Egy levél, amelyre választ próbálok körvonalazni – esetleges véleményeket, kiegészítéseket, pontosításokat keresve – Fáy Árpád

A következőben

1.      a banki levél (zöld háttérrel jelezve)

2.      a válaszként szánt vázlat

Pénzügyi fogyasztóvédelmi központ

Iktatószám: 178283-2/2015

Tisztelt Fáy Árpád!

A Magyar Nemzeti Bankhoz érkezett megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.

- Ön kérte az MNB-t, hogy indokolja meg, hogy a 2015. 08.11-én kelt, 2015.08.18-án érkeztetett beadványát miért adta át a PBT részére. Ezzel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az említett beadvány nem került átadásra a PBT részére, arra 2015. 09.28. napján postai úton válaszlevelet küldtünk Önnek, amelyet már bizonyára megkapott.

- Kérte továbbá a "kölcsönszerződésének a logikai sémáját". Ezzel kapcsolatban kérjük, hogy fejtse ki, pontosan mit kér, ennek hiányában arra válaszolni nem áll módunkban. Amennyiben az elszámolás módszertanára tart igényt, azt a következő elérhetőségeken található MNB rendeletekben megtalálja: http://www.mnb.hu/fogyasztovedelem/vezeto-hirek/elszamolasi-es-forintositasi-informaciok/jogszabalyok-rendeletek 

- További kérésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a jegybank nem az egyedi elszámolásokat vizsgálja, hanem – az elszámolási folyamat maradéktalan végrehajtása érdekében – már az elszámolások lebonyolítását megelőzően azt vizsgálja, hogy a piaci szereplők az MNB vonatkozó rendelete módszertanának megfelelően alakították-e ki az elszámolási alapelveket, s a számítási algoritmusokat. Az esetenkénti (a jogszabályoknak ellentmondó) módszertani eltéréseket a jegybank haladéktalanul korrigáltatja az intézményekkel. Bár az MNB előzetes módszertani vizsgálata nem jelenti a felügyelt intézmények elszámolási módszertanának engedélyezését, auditálását, az előzetes vizsgálat a legnagyobb ügyfélkörrel rendelkező hitelintézeteknél, a jelentős aránnyal bíró, az érintett ügyletek kiemelkedő részét lefedő szerződés-típusok esetében már lezárult, s megállapította, hogy a vizsgált esetekben a bankok megfelelően ültették át az elszámolási képletet. A vizsgálattal érintett pénzügyi intézményeket és kölcsönszerződés típusokat a témában megjelent MNB sajtóközlemény http://www.mnb.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2015-evi-sajtokozlemenyek/az-elszamolas-szamitasi-modszertanat-is-vizsgalja-az-mnb melléklete tartalmazza.

- Levelében jelezte, hogy az MNB Ügyfélszolgálatával folytatott telefonbeszélgetésekről jegyzőkönyvet kér. Ezzel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a jegyzőkönyvek kiadása folyamatban van, a személyes átvétel ügyében munkatársaink fogják Önt keresni.

Bízunk benne, hogy tájékoztatásunkkal a segítségére lehettünk.

Üdvözlettel:

Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ

A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ Ügyfélszolgálatának elérhetőségei:

levelezési cím: 1534 Budapest BKKP Postafiók: 777. | személyes ügyfélszolgálat címe: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.

| Telefon: 06-40-203-776 I e-mailcím:ugyfelszolgalat@mnb.hu

Most itt tartok laikus fogyasztói kényszeredett (más szóval a devizahiteles kartell szószólói által magától értetődően elvárt) érdeklődésem révén (FÁ):

Mi a kölcsön?

Két magánszemély közötti megállapodás, ügylet egyikük tulajdonát képező tárgy, jószág használatának időleges és megállapodott feltételek szerinti átengedéséről a másiknak. Nevezhetjük magánkölcsönnek is.

