vissza a főoldalra *   

Mondhatja-e azt a gép, hogy én vagyok?

(Az én a digitális világban)

 --<<olvasva az alábbi írást a saját szemléletmódommal tehető kiemelések, észrevételek -FÁ>>--

A nyugati civilizáció három tényezőnek köszönheti sikereit:

• a szekularizációnak (állam és vallás szétválásának),
• a racionális gondolkodásnak (mely megteremtette a modern tudományokat) és
• az individualizációnak, az egyén előtérbe állításának (mely a krisztusi gondolat következménye).

Az ázsiai civilizációkra történelmileg ezek egyike sem jellemző. Mai felzárkózásuk, sikereik nagyrészt annak függvényei, hogy mennyire teszik magukévá e három elvet. --<<azt hiszem, ez tökéletes látlelet. Kiegészíteném azzal, hogy megszerezvén a mai technikát, azt még egy ideig görgetni, használni, netán fejleszteni nélkülünk (ezen három érték nélkül) is tudnák, de zsákutcába vinnék, és megismételhetnék az indiai eposzokban olvasható háborúkat (nem ismerem ezeket az eposzokat, nem tudom, erkölcsileg elemezték-e őket például a szekularizáció, racionális gondolkodás, individualizáció szempontjából). -FÁ>>--

A hinduk szerint csak a Legfelső Létező, Brahman mondhatja azt, hogy én vagyok. --<<A Krisztusi gondolatban nincs kétely, de történelmileg Platón idea és árnyékvilág különbségtétele már ide tartozik, főleg következményeiben. Arisztotelesz már nyelvtani kategóriákként különbözteti meg a szubssztanciát és akcidenst (a közvetlenül megtapasztalhatatlan lényegit és megtapasztalható, de lényegről közvetlenül semmit sem mondó járulékost). A krisztusi tanok egy akkor már 300 éve hellenisztikus országban keletkeztek, lettek megfogalmazva, ami legalábbis a megfogalmazásra mindenképpen hatással voltak. Majd következett a latin korszak a római birodalomban, ahol az egyént, az ént szinte tagadták, ha jól tudom, ami ellen kereszténység lépett fel, legnagyobb sikerrel és látványosan a rabszolgák körében. De a görögök adták azt a közeget, ahol az idea önállóságát nem kellett újonnan bevezetni a gondolkodásba. Párszáz év, és Boethius Filozófia vigasztalása című siralomházi búcsúlevele születik meg, amelynek elemzésében mutatják ki először a filozófia számára egyértelmű általános „személy” fogalmat (magában való, megismételhetetlen, értelmes, szabad akaratú). Én hozzá tenném még, hogy érzelmes valamint hogy hite van. Boethius személy fogalmát alapul véve visszamenőleg válik érthetőbbé, hogy mit teremtett Isten porból és mit a saját képére. Nyilván nem a tíz ujjunkat teremtette saját hasonlatosságára, hanem a lelkünket – de inkább úgy fogalmaznék, hogy mint személyt. Van az isteni személy és vannak az emberek mint személyek. A kettőt meg lehet különböztetni sokféleképpen, de „idea” jellegükben, egyértelműen, sőt explicit módon idea jellegükben az emberi gondolkodás számára hasonlatos fogalmak, hasonlatos fogalom típusba tartoznak. És mert a hinduk szerint csak Brahman mondhatja, hogy „én” vagyok, ezért nem lehet a nem-keresztény kultúrákban a „személy” fogalomnak megfelelő szót, kifejezést találni – hanem csak félre fordítani ismert, befolyásos stb emberre. -FÁ>>--

