A   KRISZTUSI   SZEMÉLY

“Lásd, csupán arra jöttem rá, hogy Isten az embereket becsületeseknek teremtette, csakhogy ők mindenféle okoskodásokhoz folyamodtak.”     (Préd.:7,29.)

A krisztusi út

Az antikrisztusi világ

A krisztusi személy

A krisztusi emberiség

A krisztusi jövő

A krisztusi  út

“Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát és én az életemet adom a juhokért.” (Jn.:10,14-15.)

            Isten Országa itt van közöttünk - prédikálta Jézus Krisztus. (Mt.:4,17.) Ami azt jelentette, hogy bár nem nekünk köszönhető Isten királyi uralmának a megvalósulása itt ezen a földön, a saját érdekünkben - Istennek engedelmeskedve - dolgozhatunk érte - mint a hitben járó, megigazult, megszentelt, új, krisztusi emberek. A krisztusi életút tükör mindnyájunk számára: amit ugyan emberileg megvethetünk, kigúnyolhatunk, mégis a mennyei Atya legkedvesebb gyermekének a képét mutatja. Isten legtökéletesebb képe: Jézus Krisztus. “ Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt.” (Kol.:1,15.) Az istentelenekkel szemben a legfőbb jó - Isten királyi uralmának minden gyümölcse -  amiből a megtértek, az igazak, a szentek a kegyesek részesülnek.

            “Ezt mondja az Úr a te megváltód, Izrael Szentje: Én az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság...” (Es.:48,17-18.)

Isten az embert és világát jónak teremtette. Ránk hagyta azokat a törvényeket, szabályokat, kijelentett üzenetét, melyek a krisztusi úton járást, az abban megmaradást segíthették. “Lábam előtt mécses a te igéd...” (Psalm.:119, 105.)

Akik azonban letérnek erről az útról vagy hátat fordítanak neki, azoknak megmondja, hogy hiába reménykednek valamely földi nagyhatalomban, kiszolgáltatja őket ellenségeiknek és megvonja oltalmát a hűtlen népétől. “Szolga-e Izrael? Rabszolgának született? Miért lett mások zsákmányává?...Te magad okoztad ezt magadnak, mert elhagytad Istenedet az Urat, amikor a helyes úton akart vezetni...Saját gonoszságod ver meg, elpártolásod fenyít meg téged. Tudd meg és lásd meg, miyen keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az Urat és, hogy nem félsz engem! - Így szól az Úr, a Seregek Ura.” (Jer.:2, 14., 17., 19.)

A krisztusi út a Szentháromság Isten állandó közösségét, második személyének emberré lételét foglalja magában, továbbá az ezt a küldetést megkövetelő alázatot, a lehajlást a legelesettebb embercsoporthoz és ezzel minden emberhez,  az igehirdetést, a tanítást, az önfeláldozást, s az emberi bukást - keresztrefeszítést, kínhalált - meghaladó feltámadást, mennybemenetelt, megdicsőülést. Jézus Krisztus ennek nemcsak a tanulságait, hanem áldásait és az ígéreteit is megosztja övéivel. A paradicsomi állapotból kiesett, bűnös ember számára megmutatja azt az utat, amelyen újjászülethet és üdvözülhet.

Az antikrisztusi világ

“Mert a teremtett világ sóvárogva várja

Isten fiainak megjelenését.” (Rm.:8,19.)

            Isten és ember szövetsége a bűnbeeséssel megszegett szövetség maradt. Meg kellett ismerkedni a bűn egyetemes fogalmával. Nincsenek tökéletes emberek, csak botladozók és gyarlók. Isten uralmával szemben a lázadás, a gonosz hajlam, a rosszban való megátalkodottság, Isten szeretetének megvetése, közösségének elhagyása, a gyűlölködés, a Teremtő imádásának fölcserélése a teremtmények bálványozásával botlásokhoz,  félrelépésekhez, hibákhoz, tévedésekhez vezet. Következménye a sátán hatalma alá kerülő világ, melyben az ember osztályrésze a szenvedés és a bűn zsoldjaként a halál. (Rm.:5,12.) Ez az “átok” egyetemes, nincsenek ártatlan emberek (Rm.:3,23.), mindenki bűnös: “...nincs aki jót cselekedjen...” (Rm.:3,10-18.) A lehetősége azonban megmaradt a krisztusi útra visszatalálásnak, s ennek az egyház lehet az elsődleges közvetítője.

