Vissza a főoldalra    Vissza a tartalomjegyzékhez (Csapó Endre - Ausztráliai Magyar Élet, 2000. december 11.)

 

Csapó Endre: "Kis ország is mondhat érdekeset²

A cím Orbán Viktor mondata. A Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában
hangzott el Nizzába indulása elôtt. Nizza, a szép délfranciaországi
üdülôhely történelmi jelentôségû konferenciának adott helyet múlt
héten, december 7<8<9-én. Ebben az írásban csak a konferencia
jelentôségérôl lesz szó, mert annak záró napja, eredményhirdetése,
jóval lapzárta után történik. Így viszont a következô heti híreink
megalapozottak lesznek.
Az Európai Unió (EU) vezetôi jöttek össze Nizzában, hogy új szerzôdést
dolgozzanak ki a 15 tagú szervezet jobb mûködése érdekében, továbbá a
sokáig odébb tologatott kérdésre igyekeznek választ adni: végülis
befogadják-e a várakozókat, és milyen módon, milyen sorrendben.
Egy évig tartó kormányközi értekezlet elôzte meg a konferenciát. A
fontos kérdések között szerepel: miként kellene megváltoztatni a
tagállamok szavazatának viszonylagos súlyát a döntéshozó miniszteri
tanácsban. Ez a viszonylagos szavazati súlyozás jobbára a nagy
tagállamoknak kedvez. Alább következik a jelenlegi 15 EU-tagállam
szavazatainak száma az említett testületben, amellyel a jelenlegi
rendszer szerint dolgoznak és a 13 tagjelölt állam majdani szavazati
jogosultsága < összhangban a népesség számával < a jelenleg érvényben
lévô rendszerben. Az állam neve mellett áll a szavazatok száma,
zárójelben a lakosság száma millióban:
Németország  10  (82,038)
Nagy-Britannia  10  (59,247)
Franciaország  10  (58,966)
Olaszország  10  (57,610)
Spanyolország  8  (39,394)
Hollandia   5  (15,760)
Görögország  5  (10,533)
Belgium   5  (10,213)
Portugália   5 (9,980)
Svédország   4  (8,854)
Ausztria    4  (8,082)
Dánia    3  (5,313)
Finnország    3  (5,160)
Írország    3  (3,744)
Luxemburg    2  (0,429)

Tagjelölt tagállamok:
Törökország  10  (64,385)
Lengyelország  8  (38,667)
Románia   6  (22,489)
Csehország   5  (10,290)
Magyarország  5  (10,092)
Bulgária   4  (8,230)
Szlovákia   3  (5,393)
Litvánia   3  (3,701)
Lettország    3  (2,439)
Szlovénia   3  (1,978)
Észtország    3  (1,446)
Ciprus   2  (0,752)
Málta   2  (0,379)

Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai
fõképviselõje szerint az EU nem engedheti meg magának azt a luxust,
hogy az állam- és kormányfõk nizzai csúcstalálkozója kudarcba
fulladjon, ne szülessen megállapodás. Solana szerint, ha most nem lesz
megegyezés, akkor nem lesz két év múlva sem. Ezért mindent elkövet
azért, hogy most megszülessen a megállapodás. Ha az unió elhalasztja a
határozat meghozatalát, akkor az le fogja lassítani az európai
struktúra felépítésének és a szervezet bõvítésének folyamatát. Bár
kényes ügyekben kell megállapodni, mindez nem lehetetlen < mondta.
Romano Prodi, az EU Bizottságának elnöke érzékeli, hogy sürgõs a
páneurópai megállapodás; szerinte ha Nizza nem kínál megoldást, akkor
"súlyos bajok jöhetnek, nemcsak a bõvítés folyamatára, hanem az euróra
nézve is². Az euró (közös pénznem) bukása egyben azt is jelentheti,
hogy a kontinens minden tekintélyét elveszíti az Egyesült Államok
elõtt és versenytársból gazdasági-politikai szolgálóleánnyá
degradálódik.

