From:
Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]
Sent: Friday, June 08, 2012 9:54 PM
Subject:
megy a hazugság úthengere a földekre
Új földtörvény: tízezrek munkáját teszi kockára a kormány
Somogyi Hírlap - Új földtörvény:
tízezrek munkáját teszi kockára a kormány
-
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/uj-foldtorveny-tizezrek-munkajat-teszi-kockara-a-kormany-446144
Megy a hazugság
úthengere a földekre
– vitázó észrevételek
Szabad-e vitázni nyílt színen a földről? Azt hiszem még most, a legutolsó pillanatban is el kell mondani a kétségeket – legalább saját okulásunkra, megnyugvásunkra. Hogy az utolsó pillanatos módosító indítványok milyen korrrekciókat fognak majd ejteni, nem is sejtem. Elképesztő, hogy a négyévente változó parlamentek miféle szerencsejátékká züllesztik a törvényhozást. Legalábbis nálunk. Kiváncsi vagyok, hogy ha bankok vezetését a hitelesek választanák meg évente, négyévente, mennyire lenne más a helyzet. Ráadásul ami a pénz lényegét illeti, annak hamarabb kellene bekövetkeznie – a bankvezetők választásának. De ez egy másik témakör, amire nem tudom, hogy sor fog-e kerülni még az én földi pályafutásom idején. előbb biztos rájönnek, hogy a szemfényvesztés helyett a tisztességes és az ügyfeleknek hatékony pénzügyekre volna szükség, mert ami most van, az kalózoknak kiszolgáltatott vesszőfutás. Észrevételeimben olyan logikai szálakat igyekszem felvetni, amelyeket normális esetben középiskolás órákon vennének sorra, amelyek a középiskolai matematikai ismertek szintjét messze nem haladják meg. Viszont tényleg nem szakterületek elhatárolt szempontjain belül akarok maradni, hanem összefüggést, egységes képet keresek. - FÁ
Mire alkalmas a magyar mezőgazdaság. Tekintve a termelési kapacitását, az ökológiai tartalékait? A 80-as években egyetemen azt hallottam, hogy kb 80 millió ember élelmezésére. Azóta a szám megkopott, mert többet hallok 20 milliót. A földtörvénynek úgy kellene kezdődnie, hogy a bevezető vázolja,
Ez a perdöntő? Nem kizárólag. A másik fontos kérdés, hogy
És a harmadik perdöntő kérdés, hogy
E legutóbbira van egy egyszerű válasz, hogy az a magyar társadalomé, elválaszthatatlanul. A magyar társadalom ezt a tulajdonjogát a magyar államon keresztül valósítja meg, aminek elsődleges hosszú távú feltétele, hogy a magyar állam azt nem idegenítheti el a magyar társadalmon kívülre. Semmiféle feltétellel, semmiféle adósság fejében, semmiféle ígéretre. Ez volt a magyar közjog egyik sarokoszlopa közel ezer éven át. És úgy tűnik, hogy ez lenne a legmegfelelőbb továbbra is. De azért küzdeni kell, egyáltalán fel kell mérni, hogy miről is van szó.
Elképesztő letámadást végez az úgymond társas vállalkozás mezőgazdasági termelők lobbija. Tegnap Raskó, ma Horváth Gábor, MOSZ és biztos, hogy győzik még ha azon múlik akár további éveken át. Az energia megvan, sokszázezer lóerővel ér fel. De ezen múlik?
Miért nem gondolkodik itt senki sem? Alapvető összefüggéseket 22 éve mindenki eltol magától és keres olyan gyors blöfföket, mint 40 ezer ember munkahelye van veszélyben. Hát ez ahhoz képest, hogy a 80-as években állandóan 100 ezres munkáslétszámot kellett megmenteni Ózdon, Dunaújvárosban, minden szocialista nagyüzemben, kispályás ügy. Arról nem beszélve, hogy részben ezeknek a mostani alkalmazottaknak a lehetséges földhöz jutásáról van szó. Ugyanis azért kell alkalmazottként tekergetniük a traktor kormányát, mert saját földhöz nem jutottak munkaadójuk jóvoltából. Tehát akkor hányan lennének rosszul közülük, ha saját földön gazdálkodhatnának?
Menjünk tovább. A földhasználat és földtulajdon két külön dolog. Vegyük őket sorba. Miért nem lehet a földtulajdonban az öröklésen és hozományon, esetleg igen közeli rokoni föld átadáson kívül kizárólagossá tenni az állami földvásárlást, az állami elővásárlási jogot? Valamiképpen állami büdzsétől függetlenül? Keressen olyan vevőt az eladó, akinek az állam bérbe adná. Ha ilyet nem talál és az állam nem fizet, akkor adja le ingyen és bérmentve az államnak, és ha az államtól valaki bérbe veszi, akkor igényelje ki a bérleti díjból a maga részét a volt tulajdonos. _ _ _
Az még egy külön ügy, hogy a földnél, az értékteremtő földnél csak az emberi törekvés, munkavégző potenciál lehet jobb pénzfedezet – tehát a magyar pénzteremtési jogról való lemondatás sima álcázott, mentegetett lopás, mint a megélhetési bűnözés, szerintem egyszerűen SEMMIS előírás, mert a szerződéses szabadság, az egyéni de főleg a közösségi élethez való jog semmibe vétele – a földek kizárólagos állami tulajdona és birtoklási-bérleti rendszere a magyar pénzrendszer értékállóságának egyik oszlopa lehetne. A MOSZ tehát nem egyszerűen a magyar társadalom földalapját, emberi kapcsolatrendszerének alapjait és gazdasági értékelőállítási képességét csonkolja súlyosan, hanem egy szuszra a magyar pénzrendszer egyik potenciális oszlopát is tönkre zúzza törekvésével. Az elefánt a porcelánboltban halvány hasonlat ahhoz, amit évtizedek óta művel ez a társaság a helyes földviszonyok kialakulását akadályozva.
