vissza a főoldalra *     

Fáy András a PÉLDAKÉP

Megemlékező beszéd vázlat
halálának 150-ik évfordulójára,
Sárospatakon -– 2014 aug 28-ra

a)   Köszönöm a felkérést erre a mai megemlékezésre

................

Deresedő fejjel elgondolkodtató dolog szembesülni Fáy András életútjával, életművével, a sorsával és cselekedeteivel. Különösen hogy a mai nemzedékek előtt elhomályosulni látszik a reformkorszak egésze – illetve hogy a devizahitelek kapcsán érthetetlen kortárs káosz rajzolódik ki a pénzről, pénzügyletekről, intézményekről.

b)   Fáy András a márciusi ifjakat felnevelő reformkornak volt cselekvő részese, egyik megindítója

Azaz elsősorban nevelt, példát mutatott, utat nyitott, ötletet adott, felrázott korosztályokat a reformkorszak során, Napóleon és a 48-as szabadságharc között.

1848 nem Petőfi és Kossuth akaratából jött létre, hanem válasz volt egy váratlan helyzetre, egy a magyarságtól függetlenül adódó külső kihívásra. Hogy a reformkor építkezését megtörő kihívásra adott válasz milyen volt, abban volt döntő hatása a több évtizedes módszeres eszmélésnek, útkeresésnek, tájékozódásnak és végül a márciusi ifjaknak.

Kezdjük azzal, hogy Fáy András évszámok szerint hova tehető a reformkorban.

 

Fáy András

 

1864 júl 26

78 évesen halt meg

1848

62 éves volt 1848-ban

1839

53 évesen kezdeményezi a takarékpénztárat

1832

46 évesen a Bélteky ház, az első társadalmi regény

1826

40 évesen adta ki a Hasznos házi jegyzetek-et

1820

34 évesen a mesék először jelentek meg

1786

Kohányban született

 

Életkorát tekintve látható, hogy a márciusi ifjak előtt koros tekintélynek számíthatott. A kiegyezést már nem élte meg.

 

Nézzük összehasonlításként néhány ismertebb kortársát:

 

Kazinczy Ferenc

Berzsenyi Dániel

Fáy András

Kölcsey Ferenc

Széchenyi István

Vörösmarty Mihály

Kossuth Lajos

Deák Ferenc

Arany János

élt… évet

72

60

78

48

69

55

92

73

65

meghalt

1831

1836

1864

1838

1860

1855

1894

1876

1882

1848-ban

 

 

62

 

57

48

46

45

31

született

1759

1776

1786

1790

1791

1800

1802

1803

1817

 

c)    A takarékpénztár megalapítása Fáy Andrásnak máig példát adó egyéni kezdeményezése volt

Varga István ezév július 24-i pesti megemlékezésében utalt rá, hogy nem eredendően a Takarékpénztár volt Fáy András vágya. Hanem kiutat keresett abból a helyzetből, amelyben „mai szóval élve” a hazai és külföldi nagyvagyon, nagytőke „nem látott fantáziát” a bármilyen szorgos szegények, a nem-gazdagok finanszírozásában, boldogulásában, polgári jövőjében.

Állítólag maga Széchenyi István is megpróbálta lebeszélni arról, hogy a nincstelenekkel, legalábbis a kisjövedelműekkel karöltve akarjon kezdeményezni. De Fáy András konok volt, és példamutató alapossággal állította össze a Takarékpénztár koncepcióját (lásd Varga István előadását), éppen a dolgos, megtakarítani, beruházni kívánó kevésbé módosak megsegítésére, ami látványos sikerre jutott.

Mai szemmel nézve is meglepő alapossággal készített elő még egy életbiztosítási tervet, amely azonban nem jutott megvalósulásra.

d)   Mi adott neki erőt, fantáziát?