Magyar remények
A magyar miniszterelnök az olasz kormányfô vendége volt a
közelmúltban, római megbeszélésének a középpontjában az Európai Unió
bôvítésének kérdése állt. A magyar és az olasz kormányfô azon
reményének adott hangot, hogy a hét végi nizzai csúcstalálkozón
sikerül megfelelô döntéseket hozni az Európai Unió bôvítésének
elôfeltételét jelentô belsô intézményi reformokról.
< Azt szeretnénk hallani, hogy a nyugat-európai államok képesek
elhárítani az európai család újraegyesítése elôtti utolsó akadályokat
< jelentette ki a kétoldalú tárgyalást követôen Orbán Viktor
miniszterelnök. Magyarország fennállása során sohasem hozott olyan
döntést, amellyel elhagyta volna az Európa-család közösségét, Európa
elválasztásánál szerencsétlenebb oldalra kerültünk < hangsúlyozta a
magyar miniszterelnök. Orbán szerint hazánk sokat köszönhet az elmúlt
egy évben Rómának, hiszen Olaszország mindig egyértelmûen kiállt a
bôvítés mellett.
Érdemes figyelni a magyar miniszterelnök fogalmazására: nem mi mentünk
ki Európából, vagyis kitaszítottak minket onnan azok, akik "Európa
elválasztását² elkövették. Tovább görgetve a gondolatot:
Magyarországot nem fölszabadították, hanem az osztozkodásnál a
Szovjetuniónak adták, igazságosan és békésen visszaszerzett területeit
ismét elvették tôle. Magyarország ezáltal elveszítette függetlenségét,
szuverenitását, önmagát nem kormányozhatta, gyarmati sorba jutott.
Hitt abban, hogy Nyugat megbánta a rossz osztozkodást, hitt a Szabad
Európa Rádióban gyakran sugárzott ígéretnek, hogy amely ország jelét
adja függetlenségi törekvésének, az megkapja a kellô támogatást.
Magyarország nemcsak jelét adta, de ki is harcolta a szabadságát,
azonban a Nyugat elárulta. Most, amikor éppen az 56-os forradalom
halálos vírusaitól végleg kimúlt Szovjetunió eltakarodása lehetôvé
teszi az egykor kettéosztott Európa egyesítését, ne mondja nekünk,
magyaroknak senki, hogy elhagytuk Európát, vagy visszavesznek minket,
beengednek Európába. Mi magyarok jelen voltunk Európa elsô
megalapításában, a második megalapítás sem jöhet létre nélkülünk.
Európa a kettéosztásakor szûnt meg két Európán kívüli militarista
szuperhatalom osztozkodásakor. Ami most nyugaton van, az még nem
Európa. Európa majd akkor lesz újra, ha nemzetei szuverenitásuknak az
európai egység részére szükséges részét szabadon és önkéntesen
beépítik a közös palotába, amelyben nem lesz helye külhatalmak
felszabadítás ürügyén ott állomásoztatott haderôinek. Lehet, hogy
ilyen nagy kerülôvel kell majd eljutni egy ilyen Európába, de addig
még sok megaláztatásban lesz része a mi kis országunknak. Most ezen a
pályán kell haladni a kijelölt egyetlen irányban, mint ahogy Trianon
óta mindig  az éppen soros nagyhatalom által kijelölt egyetlen utat
jártuk. Csakhogy, amíg a korábbi utak egyre szûkültek, az alapjaiban
megváltozott helyzetben van rá mód szélesebb utat kitaposni a magyar
jövô felé. Immár szólhatunk, követelhetünk. Sok minden rajtunk függ.
Dörömböljetek! < mondta Wass Albert.

