vissza a főoldalra *

A történelmi alkotmány (Magyarország ősi alkotmánya) - Olvasó Napló dr Zétényi Zsolt kötetéről - FÁ

Kezdő tájolás - 2 - az alkotmányos hagyomány forrásai  - 2-ik fogalmazás

Zétényi Zsolt kötete minden bizonnyal a "hagyományos jogászi" megközelítést nyújtja, méghozzá napjainkban szinte kimerítően. Mint oázis a sivatagban. A szerző röpke 1200 oldalon elénk tárja a magyar alkotmányos emlékeket, nevezetesen azokat a törvényi helyeket, amelyekből a hagyomány szerint a magyar történelmi alkotmány értelmezhető. A kötet címe sem ígér kevesebbet, mint hogy "A" történelmi alkotmányt fogja közre adni.

Azonban meg kell említeni, hogy mégoly érintőleges olvasottsággal is, a Deák Ferenc és a második világháború közötti időszak alkotmány elméleti vitáit, gondolatait a kötet, talán választott műfaji sajátosságaiból következően is, nem hangsúlyozza, nem helyezi előtérbe. Pedig ez a korszak nagyot alkotott alkotmány elmélet terén. A Deák Ferenc köpönyegéből előbújt alkotmány elméleti írók a maguk területén alkottak akkorát (annyira világra szólót is), mint zenében Kodály vagy Bartók. Az őket követő történelmi megszakadást követően egy újabb kiegyezés szüksége merül fel számunkra, vagy talán már csak az utánunk következőknek. Nevezhetjük újabb kiegyezésnek is. De nevezhetjük magunkra találásnak is. Az alkotmányos létet, életvitelt, gondolkodásmódot, viselkedést kell életre galvanizálnunk az új körülmények közt. Halottainkat el kell temetnünk, be kell vallanunk egyáltalán magunknak és más veszteségeinket is tudomásul kell vegyük. De mindezen túlmenően alapvetően építkeznünk kell. Megújítani. Újra alkotni.

Szembe kell néznünk azzal, hogy alkotmányos létünk emlékeinek romjai vesznek körül minket. Mint a nagybeteg, aki évekig tartó kórházi ápolás után kíván újraéledni, újra járni tanulni. Újra önállóan, vastüdő nélkül lélegezni, vágyakat fogalmazni és követni. Ehhez kevés a veretes idézetek felmondása. Az újra éledést talán csak a következő nemzedékek fogják megvalósítani - ha lesznek, ha a sors megengedi nekik, ha képesek lesznek az elégséges küzdelemre.

De szűkítsük a kört az írásos emlékekre. Az Aranybulla minden évben frissen veretett pénzt emleget. Miféle múltat idéz fel ez a bekezdés? Képesek vagyunk egyáltalán értelmezni azt a pénzrendszert, amelyről ez a bekezdés szól? Hiszen egyetemi tanáraink zöme és hangadói azt a véleményt képviselik, hogy efféle ügyekbe a magyar egyetemistának bele gondolnia sem szabad. Nem itt dőlnek el a dolgok úgymond, hanem úgymond a tengeren is túl. Nemzeti közgazdászaink a legutóbbi időkig a tényleges pénzelméleti eszmefuttatásoktól jó távol tartották magukat - átengedve a terepet a katasztrófa-turizmus mintáit követő komolytalan katasztrófa újságírásnak, a bulvár-sajtónak. Miféle bekezdést tennénk egy mai Aranybullába mai pénzrendszeri követelésként, Képesek volnánk érdekeinket, pénzügyi létérdekeinket megfogalmazni? Mert 800 évvel ezelőtt képesek voltak rá a maguk korának színvonalán. És ma - mi?

Nézzük a tartalomjegyzéket. Első ránézésre a szemkápráztató a sok évszám. Szakembernek ismerős mezőny lehet. De olyannak, aki ennek révén próbál eligazodni a történelmi alkotmány emlékeiben, nem magától értetődő a lista. A könyv majdnem negyedénél, úgy a 250-ik oldalnál felvetődtek bennem kérdések. Milyen alapon sorolandók egyes törvények a történelmi alkotmány forrásai közé és milyen alapon nem? Az utóbbi évszázadok során rögzült listák vajon nekünk alkalmasak-e? Mire van szükségünk abból, amit ránk hagytak?