            Történetileg tudjuk, hogy az ősegyház eredendő erényeit a világvallássá erősödő keresztyénségben jórészt már nem találjuk meg. Az államvallássá formálódó keresztyénség - bár rendkívül jelentős szerepet játszott - nem volt tökéletes és századok múltán maga is mutatta a romlottság számtalan jeleit. Az egyház hitelvesztése a keresztyén Európában okot adott a reformáció lelki megújulásának, azután pedig az egyetemes elvilágiasodás  folyamatának.

            A felvilágosodás korától a nagykorúnak mondott emberrel szemben elvárás az, hogy elszakadjon Istentől, a saját eszére támaszkodjon, dicsekedjen a természet feletti hatalmával, a világért vállalt felelősségével. Isten törvényét elhagyva, bíznia kell a társadalmi forradalmak vívmányaiban, a bálványként tisztelt fejlődésban, haladásban, az emberi jogok érvényesítésében, a politikai megoldásokban. Napirendre kerül a keresztyén vallás és a felekezetek támadása. Isten Országa helyett a világi hatalom lesz a legfőbb jó. Mindezzel nyitás történik a nihilizmus felé, s kövekezményként tapasztalhatjuk a világháborúkban kirobbanó, gyarmatosító, imperialista, rablókapitalizmus - vagy a másik oldalon a kommunista-ateista diktatúra -  okozta áldatlan állapotokat.

A krisztusi személy

“Persona est naturae rationalis individua substantia.”                                      (Boethius: De duabus naturis 3.)

            Az ember az emberségében is egyfajta Isten-kapcsolatban bontakozhat ki, mivel valamilyen választ kell adnia Isten hívására. Függetlenül a vallási nézeteitől, akár a vallástagadásától, az istenségre talált valamiféle hiedelemrendszere szükséges ahhoz, hogy valamiféle ember legyen. A személy arra a kérdésre felel, hogy kicsoda az ember? A személynek sajátossága, hogy közli magát a természettel, a világgal, benne a másik emberrel, s a személyes lét az Én - Te - kapcsolatban valósul meg.

“Megteremtette Isten az embert a maga képmására...” (Gen.:1.26.) Az istenképűség egyetemes adomány és lehetőség, amit minden ember megkapott a Teremtőtől. “Bizony az Ő nemzetség vagyunk. Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk...” Acta: 17,29.) Istenképűségünk az ember lényegét érint: “...drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek...” (II.Pt.:1,4.)

“Bölcs Isten remeki, kik az Ő képei vagytok És a tőle lehelt emberi lélekkel bírtok

Az Örökkévalót lássátok munkáiban  és imádjátok, Egy szívvel és szájjal mondjátok:

Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás, A szentek Urának légyen örök magasztalás,

Kiben soha nincs megváltozás vagy ígérettől elhanyatlás: Tőle fejünkre szálljon áldás!” [1] - mondja a ma is énekelt dicséretünk.

Az istenképűnek rendeltetett embernél azonban nem automatikusan formálódik a krisztusi személy, [2] amiről az ókori és a későbbi, keresztyén gondolkodók szóltak. Tertullianus [3]  - aki először használta a személy fogalmát [4] - a montanisták irányzatához tartozott és végül elhagyta az egyházat. [5] Egy Praxeas nevű presbiterrel vitatkozva a szentháromságtanról szóló eszmefuttatása mutatja, hogyan értelmezte ezt a  fogalmat. [6]

Az arisztokrata Boethius - akiről a személyes bizonyságtétele híján nem állapítható meg az, hogy keresztyénként tartható-e számon - keresztyénként gondolkodott a személyről, azon a szinten, amely alkalmas volt arra, hogy a későbbi, keresztyén bölcselőket is tanítsa. [7]