Általánosabban fogalmazva beszélhetünk felek közti kölcsönügyletről is – mint tulajdon használatának időleges átengedéséről.

Speciális eset a pénzkölcsön, amikor pénzt enged át egyik fél a másiknak valamilyen feltétellel – például időarányos kamat%-ot számítva kölcsönzési díjként.

Biztosítékokat is kiköthetnek a felek a kölcsönbe adott jószág vissza szolgáltatására, a kölcsönzött jószág értéke, fontossága függvényében.

Tiltott az uzsorakölcsön, amikor aránytalannak mondható feltételek, terhek hárulnak a kölcsönvevőre, illetve beszélhetünk a kölcsön látszatáról is, amikor a kölcsönvevő kényszeríti ki kölcsönadó vonakodása ellenére a kölcsön látszatát. A kölcsönügyletet piaci ügyletnek tekintve alapvető követelmény, hogy a felek szabad akaratukból, saját belátásuk szerint kössenek megállapodást egymással – írásban rögzítve vagy csak szóbeli megállapodással, vagy csak ráutaló magatartással.

Társadalmi méretekben, nagyobb számú kölcsönügylet esetében beszélhetünk a kölcsönügyletet kiszolgáló intézményekről is. Ilyen a jogszolgáltatás igénybe vétele, például ügyvédi közreműködés vagy vita esetén a törvényileg szabályozott jogorvoslati utak igénybe vétele.

Szokás a pénzkölcsönzés általános intézményének tekinteni a bankot. Azonban a banki kölcsön természetének meghatározásához további szempontokat kell rögzíteni.

Általánosságban azt a képet veszi alapul a közvélemény, hogy a bank a betétesek tulajdonát képező pénzösszeget adja tovább, közvetíti a kölcsön vevőnek. Bizonyos esetekben ez a kép nem okoz zavart. Ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor viszont azt kell mondani, hogy valóságban ilyen talán sosem volt a történelemben.

Történelmileg a hajdani pénzletétekből szokás a banki működést származtatni. Eszerint a távolra utazó, például a háborúba induló katona kincsét és azon belül pénzét egy megőrzőre bízta. A megőrző arra számítva, hogy nem minden katona jön vissza, ki tudta kölcsönözni a nála levő, például arany formában megjelenő pénzt (lényegében a letét őrzési szerződését megszegve). Számítva arra, hogy nem mindenki jön vissza kockáztatták először, hogy ha a kölcsönt nem kapják vissza, a visszatérőknek nem tudják vissza adni a tulajdonukat.

Következő lépésben többet kölcsönöztek, mint amennyi letét került hozzájuk. Ez úgy volt lehetséges, hogy nem a letétbe tett pénz például arany formátumában adtak kölcsön, hanem a raktáron levő pénzre hivatkozva adtak ki bizonylatot, hogy azt bemutató bárkinek akár az aranyat is kiadják mint a tulajdonról szóló letéti igazolás birtokosának. Ez a rendszer bizonyos átlagos feltételek közt működött is. Ezen bizonylatok esetében a szó eredeti tulajdonképpeni értelmében már nem beszélhetünk úgy a továbbra is kölcsönnek nevezett ügyletről, hogy ott tulajdon birtoklásának időleges átengedéséről lenne szó, hiszen elszakadt egymástól a letétbe helyező tulajdonos és a kölcsönvevő közti, bank által közvetített egyértelmű kapcsolat. Tehát elszakadt egymástól a letétbe helyezés és a kölcsönbe vétel.

Minek nevezhetjük ezután a kölcsönügyletet, illetve az eredeti kölcsönbe adó és kölcsönbe vevő felek közti ügylet azon részét, amely egy bank és egy kölcsön felvevő ügyfele közt történik?

