vissza a főoldalra *
Megemlítendő / néhány gondolat
Kezdjük az alkotmány két definíció típusával.
- Az
egyik szerint az alkotmány az állam önkorlátozása az emberi jogok
elismerésére
- A
cselekvő alany az állam, „akinek” jóindulata van az állampolgár
irányában.
-
Ha van formálisan állam, akkor formálisan megcsinálható az alkotmány –
az állam szervezeti és működési szabályzata.
-
Eredendő joga az állampolgárnak itt nincsen az alkotmányban, csak az
állam által esetleg önkorlátozással adott juttatása
- A
másik szerint az alkotmány a nemzet államalkotó akarata.
- A
cselekvő alany itt a nemzet (a szuverén szabad személyek közössége),
amely a saját „akaratát”, életfelfogását (életfelfogás típusát),
hatalomról vallott és a hatalom eszközeként működtetett állammal
szembeni elvárását (elvárás típusát) jelenti az alkotmány.
-
Akár van állama, akár nincsen (szélső esetben).
-
Nem minden népnek-nemzetnek van állama, illetve egy állami forma
megalkotásával nem biztos, hogy egyúttal népet-nemzetet is alkottak. Az
ezeréves (sok nemzedéken átívelő, nagymúltú) alkotmány lényege az, hogy
van mögötte nemzet. Ha van nemzet, akkor annak lehet (van) akarata, mert
az élő közösség életmegnyilvánulása a sajátos közösségi szelleme,
felfogása a hatalomról, az államról.
-
Mások nemzetté válását ne vitassuk meg, ne tárgyaljuk. Az külön kérdés.
De a saját nemzeti létünket ne engedjük elvitatni illetve felszámolni
illetve kultúrálisan megfoghatatlanná tenni. Az genocidium volna (és
itt nincsen sablon, hogy ha más népnek nem lehet ilyen genocídiuma,
akkor nekünk se lehet, ugyanis ha valakit az unokaöccsének a 13-ik
felesége meggyilkol, akkor az gyilkosság függetlenül attól, hogy sok más
embernek nincsen olyan unokaöccse, akinek a 13-ik feleségétől kellene
tartania – rövidebben most nem megy).
Társadalom-ontológiai alapkérdés I.
Elméletileg a történelmi alkotmány típusának a jelentősége
az, hogy a nemzeti lét dimenziójában tárgyalható, ami alatt sok egymást követő
nemzedék értendő.
- A sok
kulturális, történelmi korszakon átívelő volta miatt a történelmi alkotmány
a társadalom ontológiai kérdéseit teszi elérhetővé, tárgyalhatóvá – és ezzel
az alkotmányt tisztelő politikai cselekvési teret az elképzelhető elvi
maximumig terjeszti ki.
- A
történelmi alkotmány a történelmi tudatot egyrészt megélhetővé teszi,
másrészt értelmezhetővé teszi a társadalom nagy hányadának. Ezáltal
cselekvőképessé teszi a társadalmat, a nemzetet, azaz (másik oldalról
közelítve) a nemzeti akarat, alkat, felfogás, szolidaritás, alkotó erő
megélésére, kifejezésére kínál lehetőséget – a léténél fogva.
- És
éppen e széles tudati háttér miatt a történelmi alkotmány a cselekvés, a
probléma megoldás lehető legjobb táptalaját kínálja hosszú távon.
-
Rövid távon pedig a taktikai megoldásoknak úgy kínál teret, hogy általa
nem kell elveszíteni az élet nagy erővonalaihoz való kapcsolódást. Tág
póráz a történelmi alkotmány, de alig elszakítható.
-
Az erkölcsi alapokat nem könnyű megszerezni, kiváltképp nem könnyű a
hatalmi erkölcs szálait kézbe venni, ahhoz igazodni élet-halál döntő
pillanataiban. A történelmi alkotmány a nemzeti közösségnek kínál ehhez
segítséget.
- Az
úgynevezett kartális, a bármikor visszavonható önkényállami engedményként
értelmezett alkotmány kikapcsolja a társadalom élő-szerves szövetét az
alkotmány értelmezéséből, az alkotmány szintű megnyilvánulásból (mai szóval
például az alkotmányozó cselekedetből). Állam által elismertetett
tekintélyekre támaszkodik a nemzettel szemben.