Univerzális énünk nem perszonalizálódik, nem individualizálódik, változatlan, mindenkiben azonos és halhatatlan. Anélkül van bennünk, hogy elszakadna az egésztől, részekre oszlana. (A kereszténység szentlélek-fogalmához hasonlatosan.) --<<Ez a megállapítás az írás további részében mint alapvető megállapítás kerül figyelembe vételre. Szerintem azonban összecsúszik két fogalom. Az univerzális én képzete (ha jól tudom Hegel is effélével dolgozott) és az egyes személyeket általánosságban megnevező személy fogalma. Az európai filozófiát végig kíséri az élet titkának megfejtése, de legalábbis megközelítése. Ebben a törekvésben fogalmazódtak meg olyanok, mint világszellem valamint monászok. Koronként visszatérően, mint valami megoldatlan feladat. Ezekkel nem akarok vitatkozni, ilyen szellemben született a Föld mint élő struktúra ide valamint a világegyetem mint élő létező is. Azonban az európai kultúra létét és a kereszténységet egy ha úgy tetszik közbülső személy fogalom jellemzi, amit a Boethius siralomházi levéltől eredeztetnek a foilozófiában, és ami a kereszténységnek megfelel. Minden ember test és lélek. A sebészorvos a lelket nem fogja tudni behatárolni fizikailag. A lélek egy olyan fogalom, amivel az ember bizonyos megnyilvánulásait jellemezzük. A személy fogalma másként definiálódik bizonyára részben átfedi a lélek fogalmát. A személy általános fogalma jelzi, hogy minden ember személyisége egyedi, megismételhetetlen, ahhoz hozzá tartozik értelme – és szabad akarata. Ez utóbbiból, ha komolyan vesszük sokminden következik. Például, hogy oksági láncot tud megállítani, módosítani, indítani. Nem akármilyet, nem mindenható az ember, de kétségtelenül bele tud nyúlni az oksági láncolatba. Ez az emberi döntés következménye. Mindenféle irányban tovább lehet görgetni a gondolatot, de ami az európai keresztény kultúrát meghatározza a személy (az én) vonatkozásában, az ez, minden ember személy a szónak általános értelmében, potencialitásában. Hogy ebből az élete során mi tud kibontakozni, kiteljesedni nemcsak a gének előírt lehetőségei értelmében, hanem az alkotás, a sosemvolt dolgok értelmében is, az már az egyes élő személyiségek, a megvalósult ének, a megélt személyiségek kérdése. -FÁ>>--

Individuális vagy személyes énünk ezzel szemben halandó  --<<mondat közepén jegyzem meg, mert a mondat a továbbiakban másfelé visz, hogy az ideák halhatatlansága és az árnyékvilág mulandósága (mint az ideák tökéletességének és az árnyékvilág tökéletlenségének kettőse) egy kiinduló megállapításnak tekinthető a görög filozófiában, ami Arisztotelesznél már nyelvtani kategóriákat különít el: a változásban változatlan szubsztanciát, lényeget és a változásban változható akcidenst. Ez még nem jelenti azt, hogy nem lehet a lelkünk halhatatlan, de azt igen, hogy a görög eredet inkább arról szól, hogy az árnyékvilág akcidens ismérvei a halál, az ideák és az árnyékvilág közti megkülönböztetés logikájából köbvetkezően, és ezért marad a halhatatlanság az ideákra értelmezhető. Ez (az ideák halhatatlansága és az árnyékvilág mulandósága) tehát a megismerő, gondolkodó elme fogalmi eszköztárának elrendeződéséből, sémájából is következik az európai kultúrában. Egyszer azt hallottam egy idős embertől, hogy Heisenberg határozatlansági definíciója eredendően nem fizikai jelenségekre fogalmazódott, megvolt a logikai váz már a skolasztikában is (Heisenbergék csupán levették a polcról). De a jelen eszmefuttatás azt sugallja, hogy a bizonytalansági reláció mint fogalmi konstrukció eredete legalább Arisztotelesznél jól látható. Éppen a szubsztancia és akcidens furcsa egymásra utaltsága és különbözősége vidékén. Vannak gondolkodási feladatok, amiket nem lehet mechanizálni, sem ötleteléssel, sem méréssel pótolni. Várkonyi Hildebrand Az indukció filozófiája c. tanulmányában olvasható, hogy már Arisztotelesznél megtalálható a különbségtevés a spontán absztrakció és a logikailag szabatosan felépített gondolkodás között. És hangsúlyozza, hogy a spontán absztrakció emberi képesség, ami nem mechanizálható, nem helyettesíthető, nem szorítható ki, az emberi lény lényegéhez tartozik. De mellette, a spontán absztrakció egyes fázisainak megfeleltethetően van értelme a logikailag szabatos gondolatoknak az emberek egymásközti érintkezését segítve (ami a spontán, mindenkinél egyéni tehát egymáshoz képest egészen különböző absztrakció mentén nem volna lehetséges). Azaz a bizonytalansági reláció elsősorban fogalmi eszközrendszerünkből következik, de jól alkalmazható mérési problémák megfogalmazásában is. Azonban a forrásvidéket ne feledjük, mert különben olyan lényegi következetésekre juthatunk, amelyet ez a logikai konstrukció önmagában nem alapoz meg.  -FÁ>>-- és különféle részekből áll, egy állandó változásnak kitett, esetlegesen összeálló kompozitum. Halálunkkor ugyanúgy elemeire bomlik, mint fizikai porhüvelyünk. (Ezek az elemek aztán más élőlények lelkében jelennek meg újra. Ezt nevezi a hinduizmus lélekvándorlásnak, szemben annak téves európai interpretálásával; a lélek nem „egy az egyben” költözik át egy másik élőlénybe.) Ha meg tudunk szabadulni személyiségünktől, lemondani mindarról, amik vagyunk, még életünkben azonosulunk istennel, halhatatlanná válunk. (A hinduizmus és a buddhizmus között ebben nagy a hasonlóság).[1] Márai visszaemlékezéseiben többször is hangsúlyozza a személyiség fontosságát a nyugati civilizációban, és – mint írja – nem szeretné, ha lelke feloldódna a Nirvánában, a nagy semmiben. A kereszténység kevesebbel is beéri, az üdvözüléshez bűneinkről is elég lemondani. Mi ragaszkodunk személyiségünkhöz, énünket még a túlvilágra is átvisszük, evilági egyéniségünkben élünk tovább. --<<ez már ezoterikus gondolatfűzés, én a személy (és a személyiség) európai fogalmához próbáltam hozzászólni. -FÁ>>--

