-----Original Message-----
From: Fáy Árpád [mailto:fay@tvnetwork.hu]
Sent: Saturday, November 18, 2006 10:13 AM
To: alkotmany@ngo.hu
Subject: Lengyel püspök és polgári körös smarni - FÁ
Hej - ha nekem egy lengyel püspököm lehetne!
Egy polgári körös smarni
Hej - ha nekem egy lengyel püspököm lehetne!
De nem vagyok lengyel. Magyarként viszont van egy nagyszerű püspök uram, aki igen járatos más felekezetek dolgaiban, pátyolja őket szerfelett. Annyi a teendője, hogy lassan rám nem is marad sok ideje. Rám, aki elkóborolt kicsit, meg tekereg erre-arra, meg felelőtlenül csak él bele a vakvilágba, és időnként megjelenik a forrásnál, hogy friss vizet szeretne. De a forrásnál nem érnek rá, mással vannak elfoglalva, és ha igazságokat emlegetek, akkor egyszerűen nem értik. azt kérdik, hogy mondjam meg kivel vagyok, meg hasonlók. De "az igazságokkal" természetesen semmire sem megyünk, arra nekik nincsen idejük. Méghogy egyházi iskolában heti mise a nebulóknak? Nagy a leterheltség a tanterv szerint. Nincs rá idő. Ha meg felnőttek, akkor rohanjanak a pénz után, a megélhetés után. Nincs olyan, hogy igazságok, hogy lelki igazságok vagy közéleti vagy alkotmányos igazságok. Mint a mesében vagy valami példabeszédben. Nem valljuk be sem a bűnöket, sem a megszorított mozgásteret, sem egyéb nehézséget. Sima képpel elégedettséget mímelve úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, az igazságokkal pedig közben senki se zavarogjon. Minden irányjelző tábla elforgatva.
Lengyel püspök, aki megértő minden ember iránt, de az igazságtól nem tágít? Van olyan? Mutassanak egyet itt minálunk. Mert olyan püspök, aki foglalkozik mindenkivel, de nincs ideje az igazságokra végül, olyat mintha érzékelnék. Hogy nem járok templomba minden héten? Hova? Hogy minden héten küzdjek a prédikátorral lélekben, és mondatonként próbáljam korrigálni, hogy miket kellene mondania? Hová lettek gyerekkorom falusi plébánosai? Akik a vasárnapból mindig lelki felüdülést tudtak csinálni. Heti kapálás, jószágőrzés (esetemben falusi nyaralás), csendesen szűkölködő, sokszor gyerekként is érzékelhetően keserű napok után a vasárnapi templom felüdülést hozott, utána a nap is másként sütött. AKKOR. Ma mintha a légszennyezés erősebb lenne, mintha a verőfényes vasárnapi fények megfakultak volna. Aztán meg nem tudtam, hogy mi a különbség református meg katolikus között. Azt hittem az egyik az apai, a másik az anyai hagyomány. És kiderül, hogy az egészről mint valami judeokeresztényi ügyről kellene tudnom. ELÉG. Nem érdekel. Ne rondítsatok bele a lelkembe. NEm érdekelnek az uzsorások, velük nem vagyok hajlandó semmiféle püspöki vezényszóra együtt örülni. Azt meg, hogy ki a zsidó és ki nem, gyerekkorom egyes vidékein úgy tudtuk meg, hogy másként temették. De a születés és halál misztériuma mindenkit lecsendesített. Ott nem műveltünk vallási vitát semelyik oldalon. Kész. Nekem ez a világ kell. Meg ahol kisebb ricsaj támad, de nem túl nagy, ha esküvő előtt derül ki, hogy ki milyen származású. De hogy hivatalosan kelljen szeretni meg mit csinálni az igazságok feltétlen tisztelete helyett, azt kérem én nem értem. Talán a lengyel püspökök sem értenék. De ugye itt magyarországiak vannak, ezek között meg az eszetlen botránkoztatás is jobban elmegy. Kimódolt mesterkélten sima szavakkal. Vagy mi van, majd lőnek? Nem csak az utcán, hanem a lelkekben is? Dúl a háború, csak önfegyelemmel nem mondjuk ki? Ezt a judeokeresztény csinált ügyet vissza utasítom. Sehol egy sámán - egy. Senki sem tudja, hogy kik voltak, hogy néztek volna ki, senki sem ismerné fel őket - kettő. Valószínűleg a tiszta lelket megzavaró manipulációkat élből utasítanák vissza ők is - három. Bármiféle szakralitás, nemzeti meg európai meg keresztény vallás a lelki igazságok tiszteletével kezdődik - négy. Minek tovább sorolni?
A rendőrök október 23-án egyes tüntetők közti emberekkel összekapaszkodva "húzták rá" a balhét a békés tüntetőkre. Lengyel püspök ilyet nem tenne. De mintha engem is több oldalról cibálnának, "húzogatnának rá" erre a judeokersztény vitára. Nem kérek belőle. Az igazság nekem akkor is fontos, ha szent Pálhoz tartozik, meg akkor is ha nem tartozik hozzá. Tudálékos felkészületlen és felkészült tudós elméktől egyaránt vissza utasítom, hogy a lelki kérdéseket politikai manipulációvá tegyék. Hol vannak a plébánosaim? Akikhez vasárnap el lehetett menni? Akiknél, ha a templomot vasárnapra felvirágozták az asszonyok, a férjeik nem nevettek rajtuk, hanem velük mentek a misére? Hol vannak az érthető és tisztességes prédikációk? Hol van az a minimális intelligencia, amely a lelki igazságok világát a történelmi kérdésektől természetesen el tudta választani? Hol vannak a közösségek papjai? Hol van a lelkész, aki év végén a gyülekezetét körbe járta? Hol van a lelkész, akihez azért adták a gyereket hittanra, hogy férfi ember tanítsa a gyereket? Hol van a lelkész felesége, aki a koldusra rászólt, hogy ne csináljon színházat, ne rángassa magát, téli hidegben bújjon már bele a kabátjába mert megfázik, majd meghívta a konyhájába enni?
