Őfelsége, a Szent Korona I.

…. A Tarih-i Üngürüsz című magyar őskrónikából tudjuk, hogy a Kr. u. IV.[???] század második felében két szabir-magyar herceg, Hunor és Magor megkeresztelkedett, majd Hunor feleségül vette a Volgán éppen akkor átkelő ázsiai hunok uralkodójának (nyilván Balambernek) a lányát, majd ő lett az e házasság révén egyesített hun-szabir-magyar birodalom uralkodója. A kárpát-medencei központú európai birodalom létrehozását tervező hun-szabir-magyar dinasztiának szüksége volt keresztény hatalmi jelvényekre is. Ezért úgy vélem, hogy a Szent Koronát Hunor készíttette el Szabiria udvari ötvös műhelyében.

A jelzett korban Bizáncban és Nyugat-Európában a koronák használata még nem is volt szokásban. Mivel az iráni és az örmény koronák más formájúak voltak, így a Szent Korona megrendelője kizárólag hun-szabir-magyar uralkodó lehetett.

Ennek a megállapításomnak a történelmi körülmények sem mondanak ellent, mert:

- A kereszténység a hunoktól egyáltalán nem volt idegen, mint azt Moravcsik Gyula "A honfoglalás előtti magyarság és a kereszténység" című tanulmányában (megjelent: Szent István-emlékkönyv, 1938.) már megírta, a hunokat a IV. században többen is térítettek és kereszteltek. Hieronymus egyházatya (348-420) arról ír, hogy "a hunok tanulják a zsoltárokat". Felvilágosító Szent Gergely 285 körüllétrehozta az örmény keresztény államvallást, 331-ben bekövetkezett halála előtt azonban a hunokat is térítette. Unokája, Gregorius pedig 343-ban halt vértanúhalált, miközben a kaukázusi hunok között Senesan masszageta (hun) vezérnél járt. Tudjuk, hogy Kr. u. IV. században hun nyelvre is lefordítottak a Bibliát. A valamikori Szabíria területen, a Fekete-tenger partján fekvő Pytus (ma Pizunda, Abhazia) vagy Poti (Pata) városában 325-ben már működött püspökség, és az itteni magyar püspök részt vett a níceai zsinaton.

A kaukázusi hun-szabir-magyarok között a kereszténység tehát ismert és elfogadott volt már a IV. században. A Közép-Ázsiából 373-ban ide érkező testvéreik pedig a manicheizmussal ismerkedtek meg Transoxiánában, Szamarkand környékén - már a III. századtól kezdve. Arról is szól feljegyzés, hogy 395 táján a Suna torkolatánál tanyázó hunok szinte istenként tisztelték Kis-Szkitiának, illetve a tomi egyháznak a püspökét, Theotimost, aki nyilván sokukat megtérítette (Moravcsik Gyula, i. m. 57-61. o.).

A Szent Korona készítési idejének elvi alsó határa 303, ugyanis a keresztény hagyomány szerint ekkor halt vértanúhalált a Diocletianus parancsára végzett keresztényüldözésben Szent Kozma, Szent Damján és Szent Demeter, a Szent Koronán szereplő négy mártír közül három.

A gyakorlatban azonban három körülmény a készítés lehetséges korát a IV. század utolsó évtizedeire teszi. Először is idő kellett ahhoz, hogy a 303-ban mártírhalált haltak kultusza kialakuljon, és ennek alapján olyan kiforrott ábrázolásmódjuk legyen, ahogyan azt a Szent Koronán látjuk. Ha figyelembe vesszük, hogy egyetlen zománckép elkészítéséhez - még másolás esetén is - kb. egy hónapra van szükség, akkor ezen képtípus kialakulásához akár évtizedekre is szükség lehetett.

Másodszor: a birodalomszervező hun-szabir-magyar dinasztia 370 előtt nem adhatott megrendelést a Szent Korona elkészítésére. Harmadszor: a Szent Koronán a Szentháromságnak egy olyan ábrázolása volt - készítésekor! -, amely szerint a Szentlélek az Atyával és a Fiúval egyenrangú, és a Szentlélek a Fiú által valósul meg. Ez utóbbit a Szent Koronán az az általam megtalált és azonosított, Szűz Máriát ábrázoló zománckép jeleníti meg, amelyen Szűz Mária az angyali üdvözlet állapotában van, tehát benne van a Szentlélek. A felségjelvények, a fák és a trón pedig ugyanazok, mint az Atya és a Fiú képén. Ezek fejezik ki a Szentlélek egyenrangúságát. A Szentháromságnak ezt a tanát pedig csak a 370-es években dolgozta ki Nazianzoszi Szent Gergely kappadokiai egyházatya, és csak 381-ben fogadta el a II. konstantinápolyi egyetemes zsinat. Mindezek a körülmények tehát azt a korábbi megállapításomat erősítik, mely szerint a Szent Koronát az egyesített hun-szabir- magyar dinasztia első uralkodója rendelte, aki maga is keresztény volt, és akit a Tarih-i Üngürüsz Hunornak nevez.

Említettem már, hogy a Szent Korona hun hagyományokat is őriz. Ezek elsősorban magában a Szent Korona formájában jutnak kifejezésre. A hun keresztpántos koronák mai szibériai utódai a szarvasaganccsal felékesített sámánkoronák. Ezek a néprajztudomány szerint az égi szarvast, a csodaszarvast jelképezik. Az égi szarvas, a csodaszarvas összekötő kapocs Ég és Föld, Isten és Ember között. Amint azt a Tarih-i Üngürüszből Hunorra, a dozmati regősénekből Szent Istvánra, a Képes Krónikából pedig Szent Lászlóra vonatkoztatva megtudjuk, a csodaszarvas a magyar hagyomány szerint is Istentől származó jel, Istentől követ, illetve Isten angyala. Mindebből egyenesen következik, hogy a magyar keresztpántos korona, és így a Hun Szent Korona a keresztényiesült csodaszarvas, illetve összekötő kapocs Isten és - a Kárpát-medence királyain keresztül - a Kárpát-medence lakói között. Mint ilyen, a Szent Korona szorosabban kapcsolódik a magyarság történelmi küldetéséhez, mint ahogy azt eddig gondoltuk…”

 Csomor Lajos feltevése mellett számos más elgondolás született a korona eredetéről. Ezek között ismertebb az örmény eredet felvetése, a II. Szilveszter pápa általi készíttetés valamint a későbbi, Szent István utáni két részből való összeállítás nehezen érthető, „hivatalos” magyarázata (nehezen érthető a „hivatalos” magyarázat, mert az általa hivatkozott képekről jól látható, hogy utólagos toldások).

Dr Molnárfi Tibor hangsúlyozza, hogy figyelemre méltó II. Szilveszter pápa kivételes matematikai műveltsége, csillagászati tevékenysége, valóságos mágus tudása. Molnárfi Tibor szerint akár ő is készíttethette volna a koronát, neki megvolt hozzá a felkészültsége.

Ha mégis korábbi, IV. századi a korona, akkor is kellett II. Szilveszter pápa tudása ahhoz, hogy jelentőségét, a bele kódolt ismeretek minőségét felmérje, és ennek tudatában ajándékozza (adja vissza) azt a magyarok királyának.