From: Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com>  - Sent: Saturday, January 11, 2020 1:41 AM - Subject:

pontosításokkal röviden

az arisztoteleszi fogalmi sablonról

és ahhoz kötve a személy fogalmáról

 

A) A problémakör rövid ismertetése

Ahogyan a matematika tudománya a valóságtól való sikeres elfordulással kezdődött és ezzel lehetővé vált a logikai tartalom sikeres felszínre hozása, úgy a mai gondolkodási rendszerünket megalapozó filozófia szigorúan véve azzal a „fogalmi sablonnal” kezdődött, amit Arisztoteleszhez köthetünk:

·         szubsztancia és akcidensek,

·         forma és anyag,

·         potencia és aktus és okság …. és

·         végső ok és végső cél ….. !

A többi, a deduktív axiomatika, a porfürioszi fa, a személy fogalma, az induktív axiomatika stb-stb mind ráadás, felépítmény a következő több mint kétezer évben azon az alapon, amit arisztoteleszi fogalmi sablonnak nevezhetünk. Ezen fejlődés-logikai fonal mentén haladva válik érthetővé az európai filozófiatörténet, annak minden ellentmondásosságával, vargabetűivel, megszakadásaival, töréseivel, újrakezdéseivel együtt.

Arisztotelesz fogalmi sémájában a lét, létezés nem azt jelentette közvetlenül, hogy „van”, hogy „nem nincsen” stb, hanem hogy a forma és anyag kevercsének adott változataként „van”. Tehát száméra nem axióma volt a „lét”, „létezés” fogalma. Más szóval egyáltalán nem független, önálló evidencia a filozófiában az értelmük (lét, létezés) – hanem a forma és anyag mint kiinduló, axiomatikus fogalmakkal jelölt hipotetikus tartalmak valamely együttesének jellemzője, amely jellemvonás nincsen a forma és anyag keveredési állapota nélkül. Mintha a fogalmi koordinátarendszerek valamely Arisztotelesz korabeli változatáról lenne szó. A végső okra és végső célra sem értelmezhető a „létezés”, a „lét” fogalma e sablonban.

A létezés, a lét tehát a forma és anyag keveredésének egy változatát jelentette, jellemezte, és a különféle változatok között pedig az okság teremtett kapcsolatot.

Ebben a fogalmi sémában, mint a rajzlap széle (a fogalmi koordináták mellett egy másik hasonlattal élve), amin túl a rajzlapra nem tudunk rajzolni, ott kezdődik, ott van a „végső ok” világa, térfele. Ennek rokon típusú kifejezései a végtelen, abszolút stb. Például a tiszta forma is. Meg a tiszta, formától érintetlen anyag is.

Tehát a teljes halmazt két részhalmazra osztva adódik az ami rajta van a rajzlapon és ami nincsen rajta. A rajzlapot úgy értelmezve, mint Arisztotelesz fogalmi sablonját, amelyben a forma és anyag valamilyen kevercse van – azaz létezik valóságosan, ok-okozati láncba ágyazottan. Ok-okozati láncba ágyazottan „léteznek” a dolgok, ott található a „lét” birodalma.

Eszerint ha szigorúan vesszük, az adódik, hogy nem létezik semmi, ami a rajzlapon (forma és anyag valamilyen összetételén) kívül van, tehát például sem a tiszta anyag, sem a tiszta forma (mert a létezés fogalma a „rajzlaphoz” kötött).

A logika sem „létezik”, legalábbis a fogalmi sablon fogalmi építkezését követve (hanem csak potenciálisan lehet része a létezésben anyaggal összeállva). Ez tehát nem azt jelenti, hogy logikával lenne baj. A kérdés hogy a „létezik”, „lét” fogalmat eloldjuk vagy ne oldjuk el az arisztoteleszi sablontól (hasonlattal vagy metaforával élve annak rajzlapjától).

Merészebben fogalmazva amit deduktív axiomatikának mondunk, az mind a tiszta formáról szól, a tiszta forma halmazán belüli gondolatokat jelenti (e gondolatok rendszerezését, kiépítését), tehát akkor az arisztoteleszi sablon logikáját követve „nem létezik” a tiszta matematika, egyáltalán semmi deduktív axiomatika által tárgyalható „valami”.

Az emberi tudásnak része az is, amit a végső ok világába tartozó tiszta formáról és tiszta anyagról gondol (észre sem vesszük, sokszor fel sem fogjuk, de Arisztotelesz fogalmi sablonja éppúgy levetkőzhetetlennek bizonyult számunkra, mint például genetikai múltunk, eredetünk).

„Létezik” tehát a deduktív axiomatikával leírható „anyagtalan” tér, idő? A fentiek szerint „nem létezik” egészen addig, amíg el nem hagyják a tiszta forma világát, és a tiszta és teljes logikáról lemondva bele nem merülnek az anyagba, ami által a logikán kívül más paramétereknek is hatása alá kerülnek. Mert onnantól kezdve elkezdenek létezni, onnantól kezdve van létük (a logikai és más „tiszta-forma” elemeknek), és onnantól kezdve szűkül a logika kizárólagos érvényessége (az oksági lánc hatása alá kerülve) – onnantól kezdve van értelme a kérdésnek, hogy létezik-e vagy sem. De önmagában a tiszta matematikáról például ez a kérdés fel sem tehető, hogy létezik-e, mert az ellenkezője sem igaz, azaz rossz, feltehetetlen, hibás lenne a kérdés.

Felmerült, hogy a személy fogalmának logikai eredete a görög filozófia végső ok és végső cél által keretezett fogalmi sablonjához kötődik

·         mind a világmindenség, tehát isteni dimenzióban,

·         mind az emberi tehát egyéni és közösségi dimenzióban is.

Az emberi személy egy kis univerzum, saját végső okkal és végső céllal. A saját végső ok és végső cél (végső pont), a fogantatás és a halál között nem szakítható el a testiségtől az emberi véges valóságban.

Az emberi szubsztancián belül ami nincsen alárendelve a faji (természettudományos) sajátosságoknak az emberből, az a személy, amit a fogantatásakor potenciaként tiszta formaként értelmezhetünk (értelemmel és szabad akarattal … az önmagában valóság és megismételhetetlenség … valamint tegyük hozzá az érzelmi jellegünket). Nevezhetjük a személy mivoltot a fogantatáskor tiszta formának (… és talán tiszta anyagnak), tiszta, előzmény nélküli potenciának……………… különben hogyan beszélhetnénk felelős szabad akaratról?

Az arisztoteleszi fogalmi sablon nem egyszerűen Arisztotelesz (és a megelőző évszázadok görögségének) felfedezése, hanem alkotása a tudatosan kezelhető fogalmi alapok területén – ami nagyszerűen bevált az elmúlt két és félezer évben. Amint a cipő és a cipőfűző is emberi alkotás. Mondhatjuk, hogy e fogalmi sablon (főleg kialakulásakor de később is) kultúrafüggő. Tehát például nem minden emberi nagykultúrának jellemzője, hogy van olyan „személy”-fogalma, ami megfeleltethető volna az általam itt vázoltnak.

A kereszténység alapvetően összeillik vele. De tudtommal sok ázsiai, afrikai, amerikai „eredeti” kultúrának közelítőleg sincsen hasonló tartalmú fogalma, mint az arisztoteleszi fogalmi sablon talaján kialakult európai személy fogalomnak.