A reformok
A Magyar Nemzet értesülése szerint: a reformok négy nagy
kérdéscsoportja szinte már klasszikusnak tekinthetô: el kell dönteni,
milyen összetételû legyen az Európai Bizottság a bôvítés után, vagyis
hogy legyen vagy ne legyen minden tagállamnak < így az új
tagállamoknak is, köztük Magyarországnak < fôbiztosa az Európai
Bizottságban. Újra kell számolni a tagállamok szavazatainak arányát a
Miniszterek Tanácsában. Széles körben kell kiterjeszteni a minôsített
többség elvét a döntéshozatalban az egyhangúság elvének (vétójog)
végleges kiszorítása érdekében (a megerôsített együttmûködés
alternatívákat biztosító elvének alkalmazásával). És dönteni kell a
"többsebességes Európa² modelljérôl, amely a legfelkészültebb és az
integráció mellett legelkötelezettebb tagállamok körébôl elôôrsöt
verbuválna össze. Az utolsó reformjavaslatnak óriási a tétje: hogyan
kerülhetô el a hierarchia a tagállamok között egy integrációs elit
kialakítása után, és hogyan lehet létrehozni egy úttörô csapatot úgy,
hogy ne az unió kohéziójának gyengítését idézze elô. Az unió szemmel
láthatólag egységesíteni kívánja < gyors fejlôdésének köszönhetô <
szerteágazó törekvéseit. Fókuszpontot keresgélve fogalmazza meg azt a
dokumentumot is, amelyet az európai alapjogok kartájaként becézgetnek
szakmai körökben, és amely jó eséllyel pályázhat egy jövôben
megfogalmazandó európai alkotmány elôfutári szerepére. A dokumentum,
amelyet az Európai Parlament és az Európai Bizottság régóta készít
elô, talán végleges formát ölthet Nizzában. Ezzel egy idôben < ha
sikerül lezárni a kormányközi konferenciát és nem marad hátra
semmilyen problémás "nizzai maradék² < akár egy nizzai szerzôdés is
rögzítheti szombaton az elsôsorban intézményi jellegû reformok
elfogadását < írja Harmati Gergely.
Az EU bôvítése, eltekintve az évtizede hangoztatott
elkötelezettségtôl, épp úgy vita tárgya Európa nyugati felében, mint
keleten. Kétségtelen, hogy a világ más részein kialakult és kialakuló
nagy gazdasági erôközpontok versenyre késztetik Európát, aminek csak
gazdasági egységben tud megfelelni. Európa keleti fele mindigis
hátrányban volt az ipari forradalomban elôreszaladt nyugat-európai
országok mögött, de szovjetorosz megszállás alá taszíttatása
félévszázadában szinte behozhatatlanul lemaradt. Az egyesülés
követelménye gazdasági és a kezdéskor rendszerint egyedül kínálkozó
megindulás a spekulációs tôke nyomulása, amelynek követelménye a
liberális piacgazdaság feltételeinek biztosítása. Vagy ez vagy a
nyomor.