A hitelpénz rendszernek nevezett mai állapotig fokozatos változások évszázadok alatti sorozatával jutottunk el,. A hitelpénz rendszerben az arany már mint hivatkozási alap sem használatos. Hogy mégis gyűjtenek aranyat a nagy nemzeti bankok és speklulánsok, annak az az oka, hogy a jelenlegi hitelpénzrendszer összeomlása esetére halmoznak fel biztosítékot, hogy ha netalán a hitelpénzrendszer nélkül maradna a világ egy része, akkor ismét működésbe tudják állítani az aranyalapot.

Mi az aranyalap? Fontos különbséget tenni és rögzíteni, hogy az aranyalap nem értékalapot jelent, hanem olyan mércét, amelyet hétköznapi eszközzel nem lehet hamisítani, jelentős mértékben mennyiségében megváltoztatni. Tehát egy mennyiségi etalon, egy konstans mennyiségi etalon az aranykészlet, mint a párizsi méterrút hajdanán. Csak itt nem egy egységnyi arany a kiinduló pont, hanem az arany összmennyisége adott gazdasági környezeten belül. Akkor is, ha nem tudják kilóra beazonosítani. Az arany kilogrammra pontos mennyiségi behatárolása nem feltétlen áll rendelkezésre, de mégis ehhez igazodik valamilyen módon az úgynevezett aranypénzrendszer (a maga nehézkességével, döccenősségével együtt).

Makrogazdaságilag az aranyalap tehát egy pénztechnikai megoldás, amelyben egy ország, egy pénzrendszer aranyat halmoz fel, és ahhoz köti részben vagy egészben pénzének értékállóságát (többszáz tonnáról lehet szó). Eredeti állapotban ez királyi kincstári aranyvagyont jelentett, amiből verték az arany anyagú érméket. Akkor az aranyfedezet (tehát a pénzmennyiséget az arany mennyiségével jelölve) ott volt minden darab érmében. Később olyan papírra írt bizonylatot vittek forgalomba, amit ha valaki bemutatott például egy banknak, akkor a papíron szereplő aranymennyiséget kaphatta kézhez adott minőségben és súlyban.

Sokkal többre adtak ki bizonylatot a raktáron lévő aranynál, arra számítva, hogy egyszerre mindenki nem fogja kérni a beváltást. Ha mégis sokan kérték a beváltást, akkor egy időre bezárták a bankfiókot, illetve Nixon közölte, hogy elege van belőle, és elvágta a fort knoxi aranytartaléktól a $-t, és mára lényegében a világ minden pénzét. A nyolcvanas évek elején két szaudi milliárdos ki akart hozni egy ezüst-valutát (közvetlen ezüstérméket illetve beváltható bizonylatokat), de amikor bejelentették, akkor az amerikaiak lecsukták őket. Szaddam és a líbiai vezér története hasonló volt, és most az oroszok kacérkodnak vele, hogy valamerre kilépjenek az olajdollárból. Ennyit a történelmi kitekintésről, az aranyalap dolgában.

A hitelpénzrendszerben a pénz értékét, pontosabban hogy egységnyi pénzmennyiség milyen gazdasági értéket jelez, nem befolyásolja az aranykészlet mennyisége, hiszen a pénzmechanizmus elszakadt az aranytól, mint mechanikus reteszként hamisíthatatlannak tekintett jelölési eszköztől.

Az ügyletenkénti pénzmennyiség szabályozásra (tehát úgymond a pénzfedezet ügyletenkénti biztosítására) lehetőség van a hitelpénzrendszerben az átfogó pénzhasználati kontrollt feltételezve - pénzteremtésre és pénz megszüntetésre a régebbi korok szemléletes fogalmazását használva.

Amíg arany a pénzmennyiség jelölési eszköze, addig igen fontos kérdés, hogy annak ki a tulajdonosa. Logikai párhuzamként, ha egy társaságban valami mérőeszközt nem tudnak nehézség nélkül pótolni tetszőleges mennyiségben, akkor kérdéssé válik, hogy ki annak a tulajdonosa, és kinek engedi meg a használatát. Ha azonban olyan egyszerű dologról van szó, mint korunkban egy centiméter szalagról, akkor furcsa lenne, ha valaki azt vitatná, hogy ki a centiméter szalag tulajdonosa vagy hogy valaki azt igényelné, hogy ő a centiméter szalag monopol tulajdonosa lehessen és mérésenként fizessenek a használatáért 5-15%-ot a mért dologból, például betonból, fából, egyébből.

