From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Saturday, August 23, 2014 5:58 AM - To: 'minel-tobbeknek.ha-lehetne@gmail.com' - Subject: RE: Ujabb ütközet előtt
Rabszolgaság tilalma és a megfordított vismajor
Egy távoli gondolattársítás ……. (a végén bemásolt újságcikket olvasva) ….
…… az előző levelemben írottakhoz (miszerint valóságos rabszolgaságot művelnek a vismajor jogintézményének kartellban szövetkezett cinikus megfordítói - bankok, hatósági szervek stb).
Egészen pontosan: a rabszolgaságnak ezernyi trükkje, módszere lehetséges. De nem a technika a mérvadó, hanem az erkölcsi mibenléte, megítélése, erkölcsi hatása, következménye.
A vismajor jogintézményének visszájára fordítása az egyik fajta bilincs, amellyel meg lehet valósítani a rabszolgaság tényét – és e bilincs fenntartása, sőt társadalmi szélességben mindennapi használata mellett a jogi nemléte, észre vehetetlensége melletti érvelés, hatósági és egyéb érvényesítése a rabszolgaság melletti kiállás egyik formája - ami mellesleg nem más, mint a megváltás elleni fellépés (és ez magyarázza a bemásolt cikket). A megváltás lenullázási kísérlete. Bárminek is nevezzék az illető politikai, gazdasági, társadalmi rendszert.
A rabszolgatartó római birodalom hagyatékának magasba emelése, csúfondárosan emberi jogokat harsogva, a görög hagyomány eszmeisége nélkül az európai, a keresztény embereszmény megcsonkítása. Róma, a császárt mindenkor közvetlenül istennek tekintő, az elsődlegesen hatalmi szerkezetében megformált római társadalom legnagyobb diadal mámorában sem értette meg sohasem az aktuális hatalomtól független értékekre, ideákra, igazságokra törő görög eszmeiséget (az általa legyőzött görögök örökös ajnározása ellenére sem), egészen a kereszténység fellépéséig.
A kereszténység ugyanis az akkor már 300 éve hellenisztikus keleten keletkezett, indult útjára. Tanítsatok minden népet, nemzetet a neki érthető nyelven …. Akkor ott az érthető nyelvezet nem volt független a hellenizmus hatásától. A keresztény vallás azt az eszmeiséget is kiteljesítette, illetve annak az eszmeiséget filozófiailag körbejáró, az eszmeiséget az ideák és a szubsztanciális kategóriák fogalmában betájoló felfogásnak a talaján virágzott ki, amelyet a hellenizmus terjesztett el - amelyet tehát a görög filozófia alapozott meg. Nincs európai kultúra az eszmeiség önértéke, és az eszmeiséget az erkölcs, a hit világában magasra emelő vallás, kereszténység nélkül (mert a kereszténység fogalmazásmódja nem volt független a görög filozófiai látásmód érettségétől). Legfontosabb szemléleti pontjaiban a halászokból lett apostolok már birtokoltak valamit a hellenisztikus kor ideákat, tiszta szubsztanciális kategóriákat kereső világából - amit tartalommal töltöttek fel - és nem csoda, hogy elsőként a görög világban tudtak teret nyerni (hogy aztán a római oroszlánok se rendíthessék meg őket) …..
Ha valaki ki tud igazítani, vagy pontosítani, akkor azt tegye meg, de azt hiszem a lényeget tekintve nem tévedek. Nem lehet a kereszténység ellenére, a kereszténység által ápolt, képviselt erkölcsi eszmei alapok nélkül prosperáló modern világot teremteni, fenntartani, működtetni. És fordítva sem.
