vissza a főoldalra *  

 From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]  - Sent: Friday, January 24, 2014 10:08 PM - To: 'minel-tobbeknek.ha-lehetne@gmail.com' - Subject: Vázlat 1 - az emberi és társadalmi önképünk modellezésének fogalmi alapjairól

emberi és társadalmi önképünk

modellezésének fogalmi alapjairól

(probléma felvető vázlat 1)

2014 jan 24

Alapfogalom a SZEMÉLY

A letisztultan deduktív és induktív fogalmi érvelés megkülönböztetése, vívmánya „a görögök idejétől fogva ismert.

Az axiomatikus deduktív fogalmi modellezés ugyancsak ismert a görögök óta - kiváltképpen széles körben Euklidesz Elemek című munkája révén. A klasszikus axiomatikus alapfogalom a kiterjedés nélküli, a tovább nem osztható eszmei pont fogalma (ideája) immár több mint kétezer év óta ismert, használt, mintául szolgál (illetve mutatja a filozófiai gondolkodás eredményeit).

Az ember önképéről gondolkodva, az ember társadalmi struktúrától független elvi, alanyi létéről, az ugyancsak klasszikus alapfogalom a SZEMÉLY eszmei fogalma adódik. Bár közismert megfogalmazása „mindössze” másfél évezredes Bothius írására hivatkozva. A személy eszmei fogalma (ideája) kevésbé látványosan, de ugyancsak végig kíséri az európai gondolkodást gyökereiben a görögök óta, kifejezetten a keresztény gondolkodásnak köszönhetően (a hatalmi függést, reálpolitikai adottságokat tudomásul vevő, rendszerezve kodifikálni igyekvő római jogi „alanyi jogi” szemlélettel szemben).

A személy fogalma kevésbé tisztázott műfajilag, absztrakciós jellegében, mint a matematikai pont fogalma. A személy fogalmának használatában manapság komoly gondot okoz a fogalom megannyi történeti jelentés változása, módosulása (görög színházi álarc, római egyéni jogok, majd a Boethius féle eszményi definíció (egyszeri, megismételhetetlen, értelmes, szabad akaratú). A későbbi századokban különféle gondolkodási irányzatokban újabb értelmezési változatok bukkantak fel.

A jelen probléma felvetésben azt a fogalom értelmezést próbálom előtérbe helyezni, amely a kiterjedés nélküli és tovább nem osztható matematikai ponthoz hasonlítható. A gondolkodásunkban a modellezést lehetővé tevő eszmei alapfogalomként tekintek rá – de merőben más kérdéskörben mint a matematikai axiómák. Mert más a tárgyalandó, az elvileg modellezendő jelenségkör is. Az ember sajátos, más valóságtól lényegében megkülönböztetendő mibenlétéről van szó. Az ember ontológiai alapvonásairól – ráadásul az eszmei modellezésre jellemző, ahhoz szükséges szigorúságra törekedve (legalább lehetőségében, célkitűzésében).

Az alábbi táblázat vázlatosan elevenít fel, említ meg közismert, korábbi megállapításokat.

a személy[1]

bővebben

„kiterjedés nélküli”

léte független a testi adottságtól, téren-időn-okságon kívüli természetű (definíció szerint nincsen alávetve az evolúcióból következő faji meghatározottságnak)

egyedi

másoktól függetlenül önmagában megálló (ettől még lehet sok belőle, de mindegyik önmagában megálló)

megismételhetetlen

önmagához képest is egyszeri, megismételhetetlen (nem lehet belőle sorozat a test klónozásával sem, mert esetleges testi klónozás eredményekénti egyedek személyisége is, definíció szerint egymástól mind különbözik – más kérdés, hogy mennyire teljesedhet ki a klónok személyisége)

értelemmel (és érzelemmel) rendelkező

Az értelmet és érzelmet szokás úgy elválasztani, hogy az érzelem atavisztikus, majdhogynem tudat alatti, értelemmel nem uralható ösztönös, illetve hogy az értelem dolga az érzelem feletti uralom. Holott az értelem tudatos problémamegoldó, szervező képessége mellé az érzelem (és intuíció?!) kultúráját is oda kell tenni, mert az értelem önmagában nem alkalmas az ember önálló létének, életvezetésének irányítására, hanem annak csak egy fázisa, mozzanata, összetevője, főleg a tudatosan szervezett jövő idejű feltételeit, cselekedeteit illetően. Kétségkívül szem előtt van a mechanizált (tehát éppen a személy lényegétől távolabb eső), csak szabványos eszközöket biztosító technikai fejlődés[i]. Azonban az értelem az életvezetésre nem alkalmas önállóan (sem az érzelem), nemhogy az életre, a lét megélésére, a teljes értékű létre (az értelem tehát az emberi lény egy fontos létezési, megnyilvánulási szelete).

a személy teljessége „közölhetetlen létezésű”

(közölhetetlen lényegű)

(közölhetetlen mivoltú)

az ember mint személy tetteivel a maga létének teljes egészét valósítja meg, érvényesíti egy helyzetben - tettei szuverén létének megnyilvánulásai (a közölhetetlenség fogalma az ismeretelméleti logikát képviseli - a létezés teljes egészére utalva).

