vissza a főoldalra *     

 From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]  - Sent: Wednesday, July 23, 2014 8:16 PM - To: 'mindenkinek.akit.erint@gmail.com' - Subject: szerintem buta hazugság - így egyszerűen

 szerintem buta hazugság - így egyszerűen

Az indexben megjelent alábbi írás (Jézus és Harry Potter is valódi címmel) a XX. századi gyötrelmek gyökerének újabb szárba szökése.

Ez a következménye annak, ha sajnálják az energiát világszerte létünk illetve gondolkodásunk alapvető mibenlétének megértésétől.

Mert hogy előre jelezzem véleményem, egy provokatív sunyi (vagy irtózatosan buta és mindenképpen bántó szándékú, azaz destruktív) írásról van szó, amikor nem lelövik az utasszállító gépet a gyerekekkel együtt, hanem már itt a földön veszik célba agyunkat, értékrendünket hasonlóan a megsemmisítés szándékával. Ugyanis Jézust és a megváltást Harry Potter alakjával egy szintre hozni olyan alávaló merénylet kultúránkkal szemben (pontosabban fogalmazva rendszerbe illesztve olyan genocidikus célú és hatásúnak szánt), amit nem lehet mértékében finoman illeszteni utasszállító gépek lelövéséhez, de megsemmisítő szándékát, jellegét illetően eléggé pontos az átfedés. Más területen meg módszerekkel de ugyanolyan aljasság. Amit nem értek, hogy miként lehetséges, hogy hol az Index, hol valami AxelSpringer kiadvány miért művelheti napról napra módszeresen, minden megszorítás, minden következmény nélkül nagyjából ezt a rombolást, mint amikor valaki baltával rátör egy magányos idős emberre mint valami dögevő, mint valami ragadozó a szafari parkban a beteg antilopokra, vagy mintha valaki dömperrel törhetne rá éjjelente a házakra, reggelre csak a nyomokat hagyva maga után. Elvesztettem az összefüggések fonalát? Pedig itt szövögetik előttünk. Nincsen távoli bizonytalan analógia. Lényegében azonos ez a cikk a devizahiteles gonosztevőket mentegető minapi VG-cikkel.

Erre mondtam évekkel ezelőtt, hogy szeretnék lengyel katolikus lenni, mert akkor lehetne valódi püspököm, aki kiáll értem. Ott amikor valóságshow-t indított egy tv, a püspöki kar tagjai kiálltak ha jól tudom a parlament előtti füves térségre, és addig maradtak ott, amíg abbahagyták. Addig lehetett vinni nekik a teát termoszban, meg a takarót ha hideg volt. Tíz pokrócot is vinnék, de kinek? Úgy nincs ilyen püspököm, mint ahogyan nincsen államelnököm, aki a nép, a nemzet, az ország egészét képviselte volna. Szép sorjában mindegyik elmondta, hogy ki mindenkit képvisel, hogy rengeteg a dolga, de sajnos én már nem férek bele. Elmondta a mostani is hivatali ideje beköszöntőjében, hogy ő nem az igazság fullajtárja. Legalább nincs kétségem. Pedig milyen jó lett volna, ha felvállalt volna engem is meg igényemet az igazság meghivatkozására. Amúgy eszköztelenül, legalább gesztus erejéig. És a sort vihetem tovább visszafelé egészen Szűrös Mátyásig. Odáig, kicsit amolyan nyílt végű intervallumban lépegetve, mert mintha ő félig kilógott volna ebből a sorból. Volt szerencsém vele szót váltani alkotmányos legitimitásról. És ő hozta szóba, hogy akkor egy legális de alkotmányosan illegitim szereplőként hirdethette meg a köztársaságot arról az erkélyről? Nem nagy nyilvánosság előtt, meg csak kérdés formájában hangzott el, de legalább a logikai szembesülést vállalta.

