Vissza a főoldalra Vissza a tartalomjegyzékhez (Csapó Endre - Ausztráliai Magyar Élet - 2002 március 19)
Csapó Endre
A sajtó befolyása a választásokra
A sajtó, mármint ez a szó, legyen gyûjtôfogalom, hogy ne kelljen a
média szót használni. Tehát sajtó < ez alkalommal < mindaz, amit
olvasunk, hallunk és látunk a közvéleménytájékoztatás során.
Az elsô magyar újságot 1780-ban alapította Rát Mátyás ifjú evangélikus
lelkész Pozsonyban, s ott is nyomtatta ki Patzkó Ágoston nyomdájában.
A címlap szerint: "Felséges Tsászárné és Apostoli Király
Asszonyunknak
Különös Engedelmével. 68 évvel késôbb a szabadságért áhítozó nemzet
nevében összeállított, 12 pontban megfogalmazott legfôbb követelések
1. pontja így hangzott: "Kívánjuk a¹ sajtó szabadságát, censura
eltörlését².
Egyszer talán valaki tanulmány tárgyává teszi, mikor és milyen
mértékben volt szabad sajtó Magyarországon a kezdetektôl napjainkig.
Nem könnyû feladat, legfôképpen azért, mert nemcsak a királyi vagy
köztársasági állami hatalomtól való függetlenség lehet a vizsgálat
tárgya, hanem minden egyéb hatalomtól való mentesség is mérvadó. Így
elôáll olyan helyzet is, hogy nem a hatalmi ágazatokat uraló uralkodói
illetve kormányzati szervek akadályozzák a sajtó szabad
megnyilvánulásait, hanem megfordítva, a sajtó hatalmi ágazattá
növekedve befolyásolja az állam hatalmi ágazatainak munkáját,
megakadályozhatja törvények létrehozását, kormányokat buktathat avagy
azoknak irányt diktálhat.
A magyarországi félévszázados egypártdiktatúra idejérôl szólva
egyértelmûen nem beszélhetünk sajtószabadságról. Az a különös
helyzet
alakult ki, amivel eltelt a huszadik század második fele, hogy a hét
országra szétszakított magyar nemzetnek, ebben az idôben csak a
nyugatra került kis része tudott magának független, szabad sajtót
alapítani és fenntartani. A magyarországi rendszerváltozás egyszerû
és
logikus képlete az lett volna, ha a diktatúra felszámolásával
felszabadul a sajtó az állami ellenôrzésbôl és irányításból, és miután
magánvállalkozások vásárolták meg a tájékoztatás vállalatait,
kimondható, hogy létrejött a szabad sajtó. Azonban a gyakorlatban
létrejött rendszerváltozás képlete nem volt ilyen egyszerû, és nem
volt ilyen logikus. Miután "nem tetszettek forradalmat csinálni², az
idôk parancsára végrehajtandó rendszerváltozást nem a nép, nem a
forradalmi ifjúság alkotta meg, hanem egy vegyes összetételû ellenzék,
amelynek egyik fele ôszinte nemzeti felszabadító lélekkel, lakiteleki
áldozat- és tettrekészséggel igyekezett magának teret nyitni, míg a
másik fele a kommunista párthatalom saját kebelébôl kieresztett
rendszerváltó úttörôibôl állt. A küzdelem nem a barrikádokon folyt,
hanem kerekasztal körül három csoport részvételével. A nagyközönség
szemében úgy jelent meg a tárgyalóasztal, hogy a még hatalomban lévô
kommunista kormánnyal szemben két ellenzéki csoport áll. Így osztották
le a leendô parlamenti demokrácia nem-kommunista hatalmi ágazatait.
Mai napig kihatóan szenvedi a lóvátett ország, hogy a kerekasztalnál
nem egyharmad kommunistával tárgyalt kétharmad demokrata, hanem
fordítva, egyharmad nemzeti elkötelezettségû demokrata szembekerült
két olyan csoporttal, amelynek tagjai a hatalom átmentésén fáradoztak.