A közölhetetlen létező végső soron tetteiért felelősséggel csak önmagának illetőleg abszolút értelemben Istenének felelhet, azaz világi hatalom teljes mértékben „a közölhetetlent” meg sem ismerheti, ezért nem is mérlegelheti létezésbeli legfontosabb ismérveit, tényeit. Ez a megállapítás csak még jobban hangsúlyozza, hogy a világi hatalom mint tekintély, mint a lét „megítélője”, amitől a személyi lét függhetne, teljességgel illetéktelen, meg sem jelenik a személyi minőség dimenzióban)

a személy létezésének teljessége csak megélhető

csak megnyilvánulásáról beszélhetünk, és tudhatunk létezéséről, tudomásul vehetjük létezését (de a lényegét nem közölhetem, nem adhatom át, nem ítélhetem meg)

a személy integritása, létezésének teljessége, épsége

nem rész-szubsztancia és nem is akcidens, hanem teljes, a szó eredeti, arisztoteleszi értelmében vett szubsztancia – ami „érinthetetlenül ép”, bonthatatlan (már-már mint cseppben a tenger az abszolútumot idézi meg)

Boetius megfogalmazásában: "a személy az értelmes természet oszthatatlan állaga"

A jelen korban az ember természetéről szóló alapvető fogalmaktól, megállapításoktól annyira eltávolodtunk, miközben figyelmünk látómezeje az embert magát nem tekintve az eszközkészítésre koncentrált évszázadok óta (igen sikeresen), hogy magyarban például az „állag” szót már csak módosult jelentésű „állat” formában használjuk, többek közt „asszonyállat” kifejezésben – elfeledve, hogy ez hajdan asszonyi állagot, az asszonyi lét lényegét jelentette volt, amely a házasságban eggyé vált úgymond a másik féllel … de az már a filozófiai gondolkodás másik rétege, a házasság közösségének egy megfogalmazása, amely nem tárgya jelen írásnak (ennyit az európai emancipációról).

……….

 

tegyük hozzá:

a személynek hite (meggyőződése, bizonysága, belső lelki stabilitása, „bizalma”) van

Ez legalább olyan fontosnak tűnik számomra, mint az, hogy a személy szabad akaratú. Tehát a személy „érzelmes, szabad akaratú, hittel élő” – volna az én megfogalmazásom, a személy oszthatatlan élő egységére, teljességére tekintettel (azaz szabad akarata nem össze-vissza oktalan csapongás az okság rendjéből kilépve, hanem cél-okot követő, ráadásul szándéka és kultúrája szerint erkölccsel össze illesztett azaz egyeztetett, saját maga által megformált, érzelmileg elfogadott, átélt cél-okot követ - a szabad elhatározásaiban - a személyi mivoltának oszthatatlan élő egységének megfelelően …).

Nem kötöm valláshoz, felekezethez. Nehéz meghatározni következő lépésben a hit fogalmát? Nem baj. Az értelmi és érzelmi lét a hitben csúcsosodik ki – ami nem tudás helyetti vakbizalmat jelent (bár sokan magyarázzák így). Ez a gondolkodási elágazás talán tényleg a teológiához vezet (ami nem baj, de külön önálló fogalmi világ, itt az eredeti témakörből kilépést jelentene) – viszont megemlítendőnek, mert ténynek tartom: a személyi léthez a földi hatalom által fogalmilag befolyásolhatatlan felelős és szabad akarathoz a hit kérdése hozzá tartozik.

Talán ahogyan a hit fogalma a teológiához vezet, a személy fogalma a filozófiában fejezi ki a tárgyi valóságtól független elviséget, szabad akaratú önállóságot ….

 

Ennek a vázlatos, nyilvánvalóan nem egységes táblázatnak a jellegét, mondanivalóját tudomásul véve vegyünk sorra néhány következményt, illetve emeljünk ki néhány különlegességet, amely nem ismeretlen számunkra, csak nem szoktuk egyértelműen megfogalmazni.

A személy szabadsága és az oksági lánc összevetése kínálja, hogy kijelentsük, a személy szabadsága úgy értelmezhető, hogy az oksági lánc által nem meghatározott, nem determinált az emberi szabad akarat. Ha ezt komolyan veszem, akkor „visszahatóan” az oksági lánc fogalmát is pontosítani, érvényességét behatárolni szükséges abban az értelemben, hogy nem terjed ki értelmezése a személy döntési szabadságára. Illetve amennyiben a személy döntési szabadságára is értelmezem az oksági láncot akárcsak a kísérleti pszichológiára támaszkodó reklám erejéig, akkor nem lehetetlen, hanem megengedhetetlen cselekvésről van szó (lásd L. v Bertalanffy: … ám az emberről semmit sem tudunk c. könyvét).

A szabad akaratú személy mint az oksági lánc indítója a teológia és filozófia körétől teljesen függetlenül szaktudományok szintjén is ismert, lásd például a közgazdaságban az innováció fogalmát, az „innovátort”, mint a gazdaság és különösen a megújuló, a fejlődő, a helyzetet kihasználó gazdaság „végső motorját”. (lásd J. A. Shumpeter 1883-1950 osztrák közgazdász munkásságát például).

