vissza a főoldalra *  

From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.comSent: Friday, May 10, 2013 2:10 AM To: 'kisertet@kisertet.hu' Subject: Kedves kísértetek

Kedves kísértetek! 

(Milyen csibész világban élünk?)

(hosszú mese)

1990 után országgyűlési képviselők építették ki az országút melletti strichelés rendszerét. Magyar és cigány és mindenféle nők, hazaiak és külföldiek erőszakkal az út mellé lettek állítva. A felelősöket máig nem vették elő. Ez úgymond így demokratikus, parlamentáris és minden egyéb, meg ősi szakma mint a zsebmetszés és a megélhetési bűnözés. A kommunistából kapitalistává ved(-lett) tudszocos kiváló tanulók azt hitték, most megmutatják, mire képesek egyenként és rendszert alkotva.

Hogyan? Akárhogy. Minden egyes lényeges és lényegtelen szavazást rutinból, hatalmi igényből meghamisítva. Nem tudom a wikileaks hogyan szelektált, de biztosra veszem, hogy a diplomáciai iratokban legalább a csekkolás tetten érhető. Csaltak? Igen. Símán? Fennakadás nélkül. De hát a részvételi küszöböt sem érték el. Nem baj, utólag mindent korrigáltak, az eredményhez igazítottak. És mit csináltak a kínos, a csalást közvetlenül bizonyító cédulákkal? Elégették a cédulákat. Bűnhődött ezért valaki? Nem, máig egyetlen embert tettek sittre, aki hangosan szóvá tette.

Az atomkorban, a számítógépek mámorában tűzrevágták a cédulákat, elégették a bizonyítékot a bírók, ügyészek, ügyvédek szeme láttára? Erre mit mondtak az iskolai vizsgázók, ha rajta kapták őket? Dá-dá puska, égessük el, és a tanároknak az elfogott puskát kell elégetni, nem pedig a vétkest nyakon csípni? Ez nem is görögös, de történetesen óperzsiai műveltségre hajaz, a tenger megkorbácsolására a XXI. században. Hogy a dolog ne legyen annyira szembetűnő, számítógépesített lett a szavazási nyilvántartás (nyilvánosság elé tarthatóság a nyilvántartás szó eredete – de a nyilvánosságtól elzártabb lett a szó használatának új, politikai számítógépes funkciója).

Mindenki csal széltében-hosszában? Igen. Aki túl nagyra nyitja a száját, azt a bíróság elmarasztalja, hogy azt merte mondani, a 2+2=4, vagy hogy a múlt idő nem egyenlő jövő idővel, vagy hogy a kiváltó ok meg a következmény nem cserélhető fel tetszés szerint. A bírók nagyobb része fegyelmezetten, az eligazítások sőt az általuk vélelmezett lehetséges kívánalmak szerint dolgoznak. Az ügyészek sem válogatnak igények közt, ügyvédek gyakorlatilag nincsenek. Emberek egyelőre ritkán tűnnek el, amikor megint feltűnnek, akkor nincsen papírjuk, hogy hol jártak. Mint a mesében. Hófehérke, Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas, Pinochió és a játékváros stb-stb. Hogy a mesék jó véget érnek? Itt m ég nem látjuk a véget.

De hát ez rémálom, ilyen nem lehet. Nem-e? Az országgyűlés negyedévente kiad egy nyilatkozatot, hogy most már sok devizahitelest mentett meg, a többi fizesse a hitelét fegyelmezetten. A valóságban a megmentettek többsége nincs megmentve, csak még nem találják a szót a csúsztatott-halasztott áldozatok. Ellenben az ügyvédek 99 %-a hibáztatja az állammal szövetségben átvert ügyfeleket (3500-ból, az irodák munkatársait nem számolva az 1% kb 40 fő nem dolgozik automatikusan az átvert ügyfél ellen). Gondolom a bírók és ügyészek hasonló aránya a legtermészetesebbnek tekinti az illetékes állami szervezetekkel karöltve, hogy a bankok szerződéseiben az szerepel, a bankok egy apróbetűs hosszú lista minden tételére hivatkozva egyoldalúan, az ügyfél hátrányára változtathatják meg a hitel (egyesek szerint kölcsön) szerződéseket. Az ügyfélnek reménye sem lehet, hogy ő legyen a nyertes. Ő csak vesztes lehet. Aki pénzhez nyúl, az rajtaveszít, mert akik a pénzt kezelik, azoknak államilag szavatolt előjoga van a szerződés hamisításra. Korunk valósága. Aki ez ellen szól kellő látszólagossággal, abból pénzügyi biztos úr lesz, aki komolyan gondolja, azt előbb-utóbb leállítják.

