Kiss Károly és Gyulai Iván

Lakóhelyünk, a bioszféra - A szerkezetben megvalósuló irányítás

2020. január 25., szombat

- - >> vitatkozó hallgatói észrevétel, hozzászólás - 1.

From: Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com> - Sent: Tuesday, January 28, 2020 11:56 AM  - Subject: RE: MŰCSARNOK CTT, FV ELŐADÁSOK 2020. január 25., szombat

Meghallgattam a „Kiss Károly és Gyulai Iván Lakóhelyünk, a bioszféra, A szerkezetben megvalósuló irányítás” c. előadást.

Már Kiss Károlynál szembeszökő volt, hogy kerüli az arisztoteleszi gyökerű megközelítését az életnek, hogy az van, azt tudomásul kell venni (legalábbis nekem ez jön le az arisztoteleszi fogalmi sablonból). Nem, ő csupa olyan meghatározást vett elő, ami mint a chemoton elmélet, kereste az élet apró kockáit. Előkerült a kristály mint az élet minimuma gondolat is. A monász elmélet környezetét is kerülte ha jól értem. Jó ez a megközelítés, ha olyan hipotézisekből akarok kiindulni, amelyek nem válaszolhatók meg, nem igazolhatók, viszont nagyszerűen közelíthetők vég nélkül, azaz beléjük kapaszkodhat a probléma megoldás. Így is fel lehet fogni. Az életet alapvető ténynek elfogadó szemléleti irány egy egészen másik vonulat, amelyet a jelek szerint tartósan és széles körben tesznek félre, ebben a körben is. A személy eszmerendszere ebből kifolyólag itt partvonalon kívül esik…..

A hangfelvételt hallgatva talán nem is baj, hogy nem mentem el.

A marxista credo az ami dominált, ami előtt szinte ájultak a hozzászólók.

A kulcs-szó az „ellentmondás”. Ez tarol mindent.

Hihetetlen, ahogy ez a kifejezés korlátlan bizalmat ébreszt.

Nagyra tartom Gyulai Iván tevékenységét, mert egyrészt megtekinthető amit csinál a kertjében.

Másrészt van egy kulcsmondata, amitől nekem válik érthetővé: Nem tudta kezelni a tenger sok ökológiai elmélet tenger sok változójának összképét, ezért néhány alapparamétert választott ki, hogy azt átlássa, a többivel nem törődött. Ezt értettem, ez élményszerű volt. Továbbá nagyon józannak érzem, amikor a talaj élővilágának fontossága kerül előtérbe meg a haszonnövények ökológiája amibe minél kevésbé szóljunk bele vegyszerrel és hasonlókkal. Ehhez kell egy józan szemlélet – de nem kell ontológia. S azt hiszem igazából nem is volt az előadásban. A végtelen, a határtalan csak érintve volt. Az ellentmondás kulcs-szavon kívül igyekezett úgy kialakítani fogalmi eszközeit, hogy azok célszerűen az általa vizsgált jelenségekhez igazodjanak, azt tegyék tárgyalhatóvá.

De ezt az ellenmondást mint kulcs-szó, ezt őszintén szólva nem értem, ez egy olyan alapkategória, ami előtt tanácstalanul állok.

Ha ez a belépőjegy a társaságba, akkor nekem ilyen nincsen egyrészt, másrészt akkor érthetők a talányos fenntartások, amikkel találkozom és amiket szintén nem értek.

Mi a probléma vele? Kicsit túl közel hozza a megismerhetetlent. Mintha az okság klasszikus elvét bizonytalanítaná el. Már nem is keresi, csak homályosan hivatkozik rá. Mint a halmaz fogalma és a számok? Az ellentmondás az okság speciális lepusztult változata? Vagy fordítva, az ellenmondás egy változata lenne az okság? Nem tudom, tényleg érthetetlennek vélem. Nincs áthidalás, nincs definiálva mint a kölcsönhatás egy fajtája. Csak be van dobva mint valami jelszó. Aki nem érti, az külső, annak szezám nem tárul.

