4. tájékoztató: +1. sz.
melléklet
Ezen nyilatkozatot levélben, vagy telefonon tették meg , fogadták el: Dr. Eszlári Emil, dr . Rózsa György , Szabó Sándor ref. lelkész, püspöki titkár elnökségi tagok, Kiss Endre József a Sárospataki Tagozatunk elnöke a csoportúkkal is egyeztetve, Végsoné Fazekas Aranka a Zempléni Tagozat elnöke az Elnökségük nevében is és dr. Czakó Dániel. Az Elnökségi ülésen megjelentek fenti nyilatkozatot elfogadták kiegészítve még dr. Tóth Albert elnökségi tag alábbi javaslataiból a következo gondolatokkal. 11./ Teljes morális megújulásra van szükség, ami elsosorban azt jelentené, hogy nem egymás ellen, hanem egymásért vagyunk a szétszóratásban. Nem egymást jelentgetni az Etikai Bizottságnál, majd az EB munkáját lejáratni, nem egymást meggyozni a közös cél fontosságáról. 12./ A régiókra semmi szükség incs a Világszövetség n, hiszen azok csak elválasztják egymástól a magyart. Miért nem olts a megalakuláskor égió T Mert a világ magyarságát akarta a szervezet összefogni, tö ríteni. A régiókkal c ak éket verünk magyar és magyar közé, amit az elmúlt négy év világszö Bégi története is utat. 13./ A Világszövetség elnökének , székhelyének, célszeru magyarországinak lennie. Muködését korlátozná az elnöknek, ha más állampolgár lenne. / Az a apszabály nem zárja ki, hogy más régióból kerüljön ki az elnök, sot lehetoleg ezt igényli / Dr. Tóth Albert fax utján kuldótt levelének másolatát csatolom. Ugyancsak csatolom dr. Várhelyi Krisztina levelének másolatát, mindkettojük hozzájárulásával. Meg kell jegyeznem, hogy dr. Várhelyi Krisztina elnökségi tagunk, az MVSZ Felügyelo Bizottságának az elnöke , levele megírásakor, ami még az ülés elott történt, nem ismerte teljes mértékben azt a levelezést, ami Elnök Úr és Patrubányi Miklós elnök úr között történt. Az Elnökségi ülésen jelen volt elnökségi tagok: Dr. Gyulai Ákos, Horváth László elnök h., Miklós Árpád, Ráczkevy József, dr. Várhelyi Krisztina és Máthé Botond a Kazincbarcikai Tagozat elnöke Bár a Veszprém Megyei MVSZ Szervezet az állásfoglalását közvetlenül küldte meg Patrubányi Miklós elnök úrnak, akiknek az ülésén Elnök úr is részt vett, mi úgy találjuk helyesnek, ha ezt a nyilatkozatunkat, állásfoglalásunkat az Anyaországi Régió elnökén keresztill tesszük meg, remélve azt, hogy nem szünetelteti muködését a Régió . Kérem Elnök Urat, hogy ezen levelünket, - állásfoglalásunkat ,- betartva általunk a szolgálati utat, amennyiben muködik az Anyaországi Régió Elnöksége és kapcsolatát visszaállította az MVSZ Elnökével, szíveskedjék megküldeni az MVSZ Elnökének, Patrubányi Miklós elnök úrnak. Amennyiben az Anyaországi Régió Elnöksége jelenleg sem tart munkakapcsolatot az MVSZ elnökével, - muködésének felfüggesztése érvényben van , - úgy közvetlenül fogjuk állásfoglalásunkat az MVSZ elnöke felhívásának megfeleloen elküldeni. Rendkívül megalázó az egész magyarságra az MVSZ. - ben kialakult helyzet. Eddig mások szakították az országot 9 részre, / kapott belole Ausztria, Szlovákia, Lengyelország, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és marad a Csonka Magyarország 1. Most maguk a magyar nemzet tagjai szakítják darabokra magát a nemzetet és állítják szembe egymással a nemzetrészeket, de azokon belül is a magyarságot. Jelzem, hogy Megyei Szervezetünk mélységesen sajnálja és elítéli a jelenlegi állapotokat, de még reméli, hogy sikerül az MVSZ- t megmenteni. Megyei Szervezetünk ettol függetlenül muködik és tagságában is folyamatosan erosödik. Kérjük az MVSZ elnökét és a Tizenketteket, hogy félre téve minden egyéni érdeket és sérelmet, emelkedjenek felül ezeken és ne csak keressék, de találják is meg a megoldást a gyümálcsözo együttmuködésre, mert nem lehet más cél, mint Magyarország és a magyar nemzet boldogulása, aminek mindent alá kell vetnie annak, aki 'igazán szereti hazáját és nemzetét. Miskolc,2000 július 16. Isten óvja Magyarországot ! Mell.: 2 db. Ajánlott. 4. tájékoztató: 12. sz. melléklet Dr. Komporday Zoltán MVSZ. Borsod.-A.-Z megyei elnöke Tisztelt Elnök Úr! Kedves Zoli! Megbeszélésünknek megfeleloen engedd meg, hogy a legnagyobb tisztelettel a tervezett nyilatkozathoz véleményemet kifejtsem. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a tagság és elnökség véleményét kikérted és a magam részérol megköszönöm. Élve ezzel a lehetoséggel a következo észrevételt teszem az MVSZ Borsod-A.Z. megyei szervezete 2000. július 1-i nyilatkozatához:
Lényegesnek tartom, hogy az MVSZ elnöke megfelelo intelligenciával, kompromisszumokkal, diplomáciával és nagyvonalúsággal kezelje a feszült helyzetet.