Nem másról van szó, mint arról, hogy a szovjet megszállók azért igyekeztek proletárosítani a maguk diktatúrájával a társadalom többségének szemléletét, életfelfogását, hogy hatalmi helyzetük megkérdőjelezését kerüljék el. A proletárnak olyan bonyolult dologról mint életképes társadalmi struktúráról, netán társadalmi, gazdasági, politikai békeállapotról egyáltalán fogalma sincsen. Most itt állunk két évtizeddel a szovjetek kivonulása után. Hogy mennyi KGB-s maradt itt, azt nem tudom, eltérő becslések kerülnek a sajtóba. De hogy a tízmillió fej többségében ott a gondolkodási betonbunker (mint hajdan minden üzem udvarán, minden vasútállomáson a géppuskafészek), az szembeötlő és igen elkeserítő. MOSZ, és társai azt hiszik, hogy a hatalom csak konc. A hatalom kötelességeiről, racionális funkcióiról meggyőződéssel állítják, hogy olyan nincsen. Higgyük el nekik, hogy tényleg nem tudnak róla. Elhitték a szocpg-t és tudszocot. Most azt hiszik, hogy olyan kapitalistának kell lenniük, amit ott tanultak az ellenségről. Megpróbálnak tőlük telhetően tökéletes ellenséget játszani. Amúgy szocpégésen- Nekik az állam csak erőszak szervezet, amelynek gyilkolni és rettegésben tartani kell az állampolgárokat, mint a dicsőséges szovjet vörös ármádia hóna alatt valamikor. Csak most a tőkésekké válók konkurenseit kell az államnak sakkban tartania – vélik a jelek szerint sziklaszilárdan. Az ilyen világ nagyon egyszerű, csak fekete vagy fehér (vagy vörös és fehér) van benne, és ezzel együtt életképtelen. Ki tudunk-e vetkőzni belőle? Próbálom elképzelni, hogy merre kellene keresgélni, például egy földtörvény vitaanyag kapcsán (most egy újabb újságcikken felháborodva).
A feltétlen állami elővásárlási jog még az állampolgársági mizériát is kezelné. S ha nem állami, akkor NFA, vagy olyan más közösségi intézmény kezelésébe kell tenni, amely feltételen a magyar nemzet tagjainak közösségét jelenti a természeti erőforrások tekintetében, amellyel szemben még az országgyűlés is korlátozza önmagát, hogy négyévenkénti választásokat követően nem kívánja bajszát cibálgatni, hanem alkotmányos erővel, jelleggel tartósan a magyar társadalomhoz rendeli a földtulajdon kezelésének feladatával (például országgyűlésitől elkülönítetten választott vezetőséggel, maximális felelősséggel). Nehogy egy pálfordulás, egy másik összetételű parlament az állami kézben tartott földeket egy mozdulattal vonhassa el az ország lakosai elől.
Magán vagy vállalati tulajdonba, bárkinek a földkerekségen továbbadhatóan senki se vehessen itt földet. A spekuláns ne spekuláljon, aki pedig földműves akar lenni, az legyen földhasználó. Mi van ezen uniós akadály? Legfeljebb a magyar állam kell hozzá. Tényleg, van ennek akadálya? És akkor a szerencsétlen kishalak, mert nem csak nagybérlők tudnak megfeledkezni magukról, kisparcellákat is eladtak zsebszerződéssel, szóval akkor senki sem eshet kísértésbe, elővásárló az állam és kész. Nem? A szabad tőkeforgalom ezt sem engedné? És akkor lehetne adni többször 4 évet annak, hogy a falvak benépesüljenek – ne csak bevándorlókkal.
Ami a földhasználatot illeti. Ez a nagybérlő, a szocializmusbeli helyzeti előnyt (kapcsolati tőkét) igen komolyan kihasználó társaság, aki amilyen bőszen volt elvtárs azelőtt, olyan bőszen vállalkozó meg társas vállalkozó meg kapitalista meg nagygazda meg piaci versenyző meg micsoda most – ahol nincsen más jelentkező, ott tegyék a dolgukat. Egyéb helyen meg (iletőleg mindig, minden helyen) kérdezzék meg, hogy ki óhajt nagyobb jövedelmet kihozni a földből, mint ők - fajlagosan. Állatot tartanak? És az többet hoz a konyhára nekik és az országnak mint a zöldség? Ha igen, akkor maradjanak, ha nem, akkor egyoldalú nyilatkozattal juthasson a földbérlethez a majdani 1-2-20-200 hektáros bérlő. Akinek örökösei mindaddig megtarthassák örökléssel a földet, amíg annak saját művelését, a kor elvárható szintjén segélyek nélkül végzik. Az ilyen egyoldalú nyilatkozattal földhöz jutó ajánlata csak akkor ne legyen érvényes, ha csaló, és nem akar tényleg munkához látni.
Hogy nekik (MOSZ tagság) sok a gépük. Tényleg. És mi a fenének teszik zsebre a területi támogatást? 300 hektáron felül miért van egy forintnyi területi támogatás? Miért nem adóznak egy negatív területi támogatást 300 hektár felett? A gazdaságban a nagy széria, az állandó és változó költségek logikája ezt diktálná. Valahol 100 hektárig menjen a területi támogatás ahogy belefér, onnan foggyon 0 Ft-ra 300 ha-nál, afölött pedig mínusz támogatás. Mennyivel egyszerűbb, mint egyenként birkózni a MOSZ és társai bértollnok „nagypénzlobbis szaktekintélyeivel”. Szóval ezek a mai nagygazdák hektárra vetítve mennyit adóznak? 50 ezret? 100 ezret? Netán egy ezer hektáros MOSZ tag évi 100 milliót fizet be adóba a jövedelemadótól függetlenül? A támogatásból vagy azon felül? Vagy még többet? Mert közre kellene adni, hogy az ő jövedelmük és a támogatottságuk hogyan aránylik egymáshoz. Netán a gépi és ingatlan beruházásokat is kamatostul tudják vissza fizetni? Olyan jó beruházás volna a társadalomnak őket eltartani, a földet örök áron nekik adományozni?
Képzeljük el, hogy ők tényleg olyan zsenik, hogy ennyire jól gazdálkodnak búzaföldön, energiafűvel, hogy a támogatásokat kamatostul tudják vissza fizetni az országnak most és mindenkor a jövőben. Egy MOSZ-rendezvényen ha bemegyek a parkolóba és elkötök néhány csodajárgányt, mert úgymond én jobban tudom vezetni őket mint tulajdonosaik. Fertőzés fog kialakulni, hogy az el nem lopott kocsikat is nekem juttassák, mert tényleg én vagyok a legjobb sofőr hozzájuk képest? Nehezen tudom elképzelni Raskó György heves agitálását napi és hetilapokban, hogy azonnal tessék a legjobb járgányokat átadni. Tehát hazugságra, hamisításra épül az érvelésük. Egyrészt az országnak gazdaságilag nem jobb ha tulajdonosként a szocialista gyökerű és egyéb eredetű nagybérlők visznek mindent, másrészt a földnek nem az az egyedüli célja, hogy holdkórosok rövid távon annál is nagyobb hasznot préseljenek ki belőle – mintha ott emberi, tényleges gazdálkodói élet volna.
