From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]
Sent: Tuesday, November 01, 2016 9:53 PM
To: 'miniszterelnok@mk.gov.hu'
Subject: aggódó levél a miniszterelnöki kabinetirodának banki-állami
megállapodás kapcsán
Alapul véve a
http://www.civilkontroll.com/devizasok-itt-a-kormany-es-a-penzvilag-kozotti-megallapodas/
írást, azt megerősítő
http://nepszava.hu/cikk/1047822-orban-az-allam-tulajdont-szerez-az-erste-bankban
és
http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/elo-kozvetites-orban-viktor-sajtotajekoztatot-tart-az-ebrd-elnokevel-es-az-erste-bank-vezerigazgatojaval
lapokat, valamint utóbbin szereplő http://www.kormany.hu/download/f/8e/30000/Appendix%201%20EBRD.pdf
angol nyelvű szöveg magyar fordítását.
Továbbá tekintve Falus
Zsolttal készült HIRTV interjút, és a banki megbízásra hivatkozó
fenyegetéseket -
https://www.facebook.com/zsolt.falus .
Tisztelt Miniszterelnöki Kabinetiroda!
Értetlenül
állok az aláírt nemzetközi szerződés híre előtt.
Értetlenségem egyrészt „természetes”, hiszen nincsen meghatalmazásom,
helyzetem, ebből következően információm sem arról, hogy milyen közvetlen
taktikai megfontolások alapján született a megállapodás, milyen célokat
követ, milyen kényszereknek kíván engedni stb.
Azonban a
szerződésnek egy tartalmi vonatkozása nem függ semmilyen hivatalos
tisztségtől, miszerint rólam is szól általában a széles társadalmi közösség
tagjaként e szerződés. Másrészt ezen túlmenően végig gondolva szinte
elfogadhatatlannak tűnik. Hovatovább az újkori, Amerikába irányuló
rabszolgakereskedőknek törzsi tagjaikat eladó törzsi vezetés intézkedéseivel
tűnik párhuzamba állíthatónak. Első pillanatra. Tehát igen fontos volna e
tartalmi kérdés tisztázása.
A
rendszerváltást követően az egyik ritkán megnevezett, vagy alig hangoztatott
cél a polgári viszonyok kialakítása volt a gazdaságban is, azon belül a
gazdaság koordinálási eszközének hivatott pénzrendszerben.
Egy
évszázada a nyíltan definiált hitelpénzrendszer intézményi feltételei között
él a világ szerencsésebb része – ahová reményeink szerint mi is
csatlakozhattunk 1990 után. Azonban a tudományos kutatások, a magukat
tudományos fórumoknak nevező szakmai sajtó, az egyetemi oktatás és a hazai
pénzrendszer vezető intézményei és ennek megfelelően a hazai törvényhozás, a
hazai politika a mai napig nem vállalta fel, hogy felmérje, mit jelent a
hitelpénzrendszer és annak intézményrendszere, funkciói, folyamatai,
ügyletei. Ilyen értelmű oktatás sem a felsőoktatásban, még kevésbé a
közoktatásban és legkevésbé a bankok, bankfelügyelet által sponzorált
ismeretterjesztésben nincsen.
Azért
említem meg ezen állapotokat, mert a jelek szerint a most aláírt nemzetközi
szerződés aláírói sem foglalkoztak alapvető kérdésekkel, és ezért lényegében
a szerződés egyes pontjai szakmailag értelmezhetetlenek (ha a szakmaiságot
komolyan vesszük). Egyrészt ez a szerződés forma szerint arra tesz
vállalást, hogy a magyar állam kiiktatja a magyar igazságszolgáltatást –
különben hogyan tudná a bankokat megvédeni devizahiteles ügyekben? Másrészt
a magyar állam a jelek szerint további akadályokat kíván állítani a
gazdasági élet szereplőinek pénzhasználati jogát akadályozandó, és ennek
részeként a régi szóval lakossági, rendszerváltás utáni kifejezéssel
fogyasztói szereplők pénzhasználati jogának alapul vételét akadályozandó.
Lényegében
nehezen értelmezhető, hogy a kormány szerződő partnerereinek minden
megszorítás nélkül a bankokat tekinti, amelyek végső soron a pénzhasználati
jogok alanyainak szolgáltatóiként értelmezhetők „csak”. A bankokkal
szerződni a kormány akkor tudna legitim módon, ha emellett vagy ezt
megelőzően a pénzhasználati jogok jogosultjainak átléphetetlen garanciákat
biztosít. Ebből a szempontból különösen érdekes, hogy az igazságügyi
miniszter nevét viselő ügyvédi iroda fenyegetőzik egy olyan bank nevében,
amely köztudottan a devizahiteles ügyekben érintett nagybank. A
devizahiteleket pedig egy fogyasztó hogyan másként értelmezhetné, mint az
egyéb nemzetközi szerződésekben a bankok fogyasztói ügyfeleinek államilag
garantált érdekvédelmi kötelezettség semmibe vételét, más szóval széles
„fogyasztónak minősülő” banki ügyfélréteg egzisztenciájának felszámolását –
banki-állami kartell keretében? Ez nem hangulatkeltés, nem véleményformálás,
nem egyéni ízlésvilág, hanem napjaink egyik meghatározó ténye.
