From:
Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]
Sent: Wednesday, December 07, 2011 9:19 PM
Subject:
hallgatva a parlamenti közvetítést
A parlamenti közvetítésbe bele hallgatva
kérdésként néhány alapkérdés fogalmazódott meg bennem, amiről az alábbi gondolatok kergették egymást:
· minden bizonnyal szükség lenne a személyes szavazói létszám arányos képviseletre – ebben a tekintetben nem gond, hogy egyik nemzetiség pár ezer fő, a másik százezres nagyságrendű, mert ha elfogadható a képviselői tört szavazat az országgyűlésben, akkor a nemzetiségi képviselő tört szavazattal rendelkezzen. Sarkosan ez azt jelentené, hogy a képviseltek vagy a szavazói lista teljes létszámát illetve az aktív szavazók számát kellene elosztani a képviselőre leadott szavazatokkal. A szavazási eredmények pedig 2-3 tizedes jegyig géppel könnyedén kiszámíthatók. A kislétszámú nemzetiségek így sok kérdésben számottevő súlyt nem jelentenének, viszont rájuk speciálisan értelmezhető ügyekben vétójogot, de legalábbis megfontolásra ajánlást, indítványozási lehetőséget stb kaphatnának.
· A határon túli magyarok a magyar nemzet részei. Jelen esetben az állampolgárság megadásával a „politikai nemzet” kerül kitágításra, mégpedig a Trianon előtti határokból kiindulva. Tehát a nem-magyar nemzetiségek körében a mai határon túlnyúló kapcsolatokat csak a régi határokig ismeri el magyar állampolgársággal. Ebben a képletben Európa az államhatáron átnyúló nemzetiségek összessége, nemzetiségi oldalról esetleges, legfeljebb történelmileg alátámasztottan evidens államhatárokkal szabdaltan. Tökéletes megoldás nincsen. Az aszimmetrikus autonómia elvének segítségül vételével és a történelmi múlthoz kapcsolódva egy „sajátos” magyar változat alakítható ki – tehát evidens, „természettől adott” megoldás, technika nem hivatkozható. Van tehát a történelmi múlt, továbbá a háborúkban a győztes jogán és erejével kialakított, a vesztesek által nem vétózhatott jelenlegi helyzet, amelyen némileg lehet módosítani, javítani a magyar állami törvénykezés által. Azaz ne tegyünk úgy, mintha az eszperantó parlamenti leckéből akarnánk eminensek lenni. Egyenként kell megválasztani, hogy
o Ami most távolodni látszik, az a többkamarás és a kamarák mellett a „felturbózott” bizottságokat működtető parlament rendszere. E komplex megoldásban a parlamenti képviselő nem a választóitól elszakított, pártfegyelemnek alávetett közszereplő, hanem a közérdek jogszabályi feltételeit kialakító, formáló parlamenthez kötött (tehát nem előjogok miatt a parlamenten belüli) döntés előkészítő folyamatok moderátora.
o A szentkorona intézménye kínálja a területi állam képviselőinek kamaráját (például a mai parlament) mellett egy a szentkorona tagok összességét megjelenítő második kamarát. Az identitását nyelvi és történelmi kultúrájában őrző-valló magyarság e felállásban a felsőház (potenciálisan a szentkorona alkotmányosságát elfogadók számára a Kárpát-medencei második kamara) szegmenseként jelenhet meg viszonylag jól körülhatárolhatóan, ha például a nemzetiség szerinti választás jellemezné a második kamarát az első kamara területi képviselő választásával szemben. A ma divatos civil-felső-ház, tehát a nem-párt szerveztek kamarája harmadik kamaraként adódik (vagy a második és harmadik kamara együtt képez kiterjedt második házat) – de szintén a szentkorona alkotmányosságát elfogadók számára.
o A vétójoggal, megkerülhetetlen döntéselőkészítési jogosultsággal, napirendre kérési joggal rendelkező, nem kizárólag országgyűlési képviselőkből, hanem szavazati vagy éppen vétójoggal is rendelkező külső tagokkal rendelkező parlamenti bizottságok akár egyetlen kamara működését is kiegészíthetik oly módon, hogy a parlament által betölthető funkciók ezen bizottságok által a kétkamarás parlamenthez volnának közelíthetők. Példaként hozható fel a meghivatkozott társadalmi kört ténylegesen lefedő és belső működésében a tagok és a hatóság által kontrolláltan és érdemben ténykedő szakmai képviseletek érdemi részvétele a „felturbózott” parlamenti bizottságokban.
· Amennyiben a képviselők felkészültsége továbbra sem lesz valamiképpen kritika vagy éppen előfeltételek tárgya, valamint a képviselők legitimitása nem a választóik bizalmára fog támaszkodni úgy a választásokon mint a választások közti időszakban --- akkor minden formula kiüresíthető. Amennyiben pedig a tényleges kapcsolat megerősödik a választó és képviselő között, akkor szinte minden megoldási alaphelyzetből kiindulva a fejlődés egy reális társadalmi önirányítás eszközévé teheti a parlamentet.
o A választói körzetnek valós politikai közösséggé kellene válnia. Csakúgy, mint a bizottságokban vagy éppen többedik kamarában a szakmai képviseleteket küldő szervezeteknek a maguk alapszabálya, funkciója mentén. Olyan fejlődés reményében lehet elképzelni a parlamenti működés javulását a nemzet, az ország érdekében, amely élő kapcsolatot tételez fel képviseltek (a képviseltek lehetőleg élő közösségei) és képviselő között.
