From: devizahitel@googlegroups.com [mailto:devizahitel@googlegroups.com] On Behalf Of Fáy Árpád - Sent: Thursday, May 21, 2015 2:51 PM - To: mindenkinek.akit.erdekelhet@gmail.com - Subject:
Devizahitel kartell ...
tépelődő gondolatok kamatról és takarékpénztárról
A devizahitel kartell ténykedés szinte beégette magát a fejembe.
Jobb dolgok helyett is körülöttük forognak gondolataim. Most például a kamat és a takarékpénztár.
A kamat
Az egyik devizahitel károsulti érvelés, hogy miért számítanak fel kamat mellett mindenféle díjakat és még árfolyamot is. Az árfolyamra azt hiszem nincsen mentség. A kamat felett felszámolt mindenféle díjra szintén nincsen mentség. Egyesek pedzegetik, hogy valami nincsen rendben a kamatos kamatú pénzrendszerrel. Elhiszem, de eddig mindig olyan általánosságokat olvastak rá a kamathasználatra, amelyek nem speciálisan kamatos problémák voltak, hanem mindenféle pénzzel kapcsolatos absztrakciót, műveletet illethettek. Itt van mindjárt példának a kamatnál is vadabb árfolyam-stikli. Hanem ha a banki működés költségét, az ügyfelek önhiteleinek adminisztrálási költségeit tekintem, akkor elvileg a kamatot a különféle díjakkal lehet összevetni, és itt már érzékelhetőbb aggályok fogalmazódnak meg a kamattal szemben.
Bemegy tehát a pénzhasználatra jogosult egyén a bankba, hogy megfelelő feltételek mellett önhitelét leadminisztráltassa a bank nevű intézménnyel – logikailag ezúton rendelve magát alá a társadalmi kontrollnak, illetve társadalmi védekezésnek, nehogy infláció legyen a vége a sok pénzteremtő „kölcsönnek” (az önhitel mintájára önkölcsönnek). Az adminisztrálás és esetleg a társadalmi egyezség díjban fejeződhet ki, akár valamilyen mértékű adót is igényelhet magának a társadalom – az inflációs mozgások, veszélyek és egyebek tekintetbe vételére. De a bank milyen alapon vet ki az önhitel illetve önkölcsön mennyiségével százalékosan arányos sápot? Csak azért, mert az ügyfél nincsen tisztában a hitelpénz lényegével, és a guruló aranypénz klasszikus korszakának emlékei által befolyásoltan, azt hiszi, hogy betétes van az ügylet mögött, és annak tisztességes dolog meg is fizetni a járandóságát? Tehát az ügyfél tisztessége okán és igyekezetével fizeti szorgalmasan a bank tisztességtelen és jogtalan kamatigényét? Ez kiváló uzsorás módszer, az ügyfelet nem kell a harács fizetésére buzdítani, hanem saját magát fogja noszogatni. Most egy kicsit emelték a tétet a kartelles bankok a devizahitelek esetében kamat+díjak+árfolyam (kvázi kamat és kvázi árfolyam és alaptan díjak) formájában. Tehát a bank adminisztráció költség térítésére a díjakat jobbnak érzem, méghozzá az állam által kontrollált díjakat, mint az esztelenül srófolgatható kamatokat. Ahhoz társulva, a banki adminisztrációs díj mellé jöhet az állami %-os adó például pénzügypolitikai, tágabban gazdaságpolitikai megfontolásokból. A megszálló hatóság pedig bevezetheti a harácsot, hadiadót és mifenét – modernül fogalmazva az árfolyamszédelgést ….. (de hát erről nincsen szó, megszálló hatóság sehol, úgyhogy ki kellene lépni az árfolyamos tévedésből).
A bank és a takarékpénztár
Sokáig sejtelmem sem volt, mi a különbség a bank és a takarékpénztár között. Felszínes újságolvasóként arra tippelhettem, hogy a bank nagy, mögötte külföldiek állnak, a takarékpénztár pedig kicsi és hazai tulajdonú. Azonban a hitelpénz mibenlétéből kiindulva talán lényegibb a különbség, hogy a bank tud pénzteremtő hitelt nyújtani, a takarékpénztár pedig kevésbé. HA jól sejtem. Illetve a fejlesztési bank meg a takarékpénztári bank által forgalmazhatnak a takarékpénztárak is úgymond pénzteremtő hiteleket, de nem a maguk döntései alapján. (Nem tudom mindig átfogalmazni minden szóban a teljes szóhasználatot a hitelpénzbeni pénzteremtő hitelek szellemében – amiből az önhitel illetve önkölcsön és annak adminisztrálása következne.)