Vonuljunk vissza képzeletünk kulisszáihoz, álmok délibábjaival merengjünk el, vagy lassan fogalmazzuk meg, hogy ha az igazsággal akarunk lenni, akkor sajnos erre a vándorútra nem mindenki jön velünk. Kiírja ebből a világból magát sokmindenki. A csaló politikai élvonaltól kezdve a judeokereszténykedő hivatalos és avantgárd mezőnyig sok mindenki. Magunk maradunk az igazságunkkal, s talán az igazsággal is. De az igazságot nem könnyű megtalálni. Évezredek felhalmozott tudását, tapasztalatát veszik el tőlünk. Zabrálják el tőlünk. Tagadják meg tőlünk. S mi marad? A bizonytalanság mellett? Legalább annyira fussa, futnia kell, hogy kimondjuk, velünk ne szórakozzanak.
Kapaszkodjunk össze akivel lehet, és maradjunk meg embernek, amennyire lehet.
Egy polgári körös smarni
A császármorzsa odasült (egy kicsit), nem aranysárga volt, hanem a diótól meg a barna liszttől sötétebb. De jól esett. Fehér asztal mellett kis szobában polgári körre gyűltek össze néhányan. Eddig kevés ilyen összejövetelen voltam, mert nekem a rokoni találkozó meg a régebbi egyesületi társaság volt a kedves. De ez egy polgári kör. Szó esik erről-arról, meg egy új 56-os könyvről, amelynek az a lényege, hogy nem a Korvin közben tartott sokáig a forradalom, hanem a Pest körüli községekben - Újpeten, Erzsébeten .... tartott a fegyveres ellenállás akár november végéig is.
S döbbent csend üti fel a fejét, mert megértjük, hogy ezért kellett lázas tempóban Nagy-Budapestet csinálni később. Az ellenállási gócokban lázas sietséggel magas lakótelepeket építeni, s a lakótelepekre mindig következetesen más kerületek lakosságát költöztetni. Még a nyolcvanas években is óbudaiakat a József városba, József városiakat a Békásmegyeri lakótelepre. S a kavarhatnék nem ért véget máig. Most menjetek bányásznak Portugáliába, elég itten 7 milló, most nincs ingyenes oktatás és orvos, szűnjön meg a maradék falu stb-stb, csak sikerüljön az 56-os lelkületű valódi közösségeknek még az emlékét is eltörölni. Nemhogy reorganizálni, nemhogy revitalizálni a magyarságot. Lakóparkot neki, meg közéje, meg másnak helyette. Csőcseléket és proletariátust kell faragni az 56-os ellenállók leszármazottaiból. A vágyairól beszélt a rendőrfőnök, a legtöbb televízió riporter, amikor "tömegek" mozgásáról adott hírt, meg "csőcselékről". Erre vágynak, mert az 56-os leckét mormolják még mindig magukban. Hogy miért kell leépíteni az országot lázas tempóban? Nem tudjátok? Mert 56-ot nem felejtik - ők. S hiába nem tudjuk mi már, hogy mit jelentett akkor kiállni, ellenállni, "ők" még tudják. Nem bocsát meg a vérbíró, a terrorista állami vezető, az ő szellemi-érzelmi örökösük. Rémképeikkel viaskodva verik szét családunkat, maradék emberi kapcsolatunkat. Nem vicc, hogy az ajándékot is megadóztatják. A borravalót is. A levegőt is, s ha tehetnék a jószándékot is. Nem biztos, hogy ezt mind megértjük, felfogjuk egyáltalán.
Vasárnapi prédikáció nélkül nehezebb. Különben sem vagyunk Lengyelország. De azért élni csak kellene. S a jelszavaktól az élet oly messze van. Köszönöm a smarnit (és nehogy valaki nekem azt mondja, hogy ez germanizmus, mert a képére mászok), köszönöm az unoka kedves tessékelését, hogy kényelmesen üljek le az asztal mellé, meg hogy a legnagyobb papucsot válasszam, köszönöm Drábik legutóbbi felkavaró tanulmányát, és köszönöm, hogy a valódi 56-osok sejtett, de máig fel nem fedett történetéből egy fontos morzsát megismerhettem.
Rádöbbenhettem, hogy mi folyik itt. Hogy a főváros utcáin tízezer szám randalírozó kék huligánok azt a félelmet fejezik ki, hogy mi van ha felélednek a főváros melletti kis falvak hajdani közösségei, mi van, ha judeokeresztény gumicsontok helyett csendben egymásra koccintunk smarni után szódavízzel.
Minden jót.
Keressétek meg a ti köreiteket és a ti falusi plébánosaitokat, lelkészeiteket (meg mindenki egyebet, aki nem uszít, hanem alázattal tekint az emberi élet hitére).
Fáy Árpád
----------------------------