vissza a főoldalra *   

Jó étvágyat elnök úr!

Sólyom László 2007 szeptember 10-i parlamenti beszédéhez

Igérem, nem fogom többet a kapuját zörgetni.
Sem éjjel, sem nappal.
A kapusa egyébként azt mondta az emlékezetes könnygázos és lovasrohamos este,
hogy nem lehet zavarni, mert vacsorázik éppen.
Gondolom ez egy hosszú vacsora, és máig tart,
és ez a tegnapi beszéde sem jelent mást, mint hogy
szeretné a vacsoráját nyugodtan tovább folytatni.

Fáy Árpád

az egyik kopogtató

(a tűz meg a víz közül:
a szavazócédulák tüze
meg az államelnöki vízízű,
ízetlen szavak közül)


-----Original Message-----
From: Fáy Árpád [mailto:fay@tvnetwork.hu]
Sent: Tuesday, September 11, 2007 3:16 PM
To: hivatalvezeto@keh.hu
Subject: Sólyom László részére

Tisztelt Elnök úr!

A forma kedvéért, hogy nem a háta megett beszélek, elküldöm Önnek is a levelet.

Hogy válaszol, nem remélem.

A stílus meg egy reményvesztett emberé, aki előtt az Ön ajtaját veszedelem idején közügyben részvétlenül csukták be.

Ha jól meggondolom, nem is számíthattunk Öntől másra, mint tegnapi beszéde.

Jelentem, kezdjük érteni a tolvajnyelvet, amelyet használ.

Ha választani kell az igazság és élet meg a falanszteri formák közt, önnek az utóbbi a kedves. Meg az kisebb fáradtsággal is jár.

Ha a lényeg érdekelné, amire hivatala elvileg kötelezné, akkor fejenállva dadogva is beszélhetnék, önnek oda kellene figyelnie.

De ilyen veszély nem fenyeget.

Hát akkor Ön is elbeszél a fejünk fölött a maga minden tekintet, részvét nélküli hangvételében, és én is valamilyen nehezen talált, immár Önöknek köszönhetően saját hangnemben tudok megszólalni.

Fáy Árpád

volt kopogtató

(kopogtató pedig az Önnel szemben vagy 10 éve meglévő fenntartásom ellenére lettem

HÁTHA alapon - hátha rosszul vélekedtem Önről, hátha a rendkívüli helyzetben borulnak az előítéletek, bajban ismerszik a másik, stb)




Jó étvágyat elnök úr!




"A tiszta fogalmazás ön- és közveszélyes, vagy az égvilágon

semmi meggondoltság nincsen Sólyom nyilatkozata mögött?"

Részlet egy 2007 májusi nyílt levélből.

És negyed év múlva mit hallunk tőle?

"A bizalmat a világos értékrend, A pontos fogalomhasználat, a tiszta beszéd táplálja."

Az ember azt hihetné, hogy valami változott.
Lám a korábbi kifakadásnak volt értelme.

De a folytatás meglepő:

Az alkotmány értékeit olyan kidolgozott fogalmak fejezik ki,
amelyek Európában és a világ demokráciáiban ugyanazt jelentik.
Ezek alapján lehetséges párbeszéd és vita."

Másként nem?

Saját anyanyelvünkön csönd legyen?

A műzsargonon kell megszólalni, de legalább hazudozni össze-vissza?

Köztársasági elnök úrként megmondja, hogy milyen nyelvtani szabályok szerint értekezik. Ez nem önkény? Protokoll, etikett? A tényleges gondok nem lényegesek? A közjogi anyanyelvet például el kell felejteni? Minden kisebbség megkövethető, félelmében megnyugtatható, csak az alkotmányos elveket egyéni és társadalmi identitásukban nyomokban még mai napig magukkal cipelők, igénylők, érte tenni akarók nem számíthatnak kegyelemre, egyenlő elbánásra (nemhogy megkülönböztető figyelemre)?

Mondja Sólyom úr. Tudna nagyobb veszedelmet elképzelni, mint az alkotmányosságot követelőket?

Nem vetik el a sulykot maguk egy kicsikét (két szemkilövetés között)?

"Ezért nem is reagáltam tavaly ősszel a Kossuth téren megfogalmazott alkotmányozási és állam-átalakítási tervezetekre, amelyekkel naponta kopogtattak a Sándor-palota ajtaján. "

Szó szerint így történt. Alkotmányos petíciókkal ő nem foglalkozott. Mi köze volna hozzá, nemde?

Meg amikor fuldoklott a város a (mint azóta tudjuk, lejárt szavatosságú) könnygáztól. Akkor is hiába kopogtattak nála. A lovasroham sem hozta ki a sodrából. Ő egy magabiztos ember. Ő egy semleges. Ő diplomáciai fogadásokra jár. Tőle messze vannak a jeltelen rendőrök. Egy gesztust sem tudna megtenni, hogy a jeltelen rendőrök dolgaikat fejezzék már be ott, ahelyt. Ő majd utólag azt mondja, hogy _ _ _ . De talán nem is érdekes.

Apropó magas diplomácia. A spanyol király, amikor meg akarta puccsolni egy őrmester a demokráciáját, akkor nem vacsorázott tovább, hanem kilépett házi papucsából, és amúgy nyakkendő nélkül leállította az okvetetlenkedőket. Pedig az őrmester, ha jól emlékszem nem volt jeltelen, idegen nyelvű magán-gárda szerű pribék, nem hazudozott éveken át, nem égetett szavazó cédulákat, csak jött-látott-lövöldözött egy kicsit, és mégis pillanat alatt vége a színháznak. A mi köztársasági elnökünk viszont úgy mondja, hogy ő demokrata, mint a miniszterelnöke. Ő nem híve a királyságnak, ő nem ugrál a vacsora mellől ide-oda, nem rohan tv-stúdióba, hogy felemelje a szavát minden kis csip-csup disznóság ellen. Se őrmestereket se fajankókat nem utasít rendre. Hatáskörét mindig alul értelmezi, ha felelősen ki kell állni, és túlértelmezi rendszeresen hatáskörét, ha másokat tudományosan ki kell oktatni. Szóval nem egy mesebeli királyi fennség.

- Így gondolta az államfői felelősségét Sólyom elnök úr? -

"A Házbizottság döntött úgy, hogy az Országgyűlés elnökének előadhatják ezeket."

Ez mikor történt? Mert valós tárgyalási alkalomra nem emlékszem, de lehet hogy nem figyeltem.