A társadalmi közösség lépett a hitelpénz korszakában a hajdani konkrétan megjelölhető banki letétek tulajdonosainak helyébe. Tehát a kölcsönfelvevőnek pénzteremtő hitelt nyújtanak, ami mögött kvázi forrásoldali ügyleti félként lényegében a társadalom áll vele szemben. A társadalmat mint tulajdonképpeni ügyleti felet képviseli az adott ügyletben például egy pénzintézet vagy bank. Tágabb összefüggésekben egy gazdaságpolitikát vezető kormányzat, még tágabb értelemben a társadalom országgyűlési képviselete illetőleg maga a társadalom közössége…. stb.

A konkrét pénzteremtő kölcsönt adminisztráló szervezetet ma Magyarországon banknak nevezzük, ami a közvélemény széles körének tudatában máig emlékeztet a korábbi (talán sosemvolt) állapotra, amikor a letétesek javait közvetítette a bank. A két korszak bankjának annyi köze van egymáshoz mint a lovaskocsinak dízelmotoros személyautóhoz. Lehet mindkettőt kocsinak nevezni, általában tévedés veszélye nélkül. A bankok esetében azonban a jelentéskülönbséget némely bank, illetve bankok kartellje az ügyfelek megtévesztésére (különösen a felkészületlen fogyasztó ügyfeleket, illetve a devizahiteles történet tanúsága szerint az átlag bankos munkatársakat, egyetemi tanárokat, pénzfelügyeleti hatósági munkatársakat és döntési helyzetben levő politikusokat is – a sajtó szándékosan lebutuló munkatársairól nem is beszélve – bele értve), tehát széles közvélemény megtévesztésére használja fel. És a megtévesztett közvéleménnyel elég drágán fizetteti meg tájékozatlanságát. Kíméletlenül, mert lakását, egzisztenciáját is elveszi alkalomadtán. Valóságos hideg polgárháborús állapotokat előidézve.

Nem törvényszerű, hogy az úgymond bankok legyenek az egyedüli, a domináns kölcsönforrás – az egyébként kölcsönre jogosult ügyfelek számára. Például megemlíthető egymás mellett a

·         váltó,

·         kötvény és a

·         szokásosnak mondható banki kölcsön

·         valamint ugyanazon céllal a pályázatinak mondott keretek közötti vissza nem térítendő támogatás,

mert logikai, pénzelméleti tartalmában semmi más különbség nincsen a pénzteremtő kölcsön és pénzteremtő támogatás között, mint hogy az egyiknél van visszatérítési igény, míg a másiknál nincsen (tehát bizonyos feltételek esetén a társadalom még erősebb finanszírozást vállal a támogatott tevékenységhez – amelynek nyilván olyan a tartalma, hogy alkalmas a visszafizetés híján „végleg” forgalomban maradó pénz fedezetére is).

A pénzhasználó számára legolcsóbbnak mondott váltóhoz nem alakították ki az intézményrendszert a rendszerváltás után (leszámítoló házak). Tehát nem adottak (letiltottak, kizártak) az intézményi törvényi feltételek egy nyilvánvaló és a történelem szerint hosszú tapasztalatok alapján működőképes pénzhasználati módhoz.