Az élete végéig mindenkinek van esélye ezzel az istenképűség adományával élni és krisztusi személlyé válni, viszont ez az egyén folyamatos választásainak és döntéseinek a függvénye: belső és külső küzdelmek nélkül nem valósítható meg. A hitvalló elődök ezt így összegezték:

a./-“Miben áll az igazi bűnbánat, vagyis az embernek megtérése? - Az óembernek megöldökléséből és az új embernek megelevenítéséből. b./- Micsoda az óembernek a megöldöklése? - Az, hogy szívből bánkódjunk bűneinken és azokat hovatovább gyűlöljük és kerüljük. c./- Micsoda az új ember megelevenítése? - Istenben való lelki öröm Krisztus által és az, hogy készséggel és szeretettel Isten akarata szerint éljünk, s magunkat minden jó cselekedetben gyakoroljuk.” [8]

A katekézist bibliai tanítás támasztja alá:

“De még most is így szól az Úr: térjetek meg hozzám teljes szívvel, bőjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez az Úrhoz!” (Jóel: 2,12-13/a.)

“Mossátok tisztára magatokat! Ne tegyetek többé rosszat, tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót, védjétek meg az árvák igazát, képviseljétek az özvegyek peres ügyét!”

(Es.:1,16-17.)

            A személy fogalmával foglalkozó világi bölcselet azért fektetett hangsúlyt erre a fogalomra, mert a definiálása nyomán remélte annak a meghatározását, hogy  az emberi személynek egyetemesen milyen méltósága van és milyen jogok illetik meg? Voltak akik a társadalmi fejlődés külön útját vélték általa megtalálni a kapitalizmus és a kommunizmus között; voltak, akik a társadalom vagy az egyház megújítását remélték tőle; vagy pusztán eszköznek tekintették az egyetemes emberi jogoknak a Föld minden lakosára történő kiterjesztése ügyében. Ezek a társadalmi, kulturális, politikai megközelítések nem tettek különbséget ember és keresztyén ember között, így a közönséges emberi és a krisztusi személy között.

Amikor az ókori és középkori, keresztyén bölcselők megállapításait egybe mosták a világi filozófusok megállapításaival, végleg értelmezhetetlenné tették mind a személy egyetemes emberi, mind pedig a krisztusi fogalmát. Az istenképűség ui. csupán lehetőség a krisztusi személy megvalósulására, s ha az nem valósul meg, akkor a hozzá fűződő ígéretek sem járulnak hozzá. Jézus annak a krisztusi személynek a megtestesülése, aki emberré lesz, de Isten marad, istenemberként képes lehajolni a legkisebbekhez is és tökéletesen integrálódni ebben a földi világban. Emberként a legteljesebben ember, de ott, ahol az ember elakad - Isten parancsainak, rendelt hivatásának teljesítésében, Isten iránti hűségben, szeretetben - ott az általános emberihez hozzáadja saját magát, isteni lényegét. A krisztusi személy az, amely gyógyítja vagy enyhíti az emberi nyomorúságot; csodát tesz, halottat támaszt fel, hogy rámutasson Isten hatalmára; örök érvényű tanítást ad. Sajátja a jóság, a jónak létel képessége, a jóra való törekvés. Ugyanez a krisztusi személy képes elhordozni az ember minden bűnét, gyarlóságát, az Istentől elrugaszkodottság minden átkát, az igazságtalanul kirótt szenvedést, a vállalt kínhalált, de ugyenehhez - és csak ehhez - fűződik a feltámadás, a mennybemenetel, a megdicsőülés, a minőségében örök élet ígérete.

Jézus Krisztus tökéletesen integrálódott a több, mint 2000 évvel ezelőtti világban a Közel-Keleten. Tudott egy család gyermeke lenni, gyermekként tanulni, szüleivel, testvéreivel együtt élni, ácsként dolgozni, a korabeli szokásokat, hagyományokat tisztelni, a törvényt betartani. De a lényege szerint túl is haladta ezeket az emberi korlátokat: emberi léte belenőtt az istenibe és egyetemessége meghaladta a zsidó kötöttségeket, s az egész korhoz kötött világát. Belépett a földi életből a mennyeibe, a környezete ezért elítélte és elpusztította, de akkor már átléphetett a halálból a feltámadásba, az örök életből a megdicsőülésbe, az ember világából Isten világába.

