Sarkalatos törvények a jog határán?

(nehéz a gondolatokat rendszerezni, amikor a cenzúra és annak önkéntes változata

alig különböztethető meg az intézményes vagy szakmai illetékesség határaitól)

2022 08 21 - FÁ

A történelmi alkotmányra hivatkozó alaptörvényben a sarkalatos törvények egyfajta határesetet jelentenek, a „hétköznapi törvényhozás” számára.

Ha abból indulunk ki, hogy a történelmi alkotmány régi sarkalatos törvényekben érhető tetten, és a ma az alkotmányt a régi és újabb sarkalatos törvények valamint az alaptörvény összességének tekintjük, akkor végső soron az alkotmányt a minősített többségű törvényhozás hatályán belül tartjuk, tehát a jogrendszer részeként tekintünk rá?

Viszont az alkotmányos identitás fogalmát használva, létét elismerve az alkotmányos hagyománynak már a jogrendszeren kívüli voltáról, összetevőjéről beszélünk. És ez a döntő.

A jogrendszeren belüli érvelés, logika egyfajta rendezett, rutinos eljárási eszközrendszert eredményez. De sosem a végső szempontokat. Hasonló a kérdéskör a bizánci képromboláshoz. A jel és a jelzett viszonyához. Az eszköz és az eszköz-használó viszonyához.

A jogrendszer eszköz kategóriába sorolható. Az alkotmányos identitás, alkotmányosság pedig az eszközhasználó tudati sajátsága. Ami nem független eszközeitől. Eszközhasználata, eszközei végső soron visszahatnak rá. De az alanyiságot (eszközhasználót) képviseli az alkotmányos identitás, hagyomány, ami tehát alapvetően nem része a jogrendszernek mint eszköz-rendszernek.

A történelmi alkotmány jogilag sarkalatos törvényekben tetten érhető hagyománya és annak szellemében a kortárs sarkalatos törvényekben való gondolkodás (ahol nem a joghierarchiabeli státusz a döntő hanem a jogszabály tartalma, ahol tehát egy törvényhozási aktuálpolitikai akarat keze meg van kötve) - mint a jogrendszer egyik határ-tartománya értelmezhető.

 

Az alkotmány alapvetően miért nem jogi kategória

(miért nem része a jogrendszernek, hanem jó esetben kifejeződik, érvényesül a jogszabályokban)…

2022 07 31 - FÁ

Az „arisztoteleszi fogalmi sablont” mint egyfajta axiomatikus fogalmazási utat kellene számon tartani, mint amikor a térképekről megjegyzik, hogy a gömbfelületet milyen torzítással viszik át síkba. És akkor kevesebb hatástalan, vakvágányra forduló vita volna az alkotmány mibenlétéről.

„A történelem során a magyarok az összes világvallással találkoztak még a honfoglalás előtt, az egymás utáni nemzedékek mégis az ősökre tekintettek, őket követték kívülről jövő, új dolgok helyett. Ennek „titka” a természetvallások erős hagyománytisztelete, és az az elképzelés, hogy ha valaki letér a helyes útról, az előbb-utóbb úgyis visszaüt rá.” – https://kuruc.info/r/9/246845/

Csakhogy a „helyes út” az élő hagyományban nincsen kőbe vésve, hanem annak megítélése, megfogalmazása a mi kockázatunkra a mi döntéseinken múlik – amit a sors vagy vissza igazol vagy nem. A helyes útra törekvés nyilvánult meg a kereszténységbe illeszkedésben (annak módjában, nem csupán formális inkultúrációjában) csakúgy mint a magyar alkotmányosság kialakításában valahol az 1200-as évektől. Lehet azonosítani elveket (ideákat) korábbról is, de amit ma alkotmányosságon értünk, annak megformálódása az államélet kifejlődéséhez, alakulásához köthető az ősi elvek mellett a skolasztika (lovagkor) hatására (erkölcsi tekintély, tudás és hatalmi erő egymástól való elválasztására törekvésben pld).

„A magyar ősvallás ereje éppen abban mutatkozik meg, hogy a nyitottsága ellenére önként maradtunk egy olyan úton, amelynek eredete messze a történelem előtti időkbe nyúlik vissza.”