Ha jól értem, a kötvény elterjedéséhez leginkább az a tudatosság hiányzik, amely a velünk ellenséges banki kartellek helyett kockázatközösségek alakításában és abban való részvételben látja a kiutat. Beszélnek tizedesrendszertől kezdve a legfantasztikusabb ábrándokig mindenről, ami a társadalmi mikroköteléket újra éleszthetné, de a monopolista bankok kikerülése érdekében nem vállalnak egymással közösséget mint kötvény kibocsátó és vásárló. A kötvény vásárló tulajdonképpen bizalmi közösséget vállal kötvény kibocsátójával. A szükséges törvényi, intézményi feltételeket, biztosítékokat nem tudom mennyire állnak rendelkezésre – viszont látva, hogy a bankok mire képesek a hozzájuk kényszerített ügyfelekkel szemben, ideje lenne kikapcsolni a bankokhoz vezető kényszereket.

A bankok szinte fogva tartják ügyfeleiket illetve számos olyan pénzhasználati szükségletet, amelyet vagy bankon kívül kellene bonyolítani széles társadalmi körben (de törvényekkel és az alternatív megoldások módszeres ellehetetlenítésével ezt kartellben, lobbimunkában meghiúsítják). A bankok a mesterségesen, tehát nem a piaci viszonyokból, folyamatokból következően hozzájuk terelt pénzügyletekre monopolfelárat tesznek. Ezzel az országot lehetetlenítik el. Egészen elképesztő mohóságot jelez, hogy az Európában 0-hoz konvergáló kamatlábak láttán a devizaszerződésekből törvényi úton vették ki az uzsora számára hasznavehetetlenné vált deviza referencia kamatlábakat, és tették kikerülhetetlenné az immár törvényi csapdába csalt kölcsönfelvevőknek deviza nélkül is deviza árfolyamok szerinti kölcsöntőke indexálást - olykor az ügyfél törlesztési kötelezettségét az eredetileg kalkulálható többszörösére feltornázva.

A banki kölcsön logikai modelljét vázolandó visszatérve a mai magyarországi gyakorlat értelmezéshez: a hitelpénzrendszerben megmaradó lakossági és egyéb banki letétek, adott esetben bankbetétek társadalmi, a gazdaság egészét érintő jelentősége marginális. Forma szerint létezik, de nem mint a hitelek egyedüli forrása, nem mint a banki kölcsönök forrásköltségeinek determninálója, hanem mint az átmenetileg funkciótlan, a forgalom zugaiban lebegő elfekvő, kallódó pénzek váratlan forgalomba kerülésével okozható pénzforgalmi lökések, torlódások, zavarok kikerülésére alkalmas eszköz. Mint amikor egy dizelmotor mellől visszavezetnek üzemanyagot az üzemanyagtartályba. De a használatba visszavezetett, kvázi túlfolyó vezetéken át megspórolt üzemanyaggal nem lehet tankolás nélkül működtetni a motort (és még ezernyi hasonlat hozható). A kizárólag betétesek pénzére mint a kölcsönök forrására hivatkozó, pénzteremtésre jogosult kereskedelmi bankok szélhámoskodását, a bíróságok, egyéb jogászok és politikusok ezirányú tájékozatlanságát lassan fel kellene számolni, rendezni kellene, mert még további szerencsétlenségekre vezethet a jelenlegi kaotikus elmebeli állapot a fejekben - a széles laikus közvéleményben ugyanúgy, mint a pénzügyi szakmai körökben, a sajtóban, egyetemi pénzügyszaki tanszékeken, adóhivatalokban stb-stb. Ez a széleskörű tájékozatlanság tükröződik számos jogszabály – például igen nagy mértékben a 2014-es devizahitel rendezést hivatkozó, valójában hamisan működő bankokat kíméletlenül az ügyfelek kárára védő törvényekben.

Az egymással szemben álló, azaz szerződéses kapcsolatban álló tényleges felek tehát a banki kölcsön ügyletben –a hitelpénzrendszerben:

·         a kölcsönigénylő egyén

·         és az intézmények révén cselekvő társadalom összessége.