Ez eddig csak a politikai szféra, a politikai leosztás, amibôl majd
országgyûlés és kormányt alakul, amiben a szavazópolgárok akarata
érvényesülhet négyévenként a képviselôket választó szavazás által. A
sajtó, amely gyakorlatilag ugyancsak hatalmi ágazat, nem a
nyilvánosság elôtt tette meg az utat a politikai kötöttségbôl a szabad
piac világába. Ez az út nem volt sem hosszú, sem göröngyös: a Párt
kilépett a sajtó életébôl, de része maradt annak a szemléletnek és
törekvésnek, aminek érdekében fenntartották a Pártot. A Párt is csak
szerkezet volt, végrehajtó szerve egy világra szóló politikai nyomulás
magyarországi részlegének. A Párt ereje az erôszakszervek
kiegészítéseképpen a sajtó volt, az emberterelés tudatalakító,
gondolatirányító eszköze. A sajtó tehát maradt, és az maradt, ami
volt, egy politikai irányzat megvalósítója.
A késô kádári idôkben a szerkesztôi szobáknak nagy befolyásuk volt az
államigazgatásra. A változás és változtatás elôkészítésében és
lefolytatásában, aminek irányelveit a két nagyhatalom (USA
sokszorosított, hol betiltott, hol megengedett ellenzéki újságok
készítôi, írói lettek a magva a Szabaddemokrata Szövetségnek.
Lassacskán az országos lapok is hasonló elveket valló írásokat
jelentettek meg. A közönséget a sajtó vezette be az új szemléletbe,
ott érlelôdött minden kívánt változtatás.
Magyarországon minden a fôvárosban központosul, ez felelt meg
leginkább a központi kormányzásnak. A nép már régen elfelejtette az
önszervezôdés módozatait, gondolkozásából is hiányzik. A Budapesten
összpontosított sajtó irányította a rendszerváltozás minden
mozzanatát. Az olyanra sikerült, amilyenre tervezték a fôvárosi
értelmiségi körök, és a változás szempontjait is ôk határozták meg.
A sajtó a késô kádári idôkben gyakorolt szerepét megtartotta és a
nyugati tôkés csoportok jóvoltából, amelyek megvásárolták a magyar
sajtó szinte egészét, befolyását a politikai életre tovább növelte. A
rendszerváltoztatással létrejött immár az államtól független sajtó <
ez a liberálista szabály <, de a magyar nemzettôl éppúgy független
maradt, mint volt korábban. A magyarországi sajtó hûsége most a
külföldi tôkés tulajdonosoké. Talán nincs mégegy ország a világon,
amelynek a tájékozató ipara ennyire külföldi kézben van. Ha még akad
valaki, aki akként gondolja, hogy a magyarországi sajtóban a
kommunistákat kapitalisták netán demokraták váltották le, az jobb ha
rátekint arra, hogy milyen mértékben felelt meg a kapitalistáknak a
kommunista szerkesztôi garnitúra.
A diktatúra szerette a sajtót és dédelgette. Miután minden állami
irányítás alatt állt, úgy irányították az újságíróképzést, hogy
kétszer háromszor annyi újságíró legyen állandóan, mint amennyire
szükség volt. Így lehetett versenyeztetni ôket rendszerhûségi
osztályozásokon keresztül. Aki törekedett és valóban tehetséggel és
elvhûséggel tudta kizengeni a szocializmus dicsôségét minden
helyzetbôl, az megindult fölfelé a jól, nagyon és mégjobban
megfizetett újságírói pozíciók felé. Ki nem törekszik nagyobb cím,
érvényesülés, elismertetés, fizetés elnyeréséért. Ilyen helyzetben
mindenki egy irányba nyomul. Ez ma is megvan.
Ezek persze ismert dolgok Magyarországon. Pokol Béla
politológusprofesszor tanulmányában írja az alábbiakat: "A
tömegmédiumok Magyarországon nemcsak az országos politikai
akaratképzést tudják erôsebben meghatározni, mint a politikai pártok,
hanem néhány esetben a pártokon belüli erôviszonyokat is. Ez különösen
azokra a pártokra vonatkozik, amelyek ereje elsôsorban a médiahatalom
támogatásából eredt. Kitûnôen megfigyelhetô volt ez a sajátosság
az
SZDSZ esetében Tölgyessy Péter elnökké választása idején... A
tömegmédiumok az SZDSZ-hez hasonló támaszai voltak a Fidesznek is, és
elsôsorban ez a támogatás tette lehetôvé e pártoknak a felfutást a
90-es évek elején. Ez azonban erôsen »médiaérzékennyé« tette a
Fideszt, és amikor nem volt hajlandó a tömegmédiumok által favorizált
irányvonalat követni 1993-tól, a szembeforduló tömegmédiumok rövid egy
év alatt szétzúzták nagyreményû választási esélyeiket < a
fiataldemokraták az 1990-es 8 százalékról 1992-re 45 százalékig mentek
fel, majd zuhantak le 1994-re 7 százalékra. Így zuhant le a legnagyobb
nemzeti-konzervatív kormánypárt (MDF) szavazatainak aránya az 1990-es
42 százalékról négy évre rá 13 százalékra. De ugyanúgy a szocialisták
1993-ban épp hogy 15 százalékot értek el, míg 1994-ben a mandátumok 54
százalékával zárták a választásokat. Mindez mutatja, hogy a
választópolgárok mintegy fele minden kötôdés nélkül vándorol egyik
párttól a másikig.²
Ez a megállapítás 1994-bôl való, hihetjük, hogy azóta e téren jobb a
helyzet. A mai felmérések nem mutatnak ilyen nagyarányú áramlásokat a
pártok között. Van olyan vélemény, hogy most már csak két párt jut be
a Parlamentbe egymáshoz közeli arányban. Ugyanakkor nagy a riadalom,
hogy egy harmadik is bejut, és ettôl hideglelôsök a liberális oldalon.