Ezt lehetővé tette a nyelvi, népművészeti kódoltságon túl, hogy a platóni kifejezéssel élve ideákban gondolkodva használtunk különféle eredetű szimbólumkészleteket, fogalmi konstrukciókat – ami éppen nem a szinkretizmus (elvek feladásával mozaikszerű illeszkedés) jellemzője. A magyar alkotmányos gondolkodásra jellemző a lényeg felkutatására, azonosítására, érvényesítésére való törekvés. - Amiként a mai szóval a francia 1789-es alaptörvény jellegű kartális alkotmány divatjában felkapott alkotmány-kifejezés is idővel a magyar „nemzet államalkotó akarata” jelentéssel nyert értelmet. Amely értelmezésben első lépésben a jogrend hierarchiájától függetlenül kaptak hangsúlyt tartalmuknál fogva az úgynevezett sarkalatos törvények. És érlelődik egy további lépés, amikor is az evidens igazságok (korábban természetjogi illetve isteni igazságok) bizonysága a döntő szempont, akár a formális jogi-hatalmi hierarchia ellenében is – lásd ellenállási záradékot, ellenállási kötelességet 1222 óta.

Hihetetlen a szocialista (kommunista megszálló) diktatúra gondolkodásunkban máig ható görcsöt okozó utóhatása, miszerint az Aranybullában csak hatalmi kompromisszumot veszik észre az akkori kor viszonyait vizsgálgatva – a gondolkodásbeli, fogalmi sajátosságok azonosítása helyett, amely viszont máig aktuális problémát jelenített meg. Nevezetesen az íratlanul is döntő, a hatalom és jogrend hozzá illeszkedését „elváró”, az ellenállási záradékot nem hatalmilag hanem elvileg indokló evidenciák megnevezését kerülgeti a jelenkori gondolkodás is.

Tehát ha tisztán, egyértelműen próbálunk fogalmazni, akkor az alkotmány, az alkotmányos hagyomány lényege, evidenciája a jogrendszeren kívülinek tekintendő, amit a jogrendszernek és vele a hatalmi építkezésnek is figyelembe kell vennie, mert általuk azok átírhatatlanok (ezért is íratlanok, nem pedig azért mert az írásbeliség lett volna elégtelen a korábbi időkben – és ezt fejezte ki a szentkorona szűz Máriának való felajánlása is). Tehát nem általában az íratlan és élő hagyományokról van szó mint alkotmányos forrásokról – amit ideje lenne írásba foglalni, hanem amit akárhogyan csűr-csavarjanak, nem lehet elszakítani lényegi elvi alapjaitól (akár szóban megfogalmazottak legyenek, akár csak szimbólumokban vagy egyszerűen erkölcsi-cselekvési evidenciákban, hagyományokban érvényesítendők (közösségi identitásként).

Az alkotmány alapvetően nem jogi kategória

(nem része a jogrendszernek, hanem jó esetben kifejeződik, érvényesül a jogszabályokban)…

2022 07 15 (FÁ)

Ez egy ismeretelméleti evidencia, aminek bizonytalansága modern korunkra jellemző elaprózott, speciális (részhalmaz jellegű) tudásunkból következik. Az általános ismeretek, a teljesség figyelembevételének hiánya, a részhalmazok közti összefüggések iránti szinte érdektelenség következtében bekövetkező jelenség, hogy általános kérdéseket a részkérdésekből kiindulva próbálnak magyarázni, illetve hogy a részterületekbe próbálnak bevonni azokon túlnyúló kérdéseket – mintegy túszul ejtve őket. Egy idő után az ilyen túszul ejtett kérdéskörök erodált fogalmát több elkülönülten tárgyalt részterület egymástól vitatva szinte feloldhatatlan paradoxonok keletkeznek. Keletkeznek, azaz jönnek létre.

Tipikusan ilyen a fogalmakat kisajátító és ezzel kiüresítő jelenséggel szembesülünk az alkotmány fogalma esetében.

Tehát korunkra jellemző féktelen szegregálódás miatt merülhet fel a szüksége annak, hogy az alkotmányt ne jogi szakkérdésként kezdjük tárgyalni úgymond a jogrendszeren belül, a jogi mechanizmusoknak alávetve, hanem megkeresve annak a modern pozitivista mechanikus jogszemlélettől független jelentéséből induljunk ki első lépcsőben.

Példa

Alkotmányos elv, hogy a természeti erőforrásokat a közösségtől nem lehet semmiféle módon elvonni, egyebek mellett a magántulajdonra hivatkozó jogszabályozással sem.

Szabályozott (a történelem során kiérlelődött elv az egyéni és közösségi élet soknemzedéknyi folyamatában, amelyet a jogszabályban is meg lehet jeleníteni)

Szabály (jogszabály, jogrend – a történelmileg kiérlelődött elvnek a gyakorlati, intézményesült társadalmi életben való alkalmazási, figyelembe vételi eszköze)

Szabályozó (természetes személy és kvázi személy közösség szabálykörnyezetének alakítása – az általános elv tudatilag a közösség identitásában rögzülve, a konkrét szabályalkotási és alkalmazási feladat az erre alkalmazott intézmények révén … a közvetett, végső közösségi kontrollnak alávetve)

Lásd magyar történelmi alkotmány hagyománya és a szentkorona tan tételeit, illetve lásd pld az ENSZ 1966-os gazdasági egyezségokmányának 1-5. cikkeit.

