Csapó Endre Nyugatról másszínű a táj A napokban egy baráti beszélgetés során szóba került, hogy Orbán Viktort és pártját bizonyára nagyon tisztelik nyugaton, és < beszélgetô társam véleménye szerint < ez nagy támaszt nyújthat a jövô évi választások során. Egy kormányközeli forrásból származó ellenvéleményt említettem meg, ami szerint a nyugatiak még ma is szívesebben üzletelnek a régi egypártidôk embereivel, akikkel mint állami üzletkötôkkel nagyon elônyös kereskedelmet folytattak. A jelenlegi kormány figyelembe veszi az ország érdekeit is a betelepülô külföldi tôkésekkel folytatott tanácskozásokon. Van ennek a kérdésnek gazdasági szempontoktól elvonatkoztatott, de nem is kifejezetten politikai oldala is. Európa politikai színpadán a parlamenti pártok két alapvetô világnézeti meghatározást vallanak: baloldali és konzervatív. Csakhogy, a nyugatiak szótárában a baloldali egészen mást jelent, mint amit az Magyarországon kifejez, megjelenít. Nyugaton az 1990-es magyarországi változás során elôállt pártokat face value alapon liberálisnak, szociálisnak (szociáldemokratának) tekintik, nem érzékelik, hogy ugyanezek Magyarországon még pufajkaszagúak, személy szerint is az elvtársvilágból valók. Ez a csôlátás nem is mostani eredetu, a nyugati politikai baloldalt mindigis lelki rokonság szálai kötötték a szovjet muvilág politikai pártjaihoz. Miért gondolnánk, hogy pont most tagadnák ki a baloldali vonulatból keleti elvbarátaikat, amikor azok visszatértek a mérsékeltebb, nyugati típusú politikai gyakorlatba. Ez nekik csak erôsítést jelent. A konzervatív eszméket a francia forradalom-szülte liberalizmus elleni védelem szüksége keltette életre. A konzervatív eszmék fékezték a liberalizmus lendületét és azóta e két erô muködik Európa (és az európai eredetu politikai rendszeru világ) életében váltakozó érvénnyel. A liberalizmus szélsôségeitôl azok az államok mentesültek, amelyekben erôs maradt a konzervatív szemlélet. A fokozat nyugatról keletre haladva megfigyelhetô: a rózsaszínutôl a vérvörösig. Magyarországot a keleten létrehozott kommunizmus ragadta magához, de a magyar nép minden ellenállása alapvetô konzervatív lelkiségébôl eredt. Nem eléggé ismert és nem eléggé megbecsült társaság az angliai Windsor Klub budapesti részlege. Igazgatója, Jonathan Sunley tíz évi magyarországi tevékenység után, a múlt hónapban tért vissza Angliába. A Magyar nemzet ez alkalommal beszélgetést folytatott Sunleyvel, akinek azt a kérdést tette fel: < Miért gondolta tíz évvel ezelôtt, hogy Magyarországnak szüksége van a konzervatív gondolatra a negyvenéves diktatúra után? A válasz így hangzott: “Számomra a konzervativizmus tekintélyt jelent, és azokat az intézményeket, értékeket és személyes kapcsolatokat jelenti, amelyek mind a tekintély forrásai mindennapi életünkben, de amelyek nélkül az egyén nem tud tájékozódni, és a társadalom töredezetté válik. Magyarországon, akárcsak a volt szovjet blokk többi országában, a kommunizmus a tekintélyrombolásban kíméletlenül hatásos volt. Hozzájárult ehhez az egyházi intézmények és a politikai pártok felszámolása, az igazság feje tetejére állítása ideológiájának perverzitása segítségével és azzal, ahogy az embereket szembeállította egymással. Megkísérelte a saját tekintélyét ráerôszakolni a társadalomra, ami semmi egyéb nem volt, mint brutális hatalom. Ezért 1989 után a fô feladat az volt, hogy újra legitimálják és újjáépítsék az emberi beteljesedés ezen eszközeit és a társadalom kohézióját. Ehelyett azonban sok kívülálló úgy gondolta, hogy ezeknek az országoknak a fô problémái tisztán gazdaságiak, és a szabad piac bevezetésével egyszeruen