Nem lehet kereszténynek lenni, legalábbis társadalmi szélességben a modern technikai, logikai eszközök ismerete, kezelési képessége nélkül kereszténynek lenni – abban az értelemben, hogy amihez nem értünk, annak erkölcsi vonatkozásait sem lehetünk képesek kezelni, helyes úton tartani. Ad abszurdum ha a devizahitelezésben módszeresen, trükkösen visszájára fordított vismajor jogintézményt nem tudjuk (nem merjük) felismerni, visszafordítottságának következményeit nem tudjuk (nem merjük) felismerni, sőt az ellen nem tudunk (nem is próbálunk) védekezni, akkor felekezetre való tekintet nélkül nem tudjuk érzékelni, még kevésbé megütni azt a magas mércét, amit a katolikus pápa a rabszolgaság ügyében felemlegetett (amúgy a kereszténység minimumaként) …. Nem kell mindenkinek jogfilozófusnak, pénzelméleti szakértőnek, majdhogynem mártír jogvédőnek lennie, de ami a kereszténység társadalmi hivatását, elhivatottságát jelenti, abban a tekintetben azt hiszem helytálló ez a megállapítás. Nincs kibúvó, hogy a pénz, a hatalom sátáni, tehát semmi közünk ne legyen hozzá, vagy minél kevesebb közünk van hozzá, annál jobb – és akkor mi tiszták maradhatunk, csak a rút világ átlép rajtunk. Mert nagy elzárkózásunkban mellesleg a gyerekeink is elengedhetik a kezünket nemcsak mert felnőttek, hanem mert annyit megéreznek, hogy álságosak vagyunk valamiképpen. És kilépnek védtelenül a tájra, kiszolgáltatva a „lelketlen absztrakciókba bújt” élő valóság rabszolgatartóinak. Talán jobb azt mondani, hogy például „NEM!” - A VISMAJOR KIFORDÍTÁSÁBA BÚJT gonosznak (!). Vagy másként: IGEN, feltétlenül IGEN az igazságnak, igazságosságnak, európai illetve keresztény fogalommal élve IGEN A MEGVÁLTÁSRA. ÉS ha hozzászokunk, felnövünk az akárcsak elhanyagolásnak, mulasztásnak köszönhetően elhatalmasodó erkölcstelen hatalmi-pénzügyi gonoszságokkal szembeni ellentmondáshoz - akkor talán egyre edzettebbek leszünk, és a vismajor kiforgatásába bújt trükkök mellett (ami sajnos általánosságban jellemzi mindennapi gazdasági életünket kicsiben és nagyban, a pénzügyleteken kívül is) más erkölcstelen csalafintaságokkal is elbírhatunk.
Szóval a rabszolgaság bújtatott formáival a társadalom a messzi múltba süllyed. Vissza Konstantin elé, vissza Krisztus elé, vissza az asszír kútmérgező vízárendához, vissza a fára vagy hova.
Fejjel a falnak? Óh nem. De fej nélkül? Lélek nélkül?
FÁ
Ferenc pápa: a rabszolgaság halálos csapás
Forrás: pannonrtv.com
A rabszolgaság a társadalom
olyan betegsége, amely napjainkban is jelen van – ez az egyik alapgondolata
Ferenc pápa béke világnapi üzenetének, amelyet csütörtökön tettek közzé a
Vatikánban.
A katolikus egyházfő január 1-jén mondja el üzenetét a Vatikán által
meghirdetett béke világnapja alkalmából, jelmondata: „Többé nem rabszolgák,
hanem testvérek”. „Gyakran gondolják, hogy a rabszolgaság olyan dolog, amely már
a múlté. Csakhogy a társadalomnak olyan fekélye ez, amely erősen jelen van mai
világunkban” – így indokolta az egyházfő, hogy miért éppen ezt a gondolatot
választotta üzenete alapjául. Felidézte korábbi üzenetét, amelyben azt
hangsúlyozta, hogy a testvériség a béke alapja és egyben az oda vezető út is.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a rabszolgaság „halálos csapás” az egyetemes
testvériségre és a békére. Ferenc pápa szerint napjainkban sokféle förtelmes
arca van a rabszolgaságnak: emberkereskedelem, kivándorlókkal való kereskedelem,
prostitúció, rabszolgamunka, kizsákmányolás, valamint nők és gyerekek
rabszolgaként való kezelése. „A rabszolgasággal egyének és csoportok
szégyenletes módon nyerészkednek, kihasználva a gazdasági válság és a korrupció
miatt a világban tapasztalható megannyi konfliktust” – tette hozzá.