Véleményem szerint sem a hely, sem az ido, sem a szakszeruség, sem a helyzet, sem a mód nem volt megfelelo e fontos téma megfelelo megtárgyalására. Kedves Zoli, kérem véleményem átgondolását. Baráti tisztelettel és üdvözlettel: Miskolc, 2000. július 7. 4. tájékoztató: 13. sz. melléklet MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE ZALA MEGYEI SZERVEZETE 8900 zALAEGERSZEG, Becsali u. 75. Telefon: (92) 317-215 "Könnyebb bontani, mint építeni" (Széchenyi) Az MVSZ Zm-i Vezetösége, a Zalaegerszegi Szervezete, 2000. július 12-én megtartott gyulésén meghozott határozat alapján, tisztelettel fölszalitja az önmagát fölfüggeszto, 12 Elnökségi tagot, hogy vonják vissza, május 27-én közzétett NYILATKOZAT-ot; szüntessék meg a Magyarok Világszö~ verségében a tagságot, az Egyesületeket, a Szervezeteket, az Országos Tanácsokat megosztó tevékenységet. A választás eredményét, az érvényes ALAPSZABÁLY-t tartsák tiszteletben, segítsék elo az Elnöki Kollégiumon belül a megt~juld és az érdemi munkát, hogy a Magyarok V. Világtalálkozóján, a tiszújító küldöttgyulésen elfogadott határozatok megvalósuljanak. Az önmagát fölfüggeszto, 12 Elnökségi tag nyilatkozatából részlet: "A választások ugyan demokratikusan zajlottak le, a folyamatot és annak eredményét azonban ennek ellenére sem tudjuk elfogadni. Az bizonyosodott be ugyanis, hogy az eddig is sok problémát okozó jelenlegi ALAPSZABÁLY paragrafusai szerint megí~julni nem lehet." Tehát a tisztújító küldöttgyulésen a választás törvényes volt, demokratikusan zajlott le, de ennek ellenére a szavazás megváltoztatását és az ALAPSZABÁLY paragrafusai módosítását kérik. Dtindenki által ismeretes, az érvényes ALAPSZAB~iLY-t az elozo négy évben, az MVSz három Régidja Országos Tanácsai, Egyesületei és Szervezetei elozetesen, több éven keresztül egyeztették, az UGYESZSEG felülvizsgálta, a küldöttgyulésen a küldöttek, a NYIILATKOZAT-ot közzétett Elnökségi tagok is megszavazták, a BIRÓSÁG pedig jóváhagyta. Az ALAPSZABÁLY módosítása az MVSz célja, tevékenysége, feladata, a megthjulása végett biztosan indokolt, de a törvényesen és demokratikusan megválasztott küldöttek cseréje (ahogy ezt Pálfi G István óhajtaná, mert másként ismét torz eredményt hoz a megismételt küldöttgyulés), az Elnök, az Elnökségi és Bizottsági tagök leváltása végett, visszamenoleges hatállyal nem érvényesítheto. Az is ismeretes, hogy 1999. áprilisban megtartott küldöttgyulést: a bojkottálták, a kivonulók miatt, májusban meg kellett ismételni, mely az MVSz-nek 12 millió Ft többletkiadást eredményezett. Ugyanakkor, ez év, május hdnapban megtartott tisztixjitb küldöttgyulést, szintén a bójkottálbk, a kivonulók miatt nem lehetett érdemben-befejezni (pedig, csak 3 napirendi pont volt vissza), ezért meg kell ismételni, mely az MVSz-nek az elozetes becslések alapján, további 16 millió Ft többletköltséggel, értelmetlen pénzkidobással jár. Ezért az önmagát fölfüggeszto, 12 Elnökségi tag NYILATKOZAT-át, az MVSz Zm-i Szervezete nem fogadja el, sot visszautasítja, mert nem becsüli meg, hanem felelotlenül pazarblják az adbfízetök, a MAGYAR ÁLLAM, az MVSz pénzét. Megjegyezzük, hogy a 12 + 16 millid Ft összegeket hasznosabb dolgokra, a határon túli (Moldva, Kárpátalja, Jugoszlávia, Erdélyi stb) magyarnyelvu oktatását (P1. tankönyvekkel), már meg is lehetett volna, vagy meg lehetne segíteni. A Zm- gyulésen a jelenlévok külön kérésére, a felsoroltakkal együtt megszavazták, hogy a májusi tisztújító küldöttgyulést bojkottálták és kivonultak Elnökségi és Bizottsági tagok, a küldöttek fizessék meg, az általuk okozott kárt. Az MVSz Zm-i Szervezete nevében a jelenlévok ismételten fölszólítja az önmagát fölfüggeszto, 12 Elnökségi tagot, hogy vonják vissza a NYILATKOZAT-ot, vagy ellenkezo esetben mondjanak le, mert visszaéltek a választáskor a küldöttek által megelolegezett bizalommal. Továbbá egyetért az MVSz három Régieja, azon Szervezetekkel, Egyesületekkel és Országos Tanácsokkal, akik mer ezídeig elutasították a NYILATKOZAT-ot és felkérik a továbbiakat, hogy csatlakozzanak a felhíváshoz 4. tájékoztató: 14. sz. melléklet: A levél itt letöltheto 4. tájékoztató: 15. sz. melléklet A Magyarok Világszövetségének megújulásáért Szerény véleményem szerint a MVSZ megújulásához az alábbi feltételek megteremtése szükséges: 1./ Teljes morális megújulás, ami elsosorban azt jelentené, hogy nem egymás ellen, hanem egymásért vagyunk a szétszórattatásban. nem egymást jelentgetni az Etikai Biztottságnál, majd az EB munkáját lejáratni, hanem egymást meggyozni a közös cél fontosságáról. 2./ Meggyozodésem, hogy régiókra semmi szükség nincs a Világszövetségben, hiszen azok csak elválasztják egymástól a magyart. miért nem volt a megalakuláskor régió? Mert a világ magyarságát akart a szervezet összefogni, tömöríteni. A régiókkal csak éket verünk magyar-magyar közé, amit az elmult négy év világszövetségi története is mutat. 