vissza a főoldalra *

ALKOTMÁNYRÓL,
az alapgondolatok változatai, megfogalmazásuk viszonylagossága

Része az alkotmány a jognak vagy sem?

  1. Ha része, akkor tetszés szerint alakítható a jogi eljárások keretében (nemzetgyűlés, országgyűlés, egyéb)
  2. Ha nem része, akkor nem formálható jogi eljárásokban, semmilyen hatalmi erőtől hajtva sem,
    1. akkor a kérdés legfeljebb az lehet, hogy alkotmány tisztelők-e a törvények és a hatalom gyakorlás vagy sem.
  3. Ha része az alkotmány a jognak, de „nem illik” a hatalmi erőnek azt tetszése szerint formálgatnia,
    1. akkor a történelemben gyökerező elvek, szemléleti irányok (pld a szentkorona tan elméleti rendszere) igen kiszolgáltatottak az önkény történelmi realitásának (kevésbé kötött a történelemben több korszakon átívelően kiérlelődött emberséges elvek hagyományához).
  4. Hogy az alkotmány része-e a jognak vagy sem, az végül is a hatalmi önkény szemléleti korlátait veti fel:
    1. a hatalom önmérséklete a forrása az emberi jogoknak és ezzel együtt az alkotmányosságnak – vagy pedig
    2. az emberi jogok, az emberi szabadság és az alkotmányosság követelménye olyan örök elvárásokká emelkedtek a történelmi múltban a magyar és az európai gondolkodásban,

                                                               i.      hogy azok sérelmét legalábbis az alkotmányosság fogalmi körén kívülre száműzi, tehát diktátor hatalmi túlerővel sem mondhassa, hogy ő alkotmányos elven gyakorolja a hatalmat.

Érdekes példát vonultatott fel dr Zétényi Zsolt a két szemléletmód dolgában 2006 december 29-i írásában[1], miszerint ha az alkotmány a jog része, tehát ha nem más, mint a hatalomgyakorlás legfontosabb tételeit rögzítő törvények összessége[2].

Végig kell nézni az általa nagy gonddal válogatott felsorolást, hogy el lehessen dönteni, mit sorolt azon hagyományunkban, korábbi életünkben élve gyökeret vert törvények közé, amelyeket nem kívánatos bolygatni.

Kié a föld? Elvonható-e véglegesen a közösségtől?

Év végi előadásában, 2006 december 28-án a föld tulajdonának példáját hozta fel. Eszerint 1848 után az ősiség megszűntével már nem tekinthető a szentkorona tulajdonának a föld.[3] Ha az alkotmány a jogrendszer része, akkor a dr Zétényi Zsolt által említett, Szlavics Károly nevével fémjelezhető „nyílt parancs” lesz a mérvadó az idők végezetéig, függetlenül annak alkotmányos értékrendi minőségétől. Tehát az elvi igazságok rendelődnek alá az önkény akaratának. Más szóval ezen szemlélet szerint a nyers hatalmi erő mértéke számít kizárólag, és nem annak minősége, kultúráltsága, alkotmányos értékrendhez való viszonya? Nyersen szólva az élettel, az élet teljességével szemben az erózió, a lepusztulás válik az alkotmány feliratú gúnya lakójává?

Ezt az önkényt sokan és sokat mentegették, hogy meg kellett érteni a modern idők szavát, akármilyen köntösben is jutott el hozzánk. Elvileg így értelmezhető az 1920-as jogfolytonosság helyreállító törvény rendelkezése is a diktatúra idején született, de az életvitelhez szükséges szabályok fenntarthatóságáról – ha azokat megvizsgálták alkotmányos szempontból[4]. Csakhogy a föld egyéni birtoklásának és közösségi tulajdonlásának kérdését kellő elméleti alapossággal gyakorlatilag 1848 óta sohasem vizsgálták meg Magyarországon! Tehát ezt a kérdést a fontos törvények összességeként definiált, úgymond történelmi alkotmány erejével vonni ki az elemzés alól a további időkre is, akár „örökre” végzetes lépés lehet (nem beszélve arról, hogy éppen a magyar hagyományok egyik kulcs eleme az aranybulla kiegészítése az ősiséggel Nagy Lajos idejében.