Az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, amelynek kihirdetése Magyarországon az 1976. évi 9. törvényerejű rendeletben történt meg.

Ugyanakkor látható ezen ENSZ egyezségokmányt sértő módon az EU azon alapelve, hogy “… a tőkeérdek megtilthatja a terhére eső jogalkotást ...”

“… a nolite me tangere (lat. 'ne érints engem') nemzetközi jogi alapelv analógiájára a tőkeérdek megtilthatja a terhére eső jogalkotást ...” (Tanka Endre A KÖZÖSSÉGI JOG ÉS A NEMZETKÖZI JOG ÜTKÖZÉSE A KÖRNYEZETVÉDELEMBEN c 2009-es írásában - Károli Gáspár Református Egyetem Agrár- és Környezetvédelmi Jogi Tanszék)

….

Kétértékű logika

Az erkölcs valóságossága megfoghatatlansága ellenére – Szókratész

Idea és árnyékvilág megkülönböztetése – gondolat és valóság elválasztása Platón

Fogalmi típusokban, szinte nyelvtani kategóriákban megkülönböztetve szubsztancia és akcidens – Arisztotelesz

Arisztotelszi fogalmi sablon

Szubsztancia és akcidens

Forma és anyag különbsége, a létezés definíciója

Végső ok és oksági lánc a valóságban illetve ideáinkban (matematikai, logikai érvelés)

Az axiomatika fogalom kezelési módszere, egyelőre az ideák körében (deduktív axiomatika)

A valóság felosztása – porfürioszi fa

A személy fogalma, amiben a teremtő végső ok mint határkő megjelenik – nem a világmindenségre vonatkoztatva hanem az emberi szabad akaratra

Az addigi filozófia újragondolása, benne Isten és a végső ok összekötésének kifejtése (tudás és hit), felkészülés a valóság fogalmi és kísérleti megragadásának összekapcsolására

Az erkölcs, hatalom és tudás kérdésének szétválasztása – a lovagkor, a mai értelmű alkotmányosság eszméjének kialakulása (Platónnak is volt Állam című műve, de abban mint ideákat fogalmazott meg elveket, amik csak előzménynek tekinthetők, például a személy fogalma még nem állt rendelkezésre, ami nélkül a lovagi eszmék sem képzelhetők el)

Alkímia – a tudatos kísérletezés köré szerveződve, az induktív axiomatika előszobája

A modern kísérletező természettudomány megjelenése (mint kagylóban a gyöngy)

A szabályozás elmélete kiforrott formában csak a xx. században (kibernetika)

Szabályozás a logikai algoritmusokban (számítástechnika)

Szabályozott

Szabályozó

Szabályozási eszköz, módszer (az alkotmányosság újra értelmezése)

Timon Ákos fellépése is ez a korszak

Így, ekkor válik lehetővé az alkotmány fogalmának olyan pontosítása, amelyben felmerülhet hogy az alkotmány része vagy sem a jogrendszernek (alkotmányos elvek, identitás stb)

És tárgyalhatóvá válik, hogy a régi korok misztikus kifejezései (pld az élő személy szentkorona) hogyan értelmezhetők számunkra.

A differenciálódó tudásterületek valóság-vetületek nem jelentik a valóság feldarabolódását. Értve ez alatt mind a külső, megismerhető, tőlünk függetlenül létező valóságot valamint az általunk alakított, befolyásolt illetve létrehozott, szabályozott valóságot. Tehát pld a szabályozás hatékony eszközeinek világa mögött ott az élet egysége, érintetlen valósága. Amit a kvázi személy közösséget megjelenítő szentkorona főhatalma logikailag nagyon jól fejez ki. De amit korábban a személy fogalmához kötött szabad akarat is jól fejezett ki.

Mindezt a jogi szabályozás jól szolgálhatja, de nem ejtheti túszul.

Mi tehát az alkotmány műfaja?

Kimondhatjuk-e, hogy az alkotmány alapvetően nem jogi kategória ?

(nem része a jogrendszernek, hanem jó esetben kifejeződik, érvényesül a jogszabályokban?)

 

Lehet ez egy ismeretelméleti evidencia, aminek bizonytalansága modern korunkra jellemző elaprózott, speciális (részhalmaz jellegű) tudásunkból következik?

