From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Sunday, July 24, 2016 12:59 PM - To: 'info@mnb.hu'; 'ugyfelszolgalat@mnb.hu' - Cc: 'online@magyarhirlap.hu' - Subject: helyreigazítás kérése - MNB elnöke és MNB PBT elnöke részére
Magyar Nemzeti Jegybank elnök, és
MNB PBT nevű részlegének elnöke részére
tárgy: helyreigazítás kérése
Tisztelt MNB elnök úr és tisztelt MNB-PBT elnök asszony!
A Magyar hírlapban jelent meg egy interjú, amely ha hűen adja vissza elnök asszony szavait, akkor kérem annak mérlegelését, hogy helyreigazítást adjon ki ugyane lapban.
Indokom az, hogy a riport számos olyan kijelentést tartalmaz, amelynek logikai tartalma elfogadhatatlan, mert közgazdasági normák szerint megalapozatlan, mert jogi normák szerint elfogadhatatlan, mert az ország megerősödését szolgáló pénzrendszeri változásokat nem szolgálja, mert visszaélés-szerűen látszik külföldi mintákra hivatkozni – holott ezek a meg nem nevezett külföldek Magyarországot a rosszul alkalmazott minták káros hatásaitól megmenteni nem fogják.
Indoklásomat néhány a riportból kiemelt megállapítás idézetével és hozzá fűzött megjegyzéssel támasztom alá a következő bekezdésekben. Laikus fogyasztó ügyfélként olvastam bele a riportba, talán elfogadható, ha jogszabályi és egyéb hivatkozásokat nem használok és bevallom, hogy a teljes szakirodalmat sem ismerem. De devizahitelben érintett károsultként értetlenül állok a fejlemények előtt és különösen elnök asszony derűjével nem tudok mit kezdeni. Nem érzem, hogy a fogyasztók számára is jó megoldást jelent a PBT jelenlegi felfogásban való további erősítése. Mert ugye mire való a bankszektor, ha nem az ügyfelek kiszolgálására? De minek nevezzük azt a szolgáltatói rendszert, amely az ügyfelek felszámolása árán kíván boldogulni – méghozzá az ügyfelek megtévesztése majd erőszakos szankcionálása (sarokba szorító ellehetetlenítése) révén?
„A jövő év első napjával hatályba lépő szabályozás értelmében a bank és fogyasztó közti jogvita rendezése során a testület kötelező érvényű határozatot hoz, amennyiben a bank előzetesen aláveti magát a PBT döntésének”
Tudomásom szerint a bank eddig is válogatni próbált, de a PBT döntése kötelező volt számára.
Vajon a fogyasztó ügyfél alávetését is megkérdezi előzetesen a PBT?
„Erős megkötésként életbe lép a kötelező alávetés intézménye is, a jogszabály szerint akkor is kötelező érvényű a testület döntése, ha a bank „alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztó érvényesíteni kívánt igénye – sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor – nem haladja meg az egymillió forintot”.”
Az az érzésem, hogy fordított dologról lehet szó, tehát az egymillió Ft fölötti érték esetén tűnik el a bank kötelező alávetése a PBT döntésnek.
Valamint talán a fogyasztó kezdeményezése kellett, de ezekután a bank átküldi a PBT-nek?
„Kovács Erika, a PBT elnöke az új szabályozástól azt reméli, hogy a pénzügyi intézmények megegyezéspárti gyakorlata erősödik, több megegyezés születik majd. Az elnök lapunk kérdésére elmondta: a kötelező alávetés bevezetését a Pénzügyi Békéltető Testület a Magyar Nemzeti Bankon keresztül kezdeményezte a megegyezési hajlandóság erősítése érdekében.”
A PBT eleve az MNB egyik szerve. Tehát az MNB úgy látta jónak, hogy egyik szervezeti egysége kezdeményezheti nála, hogy átírják a magyarországi pénzügyi jogorvoslat rendszerét …. mert fontos neki, hogy saját részlege (amelynek működése eddig is a magyar pénzrendszeri jogorvoslat igazságszolgáltatási normáknak meg nem felelő egyik gyenge pontja volt) milyen pénzrendszert kíván látni Magyarországon?