A kvantummechanika nem csak az anyagi részecskéket, a szubjektumot is új megvilágításba helyezte. Az új tudományág sokat emlegetett csodái során kiderült, hogy a szubatomi részecskék helyzete és impulzusa nem független a megfigyelő személyétől. Ahogy Heisenberg mondta, kvantumszinten az objektum és szubjektum szétválaszthatatlanul összekapcsolódik.[2] A filozófia már korábban is állított hasonlókat. Berkeley úgy vélte, hogy csak az én létezik, a külvilág annak része, abban tárul fel. Jóval később Schrödinger ezt már sokkal elfogadhatóbban fogalmazta meg: az a legnagyobb probléma, hogy nem tudunk egy olyan világképet felvázolni, amiben az elménk ne lenne benne, illetve amit ne az állítana elő – így tehát a kettő nem választható el egymástól és nem állítható szembe egymással. --<<közös kultúrkörben Arisztotelesszel, aki ugyanezt állította, meg közös kultúrkörben a skolasztikusokkal -FÁ>>--

Az informatikát támogató mai filozófiák már inkább a szubjektum visszaszorítására, feldarabolására törekszenek és a gépi kreatúrákat is szubjektív tulajdonságokkal akarják ellátni. Gotthard Günthert a kíberfilozófia megalapítójának tekintik.[3] Szerinte a szubjektumot túl sok olyan tulajdonsággal ruháztuk fel, ami nem csak őt, az élő gondolkodót jellemzi. A kognitív tulajdonságok (megismerés, tanulás, gondolkodás), az analitikus képességek a számítógépek sajátjai is, ezekben le is körözik az embert.  --<<ez sem példanélküli. Például a kétkarú emelő már az őskorban túl tudott tenni a közvetlen emberi erőkifejtésen. -FÁ>>-- A nagy probléma az érzések, érzelmek, a képzelet és az öntudat. David Gelertner, neves amerikai kompjútertudós találó megállapítása szerint (amit már idéztem ebben a rovatban) nincs narancslé narancs nélkül. Azaz, a test nélkülözhetetlen az érzelmi-tudati funkciók meglétéhez.[4]  --<<ez az eredeti keresztény, de különösen katolikus, azon belül skolasztikus vélemény, ha jól tudom (tehát európai kultúrköri gondolkodásra jellemző) -FÁ>>-- Douglas Hofstadter, a számítástechnika másik nagy amerikai tudósa az intelligenciát úgy határozza meg, hogy annak részei az utóbb említett tulajdonságok is.[5]  --<<megint egy újrafelfedezés, szerintem tartalmi elemzéssel a keresztény vélemény az, hogy a hit intelligenciája bele tartozik az intelligencia általános fogalmába -FÁ>>-- Ennélfogva szerinte a mesterséges intelligencia kifejezés téves, csupán okos számítógépekről beszélhetünk. De van egy új fejlemény, ami előrelépést jelenthet. A biorobotika biológiai hardverrel látja el a robotokat. Ezek az eszközök már éreznek vágyat, éhséget, szomjúságot, dühöt. Ez még nem öntudat, de már afelé haladunk.[6] --<<de az emberi intelligenciát vagy az emberi személy mivoltot nem érinti. Csupán a háziasítás fogalma fog bővülni a kutyák, lovak után, talán a bélbaktérium flórát is bele értve.-FÁ>>--