Ennek az alkotmányt a „megbecsült” régi törvények összességeként értelmező szemléletnek az a legfőbb veszélye, hogy beszűkíti szellemi horizontunkat a társadalmi kérdésekről való gondolkodásban. Hiába hangsúlyozza dr Zétényi Zsolt, hogy „rugalmas és életképes a magyar történelmi alkotmány, ha álláspontjával éppen azt a fogalmi szerkezetét gyengíti, amely azt a bizonyos rugalmasságot lehetővé teszi (az alkotmányos elvek különállóságból adódó erejét a pillanatnyi hatalmi túlerővel szemben). A történelmi alkotmányt egyik legfontosabb „képességétől” fosztja meg összemossa a hatalmi tényeken alapuló törvényi megállapodás önkormányozó szerepét az erkölcsi alapok hatalom számára bevehetetlen egyértelműségével, követelményi, elvi norma jellegével.. Elveszi a hatalommal szembeni társadalmi gondolkodási kritika megingathatatlan elvi alapját. Elveszi a hivatkozás élét, hogy az igazság abszolút. Kiszolgáltatottá teszi az embert.

Lehet persze érvelni, hogy taktikailag a spontán-latens jogfolytonosság helyreállítódó folyamat a nyílt hatalmi ütközést nem igényli, tehát ha elég ügyesek vagyunk, akkor bíróság addig ítéli el például az azonosítatlan kék csoportok randalírozását, amíg a hatalom minden bírót el nem zavar. Csakhogy nem minden bíró ilyen karakán legény, hogy a betűk mögé automatikusan odavegye az erkölcsi tartalmat – a hatalmi elvárás ellenére is. Hát valljuk be, függönyt húz össze szellemi látóhatárunk előtt az alkotmánynak a jogrendszer részeként való értelmezése (írottá tétele).

Íratlanul is kötelező vagy írottan hamisítható

Ha ugyanis a kalandos úton változó jelentésű újkori kifejezést, hogy „alkotmány”, mert eddig is koronként másként értelmezett megnevezés volt, a magyar hagyomány lényegéhez illesztett értelemben akarjuk használni mint „íratlan történelmi alkotmányt”, akkor a legfontosabb és legmegbecsültebb írott törvények összességével való azonosítása legalábbis jogászi leegyszerűsítésnek tűnik. Csatát talán nyerhet a jogászi nyelven fogalmazott, és a hatalmi ingerültség erejét kerülni igyekvő gyakorlati megközelítés (latens-spontán jogfolytonosság helyreállítódási folyamat egyszeri kiemelt döntésben meg nem nyilvánuló éles fordulat nélkül, de elvesztheti a távlatos küzdelmet, a felelős emberi gondolkodás talapzatát társadalmi kérdésekben.

Alkotmány, amely a vallástól elkülönülten is kötelező erkölcsi követelményt támaszt a jogrendszerrel szemben

Ugyanezen a konferencián[5] a többi előadó kevesebbet törődött dr Zétényi Zsolt minden bizonnyal féltő óvatosságból eredő javaslataival, és ellenkező irányban szinte minden féket félre téve azonosította az alkotmányosságot sok évszázaddal ezelőtti, vagy még az évezredet is megelőző egyenesen őskori közjogi, sőt közvetlenül vallásos érzülettel – vagy inkább amire ma lehetőségünk van: utánérzési törekvéssel. Mert úgymond a szakralitás (spiritualitás) adhat erőt ellenállni a modern gonosznak.

A konferencián erőteljesen kidomborodott ellentét a két véglet között (talán lehet két végletes megfogalmazásról beszélni) elterelheti a figyelmet egy fontos lehetőségről. Eszerint

  1. a szentkorona tant azonosítva az alkotmány legfontosabb tételeivel kikerülhet az alkotmány a napipolitika folyamatos zsarnokságából, másrészt viszont
  2. a szentkorona tan közvetlenül értelmezve kizárólag közjogi tételek összessége, nem pedig vallási, sőt egyes felekezetek vallási értelmezésének függvénye.