megoldhatók. Most már tudjuk, hogy törvény, szabály vagy széles körben elfogadott erkölcsi értékrend hiányában ez a fajta neoliberalizmus további elszegényedéshez, elidegenedéshez és atomizálódáshoz vezet.2 Figyelemre méltó a beszélgetés néhány további része: “Ha a magyar átlagpolgár nem is látta mindig így, a hidegháború idején a brit konzervatív pártnak és az amerikai republikánusoknak rossz volt a lelkiismeretük Magyarország és Kelet-Közép-Európa többi része miatt. Úgy érezték, hogy túl könnyen áldozták fel ôket 1945-ben...2 Arra a kérdésre, hogy európai szellemunek tekinthetô -e a magyarországi baloldal? < azt válaszolta: “Sok befolyásos európai intézményben a magyarországi baloldalt sokkal inkább »európainak« tekintik, mint a jobbot. Ennek fô oka az, hogy < bármit mondanak is róluk < a konzervatívok hazafiak, akik büszkék hazájukra... Ez az eurokrácia vezéralakjainak »víziójára« nézve < és sok esetben megélhetésükre nézve is < veszélyt jelent... Orbán Viktor hajlandó néha azt mondani, amit a nemzetközi eurokrácia hallani akar, de bármennyire tisztelik, sôt csodálják a magyar miniszterelnököt Brüsszelben és a legfontosabb európai kancelláriákban, senki ne higgye, hogy szeretik is. Ez azért van, mert túlságosan kiszámíthatatlan, túl népszeru, nemzeti elkötelezettségu, és túl ügyes, eszes ahhoz, hogy olyan ártalmas címkét, mint “populista2, “nacionalista2 vagy “önkényeskedô2 rá lehessen aggatni. Az európai fôhivatalok a baloldalnak és a liberálisoknak tartogatják vonzalmaikat: azoknak, akik abban hisznek, hogy a nemzeti állam a múlté, az új század < az új évezred < pedig a nemzetközi és egymással kicserélhetô bürokraták kasztjáé, amelynek tagjai sokkal jobban tudják, hogy mi a jó az egyes országoknak, mint azok politikusai vagy népe. Pár évvel ezelôtt megdöbbentem, amikor az Európai Közösség úgy döntött, hogy megkíséreli a presztízsét növelni azzal, hogy átkereszteli magát Európai Unióvá. Oroszul a “Jevropejszkij Szojuz2 a régi “Szovjetszkij Szojuz2-t idézi, amelynek szintén 15 tagja volt, politikailag ugyancsak korrupt volt, és gazdaságilag nem muködött... Nyugat-európai körökben a magyar baloldal rangját nem szabad alábecsülni. Schröder (osztrák) kancellár nemrég részt vett a Magyar Szocialista Párt kongresszusán. Igaz, Németh Miklós abbéli sikerteklensége, hogy a párton belül élre törjön, a párt »nyugatosítását« hátráltatja, csakúgy azt a budapesti diplomatakört, amely már régen készül arra, hogy a volt miniszterelnököt ismét a figyelem középpontjába állítsa. A kisgazdák mostani problémái pontosan azok, amelyekben ezek a diplomaták két éven át reménykedtek, különösen, ha ezek miatt a Fidesz < akár most, akár a következô választások idején < inkább rászorul majd a MIÉP támogatására. Mert a MIÉP, mint tudjuk, teljesen szalonképtelen.2 Elidôzhetünk ezen az itt megismert politikai képleten, ami teljesen ellentétes a mi természetes elképzelésünkkel. De emlékezzünk csak az 1920-ban létrejött trianoni végzésre: Angliában, Franciaországban, az Egyesült Államokban < a többit már nem is érdemes sorolni < baloldali, szocialista, liberalista kormányok uralkodtak, és a döntés nemzetközi szolidaritás (utasítás) alapján jött létre, egyébként mitôl lett volna annyira hézagmentesen egységes? Az angol parlamentben a szocialisták egytôl egyig a trianoni csonkítás mellett voltak, míg a konzervatívok egytôl egyig élesen ellene. A többségi szavazat döntött, háborús idôkben mindig a baloldal gyôz. Az agresszív nyomulás a baloldalé, a konzervatív csak követi, hiszen csak védekezési reflex. Másfél év múlva új kormány vezeti Magyarországot. Az eddig