A tömegmédiumok < ahogy Pokol Béla nevezi < egyre idegesebbek, ami a
kampány eldurvulásában mutatkozik meg.
Amíg a politikai életben, a pártok belsô rendjére, erôviszonyaik
megváltozására hatást gyakorolhat a társadalom, egyrészt a
pártszervezetekben, másrészt a választásokon, ezzel szemben a sajtó
olyan hatalmi ágazat, amely mentes mindenféle társadalmi befolyástól,
ellenôrzéstôl. Ezen szabadságától túlmenôen a sajtó, befolyásoló
erejével elôidézi a politikai változásokat, közvéleményt alakít,
olyant is alkalmanként, amely által a szavazó közönség saját maga
kárára hoz döntést a választások során.
A demokrácia ma koreszme. Lényege: a társadalom maga dönt a sorsát
intézô vezetôk kilétérôl. Ha a sajtó valóban hatalmi eszköz, akkor a
demokrácia gyakorlata hiányos, mert a sajtó által olyan személyek
vezetik a társadalmat < hoznak létre vagy döntenek meg szellemi
irányzatokat, tájékoztatnak, félretájékoztatnak vagy elhallgatnak <,
akiket nem a közönség választ meg.
Végh Alpár Sándor egyike azon újságíróknak, akik (nagyon eltérôen a
többségtôl) a pártatlan újságírásnak hívei. Arról ír, hogy még
mindig
a régi kommunista gárda ül a nagy lapok szerkesztôségében:
"Magyarország szellemi és kulturális életében nincsenek meg a
demokratikus választás feltételei. S fôleg azért hiányoznak, mert
arról, hogy mi jó, és mi rossz, nagyobbrészt baloldali és liberális
figurák döntenek. Ugyanazok, akik korábban. Kilencvenhét márciusában
történt. Akkor még lepedôs változatban jelent meg a Magyar Hírlap,
takarózni lehetett vele. Fôszerkesztôje, Gazsó L. Ferenc libikókázott:
egyensúlyt próbált tartani elvei és a stáb balliberális nagyágyúi
között. Mire kialakította volna, menesztették. Akkoriban én
szerkesztettem a riportoldalt, de hely híján egy idôre be kellett
ülnöm a publicistákhoz. Pikáns egymásmellettiség volt. Az egyik asztal
mögött Várkonyi Tibor, a Szabad Nép egykori jelese, a másiknál Bálint
B. András, aki az egyház lapját, a Vigíliát szerkesztette azelôtt.
Rajtuk kívül Faragó Vilmos egykori ÉS- (Élet és Irodalom)
alparancsnok. ... Nincs független újságírás.²
Az még rendben van, hogy a politikusok nagyokat mondanak, eltúlozzák a
helyzetet, akár az ellenfél hibáját, akár a saját érdemeit, de
országos sajtónak ezt nem lenne szabad megtenni. Az újságban
tájékozódást keresô választópolgár azt olvasta március 11-én a Magyar
Hírlapban, hogy "az ország gazdasági alapon történô kettészakadása,
milliók elszegényedése mellett ma már a demokratikus jogállamiság
megmaradása is a választás tétje². Ezt ugyan egy politikus mondta, de
ahogy azt a lap tálalja, azonosul a véleménnyel. Kovács László
MSZP-pártelnök a nagy kijelentés gazdája, ezt és a továbbiakat
debreceni sajtótájékoztatóján mondta: "Ma már a jogállami
alapokon
álló EU-integrációra törekvô Magyarorország mellett alternatíva egy
parancsuralmi rendszer is, mely az Európától való elszigetelôdésre
törekszik². Meg is mondta mire céloz: a Fidesz
szerint a választások második fordulójában a MIÉP-szavazók a Fidesznek
adják a támogatást. Ezt persze tudhatná anélkül is, de a többi már
következtetés: "ebbôl bizony koalíció lesz és parancsuralmi rendszer².
