Vissza a főoldalra    * vissza az MVSZ válságról szóló nyitó oldalhoz

Kedves Árpád!

Követem tiltakozásaitokat, küzdelmeteket 1000 éves alkotmányunk - alkotmányosságunk visszaállításáért. Gratulálok hozzá!

A Politikai Nyilatkozatomhoz fûzötteket köszönöm szépen. Kérdéseidre, illetve annak a részben való meg nem értésére utaló szavaidra válaszolva: Azt írod, hogy az általam felsoroltakkal, az RMDSZ-bõl eltávolítottakal nem értesz egyet, illetve ezeket nem szereted. Az én véleményem ebben a kérdésben az: aki valamiben nem cselekszik helyesen, az másban cselekedhet úgy. Akár mert alakult  a saját véleménye, akár másért.

Végtelenül fájlalom hogy Patrubány a te alkotmányos harcodhoz nem helyesen viszonyult. De ugyanõ sok jó lépést is tett, tehát mert ellened vétett, ha más téren jót cselekszik, ismerd el, fogadd el. Õ tiltakozott elsõnek a Benes Dekrétumok ellen, akkor, amikor a felvidék MKP nemzetáruló bandája errõl hallgat, s azon a komáromi tüntetésen sem kéviseltette magát, amelynek a szervezõi között szintén ott volt az MVSZ, s amelyet te is üdvözölsz. A nemzet ügyét indulatmentesíteni kell, a jó mellé oda kell állni, illetve a jót üdvözölni kell, ez a véleményem. Szörnyû sokat ártanak nekünk, az ügyünknek az egymással kapcsolatos indulataink.

 Lépten-nyomon ezzel találom szembe magamat minden vonalon. Egyébként errõl szinte senkit meggyõzni nem tudok, ez nekünk - sajnos - nemzeti tulajdonságunk. O utálja P-t, T. is utálja P-t, P utálja O-t is és T-t is, holott valamennyien ugyanannak az ügynek a szolgálatában állnak, s egymás jó lépéseit indulatmentesen kellene kezelniük.

Most errõl ennyit.

Szeretettel üdvözöl: Jóska

Vissza a tetejére