Amikor az isteni és emberi természet elválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül egyesül, transzcendens és immanens egységet alkot, s a véges emberlét Isten partnereként kaput nyit a végtelenre, s bár a személy egészében felfoghatatlan titok, Isten és ember személyes viszonya beláthatatlan gazdagodást ígér. A názareti Jézus személyének egysége jelenti, hogy Ő Isten és ember, Jézus és Krisztus,  az Isten Fia és az Ember Fia, egy történeti személy és az emberré lett Ige, az ember Megváltója és Isten Szenvedő Szolgája, főpap, főpróféta és királyok királya egyben.

Következésképpen a személy - fogalom számára hasznos, de nem elégséges a filozófiai, társdalomtudományi, lélektani, embertani megközelítés. Történetünknek csak ott van folytatása, ahol a test és lélek az óember és új ember küzdelméből megszületik a megtért, újjászületett, megigazult, megszentelődött krisztusi személy.

“...vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott, újuljatok meg lelketkben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef.:4,22-24.)

                “Óemberünk ha szenved az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, az nem jár jó úton.

A láthatót ne bánd, csak rázd le, mi kötözne, Hadd törjön éned össze, menvén halálon át.” [9] - énekeljük, imádkozzuk ma is.

A krisztusi személy hatalmas dimenzióval gazdagodik: kitörhet az egyén szűkösségéből, az emberlét korlátai közül és elindulhat a teljesség felé szélesedő úton. A pusztán emberiből belenőhet az isteni létbe. Övé - a krisztusi személyé - az ígéret, hogy túlélheti a jelenkor egyre súlyosbodó válságait, megmaradhat a kataklizmák között, győztesen kerülhet ki abból a világvége-pusztulásból, amely nem lehet osztályrésze a - bár istenképű, de krisztusivá nem vált - személyeknek, csak azoknak, akikkel egyek vagyunk a Krisztusban.

                “Az esztelen ember ezt nem esméri, A hitetlen, bolond ember nem érti,

Kinek rólad nincs igaz esméreti, Szent Fiadban, mert nincs hite őnéki.”  [10]

Krisztus Jézus és a közösségében maradó krisztusi emberek egységéről szólnak a messiási “Én vagyok...” - kijelentések önmagáról: “Én vagyok az életnek kenyere...” (Jn.:6,48.) “... az ajtó, ha valaki énrajtam megy be, megtartatik..” (Jn.:10, 7. 9.) ... a jó pásztor, aki életét adja a juhokért (Jn.:10,11.), a feltámadás és az élet, s aki hisz benne, ha meghal is él (Jn.:11,25.), az út, az igazság és az élet (Jn.:14,6.), az igazi szőlőtő, s aki szőlővesszőként benne marad, az terem sok gyümölcsöt (Jn.:15,5.), “Én vagyok a világ világossága...” (Jn.:8,12.)

Ugyanezt jelenti ki a krisztusi emberekről: “Ti vagytok a világ világossága...” (Mt.:5,14.), ti vagytok a föld sója ((Mt.:5,13.), “...már tiszták vagytok ama beszéd által, melyet szóltam nektek...” (Jn.:15,3.), “barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, melyeket én parancsolok néktek...” (Jn.:15,14.). Apostoli összegzésekkel:

“Isten temploma vagytok...” (I.Kor.:3,16.), “Krisztus Teste vagytok...” (I.Kor.:12,27.), “...mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban...” (Gal.:3,28.)

“Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (I.Pt.:2,9.)

            Ahol az istenképű ember önmagában kevés, ott Isten közösségével “Krisztusban” meghaladhatja a korlátait és tovább léphet, akár a földi sikerei, akár az örökkévalóság, a feltámadás, a megdicsőülés felé.