elmondottak hasznos tudnivalók az esélyek kiértékeléséhez: nyugatról nem várható segítség a jelenlegi kormányzó pártok részére, legalábbis a baloldali pártok, kormányok és sajtó részérôl nem jön támogatás < annál inkább a kommunista-utód mai ellenzéknek. A legnagyobb támogatást a külföldi sajtóból kapják folyamatosan. Errôl a szünet nélküli magyarellenes külföldi sajtókampányról tanulmány készült, amely kimutatja, hogy a képtelennél képtelenebb hazugságokat a külföldi lapok Magyarországról kapják. A magyar kormány kiadott egy listát amely a Magyarországot, illetve annak kormányát lejárató külföldi sajtócikkeket foglalja össze. Ebbôl néhányat idézünk, két vonal között: <<<<<<<<<<<<<<<< Az osztrák Profil címu hetilap 2000. április 10-i számában Haraszti Miklós hosszabb interjúban fejti ki “Ez háború2 cím alatt, hogy a kormány a szélsojobbig integrál, miközben kódolt beszéddel operál (kozmopolita körök, stb.). A német szociáldemokrata kormányzathoz közelálló értelmiségi és üzleti körök lapja a Die Zeit “Viktor király2 címen 2000 szeptember 14-én cikket jelentetett meg a magyar miniszterelnökrol, annak kormányzati stílusáról és módszereirol, Christian Schmidt-Häuer tollából. A több oldalas írás az elmúlt két év egyik legnagyobb kárt okozó anyaga. “...még soha nem rabolták el magyar politikusok a koronát, ennek az évnek az elején megtették... Magyarország csupán 37 éves miniszterelnöke ma leginkább királlyá szeretne válni... Forrás az SZDSZ új generációjának két vezetoje: Gosztos Péter és Ónodi Tamás; Orbán majdnem orientális “vagy-vagy2 durvasággal választott szét ellenséget és barátot... A parlamenti képviselok váltak az o törökjeivé < a szocialisták, a szabad demokraták és különösen a kritikus értelmiségiek. Jobboldali segédcsapatainak törökjei a kisebbségek. Mindenekelott a cigányok, ám egyre inkább a zsidó polgártársak is... Éles kritikusainak jó részét már Horthy Miklósra, Magyarország önhatalmú vezérére emlékezteti... Orbán a parlamentben szükség esetén gondolkodás nélkül épít a szélsojobb MIÉP-re is. Ezek segítségével fosztotta meg az ellenzéket a tévé- és rádiókuratóriumban oket az Alkotmány szerint megilleto helyektol... A rendszerváltozás vesztese a magyar társadalom kétharmada, miközben máig nem sikerült elérni a 89-es életszínvonalat... < idézi a cikk Szalai Erzsébet szociológust; A szerzo elsodleges forrása egyértelmuen a balliberális körökbol származott, aki még annyi fáradtságot sem vett, hogy bárkit a kormányzati szférából megkérdezzen. Vásárhelyi Miklós a cikkben idézett személy “Alapelvek nélküli, rendkívül tehetséges személy2-ként jellemzi Orbán Viktort, míg Sárközy Tamás a Jogász Szövetség elnöke Orbán hatalmi vágyában látja a problémát: “Minden áron tovább akar kormányozni2. Tekintettel a lap nagy nemzetközi és németországi reputációjára valószínuleg a jelenlegi német kormányzat is “készpénznek2 vette az ott leírtakat. A gulyáskommunizmus vége < címmel közölt Magyarországról átfogó, igen kedvezotlen hangvételu írást az International Herald Tribune október 3-án. A riportban megszólal Forgács Péter, a Korn/Ferry International nemzetközi cég vezetoje, aki szerint a demokrácia még gyermekcipoben jár Magyarországon. “A jelenlegi Fidesz-vezette kormánykoalíció keveset tett a demokrácia elomozdításáért agresszív stílusával és esetenként a nacionalizmusba hajló megnyilvánulásaival2. Vásárhelyi Júlia, a HVG szerkesztoje: “Ezeket a fiúkat egyedül a hatalom érdekli. A fiatalságukból adódóan egy friss és ötletekkel teli kormányzást vártunk, ehelyett azonban nagyon kemények és cinikusak2. Vásárhelyi Júlia és mások szerint is a kormány legnagyobb