És nem értem miért van rá szükség. Hogy egyes részletekkel ne is foglalkozzunk?

Érdekes módon a személy mint kulcsfogalom meg ebben a körben idegen, felfoghatatlan. Mert a személy fogalmában van egy életfelfogás? Az is egy szemléletforma, de talán túl igényes az egyénnel szemben? Vagy mert behozza a képbe az elérhetetlent, a végső okot mint fogalmi kelléket, amelyet pedig a kereszténységhez kötnek egy modern vallástalanodó világban? Tehát nem filozófiai hanem hatalmi probléma van a háttérben? Az ellentmondás krédója valamiért éppen a személy krédójával szemben született volna? Lesöpörve ezzel az ember sajátosságainak tárgyalását a világmindenség, az univerzum, a természet részeként? A klasszikus, a görög korszakban gyökerező fogalmi alapsablont már a skolasztikusok sem tudták teljes mértékben megérteni, és ez a kis hézag vezetett volna a mához? Mindent lesöpörni egy vak dühből és a józanságot száműzni? Helyette legyen „ellentmondás”? Meddig fog még mindent uralni az ellentmondás dacos „igénye”?

Olyan filozófiatörténeti rejtély, amivel szembesülök, amit nem biztos hogy ki is fogok ismerni.

Ugyanakkor kitapintható, hogy különféle filozófiai fogalmi alapvetéseken is életképes lehet a természettudományos gondolkodás. Vagy a rendszerelmélet valamilyen változatának alkalmazása.

A koncepció, amivel találkozni lehetett ezen az előadáson minden bizonnyal releváns nagyon sok tekintetben.

Az irányítás a szabályozás és a vezérlés összefoglaló neve ha jól értem. Ezt a fogalmazást már ismertem. De nem tűnt kézenfekvőnek számomra a vezérlés és a szabályozás fogalmának azonosítása a konzerválással és a változtatással. Ezt még szoknom kellene. A modellben az ember nem nagyon jelenik meg mint az evolúcióban megjelent új funkció új képességek halmaza. Az ember külső elem ebben a rendszer szemléletben.

Érdekes volt az előadás bevezető általános rendszerelméleti része. A hetvenes-nyolcvanas éveket idézte fel. Akkor nagy kedvet éreztem a benne való elmerülésben. Sajnos nem sokan voltak otthonosak rendszerelméletben, csak mormoltak egyes kifejezéseket. Nem volt közeg hozzá. Ezért talán meg nyilván bennem is megvolt korlátok miatt lefagyott a lendületem.

Ha most visszatekintek, akkor a rendszerelméletet egy kicsit még mindig másként látom mint az előadó, de érteni vélem amit mondott a homályos alapfogalom ellenére. Keveredni éreztem például a vizsgált valóságban és a gondolkodásban megnyilvánuló ellentmondást érvelésében, amit példáival tett egyértelművé. Hangulatilag talán jó a figyelem felkeltésére, de ha belegondol az ember, akkor fékező a hatása. Ha az emberi gondolkodásban nyilvánul meg az ellentmondás, akkor nem lehet az evolúció hajtómotorja „az ember előtt” például. Nem választotta szét a deduktív és induktív axiomatikát érvelésében. Az axiomatika megnevezését kerülte ha jól emlékszem, de a rendszerelméleti elvi (matematikai jellegű) megállapításai keveredtek a természettudományos tényekre hivatkozással. Amit én érzek „ellentmondásnak”. Nem ontológiai értelemben, nem természettudományos alapelv értelemben, hanem gondolkodási logika értelemben.

És ha mindezt sejti az ember, akkor egy következő ellentmondás, hogy talán még jobban érdekes volt, amit a társadalomról hozott fel megjegyzéseket előadásában.

A hozzá fűzött megjegyzések az előadást követően viszont kiábrándítóan udvariassági, tisztelgő megszólalások voltak.

Elképzelem, ha kissé nyersebben szólok hozzá ott a helyszínen…..

Köszönöm a felvételt

FÁ