Kedves Gábor!
Mi egykorúak vagyunk kb. Engem a 70-es évek végétől kezdtek érdekelni a közéleti kérdések.
Vagy fogalmazzunk pontosabban. Kiskoromtól kezdve, nemhogy eszmélésemtől, de az első pillanattól kezdve ott volt a politika minden percemben, a járni tanulásom hátterében éppúgy, mint óvodai vagy iskolai éveimben. A hetvenes évek végén annyiban történt változás, hogy úgy képzeltem, a közgazdaság kérdéseivel foglakozva rátekintést nyerhetek egy olyan területre, amelyen érdemben lehet tenni valamit akkor is, ha más eszközöm nincsen … Tehát ha itt van a szovjet hadsereg és adott sok minden egyéb kényszerű feltétel. Ez nem csupán merő illúzió volt, hanem egy gondolkodási, keresési út, amelyen elindultam. Ami pedig a közreműködésem lehetőségét illeti, úgy fogtam fel, hogy ha hasznos irányban tájékozódok, akkor legalább nem ártok sem érdektelenséggel, sem ártalmas dolgok hangoztatásával.
A 90-es évek közepén úgy éreztem, hogy ha tovább akarok tájékozódni, akkor a gazdaság mögött az alkotmány kérdése kínálja magát mint szellemi horizont, háttér. Ebből lett az alkotmányossági műhely és fórum – ami nagy élmény volt számomra és ma is köszönettel tartozom azoknak, akik abban részt vállaltak. Talán nem voltunk ártalmára senkinek.
Hogy mi a munkánk természete, arra vonatkozólag felhívom a figyelmedet egy nekem igen tetsző hasonlatra – nevezetesen hogy Verbőci, akinek életútja szinte maga volt a vég nélküli lejtő, hiszen Mátyás király fiatal jogászaként kezdett, hármaskönyvét Mátyás halála után a következő király nem emelte jogerőre, életét mint a budai magyar polgárok bírája fejezte be, mert a budai pasa megfojtatta. Nos ez az ember a következő 400 évre adott olyan muníciót az országnak, amely ugyan nem volt jogerőre emelkedett törvény, de amellyel szemben értelmezett törvényt nem tekintettek elfogadhatónak Magyarországon. Mi adott a budai pasa által megfojtatott ember keze munkájának ekkora erőt? A benne megnyilvánuló jószándék és átütően tisztességes, alapos, logikus érvelés, tárgyi alaposság, és hogy a magyarság lelkéből jövően nyúlt az egyes kérdésekhez. Kétségtelen tévedései és a késői utókor rosszindulatú félre magyarázásai ellenére az ő munkája a magyar kultúra, identitás és életképes jogélet örök becsű értékévé vált.
Mi nem vagyunk itt félt tucat Verbőcik, akárhonnan nézzük. De ezt az egyébként Tőled is hallott, egyértelmű hozzáállást mintának, hivatkozási alapnak vehetjük. Ez a minta kell legyen az egyik szempontnak akkor, amikor az merül fel, érdemes-e hozzászólni a az országházban zajló munkához, azon belül pld a btk módosítási tervéhez.
Miért nem lehet a jogi gondolkodási igény fejlesztéséhez felhasználni bármely időszakot? Vagy éppen a mi tájékozódásunkra, a mi felfogásunk tesztelésére? Őszintén szólva az a válasz esett volna jól tőled, hogy valamely keretekben a jogi gondolkodás, műveltség emelésére olyan fórumot kellene indítani, vagy olyan létező fórumba kapcsolódni, ahol ezek a kérdések megtárgyalhatók. A btk módosítási javaslata kapcsán (Btk. tervezet 336. § Aki nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon az Alaptörvény, jogszabály, Magyarország nemzetközi jogi kötelezettsége vagy Magyarország által kötelezően alkalmazandó európai uniós jogi aktus ellen, vagy az ezek alapján működő bíróság vagy a hatóság rendelkezése ellen általános engedetlenségre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”) – annak örültem volna, ha visszajelzed, hogy érthető számodra a felvetés, miszerint a jogszabályokat szabályrendszer elemeként felfogva kellene vizsgálni. Mert a szabályrendszerekben azonosíthatók vagy éppen megfogalmazhatók bizonyos normák, biztosítékok, a jogszabályokkal szembeni visszaélésektől lehetőségig védő működési garanciák – stb. És a mai parlamentünk hemzseg a joggal való visszaélésen alapuló felszólalásoktól, akcióktól, helyenként a joggal visszaélő törvények elfogadásáig menően.