Végül is rendszerkonform dologról van szó. Mi a különbség szavazatégetés, devizahitel csalás, uniós dokumentumok elolvasás nélküli aláírása, általában a pályázati pénzek kezelése és hasonlók között? A rendszer konok módon azonos erkölcsiséggel (erkölcs-telenséggel) nyilvánul meg. És a sajtó? A sajtó mint egy rákos duzzanat dagadt kövérre. Ama 1%-nyi rés talán itt is létezik, de a pöffeszkedő 99 % felhőjében nem tud vigaszággá válni. A hajdan 1990 után remélt helyi szerkesztőségek túlnyomó részét integrálták és mechanizált falazó géppé tették. A sajtó falaz a szavazatégetésnek (egyetlen lap sem jelenik meg fejlécében azzal a mondattal, hogy szavazatégetést el kell számoltatni). Falaz a sajtó 99%-a hamisított választásoknak (egyetlen egy sem jelenik meg fejlécében azzal a követeléssel, hogy ezentúl papíron is követni kell a szavazást, hogy a szabályokat nem utólag kell módosítani, hogy minden vélekedés elhangozhasson a szavazás előtt -, hanem a digitális papírnélküli iroda jelszavára itt volt a te digitális szavazatod hova lett a te digitális szavazatod játék folyik nyílt színen, a sajtó által közvetítve).

Mikor fogják az útmenti futtatást erkölcstelennek, üldözendőnek tekinteni? Akit megcsípnek a konkurensei, annál már volt hogy kifogásolták a futtatást, de hogy az átlagkultúrából felszívódjon a másik árúnak (és balek vevőnek, vásárlóerőnek) tekintése, hogy erkölcsi dilemmává váljon hogy Mikulás legyen a példakép, aki megmentette a lányokat a prostitúciótól, vevőt és ügyfelet az embertelen átveréstől – ahhoz például az aktuális hatalmat birtoklóknak a keresztények egyházát el kellene ismerni a nemkeresztény vallási közösségek egyházként való emlegetése helyett. Mert most törvényi erővel kényszerítik rá az országot, hogy felejtse el az egyház szó jelentését, teológiai végzettségű bűntársakat állítva frontvonalba mint törvény előterjesztőket, mint törvény módosítás kezdeményezőket, mint minisztert és ki tudja mit. A futtatók érzékenységét tartva szem előtt az anyaság megbecsülése helyett. Madách ilyet nem tudott kitalálni a római jelenethez.

A politika számára elő van írva, hogy legyen szemérmes.  A nyilvánvalót se vegye észre, és ne azonosítsa, ebből következően ellene se tegyen soha semmit (a keresztények vallásának, vallási életének gyalázása napi rendszerességgel; cinkosság máig a szavazatégetőkkel; pornó mikulás reklámfigurájának megtűrése, sőt erkölcsi kifogásolhatóságának gátlása; a szólás-szabadság lábbal tiprásának legalizálása sajtószabadságként tárgyalva; a bírói tévedések és nemritkán gaztettek elleni kifogás lehetetlenné tétele az elemi jóérzés, erkölcs, gondolkodási normák, az elemi logika sérelme setén is, a nagyszolgáltatók  devizahitel-szerű csalárd szerződéseinek megtűrése az élet minden terén; és a sor a végtelenségig folytatható).

Mert a világháborúban eldőlt, hogy ki a győztes és ki a vesztes? A világháborúban a lakosság elleni 3 nap szabad rablás után vége volt a rendkívüli front-állapotoknak. Még Sztalin is ezt adta ki rendelkezésbe. Volt ugyan utána fél század megszállás, a lakosság elleni, a vesztes fél elleni szabad rablás utóérzetével. De már 68 év is elmúlt azóta. Még mindig jaj a vesztesnek? Még mindig jaj a lakosságnak, mert tombol a fékevesztett hadsereg módjára hatalmaskodó fékevesztett közszolgálati intézményi sokaság? Még mindig nincsen vége a proletárosításnak (enyhébb szóval élve)?

A pénz egy szerződési modul. Szabad emberek szerződési szabadságukkal élve bizonyos dolgok elszámolásához pénzt használnak. A pénzhamisító a szerződéseket meghamisítja. A szerződő felek szerződést kötnek egyező akaratuk szerint, pénzben számolnak el, amit a pénzhamisító megnehezít vagy éppen lehetetlenné tesz. Minden intelligens és elfogulatlan bírói ítéletnek meg kellene vizsgálni, hogy a pénzben elszámoló szerződések jogszerűségének a pénzhamisítás nem veszi-e el a lehetőségét?! A pénzhamisítóval szemben a szabad szerződést kötni kívánók érdeke közérdek, aminek védelmében eréllyel kell fellépjenek (a szabadon szerződők és jó esetben az őket segítő állami, önkormányzati, érdekvédelmi és egyéb intézmények). A szabad szerződéseket kötőknek a pénzhasználat, a pénzügyi szolgáltatások felett áttekintésüknek kell legyen. Különben kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy hamisítók áldozatává válhatnak (nem csak a devizahitelesek). A szabad szerződéseket kötők kontrollja alól kicsúszott pénz a közérdek, a közvélemény, az erkölcs, a 2×2, a logikai összefüggések meghamisításával egyenlő.