3./ A Világszövetség elnökének, székhelyének Magyarországnak kell lenni. A muködését korlátozná az elnöknek ha más ország állampolgára lenne. 4./ A Világszövetség élére elegendo egy elnök és egy titkár. A túl sok pozícióban való gondolkodás a Szervezet küldetésének lényegérol tereli el a figyelmet, Ld. az elmult 4 év helyezkedési- és pozícióharcait. 5./ A Világszövetség élére nemzetközileg elismert, magyar állampolgár kell, aki meg tudja jeleníteni magyarságunkat a világban és ezáltal egy eros és tekintélyes Világszövetséget tud megvalósítani. A Világszövetség élére nem vezér, hanem vezeto kell ! Tiszalúc, 2000. július 13. Ezen feltételek megvalósítása érdekében új "alapszabályozó" közgyulést kell összehívni, majd annak alapján megválasztani az elnököt és az elnökséget és az elnök pedig kinevezi a titkárt. 4. tájékoztató: 16. sz. mellléklet 2000. június 28-án 17 órai kezdettel Balassagyarmaton tanácskozott az MVSZ Nógrád megyei vezetosége. A tanácskozáson megjelentek szervezeteink képviseloi. /Egy kivételével./ A határozatképes vezetoség a magyarok Világkongresszusa és a tisztújítás eseményit értékelve aggodalmát fejezte kia a kialakult helyzet miatt. A következo határozatok és vélemények egyetértéssel születtek: Felkérjük Szíjártó István urat az Anyaországi Régió elnökét, hogy hívja össze a megyei elnökök tanácskozását. Az Anyaországi Régió muködését csa a megválasztott vezetokkel tartjuk lehetségesnek. Szükségesnek tartjuk a rendkívüli küldöttgyulés összehívását. Kívánjuk az alapszabály módosítását, annak érdekében, hogy az MVSZ minden magyar érdekét képviselhesse, csoportérdekek felülkerekedése nélkül. Vállaljuk a megyei és városi szervezeteinek porgramjaink szerinti további muködését. Balassagyarmat, 2000. június 28. A tanácskozók nevében: 4. tájékoztató: 17. sz. melléklet Másolat dr. Szijártó István részére Patrubány Miklós elnök urnak Budapest Magyarok Világszövetsége Tisztelt Elnök Úr! A Magyarok Világszövetésge Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöksége 2000. július 9.-én, Kecskeméten megtartott ülésén tárgyalt Elnök Úr és az anyaországi régió elnökség tagjai az ülés alkalmával kijelentették, Szíjártó István megválasztott régióelnököt és a hat többi elnökségi tagot úgy ismertük meg, hogy minden tekintetben a Magyarok Világszövetsége céljait kívánják megvalósítani, de mert a jelenlegi nézeteltérés okait eddig nem volt módunkban pontosan és részletesen megismerni, egyhangulag úgy döntöttünk, e vitában egyenlore nem kívánunk állást foglalni, viszont a megyei szervezet továbbra is folytatja eddigi munkáját. Egyben bízunk abban is, mielobb szövetségi szinten is sor kerül a megegyezésre. Megyei elnökként úgy látom, a szövetségi szintu együttmuködés lehetoségeit leginkább rendkívüli közgyulés összehívása teremthetné meg. Kecskemét, 200. július 10. 4. tájékoztató: 18. sz. melléklet
Jegyzokönyvi kivonat Az MVSZ Fovárosi Szervezet 2000. Július 4. elnökségi ülésrol Az MVSZ Fovárosi Szervezete 2000. Július 4-én megtartotta szokásos elnökségi ülését, ahol többek között az alábbi döntések születtek: "Az MVSZ Elnökségének azon tagjaitól, akik az MYSZ Fovárosi Szervezete elnökségéhez tartoznak - és az MVSZ tisztújító küldöttgyulése után bojkottálták illetve bénítják az MVSZ elnökségének munkáját a fovárosi szervezet elnöksége egyhangúlag megvonta a bizalmat. Az MYSZ Fovárosi Szervezetének elnöksége másodszor tárgyalta a bojkottot hirdetok alapszabály ellenes magatartását, és miután a korábbi felszólítás ellenére sem változtattak álláspontjukon Pálfy G. István és dr. Szakály Sándor elnökségi tagokat felszólítottuk az MVSZ elnökségében viselt tisztségükrol való azonnali lemondásra. Ezen döntésével a Fovárosi Szervezet elnöksége egyértelmuen állást foglalt a demokratikus választások mellett. Budapest, 2000. július 4. 4. tájékoztató: 19. sz. melléklet Dr. Szi j ártó I stván elnök MVSZ Anyaországi Régió Budapest Kedves Barátom! A Világszövetség Alapszabályzával kapcsolatban kérdezettekrol a magánvéleményem a következo: /Zárójelben elo kell bocsátanom, hogy a ma érvényes alapszabályokból sem én személyesen, sem Heves megye egyetlen pldányt sem kapott. Úgy látszik a "szerzok" szégyellték megküldeni... Ezért csak a másoknál látott szövegekre kell hagyatkoznom/ Szóval. a véleményem: 1/. Az Alapszabály 2. § /5/ bek. szerint: "Az MVSZ alulról építkezo szervezet, amely az autonómia és a föderáció elvére épül.". Ezért tehát szervezeti egységeinek /országos, regionális/ autonomiája teljes és sérthetetlen! Ezt még kihangsúlyozza a 2.§/7./ bek. is, amely szerint: ..."a Szövetség a szubszidiáritás elve szerint jön létre a ...megfelelo három régió egységébol". Az országos tanácsok esetében az alapszabály 18.