"Akkor is károsnak neveztem az alkotmányjogilag értelmezhetetlen, ám alkotmányi fogalmakat használó követeléseket, és ezt a figyelmeztetést sajnos azóta is meg kellett ismételnem."

Nesze neked, forduljunk a köztársasági elnökhöz törekvéseket. Elnök úrtól az utcákat lehetne feltörölni az emberekkel? A segélykiáltás se alkotmányi fogalmakkal se anélkül önnek nem érdekes? Kinek az elnöke Ön végül is?

Sólyom úr nem tudja, hogy a békés kibontakozást,
a békés korrekciót keresők fordultak őhozzá?

"Nyugat-Európában már a radikális jobb harmadik generációjáról beszélnek. Nálunk, ahol nincs bevándorlás, a kultúrák ezzel járó ütközése, még hagyományos a kép, ám ezen belül újdonság a fiatalok bekapcsolódása, másrészt sajátosság a cigányellenesség. Véleményem szerint a legrosszabb helyzet akkor volt, amikor a MIÉP bekerült a parlamentbe az 1998 és 2002 közötti ciklusra. Azóta – az ilyen pártok egyik jellemzőjét osztva – kiesett az Országgyűlésből, s a legutóbbi választáson a Jobbikkal együtt a szavazatok alig több mint két százalékát érte el. Ezt különösen érdemes felidéznünk, amikor olyan országokból jövő leckéztetést kell hallgatnunk, ahol szélsőséges nacionalista vagy idegengyűlölő pártok ülnek a parlamentben, sőt néhol kormányon is vannak."

Sólyom etás, maga monthat bámit?

Ez az elnöki szintű tudományosság?
Sok évtizedes szovjet megszállás után hagyományos jobboldalról beszélni?

Miféle elnöki székben is felvállalt blöff ez?

Az MSZMP melyik kiképző táborából jöttek a maga "hagyományos jobboldalijai"?

Hova lett a híres lét határozza meg a tudatot jelszó?

Maga semmit sem tud arról hogy vidám barakk egy országnyi koncentrációs tábort jelentett? Hogy ott nem volt sem jobb sem baloldal, csak őrző meg őrzött meg jókora káosz? Kiket akarnak maguk belemagyarázni a nagyközönség gyomrába alkotmányos társadalom reménye helyett?

És mikor szólalt föl azzal kapcsolatban, hogy ha már a lét meghatározza a tudatot, a társadalom, vagy ha úgy jobban tetszik a nemzet tulajdonát az állam nem kótyavetyélheti el akkor sem, ha maga egy ilyen stikli törvény délelőttjén mondja el alkotmányos hitet gyalázó beszédét?

A radikális, az utókommunista kormányzati oldalról
amely csalással került a helyére és kissé operettízűen de ténylegesen fegyverrel tartotta meg a székét
azért nem beszél, mert őket fedezi?

Maga nem tudja, hogy az alkotmányosság
nem a hatalomból ered, hanem
a hatalom jó esetben az alkotmányos értékekhez igazodik?
Vagy a foxi-maxik szellemét képviseli ön is?

Az amerikai elnököt be lehetett perelni,a szereptévesztésben élen járó Sólyom urat nem? Miféle ország ez, ahol a gönci iskolát járja minden államelnök? Följelenti saját polgárait jó kommunista szokás szerint (mikor fog lövetni onnan majd a citadella magasságából?), ahelyett, hogy a társadalom egészének gondjaival is szembe nézne?

Gyurcsányit be lehet perelni, szerencsétlen Sólymot nem? Itt mindenki eljátszhatja a maga primadonna szerepét? Tetszeleghet vég nélkül? Ez volna a rendszerváltás?

Ugyanoda lökték vissza az országot, ahol Kádárék alatt volt, ha nem hátrébb az ilyen felfoghatatlanul buta, pökhendi dumák.

FÉKEZZEM MAGAM? Minek? Nekem 17 év kellett, hogy ideáig jussak, a felismeréshez, hogy államelnöki tudálékosságuk nem az elvi alapok tisztelete, hanem egy lelkiismeretlen tolvajnyelv csupán, amelynek köntösébe bújva gondolják a xx. század fertelmét folytatni.

"A Sándor-palota és környéke szerepe szerint a diplomáciai ceremóniák tere, és a semlegesség jelképe"

Röhej, ha bele gondolunk.

"A rendszerváltás megtörténtének kétségbe vonása az alkotmány alól akarja kihúzni a talajt.
Az „igazi rendszerváltás”, „a rendszerváltás befejezése” és hasonló jelszavak
csak a formátlan érzelmeket mutatják fel, s a káoszba visznek"

Nem a megalapozatlan, uzsoraszintű és igényű államvezetés visz minket a káoszba, hanem a remény keresése? A békés út újabb és újabb fordulókon át való hajszolása? Az alkotmányos rendezés igénye nem a kibontakozás óhaját jelenti?

Ilyen sötét a magyarországi helyzet és annak középpontjában Sólyom László?

Még miket fog eltűrni államfőként?

Tudna olyan xx. századi ál-államelnököt elképzelni, akinek diktatúra kiszolgáló szerepét ne tudná eljátszani? Nem filmszínésznek kellett volna állnia?

Mondja maga mióta munkálkodik a magyar alkotmányosság emlékének is a felszámolásán (hogy a társadalom létalapjainak felszámolásáról ne is tegyek említést)? És ugye titkon tudja, hogy nincsen alkotmányosság az alkotmányos evidenciák anyanyelvi kimondhatósága nélkül - a központi szektorként kezelt országban sem?

Igérem, nem fogom többet a kapuját zörgetni. Sem éjjel, sem nappal. A kapusa egyébként azt mondta az emlékezetes könnygázos és lovasrohamos este, hogy nem lehet zavarni, mert vacsorázik éppen. Gondolom ez egy hosszú vacsora, és máig tart, és ez a tegnapi beszéde sem jelent mást, mint hogy szeretné a vacsoráját nyugodtan tovább folytatni.

Jó étvágyat elnök úr!


http://www.keh.hu/keh/beszedek/20070910orszaggyules_plenaris_ules.html

2007. szeptember 10.
Sólyom László köztársasági elnök beszéde az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapján

Tisztelt Országgyűlés!

Az őszi ülésszak megnyitása idén nem a politikai szezon kezdete. Az már korábban, meglehetősen zaklatottan elkezdődött, és a folytatás sem látszik nyugodtnak. Mindemellett a törvényhozási ciklus olyan éve nyílik meg ma, amely elvileg nagyobb távlatú döntésekre alkalmas, hiszen a következőkre már egyre inkább rávetül a közelgő választások árnyéka.