Természetesnek, sőt minimálisnak tekintette, hogy az embert talentumaiban Isten által, Isten képmására teremtettnek tekintse, akit minden eszközzel segíteni kell életének kiteljesítésében. Föl sem merült benne, hogy valami homályos tőkeérdeket helyezzen az emberi érdekek elé, hogy a pénzeszköznek holmi önértéket tulajdonítson - az élő, érző, igyekvő emberrel szemben.

Akár gazdag, akár szegény, ha komolyan veszi magát, akkor melléje kell állni – a pénzügyletekben is.

Nagyon sok ember vette magát komolyan akkoriban, ami a haza javára vált. Élni tudtak a lehetőséggel - például a Fáy András kezdeményezte takarékpénztárral.

14 évvel volt nála idősebb David Ricardo angol közgazdász, a tőkekoncentráció első ideológusa. Ricardo az össztársadalom anyagi gazdagságának növekedési lehetősége „legkedvezőbb feltételeit” kereste – talán mondhatjuk, hogy tekintet nélkül az emberi élet minőségére, személyi-alanyi mivoltára. Fáy András nem volt elméleti közgazdász, de érzékelte az ellentmondást az általa figyelemmel kísért kortárs nyugati irodalomból. Erkölcsi parancsát követve keresett olyan intézményi mintát, amellyel a társadalmi változás folyamatát reményei szerint emberségesebbé tehette.

Az általa megalapított takarékpénztár történetének összevetése más hazai takarékpénztárakéval meg nyugat-európai takarékpénztárak történetével érdekes volna, amint érdekes a Pallas Nagy Lexikona takarékpénztári címszava,[1] [A]

Fáy András esete mutatja, hogy mennyire jót tesz, ha egy teológiailag képzett, hitében és lelkiismeretében szilárd, technikai-szervezési kérdésekben a maximumra törekvő ember fog neki pénzintézetet szervezni.


e)   Követhető-e felívelő sikertörténete?

Nézzük meg Fáy András

·        szülőházának,

·        pesti lakóházának,

·        a takarékpénztár első irodájának helyt adó szerény épületeknek a képeit.

És vessük össze a takarékpénztár fénykorában szinte fővárosi kerületenként épült székházak palotaként ható épületeivel. Káprázatos sikertörténet? Az.

Miért nem élünk meg ilyet ma is? Hová lett a lendület?

Ma vajon egy újabb reformkor elején, közepén, végén vagyunk?

Felelősek vagyunk-e a lendület, az életkedv, az eredményesség vissza szerzéséért?

Minden bizonnyal.

Hogy egy reformkor kellős közepén, de legalább a hajnalán vagyunk-e, azt nem tudom megítélni. De a magyarság törekvése, hogy hazáját rendbe tegye, életének értelmét, sajátságos kultúráját megújítsa, az immár több évszázados folyamat.

f)     Kikkel lehet párhuzamba állítani a takarékpénztár alapítót mint meseírót?

Milyen volt a takarékpénztári kezdeményezés szellemisége? Vegyünk néhány párhuzamot:

·        Kazinczy Ferenc – börtönben a közvetlen nagypolitika helyett a nyelvművelés mellett döntött - nyelvújítás

·        Kodály Zoltán – zenepolitikát művelt a magyarság közösségi hagyományainak mentéséért, életben tartásáért, zenei eszközének megmentéséért – népdal gyűjtés

·        Fáy Andrást – mesepolitikusnak is mondhatnánk, mert meséiben erkölcsi szemléletének keresett könnyed, szívhez szóló kifejezési módot

Az egyéni vagy a közösségi életet szolgáló nagy programok:

·        anyanyelv

·        mese

·        zene

·        tánc

A lélek élete nem képzelhető el megnyilvánulás nélkül. A technika végső soron a lelket, a lelki létet szolgálja. Nem kivétel a pénztechnika sem.


g)   Mit tenne ma Fáy András, ha eljönne közénk?

Ragaszkodna a takarékpénztár ötletéhez? A szerény megtakarítások betéteivel sietne a tennivágyók segítségére? Versenyre kelve a pénzteremtő bankokkal?