A szentkorona tan tételeinek klasszikus szimbólum használata nem kétséges, hogy vallási eredetű. Nem kétséges, hogy az egyházak mint az erkölcsiség őrzői a mainál sokkal közvetlenebbül voltak érintettek fontos politikai, közjogi kérdésekben.

Azonban mára más korszakot élünk. Ma semelyik egyház nem képes az erkölcsiség klasszikus védőjeként fellépni világi hatalmi erők eltévelyedésével szemben. Van viszont egy lehetőség, miszerint magát a történelmi alkotmányt, annak elvi rendszerét, igazságait, a szentkorona tant tekintsük a közjogi erkölcsi alap meghivatkozható letéteményesének.[6]

Tehát azt hiszem, hogy józan, áttekinthető érvelését adtam annak, hogy engednünk kell az íratlan történelmi alkotmány eredeti hagyományának (amelynek igazságait nem lehetett átlépni sem nyílt sem burkolt parancsokkal), és meg kell különböztessük az írott törvényektől az alkotmányt (ha másként nem, magyar sajátosságként).

A fontos törvények és intézmények eszerint tehát az alkotmányosságot előmozdító fontos törvények és intézmények, mint az alkotmányosság garanciái, tárgyiasulásai. Későbbi időkben lehetnek ezek a törvények a mai alkotmányos érzületek, állapotok vizsgálható lenyomatai, tanúi, de sohasem léphetnek a helyébe. Ne mosolyogjunk azon a meghatározáson, miszerint az alkotmány a nemzet államalkotó akarata. A törvények pedig ezen akarat írásba foglalt kinyilvánítását, megvalósítási törekvését jelentik, de nem magát az akaratot.

A nemzet, a társadalmi közösség az alkotmányos akarat, kultúra, értékrend alanya. A hagyomány nem léphet a társadalom, mint alkotmányos alany helyébe, különösen nem az ilyen-olyan írásos emlékek formájában. Az emberi egyéni és közösségi szabadság eszményét vetné el az, aki a társadalom közvetlen alanyiságát eltakarná a betűk abszolutizálásával. Furcsa mód éppen az adta a magyar törvények, mint az alkotmányosság lenyomatának hitelességét hosszú évszádokon át, hogy igyekeztek sosem feledni az alkotmányos igazságok abszolút voltát, az igazságokra alapuló élet szabadságát.

Az írásos kultúrát mindig kísérte a jel és a jelzett valóság közötti különbségtétel nehézkessége, örök problémája. A betű az Isten parancsa, vagy a szívünkben kell a betűnek Isten parancsát jeleznie? Hasonló kétséggel állunk szembe.

A régi szóhasználatban az elvi alapokat talán nem mindig választották élesen külön az írott törvényektől és működő intézményektől. De az erkölcs védőintézménye, az egyház vissza szorulása, valamint az ezután elkövetkezett erkölcsi relativizmus szemlélete miatt hamissághoz vezetne, ha továbbra is maradnánk a feltételezésnél, hogy a tárgyi megvalósulás és az elvi alapok kapcsolatában vakon bízhatunk. Semmi garancia nincsen rá.

Tehát magunknak kell mélyebbre ásni, árnyaltabban és pontosabban fogalmaznunk. Erkölcs és törvények, erkölcs és intézmények kapcsolatát tüzetes elemzéssel kell kontrolláljuk. És ennek a kontrollnak a szervezeti garanciája esetünkben az íratlan alkotmány és az írott törvények megkülönböztetése, eltérő funkcióik megkülönböztetése, hatásláncban egymáshoz kapcsolása, de véletlenül sem összemosásuk (mint külön részeket összesítő, de minőségi különbséget nem jelentő keret-fogalom).