Az Országgyűlés felelőssége óriási. A gazdasági, az államháztartási, de az egészségügyi, vagy a demográfiai mutatók is mind nagyon rosszak. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság bizalma alapvetően megrendült a politikában. Mély pártpolitikai megosztottság tapasztalható, amely azonban leginkább érzelmi, sőt indulati alapú. Innen kell kiutat találni.

Több európai ország is volt már hasonló állapotban. Szívesen emlegetjük azok példáját, amelyek kilábaltak ebből a helyzetből – mostanában Írországot, Finnországot, korábban a spanyolokat. Azonban tudható, hogy minden felfelé vivő út azzal kezdődött, hogy a politikai erők – köztük a pártok – legalább néhány stratégiai kérdésben megegyeztek, és annak azután alárendelték közvetlen politikai érdekeiket, s a megállapodást követték több mint tíz éven át, akár kormányra, akár ellenzékbe kerültek. Ehhez a társadalom támogatását is megszerezték. A példákat másolni nem lehet. De a lényeget tekintve más utat Magyarország számára sem látok.

Félreértés ne essék: a következő politikai év alaphangját Önök fogják megütni. A köztársasági elnököt tisztsége távol tartja attól is, hogy szakpolitikai vitákban vegyen részt. Ha megszólal, általánosabb szempontokat képvisel.

Így, noha remélem és kívánom, hogy az Országgyűlés a jövő érdekében szükséges megegyezést keresse, felszólalásommal azt szeretném tudatosítani, hogy most is vannak közös alapok. Ezeket természetesnek vesszük, mint a körülöttünk lévő levegőt, vagy tiszta vizet, s csak hiányukat vesszük észre, amikor fogyni kezdenek. Ezért tartom ma fontosnak és időszerűnek, hogy az alkotmányos intézményekről, az alapjogokról és alapértékekről beszéljek, hogy ezeket megerősítsem. Mind az aktuális problémák megoldása, mind egy hosszabb távú kibontakozás csakis ezekre építve, és ezekkel összhangban lehet eredményes.

Ha az alkotmányos alapok nem élnek bennünk, nem lehetséges demokratikus kultúra sem. Ahhoz pedig, hogy az alkotmányos alapintézményekben való egyetértés ne maradjon külsődleges és törékeny, hogy az ország jól működjön, bizalomra van szükség. Bizalom, társadalmi támogatás nélkül nem lehet a még oly szükséges reformokat sem elfogadtatni. Bármely hosszabb távú politikai együttműködés és elköteleződés bizalmat feltételez.

A bizalomnak mindenek előtt az alapintézményekben kell meglennie, minden más erre épülhet. Az emberek bizalma az alkotmányosságban mélyebb és állandóbb annál, semhogy a pártok és a politikusok tetszésindexével lehetne összekeverni. Vajon a rendszerváltás kezdetén miért fogadták el az emberek olyan gyorsan az alkotmánybíráskodást? Mert az alkotmány, az alapjogok jelentőségét ismerték fel. Azért mert érezték és megtapasztalhatták, hogy van egy mindenek fölé rendelt, közös, megbízható és állandó normarend, amely a politika hajladozásai fölött áll; hogy az Alkotmány megvédi jogaikat még az állammal szemben is.

Éppen ezért mérhetetlenül romboló az alapok megkérdőjelezése. A rendszerváltás megtörténtének kétségbe vonása az alkotmány alól akarja kihúzni a talajt. Az „igazi rendszerváltás”, „a rendszerváltás befejezése” és hasonló jelszavak csak a formátlan érzelmeket mutatják fel, s a káoszba visznek. Nem jobb azonban az az érvelés sem, amely szerint a rendszerváltás idején az alkotmányban lefektetett széleskörű szabadságok, a szólásszabadságról, a gyülekezési és az egyesülési jogról, vagy a népszavazásról szóló törvények fölött eljárt az idő. Örüljünk, hogy annak idején a legteljesebben sikerült garantálnunk a szabadságjogokat! Nem lehet egyetérteni azzal, hogy minél fejlettebb a demokrácia, önvédelemből annál kevesebb szabadságot enged.

A bizalmat a világos értékrend, a pontos fogalomhasználat, a tiszta beszéd táplálja. Az alkotmány értékeit olyan kidolgozott fogalmak fejezik ki, amelyek Európában és a világ demokráciáiban ugyanazt jelentik. Ezek alapján lehetséges párbeszéd és vita. Ezért nem is reagáltam tavaly ősszel a Kossuth téren megfogalmazott alkotmányozási és állam-átalakítási tervezetekre, amelyekkel naponta kopogtattak a Sándor-palota ajtaján. A Házbizottság döntött úgy, hogy az Országgyűlés elnökének előadhatják ezeket. Akkor is károsnak neveztem az alkotmányjogilag értelmezhetetlen, ám alkotmányi fogalmakat használó követeléseket, és ezt a figyelmeztetést sajnos azóta is meg kellett ismételnem.

Természetes, hogy a politika ideológiákat és szimbólumokat használ, jelszavakkal mozgósít és tart össze, érzelmekre is épít. Azonban az egyes tetteket nem lehet csak annak alapján minősíteni, milyen jelvényt tesz ki valaki. A 23 millió románnal való fenyegetés például tipikus szélsőjobboldali érvelés volt. Másfelől viszont a mozgósító jelszavak és minősítések mögött ott kell lennie annak a fedezetnek, hogy lefordíthatók az egyezményes fogalmak nyelvére. Amikor komolyra fordul a helyzet, az áttérés erre az egyértelmű nyelvre nélkülözhetetlen. E nélkül megrekednénk a puszta érzelmi politizálásban, amely hasonló válaszokat szül, de kibontakozáshoz nem vezet. Nagy szolgálatot tett a Magyar Köztársaság nemzetközi jó hírének a Szabad Demokraták Szövetsége frakcióvezetője, aki nagykövetek jelenlétében, a fogalomnak az e körben nyilvánvalóan szükséges egyértelműségével tisztázta, hogy Magyarországon nincs fasizmus, és nincs fasiszta veszély sem. Köszönet illeti a magyar történettudománynak azt a kiemelkedő képviselőjét is, aki hosszú lapinterjúban megmagyarázta, hogy Európa mai politikai, társadalmi és gazdasági viszonyai között nincsenek meg a nemzetiszocializmus sikerének feltételei; ilyen aggodalomra nincs ok, bár sokan a múltat idézik.