Avagy szóvá tenné - hogy az első világháború idején kiteljesedett, azóta a világot meghatározó hitelpénz módszerét, pénzteremtési elvét kellene a tennivágyók szolgálatába állítani!?

Erre vajon miféle módszert, intézménytípust alapítana?

Nem tudom a megoldást, csak a tényt. Nagyot fordult a világ.

Az aranyhoz kötött pénznek már csak az emléke van meg mint a lóhoz kötött szekérnek. A XX. század hihetetlen gazdasági teljesítményeit, változásait az aranytól elszakított sikeres hitelpénz tette lehetővé. Számítógép, űrhajók, mobil telefon, korábban elképzelhetetlen közműépítkezések, világpiac, feltörekvő ázsiai országok.

Nekünk is olyan természetességgel, éles ésszel és szilárd erkölcsiséggel kellene megoldásra törekednünk, amint Fáy Andrástól láthattuk.

Ha képesek vagyunk rá.

Megpróbáljuk-e?

A mai hitelpénz világában a lényeget megközelíthetjük azzal a kérdéssel, hogy

ki kinek kölcsönöz?

Arany alapú pénz korában a kölcsön arany fedezetét szegről-végről a betétesektől kellett beszerezni. A korábbi pénz-tulajdonostól. Aranyat nem tudtak szaporítani. Fizikai gátja volt bizonyos gazdaság-bővítő műveleteknek – kiváltképp a nem módosak irányában. Tehát a betétet, a betétes tulajdonát kölcsönözték tovább. És ehhez igazodott a takarékpénztár is. Kis tulajdonosok megtakarításait (amivel más nem törődött) a kis tulajdonosoknak közvetítette – nagy biztonsággal.

Az első világháború környékén alapvetően változott meg a világ. Lényegében már akkor elszakadt a pénz az aranytól, bármiféle mennyiségi korlátot jelentő nemesfémtől – és ezzel a megtakarításoktól.

Ha aranyat nem is tudtak szaporítani, de az aranytól elszakított pénz szaporítási módja már rendelkezésre állt.

Inflációhoz vezethet a hitelpénz? Igen, hogyne - ha nem figyelnek oda.

Az inflációt azzal kerülhették el a két nagy háború között, hogy a termelést finanszírozták úgymond a semmiből, a jövő ígéreteire csinált pénzzel. Ennek az új pénznek a tulajdona már nem köthető a régi tulajdonosához (sem a bankhoz sem a betéteshez). Legfeljebb a pénzpolitikához. Lényegét tekintve tehát technikai értelemben már nincsen „igazi pénz”, csak a semmiből létrehozott pénzzel szembeni ellenőrzés lehetséges: mi volt a célja, azért a célért valóban ténykedtek-e, az a cél valóban értéket eredményezett-e. Az a szempont, hogy aki értékes munkát végzett, utóbb megtakarításainak gyümölcsét élvezhesse egy el nem hanyagolható, de immár másodlagos szemponttá vált több tekintetben – és véletlenül sem a társadalom gazdasági felemelkedésének forrása.

 

A XX. század történelme a pénzpolitikáért való küzdelemként is tárgyalható, meg a pénzpolitikában kifejezett, érvényesített társadalmi törekvésekként.

Van Magyarországnak, a magyarságnak pénzpolitikai programja?

h)   Ma vajon pályázati intézményt alapítana Fáy András?

A hétköznapi életben leginkább pályázat-szerű támogatásnak mondanánk ismert, de ügyetlen kifejezéssel a pénz új típusú forrását.

A megalapozottnak tűnő vállalások pályázati támogatásához (pályázati finanszírozásához, pályázati pénzteremtéséhez)

alanyi, már-már tulajdonosi erejű joga kellene legyen
mindenkinek, aki vállalja a teljesítést
,

aki vállalja az úgymond árualap jövőbeni létrehozását.