§/4/.bek. még egyszer szükségesnek tartja a fentiek megismétlését az alábbiak szerint: "Az MVSZ országos tanácsai a szuszidiaritás elve alapján jünnek létre és annak tiszteletben tartásával muködnek. Illetékességi területükön hatáskörük kiterjed az MVSZ teljes muködésére. Aki tehát az egyes szervezeti egységek /országos v. regionális/ ügyvitelébe kívülrol, illetve "felülrol" avatkozik bele -bármiféle intézkedéssel- az súlyosan vét az alapszabály elvi rendelkezései és a fentiekben konkrétan megszövegezett tételes eloírásai ellen ! Ez maga után vonhat egy személyi, ill. fegyelmi felelosséget is. 2/. Az országos és regionális szervezetek gazdálkodásáról is intézkedik az Alapszabály: A I9. § szerint: "Az országos tanácsok -az MVSZ alapszabályával összhangban- maguk határozzák meg alapszabályukat, illetve muködési szabályukat. . . az országos tanácsok feladatkörét, szervezetét, pénzügyeit és gazdálkodását, a tisztségviselok feladatait és kötelességeit"... A 23§/1/.bek. szerint a három régió ügyeit egy-egy regionális tanács intézi. A /2/.bek3. pontja a regionális tanács /kizárólagos/ feladatául tuzi: "a régiók pénzügyi gazdálkodásának kialakítását, irányítását és ellenorzését". Ezekbe tehát semmilyen felettes, vagy más szervnek beleszólsa vagy intézkedési joga nincs! Ellenorzési joga sincs másnak, csak az Elnökségnek, mint általános ellenorzési joggal felruházott testületnek, továbbá, kifejezetten gazdálkodási kérdések ellenorzésére, az Alapszabály 32. és köv §-a szerint létrehozott FELÜGYELO BIZOTTSÁGNAK. Intézkedni kizárólag csak az Elnökség jogosult. Egyes személyek, bármilyen funkciót töltenek be -a legmagasabbtól a legalacsonyabbig- mindössze indítványt, vagy javaslatot terjeszhetnek be az Elnökségnhez, azonban közvetlen intézkedési joguk nincs. Ugyanígy egyes muködési területek felügyeletére, vagy különbözo feladatok /pl.gazdasági/ végzésében közremuködésre is csak az Elnökség bízhat meg elnökségi tagokat /Alapszab.25.§/15/.bek./ és senki más! 3/. Személyzeti kérdésekben az országos és regionális tanácsok autonomiája az Alapszab.20.§,illetve a 23.§ /4/.bek.-ben jut kifejezésre ,saját hatáskörbe utalva a vezeto tisztségviselok megválasztását. Ez a szabáily még az irodai munkatársak /tisztviselók/ alkalmazását vagy munkaviszonyuk /végleges v. ideiglenes/ megszüntetését is csak az illetékes regionális elnök hozzájárulásával /!/ teszi lehetové /Lásd. 48.§ utolsó bek./. Ebbol következik, hogy a regionális szervezet irodai személyzete felett kizárólag a regionális tanács elnöke rendelkezik és jóváhagyása nélkül senki más! Elobb már / a 2.pont alatt/ kifejtettern, hogy egyes személyeknek a -régióhoz rendelése felügyügyelet,vagy gazdasági stb. tevékenységben való közremuködés céljából az Elnökség kizárólagos joga /25.§/15/.bek./ és ilyen intézkedést senki más nem tehet! Remélen a fentiekben tárgyaltak csak feltételezett helyzetek és a Világszövetségen belül senki sem él annyira vissza a helyzetével, hogy -az általános demokratikus elveket és a Szövetség alapelveit is mellozve- ilyen súlyos törvénysértésekre vetemedne amelyek a szervezet muködését bénitják és legkevesebb fegyelmi következményekkel járnak. Bp. 2000. júl. 14. 4. tájékoztató: 20. sz. melléklet A KINCSTÁRI VAGYONI IGAZGATÓSÁG ÉRTESÍTÉSE az állami tulajdonú és KVI-kezelésu ingatlanok tulajdonjogának ingyenes megszerzésére irányuló pályázatok benyújtásáról A társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rende-zésérol szóló 1997. évi CXLII. törvényt (továbbiakban: Tir. tv.) módosító 1999. évi CVII. törvény (továbbiakban: tv.) 11. § (2) bekezdésének rendelkezése szerint a társadalmi szer-vezetek és alapítványok (továbbiakban: társadalmi szervezetek) pályázatot nyújthatnak be a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz (KVI) a tv. 11. § (1) bekezdése alapján közzétett JEGYZÉK-be felvett a társadalmi szervezetek elhelyezését és muködési céljait, együtt: ezek tevékenységét szolgáló ingatlanok/ingatlanrészek (továbbiakban: ingatlan) tulajdonjogának ingyenes megszerzése céljából. (A pályáztatásra kerülo ingatlanok jegyzékét az 1. sz. melléklet tartalmazza). A pályázat az e célra rendszeresített "PÁLYÁZAT társadalmi szervezet tevékenységéhez szükséges, állami tulajdonú ingatlan tulajdonjogának megszerzésére" címu ur-lap pontos kitöltésével, valamint az abban meghatározott okmányok teljesköru és egyideju csatolásával nyújtható be. Több - különbözo helyrajzi számú - ingatlanra vonatkozó pályázat benyújtása esetén minden megpályázott - külön helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanra külön urlapot kell kitölteni. Az urlap a KVI ügyfél-szolgálatánál és a KVI megyei kirendeltségeinél szerezheto be, vagy igényelheto postán. (A KVI ügyfélszolgálati iroda és a KVI megyei kirendeltségei címét, telefonszámát a 2. sz. mel-léklet tartalmazza). A Tir. tv. 18. § (2) bekezdése alapján - a