            A Szentháromság Isten személyeinek közössége lényegében egy, személyében három. [11] Az isteni személyek egyenlőek, de a tulajdonságaik különbözőek és sorrendbe soroltak: Atya, Fiú, Szentlélek. Isten felettünk, velünk, bennünk. Az egyik isteni személy cselekvésében a másik kettő is mindig jelen van. [12] Ennek a személyi közösségnek a titkát nagyobb részben sohasem tárhatjuk fel. A kinyilatkoztatások és az istenismeretben történő gyarapodásunk mondhatja el nekünk, hogy az istenképűségünket a Szentháromság személyeinek közössége pecsételte meg azzal az alkotó erővel, felszabadult szeretettel, amellyel Isten az embert megkülönböztette a többi teremtménytől. Amit tudhatunk azt Isten a tökéletes és nekünk mindenre elégséges kijelentésében - Jézus Krisztusban - közölte velünk. “Én vagyok az út, az igazság és az élet: senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” (Jn.:14,6.)

 Az Isten közösségéből kiszakadt, de hitre jutott ember útját Isten felé (religio) az ember Jézus jelöli ki, aki a sajátos emberségével közelít a szeretet- és szabadságlényegű Istenhez. Jézusból Krisztus lesz - Megváltó - az ember pedig krisztusi - keresztény/keresztyén - ember, aki részesedik mindazokból a gyümölcsökből, melyeket a Megváltó a számára megszerzett. Hiszen “...Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki - miután minket bűneinktől megtisztított - a mennyei Felség jobbjára ült.” (Héb.:1,3.)   A “Krisztusban” egy közösség - Isten és ember közössége - azzal a Krisztussal találkozik, aki cselekvésében egyúttal az Atya és a Szentlélek is: - az embert kreativitásában, istenismeretében, lelki életében megújítja. Ez a közösség nem változtatja istenséggé az embert, de Isten gyermekévé, a mennyei család tagjává teszi istenképűségének a kiteljesítésével. Az ember itt - mint a bűneset előtt - az isteni törvényt elfogadja, Isten közösségében harmóniában, boldogan tiszteli Istent és szolgál az Ő dicsőségére. [13]

A krisztusi  emberiség

“Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz.”

(Héb.:13,8.)

A 8 milliárd ember lakta bolygó hatalmas változások előtt áll. A valamikori holnap során megengedhetetlen magatartás lesz az erőszak, pusztán a hatalom megszerésére törekvés, az önzés, a gyűlölködés, a mindenfajta abnormalitás, mert ez az emberiség egészének a bukásához vezethet. Szükségszerűen előtérben kell kerülni azoknak a tulajdonságoknak, mint a megértés, empátia, bizalom, szeretet, hűség, becsületesség, stb.,  mivel kizárólag ezek segítségével lehet a következő válságokon túljutni, a fölmerülő problémákat megoldani. Nagy gondolkodóink - pl. Tolsztoj, Gandhi, Schweitzer, stb. -  már régen kifejezésre juttatták, hogy amennyiben az emberiség nem képes belenőni Isten világába az istenképű, krisztusivá bontakozó személyével, akkor elpusztul. Ezt tanítja Istennek a Bibliában adott kijelentése, az evangélium üzenete:

            “Aki nem marad meg Krisztus tanításában, hanem azon túllép, annak nincs Istene; aki megmarad a tanításban, azé az Atya és a Fiú.” (II.Jn.:9.)

            “Nyissátok ki a kapukat, hadd jöjjön be az igaz nép, amely hűséges maradt! Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik. Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre!” (Es.:26,3-4.)

            “Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jéus Krisztussal való közösségre.” (I.Kor.:1,9.)

            “..Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját.” (Jel:2,10.)