- A
megszálló hatalom sémáját követve.
-
Az olmützi oktrojált birodalmi alkotmány logikáját érvényesítve.
- a
társadalmat alkotó egyéni személyek szuverenitását megkérdőjelezve, a
szuverén személyekből álló társadalmi közösség létjogát tagadva (és
tagadva mindent, ami ehhez csak közelíthet is gondolatilag-szándékilag,
mint a természetjogi szempontok, a hagyomány alkotó erőként való
megélhetősége, egyáltalán a XX. századi kétfordulós világháború
lezárhatóságának kérdése – mert hadiállapotban nem szempont az
alkotmányosság?).
Társadalom-ontológiai alapkérdés II.
Az alkotmány társadalom-ontológiai alapkérdésekig, magához
a társadalmi létezés centrumához vezet el minket. Az alkotmányosság mint a
társadalom önértelmezése, önképi lényegi tudata, megnyilvánulási, életvezetési
módja nem jogi kérdés, nem a jogi szabályozás alfája, hanem minden társadalmi
struktúra kiinduló pontja – bárhogyan is próbáljuk felszabdalni, osztályozni,
csoportosítani társadalmi létünk szerkezetét, megnyilvánulási módjait,
élet-mozzanatait.
Tehát a közgazdaságnak, a tulajdoni-birtoklási
rendszereknek, az adózási és más eljárásoknak, a pénzhasználat alapvető erkölcsi
és hatékonysági kérdéseinek mind-mind egy kiinduló pontja. Alkotmányos elvek
ellenére a társadalom egyetlen egy szegmense sem lehet legitim (nemhogy
legális).
- De
csak a történelmi alkotmányosság alkalmas erre a társadalmi alapkő
funkcióra, ahol az élő-eleven társadalmi közösség létérdekei és létezési
eszményei függvényében kerülhet sor bárminemű társadalmi szabályozás
elfogadására, alkotmányos értékekre hivatkozó szankcionálására.
- Az
államot mint alanyt megjelölő (különösen éles változatban a pozitív
jogértelmezés szerinti szélsőségesen mechanizált államapparátust mint alanyt
megjelölő) kartális alkotmány az élettől el van vágva. Az ilyen alkotmány
lényegében olyan, mint az elengedett kormányú jármű. Nem mondhatjuk, hogy az
elengedett kormányú jármű „önkorlátozására” bízzuk a magunk vagy mások
életét – mert az veszélyeztetés volna minimum. Nem csak a közúti
közlekedésben, a repülőknél vagy hajóknál ez a helyzet, hanem az alkotmány
és az állam viszonyának az értelmezésében is.
Tehát az élő emberi közösség mindenkori alanyi minőségét az
állami rendszer technikai eszközvoltával szemben alapvető szempontnak kell
tekinteni – bármilyen megfogalmazásban.
Az emberi tudás e viszonyt nem túllépni kell próbálja (lásd
a lehető legfelelőtlenebb kijelentéseket, próbálkozásokat a szerencsejátékszerű
„állami önkorlátozás” alkotmánydefiníciókat), hanem ezen kapcsolatrendszer
felismerésével szolgálnia kell (az emberi tudás, hit, képességek mindenkori
legfőbb, legjobb eszköztárával).
Alkotmányozás
Az alkotmányos lét egy folyamat, amelynek az alkotmányozás
egy állomása. az alkotmányozás nem alkotmány létrehozását jelenti, mint ahogy a
focizás sem a foci létrehozását jelenti, és a hajózás sem a hajógyártást és a
kertészkedés sem a kert mint olyan feltalálását vagy egy kert megalkotását,
hanem a kert művelését.
Az alkotmányozás valamiképpen félreértelmezett szóvá vált,
hiszen az alkotmányos szellemű alaptörvények alkotását vagy modern korban
alkotmányos szellemű alaptörvény meghozatalát kell jelentse – ha észnél vagyunk.
Az alkotmányozás tehát egy folyamat egyik fontos állomása. Egy új alaptörvény
születését jelentheti a nemzeti alkotmányos lét folyamatában.
Isten áld meg a magyart!