Ebben az általam kifogásolt indexes írásban nem az a botrányos, hogy senki sem meneszti a szerkesztőséget meg senki sem vonja meg tőlük a működési engedélyt (egyébként mi a fenét csinál az a bizonyos média felügyelet, ha ilyesmihez nem ér fel figyelme?) – hanem hogy a szellemi szintje oly alacsonyan behatárolt, oly aktuálpolitikailag meghatározott, amit még talán hajdanvolt foximaxisták sem képviseltek a Kádár-korban. Ők ugyanis tudták, hogy a megszálló hatalom cinikusan vidámkodó propagandistái, és semmi közük semmi filozófiai igazsághoz. Az index azonban tetszeleg a tudományos igazság erkölcsi igazságot überelő, meghaladó látszatában. Pedig erkölcsi igazságot tudományos igazsággal nem lehet meghaladni, elbírálni. És ezt egy átlagos alsószintű bírósági munkatársnak, bírónak, ügyésznek, ügyvédnek, parlamenti és azonkívüli politikusnak tudnia kellene, felismerni felemás helyzetekben is. De nincsenek ilyen készségek birtokában. Ez a hiátus a probléma a legtöbb közszereplőnél, közszolgánál, nem pedig az, hogy egy másik korábbi államelnökünk a kor szokásának megfelelően jó vagy gyengébb dolgozatokból másolt át részleteket. Ő legalább nem áltatta magát. Az index szerzője, szerkesztősége, az őket tudomásul vevő médiafelügyelet azonban mint a legsötétebb szovjet megszállási rákosista időkben, szemrebbenés nélkül veszi tudomásul, hogy az ismeretelmélet, a filozófia szakmányban meghamisítható, a látszat-tudományos baromságok mind legalizálhatók politikai akarattal illetve egyébként elfogadhatatlan politikai szándékok legalizálására használódnak. Akárcsak a devizahiteles csalások. Van a törvényeken átnyúló nagybácsi vagy nincsen? Ha van, akkor nem lesz nyilvánosan beismert, tetten ért, szankcionált csalás a devizahiteles banki sikkasztás. Mennyivel jobb, mintha lőnének a bankfiókokban az ügyfelekre a pult mögül, vagy a banképületek ablakából soroznák meg időnként az utcákat?! Nem tudom, ha ilyen összehasonlításokat kell tegyünk, előbb-utóbb hova jutunk. Ne csaljanak a bankok se egyetemi meg tudományos meg mittudoménmilyen támogatással, se anélkül. Jó, hogy nem lődöznek géppuskával a bankok épületeiből. De nem lehetne a bankot csalás helyett banki működésre használni? Az index munkatársai is motorkerékpárra ülhetnének, és géppisztolyból lövöldözve végig száguldozhatnának a belvároson. Nehezebb lenne fizikailag elhajolni előlük. Azért a hasonlóság nem üres halmaz esetükben. Most is nehéz elhajolni előlük, mert látszat mögé bújnak, az ingerküszöböt át nem lépve. Kuruc info? Azok hülyék, azok kiírják amit gondolnak. Index? Az tudományos, az csak félrevezet a lényeget tekintve és talán észre sem veszed – csak fáj, csak kellemetlen, de belső önkontrollodat állítja szembe veled mint valami készséggel elfogadott öncenzúrát. Ha tudományos, akkor biztos igaz, akkor nincs mit tenni…... Pedig csak átverés az egész.

Mert mi az ember? Mi az emberi jelenség lényege? Már ebben hazudoznak nap-mint-nap. És számonkéretlenül. Az ember mondjuk víz, majdnem csak víz egy kis törmelékkel az ember. Na ez tetszik nekik. Ebből sorozat is lehet náluk. Már ha sejtek is megjelennek az ember alkotó elemeként, akkor visszafogottabbak. Még a végén kiderül, hogy az ember szabad akaratú lenne. Na azt nem. Azt meg kell állítani. Krisztus az embert mint szabad akaratú lényt kezelte? Akkor Krisztus bárki volt, náluk nem lehet jó. Na ez a kavarás lényege. Tudományosnak mondott, tapasztott baromság, hogy okkultizmust a kereszténység helyébe? Na ennyit a Harry Potter féle regény spontán keletkezéséről. Nemigaz. Amint az elfogult civil szervezetek is álcázott politikai harci eszközök – vagy inkább mint látszik manapság, álcázott katonai eszközöknek bizonyulnak egy pont után. Nem, a HarryPotter regény nem spontán ihlet eredménye, azt szakmai háttérrel készítették fel, egy kórházi nővérkének ilyen apparátusa, célzatossága nincsen. A HarryPotterrel kezdettől a cél az lehetett, hogy a kereszténységben testet öltött emberi szabadságot, szabadságideát támadhassák vele. Elismerem, hogy maláj gépeket lövögetni ennyi agyafúrtságot nem igényel. De gondoljunk bele, itt egy kultúrát lövögetnek indexék (illetve az indexes kis sajtóterroristákat felhasználók). Nem látok többet az indexben, mint a hídról a nyolcvanas években a vonatokra követ dobáló gyerekek. De őket talán nem szervezte, nem biztatta senki. Indexék viszont láthatóan nem egy spontán divathullám lovasai, hanem egy módszeres ostrom eszközei. Az emberi szabadság kultúrájának építésében az egyik legfontosabb törekvés az volt, hogy az okkultizmust háttérbe kell szorítani. El kell venni erejét, mert az embert nem tekinti embernek, annak ami, potencialitásában, örök betöltendő hivatásában: a szabadság erkölcsileg felelős cselekvő alanyának. Az oksági láncokat indítani képes erkölcsi szereplőnek, ami pedig az emberi lény felmagasztosulása. El akarja venni az ember potenciális szerepkörének beteljesülését, meg akarja hiúsítani a fogalmi-érzelmi igény elpusztításával (a szó szerinti elzombosításával – zombi uborka helyett zombi hamissággal).

