From:
Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]
Sent: Friday, December 23, 2011 2:17 AM
Subject:
miért is fizetek jó esetben?
Jó esetben értem az ésszerűt és a tisztességest.
Viszonylagos fogalmak.
Az európai ember sokszor próbálta meg szilárd alapokra helyezni az ésszerűt és tisztességest.
Mivel végtelenül pontos definíció elvileg lehetetlen az emberi fogalom használatban, de törekedhetünk a megfelelően pontosra, ezért feltételezem, hogy elegendően árnyalt, megfelelő képzete van mindenkinek, akihez levelem eljut az ésszerűről és tisztességesről. Erre alapozva rátérek a lényegre:
Mi a pénz?
általános elszámoló eszköz
1. Eddig azt hangoztattam, hogy kiknek az elszámoló eszköze?
a. És itt az alany – eszköz – tárgy, mármint a pénzzel végzett szabályozás alanyának, eszközének, tárgyának a megnevezése, megkülönböztetése, egyértelmű beazonosítása volt fontos.
2. Szóba került az eszköz alkalmassága, megválasztása is, mint nem túl könnyű feladat
a. lásd az alkalmatlan algoritmusok megválasztását a pénzbeni elszámolásra, pld az ex függvény esztelen hajszolását minden értelmes gazdasági tartalomtól függetlenül, amolyan pénz, pontosabban algoritmus-fetesizmus gyanánt. Nehéz lesz belőle kinőni, mint kamasznak a gyerekcipőből, bármennyire is szorítson.
3. A pénzhasználattal végzett elszámolás, gazdasági szabályozás tárgyát illetően is kell tenni kiinduló megállapításokat
a. A XX. század elején a fizikában nagy karriert futott be a kitüntetett vonatkoztatási rendszerek tagadása, amiből a fizikán túli ismeretek világában számtalan eltévelyedés származott, illetve amivel számtalan ősrégi eltévelyedés, embertelen butaság vélte hogy immár modernkori igazolást, kifejezést nyerhetett. Például, hogy pénzben mindent meg lehet fizetni, mindent mindenre át lehet számolni, pénz közvetítette cserefolyamatból áll lényegében az emberi gazdaság, sőt az emberi társadalom.
b. Ha a fizikát, az élővilágról szóló ismerteket valamint az emberi sajátságokat tárgyaljuk, akkor a század második felére tisztán fogalmazódott meg, hogy nem lehet e jelenségköröket ekvivalens vonatkoztatási rendszerekben tárgyalni. A biológia nem mondhat ellent a fizikának, de nem is vezethető le belőle. Tehát fizikai koordinátákról az élet nem magyarázható, nem írható le, a fizikai és biológiai jelenségek legalább k ét nagy vonatkoztatási rendszerben tárgyalhatók, amelyek között nincsen átválthatóság, ekvivalencia. A sajátosan emberi világ pedig sem a fizikából, sem a biológiából nem vezethető le, tehát ismét sajátos, kitüntetett vonatkoztatási rendszert igényel.
c. De vannak-e korlátai a pénzbeni kifejezésnek, a pénz általi elszámolásnak ember és ember között? Mert lehet vásárolni követ is, háziállatot is meg humán szolgáltatást is.
i. A pénzben kifejezett elszámolásnak nincsen természettől adott határai és szabályai. Emberi felelősség megállapítani, hogy mit számolunk el pénzben, és mit nem, hogy mit engedünk pénz által közvetítve elcserélni egymásra és mit nem engedünk cserébe bocsátani. Tilos például a rabszolga szerződés. Nem adjuk el rokonainkat a modern időkben (legalábbis ez az illúziónk). Vannak olyan értékeink, amelyeket pénzben nemhogy nem tudunk kifejezni, hanem elutasítjuk a pénzbeni kifejezésüket. Ezek a határvonalak főleg pénzrendszeri szinten rajzolódnak ki.
ii. Mi lehet a pénzbeni kifejezés elutasításának egyik nagy oka? Hogy a drágámnak szólított szeretett személy iránti érzelmemet (sok más mellett a szerelmet) ne skálázzuk be 0-tó a végtelenig, vagy mínusz végtelentől a plusz végtelenig, vagy a számsíkon véletlenül se jussunk oda, hogy négyzetgyök mínusz egynek tekintsük vonzalmunk mértékét? Ez is bizonyára. De nem ez a fő veszély. A fő veszély az, hogy akaratlan cserébe ne sodródjunk a pénzbeni elszámolás során (-> a pénzrendszer szintű hibák m iatt). Az áruféleségek, a részpiacok közötti forgalom nem biztos, hogy mindig, mindenképpen célszerű. Hát még a részpiacok és a meggondolatlanul piacnak tekintett, de természetéből adódóan a piactól messze álló dolgok közti csereforgalom menyivel több bajt mint hasznot hozhat a feleknek.