A pályázati forrásoknak a mértékét a vállalások adhatják. Nem a betétek, nem a fedezeti jelzálogok.

A kormányzati költségvetésben szereplő mennyiségek lényegüket tekintve a gazdaságpolitikai szempontokból következnek, nem a költségvetés bevételéből.

A luxusfogyasztástól eltekintve - ha ma a hitel legfőbb fedezete a jelzálog, akkor egy szűkülő, leépülő társadalom gazdaságáról van szó! Mint például Magyarországon a kisvállalkozói és magánszférában.

Ha nincsenek vállalás függvényében alanyi jogon elérhető gazdaság bővítő támogatások, akkor tényszerűen egy blokkolt, zárolt, vesztegzár alá tett gazdaságról beszélhetünk. A modern bank vagy pénzintézet alapvetően nem a betétesek tulajdonát, betéteit közvetíti, nem is a saját vagyonát, hanem a gazdaság bővítő támogatásokat.

A gazdaságpolitika ezzel új dimenziókba jutott, szinte mindenhatóvá, jobban mondva fék nélkülivé vált. Rajta múlik, hogy a XX. században általánossá vált pénzteremtési, úgynevezett hitel-forrású pénz technikát mire használja:

Gulágot, koncentrációs táborok rendszerét finanszírozza, globál kapitalizmust, valamely korábban elképzelhetetlen imperializmust, mindent elborító abszurd falansztert – avagy az élhető, erkölcsi alapjaihoz ragaszkodó, a személyes-egyéni létet tisztelő, támogató önszervező társadalmat.

i)     Az „aranyfék” híján Fáy András erkölcsi szilárdsága és technikai igényessége mint példakép ma felértékelődött!

Ugyanis a takarékpénztár szabályzatát alapvetően erkölcsi megfontolásokból alakította ki, és ez vezette sikerre. Tessék elolvasni. Ezért érhette el célját, azért lehetett tényleges vígasz-ág a nagytőke érdektelensége mellett.

Fáy Andrásnak nem kellett olyasmikkel foglalkoznia, hogy mi volna, ha nem működne az „aranyfék”.

Ellenben ma már ceruza sem kell hozzá, csak nyomogatják a számítógépen a billentyűket minden különösebb megfontolás, erkölcsi felelősség nélkül. A következmény pedig az éhínség, nyomor, buta háborúk az atomkorban.

Azok az erkölcsileg motivált szabályok,
amiket Fáy András oly gonddal dolgozott ki,

ma sokkal fontosabbak,
ma sokkal körültekintőbb és kiterjedtebb
megfogalmazásra, alkalmazásra szorulnának
.

És nemhogy értenénk hozzá, nemhogy pénzügyeinkben figyelni tudnánk rájuk – de általában fogalmunk sincsen a létükről, a hiányukról saját pénzügyi ismereteinkben – a mindennapi életvezetésünk szintje, közvetlen szükségletei mértékében sem.

Mennyiben múlik rajtunk, rajtatok a gazdaságpolitika? Ha nem egyértelmű a hitelpénz mibenléte a közvélemény számára, akkor a gazdaságpolitika önmagában, minélkülünk tehetetlen, nem tud értünk tenni szinte semmit.

Mit tenne ma Fáy András?

Nem tudjuk megkérdezni tőle.

j)     Felteszem például: nem erkölcsi engedménnyel igyekezne megoldani a technikai bizonytalanságot.

Élne ma is természetjogi, hitbéli evidenciák között, a hite szerint megváltott emberekért – akiknek a lehetőségeikkel, talentumaikkal felelősen kellene élnie (ahogyan a reformkorban történt).

A devizahiteles jelenségek a mai gazdaságnak sajnálatos betegségtünetei. Erkölcsi hiányok terén és a szakmai készségek terén egyaránt.

Fáy András nem fog minket megmenteni, nem fog ismét eljőni közénk mint Mikszáth új Zrínyiászában a szigetvári hős. De példája lelkesíthet. Lelkesítsen minket.