A nyugati országok
részére ez a megnyitott keleti piac gazdasági stabilitást idézett elô,
termékeinek új nagy piaca jött létre. A keleti országok
becsatlakozásától viszont félnek a nyugati társadalmakban, mondván:
elözönlik a munkahelyeket a keletiek. Ezért is húzzák nyugaton annyira
a csatlakozást, hiszen e jelenlegi állapot < a nyitott árupiac és a
csukott munkaerôpiac állapota < nagyon kedvezô számukra. Mindemellett
a nizzai konferencia színhelyén megjelentek a tüntetôk vagy
ötvenezren, zászlókkal és feliratos táblákkal, szakszervezeti
aktivisták, munkanélküliek, anarchisták, a globalizáció ellen és a
munkanélküliség ellen tüntetve. "Európa ne csak a tõke, a
szolgáltatások és a munkaerõ szabad áramlását deklarálja. A munkához,
a lakhatáshoz, a szociális és egészségügyi ellátáshoz való jogoknak
kötelezõ érvényt kell kapniuk² < hangoztatta Bernard Cassen, az Attac
globalizációellenes szervezet vezetõje.
A 350 ezer lakosú Nizzában sokan most azon háborognak, hogy a város
megszállt hadiövezethez hasonlít. Az Acropolis épületmonstrumba
hivatalos politikusok biztonságára hatezer rendõr, kommandós,
mesterlövész és civil ruhás biztonsági vigyáz, a francia flotta a
tengeren egy fregattal és két õrhajóval cirkál. Seattle, Davos és
Prága után Nizzában is megjelent az "utca hangja². Mi már régen
tudjuk, hogy a kapitalizmus szervezi meg a saját ellenzékét, az utcai
tüntetéseket is.
Magyarország kormánya nagy reményeket füz a korai csatlakozás
lehetôségéhez. Martonyi János külügyminiszter szerint hazánk
csatlakozásra esélyesként érdekelt az unió belsõ reformjának
sikerében, és azért is, mert egy erõsebb, hatékonyabb, demokratikusabb
közösség tagja kíván lenni. Ehhez szükséges a reform. Martonyi bízik a
reform sikerében, szerinte a nizzai csúcs nem végzõdik kudarccal. Ha
mégis ez történne, a magyar csatlakozási eltökéltség nem fog csökkenni
< jelentette ki.
Orbán Viktor miniszterelnök november végén a brüsszeli akadémián
tartott beszédében arra hívta fel a tagállamok figyelmét, hogy hazánk
Európai Unióhoz történô csatlakozásában Európa újraegyesítését kell
látni, és nem szabad félremagyarázni a gazdasági elônyökbôl és a
szerencsés történelmi sorsfordulókból származó elônyöket. Célravezetô
volna ugyanis, ha a bôvítés politikai üzenete nem a féktelen jóindulat
és a kegyesség jegyében fogalmazódna meg, hanem lehetôség nyílnék
arra, hogy mi a schengeni függönyön innen, egyfajta történelmi
elégtételnek tekintsük a számunkra felkínált lehetôséget, a
csatlakozást a fejlett államok uniójához.
Vajon megértették-e a célzást a történelmi elégtételre?
Szeptemberben Kohl kancellárt köszöntô beszédében Orbán Viktor
érintette ugyanezt a gondolatot az alábbi szavakkal: "Mi úgy tekintünk
Kohl kancellárra, továbbra is, mint akinek meggyôzôdése, hogy van
erkölcsi rend a világban, és van erkölcsi rend a történelemben. S ha
van, akkor nem nyugodhatunk bele, hogy a természetes, civilizációs
közegébôl erôszakkal kiszakított Magyarország ne térhessen vissza
Európa politikai és gazdasági szövetségébe, s kívül tartassék az
Európai Unión.²
Van ennél egy nagyobb problémánk is < ha már erkölcsi rendrôl van szó,
és ha már Nyugattal kerülünk társalgásba <, az erkölcsi rend a
történelemben megköveteli az okozott kár jóvátételét. Mert nemcsak
Magyarországot szakították ki erôszakkal természetes, civilizációs
közegébôl, de Magyarországnak azokat a részeit is, amelyek békésen
visszakerültek a trianoni fogságból. Ismét Párizsban követték el ezt
az erôszakos kiszakítást és beletaszítást a természetellenes és
civilizálatlan balkáni közegbe. Ez is benne van a gondolatsorban, és
helye van ennek is abban az történelmi változásokat elôidézô
folyamatban, amely azt vallja magáról, hogy mindent rendbetesz mielôtt
a végleges Európát megalkotja, hogy: "egyfajta történelmi elégtételnek
tekintsük a számunkra felkínált lehetôséget, a csatlakozást a fejlett
államok uniójához².
Bizony, felül kellene vizsgálni egy korábbi, és ma már érvénytelen
konstellációban hozott olyan döntéseket, amelyek még ma is naponta
vérzô sebeket nyitnak. No persze a nemzetközi kongresszusok etikettje
nagyon kevés alkalmat ad a kis népek gondjainak a nagyok mûsorában, és
az is nagy eredmény a mi szomorú huszadik századunk után, hogy: "Végre
nem osztható fel gyôztesekre és vesztesekre Európa és a világ² <, hogy
ismét Orbán Viktort idézzük. Akkor pedig, ha elmúlt a veszteseknek
kijáró büntetésünk, üldöztetésünknek is el kellene immár múlnia. A
hadizsákmány területek négymillió jogfosztott magyarjáról van szó.
Egyszer valakinek érettük is fel kell állnia. Tudjuk azonban azt is,
hogy Nizzában erre nem lesz alkalom, mert Nyugaton még egymással
vitáznak a tagországok arról, hogy egyáltalán bevegyék-e a keletieket,
és az egész felépítményben olyan légkört alkottak meg, amiben a
kívülállók kérelmezôk lesznek, akiknek a már bent lévôk feltételeket
szabnak. A feltételek nagy része a kérelmezô országoknak is érdeke, de
vannak közöttük elônytelenek is. Nem is baj ha lassú a folyamat, menet
közben sok dolog elôjön, ami kár lenne ha véglegesülne gyors döntések
által.

