A Magyarok Világszövetsége keretében tanácskozó Nemzeti Együttműködési Bizottság 1996 végén indította útjára azt az Ajánlását, melyben a Százak Tanácsa megfogant: "Nehéz helyzetben az ország. Követelő szükség a java erők minél teljesebb összefogása." Az Ajánlás hangsúlyozottan a pártokon túli, a hatalmi önkénynek kiszolgáltatott civil társadalmat szólította meg: "Elképzelni is nehéz valóságos, önvédelemre, a megmaradás és felemelkedés szolgálatára kész és képes nemzeti összefogást ennek a legnagyobb tábornak a képviselete nélkül." Társadalmi, kulturális szervezetekhez fordult levélben is, nyilvános felhívással is: " a legközelebbi összejövetelükön, elnökségi, választmányi ülésükön" - tehát közmegegyezéssel - állítsanak össze egy névsort "az elmúlt évek-évtizedek fordulatokkal terhes hazai közéletében is tisztán, becsületesen, tisztességben megőrzött" nevekből. Mert az erkölcsi hitel mindennél meggyőzőbb bizonyítéka az országrontó "pártoktól és kormányoktól függetlenül megőrzött tisztaság". Hangsúlyozottan civil névsort kért az Ajánlás, az anyaországra korlátozva; pártok vezető funkcionáriusai nem szerepelhettek benne. Így a névsorok összegezése után a leggyakrabban szereplőkből összeáll majd az a testület, "amely, ha szükségét látja, pártoktól és kormányoktól független megnyilatkozással, állásfoglalással hitelesen képviseli majd a civil társadalom közvéleményét."

Cégszerű aláírással, pecséttel kellett a névsorokat hitelesíteni. Terv szerint száz névsor beérkezése után került volna sor az összegezésre, de a számítógépes ügyetlenkedés, majd az adminisztrációt kézben tartó Varga Mihály betegsége és halála késleltette a feldolgozást, közben tovább szaporodtak a névsorok, s a "jelöltek" közt leggyakrabban szereplő száz "hiteles ember" csak 1997 októberében tarthatta meg első tanácskozását s egyben a keresztelőjét is: felvette a Százak Tanácsa nevet.

Mintegy harmadfélezer név szerepelt az ország minden részéből érkező névsorokban. Szerény mintavétel ez, sok tízezernyi hasonlóképp "hiteles emberrel" lehetne bővíteni. A Százak Tanácsa sem képzelheti magáról, hogy épp ez a száz az ország "leghitelesebb" embere. Soványka mintavétel a közmegegyezéssel összeállított akárhány névsor a Százak "erkölcsi bizonyítványához". Ám ez csak akkor jelentene gondot, ha a Százak Tanácsa a közhatalomból igényelne részesedést, az országos politika szerveként, mint valami magamagát kinevező-felhatalmazó törvényen kívüli "döntő fórum." De józanul fölmérve küldetését, csak azt vállalta, amire hívatott: az iránta megnyilvánuló bizalmat szolgálattal igyekszik viszonozni. Például azzal is, ha szükség szerint a nemzeti sorskérdésekben, a legfontosabb közéleti ügyekben-gondokban nyilatkozataival, állásfoglalásaival legjobb tudása, jó lelkiismerete szerint hitelesen képviseli a civil társadalmat. Erkölcsi kötelessége ez a szolgálat, hiszen a kollektív jelölések kimondatlanul is tartalmazták a várakozást, megszólítva jelöltjeik lelkiismeretét, felelősségérzetét. Annak tudatában is, hogy rajtuk kívül még sok tízezren megőrizték hitelüket fordulatokkal terhes közéletünkben, jó lelkiismerettel vállalhatják ezt a szolgálatot ama Százak, akiknek a neve egymástól független szervezetek kollektív s minden befolyásolástól mentes jelölésében összecseng.

A Százak Tanácsának történelmünkben nincsenek elődei, munkájának feltételeit, módszereit, gyakorlatát lépésről lépésre magának kell megteremtenie. Alapos felkészültséggel, megfontoltan, mert az elhamarkodott lépés nemcsak hatékonyságát, a közéletben is megszerzendő hitelét, rangját, de létezésének értelmét is veszélyezteti. Noha összetételében általában a nemzeti elkötelezettség jellemzi, de a vélemények, szemléletek, politikai vonzatok olyan széles színskálájával, amely önmagában kizárja pártok, mozgalmak összehangolt tevékenységével, módszereivel a hasonlóságot. A Százakra sem a politikai, sem a szakmai nézetekben nem jellemző az összhang, s ha ők maguk külön-külön állítanák össze a Tanács névsorát, sokan kimaradnának belőle, mások kerülnének be helyettük. (Nem könnyű ezt a sokféleséget elviselni, néhányan le is mondtak a tagságról.) De épp ez a "pluralizmus", ez a sokszólamúság adhat követendő példát olyan társadalmi összefogásra, mely a személyes és csoportérdekeket, vitákat, ellentéteket magasabb rendű céloknak alárendeli. A közéletnek ezt a dimenzióját, mely 1956-ban magába ölelte szinte az egész magyar társadalmat, azóta légüres tér zárta el, megnyitására a Százak Tanácsa biztató kísérlet.

