Vissza a főoldalra Vissza a tartalomjegyzékhez (Csapó Endre - Ausztráliai Magyar Éle - 2002. április 9.)
Csapó Endre
Háborúnak lenni kell
Nemcsak azért, mert eleddig mindigis volt, hanem amiatt, hogy az
emberi élet velejárójaként az emberi élet alapvetô meghatározója lett.
A béke elképzelhetetlen háború nélkül, és a háború elképzelhetetlen a
békére törekvés szándéka nélkül. Ez utóbbi csak azért konfliktuskeltô,
mert két fél egy háborújából két béke egyike érvényesülhet csak.
Kivétel lenne, ha a két fél teljesen megsemmisíti egymást. Igazságos
béke is kettô lehet, de csak addig, amíg eldôl a küzdelem, attól
kezdve a létrejött béke igazságát csak egyik fél dícsérheti. A béke a
háború kimenetelének függvénye. Az igazságot erôvel osztják. Gyilkolni
bûn, kivéve háborúban. Rabolni bûn, kivéve háborúban.
Fosztogatni bûn,
kivéve a gyôztes háborút követô békében. A nemzetközi jog alapja a
háború kimenetelébôl elôálló igazság, mint jogforrás, a gyilkolás,
rablás és fosztogatás jogosítványaival. A nemzetközi rendet a
nemzetközi jog szabályozza. A természet rendje szerint az erôsek
érvényesülnek.
El lehet tünôdni rajta, hol tartana a világ, ha minden népnek egyenlô
méretû és minôségû legelô jutott volna, még ott furulyáznánk
hasznos
állatainkat terelve és szép mesékkel nevelnénk utódainkat minden
szépre és jóra. A teremtés azonban nem gondoskodott ilyen
feltételekrôl. Termôföld és természeti kincsek tekintetében
aránytalanul felszerelt < a tengerekkel szemben is szûkreszabott <
szárazföldünkön egyenlôtlenül szaporodó emberiség követi a teremtett
élôvilág azon természetét, hogy élete fenntartásának tárgyi
feltételeit megszerzi < minden áron. Ez nem békés indulás, és az
emberi történelem folyamán az érvényesülés eszköztárában a békés
megoldások (vadak háziállattá szelídítése, föld megmunkálása és
bevetése, élelmiszerkonzerválás és tárolás, cserekereskedelem stb)
mellett legkevésbé elhanyagoltan fejlesztette ki az ember a javak
megszerzésének azt a módját és a hozzá való szerszámokat, amely mód
mások javainak elvételével gyarapította élete lehetôségeit. Idônként a
harcosság nagyobb erény volt, mint a munkálkodás. De mert a szép
fényes katonának gyöngyarany élete mellett a háborúk sebekkel,
halottakkal, éhinséggel járványokkal is együttjártak, a jót és a
rosszat egymástól megkülönböztetô gondolatok keltek életre. Az emberi
képzelet világában megjelent a Jó és a Gonosz küzdelme, menny és
pokol, a civitas Dei < civitas Diaboli kettôsség, amibôl mindenki a Jó
oldalán valónak vallja magát, szemben a másikkal, amikor az igazság
eldöntésén fáradozik.
A hitelvek sem tudtak úrrá lenni a természet kegyetlenségre tanító
rendjén, kellô indokolással a támadó fél is a Jó oldalán vallja magát.
Talán a kereszténység közelítette meg legjobban az oszthatatlan
igazság hirdetését, amikor az egyén felelôsségévé tette, lelkiismereti
kérdéssé tette a Jó követését, de államok uralkodóira a francia
forradalom óta az egyház már nem tud mérséklô hatást kifejteni. A
francia forradalom eszméivel szembeszegülô, az uralkodókat mérséklô
hitelvek szerepét valló De Maistre gróf is azt vallotta, hogy a nagy
történeti válságokban, háborúkban és forradalmakban a Gondviselés
jóakaró intését látja. Ez már szellemi fegyverletételnek hangzik, de
mert a francia forradalom eszméi diadalmaskodnak a profán filozófiák
érvényesülésében, az emberiség ômaga dolgai megjavulását politikai
ideológiák érvényre juttatásában látja. Voltaire és Rousseau
világképében indul a nyugati civilizáció, amely gépeivel kultúravesztô
diadallal tör elôre. Aki azt várta ettôl, hogy megoldja a világ
problémáit, minden lépcsôházfordulón csalódhatott, ilyen fordulók a
19-ik század forradalmai és a 20-iknak a háborúi. Persze, ki az aki
ilyenkor csalódik? Akit legyôztek, letapostak, kifosztottak.