Miközben Ray Kurzweil, a mesterséges intelligencia pápája szingularitásról, emberi és gépi intelligencia két-három évtizeden belüli összeolvadásáról beszél, Günther éles ontológiai, azaz lételméleti különbséget tesz az evolúció szülöttei és az ember által feltételezetten, majdan a jövőben létrehozott élet, tudat és öntudat között. Azt a mondatát olvasva, hogy „a lélek metafizikus fogalma nem egyeztethető össze az automata elméletével” megnyugvással tölt el; mégsem akarja összemosni az emberi szubjektumot a gépivel (ha egyáltalán az lehetséges). Majd hozzáteszi: „Azt feltételezni, hogy egy automata, amely képes lesz velünk azonos szinten logikai problémák megoldására, egyúttal elmerül az abszolút szubjektum misztériumába is, abszurd, ha ugyan nem blaszfémia.”

Ugyanakkor Günther sutba vágja az arisztotelészi kétértékű (vagy-vagy) logikán alapuló ontológiai rendszert, a két és félezer éves nyugati bölcseletet és tudományt, melynek magva az objektív és szubjektív megkülönböztetése. --<<ez a sommás egybemosás többféle szempont között nem magától értetődő, ezek nem fedik egymást (kétértékű logika, ontológiai rendszer, nyugati bölcselet, objektív és szubjektív megkülönböztetése), hanem egy érdeklődésében e kérdésektől elfordult újkori, magát gyakorlatorientáltnak tekintő filozófálás felületessége. -FÁ>>--  Hatalmas logikai apparátussal igyekszik bizonyítani, hogy e megkülönböztetés téves, az általában vett szubjektum további elemekre hasítható.  --<<de a szubjektum egysége, személy volta az alapja a jogainak, felelősségének – ha ezt megkérdőjelezzük, akkor elindulunk a zombivá válás vagy zombivá tevés útján, ami a ne ölj parancsába ütközik. -FÁ>>-- Valójában demisztifikálja, deszakralizálja a szubjektív fogalmát; széttrancsírozza, részekre bontja. Az egyéni szubjektum mellett bevezeti az általános szubjektív fogalmát, mely „ontológiailag fel van osztva a szubjektum-centrumok [egyének] sokasága között”. Tehát eredetüket tekintve ő nem mossa össze az emberi és a gépi intelligenciát, de el akarja fogadtatni, hogy az utóbbit is tekintsük szubjektumnak. Logikai rendszerében megjelenik a talán, az is-is. --<<és ezzel közel kerül a modern pozitivista filozófiához, amely még szintén ölésnek tekinti a személyi lét megszüntetését, de hogy ez alól felmentést kapjon, annak megítélését, hogy ki tekinthető személynek, politikai fórumokra kívánja bízni (nem személy a magzat, tehát nem ölés az abortusz, hasonlóan jár el az euthanázia ügyében, és hasonlóan jártak el a szovjetek volt polgári réteggel, Bernard Show az angliai szegényekkel, a belga király a kongói bennszülöttekkel és Pol Poték a szemüvegesekkel). A kísértés a könnyű megoldásokra adott. A feladat, elkerülni a legteljesebb eróziót gondolkodásunkban. -FÁ>>--