Az ontológiai általános ismeretek hiánya, a teljesség figyelembevétele iránti igénytelenség, a törekvés hogy kizárólag mérhető, regisztrálható részismeretekből próbáljuk a lényeget mint mozaikot összerakni - minden téren - az alig kezelhető paradoxonok bozótját eredményezi. Helyesebben feleslegesen megoldhatatlan paradoxonok szövedékét eredményezi.

A részhalmazok (rész-struktúrák) közti összefüggések iránti érdektelenségnek köszönhetően bekövetkező jelenség, hogy a mégiscsak felmerülő általános kérdéseket a részkérdésekből kiindulva próbálnak magyarázni, illetve hogy a részterületekbe próbálnak bevonni azokon túlnyúló kérdéseket – mintegy túszul ejtve őket. Egy idő után az ilyen túszul ejtett kérdéskörök erodált fogalmát több elkülönülten tárgyalt részterület egymástól elvitatva keletkezteti "feloldhatatlan" szaktudományos paradoxonokat.

Tipikusan ilyen a fogalmakat kisajátító és ezzel kiüresítő jelenséggel szembesülünk az alkotmányt kizárólag a jogon, jogrendszeren belül értelmezett fogalma esetében.

Tehát korunkra jellemzően féktelen sőt egyre féktelenebb fogalmi szegregálódás miatt merülhet fel a szüksége annak, hogy az alkotmányt ne jogi szakkérdésként kezdjük tárgyalni úgymond a jogrendszeren belül, a jogi mechanizmusoknak alávetve, hanem nézzük meg hogy hova jutnánk annak a modern pozitivista mechanikus jogszemlélettől független jelentéséből kiindulva - mintegy tudomásul véve annak jogon-túli jelentését (jelenségét)?

Egy példa arra, hogy olyan egyszerű gondolati sorvezető, mint a "szabályozott-szabály-szabályozó" különválasztása mennyire áttekinthetőbbé teheti azt az alkotmányos elvet, hogy a természeti erőforrásokat a közösségtől nem lehet semmiféle módon elvonni, egyebek mellett a magántulajdonra hivatkozó jogszabályozással sem.

Szabályozott (a történelem során kiérlelődött elv az egyéni és közösségi élet soknemzedéknyi folyamatában, amelyet a jogszabályban is meg lehet jeleníteni)

Szabály (jogszabály, jogrend – a történelmileg kiérlelődött elvnek a gyakorlati, intézményesült társadalmi életben való alkalmazási módja, figyelembe vételi eszköze)

Szabályozó (mind a természetes személy, mind természetes személyekből álló kvázi személy közösség szabályközegének alakítója – a közösség identitásában tudatilag rögzült általános elvet alapul véve - konkrét szabályalkotási és alkalmazási feladatokat megoldva … a közvetett, végső közösségi kontrollnak alávetve)

Lásd magyar történelmi alkotmány hagyományáta és a szentkorona tan tételeit, illetve lásd pld az ENSZ 1966-os gazdasági egyezségokmányának 1-5. cikkeit. (lényegében hogy a természeti erőforrásoktól a közösség nem fosztható meg)

Az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, amelynek kihirdetése Magyarországon az 1976. évi 9. törvényerejű rendeletben történt meg.

Ugyanakkor látható ezen ENSZ egyezségokmányt sértő módon az EU azon alapelve, hogy “… a tőkeérdek megtilthatja a terhére eső jogalkotást ...” (például a természeti erőforrásoknak a közösséghez kötöttségéről szóló fenti elv érvényesítését tőkeérdekből átlépve)

“… a nolite me tangere (lat. 'ne érints engem') nemzetközi jogi alapelv analógiájára a tőkeérdek megtilthatja a terhére eső jogalkotást ...” (Tanka Endre A KÖZÖSSÉGI JOG ÉS A NEMZETKÖZI JOG ÜTKÖZÉSE A KÖRNYEZETVÉDELEMBEN c 2009-es írásában - Károli Gáspár Református Egyetem Agrár- és Környezetvédelmi Jogi Tanszék)

Visszatérve az alkotmány vajon része a jognak vagy sem kérdéshez, annak kifejtése nélkül felhozok néhány olyan fogalmat, amelyek meghatározását érdemes lenne egymáshoz viszonyítani - a magyar alkotmányosságról szóló eszmecserékben:

Mik tehát azok az alkotmányos tételek, elvek, hagyomány-elemek,

amelyeket ki kell vonni az aktuálpolitikai csörték, cselvetések, útkeresések

stb jogi keretben megjelenő, jogi úton kezelni kívánt témakörei közül?

 

"Kivonni?"

 

Amelyeket tudomásul kellene venni.