Szóval átlagosan hány embert tartanak el a nagybérlők, mennyi adót fizetnek (ha már az a fő érvük), mennyire termelik ki a technológiaváltási költségüket (merthisz a pénz náluk van), és mennyivel kompenzálják a koldusbotra jutókat? Mennyire teszik tönkre a piacot monopol szerepükkel, és mennyire lehetnek a világpiacon általuk oly sokat hivatkozott prosperáló, számottevő szereplők?
A technológia fontos szempont. Nekik van. Van pénzük. Eddig vittek minden támogatást. Aki az MVH-nál 10 millióra pályázott, azt elutasították, mert kisigényű úgymond. Aki százmilliót, az a reménye az országnak. Durr bele. Ez ment eddig. Jelképes földbérleti árak mellett. Akkor ők most már feltankoltak? Ezután legalább minden pályázat nélkül fogják a technológiát, eszközparkot évről évre megújítani? MOSZ küldöttség veri az asztalt évek óta parlamentben, minisztériumban, hogy nekik elegük van a támogatásból egyszer és mindenkorra? Hogy ők vissza utasítanak minden területi támogatást, mert az torzítja piaci beágyazottságukat? Hogy a mindenféle egyéb támogatásokat is vissza utasítják, aki ilyet igényel, az nem lehet náluk tag, mert az elkényelmesítené őket, holott az ország, a világ mezőgazdaságának zászlós hajója kívánnak lenni fortyogó-duzzadó indulatukkal, lendületükkel, gazdasági teljesítményükkel? Aligha hiszem.
Kelet-Európára sokszáz éve jellemző (Kolumbusz óta tudott), hogy Nyugat-Európa gazdasági vitalitását meg lehet irigyellni, de nem lehet felületesen lemásolni. Miért voltak az orosz cárok németek? Mert a német uralkodóval importálni akarták a német-római birodalmi pozíciót az orosz pusztákra, tajgára. Nem csak nagy Péter hajóácsait csábították magukhoz. A vadnyugati filmeket bámulta kifogyhatatlanul Sztalin (és Mao). Az Aranyhorda romjai alól kinövekedő Oroszországban (Rákóczi kora) az amerikai földszerző farmerek példájának igézetében földet osztottak, szűzföldeket törtek fel, és _ _ _ minisztériumi alkalmazottak lettek kormányzóságok urai. Mint a peresztrojka után. Ettől ők legfeljebb hatalmasak lehettek, de nem körözték le a mintaképet. Nem váltak belsőleg is egészségesen fejlődő társadalommá eddig. A magyar történelem más példát követett. Nem hiánytalanul, de lényegében. Ez a minta az, hogy strukturálisan kell megakadályozni a magántulajdont a földviszonyokban. Ez volt a korona tulajdona. Ez volt a valódi földbirtokosok kora. Nem mondjuk ki? Ne mondjuk ki. De értelmesen nincsen más út. A természeti erőforrásokat nem lehet elprivatizálni magántulajdonként a társadalom elől, mert az romláshoz vezet (és erre is van példa a magyar történelemben – Trianont belsőleg az elhibázott földpolitika segítette).
Iskolázottság. Azt a rendszerváltás kormányai módszeresen szorították vissza. Meg a szocialista ihletésű pedagógus érdekvédelem. Az elproletárosítással a szocializmusban (szovjet megszállás alatt) beszűkített szemléleti horizont, a proletárosított indulat, gondolkodás és érzületi horizont, a pillanatnyi lehetőségeket vizslató és minden távlattól, felelős szabadságtól magát távol tartó osztályharcos küzdelmi készség alkalmatlan szereplője az egészséges társadalmi politikának. Négyévenként válasszunk és négyévenként töröljünk el mindent és kezdjünk mindent újra … Hogy ez húsz év után hova vezet, főleg ha a világpolitikai erők tartják nyomás, örök prés alatt az országot, azt megtapasztalhattuk. Például az oktatásban.
Az iskolázottság egy emberöltőt kíván? Minimálisan. Ideje lenne hozzá kezdeni, mert eltelt 22 év. A rombolás, a lebontás már sikerült. Mezőgazdasági alapismeretek az általános iskolában felkészíthetnék a vidéki lakosságot cakk-pakk egy konyhakert, gyümölcsöskert méretig. Miért kell egybeszántani a szőlőskerteket? Jobb lenne perlekedni a kerítésnél álló gyümölcsfa lehulló termésén vagy akár a rászállott madár füttyén, mint mérgező chipset rágcsálva idióta filmeket bámulni egy nagyváros mozijában munkanélküliként.
Mezőgazdasági ismeretek oktatása a középiskolában általában, nem csak a szakiskolákban megteremtené a kellő tudás-alapot a módszeresen elvégzett, mellékjövedelmű őstermelői munkához. Az elméleti és gyakorlati aranykalászos ismerteket be kellene építeni a középiskolai anyagba csakúgy mint a jogosítvány megszerzését. A falusi iskolák tankertjei a városi partneriskolák diákjainak is gyakorlati terepet adhatnának. Ha az ország maximálisan el volna látva munka lehetőséggel, ha nem volna semmi gond, akkor is mentálhigiénés, azaz életszemlélet megalapozás okán szükség volna az ipart tanulók esetében is a minimális mezőgazdasági ismertek oktatására. Nem igaz, hamis mákony, hogy a mezőgazdaság csak gazdasági kérdés. Az is, megkerülhetetlenül, de nem csak az. A mezőgazdasági szakiskolák a minőségi képzés alapját kellene nyújtsák. A legkorszerűbb technikák kezelésének tapasztalatával kellene kibocsássák tanulóikat.