A tervezett alaptörvény bevezetőjét emelkedett stílusra
törekedve Kölcsey himnuszának első sorával tervezik kezdeni az azzal államilag
megbízott személyek. Ha már itt tartunk, idézzük fel, hogy mit mondott Kölcsey a
szentkoronáról, hiszen annak értelmezését ma az új alaptörvény szövegezői között
is sokan állami alkotmányos önmérséklet szellemében próbálják megadni.
„Szentnek
nevezik a koronát, mert a legszentebbnek gondolatát köték hozzája: gondolatát a
szabad nemzet egy testbe foglalásának, gondolatát az egyesült néperőnek,
mely ne csak idegen bitorló, de egyes honfiak féktelensége s hatalomvágya ellen
is bonthatatlan gátat emeljen.”
E mondat talán tényleg szerepelhetne az alaptörvényben vagy
annak bevezetőjében – indokolva, hogy a szentkorona közjogi szerepe miért is nem
tekinthető idejétmúltnak, miért is tekinthető olyan szilárd talapzatnak, amelyre
ma legalább olyan szükségünk van mint történelmünk annyi más nehéz időszakában.
A jogfolytonosság vállalása vagy kisajátítása
Kulcskérdés a jogfolytonosság értelmezése. Nehéz közelíteni
hozzá, mert múltbéli megoldásokat, mintákat alapul venni nem is könnyű. Talán a
töröktől kapott koronát vissza utasító Bocskai kellene példája legyen a mai
politikának is, aki tisztában volt vele, hogy valódi király a magyarok közt a
magyarok (a magyar nemzet) alkotmányos akaratából lehet.
A leendő új alaptörvény bevezetőjében megemlíteni a
jogfolytonosságot, részünkről vállalni de nem kizárólagos igénnyel – ez lehet a
kulcsa talán egy jövőbeli tágasabb kibontakozásnak?! Ezt a kibontakozást nem
lehet kikényszeríteni. Utat engedni neki lehet, de szóvarázzsal imitálni nincsen
értelme.
Azonban magunk között a jogfolytonosság szellemétől el nem
távolodhatunk az alkotmányos minőség tekintetében. Sőt Hozzá kell tennünk,
vállalva az ÉLETet a maga gyönyörűségeivel és veszedelmével –
valóságkockázatával.
Melléklet
A történelmi alkotmány tudatának és az ÉLET értelmezésének kapcsolata
Direkt lényegi alkotmányos-természetjogi tartalmakat csak
elvétve lehet az alkotmányos hagyomány szövegeiből idézni, hiszen azok csupán
megnyilvánulásai voltak valamely konkrét eseményhez fűződően egy egészében, a
totalitásában megélt, lényegében átérzett felfogásnak, világlátásnak,
életszemléletnek. A tényleges továbbélést tehát az jelenti, ha egyes fontos
hagyományos fogódzót megragadva a létet, az alkotmányos létet felvállalva
folytatjuk életünket – közéletünket és minden más terét a létezésünknek.
-
A létet a papír nem pótolja. De
alapvetően fontos meghatározni a létünk és a papír viszonyát.
Majd ezután lehet úgy papírra vetni dolgokat, hogy abból tévedés,
szándékolt vagy vétlen önrombolás minél kevésbé essék.
- A
szokásjog perdöntő ebben a
kérdésben. Elutasítása biztos útvesztést jelent. Felvállalása
lehetőséget kínál arra, hogy megleljük a kiutat, az élhető jövőnket.
Csakhogy ez nem automatikus, nem szóvarázs. A szokásjogot nemzedékek
előtt próbálták félre értelmezni, hamisan torzítani, lényegétől
eltávolítani. A „szokásjog” mint kifejezés nagyon leszűkített, már
értelemzavaró számunkra a tudati környezet nagymérvű kopottsága,
lepusztultsága miatt.
-
Valahogy a szokás, a gyakorlat és a jog kapcsolatrendszerét kell
felidézni a régről eredt szokásjog kifejezés értelmét keresve. A szokás,
a jog külső formák, burkok. A lényeg az ember-ember viszony és annak
élhetősége, igazságtartalma. Az élhetőség és igazságtartalom nem
feltétlen egyazon jelentés hordozói.