Nem szerepel a kötetben, ha jól látom Rákóczi kiáltványa, a "felhorgadtak a magyar nemzetnek régi sebei" formulával, sem pedig a szabadságharcot lezáró 1711-es béke pontjai. Rákóczit a maga korában nemzeti király szerepére szánták, ez volt a korabeli magyarság nagy álma. Az álom nem valósult meg, és egy alkotmányos források felsorolásban sem szerepel? De szerepel benne a nőági Habsburg örökösödésről szóló megállapodás, a Pragmatica Sanctio. Ezt a felosztást talán újra kell gondolni. Vagy volna valami alkotmány-elméleti, alkotmányos hagyománybéli megalapozható ellenérv? Talán a sikeres Habsburg politika felülír minden elképzelhető alkotmányos igazság-elvet?

Nem szerepel a kötetben az 1849-es trónfosztás, de szerepel benne természetesen a korszakos jelentőségű kiegyezés. Az 1849-es trónfosztásról én azt hallottam, hogy az oktrojált olmützi alkotmány-szöveget megismerve szavazták meg. Ennél tartósabb és aktuálisabb alkotmányossági kérdést, mint a birodalmi szabályozási törekvések és a magyar alkotmány viszonya, nehéz felvetni - a mai uniós prés, globalista nyomulás idején.

Meglehet felkészült alkotmánytörténészek másként látják, esetleg egészen más összefüggéseket fedeznek fel a trónfosztás utóbb sokat hibáztatott lépése mögött. Azonban egy mechanikusságig sarkítható feltételezés is van a hiányzó tételeket felhánytorgató kérdésem mögött. A magyar történelem alapvetően a közjogi küzdelem avagy a közjogi önértelmezés évezredes folyamatában érthető meg (amely önértelmezés időnként küzdelmekhez vezetett). Tehát szinte mechanikusan minden nagyobb szabadságküzdelmünk kiváltó oka, meghirdetése, majd a fegyveres harcot lezáró megállapodása adhja  a magyar történelem fontos pilléreinek hosszú sorát. A szabságharcokon túlmenően fontosak lehetnek olyan sarokpontok, egyezségek is, amelyek a fegyveres harc kirobbanása nélkül kerültek elfogadásra. A fegyveres harc ténye tehát önmagában nem előfeltétele az alkotmányos egyezség, vívmány születésének (mint ismereteink szerint az 1222-es Aranybulla esetében) - de a Rákóczi szabadságharc teljes hiányát nem értem (és bizonyára több más küzdelem egyezsége is kimaradt).

A hármaskönyv szerepel a források megemlítése között. De mintha szóba sem kerülhetett volna a hármaskönyben olvasható elemzés igazságról és jogról. Holott enélkül a szemléleti alapozás nélkül nem nagyon érthető meg, hogy miért lehetett utóbb majd fél évezreden át ez a munka  a magyar jogi gondolkodás sarokpontja. Elérkeztünk ismét a lényeges kérdéshez: a történelmi alkotmány számunkra abszolút, a valós élettől független távoli emlék, amit levett kalappal kell tisztelnünk, vagy létünk egyik kútforrása, aktuális életünk egyik lehetősége, vezérfonala lehet. 

Nem képzelem, hogy hatalmi döntések nélkül lehet formálni az alkotmányos lét folyamatát, illetve hogy helyt lehet állni sikeresen minden hatalmi döntés nélkül az alkotmányosságért, hiszen a hatalom alkotmányossága az egyik kulcskérdés . De a hatalom alkotmányossága sem képzelhető el az alkotmányosságot megélő, felelősen szabad állampolgárok, helyesebben a szentkorona szuverén tagjai nélkül.

Azaz számunkra az alkotmánytörténet egy fejlődési, alakulási ív, amelynek egyértelműen tetten érhető, megfogalmazható a belső logikája. E belső logikában a fokozatos változás, sőt fejlődés bizonyos alapértékek megtartásáért való küzdelem mellett nyer értelmet.

A kezdeti kevés szereplős államélet közvetlenül nem ültethető át mai körülményeink közé. A régi dicsőség puszta emlegetése ma csak elkábíthat, gyengíthet minket. A lényeg valahol a régi, a mainál sokkal kevesebb szereplős hatalmi struktúrával szemben megfogalmazott alkotmányossági elvárásoknak a mai hihetetlenül összetett hatalmi szerveződésekkel szembeni kellő megfogalmazása és - remélhetőleg - érvényesítése.