Az egyetemeken _ _ _ ilyen Magyarországon lényegében nincsen. Az elnevezést ráragasztották mindenféle kamaszkor után végezhető szaktanodákra. Utána kell nézni, mi volt az egyetem. A tényleges egyetemek likvidálása hallatlan kárára van a társadalomnak, a társadalom életképességének, mert az élet által elénk gördített akadályok, problémák nem tisztelik a szaktanodák korlátait. Azok szaktanoda ide-oda, az élet teljességét teszik próbára. Szóval az egyetemek (egyetemesség) felé kellene lépkedni a felső oktatásban. Legalább választható tárgyak keretében. A szaktanodák felsőfokon a társadalom szégyene. Ahogyan a magyar társadalom szégyene, hogy a művészetek oktatása kikopott az iskolákból Kodállyal és nélküle, hogy az egyetemista már nem fütyörészik, tornára sem igen jár, és nem tudja, hogy mi a tánc (táncházasok üdítő kivétel), úgy megszívlelhető lenne az agrárszakon túlmenően is agrárklubok szorgalmazása az egyetemeken a műszakiaknak, jogászoknak, orvosoknak. Az agrármérnöki diploma meg a vidéki életben jó ajánlólevél kellene legyen a saját gazdaságon, a szakmai munkavállaláson túl. Az a helyzet, hogy az agrárismeretek korlátozása mögött nem kis lobbiérdek húzódik. Fantazmagória? Nem. A legteljesebb valóság, hogy a MOSZ, Raskóék nem érdekeltek az agárismeretek közkeletűségében. Gondoljunk csak a vadászatra. Ha mindenki tudná, mi fán terem az? Ha értő társadalmi vita alakulhatna ki a vadászat, vadállomány, az erdők társadalmi hasznossága, célszerű kezelése felett?
Nem csak az egyébre alkalmatlan és lokátor telepítésre még fel nem használt hegycsúcsokat kell a kirándulóknak fenntartani. A dűlőutakat is fenn kell tartani a kirándulóknak. Nem csak tolvajok képzelhetők el az útkanyarban lépegető idegenekben. A kocogóknak, lovasoknak, kutyát sétáltatóknak ott a helye. A falusi kirándulásokat a rosszul felfogott turizmusipar is vissza fogta. Hatalmas pénzekkel finanszírozott kampányokban. A falusi rokon látogatása ugyan nem tart el szállodákat, óriás csúszdákat, de élhetőbbé teszi mind a falusi mind a városi rokon életét. Be kell lakni az országot. És nem elprivatizálni a társadalom elől MOSZ-reklám hadjáratokkal. A 2010-es árvizek helyenként a légi fotókon is kivehetően rajzolták újra a régi tavak, folyókanyarok körvonalait. A folyókanyarok kiegyenesítése csak előnyt hozott? Vége a maláriának és más fertőző betegségnek? Megszabadultunk a sártól? Vagy az egybeszántott holtágak öntözéshez lehetnének víztározók, haltenyésztéshez természetes alakulatok. Ha a földhivatal minden erejével nem állna ellent. Meg a vízügy. Meg a többi hivatal. NE VÁLTOZTASSUNK? Mihez képest? Helyreállításról meg végképp ne legyen szó? Ne kelljen a traktorral kerülni, fordulni („sződd a selymet elvtárs” indulókat a MOSZ miért nem terjeszt szórólapokon?).
A helyre állítás nem csupán nosztalgia, hanem helyesre állítás is (még ha sosem volt úgy, akkor is). Hova lettek számos falu határából a régi kis tavak, időszakos vizek, amelyekben a legöregebbek még fürödtek gyerekként. A hatvanas években gyerekként falun nyaralva még jártam kapálni a kukoricát. Kint a határban. Végig árnyékos fák alatt mentünk oda-vissza. Hát legalább a szőlőhegyekhez ma is ki lehetne menni árnyékban. Az útmenti árnyas fasor karban tartása bérleti feltétel kellene legyen. A nagytáblás permetezésekről pedig útjelző táblán kellene értesíteni az arrajárót. Képtelenség? Kérdezzék meg, hogy Izlandon milyen a vadászat. Nincs vad, még nyúl se. Úgyhogy becsüljük meg mind a nyulat, mind a vadászt, mind az arra járót. A földtörvényben egy szó sincsen arról, hogy a határban az utakat karban kell tartani, hogy az élőhelyeket arra járóknak pihenőként rendelkezésre kell bocsátani, hogy a lovaglás-kocsizás-kutyasétáltatás a határban is biztosított kell legyen.
Állami pályázatból vágják ki a legpatinásabb fasorokat a határból. Minek az árnyék. Hova lettek az ökológiai, termőhelyi, talajtani kataszterek? Mintha eltűntek volna, mintha sosem lettek volna, nemhogy a falugazdász osztogatná mindenkinek a maga földjére vonatkozó kivonatokat ingyen. E kataszterek ismeretét kellene oktatni az akg tanfolyamokon. Visszatérően, 3 évente aki területi támogatást igényel, annak mindig meg kellene hallgatnia, hogy az ő területén milyen az éghajlat változása, mi várható, mik a következmények, lehetőségek talajszerkezetben, növényzetben, éghajlatban, öntözésben. Csakúgy mint a piacismeretet. Mert az Raskó és más MOSZ-fejekben hasztalan zárvány amit lehet tudni a piacról. Abból az ország nem fog megélni.
Nem lehet megtakarítani az elmélyülést a problémákban. Nem lehet örök megoldásokkal vagdalkozni földügyben sem. Az egész rendszerváltás nem volt más, mint hirtelen támadás az ország ellen. Mint amikor zsebmetsző lökdösi az embert a buszon. az átlagember meg félrehúzódik, hogy miféle magatartás az ilyen és otthon veszi észre, hogy felvágták a zsebét, táskáját. Most a MOSZ mellett a fél uniós vezérkar is lökdösi könyökünket. Ne meneküljünk el. Ne azon törjük a fejünket, hogy miért nem vagyunk eszkimók vagy banánszigeti négerek. 22 éve trükköznek az emberek egymás ellen rendszerváltás hevében. 22 év már nem hirtelen szerelem, sem múló meggondolatlanság. 22 év után már le kellene higgadni. Mi a tét? Mik a lehetőségek?