társadalmi szervezetek elhelyezésére szolgáló (iroda)ingatlanok tulajdonjogának ingyenes megszerzésére már korábban (1999. januárfebruár hónapban) benyújtott pályázatokat a KVI nyilvántartja, annak ismételt benyújtása nem szükséges. E korábban benyújtott pályázatok érvényességének igazolására azonban - a pályázó szervezeteknek megküldött urlapon, az új pályázat benyújtására megszabott határidon belül - kérjük a pályázók írásos nyilatkozatát. A fenti, sajtóban közreadott JEGYZÉK-ben megjelölt - a társadalmi szervezetek mu-ködési céljait szolgáló - ingatlanokra a korábban (iroda)ingatlanra benyújtott pá-lyázatuk mellett természetszeruen e társadalmi szervezetek, alapítványok is nyújthatnak be új pályázatot a KVI Értesítésben meghatározottak szerint. A Tir. tv. és a tv. fenti rendelkezései alapján benyújtott pályázatok elbírálására együtt kerül sor. A pályázatot, illetve a nyilatkozatot a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz (KVI) az Át-meneti Vagyonkezelési Osztály címére (1054. Budapest, Zoltán u. 16.) ajánlott küldeményként, postán kell benyújtani. A pályázat, illetve a nyilatkozat benyújtásának a határideje 2000. au usztus 19- az ajánlott küldemény feladása 19-én 24 óráig az így nyitvatartó posta mata o ál lehetséges). A pályázat beérkezésérol a KVI a pályázó társadalmi szervezetet írásban tájékoztatja és - szükség esetén - a pályázótól hiánypótlást kér. A Tir. tv. 18. § (3) bekezdésében meghatározott rendelkezésnek megfeleloen, a pá-lyázatokat az Országgyulés Társadalmi Szervezetek Bizottsága bírálja el. A pályázatok elbírálásáról és a bizottsági döntésrol, vagy más, ezekkel összefüggo intézkedésekrol a bízott-ság a pályázó társadalmi szervezeteket a KVI útján értesíti. http://www.mkogy.hu/biz/kvi/kvi.htm 2000.08.01.
Magyar Köztársaság Országgyulése KINCSTÁRI VAGYONI IGAZGATÓSÁG Mellékletek: Pályázati urlap Nyilatkozat Címjegyzék a KVI megyei kirendeltségeirol Jegyzék a pályázható ingatlanokról/ingatlanrészekrol
Az itt közölt pályázat helyiség-igénylési (tulajdonba vételi) lehetoséget jelent társadalmi szervezeteknek. A határido viszonylag szoros, alig több mint 2 hét. A pályázat elkészítése azonban nem lehetetlen. A megadott (bekeretezett) címen az internetrol könnyen letöltheto a pályázati és a nyilatkozati urlap, valamint az igényelheto helyiségek címlistái megyénkénti bontásban. Remélhetoleg lesz, aki sikerrel jár ezirányú gondjai enyhítésében. Kérem, hogy ezt a felhívást adják tovább környezetükben a lehetséges (és nem nyaraló) igényloknek. Budapest, 2000. augusztus 1. Fáy Árpád http://www.mkogy.hu/biz/kvi/kvi.htm 4. tájékoztató: 21. sz. melléklet A Magyar Fórum ,julius 27.-i számában közölt § A Világszövetség a megújulás küszöbén c. írásomat - elso visszhangjának ismeretében - legalább két ponton ki kell kiegészítenem. 1/. Annak az elnökséghez intézett feljegyzésnek, melyet teljes terjedelmében idéztem, lemaradt a dátuma. 1998. végén írtam ezt a feljegyzés, és199. január 10-én terjesztettem az elnökség elé. 2/. Arra a két telefonra, amely kifogásolta: miért nem tértem ki a legvitatottabb ''tizenkettek" bojkottjára, csak azt válaszolhatom: ilyen bojkott nincs, nem is volt, nem is lesz. "Egyéni munkánkat az eddigi meggyozodéssel folytatjuk" - írták nyilatkozatukban a "tizenkettek", csak "az MVSZ elnökségiében végzendo tevélenységüket "függesztik fel", míg nincsenek meg az elnökség munkájához s a Szövetség normális muködéséhez a törvényesség elemi feltételei. A már évek óta - a "tolerancia" jegyében! - bunösen elturt esetenkénti, majd gátlástalanul nekiszabadult törvénytelenségekben egy percig sem akarnak tovább társtettesek lenni. Nyomban a törvényességi felügyelethez fordultak és kérték, a vizsgálatot. '' Ezt nevezték ki "bojkottnak" tájékozatlan s a tisztességes többoldalú tájékozódást hanyagoló bírálóink és -érvek híján- tudatosan vádaskodó politikai szélhámosok is. A "bojkott" hogy a "tizenkettek megtagadták az alapszabályban eloírt kötelességük teljesítését"- természetesen hazug rágalom. Az anyaországi régió elnök és elnöksége folyamatosan dolgozik, összeül, határozatokat hoz -két alkalommal az MVSZ elnökség összehívására is javaslattal élt-, igyekszik rendszeres kapcsolatot teremteni a megyei tanácsokkal és tagszervezetekkel. Miközben az MVSZ jogerosen mindmáig be nem jegyzett elnöke mindent elkövet, hogy gáncsolja, akadályozza lehetetlenné tegye a munkát. Kikapcsoltatta a telefont, letiltotta a postázást, eltiltotta a bejárástól a politikai munkatársakat, sot odáig vetemedett, hogy -alapszabály szerinti fölöttese- az elnökség tagjait is kitiltotta a központból, amit mi természetesen nem veszünk tudomásul. Naponta sorozatban és gátlástalanul követ el olyan törvénytelenségeket és jogsértéseket, amilyenkre a Szövetség, elmúlt nyolc esztendejébol egyetlen példát sem tudnék mondani. Remélem tisztában van azzal, hogy jogerosen addig nem jegyzik be elnöki státuszát, míb a jogsértésekkel, törvénytelenségekkel el nem számol. 