Személy szerint nem hiszek abban, hogy ha bármi áron királyt választanánk, akkor abból a magyarság újkori sikertörténete születne. De azt hiszem, hogy a Kocsis Istvántól hallott szavakkal az alkotmányosság lényegében a régi szent királyokkal szembeni bizalmi elvárások átvitele a szentkoronára - és ezzel áthozatala a magyar történelemben egészen a közelmúlt modern korig. A királyság tehát nem a király személyét jelentette a magyarság számára például a Habsburg időkben, hanem hanem a szentkoronába kódolt bizalmi elveket, hatalmi erkölcsöt, világlátást. Eredetében keresztény és királyi. De hogy meddig, mivé formálhatjuk a hagyományát, az emlékét, a bennünk élő mégoly halvány reflexeit, az minket fog minősíteni. Megfogalmazni egy olyan államélet, állam-szervezés elveit és alapvető megállapodásait, amelyek a régi bizalmi elveket teszik a jelenben és reményeink szerint a jövőben is élhetővé, a modern kor szervezeti káoszában is reális rendező elvvé. Igazság, erkölcs, hit és hatékonyság, realizmus, aktivitás.

A régi kor hatalmi bizalmi elvei személyek között voltak értelmezhetőek. Személyekként kezelték a hatalom gyakorlást maguk felett elfogadókat és a hatalmat gyakorlókat egyaránt. Ezt az elvet örökítette tovább a szentkorona a középkori bürokrácia megerősödésének idején egészen az 1944-es évig. Elvesztette aktualitását az emberi dimenzió érvényesítése a machanizált lelketlen szervezeti erőkkel szemben? Ma egyre inkább éppen ennek az emberi értékeket érvényesíteni képes alkotmányos szemléletnek a szükségét érzékeljük egy fölénk tornyosuló mechanizált birodalmi szemlélettel szemben. Ezt megérteni korunk emberének nehéz megérteni, tisztán érzékelni, nemhogy a társadalom tagjaként kezelni tudni. Holott az ÉLET, a társadalmilag felelős szabad élet azzal kezdődik, hogy világosan különbséget tudunk tenni élő alany és élettelen eszköz között.

A szentkorona a magyar hagyományban a nemzeti lét kifejeződése. A szentkoronát élő személynek tekintették. Ami logikus azáltal, hogy az élő nemzeti közösség kifejezőjének tekintették. Más oldalról közelítve a nemzet is egy élő személyiségként értelmezhető. Egyszeri, megismételhetetlen, értelemmel és döntési képességgel rendelkező élő emberi közösség - a szentkorona, ami tulajdonképpen a nemzeti közösség kifejezője.

Az alkotmányos emlékek évszámai, a történelmi szereplők nevei és egyéb adatok mögött tehát egy gondolkodásmódot jelent számunkra a történelmi alkotmány, általánosságban az alkotmányosság. Amely gondolkodásmód érvényesítéséért ha kellett küzdöttek eleink, akár szabadságharcot is vívtak. És nem egyszerűen megmaradtak a biológiailag élők (vegetálók) világában, hanem embernek, azaz önbecsülésük szerint magyarnak tudtak megmaradni a történelem viharaiban. Hogy ez nem csak múltunkat, hanem jövőnket is jelentheti, az sokban rajtunk múlik. Például az alkotmányosságról szólva, ne régies kifejezésekre gondoljunk csupán. Az alkotmányosság vágya, reménye hitet is követel tőlünk, az nincsen számunkra automatikusan biztosítva. Azért küzdelmet kell vállalnunk. A tőlünk telhető legtöbbet. És ha az kevés, akkor esetleg segít az isteni kegyelem is. A küzdelem egyik formája, hogy korunk minden gondolkodási vívmányával fáradozunk e hagyomány, e létezési forma megértésére, vállalására, működtetésére.

Tehát azt hiszem, hogy az alkotmányos hagyomány forrásainak köre tágabb, mint amit a kötet elénk tár. Amit a kötet felmutat, az egyfajta nagymúltú megközelítés - amely elhagyhatatlan, de nem elégséges számunkra.

Az angol alkotmányos hagyományt olvasmányaim alapján egy lassan feltöltődő folyómederhez lehet hasonlítani, amelyben évszázadokra visszamenőleg mint évgyűrűket lehet azonosítani a meder talajában egyes rétegeket - amelyek az időjárás függvényében különböznek egymástól (pl sok vagy kevés eső idején más volt a hordalék). A magyar alkotmányos hagyomány ezzel szemben inkább egy kristályrácsra emlékeztet. Legalábbis ami a fogalmi szerkezetét illeti (szentkorona tan vagy szentkorona alkotmányos ismeretek néven összegezve). A kristályrács viszont, ha megismerem a rácsok egy részét, a továbbiakban már kikövetkeztethető. Ez olyan kreativitást tesz lehetővé az alapelvek elhagyása nélkül, amely joggal alapja lehet a magyar alkotmányosság feltámasztásának, újra építésének. Kerülve a hamisítást, az élet ízét keresve - mire lehetünk képesek?


 

 Vissza az oldal tetejére