De ha nincs, és nem fenyeget fasizmus, mi van, és mi fenyeget Magyarországon? A szakkifejezést használva: a radikális jobboldal van jelen, pártokkal, mozgalmakkal, és látványos akciókkal. Szervezett jelenléte folyamatos a rendszerváltás óta, vagyis mióta a jogállam ezt lehetővé tette. Hasonló a helyzet Európában az ötvenes évektől kezdve, a mintának tekintett demokratikus államokban is. Sokkal általánosabb, mélyebb és makacsabb problémáról van tehát szó, mintsem hogy beérhetnénk a szalagcímek és a napi politikai reakciók szintjével. Társadalmi problémaként kell kezelni, együtt a nemcsak a jobboldalon meglévő előítéletességgel, intoleranciával. A radikális jobboldal veszélye azonban éppen abban rejlik, hogy ideológiává és programmá teszi az emberek közötti megkülönböztetést. S mivel ez az emberi méltóság alapeszméjével szemben áll, elfogadhatatlan.

Nyugat-Európában már a radikális jobb harmadik generációjáról beszélnek. Nálunk, ahol nincs bevándorlás, a kultúrák ezzel járó ütközése, még hagyományos a kép, ám ezen belül újdonság a fiatalok bekapcsolódása, másrészt sajátosság a cigányellenesség. Véleményem szerint a legrosszabb helyzet akkor volt, amikor a MIÉP bekerült a parlamentbe az 1998 és 2002 közötti ciklusra. Azóta – az ilyen pártok egyik jellemzőjét osztva – kiesett az Országgyűlésből, s a legutóbbi választáson a Jobbikkal együtt a szavazatok alig több mint két százalékát érte el. Ezt különösen érdemes felidéznünk, amikor olyan országokból jövő leckéztetést kell hallgatnunk, ahol szélsőséges nacionalista vagy idegengyűlölő pártok ülnek a parlamentben, sőt néhol kormányon is vannak.

A helyzettel kellő objektivitással felvértezve kell szembenézni. Mind az Országgyűlés feladatát, mind az alkotmányos alapértékek megerősítését nézve megkerülhetetlen a kérdés: mit visel el a jogállam, éppen jogállam volta miatt. Az alapvető politikai szabadságok fenntartása érdekében mit kell elviselni abból, ami a jogállam alapelveivel ellentétes. Hogy lehet az, hogy van Európában olyan ország, amelyben tankönyvi példaként szolgáló radikális jobboldali párt a legnagyobb a parlamentben. Sok országban masíroznak szélsőségesek, működnek pártjaik; sőt van, ahol szörnyű bűncselekményeket követtek el, felgyújtottak zsinagógákat és a bevándorlók szállását – és mégis, mindezek ellenére nem kételkedik senki ezen országok demokratikus jellegében, és föl sem merül, hogy az megváltozhatna. Azért van ez így, mert ezekben az országokban az alkotmányos alapok szilárdak, nagy tekintélyük és általános támogatottságuk van, a hatóságok pedig következetesen a szabadságjogok javára döntik el a dilemmát: az alapjogok általános uralma és csorbítatlansága megéri az esetenként keserves tűrést is. A magyar Alkotmánybíróság kezdettől fogva ezen az úton jár.

Azonban amit jogilag nem lehet szankcionálni, azt politikai és erkölcsi téren nem kell elviselni. Az, hogy a jog szerint a nyilvánosságban olyan sokféle, akár negatív vélemény és magatartás jelen lehet, éppen a vitát, az öntisztulást és védekező képességet segíti elő.

Így érkezünk a szélsőségekkel kapcsolatos politikához, amelyben minden szereplő a maga alkotmányos lehetőségei, politikai céljai, és eszközei szerint cselekszik. A köztársasági elnök az én felfogásom szerint konkrét ügyekben csak rendkívüli szükség esetén, tisztázást igénylő helyzetben szólal meg. Az alkotmányban meghatározott hatáskörei gyakorlásán kívül az államfőnek általában a feladata az őrködés az állam demokratikus működése és az alkotmány értékrendjének érvényesülése felett. Erre vonatkozó gesztusait lehetőleg a pártpolitikai napirendtől függetlenül teszi meg.

Magától értetődik, hogy egy politikai párt a radikális jobboldal megmozdulásaira politikai pártként reagál; vagyis a magasabb szempontokat, az alkotmányos és erkölcsi értékeket pártpolitikai érdekeivel együtt, azoktól természetszerűen elválaszthatatlanul képviseli. A legjobb célért sem cselekedhet másként, mint a pártpolitikai szféra törvényei szerint, lépései politikai hasznát és kárát mérlegelve. A pártok működésének, számításaiknak és eszközeiknek ez a világa azonban a köztársasági elnöktől idegen. Nem kapcsolódhat az abban szükségképpen meglévő, de az ő jogállásától idegen elemekhez. Ezért politikai pártok indíttatására, még kevésbé felszólítására, sosem szólaltam meg, sosem cselekedtem, és nem is fogok.

Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak!

Hosszú ideig éltem Németországban, ahol szélsőjobb jelenléte különösen érzékenyen érint mindenkit. Az emberek elutasítással, tiltakozással reagáltak, és aggódtak az ország nemzetközi megítélése miatt. Félelemmel azonban nem találkoztam. A „félelem” és „gyűlölet” a rendszerváltás után került a magyar politikai szótárba. Augusztus huszadikán általában beszéltem a bizalomról, és ítéltem el a félelemmel való politikai manipulációt. Nem hoztam példákat, nem is illett volna az ünnepi beszédbe. Most azonban, amikor a radikális jobboldaltól való félelem napirendre került, tisztázni akarom, hogy a veszély eltúlzását, és ezzel a félelem növelését ilyen káros manipulációnak tartom, és elítélem.