Ez a kölcsön elsősorban nem egy meglévő jószág tulajdonosának használatba adási hajlandóságán múlik, hanem alapvetően pénzeszköz teremtésén abból a célból, hogy a kölcsönvevőnek nevezett, tehát a pénzeszközt igénylőnek módja legyen célját finanszírozni – a társadalom egyetértésével - a pénzeszköz egy idő utáni vissza adása mellett. Célja lehet például saját tulajdon szerzése, amit jelképezhet a tulajdon bekerülését, megvásárolhatóságát lehetővé tevő pénzmennyiség megszerzése – az időlegesen használt pénzmennyiség vissza szolgáltatásán felül.

Az a benyomásom, bele olvasgatva a törvényi és egyéb jogszabályi szövegekbe, hogy helyenként szinte meglepően úgy tűnik, hogy egyes jogszabályok szövegezői tisztában vannak az eddig leírtakkal. De ez a ritkább. Általában viszont úgy tűnik, hogy a törvényhozók és a jogszabályok fogalmazói sincsenek tisztában a hitelpénzrendszerben banki kölcsönnek nevezett ügyletek valódi természetével – és ezért is képesek feláldozni akár széles társadalmi rétegek egzisztenciáját, meglévő vagyonát vagy elérhető boldogulását hamis látszat hamis kényszerének engedve.

Hogy a tudatlanság hol keveredik szándékos értetlenséggel, azt nekem nehéz megállapítani. A szándékos értetlenséggel álcázott károkozás (bűnelkövetés) tere, alkalma azonban sokkal kevesebb lenne, ha hitelpénzrendszerbeli banki kölcsönügylet valóságos természetével szélesebb közvélemény lenne tisztában és követelné ki a számára előnyös, de legalábbis kontrollálható ügyletek bonyolítását, és ha szükséges, akkor banki adminisztrálását (megfelelően szabályozott, irányított és ellenőrzött bankokban).

Mindezek után lehet értelmesen arról elgondolkodni, hogy miként rétegződik egymásra

·         az egyes kölcsönügyletek síkja,

·         a banküzemtani (pénzintézet üzemtani) összefüggések rendszere,

·         a pénzrendszeri mechanizmusok világa a pénzfelügyeletet is beleértve,

·         a nemzetközi pénzrendszer

·          stb.

És ha váratlan kihívás elé kerül mindez a megértett és szépen kigondolt és kitapasztalt és sikeresen üzemeltetett rendszer valamilyen irányból és valamilyen szinten (tekintsük például az egyes kölcsön felvevő ügyfelet vagy az ügyfelek tágabb körét, esetleg egy ügylettípust), és a nem várt hiba elháríthatatlannak bizonyul, elháríthatatlannak tekinthető akadály merül fel a vállalt visszafizetési kötelezettségeknek való megfelelés elé, akkor a vismajor elvén hogyan kell lezárni egyes ügyleteket vagy ügylet-típusokat méltányosan, a hitelpénzrendszer sajátságainak megfelelően, és az érintett de nem vétkes szereplőket minél inkább megkímélve, átmentve a jövőnek?

Ezen laikus, fogyasztó ügyfélként áttekinteni próbált elméleti keretek vázolása után következzék egy táblázat arról, hogy jelen körülmények közt (hitelpénzrendszer) milyen intézményes keretek közt volna méltányos, gazdaságilag reális kölcsönt folyósító bank és fogyasztó ügyfele közti piaci, szerződéses keretek közti kölcsönügyletről beszélni úgy, hogy az a bizonyos kölcsönszerződés valóságos gazdasági szerződésnek legyen tekinthető hatalmi és egyéb, az ügyfél fölé tornyosuló egyoldalú helyzeti előnyök káros érvényesülése nélkül (illetve minél kevésbé káros érvényesülésével). A logikai teljességet célzó áttekintés alapján lehet igazán minősíteni a jelenlegi tényleges állapotot, annak ellentmondásait, többek közt rendszer szinten korrigálandó sajátságait.

   Vissza az oldal tetejére