2000. július 27., Fekete Gyula A Világszövetség a megújulás küszöbén Arra gondoltam, a szaporodó kérdésekre és felszólításokra csak egy rövid nyilatkozatban válaszolok: nyolc év óta vagyok tagja a Magyarok Világszövetsége elnökségének, emlékezetem szerint egyetlen ülésrol sem hiányoztam és egyetlen ülésen sem hallgattam el a véleményemet. Természetesen a Világszövetség jelen állapotáról, a tisztújító küldöttgyulésrol is van - nyolc év tapasztalatára alapozott - véleményem, de érdemben errol - érintett lévén - egyelore nem beszélhetek. Bizonyíthatnám ugyan 5-6 évre visszamenoen magnófelvételekkel, jegyzokönyvekkel, az elnökséghez címzett feljegyzésekkel, hogy rendre megütköztem lesipukás pozícióvadászokkal, pártosan szervezkedo akarnokokkal, “demokratikusan" befurakodott bunözokkel, s követeltem a nagytákarítást - de be kell látnom, hogy mindezzel együtt társtettel vagyok. Tehát érintett, s noha megtehetném, de óvakodom a folyamatban lévo törvényességi vizsgálatot azzal befolyásolni, hogy véleményemet és bizonyságaimat a nyilvánosságnak kitálalom. Mérlegelve a nekem szegezett kérdéseket, felszólításokat, mégis túllépek a nyilatkozat mufaján, csakis ott, ahol az érintettség elvének a sérelme nélkül túlléphetek. Például a szembeköposdi. Legalább tízezer ember képviseletében törölgethetem a szemem, az arcom, amióta felfakadtak alattomos dühök, indulatok, s cikkekben, nyilatkozatokban célba köpködnek a Világszövetségre, milyen semittevö, semmirevaló, senkit sem képviselo szervezet. Pedig világszerte tízezernyi ember áldoz rá a tagsági átlagon felül idot, költséget, fáradságot, hogy tartsa a magyarságban a lelket. Bizony, ha nyilvántartásba vettük volna - ez a javaslatom is elsikkadt-, mit köszönhet a világ magyarsága, kivált válságos helyzetbe sodródó tömegei ennek a segítokész áldozatnak, most volna mit idéznem. A Duna Televíziótól kezdve a vonatrakományt kitevo gyujtésekig, a ruhanemut, élelmiszert, gyógyszert, orvosi muszert, számítógépet, híradástechnikát szállító kamionokig. Programok ezrei-konferenciák, ankétok, vitaestek, eloadások, musoros estek, ünnepségek, tanulmányutak, üdültetés, az olyan-amilyen, de mégiscsak 52 országra kiterjedo szervezkedés. Az árvíz, a háború sújtotta vidékek megsegítésére, újjáépítésére gyujton - magyar pénzben - százmilliók, a Benczúr utcai központ, a nemzeti kultúra ma már legmozgalmasabb anyaháza, fészke, a Magyarok Háza, a Százak Tanácsa, a Világszövetség gondozásában tevékenykedo muvészeti-szakmai világszervezetek-ha valamilyen nyilvántartásban szerepelne a leltár, kitérhetnék arra is: a sokszor felhánytorgatt és folyton megnyirbált költségvetési támogatás hányszorosát adta vissza a világ magyarságának a körbeköpködött, segítokész áldozat még ebben a nyomorúságos állapotú Világszövetségben is! A 6-7 év óta ostromzárba szorított, s a megszállásra szervezkedo-titkos vagy magukat nem is leplezo érdekcsoportok esetenként pénzelt rohamait már egyre nehezebben elviselo Világszövetségben. “Civakodnak a magyarok" - mondják erre a profi módon szervezett ostromzárra cinikus vállrándítással a köpködok. Más kérdés, milyen eredményeket érhetett volna el, s milyen világot átfogó erot képviselhetne az MVSZ, ha nem foglalták volna le idejének és energiáinak kilenctized részét hosszú évek óta az ostromára és megszállására szervezett hadjáratok. Rágondolni is rossz, mennyi sürgeto, történelmi, csakis ránk váró munkához hozzá sem kezdtünk, mennyi jó szándék, mennyi kezdeményezés sorvadt el az ostrom kihagyás nélkül háborgó csatazajában. Jellemzésül az ostromlott várbeli közérzetre, idézem az egyik, az elnökséghez intézett feljegyzésemet:
1. Hosszú évek óta a közporit és a központi szervek idejét is, energiáit is kilenctized részben személyeskedések, imrikák, pozícióharcok, rivalizálások, pitiáner torzsalkodások err:észtették jel. Ennek az állapotnak - minden tisztességes ero és szándék összefogásával - véget kell vetnünk. Az ülések napirendje és levereto elr:öke rte adjon teret személyeskedo belvitáknak, azokat pedig, akik a Világszövetség létét, hitelét, munkásságát, törvérrycs rendjét veszályezteto akciókat szerveztek -olykor külso erok besegítésével -, azokat az adott jogi keretek közön a leghatározottaóban el kell távolítanunk nemcsak a szövetség vezérkarából, de életébol is. 2. A parlament és a korrrtány illetékes szerveivel összhangban elo kell készítenünk a Világszövetség státusának törvényes megalapozását, éspedig olyan törvénnyel, amely gátat szab a klikkesedésnek, s, arnely érvényt szerez az alapelvként ugyan teljes egyetértéssel elfogadott, áru a gyakorlatbarr sorozatosan megsértett szubszidiaritás elvérnek. 