Ugyanakkor szeretném, ha akiket illet, tudnák: a köztársasági elnök meghallja azok hangját, akik valóban félnek. Elismerem, és védelmembe veszem azok félelmét, akik célpontjai és elszenvedői voltak a faji megkülönböztetésnek és üldözésnek, akiket halálra szántak, kitaszítottak a nemzetből és elhurcoltak az országból. A holokauszt túlélőinek félelme előtt elnémulok: itt értelmetlen lenne előhozni a racionális érveket, hogy megváltoztak a történelmi körülmények, nincs veszély. A holokauszt az emberiség egyetemes példázatává emelkedett, mint mítosz örök érvényű lett, s azoknak, akik ott voltak, mindig jelenvaló. Az áldozatok emlékezése önazonosságuk része, és gyermekeiké is. Ha ezt végre megértené a magyar társadalom, ha belegondolna, mi történt, nem jutna eszébe senkinek viccelődni. A halottak iránti, és a túlélők fájdalma iránti tiszteletből ne az Árpád-sávos zászlót válassza jelképül, aki ki akarja fejezni ellenzékiségét, vagy aki magyarságához nem tartja elegendőnek a nemzeti zászlót! Legyen emberséges, gondoljon arra, mit okoz ezzel.

Ezt a félelmet csúfolja meg az is, aki eszközül használja.

Milyen következtetések adódnak az elmondottakból?

Mindenek előtt az, hogy az ősz politikai eseményeire készülve különös figyelmet kell szentelnünk az alkotmánynak és az alapjogok érvényesülésének.

Ebből közvetlenül érinti az Országgyűlést maguknak a jogi kereteknek a megváltoztatása. A kormány közzétette, hogy a véleménynyilvánítási szabadság, a gyülekezés, továbbá az egyesülési jog korlátozására készül, továbbá a közösségek megsértését a polgári jogban szankcionálná. Már szóltam arról, hogy a demokráciának sokkal nagyobb szolgálatot teszünk, ha a radikális jobboldalt nem az alapvető politikai jogok szűkítésével próbáljuk visszaszorítani. Ezt ugyanis nem lehet úgy megtenni, hogy ne korlátoznánk mindenki szabadságát is. Mivel a törvények elém fognak kerülni, nem mondhatok előzetesen ennél többet.

Az alapjogok gyakorlását persze lehet törvénymódosítások nélkül is nehezíteni. Jól emlékszem, a rendszerváltás idején mennyit kellett harcolni azért, ne foglalják törvénybe, hogy a parlament előtt tilos a tüntetés. Azzal érveltek a tiltás mellett, hogy a tüntetők zavarnák a képviselők munkáját. Az akkori ellenzék viszont úgy gondolta, hogy a politikai véleménynyilvánítás nagyon is helyén van ott, ahol a pártpolitizálás a legfelső szinten, s nyilvánosan folyik. Én azóta is így gondolom. Az ország háza előtt azonban tavaszig sportversenyek, évközbeni tanévnyitók és hasonló események zajlanak. Úgy hallom, lefoglalták már a várbeli Dísz teret is. Politikai tüntetésre a belvárosban a köztársasági elnöki palota előtti tér maradt. A Sándor-palota és környéke szerepe szerint a diplomáciai ceremóniák tere, és a semlegesség jelképe. Talán vannak tüntetők, akiknek jóérzésére számíthatok, ezért kérem, hogy ne használják a palotát politikai akciójuk díszletéül. De én sosem fogok senkit jogaiban korlátozni, hivatalom továbbra is vitatkozni fog a rendőrséggel, hogy ne tegyenek még jelképes kordont se az épület köré, s nem fogok a téren a hétvégén megyei zsákbanfutó versenyt rendezni. S ha adott esetben elkeserítő, ami a téren folyik, vigasztalhat, hogy a Sándor-palota ablakából azért messzebbre is lehet látni.

Az ősszel a radikális jobb jelen lesz az utcán, be is jelentették. Azonban számos egyéb tüntetés is lesz, illetve már volt is. Már láttuk, a más szándékú tüntetők védtelenek az ellen, hogy szélsőséges csoportok hozzájuk csatlakozzanak, nem kívánt jelképeiket felmutassák, jelszavaikat a más követelések közé vegyítsék. A rendőrség nem léphet közbe, a saját rendezők erre rendszerint elégtelenek. A politikusoktól, de ugyanennyire a médiától, a tisztesség megköveteli, hogy ne mossák egybe a tüntetőket a radikálisokkal. Hosszabb távon ez politikailag is visszaüt.

Ahogy a nemzeti jelzőt nem sajátíthatja ki egyetlen párt vagy politikai irányzat sem, úgy az antifasiszta minősítést sem. Nagy kár az országot újabb és újabb jelzőkkel két részre osztani, nemzetiekre és nemzetietlenekre, előrenézőkre és hátratekintőkre, antifasisztákra és fasisztákra. Mert ilyenkor az, aki osztályoz, magát és híveit sorolja az egyik táborba, a többieket a másikba. Az antifasiszta kormány ellen tüntetők nem a kormány antifasizmusát kifogásolják, s egyáltalán nem fasiszták. Ha azonban tüntetések és követelések valóságos tartalmát ezzel fedik el, akkor hogy lehet hitelesen fellépni a valódi jobboldali radikalizmus ellen?

Ez a kérdés közvetlenül érinti az alapjog-gyakorlást, azért is beszélek róla. A tüntetőkre ugyanis nyomást lehet gyakorolni azzal, akár el lehet téríteni őket jogaik gyakorlásától is, ha a szélsőségesekkel való összemosás fenyegeti őket.

S végül a legfontosabb: az alkotmányosság nem tűri az erőszakot. Az erőszakot és az erőszak közvetlen érzelmi előkészítését büntetni kell. Az erőszakkal lép ki az alkotmányosság keretéből a tüntető. Nincs mentség a tv-székháznál elkövetett bűncselekményekre. Nem lehet eltűrni azt az erőszakot sem, amit ellentüntetők a homoszexuális-tüntetés után elkövettek. Másrészt pontosan szabályozva van, hogy a rendőrség milyen kényszerítő eszközöket alkalmazhat. Ezek garanciális szabályok, túllépésük a jogállamot érzékenyen sérti. A jogállam próbája lesz, hogyan dolgozza fel az igazságszolgáltatás a tavaly szeptemberben, de főleg az október 23-i tüntetéseken történteket. Jogállamban a bűnt meg kell büntetni, mérlegelve minden súlyosbító és enyhítő körülményt. Nem a tisztességes eljárás kérdéses azokkal szemben, akik bíró elé kerülnek, abban bízhatunk. Hanem az a kérdés, kik állnak bíró elé. Ismerve már a közreadott jelentéseket, látva a filmeket és a sajtóból megismerve néhány vádiratot, megrendítően súlyos jogsértéseket követtek el rendőrök. Ehhez képest nagyon kevés ügy jut el a bírósági tárgyalásig, mert az elkövetőket nem tudja azonosítani az ügyészség, s ebben a rendőrség egyáltalán nem együttműködő. Félő, hogy sok ismeretlen tettes, az elkövetők több mint nyolcvan százaléka büntetlenül marad. Félő, hogy sok ismert vezető felelőssége – a szakmai és politikai felelősség – szintén tisztázatlan marad. S mi marad a végén? A kitüntetések.