A szentatya kijelentette: a rabszolgasággal szembeni eredményes harchoz mindenekelőtt el kell ismerni mindenki sérthetetlen emberi méltóságát. „A testvériség azt követeli tőlünk, hogy küszöböljünk ki mindenfajta egyenlőtlenséget, amely lehetővé teszi, hogy az egyik ember a másik rabszolgája legyen.” Mindehhez azonban szükség van arra, hogy a média, az oktatás és a kultúra kötelezettséget vállaljon egy olyan társadalom felépítésére, amely biztosítja minden emberi lény egyenrangú méltóságát mindenfajta hátrányos megkülönböztetés nélkül – vallja a katolikus egyház vezetője. A béke világnapját 1968 óta minden év január 1-jén ünnepeljük, kezdeményezője VI. Pál pápa volt. A katolikus egyházfő üzenete kijelöli a Szentszék diplomáciai irányvonalát az újév kezdetén.
From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]
Sent: Wednesday, August 20, 2014 10:05 PM
To: 'Dr. Léhmann György'
Subject: RE: Ujabb ütközet előtt
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Talán az időjárás vagy mi teszi, de néha kételkedek abban, hogy hol élek.
Biztos ismeri Kazohínia c. nagyszerű alkotást, ami nekem a hetvenes években valami furcsa összekacsintó vigaszt jelentett, hogy tudjuk mindannyian a világ a feje tetejére állt, nehogy magunkat is hozzá akarjuk idomítani.
A feszültséget el kell viselni, és működtetni kell az olyan kímélő, illeszkedő módszereket, komolykodó kifejezéssel interfaceket, mint öncenzúra, sorok közti olvasás, akinek esze van nem gondolkodik – de legfőképpen nem beszél, nem kérdez, nem kutakodik stb.
Tudom, hogy a rendszerváltás helyett módszerváltás volt stb-stb, de a devizahitel botrány mibenlétét szerintem annak logikai tartalma, mibenléte nélkül nem lehet sem megérteni, sem kezelni, sem a jövőre nézvést ismétlődését megelőzni. Ezért bátorkodom felvetni az alábbiakat (és ahol azt írom, hogy nem értem, ott tényleg nem értem, azért teszem szóvá).
Nem értem, mibe nyúl bele az olyan észrevétel, hogy az oklista a vismajor jogintézményének visszájára fordítása.
Vagy megfordítva.
Nem értem, hogy mennyiben más minőségű megállapítás az, hogy tartalmában mi az oklista és az hogy taktikailag mikor és miért kezdték alkalmazni, azaz nem értem miért az utóbbi megállapítás a fontosabb, illetve a megtárgyalható kiinduló pont?
Mert a megoldást keresve szinte lényegtelen, hogy a bankok a csalásnak ezt a formáját miért találták ki.
A zsebtolvajnál sem az a kérdés, hogy mi célból jár buszon zsebeket felvágni (vanília vagy csoki fagylaltot szokott-e vásárolni belőle), hanem hogy ezt teszi.
Tehát nem értem, hogy a devizahitel bűncselekmény kartelljével szemben miért nem az a legfőbb kérdés, hogy mit tettek, ehelyett állandóan azt hallom, hogy szegények miért kényszerültek arra, hogy a vismajor jogintézményét megcsúfolva hülyét csináltak a magyar jogrendből, jogérzékből, joggyakorlatból és általában a magyar jogi felfogásból. Beleröhögnek a képünkbe, hogy a legvidámabb barakkban a pénzügyi meg más egyéb szipuztatás elvette az emberek eszét hatóságozsdistul, mindenestül. És nem vagyunk hajlandóak végig vinni a gondolatot, hogy amíg egy vismajort (a hétköznapi jogbiztonság kvázi sarokbástyáját) állami támogatottságú kartellban lehet kiiktatni a magyar jogrendszerből, visszájára fordítani (rendkívüli időkre konstruált védő bástya helyett a rablók mindennapos beléptető kapujaként működtetve), addig itt olyan állapotok vannak fehéren-feketén valójában, mint amikor még Horn Gyula rohangált a géppisztolyával, és amikor ha jónak látta akkor arrafelé lődözött, amerre kedve tartotta.