HarryPotter egy háborús propagandafogás, egy megtévesztési hadművelet mozzanata, eszköze. A csúcsra járatása mindeképpen. És az Index nem sajnál minket. Ő szíve szerint lövöldözik minket jól kiválasztott lesből. Azt sulykolja, hogy a kereszténység a buták vallása, szemléleti módja. De engedtessék meg, ha valakinek nem megy a magasugrás, akkor likvidálhatja a magasugrást mint sportot? Tehát folyamatosan dehonesztálhat, megalázhat? Hol keresztény jelképek vizeletben, hol meg tudományosnak mondott érvelés, hogy a keresztények buták, nem tudnak valóság és fikció közt különbséget tenni - sugalmazva, hogy szülők, ha vigyáztok gyerekeitekre, akkor nem nevelitek őket kereszténynek? Az elmúlt negyedszázadban volt szülő, aki közölte velem, hogy gyermekét azért küldi narkós szigeti bulikba, mert ott jó összeköttetéseket szerezhet a gyerek, esetleg szdsz kapcsolatokat szedhet fel. Ebben utazik az index (ki tudja most szdsz helyett milyen kapcsolatokban reménykedő szülőket célba véve). Mi ez a háborítatlan dagonyázás az európai kultúra maradványain kedves index-félék? Mint aki maga alatt vágja a fát. Mint aki élveteg módon omlasztja be a városi csatornarendszert. Mint aki élveteg módon mobilon adja ki a mobil továbbító torony robbantásának utasítását. Fék nélküli őrület. Mint Bábeltorony építő munkások, akik kapargatják kifelé a köveket a földszinten (sajtószabadság pólóban).

Egyébként annyira eltompultunk már a folyamatos, naponta belénk törölt megaláztatási kampányokba, hogy a cikket átfutva először nem a felháborodás fogott el, hanem valami bizonytalan érzés, hogy pont a fordítottját tapasztaltam. Szinte ki lehet válogatni tesztekkel az emberek közül azokat, akik hittanra jártak, és azt minden előítélet, ellenpropaganda megszívlelése nélkül fogadták más tantárgyak mintájára (pld aki a matematikában sem az ártó szándékot látja). Torony magasan jobb az asszociációs képességük a volt hittanosoknak, a távoli ismeretek közti viszonyítási képességük, az absztrakt kérdések iránti érzékenységük, megértési képességük és némi erkölcsi szempontokkal is rendelkeznek. Az index tudományosan eldöntötte, hogy absztrakcióra nincsen szükség a továbbiakban? Talán ez a „torony magasan” különbség volna a bántó, ezért mint egy bukdácsoló tanuló, aki széttépi a rossz bizonyítványát, művelik az index-félék azt, amivel oly sokat ártanak? Mert dörzsölt pederaszták módján a gyerekektől igyekeznek elvenni a lehetőségét is, hogy emelkedettebb erkölcsi kérdések közelébe kerülhessenek? Elvenni az erkölcsi, absztrakciós, élet teljességi potencialitást?

Ami a legfőbb. Erkölcs nélkül az ember nem birtokolja a sajátos emberi lét lényegét. A kereszténység a szabad akaratú erkölcsiséget jelenti. Vagy ha jobban tetszik a megváltás. A megváltott ember szabad akaratú erkölcsi lény. Kicsit több alázat kellene ilyen kérdéssel szemben, mint az indexes alávalóság fenntartás nélküli zombi kártevése (tisztelt szerkesztőség, médiahatóság vagy akár püspök urak – akik lehet nem is értik hevületemet, ha eljut hozzájuk, de naiv emberként negyed százada keresem ennek a kérdéskörnek a tárgyalását alkotmány és gazdaság témakör miatt – a teljes némaság által körülvéve). Tehát azt hiszem elég energiát fektettem bele, hogy tájékozódni próbáljak …… csak az értetlenség falába botlottam, hogy minek ilyesmivel foglalkozni. A holnapi napi intéznivalók közt nem szerepel, ne zsúfoljuk túl a programot. Inkább olvassuk az indexet?

