más szavakkal a társadalom intézményrendszerének működtetése, alakítása, fejlesztése során alapvető elemzési szempont kell legyen az alkotmányos elvek érvényesülése az illető intézményrendszeren belül illetőleg az intézmények rendszerének összességében, kölcsönhatásában.
Ez a tabu működik mindaddig, amíg nem kap intézményt az alkotmányos viszonyok védelme. Az alkotmánybíróság nem ilyen szerv. Az alkotmánybíróság hatóköre erre elégtelen, mert egyrészt régi szóhasználattal élve nem a teljes értelemben vett alkotmányt, hanem az 1949. évi XX-as törvényt veszi alapul, másrészt mert alapvetően a benyújtott kérdésekre ad választ, holott a hiányolt ellenőrző szervezetnek vizsgálatokat kellene tudnia kezdeményeznie. Az ombudsmanok rendszere szintén elégtelen, felszíni jelenségeknél mélyebbre nem nyúlhatnak.
Megoldás lenne egy olyan felsőház vagy felsőházi állandó bizottság, amely ellenőrzések, kutatások, felmérések kezdeményezője lehetne mint valamely számvevőszék, és eredmények alapján törvényt, sőt törvényi rendszer átalakítást kezdeményezhetne.
(e szolidaritás hiánya volt torokszorító). Azonban ott tartunk, hogy még a „nemzet-fogalom” változatait sem tudjuk kezelni, ami pedig nélkülözhetetlen fogalmi eligazodásunkhoz.
Ez a tabu működik mindaddig, amíg egyetemi tanárok a nemzet fogalmát a párizsi 1789-es forradalomtól származtatják, amíg az első alkotmánynak az USA függetlenségi nyilatkozatát nevezik meg, és Magyarország első alkotmányának az 1949. évi XX-as alaptörvényt tanítják!
Az alkotmány kérdéseit az alkotmányos alapokat elismerő minden felekezet, társadalmi réteg, foglalkozási ág, műveltségi terület fogalomkincsével meg kell tudni fogalmazni, a többiek sérelme nélkül, a lehető legpontosabban, legegyértelműbben, a lényegből kiindulóan.
Tabu, hogy az alkotmány kérdéseit a közérdeklődés homlokterébe kell vonni, az általános műveltség részeként kell kezelni, hogy a szakmai-alkalmazotti-hatalmi eliten kívül másoknak is lehet hozzá köze, róla véleménye.
Nem járható a hatékonyság délibábja vagy éppen csalárd szemfényvesztése, sem a kritikátlan, a valóság elemeivel nem számoló abszurd igazság útja. A kettő lehető legjobb egyeztetésének járható módját kell mindig megkeresni.
Ez az egyik legkeményebb tabu az alkotmányról való gondolkodásban. Utalok itt arra, hogy 1994-ben például az alkotmánybíróság büszkén jelentette ki a földvitában, hogy annyira modern, felkészült a magyar alkotmánybíráskodás, hogy alaptételként kezeli, hogy a gazdaságirányításhoz az égvilágon semmi köze nem lehet (?!).
Holott valójában, a szó teljes értelmében azt jelentette ki ezzel, hogy olyan prés alatt van az úgynevezett alkotmánybíróság, hogy még csak nem is hallgathat e kérdésről, hanem kénytelen hamis fogadkozással élni.
El lehet gondolkodni, hogy mi a rosszabb, ha tényleg nem látták át az alkotmánybírók, hogy milyen képtelenség e kijelentés, vagy ha tudták ugyan az összefüggéseket, mégis meg kellett tenniük e kijelentést.
Amíg tabu az alkotmányos piacgazdaság gondolata, elméleti és gyakorlati követelménye, amíg nem folynak e téren kutatások, amíg e szellemben nem tekintjük át a történelmi tapasztalatokat, amíg nem tanulunk meg e körben fogalmazni, amíg a gazdaság szabályozásról döntő, azt végrehajtó és azt elbíráló személyek felkészületlenek, addig a „még fogalmunk sincsen róla” abszolút erős taburól kell beszélnünk.
Abszolút erős tabu volt 1944-ben a németek bejöveteléről hírt adni! Bár minden utcán lehetett látni őket, de az MTI nem adott ki hírt róla! Az MTI, az Országos Levéltár, a Széchenyi Könyvtár anyagában ha valaki ilyen hír után kutatva akarná eldönteni, hogy bejöttek-e a németek, akkor nem találná a nyomát.