            A nagy változások már régen elgondolkodásra kellett volna késztesse a nagyhatalmak és a vezető civilizációk embereit. Jóllehet, sokan ráébredtek erre, a kézzel fogható eredmény mégis lényegében kevés és késik.  Az éghajlati változások, a Föld dőlésszögének ingadozása, az ózonlyuk,  a környezetszennyezés, a túlnépesedés, az energiaválság, az élelmezés, a vízhiány, a felelőtlen technikai fejlesztés, az urbanizáció, az élő fajok kiahalása, a világjárvánnyal helyettesített háborúk, stb., stb. mind figyelmeztetnek. Már nemcsak az ezekkel konkrétan foglalkozókat vagy a szenvedő alanyokat, közvetlenü érintetteket érdekelhetik, hanem az egész emberiség kihívásainak tekinthetők. Csak idő kérdése, hogy a felsoroltak - vagy a fel nem soroltak - közül melyik, mikor rázza meg az emberiség egészét.

            Amenyiben pl. a Földet bolygóközi katasztrófa fenyegetné, amit az emberiség összefogással, még el tudna hárítani - (pl. hatalmas aszteroida közeledne a Földhöz, mely becsapódásával megszüntetné az életet) - akkor elválna az, hogy a meglévő politikai, gazdasági, tudományos erőforrások képesek-e erre a kihívásra megfelelő szervezettséggel felelni, képesek-e az önzetlen együttműködésre, félretéve addigi csoportérdekeiket, túlhaladva az aktuális hatalmi viszonyokat és vagy közös erőfeszítéssel megmentik a bolygót, vagy marad a megosztottság, ellentétek, rivalizálás és bekövetkezik a teljes pusztulás.

            Ahol tudatában vannak mindezeknek, ott a háttérbe szorult erkölcsiség törvényszerűen előtérbe kerül, mert ha nem kerül, akkor kivétel nélkül mindenki áldozattá válhat. Tehát nem tartható az a rendszer, amely a világgazdaság termelésének a nagy részét pár ezer család között osztja szét, a 8 milliárd embernek pedig legfeljebb demokráciának nevezett rabszolgaságot biztosít. Nem tartható az, hogy kisebbségi csoportok tartják kezükben a  hatalmat, valamint a hatalomhoz jutás lehetőségeit és azokat a saját - és nem a többség - érdekei szerint kezelik. Nem tartható a hatalmas tömegek megfosztása az objektív tájékozódás lehetőségeitől és a kézi vezérléssel történő irányításuk, a teljes közvélemény befolyásolása a politika és a média eszközeivel. Mint ahogy az sem, hogy a demokráciának ezt a karikatúráját olyan törvényekkel szabályozott, ideológiai őrtornyokkal erősítik és biztosítják, melyek a közgondolkodást is ellenőrzik, irányítják, s az akár háttérben maradó hatalmon lévőknek nemcsak a leleplezését, de a kritizálásukat is büntetik, csaknem örökre kizárva a leigázott társadalmak szellemi felszabadulásának lehetőségét. Nem tartható az, hogy bizonyos elit csoportok a nagyhatalmakat és társadalmi osztályokat egymás ellen kijátsszva, a globális befolyásukat egyenesen saját világuralmi törekvéseinek a szolgálatába állítsák. Nem tartható az a világrend, amely pusztán a pénz körül forog, miközben az erkölcsöt lábbal tapossa és ezzel az ember lényegét, az emberi személy méltóságát nyomorítja meg és megfosztja a klasszikusan normális kibontakozás esélyeitől.

Az itt vázolt úton az emberiség a pusztulása felé halad. Az idő azonban azt sürgeti, hogy ezeken a nehézségeken - az önzésen, kizsákmányoláson, hatalmaskodáson, versengésen, gyűlölködésen - felül emelkedve, a nem tartható rendszereket elvetve, újra szilárd erkölcsi alapokra építsen és mint krisztusi emberiség találja meg a változásokra adott feleleteket, s a közös erőfeszítésekkel kimunkált megoldásokat.

            Bibliai próféták beszélnek arról, hogy már itt a Földön újjáteremthető a világ, amikor az emberek csak az élő Istenben hisznek, közösségében élnek, áldásából részesülnek. Akkor nem kell többé tartani az ellenséges fenyegetésektől, biztos jövő bontakozik ki a családok előtt, akikre hosszú, teljes élet vár és nincs többé sírás és jajkiáltás. (Es.:65, 17-25.)