A fölműves (50 ha), családi gazdálkodó (300 ha), nemt’omki (500 ha) és mezőgazdasági vállalkozó (1200 ha) közti különbségtevés a földtörvény 2012 május végi vita anyagában például lehet hogy óvatos politika szüleménye, de valójában sunyi átverés eszközévé válhat, főleg ha értékítéletet sugall, hogy a kistermelő dolgába mindenki beleszólhat, a nagytermelő meg egyoldalúan nyilatkozgat. Szög az ország koporsójában. Pedig nem a temetésre kellene készülni. Gyerekkoromban mindenre az űrhajózás példáját hozták. Erre utalásként ez a tagolás nem egy többlépcsős rakéta, amellyel az ország, a mezőgazdaság, a falu az egekbe emelkedhet, hanem egy többlépcsős karám, labirintus rendszer, amelyen kevesek tudnák átverekedni magukat.
Mindennél többet mond a nagybérlő egyoldalú nyilatkozatának joga, hogy ha neki tetszik, akkor kijelenti, hogy az addigi bérlet ezentúl tulajdonként az övé és kész. Ez olyan, hogy az úton álló (középen, az úton keresztben álló, hogy az utasnak meg kelljen állnia) szóval ez a keresztben álló egyoldalú nyilatkozattal kijelentheti, hogy mindenki vegye le a fülbevalóját, karóráját, bankkártyáját és amire az úton keresztben álló rámutat, és akkor tovább mehet. Ez a nagybérlő i egyoldalú nyilatkozat ötlet olyan. Nem éppen az alkotmányosság gondolatának szülötte. Hacsak nem 2014 a végső indok, mint IV. Béla tette a tatárjárásból tanulva, és az országot sokszáz éves kényszerpályára utalva mégiscsak megtartotta. De most a tatárjárás van?
Tehát amint a tengeri hajóknál van, az életképes kisebbnek legyen előnye. A nagy, meg ha nem akar kivonulni a képből, akkor integráljon, szolgáltasson. De előbb a zsebszerződéseknek azt a változatát is vissza kellene fejteni, amikor az integrátor állami hitelfedezettel a háta mögött jelzálogra adott forgóeszköz hitelt a kistermelőnek, majd megfosztotta őt a földjétől (magas anyagárral, alacsony felvásárlási árral, integrátori kockázat nélkül, állami hitelfedezettel). Egyáltalán a piaci viselkedés monopolmódszereit a bíróságoknak, ügyészeknek, piac felügyeleti szerveknek ismerni és a kishalak védelmében alkalmazniuk kellene.
A korszerű közigazgatás eszköztárát is ki kellene alakítani. Mit tehet a műholdképeket használó állami hivatal az adóalany, az őstermelő eredményes gazdálkodásáért. Ma a XXI. század elején, túl a fényképező mobiltelefonok újdonságán az adóhatóság úgy vet ki adókat, hogy eszébe sem jut a kisvállalkozók, őstermelők, önfoglalkoztatók gazdasági kalkulációjának segítése ingyenes szoftverekkel (a műholdak technikai, szoftveres színvonalán). Ágyúval az ebihalra és utána keseregni az ebihalak mulandóságán. De Raskó György és a MOSZ viszi a földet a lábunk alól. Ez nem balkán, ehhez ma Szomália képzettársítása kapcsolható. Csak itt nem hajókat zsákmányolnak. És minden gazdasági józanság, racionalitás, alkotmányosság nélkül hagyják őket. A szomáliai állam sem lép fel a kalózok ellen, tehát nem példa nélkül álló, hogy a szovjet államról ne is beszéljünk.
A higgadt megközelítéshez az is kellene, hogy pontos fogalmazásra kerüljön sor olyan ügyben, hogy a föld nem tőke. A föld a gazdaságban a természeti erőforrás gyűjtőfogalma, amiben a termőföld is benne van. A tőke a közgazdaságban mint termelési tényező a nekünk furcsa holt munkával, tárgyiasult elvégzett munkával értelmezhető, mint ipari tőke. Tessék a pontos különbségtételt megfogalmazni akár a termőföldről szóló törvényben akár másutt, alaptörvényben stb. De ha másutt nem megy, utalás szerűen, értelmezésként itt sem ártana, a termőföld törvény vitaanyagában és a majdani törvényszövegben.
Vissza térve a föld mint természeti erőforrás kérdésére. Lehet itt leszűkíteni a termőföld fogalmát, hogy nem tartozik bele a városi meg falusi belterület, sem az iparterület, sem az út, nemhogy a víz meg a levegő meg ami a föld alatt (a föld méhében) van, de saját magunk keltünk zavart vele. Tisztázni kellene, és akkor már miért ne a termőföldről szóló törvényben, hogy ami funkcionálisan a termőföldhöz tartozik, azt a hatálya alatt levőnek kell tekinteni. Öntöző víz. Nem kell sivatagot csinálni az országból. Jelenleg több folyik ki mint be. A Föld hány országa örülne annak, ha fél dunányi és fél tiszányi folyója lenne. Mi meg az egészet tovább engedjük. Ha valaki egy országos terv-kataszterben vázolt víztakarékossági, vízmegtartási, vízgazdálkodási feladatot magára vállal, akár mint kivitelező, mint gondok, mint a gazdálkodásában egy szempontot érvényesítőt, azt miért ne lehetne megbecsülni, támogatni? Legyen az kisebb vagy nagyobb bérlő?
Vissza térve az állami hitelgaranciához és jelzáloghoz. Mit érünk a földtörvénnyel, ha az agrárhitelgarancia alapítvány továbbra is magán intézmény marad? Mitöbb mindkét nagy hitelgarancia intézmény banki leányvállalat jelenleg. Ez nevetséges, az intézményesült ellenérdekeltség minta példánya. Az állami gazdaságpolitika fölött két magánintézmény gyakorol gyámságot. És még ők fenyegetőznek, sebességmérnek az országúton mint hatóság. Bevételi terv büntetésekből. A hitelgarancia alapítványok meg magántársaságok, banki leányintézetek. Mert mást nem tudnak. Fel se fogják – a proletárságukat még le nem vetettek. Mint a tojáhéj a naposcsibe fenekén oly árulkodó ez a proletár szemlélet, hogy odavágok, ahova eszembejut, de nem mérlegelek semmi lényegeset. A részeg katona tánca. Romantikus festménynek, de szomorú rendszerváltási politika tablónak. A termőföldről szóló törvény végre túlléphetne a rendszerváltáskor a magyar történelemben sokadszorra megismételt trükkön-kisikláson, hogy a földet tőkejavak és piaci esély nélkül adták oda az új gazdáknak. Egyoldalú nyilatkozattal kihasítható egy nagybérletből egy tanya? Ez mérföldkő lenne. De csak úgy van értelme, ha ez a kihasított tanya vagy tanyahely esélyes kezekbe kerülhet. Út, villany, öntözővíz, gazdálkodási koncepció, induló felszerelés, minimális piaci értékesítés, igazolt szakértelem vagy tanácsadási háttér. Mintha komolyan vennénk.