1.     az erkölcsi alapok esetében értelmetlen a kompromisszum fogalma. Minden esendőségünkkel együtt akarjunk hasznosak lenni, jót tenni – a pénzhasználatban is. Akarjuk, tevőlegesen próbáljuk elősegíteni, hogy minden egyes embernek, ha nem módos akkor is reális lehetősége legyen személyiségét kiteljesítve élni, alkotni, saját jogon forrásokhoz jutni.

2.     Meg kell érteni az önálló, felelős döntésre képes életvitelhez szükséges összefüggéseket. Nem csak úgymond elviekben küzdjünk a Sátánnal, hanem küzdjünk meg saját értetlenségünkkel is. A technikai megoldás keresésben „rá kell találni” a követhető útra. El kell hinni, hogy képesek vagyunk rá.

3.     és csinálni kell, próbálgatni, keresni, lankadatlanul – egy életen át.

k)   Végül Fáy András az orráról - nehogy megorroljanak az állatmesék olvasói

Fáy András nem homályos igyekezettel próbált meg helyezkedni, beállni a sorba, de nem is törekedett önmagáért a vagányságért feltűnni, benyomást kelteni. Hanem lélegzet elállító elszántsággal, higgadtsággal és szakmai alapossággal csinálta, amibe bele fogott.

Hogy polihisztor lett volna? Ez a vád sokszor éri a megemlékezésekben, ami által kuriózum lehetne, de nem példakép.

Nem valami zseniális sosemvolt elmeként működött, hanem lelkiismeretesen átadta magát a vállalt feladatnak. Elmélyült és elszánt volt. Amikor pedig célt ért, nem állt le, hanem képességeivel, lendületével új feladat után nézett – amit többnyire ismét meglepő alapossággal és tiszta lelkiismerettel volt képes ellátni.

Amikor a takarékpénztár kiépült, jól működött, több tucat fiókja megnyílt, akkor nem az elnökségben vert tanyát, hanem szétnézett és talált más feladatot.

Nem a forradalom vagy reform között válogatott. Nem volt ilyen helyzetben. A helyzetet amiben dolgozott nem ő választotta meg, mint valami párbajhős a fegyverét.

Napóleon és 1848 közötti időszak nagyon megfelelő volt az alapos, fokozatos, átgondolt reformokhoz. Egyénisége is megfelelő volt hozzá.


Feltétlen cselekedetre buzdításban is kerülni igyekezett az éles fogalmazást kortársaival szemben – a konfliktus kirobbantása helyett a megértésre, belátásra törekedett, amire aztán a felébresztett alkotó kedv támaszkodhat. Ezért talált rá az állatmese műfajra. S még ebben a tapintatos hangvételű műfajban is hosszú előszóban élcelődött saját bibircsókos orrán, hogy ha valaki magára ismerne egyik mesében, akkor okuljon belőle és ne megsértődjön.

Valóságos békés, de elszánt magyar Ciranoval találjuk szembe magunkat, aki öniróniával igyekszik elejét venni mások sértődésének, nehogy „megorroljanak” a gyengeségüket szóvá tevő állatmeséin - inkább ő veszi tollvégre felülmúlhatatlan erővel saját orrát (nem az éleslátását, nem a mondanivalóját, hanem „az orrát”). Azon csipkelődjön, akinek kedve van hozzá – ne a meséken – mert azokat vegye minél komolyabban.

 

Kívánom hogy jó emlékezetükben tartsák meg Fáy Andrást és életművét, ihlető példáját (FÁ, 2014 08 27)


 

[1] http://www.kislexikon.hu/takarekpenztar.html , aminek forrása a Pallas Nagy Lexikona szócikke http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/098/pc009849.html#10 . A szócikk a takarékpénztárak történetét Európában 1765-től tárgyalja. A teljes szöveget végjegyzetben idézem. Meglepő a takarékpénztár „műfajának” határozott, egyértelmű, könnyed behatárolása. Ugyanakkor más pénz-intézmény típusoknál ugyanez a behatárolás már nem ilyen egyértelmű. Tehát a lexikonon belül ez a szócikk mai szemmel nézve „jobban sikerült” a többinél – vagy a valóságos életben is a takarékpénztárak működési elve lehatároltabb volt más típusú pénzintézeteknél.