Szép régi könyvek rézkarcai rémlenek fel előttem, úgymint a sivatagi vándor tevén vagy gyalogosan, aki nem nagyon tud különbséget tenni útjába kerülő sziklák és a homok alól kimeredező oszlopok, törött boltívek eredete között – mert fogalma sincs róla, kik hagyhatták hátra azokat a megformált sziklákat. Ő az esti zugot keresi, ahol a hideg elől meghúzódhat és a nappali árnyékot, vizet, ha megszomjazik. Egyébként viszont (visszatérve napjainkhoz) fenntartás nélkül mondogat mindenféle okkult mondókát, ha kellő éheztetés után azért kaphat egy korty vizet – és semennyire sem érdekli az emberi szabadság vagy erkölcsiség elvon kérdésvilága az okkult zombisággal szemben (elnézést a sivataglakóktól, ha ők ennél sokkal kiválóbbak).

Valami van az atlantiszi mesékben. Mert azok a bizonyos sivatagi kövek logikai sémát követve atlantiszi romokként meredeznek ott. És az index ezen és hasonló cikkei is atlantiszi érzést keltenek bennem. A nagy kultúrharcos hevületben, ami évszázados förgetegként pusztítja Európát, az emberiséget – elképesztő, hogy filozófiai alapokat, nyelvi logikai elemi összefüggéseket kezelni képtelenek „osztják az észt”, pontosabban az eszetlenséget. Hazudoznak bármiről bármit, és gyakorlott mozdulattal tálalják, mint pld tudományosságot. És a tudományosság, az egyébként a maga helyén nagyon is becsülendő tudományosság meg a következő nemzedékek érdekében senki sem lép fel. Talán már a lengyel püspökök sem? Akkor nekem azok a püspökök kellenek, akik akkor és ott nem hagyták magukat. Ne hagyják magukat itt és most meg a jövőben sem.

Nincs tabu természetesen, mindenről lehet beszélni, csak hamisítani ne hamisítsanak továbbélő lelketlen háborús propagandistákként.

Tehát a bújtatott hadi propaganda előtt semmi akadály? A DK politizálhat az ország létét felszámolandó, dühödten agitálva az ország léte ellen (?!), szerkesztőségek teljes gőzzel hazudozhatnak, manipulálhatnak minden fék nélkül – alig elviselhető gondolat….. nehezen viselhető állapot.

A helyzet viszont tényleg ez.

 


 

http://index.hu/tudomany/2014/07/18/jezus_es_harry_potter_is_valodi/

Jézus és Harry Potter is valódi

Index

2014. 07. 18. 16:09

 

Egy kutatásban azt vizsgálták kutatók, hogy az 5-6 éves gyerekek hogy ítélik meg egy történet szereplőit. A gyerekek között egy fontos különbség volt: egy részük vallásos neveltetés kapott, mások pedig nem.

tk3s 20031004 dcs z90 933

Fotó: Peter Mountain

A kísérletben három különböző történet szereplőiről kellett megállapítania a gyerekeknek, hogy vajon valós vagy képzeletbeli emberekről van szó. A realista történetekben, ahol csak szokványos események szerepeltek, a gyerekek a családi háttértől és iskolatípustól függetlenül azt mondták, hogy a főszereplő valós személy. Az olyan történetek főszereplőinek megítélése azonban, ahol a valóságban lehetetlen történéseket okozott valamilyen felsőbb hatalom, erősen megoszlott. Főleg ugyanis olyan gyerekek mondták az ilyen szereplőket valósnak, akik valamilyen szinten már megismerkedtek valamelyik vallás tanításaival (jártak templomba, vagy valamilyen vasárnapi iskolába), míg a vallási ismeretekkel nem rendelkező gyerekek felismerték, hogy kitalált személyekről van szó.

A vallásos neveltetés az olyan szereplők megítélésében is szerepet játszott, ahol a lehetetlen történéseket varázslatok, illetve a mágia valamilyen formája okozta - függetlenül attól, hogy ezt a történet elárulta vagy nem. A vallással korábban kapcsolatba nem került gyerekek a vallásosaknál jóval nagyobb arányban ismerték fel, hogy ezek a szereplők nem valósak.

A vizsgálatot végző szakemberek szerint az eredmények alapján egyértelmű, hogy a vallásos neveltetés nagyban kihat arra, ahogy a gyerekek különbséget tesznek a valóság és a fikció közt, és ez nem csak a vallásos, hanem más, kitalált történetek esetében is így van.


 Vissza az oldal tetejére