Ez a felismerés jellemzi az ügyrendet megalapozó határozatokat.

Ellenszavazat nélkül: "A Százak Tanácsa sorskéréseinket, legfontosabb közgondjainkat a jövőbe mutató hangsúllyal kimunkáló nemzetstratégia pártoktól és kormányoktól független szerve legyen."

95 százalékos többséggel: "Hogy ne fullassza munkáját a közéletünket megrontó vitákba, azokat a közgondokat veszi sorra munkatervében, amelyeket a legnagyobb egyetértés támogat."

90 százalékos többséggel: "Míg a munkában is nem ismerjük meg egymást, nem választunk elnököt, elnökséget, csak soros ügyvezetőt."

85 százalékos többséggel: "A Tanács minden tagja személyében, politikai, társadalmi, szakmai tevékenységében független, szuverén, magamagáért felelős. Viszont a Százak Tanácsa nevében nyilvánosságra hozott állásfoglalásokban a lehető legteljesebb egyetértés kívánatos. Csak szigorúan minősített többség egyetértésével hozható nyilvánosságra állásfoglalás, melynek eltűrése ellenzőire is kötelező." A megállapodás szerint ez a minősített többség 75 százalékos.

Kezdettől fogva próbára tette a Százak Tanácsát a pártokon túli "civil" társadalom gyötrő hiányérzete. A pártállam bukását követő, reményekkel, illúziókkal teli felbuzdulás után teljesületlen várakozások, méltatlanokra pazarolt, elfoszló bizalom, sértett, meggyötört igazságérzet, kilátástalanság, megcsalatás, kiszolgáltatottság fullasztó szmogja, elfásulás, közöny telepszik rá a társadalomnak talán nagyobbik felére, a megélhetés szorongató gondjaival együtt. S nem találnak sehol kapaszkodót. Aki csalódott a parlamentben, a kormányban, a pártjában, az intézményekben, az igazságszolgáltatásban, végső soron a "demokráciának" nevezett valamiben is, elfordul a politikától, s ezzel is csak azt növeli, amitől szenved: terjed a közöny, a kiszolgáltatottság érzete, a közéleti szmog.

A Százak Tanácsa nem hódolhatott be a közéleti hiánybetegek ostromának, nem kísérletezhetett azzal, hogy pótolja évtizedek pótolhatatlan mulasztásait, hogy helyettesítse a politika, a közélet hitelét vesztett, begörcsölt, elhalt szerveit, hogy ő akarjon lenni minden, ami nincs, ami millióknak hiányzik. Közelharcra a Tanács szervezete alkalmatlan, a kézitusákat sem vállalhatja. Külön-külön a tagok természetesen vállalhatják, teljes mellel, személyes felelősséggel akár egymás ellen is, de együttesen a Százak semmiképp. Sokfélesége nem erre rendeli, s létrejöttének sem az a tétje, hogy az osztódással szaporodó politikus rohamosztagok számát szaporítsa, hanem, hogy szolgálja a civil társadalom józan eligazodását a hatalmi harcokkal, hazugságokkal, tévhitekkel fertőzött közélet útvesztőiben. S hogy a távlatokat is bemérve szolgálja megmaradásunkat, a már-már helyrehozhatatlanul megrabolt jövőt.

Ennek a szolgálatnak a jegyében születtek nyilatkozatai, állásfoglalásai, melyeket a sajtó jórészt elhallgatott, s a kormánybeli, hivatalbeli illetékeseknek levélben küldtük el. Gyűjteményes közlésüket a Tanács névsorával együtt e kötet zárófejezetében találja meg az olvasó.

Az állásfoglalásokat, nyilatkozatokat megelőző viták világossá tették, hogy a tanácstagok nyilvánosságnak szánt mondanivalója közügyeinkről, közgondjainkról, sorskérdéseinkről sokkal-sokkal több annál, amennyinek közös nyilatkozatokban, állásfoglalásokban helyet szoríthatunk. Így született e kötet terve - nevezhetném évkönyvnek is -; ebben a Százak minden tagja elmondhatja a nyilvánosságnak, amit sürgetőnek, fontosnak tart elmondani.

Bemutatkozó is tehát ez a kötet, a Százaké, a mondandóikkal jelentkező tagoké. Tematikus összhangot eleve nem várhat tőle az olvasó. A szivárvány sok színét képviselő, egymástól sok mindenben különböző emberek írják, egymástól sok mindenben különböző gondjaikról, reményeikről, javaslataikról, izgalmaikról.

De egy valamiben teljes az összhang: minden íráson átsüt a felelősség érzése és vállalása a magyarság sorsáért, jövőéért.

F.Gy.

vissza a lap elejéhez