bune, hogy megosztotta és átpolitizálta a köztisztviseloi réteget, a Nagy-Magyarországra való utalásaival pedig a nacionalizmus tüzét élezgeti. A riportban megszólal Kéri László politológus: “... a kormány nem tudja elviselni a kritikákat, s amennyiben valaki nem ért egyet, azt ellenségnek tekinti. A Fidesz 1998 óta a saját embereit nevezte ki a bankok és vállalatok, valamint a hadsereg és a közigazgatási szervek élére.2 A legnagyobb kritika azonban a miniszterelnök médiapolitikáját éri: a miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy a jobboldali MIÉP, amely bár nem tagja a kormánynak, de támogatja a koalíciót, az ellenzéki oldalon kapjon helyet az ORTT-ben. 2000 október 29-én az Ottawa Liberális Internacionálé 50. kongresszusán Magyar Bálint, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy Közép-Európában a rendszerváltás során elért eredményeket szerinte milyen kihívások érik. Úgy vélekedett, hogy a liberális értékek < a szabadság, a tisztességes piac < eltuntek a kormányzati gyakorlatból. A hatalom, akárcsak a rendszerváltás elott, mindent centralizál és a saját uralma alá hajt, a demokratikus ellenorzés eszközrendszerét szétzilálja, és az intézményes korrupció ma már nem marad el a kádári idokben tapasztaltaktól < ismertette az MTI-vel a Magyar Bálint által mondottakat Eörsi Mátyás parlamenti képviselo, aki az SZDSZ képviseletében szintén részt vett a kongresszuson. <<<<<<<<<<<<<<<< Nem volt szerencsés a jogos panasz publikálása. A baloldali sajtóösszefonódás erôsebbnek bizonyult. A kipellengérezett rágalmazóknak jó alkalom volt ez egy újabb szennyesvíz-leöntésre a magyarellenességre fogadókész külföldi sajtóban. Ebbôl csak a legjellemzôbbrôl szólunk: 2001 január 4. Állami csatamezok címmel és Magyarország görbe útja Európa felé alcímmel közölte a Frankfurter Allgemeine Zeitung Eörsi István írását annak a jegyzéknek a kapcsán, amely a Magyarországról külföldi sajtóorgánumokban elmarasztaló véleményt közlo publicisták nevét tartalmazza < számolt be róla a Magyar Távirati Iroda. A terjedelmes írásban a külföld tájékoztatásának szükségességét Eörsi István abban látja, hogy: “A kormányt belpolitikai eszközökkel már nem lehet az európai normák betartására kényszeríteni. A törvénytelenség mai állapotában belpolitikai csatározásokkal nem lehet megdönteni a szélsojobboldal és a hatalomba s gazdaságba belenott banditák kormányát... Talán fogcsikorgató önmérsékletre kényszerítheto a gátlásaitól riasztó ütemben megszabaduló miniszterelnök és csapata, ha az Európai Unió és annak közvéleménye nem nézi tétlenül ezt a menetelést, vissza valamilyen félig pártállami, félig balkáni állapot felé2 < írta Eörsi a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Itt tartunk tehát “Ez háború2 a “banditák kormánya2 ellen. Tavaly nyár elején beígérték a kormány megbuktatását ôszre. Forró ôsz lesz < mondták, kormánybuktatás, új választások, a demokrácia gyôzelme. A nyáron bevett nagy levegôt most sikerült csak kifújniuk, de még nem szakadozik a kormánykoalíció. Tôkéczki László neves közíró így fejezi ki < többek közt < a jóérzésu emberek véleményét: “A mubalhékkal terhelt ellenzéki politizálást joggal unó magyar választók zöme valószínuleg fásultan legyintett a szokásos »független« értelmiségi nagyágyúkat felvonultató gyulölködô kampányra. Tényleg nem történt semmi különös, csupán a kormányzat összegezte e külföldön lezajlott ellenzéki hecckampányok tartalmának és szerzôiknek egy részét, s ezt a joggal kíváncsi hazai közvélemény tudomására hozta. S akkor süvöltôs felháborodás dúlta fel az »egyetemes igazmondók« csoportjait, amelyek