„„Az alternatív vitarendezés célja, hogy tehermentesítve a bíróságokat, egyszerűbb és ingyenes vagy olcsó eljárásra törekedve próbálja elérni a felek megállapodását””
Kötelező alternatív vitarendezési módszer az igazságszolgáltatás és főleg az igazságszolgáltatási normák helyett?
„a testület célja továbbra is a felek megegyezése, azaz az általuk megkötendő megállapodás létrehozatala és jóváhagyása.”
Az egyenlőtlen felek között. Egyik félnek erőfölénye van minden tekintetben (kivéve hogy igaza lenne, mert eleve csalárd rendszerben szolgáltat kartell-monopóliumban), a másiknak valamirevaló érdekvédelme sincsen, de majd az igazságszolgáltatási normák kizárásával kényszeríti egyezségre az ügyfelet a bankkal?
„Egyetlen bíróság vagy fórum sem tud olyan jó döntést hozni, mint amilyet a felek saját megállapodással létrehozhatnak” – tartja az elnök.
A PBT elnökének ez a kijelentése olyan, mintha nem volna ismerete az erőfölény fogalmáról, az azzal való visszaélés igazságtalanságáról, társadalmi károsságáról.
„A FIN-NET adatai szerint a kötelező jogszabályi alávetést alkalmazó államokban harminc-negyven százalékkal nőtt a felek megállapodási hajlandósága, és itthon is hasonló statisztikát remélnek az új szabálytól”
Az ügyfél megállapodási hajlandóságáról itt, most, Magyarországon nem beszélnék, hanem az ügyfél kényszernek való alávetettségéről (például emigrál, öngyilkos lesz, lemond életében a kezdeményező önszervezésről, eltekint a pénzhasználati jogoktól, elmegy a magánuzsorásokhoz, szépen eltompul, tönkremegy családi élete stb-stb a „hajlandóság” talányos kifejezés értelmezése)?
„Vannak persze tipikus esetek is, amikor csak az egyik fél törekszik megegyezésre és szükségessé válik a békéltetés.”
Eleve tisztázni kellene, hogy a békéltetés szónak nincsen helye a banki szolgáltató visszaélései alkalmával: sem a devizahiteles banki csalássorozat kezelésében sem más banki visszaélés esetén. Tehát az MNB munkacsoportjának a nevét kellene megváltoztatni, mert a békéltetés két egyformán berúgott kocsmai verekedő képét idézi, holott itt a banki bűnözés és pénzrendszeri diszfunkcionalitás leplezésére szolgáló eufemizmus csupán. Amelyik úgy látszik lassan cunamivá fogja kinőni magát. aki itthon marad, ahhoz nem a politikai rendőrség fog becsöngetni a jövőben, hanem „békéltető” szórejtvények közt bolyonghat. Kezdem érteni laikus fogyasztó ügyfélként, hogy ezt a logikát már a 30-as években sokan átlátták, lásd pld Kazohinia c. kisregényt, de olvastam olyan elemzést is, hogy Rejtő Jenő hőseinek pofonjai is egy válaszként értelmezhetők erre a kaffkai kiúttalanságra – tulajdonképpen a szavakkal való visszaélésre, a szóhasználat, a beszéd további vég nélküli lezüllésére. Mert nem érzem a megnyilatkozó ügyességének a szóhasználatát. Nem valami bravúrral állunk szembe, hogy igen szomorú dolgokat képes „pozitív” szószerkezetben elmondani.
Egyébként ugyancsak laikus fogyasztó banki ügyfélként, aki megszorult a banki ügyeskedések miatt, próbáltam utána nézni, hogy mi a logikája a bankok, pénzügyi emberek negatív kifejezéseket kerülő és ezáltal megfoghatatlan, dodonai beszéd-stílusának. És azt találtam, hogy a negatív számok használata nem is olyan régi, Németországban nincsen 200 éves. Előtte fél évezreden át az akasztófás könyvelési módszerrel képesek voltak a negatív számok híján is veszteséget, hiányt stb könyvelni. A számokkal való nyilvántartás logikája egyfajta beszédstílusként továbbélt, talán sosem volt misztikus ködöt eredményezve a közgazdasági, azon belül pénzügyi szövegek fogalmazásában. Pedig már van mínuszos számokra lehetőség, mindenki ismeri őket.