Nem értem, hogy miért nem lehet a vismajor megbecstelenítését stációnak tekintve tovább gondolni, hogy a pénzhasználat maga nem más, mint szerződési kellék (önrendelkezési, társadalmi önszervezési kellék). A pénzhasználat tehát a szerződési szabadság megnyilvánulása, ha vismajorral vagy mással a pénzhasználatot nem cinkelik, csúsztatják, svindlizik, csalják stb. Mi volna, ha egyszerűen csak arra használnánk a pénzt, amire való?
Na de ha nem tudjuk, hogy mire való?!
Hát az baj.
Mert nem tudjuk, hogy mi az?!
Hát az a baj forrása.
Ne törődjünk fele?
És ha valaki mégis felveti, akkor illik őt agyonhallgatni, nehogy kiderüljön, hogy ő ugyan nem tudja egészen biztosan, de legalább érdekli, ezzel szemben a többieket nem nagyon zavarja a tudás hiánya, mert őket nem érdekli, ők csak a következmények kellemetlenségével foglalkoznak. A legkevésbé foglalkoznak azzal, hogy mi a kellemetlenség oka, vagy hogy mennyire várható a kellemetlenség ismétlődése, mutációja a változatlanul ható ok miatt.
A lényeg, hogy azt a bizonytalanságot elkerüljük, hogy fogalmunk sincsen valamiről. Az ember ilyet nem mond reggel a tükörképének? Még élcelődésnek tenné ki magát.
Amit nem értek, hogy ha olyan nagy bajban, amiben vannak a devizahitelesek (meg azok, akiket az önhitel lehetőségétől fosztottak meg, valamint azok, akiket az önhitelesek húznának ki a bajból) – nos hogy ebben a helyzetben miért olyan kellemetlen, ha valaki elkezd kérdezősködni? Vajon az ország nem tudja mi a fenéért nem működik az a valami, amiről tudjuk, hogy másmilyen pénz, mint amiről halvány fogalmunk van még az ántivilágból, az első nagy háború előtti békeidőkből, vagy a kuruckorból, vagy ki tudja milyen régmúlt idők emlékeiből.
Csak a berregő taxamétert bámuljuk, mint államadósság, privatizációs veszteség, elmaradt haszon (ez mind forintban), az egésztől megundorodó gyerekek, társak (na ez már emigrált főben, öngyilkos főben, abortuszban likvidált főben számolható legegyszerűbben).
Tehát a fonal, amit bármilyen furcsa, végig kell matatni:
· devizahitel
· oklista
· pénz mint elszámolási szerződési kellék
· a szerződés alanya, a §-októl is függő alanyi lét és az eszmei személyi lét kettős rendszerében
· az emberi létezés mint kiinduló pont, mint értékrendi alappont
ráadásul ugyanezt az utat vissza is meg kell tenni:
· eszmei alkotmányos alapok és alaptörvény
· az egyéni és közösségi önrendelkezés, az önszervezés eszközeként a szerződési szabadság és felelősség
· a szerződésekben a reális elszámolási eszközként a pénzhasználat származtatott joga, alanyisága (kinek a számolását van hivatva könnyíteni), eszközrendszere, működtetési szolgáltatásai
· a pénzhasználó szerződések szabadságának, megbízhatóságának rendkívüli (katasztrófa jellegű) estekre szóló vismajor intézménye
· a magánszemélyek oklistája a banki hitelek rendszerében (amit a bankok egyelőre elloptak, meghamisítottak, és amit a deviza jogvédők nem értem, hogy miért nem vesznek szájukra, tollukra, billentyűjükre). Az ügyfél oldali vismajor szempontok banki oldali oklistakénti szerepeltetése az egyik lényegi sarokpontja a devizahitel kartell működési logikájának. – a másik lényegi sarokpont az, hogy tulajdonképpen a bankok az ügyfelek elvi tulajdoni jogosultságát osztogatják az ügyfeleknek hamisan számolt kamattal, árfolyammal, csaló jelzálog ügyeskedéssel és minden egyébbel.