Talán nem akartad, hogy szakmaiság álarca mögé bújva elvesszen az éle a kétségtelen elképesztő javaslat felháborító voltának. De ez az út a vesztesek útja, amikor mindennek ellent tudnak mondani csak. Verbőci ezzel szemben felkínált egy hosszútávú és utóbb járhatónak bizonyult utat. Tehát a lelketlen, felháborító jogszabályi előterjesztések néven nevezése és egyértelmű kritikája mellett a puszta tagadás mellett más is kell. Nem lehet a nemzeti radikális érzület genezise a puszta tagadás. Az Lucifer útja, és Katona József írt róla. A nemzeti önazonosság nem épülhet a tagadásra. A tagadása valaminek csak eszköz lehet adott pillanatokban. Mi a lényegi önazonosság? Ha volna úgymond lehetőség rá, képesek lennénk-e az önszervezésre? Vagy arra hivatkoznánk, hogy nem az egyébként sokszor megálmodott szuverén létre szocializálódtunk?
Kicsit zavarban vagyok, hogy ilyen kifejezetten jogi szakmai kérdésnek is tekinthető ügyeket nemzeti hírhálón kell felvetni, a felvetést részemről megerősíteni.
Hasonló szakmai részleteken múlhat a devizahitelesek sorsa is. És a sor hosszan folytatható. A politikai környezet visszássága eredményezi, hogy a szakmai részletek tulajdonképpen politikai küzdőtér elemeivé váltak. Ezt az a politika eredményezte, amely ellen kifogásunk lehet most és sok évtizede. Ennek a szakmai kérdésekbe kódolódott politikának a következtében a szakmai kérdésekről nem lehet lemondani, mert akkor bármikori jobb sorsunknak mi magunk leszünk az akadályai – immár szakmai elégtelenségi okokká deformálódot korábbi politikai vesszőfutás, kiszolgáltatottság miatt. Tehát saját helyzetünk megkövülése ellen keresve az utat egyebek mellett az úgymond szakmai kérdések iránt nem veszíthetjük el érdeklődésünket.
A devizahitelek ügye vetette fel az öncsőd intézményének a szabályozási igényét pld. De a gondolat önmagában szárnyaszegett. Minek a csődjéről beszélünk? Mi az a gazdálkodási, kalkulációs folyamat, amelynek a csődjét kell kezelni rossz esetben? Miért nem jutunk el az öncsőd gondolatától a személyes jövedelem források portfóliójának kérdéséhez? Miért nem szorgalmazzuk, vitatjuk ezt a rendszerváltásunkat korrigálni képes gondolatot?
Nem látok más lehetőséget, mint az úgymond parlamenten kívüli politikai szerepek betöltésén túlmenően (cikkek írása, beszédek elmondása, demonstrációk szervezése stb) a lényegi szakmai kérdések felvetését és az azokban való elmélyülést minél szélesebb közfigyelem előtt. Amint azt pld a Háború a nemzet ellen c. film is teszi, irigylésre méltó következetességgel és látványossággal. De a példák sorolhatók. Nekem arra van lehetőségem, erőm, hogy amolyan verbőciánus lelkülettel akkor is szóvá tegyek dolgokat (törekvésem szerint továbbgondolható, lényegi összefüggéseket), ha közvetlen eredményre nem számítok.
Irántad is való tisztelettel , üdvözlettel
Fáy Árpád
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=beneg