Statisztikusok dolga megmondani, hogy hány háború dúlt a múlt
században, de annyit magunk emlékezetébôl is tudunk, hogy valahol
mindig volt, egyszerre nem is egy háború a földkerekségen. Talán, mert
háborúnak lenni kell.
Amikor az emberiség eltölt egy egész évszázadot háborúkban vagy azok
következményeiben, a háború, mint életforma beépül a
gondolatmenetünkbe is, a politika menetébe is, meg a gazdasági életbe
is. A most elmúlt évszázad világháborús szüneteiben fegyverkezési
verseny folyt. A fegyverkezést támogató ipar annyira részévé vált
nagyon sok ország gazdasági teljesítô mechanizmusának, hogy annak
hirtelen leállítása beláthatatlan következményekkel,
egyensúlyfelborulással sújtaná gazdasági életüket. Ez a körülmény
nagyon jól ismert gondja volt a háborúk szüneteiben az ipari
nagyhatalmaknak. Különösen a hatvanas években foglalkoztatta a
politikai tervezôket és közgazdászokat a kérdés: milyen
következményekkel jár, ha hirtelen "kitör a béke². No nem arról
van
szó, hogy valamitôl eltûnne a háborúk értelme, hanem annak a tervnek
a
következményeirôl folyt komolyabb folyóiratokban a tudományos vita,
hogy mit kellene tenni abban az esetben, amikor gyakorlati
megvalósulásra kerül az US
könyvtáramban (Report from Iron Mountain), amely tanulmány pontosan e
problémával foglalkozik. Nem alkalmas ugyan ebbe most belemélyedni, de
a lényeg az, hogy fel kell készülni a háborúkat kizáró világhelyzetben
(globális béke) a mindmáig tartó háborúkkal folytatott életvitel (war
system) megszüntetése utáni helyzetre. Csak néhány közbevetett idézet:
The end of war means the end of national sovereignty, and thus the end
of nationhood as we know it today. ... A number of proposals have been
made governing the relations between nations after total disarmament;
all are basically juridical in nature. They contemplate institutions
more or less like a World Court, or a United Nations, but vested with
real authority. Még szól arról, hogy a társadalom együtt-tarthatósága
érdekében kell gondoskodni egyéb ellenségrôl < as the "alternative
enemy² needed to hold society together. Ez a jelek szerint most
elôtaláltatott a terroristákban.
Ezt a témát nem idôszerû folytatni, mert a történelem más fordulatot
vett < nem jött létre az US
törekvés fennállhat... "Do it yourself² < a nagypolitika
tervasztalán
a szerep egyedül az Egyesült Államoké, miután a társas viszonynak túl
sok kiszámítható veszélye volt. De az ilyenféle világbéke még várat
magára, hiszen a világban még sok megdolgozatlan terep maradt, ahova a
kettôs átkarolás még nem jutott el. Pedig már nem gondolt a világ
továbbiaknak háborúval való megoldására, és a békésen indult, nagyobb
konfliktusokat fel nem mutató kisded 21-ik évszázad egy szeptemberi
reggeli félóra alatt háborús évszázaddá változott.
Ez már Amerika évszázada. Minden, ami megtörténik Amerika felelôssége.
Világrendezôi szerephez az elsô világháború juttatta. A második
világháború megnyeréséhez szüksége volt a Szovjetunió erejére. A
távolkeleti angol gyarmatbirodalmat a japánok verték szét, de csak
büntetést kaptak érte. Az egyéb európai gyarmatvilágot az
amerikai
(Németországban, Japában) azonnal, a volt gyarmatokon fokozatosan
berendezkedtek az amerikai eredetû multinacionális nagyvállalatok,
politikai kifejezéssel a Big Business. A negyvenöt évre
kizsákmányolásra oroszoknak átadott fél
katonai erejével is jelezte jelenlétét Európa közepén a világrendezô
hatalom.