· A hitelpénz rendszert nem lehet büntetlenül lebutítani az aranytól vagy nemesfémtől függő pénzrendszerek világára hivatkozó hitelezési gyakorlat látszatához. A világ ahol halad, fejlődik, tud magával mit kezdeni, nem tékozolja a talentumokat - ott, abban a világban a hitelpénzrendszer azon sajátságával élnek, hogy a legfontosabb, a döntő szempont társadalom és hitel felvevő (nem pedig bank és hitelfelvevő) között, hogy „az adós” miféle jövőbeli plusz teljesítményt vállal, és hogy e vállalásához lényegében tulajdonosi erejű joga van! Hogy egy gazdaság a modern korban képes-e a helytállásra, fejlődésre, a szerepének a betöltésére, azt úgy is meg lehet vizsgálni, hogy milyenek a hitelezési-támogatási-pályázati feltételek. Bürokrácia, korrupció? Azt sem tudjuk, mit takarnak ezek a kifejezések a valóságban. Szomorúan mintha nem is akarnánk tudni. Bele vagyunk fáradva talán. Talán nem tértünk még magunkhoz. Adják vissza kis pénzem és nem érdekel mi történik egyébként. A leépülő emberekben egy ponton kihúny a fény, az érdeklődés. Már csak hagyják őket békén. Hogy ellopták az oklistájukat? Na és. Először is mi az? Másodszor csak meg leszünk nélküle. Harmadszor pedig: loptak itt már sok minden mást is.
· Mit adnak a bankok kölcsön tehát nekünk kamatra, árfolyamra, lopott oklistára? A sajátunkat. A saját tulajdonunkat képező vállalásunkat. Nem szamárbőr, nem Stendahl, nem sátán, nehogy félre értsük …. hanem a butaságkartell, az érdektelenségkartell, a hitetlenségkartell (és az ukrajnai események láttán, hogy „lám mégis idáig fajulhatnak a dolgok” érzés-kartellje. Lehet rettegni, már elnézést. De lehetne utána gondolni is.
Ez a magyarországi játszadozás pitiáner jelzálog stiklikkel - kormány szintű falazással - nem más mint abszolút értelmetlenség, alkalmatlanság, érdektelenség látszata. Mert lehet, hogy a színfalak mögött más a helyzet, de előtte a közönség ezt kapja. Butaságot. Butaságkartellt.
A hitelpénzrendszer valóságos, döntő hitele a „vállalástól függő önhitel” – az elterjedt rossz kifejezéssel szólva „a támogatás” lenne, amelyben a teljesítmény elvárás kötelező, és ha a teljesítmény nem sikerül, akkor az illető a további menetekből kizárásra kerül. Csakhogy ez az állapot nem kormánypolitika függő, nem támogatási büdzsé függő, hanem kvázi tulajdonosi erővel alanyi jogú – ha működik! Ha ezt nem jelentik ki, és mindenféle kétes alak nagyban viheti el az egyébként is abszurdan megfogalmazott pályázati, támogatási pénzeket, akkor helyettük jön kényszerűen a hitel a banknál. Ahova a helyzetét fel nem ismerő állam tolta be az ügyfelet, mint dózerral az építkezésen a homokot, törmeléket (lehet választani). Miért tűnik úgy, hogy a bűnöző-csaló banki kartell az állam részvétele nélkül nem működhetne? Hát ezért.
Hogy más típusú gazdaságpolitikára lenne szükség, hogy az adózásnak is másmilyennek kellene lennie, hogy az iskolákban fel kellene készíteni a gyerekeket az önszervezésre, az önszervezés pénzügyi eszközeire? Hát igen, fel kellene készíteni őket. Csakhogy amíg nincsen autópálya, autóút, országút, aszfaltút, autó, bicikli, babakocsi sem, addig a KRESZ oktatás elég nehéz.