A közérdek egyik oszlopa a társadalom alkotmányossága. Az alkotmányossággal az emberek 99 %-a nem törődik. Kábultan mintha száguldó villamos elé lépkednének. De ez kábulat és nem önkontroll, nem a szuverén személy felelős szabadságának a megnyilvánulása. Becsületes ember pénzzel és politikával ne foglalkozzon? Becsületes ember? Inkább mondhatnánk látszat-embernek. A látszat-ember öltönyben jár meg pólóban, igyekszik nem feltűnni, igyekszik kilábalni a bajból, ha prosti lesz belőle vagy rokonából, akkor vihog rajta, ha devizahitelébe belegabalyodik, akkor kiugrik az ablakon, ha szavazáskor polgármester vagy jegyző, udvariasan előveszi öngyújtóját és elegánsan gyújt a szavazólapok alá majd értekezik, hogy a győztesnek kihozott idióta milyen népszerű a választók közt, vallással igyekszik nem törődni, és ha teheti és nagyon nem tetszik neki a világ, akkor megpróbál kiszaladni az országból vagy magába roskad.

Minden hazugság, álca, és ami legrosszabb: 99%-ban minden reménytelennek tűnik. Ehhez nem kell nagyokosnak lenni. Aki 8 osztállyal vagy szakmunkásként emigrál, az is tudja. Aki itthon marad, az is érzi. Baj van? Nagyon nagy, még mindig vagy egyre inkább. Akkor tessék végre oda figyelni (és felmondani az értelmiség árulása nevű paktumot is).

A kísértet úgy látszik olyan lény, amelyik váltogatni tudja a lepedőjét. A rendszerváltás az volt, hogy a kommunizmus kísértete más lepedőt húzott. És tovább huhogott. Korábban kísértet-elvtársnak kellett nevezni, újabban kísértet-úrnak. Rengeteg van belőlük. Pártokba szerveződnek, ünnepelnek, vonulgatnak és néha összevesznek, hogy aki kísértetként a régi lepedőjében vonulgat, az illetlen-e. Van, hogy törvényt hoznak a régi lepedők ellen, majd a törvényeket átalakítják, illetve jogászok időnként nyilatkozatot tesznek közzé, hogy a régi lepedők betiltását nem kell komolyan venni, szabotálni kell az új lepedőket (akadémikusi, úgynevezett volt államelnöki és volt alkotmánybíróság elnöki szinten, doktori zsürik keretében, sajtó nyilvánosság előtt folyik az elszánt küzdelem a régi lepedők legalitásáért).

A hajdani főkísértet szavai máig fülünkben zengenek, akiről hátborzongatóan azt skandálták, hogy élt, él, élni fog – ami azért nem mindegy, mert halálbrigádjainak havi kvótát írt elő. Tíz és százezreket. Délamerikai junta-amatőrök tíz év alatt a főkísértet egyhavi normáit tudták teljesíteni. Kísérteteknél sem teljes az egyenlőség. Némelyeknek esélyük sem volt a legnagyobbakkal egy polcra kerülni – bár próbálgatják, utólag is készülődnek. Szóval a hajdani főkísértet azt is mondta, hogy tanulni-tanulni-tanulni. A halálbrigádoknak? Nagyon beletanultak. Most a kísértet-elvtársak kísértet-urakká válási folyamata zajlik még. A dolog nem egy esélyes. Vannak botlások. Vannak, amikor a kísértetek el akarják dobni a mindenféle régi vagy új lepedőt, és magukat felfedve emberekké akarnak válni.

Nem könnyű a kísértetek emberré válása. Néha maguk sem tudják, hogy az átalakulásuk, mint a hernyóé, lepkét eredményez, vagy újabb hernyó állapotot, vagy végleges kilépést a kísértetiségből. És nem szabad nevetni kívülről sem a dolgon. A kísértetiség olyan elterjedt, ragályként olyan sok embert magával ragadott, hogy nagy a tétje annak, kiből válik köpönyeg-váltó kísértet, és kiből lesz ember. Nézzük a produkciót a köpönyegekkel a színpadon, a nézőtéri székek közt a ruhatárban, a színház előtt, mindenütt, és érezzük, hogy a bőrünkre megy a játék. De nem vonnak be a játékba, nem nagyon. A színpad végül is a kísérteteké szerintük. Mi tapsolhatunk, zokoghatunk, ötletelhetünk, születhetünk és meghalhatunk. De ők a kísértetek, övéké a terep, a színpad még mindig.