Mondja ezt a letûnt parancsuralmi egypártdiktatúra magasrangú egykori
kommunista vezetôje "a jogállami alapokon álló EU-integrációra törekvô
Magyarorország² védelmében.
Ennél többet is nyújt a Magyar Hírlap olvasóinak. Szili Katalin az
MSZP alelnöke sajtótájékoztatón tudatta felfedezését: "A Fidesz és
a
MIÉP lényegében egy párt². Ezt egy olyan eseménybôl következteti,
ahova öntudatos szocialista nem ment el: "a Terror Háza megynyitója
pedig felfogható a két jobboldali párt egyesülési kongresszusaként
is².
"Véget kell vetni a Fidesz lenyúlásainak² < a címe egy másik
írásnak a
Magyar Hírlapban. Ha valaki még nem ismerné a szocialista argó e
kifejezését, a lenyúlás lopást jelent, valakire rábízott javak
eltulajdonítását. A továbbiakból megtudjuk, hogy nem valami átvitt
értelemrôl van szó: "A tizenkét állami gazdaság a Magyar Fejlesztési
Bankon keresztül történô privatizálása tudatosan és szervezetten
végrehajtott kormányzati szintû rablási folyamat < hangoztatták az
SZDSZ politikusai a földmûvelésügyi minisztérium elôtt tartott
vasárnapi sajtótájékoztatójukon. Magyar Bálint úgy véli: "ennek a
folyamatnak a végén a Fideszhez közel álló emberek kerültek olyan
helyzetbe, hogy állami gazdaságokhoz juthatnak.²
Nem tudjuk, hogy a képviselôi mentelmi jog vagy a választási
kampányidôk külön szabadsága árnyékában fogalmaz így Magyar Bálint, de
hogy tisztességtelen, az megállapítható az idézet második részébôl,
ami az elsô rész állításával szemben feltételezés. Azonban, álljunk
meg egy pillanatra, az újságolvasó emberben a kulcsszavak maradnak
meg, ami rendszerint a címben van: Fideszék lopnak, rablók.
A budapesti sajtó részérôl négy éve már folyik ez a fajta "fejlett
sajtótechnika², és erre hangolnak rá a két baloldali párt szólamai:
<
Véget kell vetnünk a Fidesz-vircsaftnak! < Le kell váltani ezt a
kormányt! < Veszélyben a demokrácia! < Elszámoltatjuk ôket! < és
hasonlókat vég nélkül.
De van ez tovább is, a Fidesz "a hazát is árulja². Errôl a Magyar
Nemzet számol be:
"Az MSZP Tények és hazugságok címû sajtótájékoztatóján Juhász
Ferenc
alelnök kijelentette, hogy a kormány »elárulta« a határon túli
magyarok sokaságát. Az MSZP országos választmányának január közepén
elfogadott nyilatkozata is ennek szellemében készült: a kormány itt
már csak »megtévesztette« a magyarországi munkavállalókat, viszont
»elárulta« a határon túli magyarokat! Palkovics Imre, a Munkástanácsok
Országos Szövetségének elnöke jól érzékelte (Magyar Nemzet, január
21.), hogy az MSZP és a vele szövetséges szakszervezeti elit »szinte
az egész magyarság elárulásával vádolta a miniszterelnököt². Bauer
Tamás arra emlékeztette a szocialistákat (Magyar Hírlap, január 16.),
hogy »társtettesei« annak a státustörvénynek, amely miatt szocialista
politikusok < idézem < »újra meg újra azzal vádolták a megállapodás
kapcsán az Orbán-kormányt, hogy elárulta a magyar munkavállalókat és a
határon túli magyarokat«. Bauer távolságtartó és kritikus véleményével
szemben Demszky Gábor a vele készült interjúban (Magyar Hírlap, január
4.) örömét fejezte ki annak láttán, hogy az SZDSZ lendületbe jött:
»sok színes, eredeti ötlettel hívja fel a figyelmet a kormányzati
korrupcióra, hatalmi visszaélésekre...«. A három ponttal jelölt
szövegrészt külön idézem: »... a hazai és erdélyi magyarok érdekeinek
elárulására«.²
Az év elsô két hónapjában tombolt ez a fajta támadás a kormány és a
kedvezménytörvény ellen. Itt megint a felületes címszavak gyôztek,
hiszen ha belegondolunk, a nemzet határon túli részének érdekében, és
egyúttal az egész nemzet érdekében létrehozott kedvezménytörvény
ellenében fellépô baloldal valójában a nemzet érdekei ellen vétett,
amivel betársult a szomszéd államok magyarellenes támadásiba. Ennek a
támadásnak az idején a Gallup Intézet felmérése szerint a
megkérdezettek 18 százaléka vallotta, hogy Orbán Viktor megállapodása
a román miniszterelnökkel a magyar érdekek elárulása volt.