Feltételezve
a nyugaton már létezô Európai Unió nevû szervezetrôl, hogy a legjobb
indulattal és önzetlenséggel igyekszik befogadni a keleti államokat,
meg kell értenünk azt is, hogy ezt valójában csak darabonként
szeretnék megtenni. Magyarországot tartják a legfölkészültebbnek a
csatlakozásra. Magyarországon már nyugati árak vannak, de a fizetések
reálértékben még a népköztársasági szinten vannak. A bérek
tekintetében egy nagy ugrást kell majd elvégezni, ha el akarja kerülni
az ország a munkaerô kiáramlást, amikor annak szabad útja lesz. A
munkabér azonnali nagymértékû felemelése következtében egy sor
külföldi gyárvállalat odébb áll, hiszen csak az olcsó bér miatt jöttek
Magyarországra. Ezért baj az, hogy nem fejlôdött ki magyar tôkeerô.
A külsô tôkeerôbefektetésre alapozott gazdasági rendszert bírálva írja
Lentner Csaba közgazdász (Demokrata 2000/47): "1990-ben, amikor a
privatizáció megkezdôdött az országban, nem a belföldi vállalkozásokat
hozták helyzetbe, hanem a külföldi tôkének teremtettek befektetési
lehetôséget. Veszélyes ez a külföldi tôkeinvázió, ugyanis nemcsak a
termelô cégek jöttek be az országba, hanem a kereskedelmi szektor,
illetve bejöttek a termelô cégeket, kereskedelmi szektort finanszírozó
kereskedelmi bankok is. Tehát egy teljes tôkevertikum árasztotta el az
országot, amivel szemben nincs érdemleges magyar ellenállás.²
Mit jelent ez? Azt, hogy a magyarországi gazdasági élet nem tartozik a
kormány ellenôrzése alá. Ezért nem lehet fizetéseket emelni, nem lehet
szociálpolitikát foytatni, nem lehet küzdeni a népességcsökkenés
ellen, és ki van téve a társadalom felelôtlen uszítóknak, akik a rossz
kereseti viszonyokért a kormányt okolják és tartalmatlan ígéretekkel
visszaszavaztatják a bolsevistákat < ami újabb négy évre paradicsomi
állapotot jelent a külföldi tôkének.
Nizzában bizonyára döntés születik Magyarország csatlakozási
idôpontjáról is. A kötött idô kötött kényszert jelent a kormánynak,
lépni kell a bérek terén. Egy irány van csak: tisztességes
bérfizetésre kötelezni a külföldi vállalatokat, és beszüntetni az
adókedvezményt a további befektetôknek. Elmennek? Nem baj, a belsô
piac, meg az EU-piac a kiváló magyar munkaerôvel elég biztosíték arra,
hogy tisztességes hitelezôkkel és befektetôkkel tárgyaljon az ország
egy nagy beruházási program érdekében. Ha lesz ilyen kemény elszántság
ebben a kormányban, a magyar nép mellé áll. Ha nem, hát marad a lejtô.

Vissza a tetejére