Kedves kísértetek, higgyétek el, nem hiszem, hogy belőlem semmiképpen nem válhatott volna kísértet. De végül is nem váltam azzá, nincsen se régi se új köpönyegem, kísértetlepedőm. Nem voltam elvtárs (főleg nem megélhetési elvtárs) és zavarban vagyok, hogy mit értetek a megélhetési uriság alatt. Maradjunk abban, hogy szeretnék ember lenni. De mert mohó vagyok, szeretnék potenciálisan szuverén, felelősen szabad hétköznapi személy lenni. Kedves kísértetek, vagy akik azok voltatok. Ha ti is kedvet kaptatok rá, akkor hajrá, örülök neki, legyetek emberré (de az nem azt jelenti, hogy minket hergeltek, ugrattok, lökdöstök mint idióta nézőket). Ha lehet ne velem mondattassátok naponta, hetente, hogy milyen nagyszerű kísértet urak vagytok, akiknek már mindent szabad, ugyanúgy mint régen elvtársként. Nem biztos, hogy megengeditek nekünk azt a világot, hogy kiléptek kisértetiségetekből, de higyétek el, mi azt kívánjuk komolyan, és amit lehet meg is tesszük érte.

A pénzt ne hamisítsátok (mert eddig fel sem merült más alternatíva, mert a parlamentben a bankok kiváltságát az ügyfeleik kedvük szerinti kifosztására mintha néven sem neveztétek volna, nemhogy megszüntettétek volna). A jogról higgyétek el hogy nem arra való, hogy ráolvasással varázsolgassatok vele, tehát ráolvasásósdi nélkül az egyház maradjon egyház a vallási közösség meg vallási közösség, és teológiát végzett képviselők meg miniszterek se hihessék, hogy őnekik még a szavak jelentését is szabad átírni, hogy hozzájuk képest még a Megváltó is epizódszereplő. A szavazatot leadni kell, megszerezni, számolni, nem pedig elégetni (gyufával a kézben lángra lobbantani vagy számítógép képernyőről törölni egérrel, billentyűvel). Furcsa talán nektek kísértet elvtárs-urak, de higgyétek el. Néha nagyon dühösek vagytok ránk, akiknek nincsen elvtárs-lepedője, mire föl jár a szája annak, akinek nincs mit becserélni? Úgy gondoljátok talán, hogy Szent Pál milyen nagy apostol volt, nála ki akarná alább adni, akinek nincsen levethető üldöző lepedője, aki régen nem volt elég bátor, ambíciózus, hogy kisértet-elvtárs legyen, az ma mit izgul, mit sündörög? Abból sehogyan se lehet jó lepedőforgató? Kedves volt kísértetek. Erre gondoljatok néha. A lepedőbeliség elhagyása is lehet életcél. Nem csak a lepedők forgatása.

Higgyétek el, annak is kell a levegő, akinek nincsen régi-lepedője, és talán újat sem akar. Meg aztán a lepedők lebegtetése, a sok huhogás, lebbenés az öreg kályhák körül elviszi az energiát is. A sok sürgés-forgás közepette hogyan tudtok lehiggadni, és csöndben kihúzatni a banki és minden nagyszolgáltató ügyfél-szerződésből a legcsúnyább visszaélési bekezdéseket? Annak végiggondolásához, hogy a hamis pénz mimindent hiúsít meg, kis higgadásra is szükség van. A kísértetek tudnak fázni a huzatos folyosókon, gondolom – ne a szavazatok égetésével melegítsetek. És általában az újságok lepedőit se akarjátok csak kísértet-lepedőnek használni.

Kísértetek? – És mindenki, aki nem akar kísértetté válni, vagy ki akar bújni végképp aktuális kísértet-lepedőjéből: segítsetek azzal, hogy a borzongáson kívül megpróbáljátok helyére tenni a dolgokat. Az alkotmányosság legyen alkotmányosság, az egyház egyház, a pénz pénz, a szerződés szerződés, a hitel hitel, a bíró bíró, az ügyész ügyész, az ügyvéd is ügyvéd és mindannyian tisztességesek. Még a politikusok is komolyan vehetnék magukat.

Hogy úgy egyszerűbb lenne a helyzet? Igen, tényleg egyszerűbb lenne. Meg jobb is.

Tehát ne beszéljünk mellé, ne imitáljunk, hanem lássunk hozzá a dolgainkhoz. 

 


 Vissza az oldal tetejére