vissza a főoldalra * Vissza Százak Tanácsa előlaphoz

Emlékeztető

A SZÁZAK TANÁCSA 2007 január 4.-i üléséről.

Fekete Gyula elnök és dr.Bárdi László a felkért soros elnökség nevében köszöntötte a jelenlevőket, majd Erkel Tibor, Csete György és Zétényi Zsolt baráti köszöntését, kimentését tolmácsoltam.

Immár örökös tagjaink közé került Nagy Gáspár, akinek emlékét szeretettel őrízzük. Mielőbbi javulást kívánunk Papp Lajosnak és Grosics Gyulának.

Elhúnyt és a Százak Tanácsa munkájában évek óta részt venni nem kívánó barátaink helyére, - a korábban tagjaink által javasolt köztiszteletben álló személyiségek közül - a következőket kérjük fel a Százak Tanácsa rendes tagjául:

Ángyán József, Csókay András, Gedai István, Kubik Anna, Körmendy Béla. (teljes egyetértésben döntöttünk erről)

Tagsági díjunk idén is 5000 ft/év kérjük tagjainktól ennek befizetését.

Alapszabályunk lehetővé teszi, hogy pártoló tagok illetve szervezetek, segítsék munkánkat: „… a hazai és más országokban élő magyarok nyelvi, kulturális összetartozását, történelmi tudatának erősödését, szolgálva az egységes magyar nemzet jövőjét…” A jelenlevők megállapodtak abban, hogy rendes tagjaink személyes ajánlásával fogadjunk pártoló tagként egyesületünkbe olyan barátainkat, akik a legkülönbözőbb szakterületeken (sajtókapcsolatok, szervezés, részvétel munkacsoportjaink tevékenységében) dolgoznak velünk, akiket meghívhatunk tanácskozásainkra, vitáinkra, rendezvényeinkre) Részükre éves tagdíjul 1000 ft-ot javasoltunk. (Ennek véglegesítő jóváhagyása áprilisi közgyűlésünkön történik) Kérjük minden tagunktól, hogy 10-10 személynél többet egyelőre ne ajánljanak, s jelöljék meg ajánló levelükben azt is, hogy számíthatunk-e valamely munkaterületen új pártoló tagunk aktivitására.

Február elsején, csütörtökön, 14.00 órakor századik ünnepi összejövetelünkön számot adunk évtizedes munkánkról. Kérjük segítségedet, hogy ezen már pártoló tagjaink közül is minél többen részt vehessenek. A pártoló tagok segítségével

több egyesülettel, szervezettel, önkormányzattal, gazdasági társasággal szorosabbra fűzhetjük kapcsolatainkat, több helyre eljuthatnak tagjaink előadásaikkal, illetve kiadványainkkal.

Márciusban a magyar közélet időszerű kérdései (márc.1 csüt. 14.00 Vár) április 5.-én csütörtökön 14.00 közgyűlés a Várban, majd május 5.-én, s június 7 –én találkozunk. (Közben a TF-esték vendégei leszünk, s vidéki és külföldi rendezvényeket is szervezünk)

Támogatták a jelenlevők a kapcsolat felvételét a Rákóczi Szövetséggel (Vígh Károly), egyetértettünk nyilvános viták szervezésében (Somodi István), s többen szorgalmazták az önálló honlap létrehozását is. ( 2004 nyara óta közleményeink a www.alkotmany.ngo.hu honlap vendégoldalán olvashatók.

Internettel rendelkező tagjaink számára a kapcsolat tehát adott, s közleményeink eddig is mindig eljutottak az elektronikus és nyomtatott sajtóhoz.

          FEBRUÁR ELSEJÉN 14 ÓRAKOR a VÁRBAN (Szentháromság tér 6 a Magyar Kultúra Alapítvány Székháza) centenáriumi találkozónkon várunk minden tagunkat és pártoló tagunkat. A találkozó mottója József Attila gondolata: „Adj magyarságot a magyarnak!”

                                        (A részletes programot később tesszük közzé.)

Mindenkit barátsággal köszönt az Elnökség nevében:

Szijártó István                                                 2006 január 4.

 Vissza az oldal tetejére