 

[A] Takarékpénztár

Hitelközvetítő intézet, amely eredetileg többnyire emberbaráti intézmények gyanánt keletkezett, később azonban sok helyen átalakult s napjainkban jobbára, mint nyerészkedő vállalat működik. eredetileg az volt a céljuk, hogy a kisiparosok és kisgazdák a legcsekélyebb nélkülözhető pénzüket is biztos helyre és gyümölcsözően helyezhessék el s ez által az alsóbb néposztályok szerzési és takarékossági ösztöne fokozódjék. A nyugati államokban legtöbbnyire hatósági felhívásra vagy legalább hatósági felügyelet alatt keletkeztek s majd mindig jótékonysági közérdekek szolgálatával voltak összekapcsolva. Az első T.-ak a múlt század második felében (Lipcsében 1765. a Herzogliche Leihkasse, Hamburgban 1778. egy magánvállalat T.-a, Oldenburgban 1786-ban, Kielben 1896. stb.) keletkeztek Németországban, a század vége felé pedig Svájcban (Basel, Bern), majd Angliában (Londonban 1798.), későbben Franciaországban (Párizsban 1818.), azután Ausztriában (Bécsben 1819.),Svédországban (Stockholmban 1821.), Velencében és Lombardiában (1822). Ezután egész Európában gyorsan terjedtek el. Hazánkban a hitelközvetítő intézetek közül T.-ak terjedtek el legkorábban; már 1827-28. a bécsi első osztrák T.-nak Pozsonyban, Nagyszombatban, Érsekújváron, Győrben, Zólyomban, Szegeden, Eszéken és Varasdon fiókjai voltak, de ezek nagyobb részt már 2-3 év múlva megszűntek, legtovább (1841-ig) maradtak fenn közülük a pozsonyi és nagyszombati fiókok. Ezen első kísérletnek még sikertelensége mellett is megvolt az a nagy haszna, hogy megismertetvén hazánkban a T.-i intézményt, kétségtelenül nekik köszönhetjük az első magyar T.-akat. Azokon a helyeken, ahol e rövid életű fiókok működtek, már a negyvenes években mindenütt önálló T.-ak alakultak. Az említett osztrák fiókoktól függetlenül alakult meg 1836. a brassói általános T., amely Lange Péter helytartósági tanácsos kezdeményezésére s a nürnbergi T. mintájára jótékonysági célokkal kezdette meg működését s e jellegét mind e mai napig megtartotta. Időrendben utána, fontosságra és hatásra nézve azonban sokkal előtte kell felemlítenünk a pesti hazai első T. megalapítását 1840. Ez intézet példája adta meg az egész országnak a mintát és az impulzust a T.-akalapítására s már a negyvenes években gyors egymásutánban alapítottak T.-akt:1840. Aradon, 1841. Nagyszebenben, 1842. Pozsonyban és Sopronban, 1844.Esztergomban, Győrben, Kassán, Kőszegen, 1845-ben Eperjesen, Komáromban, Miskolcon, Nagykanizsán, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben, Besztercebányán, Losoncon, 1846. Budán, Debrecenben, Egerben, Iglón, Lőcsén, Nagyszombatban, Szekszárdon, Temesváron, Zágrábban, 1847. Jászberényben, Körmöcbányán, Nagyváradon, Selmecen, Szatmárnémetiben, 1848. Baján és Érsekújváron. Tehát a század közepéig összesen 36 T.-a volt az országnak. E T.-ak megalakulásuk előtt, sőt egy darabig néha még működésükben is, a pesti hazai első T.-t tekintik követendő példának s általánosan terjesztették azt a Fáy Andrástól származott elvet, hogy a T.-ak «se puszta könyörületivé, senyerekedővé ne váljanak»; csakhamar azonban átalakultak a pozsonyi T. mintájára részvénytársulatokká, s általánosan uralkodott bennük a spekulatív üzletiszellem. Ez az átalakulás, amely egészen megfosztotta a magyarországi T.-akat eredeti humánus jellegüktől, egyedül áll az európai hitelintézetek történetében. E jelenségnek az adja meg a magyarázatát, hogy amíg Európában s különösen Németországban és Ausztriában a T.-ak községi alapítások voltak, addig nálunk a községi élet pangása mellett majdnem mindig hatósági támogatás nélkül, sőt sokszor egyenesen a hatóság akarata ellenére keletkeztek, s így a T.-ak alapítói semmiképpen sem voltak hajlandók a hatóságok amúgy is nagyhatalmát növelni.