-
Pontosabban (I.)
a kereszténység vetette fel széles
körben, hogy miféle élet az, amely nem az igazság hordozója? Mert az
ÉLET az igazság hordozója (túl a biológiai létezésen).
Hihetetlenül nagy vállalás, célkitűzés volt ez. Csak azt nevezték
Bibliában és azontúl is életnek, ami az igazságot is érvényesíti! Na
ebben a szellemben a magyar alkotmányos hagyomány az élő alkotmányosság
jegyében fogant és adta meg egy évezred sóvárgását, rezdüléseit,
eszmélését és öntudatát, szabadságharcait és békés dolgos-töprengő
napjait.
-
Ebben az értelemben a magyar nemzet alkotmányossága legbelső lényege
szerint keresztény. Ebből kifolyólag nem lehet más a magyar állam, mint
keresztény állam. Le lehet rombolni, kifelé nemzeties jelszavakat
skandálva el lehet dózerolni, de az bűntény volna (genocidiumon túl,
amit egy etnikum fizikai vagy kulturális, anyagi likvidálására értenek,
valamifajta tudatgyilkosság végső pontig hajszolását jelentené, hogy el
lehessen választani az igazságot a puszta vegetatív élettől – a magyarok
esetében is, meg azon túl is). Nem csak a magyarokról van szó, a
magyarok egy porszem a világon kavargó nagy porviharban.
-
Ezt a vihart nem m i keltettük és nem mi fogjuk lenyugtatni, vagy
bármilyen értelemben irányítani, de a magunk értelmezését, önvallomását
ebben a porviharban csak mi magunk fogalmazhatjuk meg, csak mi magunk
teljesíthetjük az életünkkel.
(I/a.)
A mi életünk egy önvallomás e viharos
förgetegben. Nem bármi áron kell túlélni, mert ahhoz a magyar
alkotmányosságnak, a magyar ihletettségnek semmi köze. Az igazságot
célul kitűző, a hittel eltelt életet kell szolgálnunk – az
alkotmányosságban.
- Amint
az a tékozló fiú, aki még csak a tékozlásnál tart, még messze a hazavágyás a
lelkéből, és még dühödten szitkozódik, hogy miért nem apja nélkül fogant,
miért nem anyja nélkül jött a világra, pont úgy nem képes a mai világ
elfogadni, hogy tudatában, eszmélésében Krisztus az egyik felmenője. De ha
Krisztust nem ismeri el, akkor mibe kerül neki lehazudni az égről olyan
kisebb csillagokat mint például a tomizmus, a lovagkor filozófiai világító
tornya?
-
Az állítólag megesett dolog, hogy egy részeg amerikai kapitány ordibált
egy spanyol világítótorony őrével, hogy azonnal adjon neki utat, és
húzódjon félre az útjából, mert ő a nagy amerikai ármádia valóságos
repülő anyahajós kapitánya. Ha valóság, ha nem, korunk gondolkodási
útvesztésének, torzult önbizalmának talán örökérvényű paródiája volt ez
a híradás.
- A
lovagkorban tudta megfogalmazni a tomizmus a továbblépést, a krisztusi út
egy stációjaként, miszerint az erkölcs, a hatalom és a tudás három olyan
része eszmélésünknek, amelyek egyike sem kerekedhet fölébe a másiknak. Egyik
birtoklása sem jelenthet jogcímet a másik területén való tekintély
igényének. Innentől kezdve az ÉLET
nem egyszerűen erkölcsi igazság alapul vételét jelentette, hanem olyan
képességet, minőséget, amely tudomásul képes venni az erkölcsi, hatalmi,
tudományos potenciál egymás mellettiségét, és ezzel örökös egymáshoz
illesztési feladatát. Ez a magyar alkotmányosság egyik legfontosabb
forrása. Az erkölcsi, a hatalmi és a tudásbeli totalitás emberi
képtelenségének tudomásul vétele.
(II.) Beszédes és
egyértelmű szimbólum ezért a hatalom
teljességét szimbolizáló szentkorona szűz Máriának való felajánlása.
Ez a gesztus úgy volna könnyebben értelmezhető számunkra a mostani kétségek
közt, ha mellé tennénk egy egyházi
kinyilatkoztatást ugyanebből az időből vagy ehhez illeszthetően és
egy hasonló deklarációt a tudományos
életben.