Ami a TÉSZ-eket és hasonló mechanikusan másolt nyugati mintákat illeti. Ezek a maguk nyers valóságában többnyire olyan marhaságok, hogy a MOSZ nyalja az ujját örömében vagy az ő konkurensei. Ha egy TÉSZ átveri a beszállítót, akkor úgy fizessen a termelőnek mint az amerikai biztosító az amerikai gyümölcstermelőnek jégkár után. Két év bevételét utalja át, hogy a gazda a gyümölcsös rendbe hozásával lehessen elfoglalva. A TÉSZ akkor kapjon támogatást, kedvezményt, ha nem pusztán beszállítókkal köt szerződést, de azt teljesíti is. Ha pedig a beszállítókat csak saját termeléséhez kiegészítésként használja, hogy alacsony kereslet esetén nem veszi át a terményt a szerződött partnerektől, magas piaci igények esetén pedig igen (hogy ő szállítóként a piacon maradhasson), akkor fizessen a versenyhivatalnak, szerződött termelőnek, biztosítónak, mindenkinek aki felmerül.
Ne érje meg a TÉSZ-nek eltérnie alapfunkciójától. Ez is az értelmes földhasználat egyik feltétele. Lehetetlen? Nagyon is lehetséges. A TÉSZ kössön biztosítást magára, a beszállítókra, szorgalmazza a minőségi termelés fejlesztését. De ehhez egy megfelelő állami partnerség is kell, amelyet nem lehet falhoz állítani MOSZ-zsarolásokkal, hogy a MOSZ tagok által föld-esélyüktől megfosztott alkalmazottaik nemcsak földesélyüket veszítik el, hanem még alkalmazotti státusukat is. Raskóék tömeges kivégzéseket még nem ígértek? Angol pédákat vehetnének a történelemből, amikor a gyapjútermelés érdekében elűzött földműveseket Londonba vezető utakon tízezrével akasztották az útmenti fákra. Túszként használni az áldozatokat. Ez nem a búzamalom, hanem az a másik. Csak asztalon, kilenc koronggal játszadozva kulturáltabb dolog a csiki-csuki.
22 évvel a rendszerváltás után a gazdasági gondolkodásunk a béka feneke alatt tanyázik (egy neves közgazdász ezt még fokozta is, mindig bányászbéka feneke alatti állapotot emlegetve). Hiú és tájékozatlan és mindenféle csábításnak kitett parlamenti képviselőink talán el sem tudják képzelni, hogy módosító indítványos rögtönzések helyett a dolguk más lenne. Egy ismerősöm arról beszélt nekem, hogy parlamenti kijáróként különösen elegáns fogorvost szervezve parlamenti képviselőknek mindent el tud intézni. Nem hittem el neki. Majd beláttam, hogy fantáziám a realitásokat illetően szegényes. Szóval az anyagi érdekeltség kemény dolog. Meg a képviselői alkalmatlanság is. Meg a képviselői státusz alkalmatlan szabályozása is. Nincs mentség össze-vissza módosító indítványokra, az egykamarás parlamentben szabadjára engedett lobbimunkának (helyesebben szélhámoskodásnak).
A gazdaság szervezés egyik feladata, hogy az anyagi érdekeltségi rendszer szabályozását helyére tegye (és a hozzá szükséges szakértelemre szert tegyen valamiképpen). Összhangba hozza a társadalmi célokkal. A TÉSZ-vezetőket (MOSZ-tagokat) nem lehet meghatni erkölcsi intelmekkel (mivel tesznek jót vagy rosszat mindenkinek), gazdaság elméleti érvekkel (tőke és föld termelési tényezők elvi különbsége). Viszont ha deklarálni azaz előírni lehet, hogy miként adózik őstermelő vagy nagyvállalkozó, hogy a kft meg az rt között mi a különbség, akkor rögzíteni lehet talán, hogy a TÉSZ vagy ami a helyébe lép, és egyéb integrátorok vállalkozása bizonyos mértékig a termelők érdekeltsége, társulása, a termelők szolgáltatója legyen. Nem beszélve a szövetkezetekről. Ha az integrátor (termeltető vagy értékesítő) hasznát könyvelésileg alárendelem a beszállító, a termelő anyagi eredményességének, akkor _ _ _ . Ezt végig gondolták már? A termeltetői tulajdon előszobája.
Közbevetőleg, hogy a termelőnek nincsen vagyona? Arról lehet szó maximálisan, hogy a termelőknek automatikusan nincsen tapasztalata tulajdonosi viselkedésben egy integrátor intézmény fölött. De a tőkepénz hiányának emlegetése merő szélhámosság, logikai bukfenc. Mint az a megfogalmazás, hogy a föld nem elég hogy termelési tényező de még természeti erőforrás is. A tőkepénz fedezetét hosszú távon és nagy tömegben a föld termőképessége és a termelő ambíciója, majdani munkájának ígérete, reménye adja. A banktechnika ennek csupán elszámolásában, megjelenítésében való közreműködést jelent. Semmi többet. És a magyar rendszerváltásban a legfőbb szlogen az volt: nincsen tőkéje. Kinek? Annak, akinek a munkája, törekvése volna a legfőbb pénzfedezet a természeti erőforrások mellett. a bankok ezt lényegében elszabotálták. Nem a devizahiteleket kellene számonkérni a magyar bankrendszeren, hanem a rendszerváltás pár-ezer milliárd dollárját. Csak ehhez nem olyan újságírók meg politikusok kellenek, akik nemhogy véleményt fogalmazni, de még vissza kérdezni sem mernek, tudnak (az úgynevezett lakájmédia és lakájpolitika, ami a funkcionális ürességnek egy megjelölése – Magyarországon a rendszerváltás során az eddigi 22 évben nem alakult ki a szó teljes értelmében vett sajtó, politika, pénzrendszer – így nehéz).