Az amerikai hegemónia jövôképei címû fejezetben David C. Korten,
neves
amerikai közgazdászprofesszor írja < When Corporations Rule the World,
magyarul is megjelent könyvében < az amerikai gazdasági
globalizációról, hogy már 1939-ben megkezdték kidolgozni Amerikában a
háborús célokat: "A tervezôk elôre látták, hogy Németország és
Japán
veresége, valamint Európa háborús veszteségei az Egyesült Államokat
vitathatatlanul olyan helyzetbe hozza, hogy uralhatja a háború utáni
gazdaságot². Elhatározták, hogy propagandájukban nem a saját, hanem
"más népek érdekeit kell hangsúlyozni, nemcsak Európa, hanem Ázsia,
Afrika és Latin-Amerika népeinek érdekeit is. Ennek sokkal jobb
propagandahatása lenne.² "A Tanács E-B34-es, 1941 július 24-i, az
elnöknek és a Külügyminisztériumnak átadott memorandum vázolta fel a
»Nagy Térség² koncepcióját. Ez a világ azon térségeit jelölte meg,
amelyet az Egyesült Államoknak gazdaságilag és katonailag uralnia
kellene, hogy a »lehetô legkisebb nyomással« biztosítsa a
nyersanyagokat ipara számára. A minimálisan szükséges »Nagy Térség«
magába foglalná a nem német világ legnagyobb részét. Az elônyben
részesített terület kiterjedne a nyugati féltekére, az Egyesült
Királyságra, a Brit Nemzetközösség és Birodalom maradékára, a Holland
Kelet-Indiára, Kínára és Japánra. A memorandumban körvonalazott
elképzelésbe beletartozott, hogy a lehetô legnagyobb területû »maggal«
kell elkezdeni a gazdasági integrációt, majd ahogy a körülmények
engedik, kifelé terjeszkedve további területeket kell bevonni.²
Nem lehet kétség aziránt, hogy az akkori terveket Amerika valóra
váltotta, ma egymagában világrendezô hatalom. És mert a hatalomnak az
a sajátossága, hogy nem áll meg félúton, a mai események a korábbiak
természetes folyományának tekinthetôk. Ha rátekintünk a térképre, és
gondolatban beszínezzük a Föld azon részeit, amelyeken nincs már
problémája az amerikai eredetû globális pénz- és árukereskedelemnek,
nagyjából fehéren ott maradnak azok az országok, amelyek most
"terrorista² vagy "terrorizmust támogató² jelzôt kapnak.
Itt van elôttünk az alapvetô emberi magatartás szerint a Jó és a
Gonosz ellentétpárja, ami fontos eleme minden háborúnak. Kölcsönös az
egyetértés abban, hogy a Jó "mi² vagyunk, a Gonosz a "másik².
A
terrorizmus elleni harc repülôgépekkel bevágódott jogosságának
birtokában és a megdöbbentô tragédia friss hangulatában késedelem
nélkül megindult a háborús megoldás a gonoszság országai egyike ellen.
A döbbenet érzésvilágában az Egyesült Állmamok népe, csakúgy a nyugati
világ politikai körei jogos és szükséges lépésnek tekintették a
háborús megoldást. Ezalkalommal szóba sem jött az Egyesült Nemzetek
Szervezete, a gyors lépést igazolta a helyzet. Egyébként is az UNO-ról
vajmi keveset hallunk az utóbbi évtizedben, pedig valamikor nagy
szerepe volt a mai világ kialakításában, aminek során sajnálat illette
az Egyesült Államokat, valahányszor leszavazták jószándékú
ellenvetéseit, amikkel fékezni akarta a szovjet nyomulást az ún.
Harmadik Világban. További tanakodás területére tartozik annak
firtatása, hogy a szovjethatalom leváltásával párhuzamosan ködként
szállt el a Harmadik Világnak a nyugati tôkés rend iránti minden
ellenszenve, de még az elnevezéshez kapcsolt minden fogalom is.
Az amerikai gazdaság a nagyvilág ipari parkja. Ennek az ipari parknak
a nyersanyagbázisa is és a felvevô piaca is a nagyvilág többi része.
Az ipar tulajdonsága, hogy mûködnie kell, nem állhat le. Az sem baj,
ha átmenetileg veszteséget termel, de mûködik, mozog. Akkor van vége,
ha megáll. A hadiipar nem produktív ágazat. A hadiipar tekintélyes
része az amerikai iparnak, ezért nem állhat le. A gyártás folyamatát
elôsegítik a modernizációs programok, a folyamatosan készülô új
fegyverek terepen való kipróbálására alkalmas kisháborúk, a
NATO-szövetségbe lépô új tagok megrendelései. A hadiipar kapacitásának
fenntartása érdekében, háború híján, egy idôben pótmegoldásként
beiktatták az amerikai
mértékben fogyasztó háború. Az afganistáni háború megállította a
recessziót, lassú emelkedést jelentenek a gazdasági lapok. Háborúnak
lenni kell.