A krisztusi jövő

Jézus Krisztus mondja:

“...mert nálam nélkül

semmit sem cselekedhettek.” (Jn.:15,5/b.)  

            A bolygónkat fenyegető kataklizmák mellett számolnunk kell azokkal a változásokkal is, melyek gyökeresen átformálják a hétköznapokat. Az energetikai és technikai fejlődésnek, az automatizálásnak köszönhetően egy - két nemzedéken belül eltűnhet a jelenlegi, emberi környezet, meghonosodhat a teret és időt áthidaló “digitális állampolgárság,” mely kiváltja a személyes jelenlétet; a kirándulók bolygóközi utazásokra mennek, eltűnik a bankrendszer, a pénz, a posta, a tv, megváltoznak az információszerzés, a kommunikálás módjai az “információs társadalomban”; nem fogunk ráismerni a közlekedés, az oktatás, a gyógyítás eszközeire, a lakásberendezésekre az “okos otthonokban” vagy a helyhez nem kötött  szolgáltatásokra és merőben más lesz a munka, a művészet, a közélet, a magántulajdon, stb., stb. fogalma, s ma még nem belátható, hogy meddig juthatunk a mesterséges intelligencia alkalmazásával. Az emberiségre váró globális reformok egyfajta nagykorúságot követelnek a társadalmaktól, mely magától értetődően és maradéktalanul igazságosan érvényesíti az emberi jogokat, s tiszteletben tartja a személy méltóságát.

            Az emberi történetnek ezen az állomásán szükségképpen kialakul egy új humanizmus, mely nagyobb hangsúlyt fektet a személyes kapcsolatokra, a hivatás kiteljesítésére, s a jelenleg háttérbe szorult erkölcsi értékekre, mint pl. az önismeret, fegyelem, bizalom, szolidaritás, áldozatvállalás, felelősség, igazságosság, stb. Ekkor már ui. a gazdaság, a társadalom, a művelődés intézményei csak úgy működhetnek, ha a gépezeteikbe nem kerülnek az emberi gyarlóság működést akadályozó homokszemei, tehát ha az ember ezeket képes kiszűrni és győzedelmeskedni felettük. Vagy győzedelmeskedik és erkölcsi diadalt arat, vagy  nincs jövője!  Vagy krisztusi jövője lesz az emberiségnek, vagy semmilyen !

            Az első keresztyének már 2000 éve megfogalmazták: “...új eget és új földet várunk, melyben igazság lakik.” (II.Pt.:3,13.) Bibliai látomások szólnak az új világról, [14] ami semmiben sem hasonlít a régihez. Beköszöntét megelőzi az ítélet, mely leszámol mindazokkal, akik az élő Isten tiszteletét bálványimádásra cserélték. Oda nem léphetnek be azok, akik a gyarlóságot, a rosszat, a bűnt hozzák magukkal, csak azok, akik beírattak az Élet Könyvébe. A mennyei Jeruzsálem nyitott mindazok számára, akik Istenhez térnek és Őt imádják: “Az Isten lélek és akik Őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (Jn.:4,24.). Nincs benne templom, mivel a Szentháromság Isten állandóan jelen van, örökre együtt a népével. Nincs benne lámpa, mert Isten dicsősége örök világosságot szolgáltat. “De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal.:5,22.) A krisztusi út nem a földi életben, nem az egyházban, hanem Isten közösségében végződik, a Krisztusban újjáteremtett világban, ahol Isten lesz minden mindenekben: “Ahol nincs többé görög és zsidó, körülmetélkedés és körülmetéletlenség, idegen, szkítiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.” (Kol.:3,11.)

            A végső időkre mutató keresztyén tanítás segít fölmérni azt és mindenki mérlegelheti, hogy az antikrisztusi világban az ember életét illetően mekkora tétje van a krisztusi útnak, krisztusi személynek, a krisztusi emberiségnek, s a krisztusi jövőnek?