E T.-ak foglalkoztak jelzálog- és lombardkölcsönök adásával, továbbá leszámítolási ügyletekkel. A betétek folytonos növekedését részint újT.-ak alapítása, részint pedig a régiek gyors és hatalmas gyarapodása idézte elő. A főváros túlsúlya azonban ekkor még egyáltalában nem mutatkozott annyira, mint ma s csak 1845 óta magaslik ki a pesti hazai T. testvéregyesületei közül, de még 1849. sem érik el betétei a pozsonyi és a nagyszebeni T.-ak betéteit együttvéve. Így állott hazánkban a T.-ak ügye a szabadságharc idejét megelőzőleg. Ekkor következtek a háborúnál is rosszabb polgárháborúnak tőkeromboló hatásai: a betéteket rohamosan szedték ki a T.-akból, viszont aT.-ak meg az üzleti viszonyok pangása és az 1848. IX. t.-c. által az úrbériséggel terhelt földbirtokokra adott moratórium miatt nem voltak képesek követeléseiket behajtani. Ezekhez járult azután a szabadságharc leveretése után az a csapás, amely az egész ország hiteléletét érte azzal, hogy a magyar bankjegyek teljesen elveszítették értéküket. Súlyos évek következtek ekkor a legtöbb hitelintézetre s a T.-ak évekig nem voltak képesek részvényeseiknek osztalékot fizetni. Nagyon megnövelte a gazdasági, társadalmi és politikai bajokat a T.-akra nézve az 1852 nov. 26-án nyílt parancsban statuált egyesületi törvény, amelynek alapján a kormány tekintet nélkül arra, hogy az egyes T.-ak alapszabályai a helytartó tanács által annak idején jóvá hagyattak-e vagy sem, a T.-akra kivétel nélkül alkalmazni kívánta azt az 1844-iki osztrák egyesületi regulatívumot, amely tisztán jótékony egyesületek számára készült. A kérdéses regulatívum 12. §-a azt rendelte, hogy a tiszta nyereségnek a tartalékalap dotálásán felül megmaradó része jótékony közcélokra fordítandó, s így a magyar T.-ak részvényesei elestek volna tőkéik jövedelmeitől. Hosszú és bosszantókérvényezésekkel, nagy bizonytalanságban telt el majdnem az egész abszolút korszak s a legtöbb T. csak a 60-as évek elején kapta meg alapszabályainak jóváhagyását. Ez idő alatt természetesen igen lassú volt a T.-ak fejlődése is; az 1850-54 közötti években a betétek összege 79.667,900 forintra, 1855-59között 131.296,500 forintra, 1860-64 között pedig 216.862,200 forintra rúgott, amely adatok a negyvenes évek gyors lendületéhez képest nagyon szerények.