Azt hiszem, hogy a legjobb szándékkal maguk a pénzrendszer munkatársai sem gondolják át ezt a furcsa örökséget, sodródást. Nem tudom eldönteni, hogy az általam itt kifogásolt riportban mennyire volt szándékos a nagynyilvánosság megtévesztése és mennyire volt egyfajta szakzsargoni kényszerpálya érvényesülése.
„a forintosított devizatartozásoknál az adósok egy része jelenleg sem képes törleszteni, ám nem merül fel jogszabálysértési probléma, így csak a pénzügyi szolgáltató méltányosságán, üzleti döntésén múlik a megegyezés”
Már hogyne merülne fel a jogszabálysértések tömege a devizahiteleknél – amelyeket a PBT mellett például a kúria meg a forintosítási jogszabályok próbálnak utólag foltozgatni?!
De nézzük a konkrét PBT példát. Hogy lehet a pénzteremtő hitelek körében elkövetett szolgáltatói visszaélés esetleges mérséklése a visszaélő üzleti döntésének függvénye? Lehet, ha nincsen igazságszolgáltatás. És mivel ha nem tévedek, a békéltető testület sem szolgál más célokat a jelek szerint, mint az igazságszolgáltatási normák formális kirekesztését állami szervezeti keretekben, miért ne lehetne, hogy az igazságszolgáltatási normáknak ott a vége, ahol az üzleti érdek kezdődik? Ez egy igen modern felfogás, az utóbbi évtizedekben erről szól sok híradás, hogy az ENSZ döntéseket próbálják meg globális monopolérdeket szolgálva kordában tartani, meg az európai uniós jogalkotást azon az elven, hogy a profitérdek mindent visz! Erre van latin kifejezés, amit odaraknak mindenhová mint modern jogelvet, ha nem túl nagy a felháborodás. Az EU-USA formálódó egyezmény is ebbe a logikába illik. Úgyhogy lehet harmonizálódni a nagy testvérhez? - „“… a nolite me tangere nemzetközi jogi alapelv analógiájára a tőkeérdek megtilthatja a terhére eső jogalkotást ...” (Tanka Endre A KÖZÖSSÉGI JOG ÉS A NEMZETKÖZI JOG ÜTKÖZÉSE A KÖRNYEZETVÉDELEMBEN c írásában - Károli Gáspár Református Egyetem Agrár- és Környezetvédelmi Jogi Tanszék)”
„Vannak olyan esetek is, amikor a megállapodás létrejöttét a fogyasztók akadályozzák azzal, hogy a szolgáltató által ajánlott egyezség mértékénél jóval magasabb összegben gondolkodnak”
Vagy alacsonyabban. A lényeg az, hogy a szolgáltató megmondja, hogy a fogyasztónak mi a szerepe, és azt a fogyasztónak kényszerűen el kell fogadnia, mert közgazdasági tartalmi norma, az erőfölényt kompenzáló tényleges érdekvédelem stb nincsen. Laikus fogyasztói ügyfélként ezért nem marad más lehetőség, mint olvasói levelek írogatása?
Tipikus pénzügyes szófacsarásról van szó egyanis. Az országban 10 éve vita van a devizahitelről, a svájci jegybank nem ért egyet a magyarral, de a fogyasztónak kapásból tudnia kellene, hogy mi a helyzet, a banki csalást kapásból kompenzálnia kellene tudnia (a banki kartelles erőfölény közgazdasági kikerülhetetlen monopolfölénye számára mint fogyasztó ügyfélnek nem létezik, a közgazdaságtudományt a PBT elnöke fölülírhatja – legalábbis a fogyasztókkal való párbeszédben, hogy „megbékéltesse” a károsult fogyasztókat stb-stb).