Az alkotmányos reform, krízis átalakulás hosszú periódusa

Az előzőeket ha végig gondoljuk, akkor az következik, hogy a magyar alkotmányos gondolkodás kritikus időszaka nem csak az elmúlt 62 év, hanem akár az elmúlt 158 év. S minden bizonnyal az a helyzet, hogy olyan problémák merülhetek fel másfél évszázad alatt, amelyek megnyugtató „szokásjogi”, értelmezési kezelését az elmúlt 62 év nemhogy enyhítette volna, hanem végletekig kiélezte.

Ha tehát csupán ünnepségek szónokainak akarunk muníciót adni, és kicsit megnehezíteni a politikusok dolgát, hogy bármit ha meg akarnak indokolni, akkor bolyonganiuk kell kicsit a történelmi alkotmány újmódi konszenzusos értelmezésében is (fontos törvények összessége), akkor nincsen probléma, ilyen tiszteletkörökhöz nem kell semmit sem foglalkozni az íratlan alkotmány és az írott jog különbözőségével, kapcsolatával.

Ha azonban tényleges probléma megoldáshoz keresünk eszközöket, józan támpontokat, ha a tényleges mozgásterét akarjuk kitágítani a társadalom-politikának, akkor az elveket és az aktuális hatalmi tényeket meg kell különböztessük. Ha gondolatainknak szilárd, világos alapot akarunk, akkor nem az számít, hogy a szentkorona tan és a törvények viszonyát hány évszázadig visszamenőleg tekintjük át, hibát hol találunk, hanem hogy lehetőségünk szerint munkálkodjunk annak javításán. De nem a ténylegesen volt törvények abszolút alkotmányosságának kritika alóli kiemelésével.

Az egyik legmeglepőbb eredménye az örök igazságok keresésének alkotmány ügyében, hogy az aktuális törvényekben elmosódott az alkotmányos gondolkodás néhány kulcsfogalma, mint például a személy (egyéni és közösségi személyek), a szabadság (jog és szabadság fogalmának különbözősége) stb. Ugyanúgy, mint a csak a közösséghez mint személyhez kapcsolható természeti és társadalmi erőforrások tulajdonának világos értékrendje. Például a fel nem oldható, mert a társadalmi létből (és nem valami egyéni gazdasági teljesítményből) következő „természetes monopóliumok” monopoljáradékának kérdése a Dr Zétényi Zsolt 2006 december 28-i előadásában említett Szlavics Károly1852-es nyílt parancsának ügye (ha ő nem jogtörténész volt, hanem a parancs kiadója), szóval ennek a nyílt parancsnak a léte vagy nem-léte, vagy az akárhány éven át tartó elfogadottsága semmit sem mond a közösségtől elvont föld-magántulajdon alkotmányos értékéről, erkölcsiségéről. A nyílt parancs sorsa egy történelmi eseményi érdekesség, annak tartalma pedig alkotmány-elméleti és alkotmány-erkölcsi, társadalmi erkölcsi kérdés. A törvénysértés jogot nem alapít a régi megfogalmazás szerint. Mai differenciáltabb szóhasználatunkkal az alkotmánysértő jogszabály nem írja át az alkotmányos erkölcsi alapigazságokat.[7]

Alkotmány és gazdasági rendszer

A jogtól független alkotmány lehet a gazdasági struktúra elemzésének a kiinduló pontja

  1. ha nem része a jognak az alkotmány,
  2. ha a jog nem illetékes a gazdasági rendszer összefüggéseiben,
  3. de a gazdaság feltétel-rendszerként alapvetően meghatározza életünket.

Tehát ha az emberi felelősséget keressük a társadalmi kérdésekben, akkor éppen a mai részekre szakadt társadalom-szemlélet divatos tételei adnak ki egy olyan mozaikot, amelynek közjogi záróköve a történeti alkotmány (és itt a következetlen szóhasználat miatt jutunk „közjogi” zárókő kifejezéshez a politikai vagy társadalmi építmény boltozatának záróköve helyett).