A termelőktől függő integrátorok a gyengékkel nem fognak szóba állani? Ha egyoldalú nyilatkozattal lehet földet igényelni bármire, ami a földet adottságai között magasabb művelésbe vonja mint addig történt, vagy a legmagasabb lehetséges kategóriában lehet egyszerűen átvállalni a nagybérlő hozamát egy őstermelőnek (némi zöldleltár vállalása mellett), akkor az integrátor kevésbé fogja a termelőt falhoz állítani. Az integráció lehetne ugyanolyan szolgáltatás, mint a jó értelemben vett banki munka (bár ezt ma kevés ember tudja elhinni).
Egy falu határában követelmény lehet, hogy a legszegényebbeknek vagy az egyéb eszközök nélkül háznál állatot tartóknak közlegelője legyen (a közlegelőt ne lehessen elvonni), valamint nagybérlő maximum a falu határának negyedét (?) használhassa, úgy követelmény lehet, hogy legalábbis a TÉSZ-integrátorok lefedjék az értékesítési igényt. Ha ez nem történik meg, akkor bizonyos kedvezményekkel nem élhetnek, mert a cél nem egyes integrátorok sikeressége, hanem a termények értékesítettsége. Ha sok termelő marad ki az első TÉSZ-ek vevőköréből, akkor lehet újabb TÉSZ-eket és más integrátorokat szervezni. De ez a mai szereptév3esztéses komédia, ahol minden szereplő a termelőket és a földeket vadássza, ez elképesztő.
Az további evidencia, hogy a jelenlegi falugazdász, agrárkamarai szerkezetnek nem sok értelme van. Miért nem a gazdák fizetik őket, például minimálisan 1000 Ft/ha alapon (intenzívebb művelési ágban ennél többet)? A 300 ha-nál kellene valamiképpen váltani, mert ha egy nagybérlő beül sok őstermelő közé, akkor a maga díjfizetése révén kezében tarthatná a szolgáltatást. Tehát a díjfizetésnek és szolgáltatásoknak falugazdászoknél vagy hasonló szolgáltatóknál a 300 hektárig kellene működnie szoros felügyelet alatt. A nagyobb cégeknek nem gond saját ügyvédet, informatikus, könyvelőt alkalmazni. A kisebbeknek viszont mind tapasztalat mind anyagi erő miatt igen lényeges kérdés a szolgáltató és az eredményből megfinanszírozott infrastruktúra. Az vonhatná ki magát ebből a szolgáltatási rendszerből földigénylőként 300 ha alatt, akinek van olyan saját szolgáltatója (könyvelő, szaktanácsadó, pályázatíró, stb), akik a vonatkozó ágazati ismeretekkel igazoltan rendelkeznek (könyvelőként, tanácsadóként a speciális ismeretekből rendszeres tájékoztatáson részt vesznek). Lehet minden faluban több falugazdász vagy minek nevezett szolgáltató, át lehet iratkozni másikhoz, de egy idő, pár év után az állami támogatás abbamarad és a termelő fizeti a szolgáltatási díjat. A rendszer így eltartható, anyagilag érdekelt, és az indítást, a korrigálást az állam el tudja végezni.
Nyilvánvaló, hogy 30 ha szántó szolgáltatási igénye kevesebb, mint 30 ha üvegházé. Nyilvánvaló, hogy 30 ha szántóval szemben 30 ha szántó és állattartás többet ér. De 30 ha legelő állattal nem ér többet 30 ha fóliánál vagy szabadföldi zöldségnél. Viszont 30 ha szántó szerződést köt 300 ha legelővel és állattartással, és ezzel megszerezte a szerves trágyát tartósan, akkor azzal javulnia kell a pozíciójának, a föld számon tartott művelési színvonalának. Ideális szabályozás esetén. De ha egy nagybérlő valóban kiszolgál pld kétszer annyi őstermelőt gépi munkával, mint a saját területe, éspedig piaci ár alatt, akkor ezt be lehet tudni egy szorzóval (0,7 vagy 0,5?), hogy a területének kiigényelhetősége csökkenjen. A piaci ár alatti kikötés egyáltalán nem piacidegen, nem gazdasági racionalitás ellen való, hiszen egyrészt a föld korlátos mennyiségű termelési tényező, tehát nem a nagybérlő anyagi kalkulációja, haszna az elsődleges, másrészt pedig gépi munkájához viszonylag fix, hosszú távú piacot tudhat magának, tehát állandó költségét biztosabban, kevesebb kockázattal tudja a bérmunkára terhelni.
A földön mindenkinek van joga élni, a társadalom minden tagjának. A termőföld tulajdonnal nem vonható el másoktól minden határon túlmenően, „véglegesen”. Aki a földet kezeli, használja, annak másokat el kell látnia, főleg hosszabb távon, az a nagyobb közösség részeként, tagjaként jut hozzá a földhöz. Az átállás is időigényes, de végképp nem maradhat el. Mert az ország csődje senkinek, földhasználónak és földet nem használónak sem lehet érdeke. Mi tehát a játékszabály, hogy ki lehessen a birtokosa a földnek, amiről valamilyen formában annak is elszámolással tartozik akik nemhogy kiszorultak a földhasználatból, de még alkalmasak sem lennének a gazdálkodásra. Ez az elv olyan idős, mint az emberiség maga. Az ókori Kínában éppúgy ismert, élő probléma volt mint az ószövetség idején és még azelőtt (amikorból az ószövetségbe került). És ismert a modern korban, Európában és a gyarmatokon eltérő súllyal, eltérő formában.
A magyar válasz a történelmi alkotmány szerint nem egyszerűen egy lehetséges logikai változat, hanem a magyar észjárás, mentalitás, nyelvileg, ideákban, szimbólumokban rögzült és jól működő megoldás. A természeti erőforrás (termőföld, víz, levegő és ami a föld alatt van), az csak a közösség, a nemzet tulajdona lehet a koronában szimbolizálva (a korona szimbólumába foglalt kapcsolódó biztosítékokkal együtt).