iii. Valaki a legjobb szolgáltató autógyártásban – biztos hogy a talpunk alatti földet ezért neki joga kell legyen, hogy kivásárolhassa? Hiszen nem abból volt a legjobb, hogy az anyaföldet a társadalom egészének maximálisan tudja ápolni, rendelkezésére bocsátani. Vagy valaki kiváló fuvaros, biztos hogy megkötés nélkül kell hagyni, hogy az információs intézményekbe bevásárolhassa magát? A példák sora folytatható. Éppen napjainkban ébred rá a működő politika, hogy üveggolyóért nem kellene mindent forgalomképesnek nyilvánítani – valamely ekvivalencia ábrándnak való megfelelési igényből (diplomákkal kibélelt funkcionális analfabétizmus iskolapéldájaként).
d. Speciális határeset a pénzhasználat elemét jelentő hitel kérdése például. Ki adhasson kinek hitelt?
i. Úgy tűnik teljes a fejetlenség.
ii. Egyesek erőltetik, hogy itt nincs mit meggondolni, akik „szoktak” hitelt adni, azoknak kell azt hagyni, mert bizonyára jól teszik, mások meg fizetgessenek, ahogy illik.
iii. Csakhogy ha mérlegre tesszük, hogy a hitel a fizetési folyamat egyik alkatrésze, és az a lényege, hogy a hitel által mehet a hitel felvevő a maga elképzelései után, amibe a hitelt nyújtó valamely szakértelemre és piaci pozícióra hivatkozva szól bele minden különösebb kontroll nélkül, akkor azt kell mondani, különböztessük meg a hitelféléket. Ki, mi re kapja? Ne lehessen elvitatni az önellátás, az önszervezés, a saját munkavégzés jogát világszéles konjunktúra állapotra hivatkozva. Kit érdekel, hogy a világ túlsó felén milyen az árfolyam, ha a minimális életfunkcióit akarja önerejéből fenntartani?
iv. Az önerő megnyilvánulásához kapcsolódó hiteljogot (mint amelynek legfontosabb fedezete a saját jövőbeni teljesítményre törekvés) tehát nem lehet elvitatni, mert az a szabad akarat, a cselekvési szabadság elvitatása lenne, az a rabszolga állapot modellezésével lenne egyértelmű. A hitelművelet olyan, mint a levélírás, a technika (hitel technika) megnevezéséből még nem következik hogy miről szól a levél illetve a hitelezett tevékenység tartalmi megítélése, elvitathatósága sem a technikából következik automatikusan.
v. És ez a helyzet az egész pénzhasználattal, szőröstül, bőröstül. Most éppen a korlátlan digitális árfolyamjátékot kezdik megszorítani. Mert ne lehessen a világ túlsó feléről „játszani” minden korlát és költség, kockázat nélkül mások megélhetésével.
vi. Ha igénylem az egyéni életvitel hiteljogát, vagy mikro vállalkozások üzleti hiteljogát, akkor viszont furcsa módon ezen hitel összegét nem lehet korlátlanul konvertibilisnek tekinteni. Nem lehet rajta bármit és főleg nem bármilyen összegben vásárolni, aztán dőljön be a hitel, és jelentkezzek segélyért.
vii. A helyi pénz tehát nem egy extra technikai megoldás, hanem a helyi pénz technikája az egyik kiindulási pont az értelmes pénzhasználathoz. Immár definíció szerint.
viii. A pénz nem ott kezdődik, hogy általános egyenértékes, mert ez hazugság. Sosem volt így, legfeljebb bankár Chippolák szuggerálták a nagyközönség szeme közé. A pénz definíciója a jogszabályokban ezerféle apró előírásból áll. Ezeket az apró, dudva módjára ápolatlan és meggondolatlan előírásokat kellene áttekinteni és rendezni. Csakhogy ahhoz ott kellene tartanunk, hogy vitaképesek vagyunk a mit lehet elszámolni mivel szemben, hogyan kérdésekben. És a helyi pénzt akár egyes ügyletekhez is ki lehessen alakítani. Különben tovább fizetjük a drága tanulópénzt restségünkért, hogy nem érdekel minket a pénz mibenléte, hanem csak át akarunk esni akárhogyan is a pénzügyi elszámolás feladatán. Aztán jönnek a devizaalapú és más csintalanságok, mi meg bámulunk, hogy ha egyszer kényszervállalkozók és kényszer-pénzhasználók vagyunk, akkor hogyan érhetjük el, hogy megkönyörüljenek rajtunk?
………….
A pénzhasználatról ésszerűen és tisztességesen – a nemzeti gazdaságpolitika szintjén is! Bizonyára nem könnyű feladat.
üdvözlettel
Fáy Árpád
-------------------------------
(A korábbi e-mail címem "fay@tvnetwork.hu" és a fay@ngo.hu azóta megszűnt szerverhez tartozott)