Ugyanez idő alatt, 1853 máj. 1. lépett nálunk életbe az osztrák polgári törvénykönyv, amelynek 994. §-a megállapította, hogy zálog mellett adott kölcsönökért 5 %, zálog nélküliekért pedig 6 % kamatot lehet kikötni. Természetes következménye lett ennek az, hogy a jelzálogos kölcsönök egyre kisebb arányokat, a váltóleszámítolási ügyletek pedig folyton nagyobbodó terjedelmet tüntettek fel. Ez a visszás és kényszerű állapot csak 1861 után változott meg, amikor az országbírói értekezlet a régi kereskedelmi törvények visszaállításával a kamatkorlátozásokat megszűntette. Az üzleti életben ekkor beköszöntött szabadság új T.-ak alapításában is csakhamar lendületet idézettelő. A kiegyezés után a T.-ak kivétel nélkül megváltoztatták a regulatívum által reájuk erőszakolt alapszabályokat. Az újonnan alapított T.-ak általában kis alaptőkével alakultak, úgyhogy 1869 végén 133 T.-nak összesen 5.898,677forint befizetett részvénytőkéje volt, amelyből egyre-egyre átlag 52,166 Ft jut. A betétálladék 1867 végén 64,04 millió, 1869 végén pedig 109,71 millió Ft volt, ami e két év alatt 58 % emelkedést jelent. Ezután az 1869-iki bécsi börzeválságot leszámítva, folytonosan gyarapodtak egyéb hitelintézeteinkkel együtt a T.-ak is; 1872-ben már 260 T. működött az országban, amelyek 13,9millió Ft befizetett alaptőke mellett 150,6 millió Ft betétet kezeltek. Az egymást követő rossz termések dacára egymást érték a nagy alapítások s mindenki bizalommal és reménnyel volt eltelve, mikor 1873 máj.-ban kitört a nagy európai börzeválság, mely csakhamar általános gazdasági válsággá növekedett. E csapást hosszú és meddő szünet váltotta fel, a takarékpénztárak fejlődését is megakasztotta, jóllehet maga a válság ez intézeteket közvetlenül alig érintette.

Amint a katasztrófa elmúlt, újra megindult a haladás a T.-ak körében is.

A T.-ak számának, az alaptőkének, a tartaléknak s a betéteknek állandó növekedése az elhelyezést kereső tőkék szaporodását jelenti; a nyereség %-ának bár kis mértékű, de állandó csökkenése viszont azt mutatja, hogy egyre kisebb lesz a szedett és a fizetett kamatlábak közötti különbség.

Az iskolai T.-ak. A tanító az iskolában a tanítás végeztével összegyűjti s minden egyes tanulónak gyűjtő-könyvecskéjébe bejegyzi bármily kisbetétjeit, aztán közös számlára megkísérti azokat gyümölcsöztetni. Állítólag Angliában a múlt század végén alapította az első iskolai T.-t. Wakefield asszony Tottenhamben, de csak 1866 után jutott nagy diadalra Gentben, ahol Laurent tanár kezdeményezését oly siker követte, hogy 16,700 tanuló között1000-nek összesen 154,000 frank megtakarított pénze volt. Olaszországban törvény szabályozza, Francia-, Angol- és Németországban e célra alakult egyesületek támogatják az iskolai T.-akat. Hazánkban 1875. Weisz Bernát Ferenc kezdeményezésére indultak virágzásnak s 1884. már 541 iskolában 900 tanító200,000 Ft-nál nagyobb összeget kezelt az iskolai T.-akban. Az országos képviseleti tanítógyűlés javaslatára 1881. a közoktatásügyi miniszterrendelettel szabályozta ez ügyet. Azóta azonban annyira hanyatlott, hogy ma csak szórványosan fordul elő egyes iskolákban. Ellenzőik azt hozzák fel, hogy a gyermeket önzővé, kapzsivá és irigykedővé teszi, azután meg szerzési munka nélkül csakugyan nem lehet senki sem takarékos. Ezek a pszichológiai és pedagógiai ellenvetések annyival is nyomatékosabbak, mert az iskolai T.-aknak gazdasági jelentősége is nagyon problematikus.

Forrás: Pallas Nagylexikon


 


 Vissza az oldal tetejére