Azt
említeni talán e levél mellékszála lehet csak, hogy miként lehetséges, hogy
az érintett igazságügyi miniszter nem határolódott még el a nevét viselő
ügyvédi iroda két levelétől? A társadalmunkat sajnálatosan megosztó, a
rendszerváltással felszínre került, több frontvonal mentén zajló latens
polgárháború, amely az állami intézményeket diszfunkcionalitásba kényszerítő
módon latens polgárháborús hadállásokként használja fel, tulajdonképpen
megnehezíti hogy feltétlen következményeket várjunk el az adott minisztert
illetően. A társadalmi intézmények funkcionális működését nehezíti tovább a
civil szerepvállalást beárnyékoló kijevi minta, amelyről tudjuk, hogy a
hidegháborúban gyökerezik (politológusok tán évszázadokra visszamenőleg
tudják elemezni a gyökereket). Tehát a civil felháborodás hitelét is
kikezdték az utóbbi évek történései világszerte, így minálunk is. Azonban a
társadalmi intézmények funkcióvesztését nem lehet minden határon túl
megengedni, mert akkor súlyos (ijesztőbben szólva apokaliptikus) káoszba
veszünk.
A
gazdasági szereplők, és a fogyasztók esetében a „végső fogyasztók”
szempontjából a pénzhasználati jogok mentén újra gondolható a
pénzrendszerben kialakult állapotok elemzése, értelmezése. Utalok itt olyan
sajnálatos összefüggésre, hogy például a nemzeti bank alapító levelében nem
szerepel a pénzrendszer értelmezése a társadalom egésze szempontjából, sem a
gazdaság szempontjából, de legkevésbé van megfogalmazva a jegybank
felelőssége a fogyasztói státuszú gazdasági szereplők léte szempontjából, a
pénzhasználatnak végső (elsődleges, alanyi) értelmet adó érdekek figyelembe
vételi kötelessége. Ellenben látszólag szakmaisággal indokolva, valójában az
alapvető logikai hátteret nélkülözve a végső soron másodlagos, eszköz
jellegű infláció elleni küzdelmet és a bankok igazgatását nevezi meg a
jegybank friss alapító okirata. Ez akkor volna rendjén, ha az általam
elsorolt társadalmi, gazdasági, fogyasztói pénzhasználati jogok, érdekek
védelme, alapul vétele más pénzügyi intézményre hárulnának. Ilyen más
pénzügyi intézmény azonban nincsen. Tehát csonka, torz a magyar pénzrendszer
alapvetően. Alapvetően nem alkalmas az ország, a társadalom gazdasági
önszervezésének eszközéül szolgálni.
Ez a
sajnálatos, a tulajdonképpeni pénzrendszeri funkcióra alkalmatlanná tevő
állapot nyilvánul meg abban, hogy a másodlagos létű, szolgáltató (és
meglehetősen erős gyanú alapján a helyzetükkel alapvetően visszaélő, a
társadalmat megrázó visszaélést állami intézményekkel együttműködésben
folytató) bankokkal kötött szerződés a társadalmi lét végső alanyinak
tekinthető fogyasztókat megillető igazságszolgáltatás kiiktatását ígéri. Ez
a megállapodás tehát, ha megfelelő alapossággal elemezzük, akkor jogi,
gazdasági, pénzügyi (összefoglalóan alkotmányossági) legitimitással nem
rendelkezik, mert az alkotmányosság nem alapulhat diszfunkcionális
intézményi működésen, a jogrendszert és a gazdasági alapokat romboló
nemzetközi megállapodáson.
Üdvözölvén
az alkotmányos identitás fogalmának felvállalását és a politikában való
megvédését, egyszerű állampolgárként a magam részéről ezennel igyekszem
felhívni a figyelmet arra, hogy végre foglalkozni kellene a
társadalompolitika és ezen belül a gazdaságpolitika, a pénzpolitika
megfelelő tudományos megalapozásának hiányosságaival, szinte tilalmával mind
a mai napig a közéletben (az egyes emberek és az egyes közösségek
alanyiságát, bele értve a nemzeti szintű közösség alanyiságát a mai
társadalomtudományok nem tudják kezelni, legkevésbé a jogban is
megnyilvánulóan a gazdaság és a pénzrendszer – aminek nem technikai
akadályai vannak, hanem hiányzik a feladattal való szembenézés, a megfelelő
elszánás, az önálló megítélés igénye).
Végül egy
megjegyzést teszek arra a sajnálatos öncenzúrát (az öncenzúra kultúráját)
jelentő, a szovjet megszállás évtizedeiben igen megerősödött gyakorlatra,
hogy talányosan hiányos megfogalmazásokra kerül sor társadalompolitikai,
közgazdasági, pénzügyi (és ezeket megjelenítő jogi) kérdésekben, minek
következtében legalapvetőbb társadalmi feladatok nemhogy nem kezelhetőek,
hanem egyáltalán meg sem tárgyalhatóak – ami igen kedvez a latens
polgárháborús pótmegoldások továbbélésének.
A
lakásmaffia, OTP lakáskamatok, devizahitelek példái hosszú sorban volnának
kiegészíthetők további sajnálatos melléfogásokkal, visszaélésekkel,
társadalompolitikai tehetetlenségekkel. Talán a most szerződött bankoknak is
jobb lenne, ha érdemi feladatokat végezhetnének Magyarországon, és nem
látszatműködéssel kellene jelentős profitra törekedniük.
Abban a
reményben, hogy az alkotmánybírósági vétó vagy bármely más megoldás jobb
irányba tudja terelni az eseményeket
Fáy Árpád
fogyasztó,
banki
devizahiteles ügyletek károsultja,
aki
reményét az elmúlt 26, 60, és további sok-sok év emléke ellenére elveszíteni
nem akarja