A háborúk természete, hogy könnyebb elindítani, mint megállítani. A
minta < ahogy kialakult a 20-ik században < a feltétel nélküli
megadás, vagyis az ellenség teljes leverése pontjáig vitt hárorú. A
mai esetben az a különleges, hogy a háborús okot nem országok
szolgáltatták, hanem személyek, akik mögött országok gyanúsíthatók
támogatóként, de a hadmûvelet országok ellen indul. Bizonyos, hogy a
terroristák nem kötôdnek csak egy országhoz. Terrorista kiképzô
központokról sokat hallottunk a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben.
Egyik híres kiképzôközpont éppen Romániában volt.
A terrorista nem valami boldogtalan idióta, aki megharagszik a világra
és harinyába húzott fejjel robbant, amit lát. Miként a második
világháború idején a partizán harcmodor, a terrorista is egy nem
hagyományos harcos. Szemben az elôbbiekkel a terrorista nem a
fegyveres hatalom katonáit gyilkolja, hanem a társadalom
demoralizálása érdekében alattomosan támad ártatlanokra. Ilyen
cselekménynek nem az áldozatok pusztulása vagy szenvedése a célja,
hanem valamilyen feszültség létrehozása a kiszemelt társadalomban,
amely feszültség valamilyen nekik kedvezô lépésre kényszeríti az
államot. Ilyen cél nem kis csoportok, társaságok magánakciója, hanem
sokkal inkább politikai irányzatok céltudatos terveinek végrehajtása.
Gazdagok játéka ez is, hiszen a terrorista beszervezése, kiképzése
fanatizálása, bevetése talán százszorosát követeli annak, amibe egy
hivatásos katona kiképzése kerül. A terrorista bázis rendszerint
betervezetten kikényszerít valamilyen politikai vagy katonai
cselekedetet. A terrorista csoportok cselekményei néhány esetben
indokolást adtak egyébként értelmetlen felfegyverkezésre vagy katonai
lépésre. Ilyen esetben nehéz rámutatni az elkövetôkre. A szeptember
11-i terrorcselekmény céljának meghatározása ilyen alapon
ellentmondásos, hiszen amit kiváltott, aligha volt kívánatos például
Afganisztánnak. És még azoknak az országoknak, amelyek még ezután
kerülnek sorra.
A megindított háború azonban megkezdi önálló életét, becsatlakozik
mindazon háborúk sorába, amelyek a 20-ik század folyamán szolgálták a
mai világhatalmi állapot kialakulását. A térkép vizsgálata alapján
valamilyen érzékelhetô globális projektum befejezô része kezdôdik, ami
után tényleg komolyan utána kell néznie a világ hatalmasainak, hogy
mivel helyettesítsék a háborút, amely a bunkó kézbefogása óta hatásos
eleme volt az emberi civilizáció kifejlôdésének.
A háborúk eredményét természetesen tartósítani kell, és a háborúk
utáni világtársadalom életkerete megôrzéséhez csendôri szervezetekre
lesz szükség. Mindez még a jövô gondja és ennek további taglalása most
és általunk utópisztikus fantázia lenne, de a logikai sorrend olyan
gondolatokat mégis ébreszthet bennünk, hogy az emberi társadalom egy
keretben tartása érdekében sérülni kell az egyéni szabadságnak, a
polgári világnak. A rend és a szabadság nem együtt járó fogalmak. Az
egyéni szabadságot pillanatokon belül háttérbe szorítja a háború
rendje, és < a mi nemzedékünk a tanú rá < hoszú ideig tart a
visszaállítása.
A jelenlegi közelkeleti háború kiteljesedése mindezek miatt nemcsak a
megtámadott országoknak és népeknek hoz veszélyt, hanem az egész
emberiségnek kárára lehet. Egyetlen hatalom világra szóló uralma csak
diktatórikus lehet. Mostantól a további háborúk ez szolgálják. Ahol
csak egy igazság van, ott nincs igazság.