A jogban az alkotmányosság tételeinek „fogadó receptorai” a fontos, sarkalatos törvények vagy az alaptörvény. De mi képezheti a közgazdaságban az alkotmányosság tételeinek értelmezési felületét?

Sok megoldás kínálkozik. Lehetne történeti elemzéssel próbálkozni, gazdaságtörténeti és gazdaságelmélet történeti úton. Lehet a jelenkor gazdasági tényeiből kiindulni, mint sokan teszik szociológiai megállapításokra támaszkodva. És lehet például a gazdasági struktúra elméleti modelljével próbálkozni. Ma már közismert a mikro- és makroökonómiai sémák alapismereti rendszere. Próbáljunk meg néhány lépést tenni az úgynevezett többszektoros makroökonómiai modellel.

Előnye lehet ennek a próbálkozásnak, hogy a további közgazdasági alapismeretek jól csatlakoztathatók hozzá (kereslet-kínálati folyamatok, a pénzfolyamatok értelmezése stb).[8]

Módszertani megjegyzés: a tömörség és egyértelműség kedvéért itt ábrákat használok.

A modell bővíthetősége: kettő, három és négyszektoros modellek

A modell érdekes sajátossága: a háztartás a végső jövedelem tulajdonos

A modell lehetősége: a társadalmi közösség mint végső fogyasztó megjelenítése az állam mellett

A modellből nem következik ez a fajta továbbfejlesztési irány, de alkalmas rá. Minden reform törekvés javaslatait meg kellene fogalmazni makroökonómiai modellben is, hogy annak hatékonyságát, strukturális erejét és alkotmányosságát világosan lehessen elemezni. A makroökonómiai bemutatást elvégezheti a javaslat tevője ugyanúgy, mint annak kritikusai.

Nézzük a modellsémákat, amiknek használata nem elvi újdonságot jelent, hanem a lényegi kérdések tárgyalhatóságát segítő módszer: .....

 

 Lásd külön oldalon

 


 

[1]Lásd:  http://w3.naput.hu/ujmagyarorszag/index.php?option=com_content&task=view&id=31&Itemid=45

[2] idézet: „Azok a legjobb és legerősebb törvények, melyek már írásba foglalásuk előtt mintegy élve gyökeret vertek”

A nemzet és ország alapvető viszonyait rendező törvények, a sarkalatos törvények és az alaptörvények összessége. Köre történelmileg nem teljesen azonos, mert nem minden a maga korában alapvető jellegű törvény tartozik jelen megítélésünk szerint ebbe a körbe. Például a miniszteri felelősségről szóló 1848. évi III. törvénycikk 32. §-a a miniszteri felelősségről a jelenkornak is mutat példát és értelmezési hátteret, míg az 1867. évi XII: törvény a kiegyezésről nem bír az előbbihez hasonló tartalommal.

Széchenyi szerint ide sorolható törvények:

Vérszerződés, Arany Bulla, koronázási eskü, hitlevél, Pragmatica Sanctio, az 1790-91-es törvények, a vallásszabadságról szóló törvény, a nyelvről szóló törvények, az 1848. évi áprilisi törvények,

Széchenyi után ilyen az 1867. évi XII: törvény a kiegyezésről,

1920. évi I. törvénycikk

az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről;

1921. évi XLVII. törvénycikk IV. Károly Ő Felsége uralkodói jogainak és a Habsburg Ház trónörökösödésének megszüntetéséről;

1926. évi XXII. törvénycikk az országgyűlés felsőházáról;

1947. évi XVIII. törvénycikk a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában. – idézet vége.