Mindehhez azonban kell egy fokozatosan javuló munkatársi gárda a jogrendszerben (bírók, ügyészek, ügyvédek, jogszabály fogalmazók), az államapparátusban, és mindenek előtt a gazdákat kiszolgáló tanácsadó, üzletszerző, könyvelési stb szervezetekben. Tehát egy földtörvény keretet adhat, sarokpontokat jelölhet ki, és utána indulhat a tanulási-tisztulási folyamat, amelynek fel kell töltenie a kijelölt teret, fokozatosan javuló minőségben, sokasodó tapasztalattal.
Végül haza kellene hívni akit lehet az elszármazottak, külföldre telepedettek közül. Ne tegyünk úgy, hogy a világ más tájairól ide tévedtekkel őnekik egyenlő jogaik vannak. Ezt a történelmet akárhogyan nézzük, nem a világ összes népével együtt éltük át. Ahogyan vannak közelebbi és távolabbi rokonok. A közvetlen családi közösségben a harmadfokú unokatestvérek, iskolatársak és a szomszéd utca lakói már nincsenek benne. A rendszerváltás úttévesztéseinek terhét és talán lehetőségeit nem csak azok viselik, akik itthon maradtak, bár kétségtelen, hogy azok futottak el a legkevésbé (akármilyen okból). De mégiscsak ennek a társadalmi közösségnek a közvagyonát tették kockára, prédálták és koptatták a leginkább, tehát ha kompenzálni akarunk, ha jó megoldást akarunk, akkor szólni kell a kimaradóknak is, hogy lehet vissza jönni, itt a lehetőség, itt is van lehetőség. Azaz a magyar történelem ismert és ismeretlen hősei, áldozatai és küzdelmes résztvevői távolabbi hivatkozási pontot jelentenek, az elmúlt 22 évben eltávozottak még személyes ismerősöket jelentenek számunkra, és remélhetőleg akik itt fognak gazdálkodni, azok boldogulása mindannyiunkat fognak erősíteni.
Van lehetőség, értelme van az alkotmányos alapokat tisztelő átgondolásnak.
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/uj-foldtorveny-tizezrek-munkajat-teszi-kockara-a-kormany-446144
Új földtörvény: tízezrek munkáját teszi kockára a kormány
2012. június 7. 07:40 , Legutóbb frissítve: 2012. június 7. 11:04 Harsányi Miklós
Több száz somogyi mezőgazdasági dolgozó veszítheti el a munkáját, ha a leendő földtörvény ellehetetleníti a nagy agrártársaságokat, hangoztatja a mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetsége.
A társas vállalkozások rovására akarják fejleszteni a magángazdaságokat, melynek súlyos következményei lehetnek, Horváth Gábor, a mezőgazdasági szövetkezetek és termelők szövetségének (MOSZ) főtitkára nyilatkozatában hangsúlyozta: ha a mostani formájukban valóra válnak a tervek, az hasonló csapást jelent majd, mint a '90-es évek elején a vagyonnevesítés, a szövetkezetek szétverése, a kárpótlás, melynek hatására az élelmiszertermelés 40 százalékkal esett vissza. Most akár 10-20 százalékos lehet a csökkenés.
– A kormány nagy bizonytalanságban tartja a földtulajdonosokat és a földhasználókat – közölte Müller János, a szakmai érdekvédelmi szervezet somogyi titkára. – Két éve lebegtetik az új földtörvény megalkotását, ennek kapcsán az utóbbi időben is rengeteg hír és álhír kapott szárnyra. A termőföld tulajdonosi és használati viszonyainak gyökeres megváltoztatásának tervét tükrözi az elképzelés. Az üzenete rossz, sok termelőt elbizonytalanít.
Azt már tudni lehet, hogy várhatóan továbbra is fenntartják a társas vállalkozások földtulajdon szerzési tilalmát, illetve meg akarják őket fosztani a termőföld jelentős részének használatától. A MOSZ felrótta: az elgondolás alapján az állam a földhasználati viszonyokat is példátlan módon ellenőrzés alá vonná. Így tovább nőhet a társas vállalkozások kiszolgáltatottsága. Müller János azt mondta: ha a nagy cégek sora leáll vagy erőteljesen visszafogja a termelést, az érzékenyen érinti az államot, a folyamat előbb-utóbb nagy lyukat üthet a költségvetésben. Az országos adatokra hivatkozva kiemelte: az agrárvállalkozások évi 100-150 milliárd forint adót,- és járulékot fizetnek, ezzel szemben a kisebb, családi gazdaságok 25-30 milliárdot. Az érdekvédők úgy kalkulálnak: évente akár 40-50 milliárd forintot is veszíthet az állam, ha meggyengülnek a nagy társas vállalkozások. Ráadásul az agrárcégeknél alkalmazott csaknem 100 ezer embernek akár 40-50 százalékát is leépíthetik. Megyénkben több százan veszíthetik el az állásukat.
– A somogyi szövetségünknek 33 tagja van, közel 40 ezer hektárt művelnek meg a társas vállalkozások – fejtette ki a megyei titkár. – A cégek bevétele tavaly 25 milliárd forint volt, és ami a munkanélküliségtől sújtott világban kiemelten fontos tény: csaknem 1100 somogyi embernek adtak munkát. Lényegesnek ítéljük, hogy a megszületendő törvény a munkához szükséges feltételeket biztosítsa a társaságoknak, melyek csak Somogyban több milliárd forintot költöttek az utóbbi években erőgép vásárlásra, szárítóépítésre. Ha nincs elég területük, úgy előbb-utóbb képtelenek hatékonyan gazdálkodni, elmarad a bevételük, nem tudják fizetni a hiteleket és kénytelenek leépítésbe kezdeni. Nagyon szomorú következménye lehet az ügynek, ha ebben a formában fogadják el a javaslatot.
Horváth István, a nagyatádi szövetkezet nyugalmazott elnöke szerint – típustól függetlenül – valamennyi társaságnak biztosítani kellene a földvásárlási lehetőséget. Ezek a cégek értéket teremtenek, fontos, hogy a gazdálkodók hosszú távon is élvezzék az adott terület előnyeit-hátrányait. Nagy György, az igali Igal-Agro kft. ügyvezetője úgy vélte: az ingatlanhasznosítás feltételeit célszerű könnyíteni, a területvásárlást viszont át kell gondolni. A külföldiek ugyanis egy megengedő jogszabály esetén könnyen megszerezhetnék a magyar földet.