tulajdonképpen kétségbe vonták a kormányzat jogát arra, hogy a külföldi nyilvánosságnak szánt, nagyrészt propagandisztikus hazudozásokat figyelemmel kísérje és arra reagáljon. Az elején tisztázni kell: egy magyar állampolgárnak külföldön is joga van azt mondani, amit akar, viszont az ott elmondottakért ugyanolyan < ha nem nagyobb < felelôsséget visel, s az elmondottakra reagálni nem hatalmi túlkapást jelent, csupán a válaszadás, a reagálás mindenkit megilletô jogának gyakorlását. A mai magyar ellenzék heves reagálása csupán annyit jelent, hogy rajtakapták egy nem tisztességes módszer alkalmazásán, azon, hogy kicsinyes belpolitikai hatalmi érdekbôl külföldön árt a hazájának. Újra és újra kibújik a szög a zsákból, a mi baloldali ellenzékünk képtelen elfogadni normális állapotnak mások politikai hatalmát, s azt, hogy ne ô mondja meg, mi legyen ebben az országban. Elképesztôen antidemokratikus felfogású emberek ágálnak itt évek óta a sajátos értelmezésu demokráciájuk nevében. S teszik ezt a jórészt saját maguk és elôdeik által kialakított kedvezôtlen Magyarország-kép fennállása idején, szomszédaink sovinisztáinak örömére és tudatlan nyugati emberjogi liberálisoknak propagandaanyagot szolgáltatva (akik aztán merészen cigány gyerekek tejfogainak hazai rendôrségi kiveréséig szintetizálják az itthonról folyamatosan híresztelt »rasszizmust«). Most aztán dühödten tiltakoznak, amikor a tájékozatlan külföldnek szánt propagandájukat a hazai választók is olvashatják. Külföldre is azért teszik át belpolitikai propagandájukat, mivel mintegy < ugyanúgy, ahogyan elôdeik egy része az antantnak, majd kisantantnak, illetve a Szovjetuniónak < felkínálják szolgálataikat azoknak, akik esetleg akarnak valamit Magyarországon.2 Nyugaton, amely kormány, intézmény, bank és sajtó Magyarországgal foglalkozik, tízéves jó magaviselet és alkalmazkodói szorgalom után megsimogatja siheder országunk buksi fejét, de mindig talál valami csintalanságot, amirôl le kell szoknia, ha tovább akar jutni a már szépen beidomultak táborába, az immár valóban vidám barakba. Peter Tufo amerikai nagykövet cselekedett így most legutóbb, eltávozása ünnepélyes alkalmával. Azt mondta, alapvetôen meg van elégedve a magyarokkal. Ezt a véleményét a Népszabadságban fejtette ki, fôleg a gazdaságban elért eredményeket említette, de a társadalom fejlôdésével is elégedett. Csakhát ugye, még fejlôdni kell, hiszen a sajtó terén nincsenek még egészen rendben a dolgok. Most például olyan törvényjavaslat van a Parlament elôtt, ami korlátozná a sajtószabadságot. Meg aztán, vane egy párt az Országgyulésben, aminek nem volna szabad ott lennie. Ezek a dolgok < figyelmeztet < nem kedvezôen vonják Magyarországra a nemzetközi figyelmet. A baloldali nagy nyüzsgés már a jövô évi választásoknak szól. A jelen kormányzati idôszak végleg eldöntött valamit Magyarországon. A Fidesz végleg hátat fordított a liberális tábornak, egyértelmuen az ország alapvetô érdekeinek pártja lett, kormányon < iszonyatosan erôs ellenszélben < megalapozta a magyar társadalom öncélú, magyarközpontú politikai irányzatát. Ez az internacionalista baloldalon riadalmat keltett: netán jövôre újra kormányzatra megválasztják a jelenlegi koalíciót, és akkor egy következô négy évben sorra kerülhet a szétlopott állami vagyon visszavétele, a történelmi igazságszolgáltatás és a magyar sajtó megerôsödése. Ezért a nagy igyekezet éket verni a jobboldali pártok közé, elégedetlenséget szítani a társadalomban, akadályokat gördíteni a törvényhozásban, egyáltalán aláásni a kormány tekintélyét. Elemük a rombolás, zavarkeltés. Nagyon mozgalmas idôszaknak nézünk elébe.