A takarékpénztár és a bank közti különbség, ha egyik pénzteremtő a másik megtakarítás közvetítő hitelt tud kezelni, a kondíciók, feltételek különbözősége következne, amit érdemes volna átgondolni – mert ezek iránti érdektelenség az egyik oka a devizahiteles, mint kés az olvadt vajban ható katasztrófának (a katasztrófa vagy szerencsétlenség kifejezések használata bizonyára nem túlzás).
Tehát összefoglalóan a hitelpénz rendszerében a pénzteremtő hitel (önhitel) az elsődleges, a természetes, a rendszer mibenlétéből logikusan következő lényegi megoldás – és a betéteket, megtakarításokat közvetítő hitelféleség a kivétel, a specialitás, amely csak részleges megoldás lehet, amolyan másodlagos kiegészítő, korrekciós módszer. A hitel szóhasználata elsősorban tehát a hitelpénz rendszerben a pénzteremtő hitelre kellene irányuljon, és másodlagosan, kiegészítő jelleggel a betéteket, megtakarításokat közvetítő ügyletekre.
Harmadrészt fel kell vetni a különféle pénzteremtő műveletekkel finanszírozott támogatásokat. Ezek szorosan az önhitel-önkölcsön műfaja mellett említendők azzal a különbséggel, hogy ha teljesítik a vállalást, akkor nem kell törleszteni sem. Az önhitel és önkölcsön mintájára ezek lehetnének az öntámogatások. A hitelpénzrendszer logikája szerint. Ha nem centralizálják a pénzteremtési jogot valamilyen országos intézményhez, amelyik aztán kedve szerint osztja vissza a centralizált, hitelpénz eredetű támogatásokat – ezzel egyeseket előnybe hozva, másokat pedig megakadályozva tevékenységük támogatásos finanszírozásában. Még szembetűnőbb, ha egy uniós központhoz centralizálják például az egyes emberek önhitelének-önkölcsönének, de leglátványosabban öntámogatásának jogát és eszközrendszerét. Az unió hangoztatja, hogy az I. (eredeti, igazi) Római Birodalom, majd a II. Német-Római birodalom, a III. német birodalom után ő a IV. Római Birodalom szeretne lenni, illetve annak a kísérlete (lásd Barroso nyilatkozatait). És az öntámogatást a IV. birodalmi próbálkozásban a volt szocialista országokban nem kívánták megengedni. Sem a támogatást sem a munkahelyeket (a munkahelyeket is kiritkították). Mivel átmenetinek tűnt a helyzet, ezért a hiteligényeket a devizahitelek felé terelhették, mert senki sem tiltakozott nagy hangon (tehát az eredményesség esetén visszatérítés nélküli öntámogatás, és az eleve kevésbé kedvező önhitel-önkölcsön igényeket hamis díjakkal és árfolyamcsapdával megpakolt devizahitelezés felé). Most már a devizahitelesek a saját bőrükön, álmatlan éjszakáikon, széteső családjaikon, emigrációjukon és még nagyobb tragédiáikon lemérhetik, méghozzá közvetlen tapasztalással, élménnyel, hogy a pénzpolitikai fékek milyen erősen és miként hatnak. Különösen felháborító ha ezeket a fékeket egy kalóz társaság, az a bizonyos devizahiteles kartell működteti, a pénzhasználatra jogosultakkal szemben, azok ártalmára.
Csak hogy értsük hogy a laikus ügyfél miért is tud olyan nehezen eligazodni a mai felelőtlenül átláthatatlan banki-pénzügyi szóhasználatban kisbetűvel vagy nagybetűvel, melléklettel és lakossági üzletszabályzattal meg közjegyzővel meg végrehajtóval együtt. És hogy feszültségeket csökkentendő időnként miért tudnak lazítani a követeléseken. Mert cakk-pakk alaptalan szinte az egész, abból amit elengednek és amit megtartani igyekeznek.
FÁ