[3] Dr Zétényi Zsolt 2006 december 28-i előadását követően hozzá írott levelemből vett részlettel: „Ez ügyben a lényegig kell nyúlni. Más kérdés, hogy az milyen évszámhoz köthető vagy köthető-e évszámhoz (mint például a föld ügyében az 1852-es nyílt parancs ügye, amely Szlavics Károlytól függetlenül rendezendő kérdés, mert ebben a tekintetben 1944 március 19-én sem volt teljes az alkotmányosság). Ez elméleti kérdés, de nem kerülhető meg. Nincs megfordíthatatlan elfajulás (ha az embert értelmes és szabad akarattal rendelkezőnek tekintjük). A tulajdon helyett a birtoklás is örökölhető jog. Nagy Lajos is meg tudta fordítani a föld sorsát, amikor kiegészítette az aranybullát. Alapvető jogfilozófiai elv, hogy a törvénysértés jogot nem alapít! És ha a gondolkodásunk elfajulásáig terjed a joggyakorlat és jogértelmezés, akkor ezeket a jogi, jogfilozófiai alapokat újra kell gondolni - létérdekből.” – Ha jól értettem, Szlavics Károly nem jogtörténész volt, hanem az ő nevéhez fűződött a nyílt parancs kiadása, FÁ

[4] 1920. évi I. törvénycikk az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről … 9. §

„Az úgynevezett népköztársaság és tanácsköztársaság szerveinek néptörvény, rendelet vagy más elnevezés alatt kibocsátott mindennemű rendelkezései érvénytelenek. Hasonlóképen érvénytelenek az úgynevezett nemzeti tanácsoknak és szerveiknek mindennemű rendelkezései és határozatai is.

Az Országos Törvénytárból az oda beiktatott úgynevezett néphatározat és néptörvények töröltetnek.

Felhatalmazza azonban a nemzetgyűlés a minisztériumot arra, hogy az úgynevezett népköztársaság szerveinek rendelkezéseit, amennyiben a jogrend és a jogbiztonság érdekében szükséges, az alkotmány keretében saját felelősségére ideiglenesen hatályban tarthassa, vagy helyettük új rendelkezéseket állapíthasson meg. Addig is, amíg a minisztérium ebben a tárgyban intézkedik, az úgynevezett népköztársaság szerveinek rendelkezései ideiglenesen alkalmazásban maradnak, amennyiben tartalmuknál fogva az alkotmánnyal, a fennálló törvényekkel és törvényerejű szokásjoggal nem ellenkeznek, vagy törvényes felhatalmazás körében keletkeztek és még megszüntetve nem lettek.

A minisztérium továbbá felhatalmaztatik, hogy a törvényhozás további rendelkezéséig rendelettel megtehesse azokat az intézkedéseket, amelyek az úgynevezett tanácsköztársaság szerveinek rendelkezéseivel létesített állapot megszüntetésére és a jogrend helyreállítására szükségesek.

Utasíttatik a minisztérium, hogy amennyiben a jelen §-ban említett rendelkezések tárgyában a törvényhozás további intézkedése szükséges, evégből mielőbb megfelelő törvényjavaslatokat terjesszen a nemzetgyűlés elé.”

[5] Magyarok Házában, Budapest, Semmelweis utca, 2006 december 27-28.

[6] S ha valakik ezt a maguk vallási meggyőződéséhez is illeszteni tudják, akkor az jó. Ha pedig mások nem tudják vallási meggyőződésükre támasztani, akkor e nélkül is meglehetnek.

[7] És itt be kell vallani, hogy zavarban vagyok. Mert dr Zétényi Zsoltot tisztelem, írásait, véleményét fontosnak tartom. Politikai vagy taktikai kérdésekben sok mindent bizonyára nem látok, nem is láthatok tisztán. De meg vagyok győződve arról, hogy az íratlan alkotmány és az írott törvények megkülönböztetés gyümölcsöző, jó, helyes megoldás, és a jogfolytonosság értelmességét, jogi erejét is csak növelheti.

[8] A gondolatok korábbi felvetése olvasható http://www.alkotmany.ngo.hu/index.htm címen, és azon belül például http://www.alkotmany.ngo.hu/unnepek_es_makrookon_modell_2006_dec.htm , illetve bővebben http://www.alkotmany.ngo.hu/2005_alk_piacgazd_ii-b.htm .

Vissza az oldal tetejére