3. A Magyar Rádió jó ötven év óta - kivéve a forradalom pillanatait - egyetlen napon, egyetlen hullárnhosszán sem az igazmondást, a tisztességes tájékoztatást, a java erkölcsi értékeket, a más népek jogait nem sérto nemzeti érdekelzet, a túztes szakmai színvonalat képviselte. Hihetetlertül nagy eropróbája lenne a Világszövetségnek, ha a Duna Rádió indításával orvosolhatná valamelyest ezt a fél évszázados, egész társadalmunkat elfertozo mételyt. A szükségeshez boven elég java író, újságíró, muvész, gyakorlott rádiós kész segítertí ebben az orvoslásban. Pusstán a felkészültségtol függ a siker. 4. Távolabbra tekintve, a Világszövetség feladata egy, hatókörét a Itatárokort túlra kiterjeszto, civil alapnzásrí (tehát a politikai váltoazísoktól a leltctségesig jüggctlenítctt) médiaközpont kiépítése volna. Korunkban a Világszövetségbelso vezérlésu médiumok nélkül - köldöknézo süketek gyülekezete marad. Be kellene vonnunk a médialáncba a Durta Rádió mellé minél szorosabban a Duna Televíziót is, könyvkiadót alapítanunk, a szövetség profiljának megjelelo könyvesbolto(ka)t nyitnunk. Lapot, folyóiratot alapítani csak a gardasági-piaci vonzatok prof: filmérést után rabod (szöges elleruétben eddigi lapkiadásainkkal), vállalva egyben könyvbarát és hivatásos terjesztoi hálózat szervezését. A civil médiaközpontot csak kello politikai segítséggel építhetjük ki, de minden külso segítség nélkül máris megterernthetnértk a Világszövetség körül a hazai és külföldi médiumok holdudvarát. Nem ám holmi önreklám gerjesztésére, hanem legfontosabb céljairtkrtak meg/élcloen, a világ mabryarsága szolgálatában. Hazai és külföldi tévék, rádióadók, lapok, folyóiratok tucatjai-szerzodéssel vagy anélkül - máris adnának musoridot, Irclyct az öss-magyarság idoszeru problémáit, a Világszövetség munkásságát, kezdeményezéseit, az anyaországi változásokat színvonalasan, hitelesen, izgalr»asart, olvasrrtányosan jeltáró írásoknak, riportoknak, híreknek, vitáknak. Csakhobry ehhez az arra hivatásos szerkesztoi stábra volna máris szükség, amely ebben a "holdudvarban" szerezhetné meg a további nagyobb feladatok tisztes ellátásához szükséges gyakorlatot. 5. Tagnyilvántartást kiterjesztve mindhárom régióra, s minél teljesebben a tagszervezetekre is. Gépre rendezve olyan adatbázis, mely a világot átfogó magyar-magyar kapcsolatrendszer alapja lehet. 6. A magyar-magyar kapcsolatrendszer hasznosítása elso helyen a sajtóban, majd a gazdaságban, a kultúrában. A gazdasági hasznosításra cégbejezett vállalat szervezendo, amely a szövetség javára is kamatoztatja a kapcsolatrendszert. Egy másik vállalatot a, hazaköltözések szervezésére és lebonyolítására kellene alapítani, ez szintén nyithatna a szövetségnek bo anyagi forrást. Kívánatos a kapcsolatrendszer késobbi kibovítése a világ kisebbségvédo szervezeteivel. 7. Bun volt idáig is halogatni -hányszor javasoltam már!- a Világszövetség hivatásához méltó központi archívum szervezését. A sajtó, a könyvek, a filmek összmagyarságot érinto anyaga mellett a világ minden részébol (mellesleg: az anyaországból is!) dokumentálható minoségben be kell gyujteni a magyarságot, a magyarokat sújtó sérelmek leírását. Részben máris napirenden vannnak s rnind nagyobb arányban napirendre kerülnek olyan nemzetközi tárgyalások, amelyeken az ilyen archívum mégakkor is nélkülözhetetlen, ha lehetoleg nem teszik az asztalra. Állami-politikai apparáttus ilyen archívum begyujtését eleve nem vállalhatja, és senki olyan hitelességgel, mint a Világszövetség. (Számolgattam már: a központi archívum létrehozása a szükséges gépekkel, szereléssel, bútorral, éves költséggel, fenntartással, munkabérrel az elso évben kb. 20 millió forint.) Szükség volna a sajátos szövetségi profilra szervezett könyvtárra, összhangban a Széchényi Könyvtár gyujteményével. S ebbe a feladatkörbetartozik a lelkiismeretes levéltári munka feltételeinek javítása is. 8. Rossz hírünket a világban lexikonok, szakkönyvek, enciklopédiák tömege táplálja - filmek is helyenként -, hazugságaikkal, rágalmaikkal, minden tudományos alapot nélkülözo állításaikkal. (Hazai tanul»rányok, könyvek, sot tankönyvek sem mentesek efféléktol!) Felmérni sem lehet, mit veszítettünk azzal, hogy a 20. század hazai tudománya, politikása bunösen elhanyagolta a vitát, a helyreigazríást, a világ közvéleményértek tárgyilagos tájékoztatását. Ha senki sem: lát hozzá, ezt a munkát is nekünk kell szervezni és elkezdeni. 9. Balatonberény vagy nem Balatonónberény, de a gondolat ne sikkadjon el: a Balaton déli partja olyan találkozóhelyet kínál a világ magyar gyerrnekeinek,fiataljainak, hogy bun ezt számba nem venni. Az Ifjúsági és Sportminisztériummal meg kellett állapodni ez ügyben. 