· A monarchia kori jogszabályok a magyarországi jogszabályalkotás hihetetlenül bürokratikus korszaka. Az értelmetlenségig. Zétényi Zsolt könyvét olvasva a történelmi alkotmányról és néhány irodalmi és filmbeli emléket felidézve azt kell mondjam, a kontinens központi hatalma ellen nemcsak összefogott a nagyvilág, de belsőleg is nehezítették a dolgát ezek a szabályok. Például az ökumenizmus törvényi előírása a vegyes házasságokban a gyerekek neme szerinti szülő vallása utáni nevelésének előírása. Ettől a bürokratikus előírástól például önmagában a vallási kötődés lazulása várható. Nem a vallási viták felújulását látnám szívesen, de a mechanikus, a szülő és gyerek neme szerinti előírás inkább a vallási élet iránti közömbösséget ha nem értetlenséget sugallja, mint a régi törvények közt máig ható veretes minta voltát.
· A történelmi alkotmány nem ebből a mechanizált ökumenizmus törvényből ered például, hanem inkább arra ad példát, hogy mennyire vizsgálni kell alkotmányos gyökereink felé fordulásunkban, hogy megfelelnek-é az 1800-as évek második felében hozott monarchiakorabeli pld vallási törvények a tényleges alkotmányosságnak? Még talán egyéb szociális, esetleg nemzetiségi törvényeinkkel szemben is, sőt minden törvényi emlékünkkel szemben fel kell tenni a kérdést, mennyire vehető mintának, ha ma érdemben, életképesen alkotmányos viszonyokat segítő jogszabályokra törekszünk?
· Mintának vegyük a jobbágytelek méretét. Hány m2, hold vagy hektár volt egy jobbágytelek? Világosan meg kell különböztetni az eredeti, a még bővíthető művelt földek korát, amikor a jobbágy telek „pont akkora volt”, amelyen egy több nemzedékes család a gyerektelen, szegényebb családtagokkal együtt meg tudott élni az adózás után is elégségesen. Ez város mellett vagy forgalmas útnál lehetett kisebb, jó minőségű földön szintén kisebb (pld 20-30 ha), ellenben a világ háta mögött alig termő földön ennek sokszorosa is. Aki pedig maga irtotta ki az erdőt a családja számára, attól ebben a korai időben nem nagyon vették el a földet, hanem nemzedékek múlva is megkérdőjelezetlen volt, hogy jussuk van hozzá (mondhatnánk, hogy az aszimmetrikus autonómia teljesítmény elve szerint). A művelhető vagy művelésbe vehető földek mennyiségének csökkenésével és az árutermelés előre haladtával, amikor is már árutermelésre a közvetlen megélhetésen túli termelés is kifizetődött, a jobbágytelek mérete egészen más szempont szerint alakult, nem nagyon bővülhetett a telkek mennyisége, inkább az egyes telkek aprózódtak az öröklési szabályok szerint (aminek a megélhetési feltételekhez már kevés köze volt).
o Ha választani kell, akkor azt mondanám, hogy a magyar alkotmányos gondolkodás belső természete szerint az eredeti jobbágytelek korszakhoz köthető lényege szerint – tehát a megélhetést feltételeként számoltak a földdel is mint termelési tényezővel (bár a kifejezést akkor még nem használták). Az első szempont az élő emberi személy léte volt, és ezen belül ennek az élő emberi személynek a kvalitása, kiállása, elszántsága, önállósága, megbízhatósága stb. Nem csak a harctéren, hanem a jobbágytelek feletti rendelkezésben is.
o Manapság nekünk akkor a vonzó, az alternatívát, kiutat sejtető a történelmi alkotmányra tekinteni, ha a modern világ szabályait is úgy lehet rendezni, hogy az emberi személy létfeltételeinek biztosítása mind természeti mind társadalmi erőforrásokban az elsődleges szempont, és ezen belül, ennek alárendelve, ezt tovább finomítva vezérlő elv, hogy az egyes személyek kvalitása, kiállása, elszántsága, önállósága, megbízhatósága is érvényesülhessen stb. Úgy az egyéni, a családi élet feltételeiben, mint a gazdasági formációk működtetésében, a természeti és társadalmi erőforrásokhoz jutásban és azok gyümölcsöztetésében.
· Mintha nem lenne központi kérdés a modern gondolkodásban mindez, főleg nem az alkotmányos kérdésekben. Félve említem meg, hogy a szülők neme szerint besorolni a gyerekek vallásoktatását nagyon hasonló a salamoni ítélethez – Salamon nélkül. Hát még amikor a nem egyházakat is egyházaknak nevezik bősz, teológus végzettségű parlamenti „atyák-anyák”. Az olyan, mintha nem csak a két vetélkedő nő közötti megosztás kedvéért vágnák ketté a gyereket, hanem licitálnának arra vadidegenek előtt is, hogy hányfelé osszák szét.
üdvözlettel
Fáy Árpád
-------------------------------