Elhűlve bámulom, ahogy unokám a Wii nevezetű kompjúteres játékot játssza. A játék „nyíltvégű”, minden „húzásnál”, mozdulatnál új fordulatot vesz és máshogy végződik. Felszólít, hogy válasszak: mi akarsz lenni? Ez nem olyan, mint a régimódi társasjáték, ahol piros, kék, vagy zöld bábut választottak. Lehetek gyerek, felnőtt, kopasz nagyapa. A kompjúteres játékok lehetőséget adnak arra, hogy tetszés szerinti tulajdonságokkal rendelkező „ént” állítsak ki magam helyett. A facebookon 60 féle avatár közül választhatok, ennyi féle személyiség mögé bújhatok. Egy EU által finanszírozott tudományos programnak az a témája, hogy hogyan vihetjük át személyiségünket egy avatárba. – Nem lesz ebből baj? – kérdi önkéntelenül is az ember.  --<<dehogynem. A probléma nem is előzmény nélkül való, gondoljunk például a képrombolókra Bizáncban, a mohamedán emberábrázolási tilalmakra, a református templomok fehér falaira és még sok példa hozható. -FÁ>>-- Van, aki gondtalanul legyint: eddig az internettől féltettük a gyerekeket, korábban a tévétől, a filmektől, még korábban a regényektől. Sőt, Platon már az írást is kárhoztatta, amiért az „legyengíti a gondolkodásunkat”és” nem alkalmas a bölcsesség továbbadására”. --<<és igaza volt bizonyos értelemben, mert a személytelen írás óhatatlanul leegyszerűsít és eltávolítja az írást készítőt az olvasótól. Tehát a közvetlen személyes empátiára, megérzéses megértésre (a spontán absztrakcióban bekövetkezhető misztikus rezonanciára több ember között) az írás esetében annál kevésbé számíthatunk, minél inkább a formális logika eszközeit használjuk. Mert egy jó vers mégiscsak valahol a két véglet között van. -FÁ>>--

Mindegyik médium hat a személyiségre, kisebb-nagyobb változásokat okoz benne. De itt jóval többről van szó. Az elképzelt személyhez hozzájön az elképzelt (szinte az igazival összetéveszthető) valóság, a virtual reality. Az idén már lehet kapni a VR-szemüvegeket, ezek által a legkülönfélébb belülről nézhetem az emberi test, a vérkeringés működését.[7] Ezek egyformán lehetnek a pszichoterápia vagy a tudat manipulációjának eszközei.  --<<akárcsak a gyerekkori vagy felnőttkori pofonok, a gúnyolódás, a visszautasított szerelem stb. -FÁ>>-- Én-tudatunk aszerint változhat, hogy mennyire azonosulunk avatárunkkal.  --<<mint bármely példaképről alkotott leírással -FÁ>>-- Thomas Metzinger német filozófus szerint a VR-ban való elmélyülés „deperszonalizációs” zavarokat okozhat; olyan érzést, hogy nem a tulajdon testünk a valódi, hogy mi maguk is automaták vagyunk, vagy pedig mindezt álmodjuk.[8]  --<<ez minden bizonnyal így van, és még alkohol rabjává sem kell válnia. -FÁ>>-- Azt az érzést kelti, hogy van egy testünk, melyet birtokolunk és irányítunk. Végül is e technika megváltoztatja viszonyulásunkat saját magunkhoz. Mert nem az vagyok, aki, hanem aki szeretnék lenni.  --<<a keresztény vallási tételek lényege a norma adás a hit révén. A hit ugyanis a hétköznapi félreértéssel szemben nem a bizonytalanság áthidalása vallási értelemben, hanem egy eltökélt normakövetés, amelyet nem kis részben kinek-kinek magának kell megformálnia és követnie lelkiismeretétől vezérelve. -FÁ>>-- Mivel agyunk folyamatosan igényli a megnyugtató visszaigazolásokat arról, hogy létezünk és jól vagyunk, körülöttünk „minden OK” – ezek már Karl Friston brit tudós fejtegetései, aki szerint az élet és az öntudat nem más, mint önbeteljesítő prófécia – , ezek a VR-technikák pont kapóra jönnek, kielégíthetjük velük agyunk önmegerősítő, önigazoló igényeit.  --<<egy magas erkölcsiségű hit, vallásosság helyett eléggé lehangoló lehetőség. De a népmesék sem mások, mint a gyerek nevelése arra, hogy ő lehessen a legkisebb királyfi, hogy a legkisebb királyfi módján küzdjön, tisztességét fel nem adva …. -FÁ>>-- (Ez ahhoz hasonlatos, ahogy a mániákus twitterezők és fészbukozók „posztolnak”, életük minden tapasztalatáról és pillanatáról nyomot akarnak hagyni.)  --<<a gond az, hogy a vallások remélhető belső kontrollja nélkül szórakoznak a játék készítők gyermekek lelkével, felnőttekével, a függő vásárlóvá deformáltak lelkével. -FÁ>>-- A helyzetet bonyolítja, hogy a valóság digitális eszközök nélkül is virtuális, hiszen ugyanazt mindenki másképpen látja, agyunk egy sajátos, ránk jellemző leképzését adja a valóságnak.