Nagyon remélem, ami tavaly történt, egyszeri eset marad. Március tizenötödike tapasztalatai mindenesetre biztatóak. Bízzunk benne, hogy most még ennyi sem fog történni.

Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak!

Kívánok Önöknek megértést, és eredményes együttműködést! 



Negyed évvel korábban, 2007 májusában fogalmaztam:


Összefoglalva - ha jól értem, a demokratikus intézményekben ajánlja hogy bízzunk a köztársasági elnök és ne a személyes kiállásában. Jó, tehát őrá ne számítsunk, nem egy Dugonits Titusz alkat.

Na de az alkotmány és az alaptörvény fogalmának elválasztása egy markánsan intézményi megoldás lenne. De ezt már korábban is elutasította. Most is úgy tesz, mintha ilyen lehetőség nem volna.

Tehát ha az ő személyes felelősségéről van szó, akkor válasszuk inkább az intézményekbe vetett bizalmat (bízzunk azokban, nem az államfőben mint rendkívüli helyzet kezelésére képes személyben, tőle ne várjuk az alkotmányos csődig romlott válság kezelését).

Ha viszont az alaptörvény és az alkotmány megkülönböztetéséről van szó, mint a jelen válságból távlatosan kivezető megoldásról, akkor ne bízzunk az intézményekben, hanem inkább bízzuk a dolgokat a megvesztegethető, csalással választott parlamentre és kormányára, akik erkölcstelenek ugyan, de az államelnök nem kívánja velük össze akasztani a kocsirudat.

Azt hiszem pontos a megfejtése Sólyom László nyilatkozatának és egész politikai felfogásának.

A rendszerváltást pedig azért ne bántsuk, mert nyakig volt benne egyrészt, másrészt mert el nem tudja képzelni, hogy mit lehetne tenni az elcseszett intézményesített megoldásokkal, például a rossz privatizációval, a társadalom nagy részének intézményesített zsákbanfuttatásával stb-stb.

Már csak szivart kellene kezébe vegyen a golyóstoll helyett a képen, és teljesen kerek lenne a világ. Ha vidám-vagány szerencsejátékosnak vallaná magát, kevésbé tudnám megszólni.

-----Original Message-----

From: Fáy Árpád [mailto:fay@tvnetwork.hu]

Sent: Sunday, May 20, 2007 1:21 AM

To: alkotmany@ngo.hu

Subject: A tiszta fogalmazás ön- és közveszélyes, vagy az égvilágon

semmi meggondoltság nincsen Sólyom nyilatkozata mögött?

A tiszta fogalmazás ön- és közveszélyes, vagy az égvilágon

semmi meggondoltság nincsen Sólyom nyilatkozata mögött?

Szabad vagy sem megszólalni - és hogyan?

Nem tudom, nem ismerem az illemet, nem tudok eligazodni benne.

De ha az alkotmány ügyét magát tekintem, akkor egyes dolgok nyilvánvalónak tűnnek.

És ezt a nyilvánvalóságot igyekszik valaki magas helyről "megvezetni", manipulálni.

Sólyom László nevű, jelenleg formálisan az úgynevezett köztársasági elnöki tisztség betöltése címén fizetést élvező, a kádári diktatúrában szocializálódott egyén egész oldalas riportjában az erkölcs kategóriájába utalja a csalással szerzett kormányzati hatalom elleni fellépés ügyét (Magyar Nemzet, 2007 május 12-én, 5-ik oldal).

Tehát ami az úgynevezett alaptörvényben is az önkényuralom elleni fellépés kötelezettségéről szól, azt ő a maga részéről vissza utasítja. Mossa kezeit.

A csalás nem törvény ellenes, hanem csak erkölcstelen. Ő pedig csak egy tisztségviselő, aki ezen a próbán nem kívánt megfelelni. Neki nincsenek magasabb álmai. Neki láthatatlan sőt elérhetetlen, értelmezhetetlen az az alkotmány, amely a csalással szerzett hatalmat nem ismeri el. Miért nem nyilatkozik végre a lakásmaffiák mellett is? Ők is csak csalnak, az is csak erkölcstelen - nem?

Arcátlansága az illető egyednek abban csúcsosodik ki, hogy a forradalmi jogtudatot vágja a képünkbe, mint nevetséges alternatívát. Ezzel már-már Göncz Árpád magaslataira lépett a betöltött hivatalával szembe menő önfelmentő nyilatkozat műfajában. A  korábbi köztársasági elnöki jogcímen fizetését felvevő másik egyén 2000-ben a felsőházban összesereglett hallgatóságnak azt vágta a fejéhez, hogy "a magyar nemzet fogalma üres fikció" - büntetlenül mindmáig. Lehet, hogy a Sólyom nevű utódja is megússza, hogy államelnökként a csalással szerzett hatalom mellett állt ki?

Lehet olyan olvasata a történeteknek, hogy többre a magyar társadalom nem képes, és tisztségviselői nem kívánnak mártirokká válni, tömegtámogatás nélkül igazság lovagjai lenni? Ők nem akarnak száműződni, sem idő előtt kikopni a történésekből. Azonban minden szakma, hivatás, vállalt funkció, esküvel vállalt tisztség feltételezi a személyes kiállást. Ezen alapszik az emberi társadalom. Itt kezdődik az emberi minőség. A hivatás betöltését lehetővé tevő társadalom bizalmában. Erre a bizalomra az erőszakoskodó rendőr nem kíváncsi. Nem érdekli az erkölcs. Az önkényeskedő rendőr és a szabadkozó elnök ugyanannak a szemléletnek a rabja, ugyanannak az elszabadult struktúrának a fogaskereke, ugyanolyan diktatúra-utó-jelenség. - Ha bízunk abban, hogy csak a múltunk volt diktatúra és most valami más jövő felé botladozunk.