- Ami a
magyar gondolkodást illeti, ott ha nem is tudjuk a hármas deklarációt
explicit kimutatni, implicit annak szellemisége kétséget kizáróan
érvényesült, elfogadott volt (ha nem is kivétel nélkül – mert esendőek
vagyunk, az eszme nem a tény utólagos minősítése, hanem az emberi cselekvés
irány mutatója).
- Az
emberi eszmélés, gondolkodás további korszakokat élt meg máig. A tomizmus
tudományos, természeti tényeket kikerülhetetlennek tekintő szemlélete fél
évezred után új korszakhoz érkezett, a kísérletező tudományok, technológiák
felvirágzásának idejéhez. Rengeteg apró kis mozzanat sziklaszilárd tényeit
térképezte fel az ember a középkori hajósok felfedező buzgalmával,
szenvedélyével. Csakhogy ha Robinson Cruso történetét olvassuk, az ő regénye
egy hosszantartó imádság, amelyhez csak apropó Péntek is és a kecskebőr
ruhák és minden más színpadi kellék, hogy elmélyülten tudjon gondolkodni az
emberi élet imádságos dolgairól, erkölcséről és technikai ügyességéről és
hatalmi kérdéseiről – ezzel szemben viszont mintha kevesbé lennének
sikerültek azok a regények, a mai kor azon elmélkedései, amelyek a tények
erdejében botorkáló, el-el tévedő ember lelki válságáról szólnak. Talán még
előtte vagyunk a nagyobb felismeréseknek, a modern Robinson Cruso
imádságoknak.
-
Robinson előtt nem volt kérdéses a maga felelőssége a maga
fennmaradásában. A mai kor emberének mintha kevesebb támpontja,
értesülése lenne arról, hogy elsősorban őneki magának kell saját magáért
tennie – mint emberért, mint az ÉLETRE törekvő emberért.
- A
magyar alkotmány esetében mintha Robinsont a közjog mai, meglehet
tévelygő színpadán sokezer szereplő személyesítené meg. Minden ÉLETTEL
szembeni kételynek külön szerepet osztva próbáljuk a józan összhangot
fizikai lehetetlenségként megjeleníteni. Pedig az alapképlet semmit sem
változott, csak elment az idő, bonyolultabb feladatnak kell megfelelni.
Bonyolultabbak ezek a mi feladataink (nekünk legalábbis), de nem másnak.
A megpróbáltatás, a teher nőtt, elért egészen hozzánk, de nem változott
a feladat, hogy helyt kell állni. ÉLETBEN kell maradni. Pontosabban ÉLNI
kell. Nem csupán vegetálva tetszhalottnak maradni, potyautasként
hánykolódni, neki ütődni minden korlátnak egy sötét zsákba burkoltan,
hanem lehetőség szerint önálló, felelős életet élni.
-
Vonatkozik ez a társadalom-szabályozásra is. Régóta tudja az emberiség,
hogy a szabályiért is felelős az ember, az emberi közösség. Az
önszabályozásáért. Modern korban fél századonként próbálják sulykolni a
köztudatba, hogy korábban soha senki nem gondolt a társadalmi szabályok
alakítása feletti felelősségre. Marx óta különösen kár a gőzért, mert
Marx óta... - szóval Marx óta a poklok fenekét járta meg az emberiség a
céltalan-felelőtlen ÉLET-elvetésben a tetszhalott vegetáció minimális
programja jegyében. Felgyorsultak a szabályozási sémák megfogalmazásától
a kipróbálásán át a lecserélésig tartó időtartamok. Egyre jobban
látszik, hogy emberi feladat a társadalom önszabályozása.
-
(III.) Egyre
jobban látszik, hogy azon túl, hogy egyénileg mindenki előtt ott a
dilemma, hogy vegetálni akar vagy ÉLNI,
ugyanez a kérdés áll a társadalom
előtt is, túlélni akar, átvészelni, pillanatnyi külső elvárásoknak
megfelelni, sodródni, önfelmenteni, vagy ÉLNI. Utóbbi esetben az
alkotmányozás különösen kulcskérdés.
Vissza az
oldal tetejére