A témának etikai vonzatai is vannak. El kell-e ismerni az emberek jogát ahhoz, hogy saját avatárjuk legyen? Életben maradhat-e avatárunk halálunk után?  --<<Egy önarckép miért ne maradhatna fent a festő halála után? -FÁ>>-- Segít-e az életben maradt avatár feldolgozni a gyászt a hátramaradottaknak? És számba kell venni a fiatalok avatár-függőségének szociálpszichológiai költségeit is. És mindez párosul a gépi intelligenciával, melynek szintén személyiséget tulajdonítunk.  --<<amíg vicc, hogy a róka azon töpreng, miként kedveskedjen a kacsának, vagy kis barátjának a gyerekek közt, addig ezek megható mesék, akár Vuk története. De amikor már vallás meg önkép pótlékokká válnak, a lelkiismeretre való képesség, az értelme és a felelős döntési szabadság helyett valónak tűnnek, akkor ugyanolyan narkotikumok, mint a kémiai vagy hagyományos kábítószerek. -FÁ>>-- Miközben az én fogalmát kiterjesztjük a gépre, saját énünket elgépiesítjük.

A Spiegel 2016/19. számában Thomas Metzingerrel készült interjú így fejeződik be: a legfontosabb kérdés az, hogy melyik tudatállapotomban, milyen énként szeretnék meghalni. De számít ez egyáltalán? Végül is csak bizony, por és homu vogymuk. --<<akcidensként tekintve, de szubsztanciálisan személyek és mint személyek Isten hasonlatosságára (azzal a különbséggel, hogy ő teremt, mi pedig alkotunk ha minden jól megy – a teremtés is meg az alkotás is kívül esik az oksági lánc mechanikus meghatározottságán, de az egyik az egész világ oksági rendjét indítja, a másik pedig például egy ebéd menüjét összeállítva). -FÁ>>--

Kiss Károly

közgazdász és társadalomkutató

(Megjelent a Magyar Nemzet 2016. november 12-i számában, kissé rövidebben, források és illusztrációk nélkül)

 --<<Talán úgy tetszik, mintha minden mondatba bele akartam volna kötni – pedig régóta olvastam ilyen élvezetes problémafelvetést. -FÁ>>--

Források:

Buji Ferenc: Az emberré vált ember. „Igen” Katolikus Kulturális Egyesület, 1999.

Günther, Gotthard: Cyberphylosophy. BCL-reports. 2004, web.

Heisenberg, Werner: A rész és az egész. Gondolat, 1975.

Kiss Károly: Apokalipszis 2.0. [a mesterséges intelligenciáról] http://kisskaroly.x3.hu/publicisztika/apokalipszis_2_web.pdf

Kurzweil, Ray: A szingularitás küszöbén. Ad Astra 2013, web.

Metzinger, Thomas: Wer, ich? Spiegel Gespräch. Der Spiegel 19/2016.

The Economist October 15th 2016. Insanely virtual.

melléklet

Életlen (fuzzy) logika

Tobbértékű logika: diszkrét értékek (ún. élek)

Végállapota: megszámlálhatatlan végtelen értékű logika à

Fuzzy logika: infinitezimális változás, folytonosság

o A fuzzy logika is a 0 és az 1 közé helyezi el az igazságértékeket, de nem látja el azokat határozott értékkel - meghagyja bizonytalannak, homályosnak.

o Az értéknk átmenete folyamatos és észrevétlen.

o A fuzzy logika nem tagadja a bivalenciát - csupán a multivalencio ritka szélső értékének tekinti.

o Felismerése szintén nem új keletű:

PL; Többértékű logika -1₅

•    A „legigazabb" = 0(!)

•    A „leghamisabb" = 1(!)

 

É	0	1	2	3	4	~
0	0	1	2	3	4	4
1	0	0	1	2	3	3
2	0	0	0	1	2	2
3	0	0	0	0	1	1
4	0	0	0	0	0	0