Mit akarunk mi itt, ha nem tetszik átrágni magunkat a mesterségesen elénk rakott hazugság-barikádokon, megtévesztés-barikádokon? Szinte reménytelen, különösen ha az értetlenség „a bevett vallás”. Az iskolában, egyetemen oktatott, a kutatóintézetekben, szakmai berkekben, politikában használt alapkifejezések önmagukban a gátjai a józan gondolkodásnak, cselekvésnek. A támogatás szóval a magyarban a „kegyet” lopták be a tudatalattiban. Az önállótlant, az életre alkalmatlant lehet támogatni. Te rokkant, neked adunk alamizsnát. Nesze neked magyar gazdaságfejlesztés. A rokkantat nem támogatni kell, hanem eladni a feje felöl mindent minél előbb, mielőtt még tönkre tenné? Ebből a homályból, a szavakkal leértékelt világból lehet elmenekülni, itt lehet megőrülni, itt fel lehet adni mindent, ami az életet jelenti. Államtitkárok, időnként miniszterelnökök arról értekeznek, hogy a „támogatás” nem jár (kivéve haveroknak). Például a Gyurcsány, ha emlékezünk rá. De itt volt a sok megszorítós program. Totál rossz, szűkülő, értelmetlen alagútban. Mint aki a repülőgépen elkezdi a pilóta ajtaját verni, hogy nagy baj van, mert a gép szárnyai nem csapkodnak, így le fog zuhanni, csináljanak valamit, hogy a szárnyak megmozduljanak!
Elnézést, de a vismajor helyett oklista szó fenntartás nélküli használata, „mentegetése”, oktalan kezelése hasonló a repülőgép szárnyainak csapkodását hiányoló szemlélethez. A vasúti biztosító berendezések megélhetésinekmondott ellopása nálunk ismerős hibaforrás. A vismajor biztonsági berendezés meglopása, átsöntölése, kiiktatása, ellenkezőjébe fordítása sokkal nagyobb gondot jelent, mint egy vasúti villanylámpa kiszerelése. Főleg, ha a kormány egésze falaz a lámpagyűjtögető oklistásoknak ……
És maga a „hitelpénz” kifejezés használata is félre vezető. Ugyanis A LÉNYEGET TEKINTVE nem a hitel technikai művelete a pénzteremtés forrása, hanem a hitelre való jogosultság a pénzteremtés, azaz a pénzhasználati jog valódi forrása!
Amit a bankok például egy oklista feliratú papírzacskóban lopkodnak ipari lendülettel. Életképesen nem lehet szétválasztani a pénzteremtő hiteltechnikát a hitel jogosultságára alapot adó vállalásoktól, tervektől, törekvésektől, életkedvtől, felelősségtől. Ha elszakítjuk a formát a tartalomtól, az a fekete gazdaság. A devizahitel a fekete gazdaság penészvirága. Azaz a banki kartell szövetkezésben az állami adminisztrációval, ügyvédi és közjegyzői és végrehajtó stb kamarákkal nem más, mint egy fekete gazdasági struktúra. Méghozzá egyelőre kikerülhetetlen fekete gazdasági struktúra. Amíg nincsen önhitel, amíg támogatásnak nevezik az alanyi jogú önhitelt, amíg kiforgatott vismajor intézménye helyett oklisták bevezetésének okairól értekezünk, amíg a hitelpénz lényegének egy technikai módszert állítunk be és nem ami a hitelpénz-technika által általánosságban lehetővé vált: a pénzben elszámolandó vállalást, tervet, törekvést, életkedvet, felelősséget – addig olyanok vagyunk, mint a részeg aki megfújta az alkohol szondát. Nem ülhetünk ön- és közveszély okozása nélkül volán mellé, kormány mellé, nem vehetjük komolyan magunkat önszervezésünkben stb-stb.
sokáig lehet még folytatni, elnézést
üdvözlettel
FÁ
(utóirat: ha pedig valaki veszi a fáradtságot, és megmagyarázza, hogy ha valahol tévednék, de érdemben, akkor azt érdeklődéssel olvasnám. Azt hiszem amit itt feszegetek, úgymond szakmai evidenciák, alapigazságok gyűjteménye. S meglepő, hogy valami olyan algoritmus szerint folyik az élet Magyarországon, hogy az efféle alapösszefüggéseket mint fantazmagóriákat, összefüggéstelenségeket igyekeznek figyelmen kívül hagyni …. Nem értem. Jön a vonat, ég a ház teteje, de mindenki bódultan szipuzgatva tovább révedezik az őrszemélyzet nélkül maradt, szabadon fosztogatott bódult barakkban.)