10. Ha a tagszervezés leáll, a morzsolódás megiramlik. De miért is szervezkedne az a társaság, amely a vegetációra rendezkedik be. A sokat emlegetett milliós tagság hol van ma jelen? Mintha lemondtunk volna arról, hogy elso szárnú civil szervezete legyünk a haza és a világ magyarságának, éspedig nemcsak létszáruóan, de a munka, a tennivaló vállalásában is. 11. A központ felol nézve: jó tagságnak számít, amely tagdíjat fizet. A tagság felol nézve: az a jó szervezet, amely folyamatosan felkínálja a részesedést a közös nrunkából. Rossz a közérzete annak a tagnak, akit tétlenségre kárhoztatunk. Ha leosztanánk a tömérdek tennivalót, feladatot az országos és megyéi tarrácsoknak, ha ok továbbosz- ném, de óvakodom a folyamatban lévo törvényességi vizsgálatot azzal befolyásolni, hogy véleményemet és bizonyságaimat a nyilvánosságnak kitálalom. Mérlegelve a nekem szegezett kérdéseket, felszólításokat, mégis túllépek a nyilatkozat mufaján, csakis ott, ahol az érintettség elvének a sérelme nélkül túlléphetek. -Most látom, kitelt a 12 pont. Csak azért hagyorn itt abba, mert tisztelem történebni hagyományyainkat. " Még valamire ki kell tcrnem. A Kárpát-medencei régió szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai, szlovéniai és csehországi küldötteinek nevében Rózsa Erno, dr. Hódi Sándor, dr. Soós Kálmán, Bcncc Lajos, Kónya Ferenc aláírásával nyilatkozatot terjesztettek a küldöttgyulés elé, melyben tiltakoznak a mandátumok-egyébként törvényre - elosztása miatt. (Erdélynek 58, a többi szágrésznek együttvéve 42 mandátum.) A megosztás lehetové tette, hogy “a kisebb magyar népcsoportok érdekeit, javaslatait köztiszteletnek örvendo szakértoit a realitások figyelembe vétele nélkül söpörje félre". Javasolták, h “az alapelvek maradéktalan tisztázásái szövetség elnökét, alelnökét és elnöksé ideiglenes hatállyal válassza meg" a küldöttgyulés, “s haladéktalanul kezdjék meg az MVSZ új elveken nyugvó alapszabályá kimunkálását. Ennek hiányában a kis rég arra kényszerülnek, hogy felülvizsgálják Világszövetségben folytatott eddigi egés: vékenységüket; illetve tagságukat." Minthogy a küldöttgyulés elnöksége r foglalkozott a nyilatkozattal, javaslatát s. mibe veue, az anyaország elnöksége-egy vétellel - vállalta a szolidaritást az aláírót igazukért is, s egyben azért is, hogy megy a széteséstol a Kárpát-medencei régiót. Ez volt az elso indíték a “tizenkettek" rejöttéhez. Nyilatkozatukban késobb a "tizenkettek" - elég meggondolatlanul, csak a helyszínre értve - így fogalmaztak: “A választások ugyan demokratikusan zajlottak le, a folyamatotot és annak eredményét azonban ennek ellenére sem tudjuk elfogadni." Márpedig így - a helyszínre korlátozva - a brezsnyec vagy akár a sztalini politikai bizottság is akár a demokrácia mintája lehetne; felteheti nem csaltak a szavazásnál, amikor körül ülték a nagy asztalt. A bírálók természetese demokráciát magára a küldöttgyulésre értelmezték, amely pedig jelentos részben a mandátumok törvénysérto, önkényes megos; sóval, a küldötteknek még a bünrossz al szabályt is sérto kiválasztásával, kirekes. sekkel s az évek óta elszabotált tagnyilvánta tortényes fedezete nélkül jött össze - de mü ezek szakmai minosítése már valóban a t vényes felügyeletre tartozik. Idoközben igazolódott a “tizenkettek" rejöttének másik indítéka: nem vállalják vább a felelosséget-voltaképp társtettesk - a Világszövetség züllesztésében. A m már gátlástalan, naponta ismétlodo törvé sértésekért, a kommandós módszerek alt urazásáért, a minden jogalap nélkül hozott intézkedésekért a felelosség oket már nem terheli. Az MVSZ létének csak az ad értelmet,ha szövetség minden magyaré. Ha minden szervezete olyan tényleges tagsággal rendelkezik, amely a világ magyarságának szolgálatában, érdekképviseletében vállalja az önzetlen munkát. Többen jeleztük: Csoóri Sándor utódjául nem szerencsés jelölt egy politikusi múlt vonzalmait és ellenérzéseit indukáló Bot Péter, mégis illúziókba ringatott a világkonresszus ölelkezo várakozása, hogy a küldöttgyulés végre fordulatot hoz, túl leszünk nyilvánvaló törvénytelenségeken, s vég lezárul az a korszak, melyben a szövess közélet az ocsmány korteskedések miatt egyre jobban kezdett hasonlítani ahhoz a politikai közélethez, amelytol minél inkább lönböznie kellene. De ismét kiderült: kirekesztokkel összefogva nem lehet eredményesen fellépni á kirekesztés ellen, törvénysértokkel a törvénysértés ellen. A megtisztulás s a megújulás záloga a magyar megmaradás szolgálatára kész valósáfos, tagság - és a törvényesség. Vissza szándékozom térni az ügyészs vizsgálat után a sajtóban fogalmazott vaskosabb hauudozásokra, hamisításokra, rágalmakra s egyéb részletekre is. Különben, ami a küldöttgyulést illeti, nem vagyok érintett. Nem volt szavazati jogom több más anyaországi elnökségi taggal együtt. Az ostromlók által kieroszakolt alapszabály szerint a legtöbb bizalmat kapott elnökségi tagok nem szavazhatnak, csak ha külön gondjuk van rá, hogy megválasztassák magukat küldöttnek is. |