„a fogyasztók a teljes díjtétel vagy tartozás elengedését követelik, és kizárják a megállapodás lehetőségét.”
A fogyasztók az árfolyamindexálás elengedését követelik egészen pontosan. Tételesen megtévesztő a PBT vezetőjének fogalmazása – ha azt mondta, ami az újságban megjelent.
„a pénzügyi szolgáltatók részt vettek a jogszabály megalkotásában és nem ellenezték a kötelező alávetést.”
Itt az kritikus kijelentés, hogy a devizakárosult banki ügyfelek szervezeteit miért nem kérdezték meg? Mert nem tartják őket elég felkészültnek többéves hadakozás, tájékozódás után? Vagy mert ők befolyásos érdekcsoportként nem tartják kezükben a pénzügyi rendszer állami felügyeletét?
„A pénzügyi szektor jelentős része külföldi kézben van, ott pedig megszokott jogintézmény az alávetés” – vélte az elnök. ”
Ilyen jelentős kérdésben alapvető közgazdaság elméleti kérdésekben tájékozatlannak tűnik ez a „vélekedés”, amely nem lehet mérvadó. Nem? A megalapozatlanságra utal a kijelentés megfogalmazása, mert egy pénzügyi-rendszer elemről nyilatkozik, annak érintése nélkül, hogy milyen környezetből ragadja ki, hogy az a „külföldi” jogintézmény bíróságon mennyire perelhető, hogy az a jogintézmény mennyire a banki kartell által működtetett stb-stb.
„egymillió forintos összeghatárig ugyanis kis értékűnek számít a per”
Forintosítás előtt vagy után egymilliós? Elég lehangoló, hogy ilyen tendenciáknak vagyunk kitéve.
Továbbá megjegyzem, hogy az egész pénzfelügyelet (és talán tágabban pénzügypolitika, gazdaságpolitika) egyoldalúságára jellemző, hogy az egymillió Ft kisértékű. Olyan ez, mint amikor hol 20 ezer, hol 50 ezer Ft-ban határozták meg a büntethetőségi határt lopásoknál, károkozásnál. És elterjedtek a kis összegűre feldarabolt károkozások, rengeteg szerény egzisztenciájú család, egyedülálló ember életét megkeserítve vagy éppen ellehetetlenítve.
Egymillió Ft komoly összeg nyugdíjból vagy kis keresetből élők számára. Kiszámolják, hogy ekkora összeget felelősen felvehetnek valamilyen célból jövedelmi forrásaikat tekintve, és azután a bank illetőleg a banki kartell, egészen tágan a pénzrendszer visszaélésének köszönhetően a felvett összeg sokszorosát követelik vissza tőle, felszámolva anyagi létét. És úgymond tyúkpereskedésnek nem kell helyt adni, mert lefoglalja a bírósági rendszer kapacitását. Egyetértünk. Csak a megoldás az, hogy nem kellene az egyéni létet afféle tyúk-létnek tekinteni, mert ki törődik vele ha egy tyúk odavész? Tehát a tyúkper kifejezés elve (kimondva vagy kimondatlanul) nem lehet a banki kartelles visszaélések mentegető hivatkozása.
Miért nem azon fáradozik a PBT, ha kezdeményezésének olyan nagy a súlya, hogy a banki kartell finanszírozza külön hozzájárulás formában az elégtelen banki szolgáltatásokból adódó plusz állami kiadásokat az igazságszolgáltatás működésben tartására? Miért engedik, hogy a bankrendszer működéséből adódó jogorvoslati költségeket externalizálhassa az állami igazságszolgáltatásra?
Szóval tisztelettel kérem, tegyenek helyreigazítást az adott riporttal kapcsolatosan, és milyen jó volna, ha a banki kartellel való egyoldalú egyeztetés helyett a jövőben egy jogszabályi korrekcióra való készülésként a gyengébb felet is megkérdeznék, mármint az ügyfeleket, akik nélkül egyébként a nekik szolgáltató bankrendszernek értelme sem volna.
megküldve
· MNB elnök
· MNB PBT elnök
· Magyar Hírlap szerkesztősége
Fáy Árpád