Vissza a főoldalra    Vissza a tartalomjegyzékhez (Csapó Endre - Ausztráliai Magyar Élet - 200 dec 18)

 Kardos Béla: Az MVSZ megújítása

Megismerve a magyar országgyülés határozatát, az MVSZ lenullázott
költségvetési támogatottságát, és hallgatva az új amerikai elnök
nyilatkozatát, akaratlanul is kénytelen vagyok a két eseményt: az MVSZ
és az
amerikai választás kimenetelét összevetni.

Bush elnök kijelentette, (érzékelve a választás szoros, közel
50-50%-os
eredményét) hogy az egység elérésére törekszik (unite), s nem a
megosztásra
(divide). Ha Patrubány a májusi választásokat követöen az egységre, a
konszenzus megteremtésére törekedett volna, akkor nem következik be az
a
sajnálatos esemény aminek ma tanui lehetünk.

Sajnos Patrubány nem érzékelte, hogy a négyfordulós választáson
mindkét
jelölt egyenlö szavazatot kapott: 542. Három fordulóban Boross Péter
vezetett, a negyedikben Patrubány Miklós kapott hét szavazattal
többet.
Tehát igen vékonyka eredménnyel lett az MVSZ elnöke. Ráadásul a 24
tagú
elnökség fele (akárcsak amerikában a szenátus fele) szembenéz, szembe
helyezkedik vele, nem oktalanul.

Egy igazi államférfi ilyen esetben a konszenzusra törekszik, s nem
pedig
elnöki hatalmával visszaélve a vele szemben állókat kirekeszteni és
eltávolitani igyekszik. Sajnos Patrubány az utóbbi, a
törvénytelenségek felé
vezetö utat választotta, ami ide vezetett, ahol most vagyunk.

Pedig kínálkozott lehetöség a konszenzusra, hiszen az elnökség
többsége az
MVSZ megújításának a híve. Ennek érdekében a vele szemben álló
elnökségi
tagok is hajlandónak mutatkoztak a közös munkára. Elsö
nyilatkozatunkban is
kijelentettük, hogy "Vállaljuk egy olyan alapszabály tervezetének
elökészítését, amely a mindannyiunk által elfogadott nemzeti érdekkel
megegyezik.²

Késöbb Szijártó István az Anyaországi Régió elnöke és jómagam, június
6-án,
a 12 "engedetlen² elnökségi tag nevében javasoltuk Patrubánynak, hogy
a
kritikus helyzetre való tekintettel június 16-ra hívja össze az
elnökséget
kizárólag a fennálló krízis felszámolására. Patrubány okkal, vagy
oktalanul,
de elutasította a javaslatot. Ö mindenáron "hüségnyilatkozatot² akart
kicsikarni, amiben a feltételnélküli munkára kötelezzük el magukat!

Ellentétben minden más véleménnyel, szerintem az MVSZ májusi
küldöttgyülésén
résztvevö küldöttek nem fontolták meg Orbán Viktor miniszterelnök
konresszusi üzenetét, ami szintén hozzájárul a költségvetési támogatás
megvonásához, s ami többek között így hanzott:  "Az a kérésem is volna
Önök
felé, ­ kérem fontolják ezt meg ­ hogy válasszanak olyan elnököt és
olyan
vezetést, amely alkalmas arra, hogy együttmûködjön a mostani polgári
kormányzattal. Arra szeretném Önöket kérni, ne mulasszák el azt a
történelmi
esélyt, hogy egy olyan értékrendû kormány tartja ma kezében a
kormányrudat,
s egy olyan irányt próbál szabni a magyarság érdekének és életének,
mint
amely értékrend a Világszövetséghez tartozó legtöbb tagszervezetet
átjárja.
Ebbõl az együttmüködésbõl nagy dolgok is kikerekedhetnek. Ha az
együttmüködés feltételei meglesznek, akkor egy év alatt látványos
eredményeket érhetünk el.²

Kérdezem, ilyen elnököt, ilyen vezetést választottunk? Vagy olyat,
amelyik
azóta is fricskázza a kormányzatot kontroverzál, át nem gondolt,
hisztéria
szintü követeléseivel, lásd a tervezett státusztörvénnyel szemben egy
értelmetlen un. külhoni állampolgárság eröltetésével, ami EU tagságunk
rovására is vezethet anélkül, hogy megoldaná az igazi kérdést: a
magyar
nemzethez való tartozás közjogi állapotát. Elfelejtik, hogy a
tervezett
státusztörvény az kerettörvény, amit idövel a körülményekhez igazodva
bövíteni lehet, s amit egy nemzetben gondolkodó kormány lehetöségei
szerint
köteles is megtenni!

Talán ezekután Patrubány Miklós és holdudvara belátja, hogy az
egyetlen
megoldás a krizis feloldásához a májusban törvényesen megválasztott
elnökség
összehívása a célból, hogy megalkossuk az MVSZ müködöképes
alapszabályát,
törvénytervezetét és müködési szabályzatát, vagyis megújítsuk az MVSZ
egész
intézményrendszerét. És ezt a feladatot a 2001 évi májusi
küldöttgyülésig
közös erövel megvalósíthatjuk. De el kell türje, hogy ezentúl kemény
véleményekkel kell szembenézzen, s igazából most fog elválni, hogy
vajon
alkamas-e az MVSZ elnökségére? De, az is most fog eldölni, hogy Tökés
László
moderátorként  megállja-e a helyét mint tiszteletbeli elnök!

Befejezésül, karácsonyi és újévi gondolatként idézek Keresztury Dezsö
"Gazdátlan ország² címü Csoóri Sándor 60. születésnapjára írt
soraiból: "SItt
élünk, ahol mindenki mindent jobban tud. Barátságot színlelve harapják
át
torkod, kifordítják szavaid a hívek, kik kígyóként hozzák a kést, egy
szájból sokféle szelet fújnak. E legsikeresebb ragadozók nemcsak
bunkóval
toldják meg kezük, de fegyverrel, ideológiával. Nyüzsgésük gúzsokba
csomósul. Ki oldja föl? A rés, ami maffiáik közt nyílik, mocsárral
lesz
tele, vagy önkényurakat nevel. Ki fékezi meg? Add nekik a szabadság
látszatát bár, féktelen elörjöngik a hazát.²

"SHol a jó Gazda, aki rendet teremthet e szédült tumultusban, ahol
burjánzik
csak a bozót? Gyökerek, ágak fojtogatásában hogyan emelkedik föl az a
terebély, amelynek védö árnyán otthont talál egy nép és él termö
békében a
higgadt szív, hüvös ész törvénye szerint?²

Remélem azok akik elolvasták irásom, s akik esetleg ebböl
megszívlelnek
néhány gondolatot, azok közelebb visznek bennünket az MVSZ
megújításához.

          < Kardos Béla, Sydney

Vissza a tetejére