Tovább idézve a Magyar Nemzet február 20-i számából: "Nagy Sándor
(MSZP) most úgy gondolja, hogy a miniszterelnök élére állt a
gyûlöletkeltésnek, s átlépett azon a határon, amely a demokráciát a
diktatúrába hajló önkényuralmi törekvésektôl elválasztja. Nagy Sándor
késôn ébredt. Kovács László már 1998 nyarán azt mondta, hogy Orbán
latin-amerikai típusú tekintélyuralmi rendszert épít ki, amit nemrég,
de még a parlamenti botrány elôtt, megismételt. Horn Gyula tanácsadója
volt Popper Péter, aki nemzetvezetônek, korábban »farkasnevetésû
miniducének« titulálta a kormányfôt. A szocialisták ráadásul
jelöltként indítják Veér András doktort, aki publicisztikai
munkásságának részeként a változatosság kedvéért Hitlerhez
hasonlította Orbán Viktort. Szanyi Tibor szocialista országgyûlési
képviselô ezenközben a kormányfôt »tényleges bûnözônek«, »mocskos
csalónak«, »tolvajnak«, »bizánci típusú bajkeverônek« titulálta egy
internetes vitafórumon, az MSZP kampánynyitó kongresszusán pedig
dedikálta a kormányfôrôl írt, intellektuálisan szintén nem
lebilincselô könyvét dr. Kende Péter. Figyelemre méltó összefüggés az
is, hogy a miniszterelnökrôl és családjáról egy ismert pornómagazin
közölt fényképeket. Orbánt és családját az elmúlt években keményen
megdolgozták az ellenzéki sajtóban, természetesen »a politikailag
korrekt tolerancia keretein belül«, amibôl a szocialisták vezetô
politikusai túlnyomórészt kimaradtak. A jelek szerint most az MSZP
stratégái Orbán Viktor emberi méltóságát vették célba. Valószínûleg
azért, hogy kizökkentsék és hibára késztessék a kampányidôszakban.²
Van olyan meghatározás a választással kapcsolatban, hogy a kormányon
lévô pártok elhasználódnak, és az ellenzék megtisztul. Meg olyan
megfigyelés is van, ami szerint a választók olyan párt felé fordulnak,
amely még nem viselôdött el kormányszerepben. Ennek a megfigyelésnek
igazán csak két választás példája állt rendelkezésére: 1994-ben nagyot
bukott az MDF-koalíció, nagyon bejött az MSZP, 1998-ban kibukott az
MSZP, fényesen bejött a korábban még nem kormányzó Fidesz. Mit lehet
ebbôl levonni a jelenlegi választás esetére? Nagy valószínûséggel
azt,
hogy ma már más a helyzet, mint a korábbi két esetben, amikor az MDF
nem tudta szállítani a jobblétet a felbolygatott gazdasági helyzetbôl,
és az MSZP
Aligha mondható, hogy a közvéleménykutató intézetek a Fidesznek
kedvezôen torzítanának, és ha a lapzártakor kiadott egyik értékelést
irányadónak lehet venni, akkor a Fidesz-MDF együttes nem eshet ki a
kormányzásból. És ha beleszámítjuk ebbe a képbe azt is, hogy a
jelenlegi kormány négy éven keresztül többségében ellenséges sajtó
ellenében érte el sikereit, akkor azt is kiértékelhetjük, hogy egy
tárgyilagos és független sajtó esetében az egykori kommunisták
pártjait már a történelmi rossz emlékek között üdvözölhetnénk.