A mai közgazdaság az embert, az egyént (nagy ívben kerülve a személy matematikai pontra emlékeztető eszmei típusú alapfogalmát) a „végső” jelzővel illeti, ha arra kíván utalni, hogy végül is az emberi lét a meghatározója a gazdaságnak, vagy pontosabban az emberi lét egyik eszköze, önirányító, önszervező eszköze, eszköz-rendszere.

végső … fogyasztó

A termelésnek, a gazdaságnak a végső fogyasztót, a tulajdonképpeni fogyasztót kell szolgálnia. Ellenkező irányból fogalmazva: nem szakadhat szét a gazdaság egészét és a végső lét szolgálatát összekötő kötelék, elvi funkcionális rendszer a konkrét, az alkalmazott szerkezeti-érdekeltségi megoldásokban sem.

Az érdekeltségi kötelékek alkotta gazdasági rendszer egészének irányulása, „kézben tarthatósága”, felelős kezelendősége érdekében való eszmei modellezés szükségessége, léte, használata nem szerencse kérdése, hanem emberi felelősség (Euklidesz és Boethius óta explicit módon szembesített, megfogalmazott emberi felelőssége a politikának, a mindenkori társadalom elméleti gondolkodásnak).

végső … tulajdonos

A fogyasztó szempontokat figyelembe vevő termelési-gazdasági rendszer túlsó, tulajdonosi oldalán ugyanaz a személy a végső tulajdonos.

Tehát a gazdaságot a személyek mintegy önmaguk szolgálatára szervezik, működtetik olykor alig átlátható közvetett mechanizmusok, folyamatok, összefüggések révén.

végső … alany

Például a szerződéskötési szabadság végső alanya is az egyes ember a maga eszmeiségében (és véletlenül sem biológiai létéből vagy hatalmi pozíciójából kifolyólag). A szerződéses szabadság a személy felelős szabadságából, végső önszervezési jogából következik.

végső … pénzhasználó

A pénz mint eszköz a szerződéses szabadság egyik szerződési moduljának, a pénzhasználó elszámolásnak az általános eszköze. A pénzhasználat tehát, kiváltképpen a logikai reteszelésű, azaz logikai szerveződésű hitelpénz rendszer használata az emberi jogoknak meg kell feleljen.

Az emberi jogok esetében beszélnek alanyi jogokról, amelyek országonként eltérőek és beszélnek általában vett természetjogi alapokról, amelyek esetében országok között is kevésbé lehetnek eltérések, mert az eszmei alapokat hivatkozzák meg velük. Közvetett, nehezen azonosítható módon. Mert nem „divat” az eszmei személyre mint alapfogalomra támaszkodó axiomatikus tárgyalási mód.

végső … értelmet adó alapfogalmi szerepe a személy fogalmának a társadalmi rendszerekről való gondolkodásban nélkülözhetetlen, megkerülhetetlen

Csak a személy képes oksági láncot indítani, mert definíció szerint az a személy egyik meghatározó képessége.

Illetve az ember éppen ezért alkotásra képes képmása a teremtő úristennek a keresztény gondolkodásban, mert ha nem is a világmindenség egészében, ha nem is mindenféle anyagi jelenség világában, de legalább az emberi cselekvésben képes oksági láncot indítani. Ettől lehet felelős, ettől lehet erkölcsről beszélni és így tovább.

Más szóval az oksági lánc elindításának (a cél-tételezésnek) a kultúrája nem mást jelent mint régebbi szavakkal:

o   az emberi erények, hibák, irányulások,érzelmek, lelki, tudati, értelmi, érzelmi stb tulajdonságok világa (e tulajdonságok, képességek, meghatározó ismérvek nem a jelen írás értelmezésében formálódtak ki illetve maradtak fent, tehát részleteiben lehet köztük átfedés, olykor ellentmondás is, ami a lényegen nem változtat).

o   hit, remény, szeretet (amely keresztény vallási értékek, „jelszavak” attól függetlenül meghatározóak egy filozofikus, sőt axiomatikus fogalmi építkezés számára, ha az emberi szabad akaratról van szó, hogy definiálásuk elsősorban érzelmi jellegű). Azonban nem lehet eltekinteni attól, hogy a kereszténység forrásvidéke egy hellenisztikus állam, és a kereszténység egész kétezer éves története során érzelmi és értelmi megfogalmazottságában nem kerülhette ki a kölcsönhatást a görög indíttatású filozófiai gondolkodás fejlődésével, létével, az általa nevelt gondolkodással, fogalomhasználati módszerekkel – egyebek között szigorú logikai építkezésre törekvő gondolatok axiomatikus megalapozásának módszerével.

Az oksági lánc emberi elindításának (a felelős és szabad, önálló céltételezés, céltételező lét) tiltásáról, feltételeinek elvonásáról, rombolásáról szól a már említett L von Bertalanffy utolsó könyve. És erről az eltévelyedésről szól a XX. század pokla.

 


 Vissza az oldal tetejére