Az a különbség a számítógép-alkatrész és az ember között, hogy egy hajdani tétel szerint a számítógépnél lényegében kizárólag az algoritmus, az alkatrészek rendszerbe illesztési módja dönti el, hogy a gép mire képes. Tehát nem az egyes alkatrészek milyensége a döntő, hanem az a rendszer, amelybe az élettelen csereszabatos alkatrészeket szervezik. És láthatóan sikeres volt a tétel alkalmazása, mert a modern számítógépekhez nyitotta meg az utat. Ezzel szemben az élő emberi társadalomban az egyén mint személy és a közösség mint kvázi személy nem rendezhető tetszőleges rendszerbe. Tehát az emberi társadalom esetében az is döntő, hogy az emberi személyes és közösségi lét erkölcsisége miként valósul meg. Amit a Sólyom nevű egyén ismételget immár egész szakmai életpályáján az erkölcstől elszakított jogállamiságról, az leginkább a bolsevik falanszter világát juttatja eszembe (nem a megzavarodott kaffkai világot, hanem a magabiztos Gulágszervező bolsevikok világát).

Neki ugyanis államelnökként, alkotmányos elkötelezettségű tudósként nem az erkölcs és a számára megnyugtató formalizmus között kellene válogatnia, hanem az erkölcsnek megfelelő formalizmus igényét kellene szolgálnia. Kissé nehezebb volna, de az életet támogatná.

Jelenleg azonban szalámizik: ki tartozik az általa képviselt társadalomba és ki nem? Kivel folytat párbeszédet és kivel nem? Kinek az elnöke és kinek nem? Ki szereti az ő rendszerváltását és ki nem? A lakásmaffiáért és erőszakos rendőrökét nem ő a felelős, ő csak embereket tesz a helyükre, majd azok küzdjenek ha tudnak a jövőben. Az elveszett illúziókért és egyéb lightos-szoftos dolgokért ma ő nem felel. Senki sem felel. Aki nem tud erőt felmutatni, az rá ne számítson.

Egyáltalán: senkinek se legyen kapaszkodója a hatalmi eltévelyedőkkel szemben! Tagadjuk le, hogy erre volna lehetőség. Mert például szétválaszthatnánk az alkotmány és alaptörvény fogalmát!? Igen. De ezt nem ő találta ki. Ez nem trendi (csak megfelelne az élet igényének). De ezt nem olvasta a német silabuszokban. Ez egyszerűen értelmes lenne, érthető és a magyar kultúrának megfelelő. Ez helyére tenné a rendszerváltást, mert korrigálható volna vele a starttól használhatatlan (mert az itteni mai helyzethez képest ELÉGTELEN) mai közjogi struktúra. Ez kapaszkodót adna a reformokhoz. A rendszerváltást átgondolhatóvá tenné a tulajdoni fogalmainkig terjedőleg. Kimászhatnánk a csődből. Újra szervezhetnénk társadalmunkat.

Megkímélnénk még egy-két nemzedék elvesztésétől magunkat. S mi kellene kiindulópontként? Az alkotmány nem egyenlő az alaptörvénnyel (ilyen egyszerű volna). Az alaptörvényt testület hozza szavazással, az alkotmányhoz pedig hozzá tartozna az erkölcsiséghez való ragaszkodás is. Tehát nevén volna nevezhető az erkölcstelen alaptörvény meg az alaptörvény erkölcstelen tisztségviselői. A mai mocskot nem kellene az alkotmányra kenni.

De ez nem ő. Ő erre alkalmatlan, igénytelen a maga személyében.

Régen ami nagyon messze volt, arra olyasmit mondtak, hogy túl az Óperencián, túl Herkules oszlopain, a világ végén, Isten háta megett. Nos az az alkotmány, ami nem azonos kategória az alaptörvénnyel, az láthatatlan Sólyom számára, sőt érthetetlen. Megfelelne a magyar hagyománynak, identitásnak, európaiságunknak, emberi kívánalmainknak, politikai és gazdasági önszervező képességünknek - de valamiért nem fér bele a magas röptű horizontjába az elnökúrnak. Ha már tudós, akkor legalább vállalkozhatna arra, hogy viszonyítsa egymáshoz a saját vagy ha úgy tetszik a sajátjának is vallott hivatalos felfogást és azok felfogását, akik az ő kezdeményezését várták 2006-ban, illetve akiket ő utasított vissza, akiknek hitét és reményét akarja elvenni: az erkölcs nem számonkérhető kategória kijelentésével. De ezt az elméleti betájolást, viszonyítást, áttekintést nem teszi meg. Odabiggyeszti helyette a "forradalmi jogtudat" szemétségét. Ugyanis a magyar jogfejlődés nem a forradalmakra épül, ha a forradalom szó szigorú értelmezését veszem. Szigorúan véve 1848 sem volt forradalom és 1956 sem. A XX. század ránk erőltetett frázisa a "forradalom", amelyet kínjában, jobb híján vállalt fel a nemzeti-társadalmi jobbat akarás, mintegy dacból.... "1956 forradalma" így vált elfogadott kifejezéssé a lyukas zászlóval együtt (ami nem kedvenc emblémája az elnöki tisztség mostani betöltőjének, nem is mutogatja). De ennyit bizonyára tud Sólyom László nevű tisztségviselő is forradalom és alkotmányos jogi kultúra dolgában. Akkor miért rövidít, tömörít, mos össze külön dolgokat az értelmetlenségbe tolva a vitát? Hogy forradalmat várnak el tőle az intézkedését elvárók? Nem, forradalmat nem várt el tőle a kutya sem. Tőle a törvények megbízhatóságát, az alkotmányos védelmet várták volna el a nyilvánvaló csalásokkal szemben. Most, 2006-ban. Mint mozdonyvezetőtől a mozdony vezetését, mint váltóőrtől a váltó őrzését, mint orvostól az elsősegélyt. De ő erre nem vállalkozott. Ez nem volt benne a kádári értelmiségi szocializációban. Mint ahogy alkotmánybíróként is jó néhány marhaságot sikerült produkálnia, és beépítenie a rendszerváltás közjogi rendszerébe. Nem lehet mindenki a jövőbe látó, véletlen is lehetett a sok melléfogás. De miért ragaszkodik hozzájuk? Vagy szándékos merényletet lássunk a forradalommal dobálózó tisztségviselő viselkedésében - aki az állami eszközű önkény, terror elleni fellépésben tétova?

Hogy miért vállalja ezt a szerepet, azt nem tudom, de ezért tekintik őt sokan a mai diktatórikus helyzet egyik ravaszul diktatórikus felfogású figurájának. Nem akar rendet a fejekben, az elméletben, sem az intézményekben. A csaló maradjon a hatalomban, a rosszul összemosott fogalmakat ne válasszuk széjjel, és az államelnök ártatlan legyen (lásd szüzesség és élvezetek, avagy kényelmes felelőtlenség eseteit). És ő erre büszke, mert az értelmet és a megbízhatóságot keveri. Az értelemre hivatkozik, de nem az általános, hanem a valamilyen irányú megbízhatóság gyanúja lengi körül. Mert ha "másnak" akar megbízható lenni, akkor nem igyekszik válaszolni "nekem". Akkor viccelődhet a forradalmi jogtudatnak becézve a megbízható alkotmányosság igényét. Neki egy október 23-i rendőrroham (könnygázzal és lóháton a nagymamák ellen) a demokratikus intézmények próbája. Várjuk ki a végét, hogy a bíróságok leszoknak-e a koncepciózus ítéletekről. Merik-e folytatni, amit elkezdtek? Hogy a közjogi értelmetlenségek is okai lennének a kudarcainknak? Mert ami történt számomra a rendszerváltási társadalmi folyamat kudarca. De ez túl nagy falat, ezt ne feszegessük - olvasható a riportban.

Számomra az értelmében bátrabb volna a megbízhatóbb. Ha valamit nem ért valaki, azt mondja meg. Honnan a fenéből volt az a sok rendszerváltó nagyokos, akik mindig utólag látják be, hogy előre valamit nem tudtak? Lám Für Lajos próbálkozik. Kissé bátortalanul, kissé túlkiabálva önmaga szorongásait, nem engedve a túlzott magabiztosság igényéből, de legalább valamit próbált bevallani a rendszerváltónak titulál kerekasztal-lovagok közül (hogy kérem nem voltunk ügyesek, sem sikeresek mint politikusok). De Sólyom meghagyja másoknak a kritikát. Nem önkritikus finoman szólva. Nem is óvatos. Kivár, majd odavág. Ismert taktika. Taktikának nem is a legrosszabb.

Egy karrieren át kihúzhatja vele. De itt komolyabb dologról van szó az ő karrierjénél. A társadalom önszervező képességéről, az alkotmányos alapokra támaszkodó társadalmi bizalomról van szó. Számára nem tudom, hogy kinek a bizalma a fontos - nem az enyém a jelek szerint. Ezért vált a hatalmi erőszak egy elemévé, aki az odavetett "forradalmi jogtudattal" játszadozik, ha el akarja kerülni az érdemi eszmecserét (gondolom nem a beszédírója azonos Gyurcsány rasszistázó szövegírójával). Tehát feltételezve, hogy ez a forradalmi jogtudat agyalmány valami más forrásból fakad mint a miniszterelnök meglátásai, és a szónoki szerep szerinti azonosság merő véletlen, a korszellemből következik csupán, tekintsük az ő valós személyes véleményének: ő idáig jutott, az alkotmányosság védelmi igény egy csalással fogant, önkényeskedő hatalommal szemben ma nem volna más, mint "felelőtlen forradalmi jogtudatra" támaszkodó álláspont. Ezért nevezik az alkotmánybíróságot sokan az MSZMP KB utódszervének, és ezért ő az egyik strómanja vagy közvetlenebbül is keresztapja Gyurcsányistul együtt a mai állapotnak (mint alkotmánybíróságis csúcsszereplő).

Gondolom olyasmi még kevésbé várható el tőle, hogy az általa nagyban babusgatott alaptörvényről ne ő hangoztassa, hogy az kiváló, hanem hagyja meg ezt a feladatot másoknak.... Az logikai bukfenc, hogy valaki önmagára mint tekintélyre hivatkozik - immár hosszú ideje. Keveri a tisztségét és leegyszerűsítő személyes álláspontját - elejét veendő a vitának. Így látja jónak. És ezért zavaró. Nem nagyon értem, hogy miért tekinti különösen sikeresnek a magyar rendszerváltást, és annak közjogi alapját. Lett volna sokkal jobb megoldás is. Talán még lehet is.

----------------------

Összefoglalva - ha jól értem, a demokratikus intézményekben ajánlja hogy bízzunk a köztársasági elnök és ne a személyes kiállásában. Jó, tehát őrá ne számítsunk, nem egy Dugonits Titusz alkat.

Na de az alkotmány és az alaptörvény fogalmának elválasztása egy markánsan intézményi megoldás lenne. De ezt már korábban is elutasította. Most is úgy tesz, mintha ilyen lehetőség nem volna.

Tehát ha az ő személyes felelősségéről van szó, akkor válasszuk inkább az intézményekbe vetett bizalmat (bízzunk azokban, nem az államfőben mint rendkívüli helyzet kezelésére képes személyben, tőle ne várjuk az alkotmányos csődig romlott válság kezelését).

Ha viszont az alaptörvény és az alkotmány megkülönböztetéséről van szó, mint a jelen válságból távlatosan kivezető megoldásról, akkor ne bízzunk az intézményekben, hanem inkább bízzuk a dolgokat a megvesztegethető, csalással választott parlamentre és kormányára, akik erkölcstelenek ugyan, de az államelnök nem kívánja velük össze akasztani a kocsirudat.

Azt hiszem pontos a megfejtése Sólyom László nyilatkozatának és egész politikai felfogásának.

A rendszerváltást pedig azért ne bántsuk, mert nyakig volt benne egyrészt, másrészt mert el nem tudja képzelni, hogy mit lehetne tenni az elcseszett intézményesített megoldásokkal, például a rossz privatizációval, a társadalom nagy részének intézményesített zsákbanfuttatásával stb-stb.

Már csak szivart kellene kezébe vegyen a golyóstoll helyett a képen, és teljesen kerek lenne a világ. Ha vidám-vagány szerencsejátékosnak vallaná magát, kevésbé tudnám megszólni.

---------------------

 Fáy Árpád

ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^

Alkotmányossági Műhely és Fórum Egyesület

www.alkotmany.ngo.hu

a levél nyilvános eszmecsere részére íródott

ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^

.... A társadalmi cselekvés, a társadalmi lét alanya az élő emberi személyiség valamint annak közösségei, ...

... a szervezeti keret pedig csak az eszköze (tulajdona) lehet a személyes létnek (tehát az olyan szervezeti eszköz mint a jogi személy vállalat, állam vagy mint a jogi személy nemzetközi szervezet - mint szervezet – közvetlen alanya nem lehet a társadalmi létnek), ha alkotmányos evidenciák felől szemléljük a társadalmat ....

ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^

 Vissza az oldal tetejére